PEDRO CRUZ VILLALÓN
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2015. január 29.(1)
C‑1/14. sz. ügy
Base Company NV, korábban: KPN Group Belgium NV
és
Mobistar NV
kontra
Ministerraad
(a Grondwettelijk Hof [Belgium] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„»Egyetemes szolgáltatási irányelv« – 9. és 32. cikk – Elektronikus hírközlés – Hálózatok és szolgáltatások – Egyetemes szolgáltatás és felhasználói jogok – Szociális szolgáltatási kötelezettség – További kötelező szolgáltatások”
1. A Bíróság Bizottság kontra Belgium ítélete(2) és Base‑ítélete(3) következményeként a belga jogalkotó elfogadott egy olyan szabályozást, amelynek az egyetemes szolgáltatási irányelvvel(4) való összeegyeztethetősége ismét kétségessé válik. A jelen esetben a Belga Királyságban működő Grondwettelijk Hof (alkotmánybíróság) azt kérdezi a Bíróságtól, hogy a nemzeti jogalkotó az említett irányelv szerinti „egyetemes szolgáltatások” csoportjába sorolhatja‑e a mobiltelefon‑szolgáltatásokat és az elektronikus hírközlési szolgáltatásokat (internet). Ezenkívül vitatja az egyetemes szolgáltatási irányelv érvényességét az Unió Alapjogi Chartája 20. cikkének esetleges megsértése miatt. Már itt előrebocsátom, hogy véleményem szerint e megkérdőjelezés nyilvánvalóan elfogadhatatlan.
I – Jogi háttér
A – Az uniós jog
1. Az egyetemes szolgáltatási irányelv
2. Az irányelv „Egyetemes szolgáltatási kötelezettségek, beleértve a szociális kötelezettségeket” című II. fejezete „Az egyetemes szolgáltatások rendelkezésre állása” címet viselő 3. cikkel kezdődik, és a következőképpen rendelkezik:
„(1) A tagállamok biztosítják, hogy az e fejezetben meghatározott szolgáltatások a területükön, földrajzi elhelyezkedéstől függetlenül, meghatározott minőségben és – a konkrét nemzeti feltételek fényében – megfizethető áron minden végfelhasználónak rendelkezésére álljanak.
(2) A tagállamok meghatározzák azt a megközelítést, amely – a tárgyilagosság, az átláthatóság, a megkülönböztetésmentesség és az arányosság elvét tiszteletben tartva – az egyetemes szolgáltatás teljesítésének biztosításához a leghatékonyabb és a legmegfelelőbb. A tagállamok – miközben védik a közérdeket – a piac torzulásainak, különösen a szokásos kereskedelmi feltételektől eltérő árakon vagy feltételek mellett történő szolgáltatásnyújtásnak a minimalizálására törekednek.”
3. A „Helyhez kötött hozzáférés biztosítása és távbeszélő szolgáltatások nyújtása” címet viselő 4. cikk értelmében:
„(1) A tagállamok biztosítják, hogy a nyilvános hírközlő hálózathoz történő helyhez kötött csatlakozás iránti minden ésszerű igényt legalább egy vállalkozás kielégítsen.
(2) A létrejött csatlakozásnak – figyelembe véve az előfizetők többsége által használt, leginkább elterjedt technológiákat és a technológiai megvalósíthatóságot – képesnek kell lennie a hanghívások, a telefaxhívások és a funkcionális internet‑hozzáféréshez elegendő adatátviteli sebességgel történő más adatkommunikációs formák támogatására. [helyesen: A létrejött csatlakozásnak – figyelembe véve az előfizetők többsége által használt, leginkább elterjedt technológiákat és a technológiai megvalósíthatóságot – képesnek kell lennie a hanghívások, a telefaxhívások, valamint a funkcionális internet‑hozzáféréshez elegendő sebességű adatátvitel támogatására].
(3) A tagállamok biztosítják, hogy az (1) bekezdésben említett hálózati csatlakozáson keresztül megvalósuló, belföldi és nemzetközi hívások kezdeményezését és fogadását lehetővé tévő, nyilvánosan elérhető távbeszélő‑szolgáltatás nyújtása iránti minden ésszerű igényt legalább egy vállalkozás kielégítsen.”
