T‑69/04. sz. ügy

Schunk GmbH és Schunk Kohlenstoff‑Technik GmbH

kontra

az Európai Közösségek Bizottsága

„Verseny − Kartellek − Elektrotechnikai és mechanikai szén- és grafittermékek piaca − Jogellenességi kifogás − A 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése − A jogsértő viselkedés felróhatósága − Bírságkiszabási iránymutatás − A jogsértés súlya és hatása − Elrettentő hatás − Együttműködés a közigazgatási eljárásban − Az arányosság elve − Az egyenlő bánásmód elve − A bírság növelése iránti viszontkereset”

Az ítélet összefoglalása

1.      Közösségi jog – Általános jogelvek – Jogbiztonság – A büntetések törvényessége

2.      Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – A 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése által a Bizottságra ruházott mérlegelési jogkör – A büntetések törvényessége elvének megsértése – Hiány

(17. tanácsi rendelet, 15. cikk, (2) bekezdés; 98/C 9/03 bizottsági közlemény)

3.      Verseny – Bírságok – A Bizottság Szerződésből eredő saját hatásköre

(EK 81., EK 82., EK 83. cikk, (1) bekezdés és (2) bekezdés, a) és d) pont, EK 202. cikk, harmadik francia bekezdés, EK 211. cikk, első francia bekezdés, 17. tanácsi rendelet)

4.      Verseny – Közösségi szabályok – Jogsértések – Betudhatóság – Anyavállalat és leányvállalatok – Gazdasági egység – Értékelési szempontok

(EK 81. cikk, (1) bekezdés)

5.      Megsemmisítés iránti kereset – Jogalapok – Versenyjogi jogsértést szankcionáló határozatban meghatározott tények valóságtartalmának vitatása – Elfogadhatóság – Feltétel – Ezen valóságtartalom elismerésének hiánya a közigazgatási eljárás során

(EK 230. cikk)

6.      Verseny – Kartellek – Összehangolt magatartás – Fogalom

(EK 81. cikk, (1) bekezdés)

7.      Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – Szempontok – A jogsértés súlya

(17. tanácsi rendelet, 15. cikk, (2) bekezdés; 98/C 9/03 bizottsági közlemény)

8.      Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – Szempontok – A jogsértés súlya – Az árak rögzítése – A Bizottság azon kötelezettsége, hogy a jogsértés hatásának értékelése során figyelembe vegye, milyen lett volna a verseny a jogsértés hiányában

(17. tanácsi rendelet, 15. cikk, (2) bekezdés; 98/C 9/03 bizottsági közlemény, 1. A. pont)

9.      Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – Az érintett vállalkozások azonos meghatározott kiindulóponttal rendelkező csoportokra való osztása

(17. tanácsi rendelet, 15. cikk, (2) bekezdés; 98/C 9/03 bizottsági közlemény, 1. A. pont)

10.    Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – Elrettentő jelleg – A Bizottság által a bírságok kiszámítása során mindvégig szem előtt tartandó általános követelmény

(17. tanácsi rendelet, 15. cikk; 98/C 9/03 bizottsági közlemény, 1. A. pont)

11.    Verseny – Közösségi szabályok – A Bizottság általi alkalmazás – A harmadik államok hatóságai által végzett értékeléshez képesti önállóság

(EK 3. cikk, (1) bekezdés, g) pont és EK 81. cikk)

12.    Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – Szempontok – A bírság összegének csökkentése az eljárás alá vont vállalkozás együttműködése miatt

(17. tanácsi rendelet; 96/C 207/04 bizottsági közlemény)

13.    Verseny – Bírságok – Összeg – A Bizottság mérlegelési jogköre – Bírósági felülvizsgálat – Korlátlan felülvizsgálati jogkör

(EK 229., 230. és 231. cikk; 17. tanácsi rendelet, 17. cikk; az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata)

