Ideiglenes változat
A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (első tanács)
2024. május 14.(*)
„Előzetes döntéshozatal – Büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés – 2013/48/EU irányelv – Ügyvédi segítség igénybevételéhez való jog a büntetőeljárás során – A 3. cikk (6) bekezdésének b) pontja – Az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogtól való ideiglenes eltérés rendkívüli körülmények esetén – 9. cikk – Az ügyvédi jelenlétről vagy segítségnyújtásról való lemondás – Feltételek – A 12. cikk (2) bekezdése – A védelemhez való jog és a tisztességes eljáráshoz való jog tiszteletben tartása – A bizonyítékok elfogadhatósága – Az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. cikke – Az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogról történő írásbeli lemondás írástudatlan gyanúsított részéről – Az e jogról való lemondás lehetséges következményeivel kapcsolatos magyarázat hiánya – A későbbi nyomozási cselekményekre kifejtett hatások – A megfelelő kényszerintézkedésre vonatkozó határozat – Az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jog megsértésével szerzett bizonyítékok értékelése”
A C‑15/24. PPU. sz. [Stachev](i) ügyben,
az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Sofiyski rayonen sad (szófiai kerületi bíróság, Bulgária) a Bírósághoz 2024. január 11‑én érkezett, 2024. január 11‑i határozatával terjesztett elő a
CH
ellen,
a Sofiyska rayonna prokuratura
részvételével folyamatban lévő büntetőeljárásban,
A BÍRÓSÁG (első tanács),
tagjai: A. Arabadjiev tanácselnök, T. von Danwitz, P. G. Xuereb, A. Kumin (előadó) és I. Ziemele bírák,
főtanácsnok: A. M. Collins,
hivatalvezető: R. Stefanova‑Kamisheva tanácsos,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2024. március 11‑i tárgyalásra,
figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:
– CH képviseletében I. R. Stoyanov advokat,
– az Európai Bizottság képviseletében J. Vondung és I. Zaloguin, meghatalmazotti minőségben,
a főtanácsnok indítványának a 2024. április 11‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a büntetőeljárás során és az európai elfogatóparancshoz kapcsolódó eljárásokban ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogról, valamint valamely harmadik félnek a szabadságelvonáskor történő tájékoztatásához való jogról és a szabadságelvonás ideje alatt harmadik felekkel és a konzuli hatóságokkal való kommunikációhoz való jogról szóló, 2013. október 22‑i 2013/48/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2013. L 294., 1. o.) 3. cikke (6) bekezdése b) pontjának, 9. cikke (1) bekezdése a) és b) pontjának, és 12. cikke (2) bekezdésének, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 47. cikke első és második bekezdésének értelmezésére irányul.
2 E kérelmet a kétrendbeli rablás elkövetésével vádolt, bolgár állampolgárságú CH ellen indított büntetőeljárás keretében terjesztették elő.
Jogi háttér
Az uniós jog
3 A 2013/48 irányelv (39), (40) és (50)–(53) preambulumbekezdése értelmében:
„(39) A gyanúsított és a vádlott számára lehetővé kell tenni, hogy az ezen irányelv értelmében számára biztosított jogról lemondjon, amennyiben egyértelmű és kellő tájékoztatást kapott az érintett jog tartalmáról és az arról való lemondás lehetséges következményeiről. A tájékoztatáskor figyelembe kell venni az érintett gyanúsított vagy vádlott egyedi körülményeit, ideértve az illető életkorát, valamint szellemi és fizikai állapotát is.
(40) A jogról való lemondást és a lemondás körülményeit az érintett tagállam jogában meghatározott jegyzőkönyvezési eljárással összhangban kell rögzíteni. […]
[…]
(50) A tagállamoknak gondoskodniuk kell a védelemhez való jog és a tisztességes eljáráshoz való jog tiszteletben tartásáról, amikor mérlegelik a gyanúsított vagy a vádlott által az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogának megsértésével – illetve az ezen irányelvnek megfelelően e jogtól engedélyezett eltérés esetében – tett vallomásokat vagy az így szerzett bizonyítékokat. Ezzel összefüggésben figyelembe kell venni az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlatát, amely szerint a védelemhez való jog elviekben helyrehozhatatlanul sérül, ha az ügyvédi segítség igénybevételét mellőzve lefolytatott rendőrségi kihallgatás során tett beismerő vallomást felhasználják az ítélet alátámasztására. Mindez nem érintheti a vallomásoknak a nemzeti jog által engedélyezett egyéb célokra történő felhasználását. Ilyen például a sürgős nyomozási cselekmények végrehajtásának szükségessége egyéb bűncselekmények elkövetésének, illetve bárki számára súlyosan hátrányos következményeknek az elhárítása céljából, vagy ha a büntetőeljárás érdemi veszélyeztetését sürgősen meg kell akadályozni abban az esetben, ha az ügyvéd igénybevételének lehetővé tétele vagy a nyomozás késleltetése visszavonhatatlanul veszélyeztetne egy súlyos bűncselekménnyel kapcsolatos, folyamatban lévő nyomozást. Továbbá nem érintheti a bizonyítékok elfogadhatóságára vonatkozó nemzeti szabályokat vagy rendszereket, és nem akadályozhatja a tagállamokat abban, hogy olyan rendszert tartsanak fenn, amelyben a bíróságokon vagy a bírák előtt valamennyi meglévő bizonyítékra hivatkozni lehet anélkül, hogy külön vagy előzetesen értékelnék az adott bizonyíték elfogadhatóságát.
(51) A tisztességes igazságszolgáltatáshoz hozzátartozik a gondossági kötelezettség a gyanúsítottakkal vagy vádlottakkal kapcsolatban, akik potenciálisan kiszolgáltatott helyzetben vannak. Az ügyészségnek, a bűnüldöző szerveknek és az igazságügyi hatóságoknak ezért elő kell segíteniük, hogy az ilyen személyek ténylegesen gyakorolhassák az ezen irányelvben biztosított jogaikat, például bármely olyan potenciális kiszolgáltatottság figyelembevételével, amely befolyásolja az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jog és a valamely harmadik személynek a szabadságelvonásról való tájékoztatásához való jog gyakorlására irányuló képességüket, továbbá az említett jogok szavatolását szolgáló megfelelő intézkedések megtételével.
(52) Ez az irányelv védi a Charta által elismert alapjogokat és elveket, köztük a kínzás, az embertelen és megalázó bánásmód tilalmát, a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz való jogot, a magán‑ és családi élet tiszteletben tartásához való jogot, a személyi sérthetetlenséghez való jogot, a gyermekek jogait, a fogyatékossággal élő személyek beilleszkedését, a hatékony jogorvoslathoz és a tisztességes eljáráshoz való jogot, az ártatlanság vélelmét, valamint a védelemhez való jogot. Ezt az irányelvet az említett jogokkal és elvekkel összhangban kell végrehajtani.
(53) A tagállamoknak gondoskodniuk kell arról, hogy ennek az irányelvnek a rendelkezéseit – amennyiben azok megfelelnek [az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950. november 4‑én Rómában aláírt európai egyezmény (kihirdette: az 1993. évi XXXI. törvény)] által garantált jogoknak – az [ezen egyezmény] rendelkezéseivel és az Emberi Jogok Európai Bíróságának vonatkozó ítélkezési gyakorlatával összhangban hajtsák végre.”
4 Ezen irányelv „Tárgy” című 1. cikke ekképpen rendelkezik:
„Ez az irányelv minimumszabályokat állapít meg a büntetőeljárás […] során a gyanúsítottakat és a vádlottakat megillető, ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogra […] vonatkozóan.”
5 Az említett irányelv „Hatály” című 2. cikke a következőket írja elő:
(1) Ezt az irányelvet attól az időponttól kezdve kell a büntetőeljárás során a gyanúsítottakra és vádlottakra alkalmazni, amikor valamely tagállam illetékes hatóságai – hivatalos értesítés útján vagy más módon – tudomásukra hozzák, hogy bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják vagy vádolják őket, függetlenül attól, hogy a szabadságuk elvonására sor kerül‑e. Ez az irányelv az eljárás befejezéséig alkalmazandó, azaz annak végső megállapításáig, hogy a gyanúsított vagy a vádlott elkövette‑e a bűncselekményt, beleértve adott esetben a büntetéskiszabást és a fellebbezés elbírálását is.
[…]
(4) […]
Ezt az irányelvet azonban teljeskörűen alkalmazni kell, amikor a gyanúsított vagy a vádlott szabadságát elvonják, függetlenül attól, hogy a büntetőeljárás milyen szakaszban van.”