4. „A díjak megfizethetősége” címet viselő 9. cikk a következőképpen rendelkezik:
„(1) A nemzeti szabályozó hatóságok figyelemmel kísérik a 4–7. cikkben az egyetemes szolgáltatási kötelezettségek körébe tartozóként meghatározott, és vagy a kijelölt vállalkozások által nyújtott, vagy – ha ezekre a szolgáltatásokra nem jelöltek ki vállalkozást – a piacon rendelkezésre álló szolgáltatások kiskereskedelmi díjszabásának alakulását és szintjét, különösen a nemzeti fogyasztói árakkal és jövedelmekkel összefüggésben.
(2) A nemzeti feltételekre figyelemmel a tagállamok előírhatják, hogy a kijelölt vállalkozások olyan díjszabási lehetőségeket vagy díjcsomagokat kínáljanak a fogyasztóknak, amelyek eltérnek a szokásos kereskedelmi feltételek szerint biztosítottaktól, különösen annak biztosítása érdekében, hogy az alacsony jövedelmű, illetve a különleges szociális helyzetű fogyasztók is hozzáférhessenek a 4. cikk (1) bekezdésében említett hálózathoz, illetőleg igénybe vehessék a 4. cikk (3) bekezdésében és az 5., 6. és 7. cikkben az egyetemes szolgáltatási kötelezettségek körébe tartozóként meghatározott, a kijelölt vállalkozások által nyújtott szolgáltatásokat.
(3) Az olyan rendelkezések mellett, amelyek szerint a kijelölt vállalkozásoknak különleges díjszabási lehetőségeket kell biztosítaniuk vagy meg kell felelniük az ársapkáknak, a földrajzi átlagolásnak vagy más hasonló mechanizmusoknak, a tagállamok gondoskodhatnak arról, hogy az alacsony jövedelműként vagy különleges szociális helyzetűként meghatározott fogyasztók támogatásban részesüljenek.
[…]”
5. A 13. cikk („Az egyetemes szolgáltatási kötelezettségek finanszírozása”) első két bekezdése értelmében:
„(1) Amennyiben a nettó költség 12. cikkben említett számítása alapján a nemzeti szabályozó hatóság megállapítja, hogy valamely vállalkozásra tisztességtelen teher hárul, az érintett tagállam a kijelölt vállalkozás kérelmére határoz:
a) olyan mechanizmus bevezetéséről, amely az adott vállalkozásnak állami forrásokból, átlátható feltételek mellett kompenzációt biztosít a meghatározott nettó költségekre vonatkozóan; és/vagy
b) az egyetemes szolgáltatási kötelezettségek nettó költségének az elektronikus hírközlő hálózatok és hírközlési szolgáltatások nyújtói közötti megosztásáról.
(2) Amennyiben a nettó költséget az (1) bekezdés b) pontja szerint megosztják, a tagállam a nemzeti szabályozó hatóság által, vagy a kedvezményezettektől független és a nemzeti szabályozó hatóság felügyelete alatt álló szervezet által működtetett megosztási mechanizmust vezet be. A 3–10. cikkben megállapított kötelezettségeknek kizárólag a 12. cikkel összhangban meghatározott nettó költsége finanszírozható.”
6. Az irányelv V. fejezete („Általános és záró rendelkezések”) a „További kötelező szolgáltatások” című 32. cikkel kezdődik, amelynek rendelkezése szerint: „[a] tagállamok határozhatnak úgy, hogy a II. fejezetben meghatározott egyetemes szolgáltatási kötelezettségek körébe tartozó szolgáltatásokon kívül további szolgáltatásokat tesznek nyilvánosan elérhetővé saját területükön, de ez esetben nem vezethetnek be egyes vállalkozásokat érintő kompenzációs mechanizmust”.
7. Az irányelv IV. mellékletének tárgya, címének megfelelően: „A 12., illetve a 13. cikkel összhangban az egyetemes szolgáltatási kötelezettségek nettó költségének szükség szerint történő kiszámítása, illetve költségmegtérülések vagy költségmegosztási mechanizmus kialakítása”. Az A. rész („A nettó költség kiszámítása”) értelmében „[a]z egyetemes szolgáltatási kötelezettség olyan kötelezettség, amelyet valamely tagállam ír elő valamely vállalkozás számára, és amelynek értelmében e vállalkozásnak meghatározott földrajzi területen hálózatot kell rendelkezésre bocsátania és szolgáltatást kell nyújtania, beleértve szükség szerint az átlagolt árak alkalmazását az adott szolgáltatásnyújtás tekintetében az adott földrajzi területen, vagy egyedi díjszabási lehetőségek biztosítását az alacsony jövedelmű vagy különleges szociális helyzetű fogyasztók számára […]”.