1.      A büntetések törvényességének elve a jogbiztonság elvéből következik, amely maga a közösségi jog alapelvét képezi, és amely megköveteli többek között, hogy minden közösségi szabályozás, különösen amikor szankciót szab ki, vagy enged kiszabni, világos és pontos legyen annak érdekében, hogy az érintett személyek egyértelműen megismerhessék az abból eredő jogaikat és kötelezettségeket, és ennek megfelelően megtehessék intézkedéseiket. Ez a tagállamok alkotmányos hagyományainak részét képező elv, amelyet több nemzetközi egyezmény is megfogalmaz, többek között az Emberi Jogok Európai Egyezménye 7. cikke, mind a büntetőjogi jellegű szabályokra, mind pedig a közigazgatási szankciókat kiszabó vagy azokat engedélyező, sajátos közigazgatási intézkedésekre kötelező. Az nem csupán a bűncselekmény tényállási elemeit megfogalmazó szabályokra alkalmazandó, hanem az előzőek megsértéséből következő következményeket meghatározó szabályokra is. Ebben a vonatkozásban az említett Egyezmény 7. cikkének (1) bekezdéséből következik, hogy a törvénynek világosan meg kell határoznia a jogsértéseket és a hozzájuk kapcsolódó büntetéseket. E feltétel akkor teljesül, ha a jogalany – a releváns rendelkezés megfogalmazásából, szükség esetén a bíróságok által nyújtott értelmezés segítségével – megtudhatja, hogy mely cselekmények és mulasztások vonják maguk után a büntetőjogi felelősségét.

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlatából következik, hogy nem követelmény, hogy azon rendelkezések, amelyek értelmében ezeket a szankciókat kiszabják, olyan mértékben meghatározottak legyenek, amelyek teljes bizonyossággal előreláthatóvá teszik az e rendelkezéseket sértő magatartásokból eredő következményeket. Az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint ugyanis az, hogy a rendelkezés homályos fogalmakat tartalmaz, nem jelenti feltétlenül az Emberi Jogok Európai Egyezménye 7. cikkének megsértését, és az, hogy egy törvény mérlegelési jogkört biztosít, önmagában nem ütközik az előreláthatóság követelményébe, feltéve hogy e jogkör gyakorlásának terjedelme és módja kellő pontossággal meg van határozva, tekintettel az adott jogos célkitűzésre, annak érdekében, hogy a jogalanyok számára megfelelő védelmet biztosítson a visszaélésekkel szemben. Ebben a vonatkozásban az Emberi Jogok Európai Bírósága magán a törvény szövegén kívül figyelembe veszi az arra a kérdésre adott választ is, hogy az alkalmazott meghatározatlan fogalmakat az állandó és kihirdetett ítélkezési gyakorlat meghatározta‑e. Másrészt a tagállamok közös alkotmányos hagyományainak figyelembevétele nem eredményezheti azt, hogy eltérő értelmezését adjanak a büntetések törvényességének a közösségi jog egyik alapelvét képező elvének.

(vö. 28–29., 32–34. pont)

2.      A közösségi versenyjog szabályait megsértő vállalkozásokkal szembeni bírság kiszabásáról szóló 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése nem sérti a büntetések törvényességének elvét.