6 A 2013/48 irányelv „Ügyvédi segítség igénybevételéhez való jog a büntetőeljárás során” című 3. cikkének szövege a következő:
„(1) A tagállamok biztosítják, hogy a gyanúsítottak és a vádlottak ügyvédi segítséget vehessenek igénybe abban az időpontban és olyan módon, hogy az érintett személy a gyakorlatban hatékonyan érvényesíthesse a védelemhez való jogát.
(2) A gyanúsított vagy vádlott számára indokolatlan késedelem nélkül kell biztosítani az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogot. A gyanúsított vagy vádlott számára minden esetben biztosítani kell az ügyvédi segítség igénybevételének lehetőségét az alábbi időpontok közül a legkorábbiban:
a) a rendőrség vagy egyéb bűnüldöző vagy igazságügyi hatóság általi kihallgatásának megkezdését megelőzően;
[…]
c) a szabadságelvonás megkezdését követően indokolatlan késedelem nélkül;
[…]
(3) Az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jog a következőket foglalja magában:
a) a tagállamok biztosítják, hogy a gyanúsítottnak vagy vádlottnak joga legyen az őt képviselő ügyvéddel négyszemközt beszélni és kommunikálni, adott esetben a rendőrség vagy más bűnüldöző vagy igazságügyi hatóság általi kihallgatás megkezdését megelőzően is;
b) a tagállamok biztosítják, hogy a gyanúsítottnak vagy vádlottnak joga legyen ahhoz, hogy ügyvédje jelen legyen, és hatékonyan részt vegyen a kihallgatás során. […]
c) a tagállamok biztosítják, hogy a gyanúsítottnak vagy vádlottnak joga legyen ahhoz, hogy ügyvédje legalább a következő nyomozási vagy bizonyításfelvételi cselekményeknél jelen legyen, amennyiben azokat a nemzeti jog előírja, és amennyiben a gyanúsítottnak vagy a vádlottnak jelen kell lennie vagy jelen lehet:
i. felismerésre bemutatás;
ii. szembesítések;
iii. a bűncselekmény rekonstruálása.
[…]
(6) Rendkívüli körülmények esetén, és kizárólag csak a tárgyalást megelőző szakaszban a tagállamok indokolt mértékben ideiglenesen eltérhetnek a (3) bekezdésben foglalt jogok alkalmazásától, amennyiben azt az eset egyedi körülményeinek fényében az alábbi nyomós okok egyike támasztja alá:
a) sürgősen meg kell akadályozni a valamely személy életét, szabadságát vagy testi épségét fenyegető, súlyosan hátrányos következmények bekövetkeztét;
b) a nyomozó hatóságok azonnali intézkedése elengedhetetlen ahhoz, hogy megakadályozzák a büntetőeljárás érdemi veszélyeztetését.”
7 Ezen irányelv „Jogról való lemondás” című 9. cikke értelmében:
„(1) A kötelező ügyvédi jelenlétet vagy segítségnyújtást előíró nemzeti jogi rendelkezések sérelme nélkül a tagállamok a 3. és 10. cikkben említett jogokról való lemondással kapcsolatban biztosítják, hogy:
a) a gyanúsított vagy a vádlott egyszerű és közérthető nyelven – akár írásban, akár szóban – egyértelmű és kellő tájékoztatást kapjon az érintett jog tartalmáról és az arról való lemondás lehetséges következményeiről; valamint hogy
b) a jogról való lemondás önkéntes és egyértelmű legyen.
(2) A jogról írásban vagy szóban lehet lemondani, és a lemondás tényét, valamint a lemondás körülményeit az érintett tagállam jogában meghatározott jegyzőkönyvezési eljárással összhangban rögzíteni kell.
(3) A tagállamok biztosítják, hogy a gyanúsított vagy vádlott a lemondást a későbbiekben a büntetőeljárás során bármikor visszavonhassa, valamint, hogy a gyanúsítottat vagy a vádlottat erről a lehetőségről tájékoztassák. Az ilyen visszavonás a megtételének időpontjától hatályos.”
8 Ezen irányelv „Jogorvoslatok” című 12. cikkének (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„A bizonyítékok elfogadhatóságára vonatkozó nemzeti szabályok és rendszerek sérelme nélkül a tagállamok gondoskodnak a védelemhez való jog és a tisztességes eljáráshoz való jog tiszteletben tartásáról, amikor a büntetőeljárások során mérlegelik a gyanúsított vagy a vádlott által az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogának megsértésével – illetve a 3. cikk (6) bekezdésének megfelelően e jogtól engedélyezett eltérés esetében – tett vallomásokat vagy így szerzett bizonyítékokat.”
9 A 2013/48 irányelv „Veszélyeztetett személyek” című 13. cikke a következőket írja elő:
„A tagállamok biztosítják, hogy ezen irányelv alkalmazása során figyelembe vegyék a veszélyeztetett gyanúsítottak és vádlottak sajátos szükségleteit.”
A bolgár jog
A bolgár alkotmány
10 A Konstitutsia na Republika Bulgaria (a Bolgár Köztársaság alkotmánya) alapeljárásra alkalmazandó változata (a továbbiakban: a bolgár alkotmány) 30. cikkének (4) bekezdése értelmében:
„Őrizetbe vételének vagy meggyanúsításának időpontjától kezdve mindenkinek joga van védőhöz.”
A belügyminisztériumról szóló törvény
11 A zakon za Ministerstvoto na vatreshnite raboti (a belügyminisztériumról szóló törvény; a DV 2014. június 27‑i 53. száma) alapügyben alkalmazandó változatának 72. cikke a következőképpen szól:
„(1) A rendőrhatóságok a következő esetekben vehetnek őrizetbe valamely személyt:
1. ha valószínűsítő körülmények állnak fenn arra vonatkozóan, hogy bűncselekményt követett el;
[…]
(5) Az őrizetbe vétel időpontjától kezdve az érintett személynek joga van védőhöz, és az őrizetbe vett személyt arról is tájékoztatni kell, hogy lemondhat a védőről, valamint arról, hogy ez milyen következménnyel jár, továbbá e személyt tájékoztatni kell a vallomástétel megtagadásához való jogról, amennyiben az őrizetbe vételre az (1) bekezdés 1. pontja alapján kerül sor.”
12 E törvény 74. cikke a következőképpen rendelkezik:
„(1) A 72. cikk (1) bekezdésében említett személyek esetében az őrizetet elrendelő írásbeli határozatot kell kibocsátani.
(2) Az őrizetet elrendelő, az (1) bekezdésben említett határozatban fel kell tüntetni a következőket:
1. a kibocsátó rendőri szerv nevét, beosztását és szolgálati helyét;
2. az őrizet ténybeli és jogi indokait;
3. az őrizetbe vett személy azonosításához szükséges adatokat;
4. az őrizetbe vétel napját és időpontját;
5. az érintett személy jogainak a 73. cikk szerinti korlátozását;
6. az érintett személy
a) azon jogát, hogy az őrizet jogszerűségét bíróság előtt megtámadja;
b) védőhöz való jogát az őrizetbe vétel időpontjától kezdve;
[…]
(3) Az őrizetbe vett személy nyilatkozatot tesz arról, hogy tudomása van a jogairól, és hogy gyakorolni szándékozik vagy nem szándékozik gyakorolni a (2) bekezdés 6. pontjának b)–f) alpontja szerinti jogait. Az őrizetet elrendelő határozatot a rendőri szerv és az őrizetbe vett személy írja alá.
(4) Az őrizetet elrendelő határozat aláírásának megtagadását vagy lehetetlenségét egy tanú aláírásával kell igazolni.”
Az NPK
13 A Nakazatelno‑protsesualen kodeks (a büntetőeljárásról szóló törvénykönyv, a DV 2005. október 28‑i 86. száma) alapügy tényállására alkalmazandó változatának (a továbbiakban: NPK) 94. cikke értelmében:
„(1) „A védő részvétele a büntetőeljárásban kötelező, ha:
[…]
6. […] a terhelt fogva tartásban van”.
14 Az NPK 96. cikkének (1) bekezdése értelmében:
„A 94. cikk (1) bekezdésének 1–3. és 6. pontja szerinti esetek kivételével a terhelt az eljárás bármely szakaszában lemondhat a védő igénybevételéről. A terheltet tájékoztatják a védőről való lemondás következményeiről.”