2. A 2002/21/EK irányelv(5)
8. A 2002/21 irányelv 2. cikke a következő fogalommeghatározásokat tartalmazza:
„[…]
c) »elektronikus hírközlési szolgáltatás«: az olyan, általában díjazás ellenében nyújtott szolgáltatást foglalja magában, amely teljes egészében vagy nagyrészt elektronikus hírközlő hálózaton történő jelátvitelből áll, beleértve a műsorterjesztő hálózatokon nyújtott távközlési szolgáltatásokat és átviteli szolgáltatásokat, de nem foglalja magában az elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások segítségével történő tartalomszolgáltatást, illetve az ilyen tartalom felett szerkesztői ellenőrzést biztosító szolgáltatásokat; nem foglalja magában a 98/34/EK irányelv 1. cikkében meghatározott olyan, információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokat, amelyek teljes egészében vagy nagyrészt nem elektronikus hírközlő hálózaton történő jelátvitelből állnak;
d) »nyilvános hírközlő hálózat«: teljes egészében vagy nagyrészt nyilvánosan elérhető, a hálózati végpontok közötti adatátvitelt támogató elektronikus hírközlési szolgáltatások nyújtására használt elektronikus hírközlő hálózat;
[…]
j) »egyetemes szolgáltatás«: meghatározott minőségű, a 2002/22/EK irányelvben (egyetemes szolgáltatási irányelv) meghatározott minimális szolgáltatáskészlet, amely földrajzi helyzetre tekintet nélkül és a konkrét nemzeti feltételek fényében megfizethető áron minden felhasználó számára rendelkezésre áll;
[…]”
B – Nemzeti jog
9. A wet van 13 juni 2005 betreffende de elektronische communicatie (az elektronikus hírközlésről szóló, 2005. június 13‑i törvény, a továbbiakban: elektronikus hírközlésről szóló törvény) 74. cikkének a 2012. július 10‑i törvény 50. cikkével módosított változata értelmében:
„1. § Az egyetemes szolgáltatás szociális eleme a kedvezményezettek meghatározott csoportjaira vonatkozó különleges díjszabási feltételeknek a fogyasztók számára nyilvánosan elérhető elektronikus hírközlési szolgáltatást nyújtó valamennyi, a 2. és 3. §‑ban említett üzemeltető általi biztosítását jelenti.
[…]
2. § A fogyasztóknak nyilvánosan elérhető elektronikus hírközlési szolgáltatásokat nyújtó üzemeltetők, akiknek a nyilvánosan elérhető elektronikus hírközlési szolgáltatások területén elért forgalma meghaladja az 50 millió eurót, biztosítják az egyetemes szolgáltatás 1. §‑ban említett szociális elemét.
[…]
3. § A fogyasztóknak nyilvánosan elérhető elektronikus hírközlési szolgáltatásokat nyújtó üzemeltetők, akiknek a nyilvánosan elérhető elektronikus hírközlési szolgáltatások területén elért forgalma nem haladja meg az 50 millió eurót, és akik arról a szándékukról értesítik a Belgisch BIPT voor Postdiensten en Telecommunicatiét (belga posta és távközlésügyi intézet, a továbbiakban: intézet), hogy helyhez kötött vagy mobil földi hálózaton, vagy mindkettőn keresztül biztosítani kívánják az egyetemes szolgáltatás 1. §‑ban említett szociális elemét, öt éven keresztül biztosítják ezt az elemet.
[…]”.
10. Az elektronikus hírközlésről szóló törvénybe a 2012. július 10‑i törvény 51. cikkével beillesztett 74/1. cikk értelmében:
„1. § Amennyiben az intézet úgy ítéli meg, hogy a szociális elem nyújtása valamely szolgáltatóra indokolatlan terhet róhat, akkor a szociális díjszabások nyújtóinak előírja a 2. §‑ban megnevezett információk benyújtását, és kiszámítja a nettó költségeket.
2. § A szociális díjszabások nyújtói a 137. cikk 2. §‑ában meghatározott módon legkésőbb az adott évet követő naptári év augusztus 1‑jéig tájékoztatják az intézetet az adott év költségbecslésének indexált összegéről, amelyet a mellékletben meghatározott számítási mód alapján számolnak ki.