A Bizottság ugyanis nem rendelkezik korlátlan mérlegelési jogkörrel a bírságok meghatározását illetően, mivel tiszteletben kell tartania az érintett vállalkozások forgalma alapján tekintettel rögzített felső határt, és figyelembe kell vennie a jogsértés súlyát és időtartamát. Másrészt az érintett vállalkozás megelőző éves forgalmának 10%‑ában rögzített felső határ ésszerű, tekintettel a versenyszabályok megsértése üldözésének és szankcionálásának keretében a Bizottság által képviselt érdekekre, és arra a tényre, hogy a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése lehetővé teszi olyan rendszer megteremtését, amely megfelel a Közösség alapvető feladatainak. Hasonlóképpen, a bírságkiszabás során a Bizottságnak tiszteletben kell tartania az általános jogelveket, különösen az egyenlő bánásmód és az arányosság elvét. Másrészt a Bizottság a közösségi bíróság korlátlan felülvizsgálata mellett a nyilvánosság előtt ismert és hozzáférhető közigazgatási gyakorlatot alakított ki, amely anélkül, hogy a bírságok jogalapját képezné, hivatkozási alapul szolgálhat az egyenlő bánásmód elvének tiszteletben tartását illetően, mivel a bírságok szintjének növelése – az említett 15. cikk (2) bekezdésében rögzített határok között – mindig lehetséges marad, ha azt a versenyszabályok hatékony alkalmazása megköveteli. Ezenkívül a Bizottság a bírság megállapítását illetően iránymutatást fogadott el, ily módon korlátozta magát mérlegelési jogköre gyakorlásában, hozzájárulva a jogbiztonság biztosításához, és tiszteletben kell tartania az egyenlő bánásmód és a bizalomvédelem elvét. Másrészt az említett iránymutatás Bizottság általi elfogadása, amennyiben az a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése által meghatározott jogi keretbe illeszkedik, csak a Bizottság egyébként is e rendelkezésből eredő mérlegelési jogköre gyakorlása korlátainak meghatározásához járult hozzá, és abból nem lehet a szóban forgó területen a Bizottság hatásköri korlátainak a közösségi jogalkotó általi meghatározása kezdeti elégtelenségére következtetni. Végül az EK 253. cikk értelmében a Bizottság köteles indokolni a bírságot kiszabó határozatokat.

(vö. 35–36., 38–44., 46. pont)

3.      Az EK 81. cikk és az EK 82. cikk megsértése esetén a bírságkiszabás hatásköre nem tekinthető olyan, eredetileg a Tanácsot megillető hatáskörnek, amelyet az EK 202. cikk harmadik francia bekezdése értelmében a Bizottságra átruházott, vagy amelynek végrehajtására a Bizottságot hatalmazta fel. Az EK 83. cikk (1) bekezdésének és (2) bekezdése a) és d) pontjának, és az EK 211. cikk első francia bekezdésének megfelelően ez a hatáskör ugyanis a Bizottság saját, a közösségi jog alkalmazása feletti őrködésre vonatkozó feladatkörébe tartozik, amelyet az EK 81. cikk és EK 82. cikk alkalmazása tekintetében a 17. rendelet határozott meg, foglalt keretbe, és tett hivatalossá. A bírságkiszabás hatásköre, amellyel e rendelet a Bizottságot felruházza, tehát magából a Szerződés rendelkezéseiből ered, és a szóban forgó cikkekben meghatározott tilalmak tényleges érvényre juttatását szolgálja.

(vö. 48–49. pont)

4.      A vállalkozás versenykorlátozó magatartása akkor tudható be más vállalkozásnak, ha nem önálló módon határozza meg saját magatartását a piacon, hanem lényegében azokat az utasításokat követi, amelyeket e másik vállalkozás szabott meg a számára, tekintettel különösen a köztük lévő gazdasági és jogi kapcsolatokra. Tehát a leányvállalat magatartása az anyavállalatnak tudható be, ha a leányvállalat nem önálló módon határozza meg saját magatartását a piacon, hanem lényegében az anyavállalat által megszabott utasításokat követi, mivel e két vállalat gazdasági egységet képez.

Abban a különleges esetben, ha az anyavállalat a jogsértést elkövető leányvállalatának egyedüli tulajdonosa, fennáll azon egyszerű vélelem, amely szerint az adott anyavállalat meghatározó befolyást gyakorolt a leányvállalata magatartására, és amely szerint azok egy vállalkozásnak minősülnek az EK 81. cikk értelmében. Ennélfogva, amikor a közösségi bíróság előtt vitatja a Bizottságnak a leányvállalata magatartása miatt vele szemben bírságot kiszabó határozatát, az anyavállalatot terheli e vélelem megdöntése olyan bizonyítékok nyújtásával, amelyek alkalmasak a leányvállalat önállóságának alátámasztására.