15 A NPK 97. cikk a következőképpen szól:
„(1) A védő az érintett személy őrizetbe vételének vagy a gyanúsítás vele való közlésének időpontjától kezdve részt vehet a büntetőeljárásban.
(2) Az eljárás tárgyalást megelőző szakaszában eljáró szervnek tájékoztatnia kell a terheltet az ügyvédi segítséghez való jogáról, és lehetőséget kell biztosítania számára, hogy késedelem nélkül kapcsolatba lépjen egy védővel. E kötelezettségek teljesítése előtt nem végezhet nyomozási vagy egyéb eljárási cselekményeket a terhelt részvétele mellett.”
16 A NPK 248. cikke a következőket írja elő:
„(1) Az előkészítő ülésen a következő kérdések megvitatására kerül sor:
[…]
3. hogy a nyomozás során sor került‑e valamely lényeges eljárási szabály orvosolható, a vádlott, a sértett, illetve a sértett örökösei eljárási jogainak korlátozását eredményező megsértésére;
[…]
5. az ügy zárt ülésen történő vizsgálata, pótbíró vagy pótülnök kinevezése, védő, szakértő, tolmács vagy fordító kirendelése, és bírósági bizonyításfelvétel megbízás útján történő elvégzése;
6. a foganatosított kényszerintézkedések;
7. új bizonyítékok gyűjtésére irányuló indítványok;
8. a tárgyalás kitűzése és az arra idézendő személyek meghatározása.”
17 Az NPK 270. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„A kényszerintézkedés módosításának kérdése a bírósági eljárás bármely szakaszában felvethető. A körülmények megváltozása esetén a kényszerintézkedéssel kapcsolatban ismételt indítványt lehet tenni az illetékes bíróság előtt.”
Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
18 CH‑t a rablásban való részvételének kivizsgálása céljából a bolgár rendőrség 2022. december 16‑án őrizetbe vette. Ugyanezen a napon írásbeli nyilatkozatot írt alá arról, hogy nem kívánja, hogy a saját költségére egy általa választott védő vagy kirendelt védő képviselje.
19 A kérdést előterjesztő bíróság által előadottak szerint azonban CH‑t – aki nem részesült alapfokú oktatásban, és nem ismeri az írott bolgár nyelvet – nem tájékoztatták a védőről való lemondás következményeiről. Ezenkívül a lemondó nyilatkozathoz az a követelmény fűződik, hogy azt egy rendőrtisztviselőnek kell kitöltenie, ha a letartóztatott személy írástudatlan, vagy nem képes a nyilatkozatot saját maga kitölteni, és hogy e személy akaratnyilvánítását egy tanú jelenlétében kell kifejezésre juttatni, aki aláírásával igazolja annak hitelességét. Márpedig a jelen esetben az említett nyilatkozat sem a rendőrhatóság, sem pedig a tanú aláírását nem tartalmazza.
20 Közvetlenül az őrizetbe vételét követően, amikor a rendőrség tanúként hallgatta meg, CH beismerte, hogy részt vett a rablás elkövetésében. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat szerint CH‑t kétségtelenül tájékoztatták jogairól, hogy nem köteles magát bűncselekmény elkövetésével vádolni, és megtagadhatja a vallomástételt. Erre a meghallgatásra azonban védő jelenléte nélkül került sor. Hasonlóképpen, a védő jelenlétének hiánya kitűnik a 2022. december 16‑án és 17‑én foganatosított nyomozási cselekményekről – így a rekonstruálásról, a CH lakóhelyéül szolgáló lakásban végzett házkutatásról, a gyanúsítottak azonosítására irányuló két intézkedésről, és a CH‑n végzett motozásról – készült jegyzőkönyvekből is. E nyomozási cselekmények foganatosítása során bizonyítékokat gyűjtöttek.
21 2022. december 17‑én az ügyészség elrendelte CH rablás miatti gyanúsítottá nyilvánítását. Következésképpen ugyanezen a napon a szófiai (Bulgária) ügyvédi kamara egyik tagját kirendelték CH védőjének. Ezenkívül a vádat CH‑val és védőjével közölték.
22 Ezt követően a Sofiyski rayonen sad (szófiai kerületi bíróság), a jelen ügyben kérdést előterjesztő bíróság, 2022. december 19‑i végzésével helyt adott az ügyészség azon indítványának, hogy rendeljék el CH előzetes letartóztatásba vételét.
23 2023. június 13‑i végzésével e bíróság elutasította CH e kényszerintézkedés módosítására irányuló kérelmét.
24 2023. július 26‑án az ügyészség egy további rablás miatt is elrendelte CH gyanúsítottá nyilvánítását.
25 CH‑nak a megfelelő kényszerintézkedés kérdésének vizsgálatára irányuló ismételt kérelme nyomán a Sofiyski rayonen sad (szófiai kerületi bíróság) 2023. augusztus 18‑i végzésével a legenyhébb kényszerintézkedés alkalmazásáról határozott, nevezetesen CH arra kötelezéséről, hogy a tartózkodási helye szerinti rendőrhatóság által vezetett nyilvántartást rendszeresen aláírja.
26 E bíróság e tekintetben úgy ítélte meg, hogy CH‑t a bolgár alkotmány 30. cikkének (4) bekezdésében biztosított, ügyvéd általi védelemhez való jog az őrizetbe vétel időpontjától megillette. Márpedig e jog gyakorlását a bűnüldöző hatóságok nem biztosították. A CH által az őrizetbe vételét követően tett nyilatkozat ellenére lehetetlen kétséget kizáróan megállapítani, hogy CH önkéntes és tudatos döntést hozott‑e. E körülmények között a CH őrizetbe vételét követően és a gyanúsítottá nyilvánítását megelőzően végzett nyomozási cselekmények egyike sem vehető figyelembe CH büntetőjogi felelősségének értékelésekor.
27 2023. szeptember 7‑i végzésével a Sofiyski gradski sad (szófiai városi bíróság, Bulgária) hatályon kívül helyezte a Sofiyski rayonen sad (szófiai kerületi bíróság) 2023. augusztus 18‑i végzését, és helybenhagyta a CH‑val szemben elrendelt előzetes letartóztatást.
28 2023. október 2‑án a kérdést előterjesztő bíróság ismét állást foglalt a kényszerintézkedés kérdésében, és módosította azt CH arra kötelezésére, hogy a tartózkodási helye szerinti rendőrhatóság által vezetett nyilvántartást rendszeresen aláírja. Az ügyészség fellebbezése nyomán azonban a Sofiyski gradski sad (szófiai városi bíróság) 2023. november 7‑i végzésével hatályon kívül helyezte a 2023. október 2‑án hozott intézkedést, és helybenhagyta a CH‑val szemben elrendelt előzetes letartóztatást.
29 A kérdést előterjesztő bíróság kifejti, hogy az előtte folyamatban lévő eljárás tárgya CH büntetőjogi felelősségét megalapozó bűncselekményben való részvételének vizsgálata, és hogy végleges határozatában CH bűnösségéről kell határoznia.
30 E tekintetben meg kell vizsgálnia, hogy a jelen ügyben a nyomozó hatóságok biztosították‑e CH számára az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogot az őrizetbe vételekor és a gyanúsítottá nyilvánítását megelőzően. Mivel ez a jog a 2013/48 irányelvből ered, a kérdést előterjesztő bíróság először is ezen irányelv 12. cikkének (2) bekezdésére hivatkozik, amelyből az következik, hogy a büntetőeljárás során a gyanúsított vagy a vádlott által az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jog megsértésével tett vallomások vagy így szerzett bizonyítékok értékelésekor tiszteletben kell tartani a védelemhez való jogot és a tisztességes eljáráshoz való jogot.
31 A kérdést előterjesztő bíróság szerint e rendelkezés nemcsak a vádlott bűnösségére vonatkozó jogerős határozat meghozatalakor alkalmazandó, hanem az e személlyel szemben alkalmazandó kényszerintézkedés meghatározása során is. Márpedig a Sofiyski gradski sad (szófiai városi bíróság) a 2023. szeptember 7‑i végzésében kizárta annak lehetőségét, hogy a kérdést előterjesztő bíróság értékelje, hogy a jelen ügyben a bizonyítékokat CH ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogának megsértésével szerezték‑e be.
32 E körülmények között a kérdést előterjesztő bíróság mindenekelőtt arra keresi a választ, hogy összeegyeztethető‑e a 2013/48 irányelv 12. cikkének (2) bekezdésével az olyan nemzeti szabályozás és ítélkezési gyakorlat, amelynek értelmében az a bíróság, amely a terheltnek a terhére rótt bűncselekményben való részvételének mértékét vizsgálja a megfelelő kényszerintézkedés elrendelése vagy végrehajtása érdekében, nem értékelheti, hogy az összegyűjtött bizonyítékokat e terhelt ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogának megsértésével szerezték‑e meg.