[…]
3. § Az intézet valamennyi érintett szolgáltató esetében indokolatlan terhet állapít meg abban az esetben, ha az egyetemes szolgáltatás szociális elemének biztosítása az adott szolgáltató tűrőképességére tekintettel túlzó jelleget mutat, figyelemmel valamennyi sajátosságára, különösen a felszereltségi szintjére, a gazdasági és pénzügyi helyzetére, valamint a nyilvánosan elérhető elektronikus hírközlési szolgáltatások területén elért piaci részesedésére.
4. § A szociális díjszabások terén létrejön egy egyetemes szolgáltatási alap, amelynek feladata az egyetemes szolgáltatás szociális elemének biztosításával indokolatlanul terhelt, szociális díjszabást nyújtó szolgáltatók kompenzálása az intézethez benyújtott erre irányuló kérelem alapján. A kompenzáció megfelel annak a nettó költségnek, amelyet az egyetemes szolgáltatás szociális elemének biztosításával indokolatlanul terhelt üzemeltetők viselnek. Ezen alap jogi személyiséggel rendelkezik, és az intézet irányítása alatt áll.
Az alap az anyagi eszközeit az egyetemes szolgáltatás szociális elemét biztosító üzemeltetők hozzájárulásaiból nyeri.
A hozzájárulásokat a nyilvánosan elérhető elektronikus hírközlési szolgáltatások területén megvalósított forgalomhoz viszonyítva számolják ki.
A figyelembe vett forgalom megfelel az adózás előtti forgalomnak, amelyet a 95. cikk 2. §‑a értelmében az ország területén a nyilvánosan elérhető elektronikus hírközlési szolgáltatások biztosításával érnek el.
Az alap kezelési költségei az alap üzemeltetési költségeinek összességéből adódnak; ehhez tartoznak az azon költségmodell meghatározásához kapcsolódó költségek, amelyek az egyetemes szolgáltatás szociális elemét biztosító elektronikus hírközlési hálózat fajtájától függő fiktív hatékony szolgáltatón alapulnak. A király a Ministerraad (minisztertanács) javaslata alapján határozatban állapítja meg az alap kezelési költségeinek legmagasabb összegét.
Az alap kezelési költségeit a második bekezdésben említett üzemeltetők a harmadik bekezdésben említett forgalmuk arányában viselik.
5. § A király az intézet állásfoglalását követően a Ministerraad javaslata alapján határozatban állapítja meg e mechanizmus működésének módját.”
11. A 2012. július 10‑i törvény 146. cikkének (2) bekezdése értelmében e törvény 51. cikke „2005. június 30‑án lép hatályba”.
II – A tényállás
12. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés alapjául a KPN Group Belgium NV (a továbbiakban: KPN) és a Mobistar NV (a továbbiakban: Mobistar) által a Grondwettelijk Hof elé terjesztett, az elektronikus hírközlésről szóló törvény – a Bíróságnak az említett Bizottság kontra Belgium ítéletét (EU:C:2010:583) és Base‑ítéletét (EU:C:2010:584) követően módosított változata szerinti – 50., 51. és 146. cikkének megsemmisítése iránti kereset szolgál.
13. A megtámadott rendelkezések a mobil hírközlési szolgáltatások (mobiltelefon‑szolgáltatások) és/vagy internet‑előfizetések útján megvalósuló elektronikus hírközlésre vonatkozó ajánlat nettó költségére alkalmazott ágazati finanszírozási mechanizmust szabályozzák, amelyek alapját a nyilvánosan elérhető elektronikus hírközlési hálózatok vagy szolgáltatások szolgáltatóinak hozzájárulásai képezik, beleértve a mobiltelefon‑ és internet‑előfizetési szolgáltatásokat.
14. Az alapeljárásban részt vevő felek szerint a megtámadott rendelkezések alkotmányellenesek és – ami a jelen eljárás szempontjából lényeges – ellentétesek az egyetemes szolgáltatási irányelv 9. és 32. cikkével.
III – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés
15. A Bírósághoz 2014. január 2‑án benyújtott előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések szövege a következő:
„1. Úgy kell‑e értelmezni az egyetemes szolgáltatásról, valamint az elektronikus hírközlő hálózatokhoz és elektronikus hírközlési szolgáltatásokhoz kapcsolódó felhasználói jogokról szóló, 2002. március 7‑i 2002/22/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvet (egyetemes szolgáltatási irányelv), és különösen annak 9. és 32. cikkét, hogy az egyetemes szolgáltatások szociális díjszabása, és az egyetemes szolgáltatási irányelv 13. cikke (1) bekezdésének b) pontja szerinti kompenzációs mechanizmus nemcsak a nyilvánosan elérhető, helyhez kötött hírközlő hálózathoz való telefoncsatlakozás útján megvalósuló elektronikus hírközlésre alkalmazandó, hanem a mobil hírközlési szolgáltatások és/vagy internet‑előfizetések útján megvalósuló elektronikus hírközlésre is?