Az a tény, hogy az anyavállalat – amely a leányvállalatának egyedüli tulajdonosa – holdingtársaság, nem elegendő a leányvállalata funkcionális és szervezeti függetlenségének jellemzésére. A holding fogalma ugyanis különböző helyzeteket foglal magában. Általánosságban a holding olyan társaságként határozható meg, amely egy vagy több társaságban részesedéssel rendelkezik az utóbbi társaságok ellenőrzése érdekében. Az a holdingtársaság, amelynek célja ipari részesedések stratégiai irányításának megszerzése, értékesítése és kezelése, lehet pénzügyi holding, amely nem fejt ki semmilyen ipari vagy kereskedelmi tevékenységet, vagy olyan társaság, amelynek tevékenysége a leányvállalatok irányítása és igazgatása. A társaságok csoportjának kontextusában a holdingtársaság rendeltetése a különböző társaságokban meglévő részesedések egyesítése és azok irányítása egységességének biztosítása. A holdingtársaság és a leányvállalata között olyan egységes irányítás is fennállhat, amely a csoportérdekek figyelembevételére utalhat. Az a tény, hogy a társaság holding, amelynek a szerepe a más társaságok tőkéjében való részesedések kezelése, önmagában nem elegendő tehát a leányvállalata teljes társasági tőkéjével való rendelkezésből eredő vélelem megdöntéséhez.

(vö. 55–56., 59–64., 66., 70. pont)

5.      A kifogásközlés, amelynek célja, hogy a címzett vállalkozások számára biztosítsa a védelemhez való jog hatékony gyakorlását, körülhatárolja a vállalkozással szemben kezdeményezett eljárás tárgyát, mivel az meghatározza a Bizottságnak az említett vállalkozással szembeni álláspontját, és a Bizottság határozatában nem fogadhat el a közlésben nem szereplő kifogást.

Többek között a címzett vállalkozások válaszai alapján kell a Bizottságnak határoznia a közigazgatási eljárást követő álláspontjáról.

Ebben az összefüggésben a szóban forgó vállalat kifejezett beismerésének hiányában a versenyjogi szabályok megsértésének keretében a Bizottságnak meg kell állapítania a tényállást, mivel a vállalkozás kellő időben és többek között a jogvita keretében valamennyi számára hasznosnak tűnő védekezési jogalapot szabadon előterjesztheti. Nem ez a helyzet azonban a tényállásnak a kérdéses vállalkozás általi elismerése esetén.

Ennek a megoldásnak a célja nem a Bizottság által szankcióval sújtott vállalkozások keresetindítási jogának korlátozása, hanem annak közelebbi meghatározása, hogy a határozat milyen mértékben vitatható a közösségi bíróság előtt, annak elkerülése érdekében, hogy az érintett jogsértés alapjául szolgáló tényállás megállapítása ne kerüljön át a Bizottságtól az közösségi bírósághoz, amely – amennyiben az EK 230. cikk alapján indítanak előtte keresetet –a határozat jogszerűségének ellenőrzésére rendelkezik hatáskörrel.

(vö. 80–81., 84–85. pont)

6.      Amint magából az EK 81. cikk (1) bekezdésének szövegéből kitűnik, az összehangolt magatartás fogalma a vállalkozások közötti egyeztetésen felül az ilyen egyeztetést követően folytatott magatartást, valamint az e két tényező közötti okozati összefüggést is magában foglalja. Vélelmezni kell – az érdekelt gazdasági szereplők által nyújtandó ellenkező bizonyítékok hiányában –, hogy az egyeztetésben részt vevő és a piacon továbbra is tevékeny vállalkozások figyelembe veszik a versenytársaikkal kicserélt információkat piaci magatartásuk meghatározása érdekében.