33 Továbbá a Sofiyski gradski sad (szófiai városi bíróság) által képviselt álláspont megalapozottságának vizsgálata érdekében a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy megfelel‑e a 2013/48 irányelv 12. cikkének (2) bekezdése értelmében vett, a védelemhez való jog és a tisztességes eljáráshoz való jog tiszteletben tartására vonatkozó követelménynek az, ha a kényszerintézkedés megfelelőségét vizsgáló bíróság a belső meggyőződésének kialakítása során felhasználja az ezen irányelvben előírt követelmények megsértésével szerzett bizonyítékokat.
34 Végül, továbbra is a Sofiyski gradski sad (szófiai városi bíróság) 2023. szeptember 7‑i végzését illetően a kérdést előterjesztő bíróság hozzáteszi, hogy mivel e végzésben a tárgyilagosság hiányát róják fel neki, felmerül a kérdés, hogy a kényszerintézkedés megfelelőségének kérdését vizsgáló bíróság által a 2013/48 irányelv megsértésével szerzett bizonyítékoknak a felsőbb szintű bíróság ezzel ellentétes utasításai ellenére történő kizárása negatív hatással van‑e a tisztességes eljárás követelményeire, és kétségeket ébreszt‑e ezen bíróság pártatlanságát illetően.
35 Másodszor, a kérdést előterjesztő bíróság kifejti, hogy a Sofiyski gradski sad (szófiai városi bíróság) a 2023. november 7‑i végzésében úgy ítélte meg, hogy a jelen ügy sajátos körülményeire tekintettel alkalmazni kell a 2013/48 irányelv 3. cikke (6) bekezdésének b) pontjában foglalt rendelkezést, amely előírja az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogtól rendkívüli körülmények esetén való ideiglenes eltérés lehetőségét. Márpedig a kérdést előterjesztő bíróság pontosítja, hogy álláspontja szerint e rendelkezést nem ültették át kifejezetten a bolgár jogba, mivel az nyilvánvalóan összeegyeztethetetlen a bolgár alkotmány 30. cikkének (4) bekezdésével, amely előírja, hogy az ügyvéd általi védelemhez való jog a személy őrizetbe vételének vagy gyanúsítottá nyilvánításának időpontjában keletkezik. Így felmerül a kérdés, hogy e 3. cikk (6) bekezdésének b) pontja közvetlen hatállyal bír‑e.
36 Harmadszor, a kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy 2023. szeptember 7‑i végzésében a Sofiyski gradski sad (szófiai városi bíróság) kifejtette, hogy még ha CH nem is részesült ügyvédi segítségben az őrizetbe vételekor, a gyanúsítottá nyilvánításáig – a részvételével vagy anélkül – végzett cselekmények nem tűnnek jogellenesnek és nem veszítik el bizonyító erejüket. Ebben az összefüggésben a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy teljesülnek‑e a 2013/48 irányelv (39) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett 9. cikke (1) bekezdésének a) és b) pontjában előírt garanciák abban az esetben, ha az írástudatlan gyanúsított írásban lemondott az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogáról, de nem tájékoztatták a lemondás lehetséges következményeiről, és később arra hivatkozik, hogy a őrizetbe vételének időpontjában nem tájékoztatták az általa aláírt dokumentum tartalmáról.
37 Negyedszer és utolsósorban a kérdést előterjesztő bíróság pontosítja, hogy a Varhoven kasatsionen sad (legfelsőbb semmítőszék, Bulgária) által értelmezett nemzeti szabályozás szerint az őrizetbe vett személynek az ügyvéd általi védelemhez való jogról történő kezdeti lemondása kiterjed minden további, e személy gyanúsítottá nyilvánítása előtt elvégzett nyomozási cselekményre is. Így a jelen ügyben a nyomozó hatóságok CH őrizetbe vételét követően, a részvétele mellett több nyomozási cselekményt folytattak le, de védő jelenléte nélkül. Ebben az összefüggésben meg kell vizsgálni, hogy a gyanúsítottnak az őrizetbe vételekor az ügyvéd általi védelemhez való jogról történő lemondása kizárja‑e e hatóságok azon kötelezettségét, hogy közvetlenül minden további, a gyanúsított részvétele mellett elvégzett nyomozási cselekményt megelőzően magyarázatot adjanak a gyanúsítottnak az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogról és az esetleges lemondás következményeiről.
38 E körülmények között a Sofiyski Rayonen sad (szófiai kerületi bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:
„1) Összeegyeztethető‑e a [2013/48] irányelvnek [a Charta] 47. cikkének első bekezdésével összefüggésben értelmezett 12. cikkének (2) bekezdésével, ha egy nemzeti szabályozás és ítélkezési gyakorlat alapján azt a bíróságot, amely a terheltnek a terhére rótt bűncselekmény elkövetésében való részvételére vonatkozó alapos gyanú fennállásának kérdését vizsgálja annak érdekében, hogy döntést hozzon egy megfelelő kényszerintézkedés elrendeléséről vagy végrehajtásáról, megfosztják az annak mérlegelésére vonatkozó lehetőségtől, hogy a bizonyítékok megszerzésére a terheltnek az említett irányelv szerinti ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogának megsértésével került‑e sor, amikor a[z említett] terheltet meggyanúsították, és a rendőrhatóságok korlátozták a szabad mozgáshoz való jogát?
2) Teljesül‑e a védelemhez való jog és a tisztességes eljáráshoz való jog tiszteletben tartásának a 2013/48 irányelv 12. cikkének (2) bekezdése értelmében vett követelménye, ha a kényszerintézkedés megfelelőségét vizsgáló bíróság a belső meggyőződésének kialakítása során olyan bizonyítékokat vesz figyelembe, amelyek megszerzésére az irányelv követelményeinek megsértésével került sor, amikor az érintett személyt meggyanúsították, és a rendőrhatóságok korlátozták a szabad mozgáshoz való jogát?
3) Negatív hatást gyakorol‑e a 2013/48 irányelvnek a Charta 47. cikkének első és második bekezdésével összefüggésben értelmezett 12. cikkének (2) bekezdésében foglalt, a tisztességes eljárásra vonatkozó követelményekre, és kétségeket ébreszt‑e a bíróság pártatlanságát illetően az említett irányelv megsértésével szerzett bizonyítékok azon bíróság általi kizárása, amely egy magasabb fokú bíróság ellenkező utasítása ellenére a kényszerintézkedés megfelelőségének kérdését vizsgálja?
4) Közvetlen hatállyal bír‑e az érintett uniós tagállamban az a 2013/48 irányelv 3. cikke (6) bekezdésének b) pontjában biztosított lehetőség, hogy rendkívüli körülmények esetén a tárgyalást megelőző szakaszban indokolt mértékben ideiglenesen el lehet térni az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jog alkalmazásától, ha a nyomozó hatóságok azonnali intézkedése elengedhetetlen ahhoz, hogy megakadályozzák a büntetőeljárás érdemi veszélyeztetését, amennyiben e rendelkezést nem ültették át az érintett [európai] uniós tagállam nemzeti jogába?
5) Teljesülnek‑e a 2013/48 irányelv (39) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett 9. cikke (1) bekezdésének a) és b) pontja szerinti garanciák, ha a gyanúsított, bár írásban lemondott az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogáról, írástudatlan, nem tájékoztatták a lemondás lehetséges következményeiről, és később a bíróság előtt arra hivatkozik, hogy a szabad mozgáshoz való joga rendőrhatóságok általi korlátozásának időpontjában nem ismerte az általa aláírt dokumentum tartalmát?
6) Az, hogy a gyanúsított a letartóztatásakor lemondott a 2013/48 irányelv rendelkezései szerinti ügyvédi segítségnyújtás[hoz való jogáról], mentesíti‑e a hatóságokat az arra vonatkozó kötelezettség alól, hogy közvetlenül minden további, a gyanúsított részvétele mellett elvégzett nyomozási cselekményt megelőzően tájékoztatniuk kell a gyanúsítottat az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogról és az esetleges lemondás lehetséges következményeiről?”
A sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárás alkalmazása iránti kérelemről
39 A kérdést előterjesztő bíróság az Európai Unió Bírósága alapokmánya 23a. cikkének első bekezdése és a Bíróság eljárási szabályzatának 107. cikke alapján kérte a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárásban történő elbírálását.
40 E kérelem alátámasztása érdekében az említett bíróság kifejti, hogy CH 2022. december 16. óta előzetes letartóztatásban van.
41 E tekintetben először is emlékeztetni kell arra, hogy a jelen előzetes döntéshozatalra utalás a 2013/48 irányelv értelmezésére irányul, amely irányelv az EUM‑Szerződés harmadik részének a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térségre vonatkozó V. címe alá tartozik. A jelen előzetes döntéshozatalra utalás tehát sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárás tárgya lehet.
42 Másodszor, ami a sürgősségre vonatkozó feltételt illeti, ez a feltétel többek között akkor teljesül, ha az alapügyben érintett személy jelenleg meg van fosztva szabadságától, és további fogva tartása az alapjogvita kimenetelétől függ, mindamellett, hogy e személy helyzetét azon időpontra tekintettel kell értékelni, amelyben az előzetes döntéshozatalra utalás sürgősségi eljárásban történő elbírálására irányuló kérelmet vizsgálják (2022. december 8‑i CJ [Határozat átadás elhalasztásáról büntetőeljárás lefolytatása miatt] ítélet, C‑492/22 PPU, EU:C:2022:964, 46. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
43 A jelen ügyben a tényállásnak a kérdést előterjesztő bíróság által szolgáltatott leírásából kitűnik, hogy CH 2022. december 19. óta, következésképpen pedig az előzetes döntéshozatal iránti kérelem sürgősségi eljárásban történő elbírálására irányuló kérelem vizsgálatának időpontjában ténylegesen meg van fosztva szabadságától.
44 Ezenkívül a kérdést előterjesztő bíróság által előterjesztett kérdések többek között annak meghatározására irányulnak, hogy tiszteletben tartották‑e a 2013/48 irányelvben előírt követelményeket, amikor CH az őrizetbe vételét követően lemondott az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogáról, ami ezen irányelv értelmezésétől függően hatással lehet mind a CH‑val szemben elrendelt kényszerintézkedésre, mind pedig a büntetőjogi felelősségére vonatkozó határozatra, következésképpen a további fogva tartására.
45 E körülmények között az előadó bíró javaslatára, a főtanácsnok meghallgatását követően a Bíróság első tanácsa 2024. január 25‑én úgy határozott, hogy helyt ad a kérdést előterjesztő bíróság azon kérelmének, hogy a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelmet sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárásban bírálják el.
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről
A negyedik kérdésről
46 Az elsőként vizsgálandó negyedik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2013/48 irányelv 3. cikke (6) bekezdésének b) pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy e rendelkezés nemzeti jogba való átültetésének hiányában az érintett tagállam rendőrhatóságai az ezen irányelvben biztosított, az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jog alkalmazásától való eltérés érdekében hivatkozhatnak az említett rendelkezésre a gyanúsítottal vagy a vádlottal szemben.
47 E kérdés megválaszolása érdekében emlékeztetni kell arra, hogy a 2013/48 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése rögzíti azt az alapelvet, amely szerint a gyanúsítottak és a vádlottak ügyvédi segítséget vehetnek igénybe abban az időpontban és olyan módon, hogy a gyakorlatban konkrétan és hatékonyan gyakorolhassák a védelemhez való jogukat (2022. szeptember 15‑i DD [Tanú kihallgatásának megismétlése] ítélet, C‑347/21, EU:C:2022:692, 40. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
48 Ezt az elvet ezen irányelv 3. cikkének (2) bekezdése pontosítja, amelynek értelmében a gyanúsítottak és a vádlottak számára indokolatlan késedelem nélkül, és minden esetben az e rendelkezés a)–d) pontjában felsorolt négy konkrét eseményből a legkorábbi bekövetkezésétől kezdve biztosítani kell az ügyvédi segítség igénybevételének lehetőségét. Ezenkívül az említett irányelv 3. cikke (3) bekezdésének a)–c) pontja meghatározza azokat az elemeket, amelyeket az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jog magában foglal.
49 A 2013/48 irányelv 3. cikkének (5) és (6) bekezdése kimerítően felsorolja azokat az ideiglenes eltéréseket, amelyeket a tagállamok az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jog tekintetében előírhatnak (2020. március 12‑i VW [Ügyvédi segítség igénybevételéhez való jog a meg nem jelenés esetén] ítélet, C‑659/18, EU:C:2020:201, 42. pont).
50 Így ezen irányelv 3. cikkének (6) bekezdésének a kérdést előterjesztő bíróság által hivatkozott b) pontja szerint a tagállamok ideiglenesen eltérhetnek az e cikk (3) bekezdésében foglalt jogok alkalmazásától, amennyiben az az eset egyedi körülményeinek fényében indokolt, mivel „a nyomozó hatóságok azonnali intézkedése elengedhetetlen ahhoz, hogy megakadályozzák a büntetőeljárás érdemi veszélyeztetését”.
51 Ami azt a kérdést illeti, hogy a 2013/48 irányelv 3. cikke (6) bekezdése b) pontjának a nemzeti jogrendbe való átültetése hiányában az érintett tagállam rendőrhatóságai hivatkozhatnak‑e ezen rendelkezésre a gyanúsítottal vagy vádlottal szemben, az állandó ítélkezési gyakorlat szerint minden olyan esetben, amikor valamely irányelv rendelkezései tartalmukat tekintve feltétel nélküliek és kellően pontosak, azokra a magánszemélyek a nemzeti bíróságok előtt valamely tagállammal szemben hivatkozhatnak, ha az elmulasztotta az irányelv határidőn belüli átültetését a nemzeti jogba, vagy azt helytelenül ültette át (lásd ebben az értelemben: 2023. április 20‑i Autorità Garante della Concorrenza e del Mercato [Ginosa település önkormányzata] ítélet, C‑348/22, EU:C:2023:301, 62. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Ezzel szemben valamely irányelv önmagában nem keletkeztethet magánszemélyekre vonatkozó kötelezettséget, következésképpen arra ilyenként nem is lehet magánszemélyekkel szemben hivatkozni (2005. május 3‑i Berlusconi és társai ítélet, C‑387/02, C‑391/02 és C‑403/02, EU:C:2005:270, 73. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
52 A jelen ügyben elegendő megállapítani, hogy a 2013/48 irányelv 3. cikke (6) bekezdésének b) pontja nem biztosít olyan jogot, amelyre magánszemély hivatkozhat valamely tagállammal szemben, ugyanakkor lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy rendkívüli körülmények esetén eltérést írjanak elő az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jog alkalmazásától. Következésképpen a jelen ítélet 51. pontjában felidézett ítélkezési gyakorlat értelmében valamely hatóság e rendelkezés átültetésének hiányában nem hivatkozhat arra a gyanúsítottal vagy vádlottal szemben.
53 A fenti megfontolások összességére tekintettel a negyedik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2013/48 irányelv 3. cikke (6) bekezdésének b) pontját úgy kell értelmezni, hogy e rendelkezés nemzeti jogba való átültetése hiányában az érintett tagállam rendőrhatóságai az ezen irányelvben egyértelműen, pontosan és feltétel nélkül biztosított, az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jog alkalmazásától való eltérés érdekében nem hivatkozhatnak az említett rendelkezésre a gyanúsítottal vagy a vádlottal szemben.
Az ötödik kérdésről
54 A másodikként vizsgálandó ötödik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2013/48 irányelv (39) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett 9. cikkének (1) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy az e rendelkezésben az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogról történő lemondásra vonatkozóan előírt követelmények teljesülnek, ha az írástudatlan gyanúsított úgy mond le írásban e jogáról, hogy nem tájékoztatták a lemondás lehetséges következményeiről, és később arra hivatkozik, hogy az őrizetbe vétele időpontjában nem tájékoztatták az általa aláírt dokumentum tartalmáról.
55 A 2013/48 irányelv 9. cikkének (1) bekezdése két feltételt ír elő a büntetőeljárás során az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogról történő lemondással kapcsolatban.
56 Így e 9. cikk (1) bekezdésének a) pontja értelmében a gyanúsítottnak vagy vádlottnak tájékoztatást kell kapnia az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jog tartalmáról és az e jogról való lemondás lehetséges következményeiről, mindamellett hogy e tájékoztatásnak – akár szóban, akár írásban történik – egyértelműnek és kellő terjedelműnek kell lennie, valamint azt egyszerű és közérthető nyelven kell közölni. Ezenkívül az említett 9. cikk (1) bekezdése b) pontjának megfelelően a lemondásnak önkéntesnek és egyértelműnek kell lennie.