(vö. 118. pont)

7.      A versenyszabályok megsértése miatti bírság összegének meghatározása keretében a jogsértés súlyát számos tényező alapján kell meghatározni, mint például az ügy sajátos körülményei, háttere és a bírságok elrettentő hatása, amelyekre vonatkozóan a Bizottság mérlegelési mozgástérrel rendelkezik. A jogsértés súlyának értékelése céljából a Bizottság tehát figyelembe veheti azt a tényt, hogy az érintett vállalkozások számos óvintézkedést tettek a kartell leleplezésének elkerülése érdekében, valamint a nagyközönség által elszenvedett kárt.

Ez utóbbit illetően a versenyjogi jogsértések nem azonos módon okoznak kárt a verseny és a fogyasztók számára. A közönségnek okozott kár e figyelembevétele a jogsértés súlyának értékelése keretében különbözik a kartell valamely tagjának a verseny és a fogyasztók megkárosítására való gazdasági képességének figyelembevételétől, amelyre a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése és az ESZAK‑Szerződés 65. cikkének (5) bekezdése alapján kiszabott bírság megállapításának módszeréről szóló iránymutatásban előírtak szerint a bírság összege kiszámításának szakaszában kerül sor, amelynek célja, hogy differenciált bánásmódot alkalmazzanak különösen abban az esetben, ha a jogsértésben több vállalkozás érintett.

(vö. 153–154., 156. pont)

8.      A jogsértés piacra gyakorolt tényleges hatásának értékelése során a Bizottságnak figyelembe kell vennie, hogy milyen lett volna a verseny a jogsértés hiányában.

Ha árkartellről van szó, a Bizottság jogosan következtethet arra, hogy a jogsértés hatást gyakorolt a piacra azon tényből, hogy a kartell tagjai intézkedéseket hoztak a megállapított árak alkalmazására, például közölték azokat az ügyfeleikkel, utasították az alkalmazottaikat, hogy azokat használják tárgyalási alapként, és felügyelték azoknak a versenytársaik és a saját értékesítési részlegük általi alkalmazását. A piacra gyakorolt hatás fennállására történő következtetéshez elegendő az, ha a megállapított árak alapul szolgálnak az egyedi ügyletek árainak meghatározásához, korlátozva ezzel az ügyfelek tárgyalási mozgásterét.

Amennyiben azonban a kartell megvalósítása megállapítást nyert, a Bizottság nem köteles módszeresen bizonyítani, hogy a megállapodások ténylegesen lehetővé tették az érintett vállalkozások számára, hogy magasabb ügyleti árat érjenek el, mint a kartell hiányában. E tekintetben el kell utasítani azon érvet, amely szerint a jogsértés súlyának értékelése végett csak az a tény vehető figyelembe, hogy az ügyleti árak eltérőek lettek volna az összefonódás hiányában. Másrészt aránytalan lenne ilyen bizonyítást megkövetelni, amely jelentős forrásokat igényelne, mivel olyan gazdasági modelleken alapuló hipotetikus számításokat tenne szükségessé, amelyek pontosságát a bíróság nehezen tudja csak ellenőrizni, és amelyek tévedhetetlensége egyáltalán nem bizonyított.

A jogsértés súlyának értékelésénél meghatározó az a kérdés, hogy a kartell tagjai a szándékaik tényleges megvalósítása érdekében megtettek‑e mindent, ami módjukban állt. Ezek a tagok nem hozhatják fel saját javukra, a bírság csökkentésének alátámasztására a szándékukat meghiúsító külső tényezőket.

A Bizottság tehát a kartell végrehajtásából jogosan következtethet arra, hogy a kartell hatást gyakorol a piacra, anélkül hogy szükség volna e hatás jelentőségének pontos felmérésére.