57 A 2013/48 irányelv (39) preambulumbekezdése e tekintetben pontosítja, hogy a szóban forgó tájékoztatáskor figyelembe kell venni az érintett gyanúsított vagy vádlott egyedi körülményeit, ideértve az illető életkorát, valamint szellemi és fizikai állapotát is. Így ez az irányelv azáltal, hogy megköveteli e konkrét feltételek figyelembevételét, annak biztosítására irányul, hogy az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogról történő lemondást illetően az érintettek a kérdés teljes ismeretében dönthessenek.
58 Ebben az összefüggésben a 2013/48 irányelv 13. cikke előírja, hogy ezen irányelv alkalmazása során figyelembe kell venni a veszélyeztetett gyanúsítottak vagy vádlottak sajátos szükségleteit, és ezen irányelv (51) preambulumbekezdése e tekintetben „a[zokra] a gyanúsítottak[ra] vagy vádlottak[ra hivatkozik], akik potenciálisan kiszolgáltatott helyzetben vannak”, valamint olyan „potenciális kiszolgáltatottság[ra hivatkozik], amely befolyásolja az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jog […] gyakorlására való képességüket”.
59 A jelen ügyben először is a kérdést előterjesztő bíróság jelzi, hogy az alap‑büntetőeljárás alá vont terhelt írástudatlan.
60 Amint azt az Európai Bizottság az írásbeli észrevételeiben megjegyezte, az alapeljárás alá vont terhelthez hasonló gyanúsítottat vagy vádlottat az írástudatlansága miatt a 2013/48 irányelv 13. cikke értelmében vett veszélyeztetett személynek kell tekinteni.
61 Mindemellett sem ezen irányelv 9. cikkének (1) bekezdéséből, sem annak 13. cikkéből nem lehet arra következtetni, hogy a gyanúsított vagy a vádlott írástudatlansága önmagában kizárná, hogy e személy érvényesen kinyilváníthassa az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogról történő lemondás szándékát. Ezzel szemben ezt a körülményt az ilyen lemondás keretében megfelelően figyelembe kell venni.
62 Másodszor, a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy releváns‑e az a tény, hogy amikor a terhelt lemondott az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogról, nem kapott tájékoztatást az ilyen lemondás lehetséges következményeiről.
63 E tekintetben elegendő megállapítani, hogy – amint arra a jelen ítélet 56. pontja emlékeztet – a 2013/48 irányelv 9. cikke (1) bekezdésének a) pontja kifejezetten megköveteli, hogy a gyanúsított vagy a vádlott tájékoztatást kapjon az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogról történő lemondás lehetséges következményeiről.
64 Következésképpen, amennyiben bebizonyosodik, hogy az alap‑büntetőeljárás alá vont terhelthez hasonlóan valamely terhelt az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogáról történő lemondás kinyilvánításakor nem kapott egyszerű és közérthető nyelven egyértelmű és kellő, a veszélyeztetett személyi minőségét figyelemben tartó tájékoztatást e jog tartalmáról és az arról való lemondás lehetséges következményeiről – aminek vizsgálata a kérdést előterjesztő bíróság feladata –, e lemondás nem tekinthető úgy, mint amely megfelel a 2013/48 irányelv 9. cikkének (1) bekezdésében támasztott követelményeknek.
65 Harmadszor, a kérdést előterjesztő bíróság hangsúlyozza, hogy a jelen ügyben az alap‑büntetőeljárás alá vont terhelt azt állítja, hogy az őrizetbe vételekor nem tájékoztatták az általa aláírt dokumentum tartalmáról.
66 Mivel ez a szempont a jogról való lemondás tényének rögzítéséhez kapcsolódik, meg kell jegyezni, hogy a 2013/48 irányelv (40) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett 9. cikkének (2) bekezdése előírja, hogy jogról írásban vagy szóban lehet lemondani, és a lemondás tényét, valamint a lemondás körülményeit az érintett tagállam jogában meghatározott jegyzőkönyvezési eljárással összhangban rögzíteni kell.
67 Bár e 9. cikk (2) bekezdése az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogról történő lemondás rögzítésének módját illetően a nemzeti eljárásjogra utal, az e rendelkezésben említett iratoknak szükségképpen lehetővé kell tenniük annak ellenőrzését, hogy az említett 9. cikk (1) bekezdésében előírt követelményeket tiszteletben tartották‑e.
68 A kérdést előterjesztő bíróság pontosítja, hogy a nemzeti jog szerint a lemondó nyilatkozathoz az a követelmény fűződik, hogy amennyiben a letartóztatott személy írástudatlan, vagy nem képes a nyilatkozatot saját maga kitölteni, azt egy tisztviselőnek kell kitöltenie, és e személynek az akaratnyilvánítását egy tanú jelenlétében kell kifejezésre juttatni, aki aláírásával igazolja annak hitelességét. Márpedig a jelen esetben sem a rendőrhatóság, sem pedig a tanú aláírása nem áll rendelkezésre.
69 E tekintetben, amennyiben megerősítést nyer, hogy az alap‑büntetőjárás alá vont terheltnek az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogról történő lemondását a nemzeti eljárásjog megsértésével rögzítették – aminek vizsgálata a kérdést előterjesztő bíróság feladata –, az a körülmény, hogy a terhelt aláírta az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogról történő állítólagos lemondását tanúsító dokumentumot, önmagában nem bizonyíthatja, hogy e jogról a 2013/48 irányelv 9. cikkének (1) bekezdésében előírt követelmények teljes körű tiszteletben tartása mellett mondott le.
70 A fenti megfontolások összességére tekintettel az ötödik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2013/48 irányelv 9. cikkének (1) és (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogról írástudatlan gyanúsított által kinyilvánított lemondás nem tekinthető az e 9. cikk (1) bekezdésében támasztott követelményeknek megfelelőnek, ha a gyanúsítottat nem tájékoztatták a sajátos helyzetét kellően figyelembe vevő módon az ilyen lemondás lehetséges következményeiről, és ha e lemondást nem a nemzeti eljárásjognak megfelelően rögzítették oly módon, hogy az lehetővé tegye az említett követelmények tiszteletben tartásának ellenőrzését.
A hatodik kérdésről
71 A harmadikként vizsgálandó hatodik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2013/48 irányelv 9. cikkének (3) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy a gyanúsítottnak az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogról történő lemondását követően a rendőrhatóságok továbbra is kötelesek a gyanúsított részvétele mellett elvégzett nyomozási cselekményt megelőzően tájékoztatni a gyanúsítottat az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogról és az e jogról való lemondás lehetséges következményeiről.
72 Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint valamely uniós jogi rendelkezés értelmezéséhez nemcsak annak kifejezéseit, hanem szövegkörnyezetét, és annak a szabályozásnak a célkitűzéseit is figyelembe kell venni, amelynek az részét képezi (lásd ebben az értelemben: 2021. december 2‑i Vodafone Kabel Deutschland ítélet, C‑484/20, EU:C:2021:975, 19. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
73 E tekintetében, először is a 2013/48 irányelv 9. cikkének (3) bekezdése előírja, hogy a tagállamok biztosítják, hogy a gyanúsított vagy vádlott a lemondást a későbbiekben a büntetőeljárás során bármikor visszavonhassa, valamint hogy a gyanúsítottat vagy a vádlottat erről a lehetőségről tájékoztassák.
74 E 9. cikk (3) bekezdésének szövegéből arra lehet következtetni, hogy az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogról történő, a 2013/48 irányelvben előírt követelményeknek megfelelő lemondás a visszavonásáig hatályos, anélkül hogy azt minden egyes további nyomozási cselekmény esetében meg kellene ismételni.
75 Mindemellett, mivel a 2013/48 irányelv 9. cikkének (3) bekezdése azt követeli meg, hogy a gyanúsítottakat vagy vádlottakat tájékoztassák arról a lehetőségről, hogy a lemondást a későbbiekben a büntetőeljárás bármely szakaszában visszavonhatják, e rendelkezés nem pontosítja, hogy e követelmény teljesül‑e, ha az érintett személyt e lehetőségről csak egyszer tájékoztatták, vagy hogy ellenkezőleg, ezt a tájékoztatást ezen eljárás minden későbbi szakaszában, sőt minden későbbi nyomozási cselekményt megelőzően meg kell‑e adni.