A jelen jogsértés „különösen súlyosnak” való minősítése még annak feltételezése esetén is helytálló lehet, hogy a Bizottság nem bizonyította jogilag megfelelően a kartell tényleges hatását. Ugyanis az a három szempont, amelyet a jogsértés súlyának megállapításánál figyelembe kell venni a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése és az ESZAK‑Szerződés 65. cikkének (5) bekezdése alapján kiszabott bírság megállapításának módszeréről szóló iránymutatás alapján: a jogsértés jellege, a piacra gyakorolt tényleges hatása, ha ez a hatás mérhető, valamint az érintett földrajzi piac kiterjedése, nem azonos súllyal esik latba az átfogó értékelés során. A jogsértés jellege elsődleges szerepet játszik, többek között a jogsértések „különösen súlyosnak” minősítésénél. E tekintetben a különösen súlyos jogsértéseknek az említett iránymutatásban található leírásából kitűnik, hogy az egyebek mellett az árak rögzítésére irányuló megállapodások, illetve összehangolt magatartások pusztán a jellegük alapján „különösen súlyosnak” minősülhetnek, anélkül hogy e magatartások sajátos hatását vagy földrajzi kiterjedését meg kellene határozni. E következtetést alátámasztja az a tény, hogy míg a súlyos jogsértések leírása kifejezetten hivatkozik a piacra és a közös piac kiterjedt területeire gyakorolt hatásra, a különösen súlyos jogsértések leírása nem említ semmilyen követelményt a piacra gyakorolt tényleges hatásra, illetve adott földrajzi területre gyakorolt hatásra vonatkozóan.

(vö. 165–169., 171. pont)

9.      A 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése és az ESZAK‑Szerződés 65. cikkének (5) bekezdése alapján kiszabott bírság megállapításának módszeréről szóló iránymutatás a jogsértés súlyának értékelése során nagyszámú elem figyelembevételét írja elő a bírság összegének meghatározásához, amelyek között szerepel különösen a jogsértés jellege, annak tényleges hatása, az érintett földrajzi piac mérete és a bírság szükséges elrettentő hatása. Jóllehet az nem írja elő, hogy a bírság összegét a teljes forgalom vagy a releváns forgalom alapján számítsák ki, az említett iránymutatás nem zárja ki, hogy a Bizottság a bírság összegének meghatározásakor a forgalomra vonatkozó mutatószámokat az általános elvek betartása érdekében figyelembe vegye, amennyiben a körülmények ezt megkívánják.

Az iránymutatás 1. A. pontja negyedik és hatodik bekezdésének megfelelően, jogellenes kartellt esetében, tekintettel az érintett vállalkozások közötti nagy méretbeli különbségekre, mindegyikük sajátos súlyának, és így jogsértő magatartásuk versenyre gyakorolt tényleges hatásának figyelembevétele érdekében a Bizottság eltérően kezelheti a jogsértésben részt vevő vállalkozásokat. A Bizottság ennek érdekében az érintett vállalkozásokat több kategóriába sorolhatja az egyes vállalkozások által az eljárásban érintett termékekkel megvalósított forgalom alapján, amelybe minden egyes vállalkozás esetében belefoglalhatja többek között a saját felhasználásra szánt termelés értékét. Az eredményként kapott szám a piaci részesedés, amely kifejezi az egyes vállalkozások viszonylagos jelentőségét a jogsértésben, és a vállalkozások tényleges gazdasági képességét arra, hogy a versenynek jelentős kárt okozzanak.

(vö. 176–177. pont)

10.    A 17. rendelet 15. cikkében meghatározott szankcióknak egyaránt célja a jogsértő magatartások megtorlása, illetve azok megismétlésének megelőzése. Mivel a versenyszabályok megsértése esetén kiszabott bírság egyik célja az elrettentés, ennek biztosítása olyan általános követelmény, amelyet a Bizottságnak a bírságok kiszámítása során mindvégig szem előtt kell tartania, és nem feltétlenül jár azzal, hogy ennek a számításnak legyen olyan sajátos szakasza, amely e cél megvalósítása érdekében az összes releváns körülmény átfogó értékelésére szolgál.