76 Másodszor, a szövegkörnyezetet illetően figyelembe kell venni a 2013/48 irányelv 13. cikkét, amely – amint arra a jelen ítélet 58. pontja emlékeztet – megköveteli, hogy ezen irányelv alkalmazása során figyelembe vegyék a veszélyeztetett gyanúsítottak vagy vádlottak sajátos szükségleteit. Amint arra a Bizottság az írásbeli észrevételeiben rámutat, a büntetőeljárási szabályok és különösen a bizonyítékok gyűjtésére és felhasználására vonatkozó részletszabályok összetettsége korlátozza a veszélyeztetett gyanúsított vagy vádlott képességét arra, hogy azokat teljes mértékben megértse, és/vagy időben és megfelelően reagáljon.
77 Harmadszor, figyelembe kell venni a 2013/48 irányelv célját, amely többek között a Charta 47. cikkének második bekezdésében foglalt tanácsadás, védelem és képviselet igénybevételéhez való jog, valamint a Charta 48. cikkének (2) bekezdésében biztosított védelemhez való jog támogatására irányul (2020. március 12‑i VW [Ügyvédi segítség igénybevételéhez való jog a meg nem jelenés esetén] ítélet, C‑659/18, EU:C:2020:201, 44. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
78 E megfontolások fényében a 2013/48 irányelv 9. cikkének (3) bekezdésében előírt tájékoztatási követelmény azt jelenti, hogy mindenesetre, ha a rendőrhatóság vagy más bűnüldöző, illetve igazságügyi hatóság által meghallgatott személy kiszolgáltatott helyzetben van, e hatóságok kötelesek emlékeztetni e személyt az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogáról történő lemondása visszavonásának lehetőségére, mielőtt bármilyen nyomozási cselekményre sor kerülne, amelynek során e nyomozási cselekmény – mint például az ezen irányelv 3. cikke (3) bekezdésének b), illetve c) pontjában említett kihallgatás, felismerésre bemutatás, szembesítés vagy a bűncselekmény rekonstruálása – intenzitására és jelentőségére tekintettel az ügyvéd jelenlétének hiánya különösen hátrányosan érintheti az érintett személy érdekeit és jogait.
79 Ezt az értelmezést megerősíti a büntetőeljárás során a tájékoztatáshoz való jogról szóló, 2012. május 22‑i 2012/13/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2012. L 142., 1. o.; helyesbítés: HL 2019. L 39., 28. o.) (20) preambulumbekezdése, amely pontosítja, hogy „[m]iután tájékoztatták az érintett személyt egy bizonyos jogról, a tájékoztatást az illetékes hatóságnak nem kell megismételnie, kivéve, ha az ügy különleges körülményei […] azt előírják”.
80 A fenti megfontolások összességére tekintettel a hatodik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2013/48 irányelv 9. cikkének (3) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az ezen irányelv 13. cikke értelmében vett, az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogról veszélyeztetett személy által történő lemondás esetén e személyt tájékoztatni kell e lemondás visszavonásának lehetőségére mielőtt bármilyen további nyomozási cselekményre sor kerülne, amelynek során – e nyomozási cselekmény intenzitására és jelentőségére tekintettel – az ügyvéd jelenlétének hiánya különösen hátrányosan érintheti az említett személy érdekeit és jogait.
Az első, második és harmadik kérdésről
81 Az együttesen vizsgálandó első, második és harmadik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2013/48 irányelv 12. cikkének (2) bekezdését a Charta 47. cikkének első és második bekezdésével összefüggésben úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás és ítélkezési gyakorlat, amelynek értelmében annak a bíróságnak, amely a terhelttel szemben alkalmazandó kényszerintézkedés megfelelőségének megállapítása céljából vizsgálja a terhelt bűncselekményben való részvételét, az említett terhelt fogva tartásának fenntartására vonatkozó határozat meghozatalakor nincs lehetősége annak értékelésére, hogy a bizonyítékokat ezen irányelv előírásainak megsértésével szerezték‑e be, és nincs lehetősége arra, hogy adott esetben az ilyen bizonyítékokat figyelmen kívül hagyja.
Az elfogadhatóságról
82 E kérdések elfogadhatóságát illetően emlékeztetni kell arra, hogy kizárólag az alapügyben eljáró nemzeti bíróság feladata az előzetes döntéshozatal szükségességének és az általa a Bíróság elé terjesztett kérdések relevanciájának értékelése, amelyek relevanciáját vélelmezni kell. A Bíróság tehát főszabály szerint köteles határozatot hozni, ha a feltett kérdés az uniós jog valamely szabályának értelmezésére vagy érvényességére vonatkozik, kivéve ha a kért értelmezés nyilvánvalóan semmilyen összefüggésben nincs a jogvita tényállásával vagy tárgyával, ha a probléma hipotetikus jellegű, vagy ha nem állnak a Bíróság rendelkezésére azok a ténybeli vagy jogi elemek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy e kérdésre célravezető választ adhasson (2024. február 22‑i Unedic ítélet, C‑125/23, EU:C:2024:163, 35. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
83 A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság előtt büntetőeljárás van folyamatban CH ellen, aki jelenleg előzetes letartóztatásban van. Nem vitatott, hogy e bíróság hatáskörrel rendelkezik arra, hogy a CH‑val szemben alkalmazott kényszerintézkedésről határozzon, és úgy véli, hogy mind az előkészítő ülésen, mind pedig az említett büntetőeljárás jelenlegi szakaszában vizsgálnia kell ezt az intézkedést.
84 E körülmények között a 2013/48 irányelvnek az első, második és harmadik kérdés révén kért értelmezése összefügg az alapeljárással, és nem tekinthető hipotetikusnak.
85 Ebből következik, hogy az első, a második és a harmadik kérdés elfogadható.
A kérdések érdeméről
86 Az uniós jog jelenlegi állása szerint főszabály szerint kizárólag a nemzeti jog határozza meg az uniós joggal ellentétes módon szerzett információknak és bizonyítékoknak a büntetőeljárás keretében való megengedhetőségére és értékelésére vonatkozó szabályokat (2024. április 30‑i M. N. [EncroChat] ítélet, C‑670/22, EU:C:2024:372, 128. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
87 Továbbá az adott területre vonatkozó uniós szabályozás hiányában az uniós jog értelmében a jogalanyok számára biztosított jogok védelmének biztosítására irányuló bírósági felülvizsgálatra vonatkozó eljárási szabályok meghozatala az eljárási autonómia elve alapján az egyes tagállamok belső jogrendjébe tartozik, azzal a feltétellel azonban, hogy e szabályok nem lehetnek kedvezőtlenebbek a hasonló jellegű belső jogi helyzetekre vonatkozókhoz képest (az egyenértékűség elve), és nem tehetik gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé az uniós jog által biztosított jogok gyakorlását (a tényleges érvényesülés elve) (2024. április 30‑i M. N. [EncroChat] ítélet, C‑670/22, EU:C:2024:372, 129. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
88 Mindemellett a tényleges érvényesülés elvéből eredő követelményeket illetően a Bíróság már kimondta, hogy az uniós jogi előírások megsértésével szerzett információk és bizonyítékok kizárásának szükségességét többek között arra tekintettel kell értékelni, hogy az ilyen információk és bizonyítékok elfogadhatósága milyen veszélyt jelent a kontradiktórius eljárás elvének, és ennélfogva a tisztességes eljáráshoz való jognak a tiszteletben tartására (2021. március 2‑i Prokuratuur [Az elektronikus hírközlési adatokhoz való hozzáférés feltételei] ítélet, C‑746/18, EU:C:2021:152, 44. pont).
89 Ezenkívül a 2013/48 irányelv 12. cikkének az (50) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett (2) bekezdése kifejezetten előírja a tagállamok számára, hogy a bizonyítékok elfogadhatóságára vonatkozó nemzeti szabályok és rendszerek sérelme nélkül biztosítsák a védelemhez való jog és a tisztességes eljáráshoz való jog tiszteletben tartását, amikor a büntetőeljárások során mérlegelik a gyanúsított vagy a vádlott által az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogának megsértésével tett vallomásokat vagy így szerzett bizonyítékokat.
90 E tekintetben meg kell jegyezni egyrészt, hogy a 2013/48 irányelv 2. cikke (4) bekezdése utolsó albekezdésének megfelelően az irányelvet teljeskörűen alkalmazni kell, amikor a gyanúsított vagy a vádlott szabadságát elvonják, függetlenül attól, hogy a büntetőeljárás milyen szakaszban van. Ezen irányelv 12. cikkének (2) bekezdése tehát alkalmazandó akkor, amikor a bíróságnak a terhelttel szemben alkalmazandó kényszerintézkedéséről kell határoznia.