Az elrettentés céljának figyelembevétele céljából a Bizottság a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése és az ESZAK‑Szerződés 65. cikkének (5) bekezdése alapján kiszabott bírság megállapításának módszeréről szóló iránymutatásban nem határozta meg azt a módszert, vagy azokat az egyéniesített szempontokat, amelyek kifejezett felsorolása kötelező erővel bírhat. Az iránymutatás 1.A. pontjának negyedik bekezdése a jogsértés súlyára vonatkozó adatok értékelésének összefüggésében mindössze azt említi meg, hogy a bírságot olyan nagyságrendű összegben kell megállapítani, amely biztosan kellően elrettentő erővel bír.

(vö. 191–193. pont)

11.    A harmadik államok hatóságai, amelyek feladata a szabad verseny védelme – illetékességi területükön –, a hivatkozott államokban érvényes követelményeknek vannak alávetve. A más államok jogrendjét a versenyjog területén megalapozó tényezők nemcsak meghatározott célokat és célkitűzéseket tartalmaznak, hanem különös anyagi szabályok elfogadásához, valamint a közigazgatási, büntetőjogi vagy polgári jogi területen teljesen eltérő jogkövetkezményekhez is vezetnek, amennyiben a hivatkozott államok hatóságai megállapították a versenyjog szabályainak megsértését. Ezzel szemben teljesen más az a jogi helyzet, amelyben a versenyjog területén csak a közösségi jogot és egy vagy több tagállam jogát kell alkalmazni valamely vállalkozás esetében, vagyis olyan helyzet, amelyben a kartell kizárólag az Európai Közösség jogrendjének területi hatályán belül működik.

Ebből az következik, hogy amikor a Bizottság valamely vállalkozás – akár nemzetközi jellegű kartellből származó – jogellenes magatartását szankcionálja, a Bizottság célja a közös piacon belül a szabad verseny védelme, amely az EK 3. cikk (1) bekezdésének g) pontja alapján a Közösség alapvető célkitűzése. A közösségi szinten védett jogtárgy sajátosságai miatt a Bizottságnak az erre vonatkozó hatásköre alapján tett értékelése jelentősen különbözhet a harmadik államok hatóságai által végzett értékeléstől.

A harmadik államok hatóságai által kiszabott bírságok a Bizottságnak a közösségi versenyjog megsértése miatti bírság kiszabására vonatkozó hatáskörében biztosított mérlegelési jogköre során vehetők csupán figyelembe. Következésképpen bár nem kizárt, hogy a Bizottság figyelembe vegye a harmadik államok hatóságai által korábban kiszabott bírságot, mindenesetre erre nem köteles.

Ugyanis a Bizottság által a bírságok összegének meghatározásakor követendő elrettentési cél arra irányul, hogy biztosítsa, hogy a vállalkozások a közös piacon végzett tevékenységük során tiszteletben tartsák az EK‑Szerződésben meghatározott versenyszabályokat. Ebből az következik, hogy a közösségi versenyszabályok megsértése miatt kiszabott bírságok elrettentő erejének értékelése során a Bizottság nem köteles figyelembe venni a vállalkozásra valamely harmadik állam versenyszabályainak megsértése miatt esetlegesen kiszabott szankciókat.

(vö. 205–209. pont)

12.    A Bizottság széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik a bírság kiszámításának módszerét illetően, és e tekintetben lehetősége van számos elemet figyelembe venni, köztük az érintett vállalkozásoknak a Bizottság szolgálatai által folytatott eljárásban való együttműködését. A Bizottság szintén széles mérlegelési mozgástérrel rendelkezik egy adott vállalkozás együttműködése minőségének és hasznosságának megítélésére vonatkozóan, különösen a többi vállalkozás közreműködéséhez viszonyítva.

A vállalkozások együttműködése esetén való bírságcsökkentés alapját az a megfontolás adja, hogy ez az együttműködés megkönnyíti a Bizottság feladatát, amely a jogsértés fennállásának megállapításából és adott esetben a jogsértés megszüntetéséből áll.