91 Másrészt, amint azt a 2013/48 irányelv (52) és (53) preambulumbekezdése kimondja, ezen irányelv 12. cikkének (2) bekezdését a Charta fényében kell értelmezni, többek között a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz való jog, a tanácsadás, védelem és képviselet igénybevételéhez való jog, valamint a Charta 6. cikkében, 47. cikkének második bekezdésében és 48. cikkének (2) bekezdésében biztosított védelemhez és tisztességes eljáráshoz való jog fényében, továbbá a többek között az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950. november 4‑én Rómában aláírt európai egyezmény (kihirdette: az 1993. évi XXXI. törvény) 6. cikkében biztosított megfelelő jogok fényében (lásd analógia útján: 2022. augusztus 1‑jei TL [Tolmács és az iratok fordításának hiánya] ítélet, C‑242/22 PPU, EU:C:2022:611, 40. pont).
92 Ebből először is az következik, hogy a 2013/48 irányelv 12. cikkének (2) bekezdése azt a követelményt tartalmazza, hogy a terhelttel szemben alkalmazandó kényszerintézkedés megfelelőségének kérdését vizsgáló bíróságnak a terhelt fogva tartásának fenntartására vonatkozó határozat meghozatalakor értékelni kell tudnia, hogy a bizonyítékokat ezen irányelv rendelkezéseinek megsértésével szerezték‑e be.
93 A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság kifejti, hogy a kényszerintézkedés tárgyában eljáró bíróságnak főszabály szerint lehetősége van arra, hogy megvizsgálja a 2013/48 irányelvből eredő jogok tiszteletben tartását, azonban a nemzeti ítélkezési gyakorlat értelmében nem áll módjában annak értékelése, hogy a bizonyítékokat ezen irányelv előírásainak megsértésével szerezték‑e be.
94 Márpedig a jelen ítélet 92. pontjában megállapítottakra tekintettel a 2013/48 irányelv 12. cikkének (2) bekezdésével ellentétes az ilyen nemzeti ítélkezési gyakorlat.
95 Másodszor, ami azokat a következményeket illeti, amelyeket az eljáró bíróságnak a terhelttel szemben alkalmazandó kényszerintézkedés vizsgálata során abból a körülményből kell levonnia, hogy a bizonyítékokat a 2013/48 irányelv előírásainak megsértésével szerezték be, meg kell jegyezni egyrészt, hogy ezen irányelvben semmi nem kötelezi a bíróságot arra, hogy automatikusan e bizonyítékok összességét figyelmen kívül hagyja.
96 Másrészt az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlata értelmében, amelyet – amint azt a 2013/48 irányelv (50) és (53) preambulumbekezdése hangsúlyozza – eljárási szabálytalanság megállapítása esetén figyelembe kell venni, a nemzeti bíróságok feladata azon kérdés értékelése, hogy e hibát az eljárás későbbi szakaszában orvosolták‑e (EJEB, 2020. január 28., Mehmet Zeki Çelebi kontra Törökország, CE:ECHR:2020:0128JUD002758207, 51. §).
97 Így abban az esetben, ha a bizonyítékokat ezen irányelv előírásainak megsértésével szerezték be, meg kell határozni, hogy e hiányosság ellenére az eljáró bíróság által meghozandó határozat időpontjában a büntetőeljárás egésze tisztességesnek tekinthető‑e, figyelembe véve számos tényezőt, köztük azt, hogy az ügyvéd jelenlétének hiányában tett kijelentések a terhelő bizonyítékok szerves vagy fontos részét képezik‑e, valamint az ügyiratok egyéb elemeinek bizonyító erejét (lásd analógia útján: EJEB, 2016. szeptember 13., Ibrahim és társai kontra Egyesült Királyság, CE:ECHR:2016:0913JUD005054108, 273. és 274. §).
98 Mindenesetre a 2013/48 irányelv 12. cikkének (2) bekezdéséből eredő azon kötelezettség, hogy az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jog megsértésével szerzett bizonyítékok értékelésekor biztosítani kell a védelemhez való jog tiszteletben tartását és az eljárás tisztességességét, azt vonja maga után, hogy ki kell zárni a büntetőeljárásból azt a bizonyítékot, amellyel kapcsolatban valamely fél nem tud hatékony módon észrevételt tenni (lásd analógia útján a büntetőügyekben kibocsátott európai nyomozási határozatról szóló, 2014. április 3‑i 2014/41/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv [HL 2014. L 130., 1. o.; helyesbítés: HL 2015. L 143., 16. o.] 14. cikkének (7) bekezdését illetően: 2024. április 30‑i M. N. [EncroChat] ítélet, C‑670/22, EU:C:2024:372, 130. pont).
99 A fenti megfontolások összességére tekintettel az első, második és harmadik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2013/48 irányelv 12. cikkének (2) bekezdését a Charta 47. cikkének első és második bekezdésével összefüggésben úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti ítélkezési gyakorlat, amelynek értelmében annak a bíróságnak, amely a terhelttel szemben alkalmazandó kényszerintézkedés megfelelőségének megállapítása céljából vizsgálja a terhelt bűncselekményben való részvételét, az említett terhelt fogva tartásának fenntartására vonatkozó határozat meghozatalakor nincs lehetősége annak értékelésére, hogy a bizonyítékokat ezen irányelv előírásainak megsértésével szerezték‑e be, és nincs lehetősége arra, hogy adott esetben az ilyen bizonyítékokat figyelmen kívül hagyja.
A költségekről
100 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.
A fenti indokok alapján a Bíróság (első tanács) a következőképpen határozott:
1) A büntetőeljárás során és az európai elfogatóparancshoz kapcsolódó eljárásokban ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogról, valamint valamely harmadik félnek a szabadságelvonáskor történő tájékoztatásához való jogról és a szabadságelvonás ideje alatt harmadik felekkel és a konzuli hatóságokkal való kommunikációhoz való jogról szóló, 2013. október 22‑i 2013/48/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 3. cikke (6) bekezdésének b) pontját
a következőképpen kell értelmezni:
e rendelkezés nemzeti jogba való átültetése hiányában az érintett tagállam rendőrhatóságai az ezen irányelvben egyértelműen, pontosan és feltétel nélkül biztosított, az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jog alkalmazásától való eltérés érdekében nem hivatkozhatnak az említett rendelkezésre a gyanúsítottal vagy a vádlottal szemben.
2) A 2013/48 irányelv 9. cikkének (1) és (2) bekezdését
a következőképpen kell értelmezni:
az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogról írástudatlan gyanúsított által kinyilvánított lemondás nem tekinthető az e 9. cikk (1) bekezdésében támasztott követelményeknek megfelelőnek, ha a gyanúsítottat nem tájékoztatták a sajátos helyzetét kellően figyelembe vevő módon az ilyen lemondás lehetséges következményeiről, és ha e lemondást nem a nemzeti eljárásjognak megfelelően rögzítették oly módon, hogy az lehetővé tegye az említett követelmények tiszteletben tartásának ellenőrzését.
3) A 2013/48 irányelv 9. cikkének (3) bekezdését
a következőképpen kell értelmezni:
az ezen irányelv 13. cikke értelmében vett, az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogról veszélyeztetett személy által történő lemondás esetén e személyt tájékoztatni kell e lemondás visszavonásának lehetőségére mielőtt bármilyen további nyomozási cselekményre sor kerülne, amelynek során – e nyomozási cselekmény intenzitására és jelentőségére tekintettel – az ügyvéd jelenlétének hiánya különösen hátrányosan érintheti az említett személy érdekeit és jogait.
4) A 2013/48 irányelv 12. cikke (2) bekezdését az Európai Unió Alapjogi Chartája 47. cikkének első és második bekezdésével összefüggésben
a következőképpen kell értelmezni:
azzal ellentétes az olyan nemzeti ítélkezési gyakorlat, amelynek értelmében annak a bíróságnak, amely a terhelttel szemben alkalmazandó kényszerintézkedés megfelelőségének megállapítása céljából vizsgálja a terhelt bűncselekményben való részvételét, az említett terhelt fogva tartásának fenntartására vonatkozó határozat meghozatalakor nincs lehetősége annak értékelésére, hogy a bizonyítékokat ezen irányelv előírásainak megsértésével szerezték‑e be, és nincs lehetősége arra, hogy adott esetben az ilyen bizonyítékokat figyelmen kívül hagyja.
Aláírások