Az ügy egészének értékelése keretében a Bizottság figyelembe veheti azt a tényt, hogy egy vállalkozás csak a tájékoztatáskérés kézhezvételét követően közölte vele a dokumentumokat, ám ez a tény nem tekinthető meghatározónak a vállalkozás által tanúsított együttműködésnek a kartellügyek esetében a pénzbírságok alóli mentességről és a pénzbírságok csökkentéséről szóló közlemény D. pontja (2) bekezdésének első francia bekezdése értelmében történő csekélyebb mértékű értékeléséhez.

(vö. 211–212., 225., 234. pont)

13.    Az EK 229. cikk és a 17. rendelet 17. cikke által elismert korlátlan felülvizsgálati jogkörének keretében az Elsőfokú Bíróság hatáskörébe tartozik annak mérlegelése, hogy a közösségi versenyjog megsértése miatti bírság összege megfelelő‑e. A korlátlan felülvizsgálati jogkörének keretében ugyanis a közösségi bíróság hatásköre nem korlátozódik – mint az EK 231. cikkben – a megtámadott határozat megsemmisítésére, hanem lehetővé teszi számára az abban kiszabott bírság megváltoztatását is. A közösségi bíróság ezért a szankció jogszerűségének egyszerű felülvizsgálatán túl jogosult a Bizottság értékelését a sajátjával helyettesíteni, és következésképpen a kiszabott bírságot vagy kényszerítő bírságot megsemmisíteni, mérsékelni, illetve növelni.

Jóllehet a korlátlan felülvizsgálati jogkör gyakorlását a felperesek a leggyakrabban a bírság összegének csökkentése érdekében kérelmezik, a Bizottság is a közösségi bíróság elé is terjesztheti a bírság összegének kérdését, és kérelmezheti az említett összeg növelését, aminek a lehetőségét végeredményben kifejezetten előírja a kartellügyek esetében a pénzbírságok alóli mentességről és a pénzbírságok csökkentéséről szóló közlemény E pontjának (4) bekezdése.

A korlátlan felülvizsgálati jogkör közösségi bíróságok általi gyakorlása szükségszerűen a közösségi intézmények aktusai felülvizsgálatának, közelebbről a megsemmisítés iránti keresetnek a keretébe tartozik, mivel az EK 229. cikk egyedüli következménye az, hogy kiszélesíti a közösségi bíróság hatáskörét az EK 230. cikkben meghatározott kereset keretében. A bírság összege növelésének a Bizottság általi kérelmezése tehát nem összeegyeztethetetlen az EK 230. cikkel.

Figyelembe véve a közösségi bíróságra ruházott azon hatáskört, hogy a bírság összegét megnövelheti, elfogadhatónak kell nyilvánítani a Bizottságnak a vállalkozás számára a közigazgatási eljárás során való együttműködésére tekintettel engedélyezett csökkentés megsemmisítése iránti viszontkeresetét, mivel az említett vállalkozás először a bíróság előtt vitatta a kifogásközlésben kifejtett tényeket.

Az ilyen viszontkeresetet azonban el kell utasítani különösen azzal az indokkal, hogy – mivel a bírság összegét csak a jogsértés súlya és időtartama alapján lehet megállapítani – az a tény, hogy a Bizottság kénytelen azon tények vitatására irányuló védelmet kialakítani, amelyekről joggal vélte úgy, hogy azokat a felperes már nem teszi kérdésessé, nem alapozhatja meg bírság összegének növelését. A bírság összegének meghatározása tekintetében nem meghatározó kritérium az Elsőfokú Bíróság előtti eljárás miatt a Bizottság által viselt költség, és e költségeket kizárólag az eljárási szabályzatnak a költségek megtérítésére vonatkozó rendelkezései alapján lehet figyelembe venni.

(vö. 242–247., 251., 259., 262. pont)