2. Úgy kell‑e értelmezni az egyetemes szolgáltatási irányelv 9. cikkének (3) bekezdését, hogy az lehetővé teszi a tagállamoknak azt, hogy különleges díjszabási lehetőségeket állapítsanak meg az egyetemes szolgáltatási irányelv 9. cikkének (2) bekezdésében szereplő egyetemes szolgáltatásoktól eltérő szolgáltatások esetében?
3. Amennyiben az első és a második kérdésre nemleges válasz adandó: összeegyeztethetőek‑e az egyetemes szolgáltatási irányelv érintett rendelkezései az egyenlőség elvével úgy, ahogyan az többek között az Európai Unió Alapjogi Chartájának 20. cikkében szerepel?”
IV – A Bíróság előtti eljárás
16. Az eljárásban a KPN és a Mobistar, a belga kormány, az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság vettek részt és tettek írásbeli észrevételeket. Mindannyian megjelentek a 2014. november 12‑én tartott tárgyaláson, és e tárgyaláson a Bíróság felhívta a résztvevőket, hogy az első és második kérdésre összpontosítsák szóbeli előadásaikat.
V – Érvelés
A – Az első kérdésről
17. A KPN és a Mobistar nemleges választ javasol, és arra hivatkozik, hogy az egyetemes szolgáltatási irányelv, a 4–7. cikkéből következően, kimerítő felsorolást ad a szociális díjszabással terhelt szolgáltatásokról, amelyek között nem szerepelnek sem a mobiltelefon‑szolgáltatások, sem az internet‑előfizetések, véleményük szerint így a szóban forgó szolgáltatásoknak mentesülniük kellene az egyetemes szolgáltatási kötelezettségek és a hivatkozott irányelv 13. cikke (1) bekezdésének b) pontja szerinti finanszírozási mechanizmus alól.
18. A belga kormány előadja, hogy a kérdésre igenlő válasz adandó, mivel véleménye szerint az egyetemes szolgáltatási irányelv 9. cikkének (3) bekezdése ugyanezen rendelkezés (2) bekezdésénél általánosabb jellegű, és lehetővé teszi a tagállamoknak, hogy meghatározott fogyasztóknak segítséget biztosítsanak, amely révén e támogatás az irányelvben felsorolt szolgáltatásoktól eltérő szolgáltatásokra is vonatkozhat. Ezenkívül a belga kormány megállapítja, hogy az egyetemes szolgáltatási irányelv 32. cikke lehetővé teszi, hogy az irányelv 9. cikkének (3) bekezdése alapján előírt szolgáltatásokból fakadó költségeket a szolgáltatók részvételét biztosító mechanizmusok útján térítsék meg.
B – A második kérdésről
19. A Bizottság az első és a második kérdésre együttesen azt a választ javasolja adni, hogy az „egyetemes szolgáltatási irányelvet”, és különösen annak 3., 4., 9. és 13. cikkét úgy kell értelmezni, hogy a díjszabásra, illetve a 9. és 13. cikkben szereplő egyetemes szolgáltatási kötelezettségek finanszírozására vonatkozó szabályokat a mobiltelefon‑szolgáltatásokra nem kell alkalmazni, azon internet‑előfizetési szolgáltatásokra viszont igen, amelyek helyhez kötött funkcionális hálózati hozzáférést biztosítanak.
20. Másrészt a Bizottság álláspontja szerint az irányelv 32. cikkét úgy kell értelmezni, hogy a mobiltelefon‑szolgáltatások alapvetően a hivatkozott rendelkezés értelmében vett további szolgáltatásoknak tekinthetők, bár emlékeztet arra, hogy e rendelkezés megtiltja a díjszabásokra, illetve a 9. és 13. cikk szerinti egyetemes szolgáltatási kötelezettségek finanszírozására, valamint az adott vállalkozások részvételét magában foglaló kompenzációs mechanizmus kialakítására vonatkozó szabályok alkalmazását. A Bizottság e tekintetben rámutat arra, hogy bár az egyetemes szolgáltatási irányelv 4. cikkéből következően a „nyilvános hírközlő hálózat” fogalmába a telefonszolgáltatások is beletartoznak, e cikk kizárólag helyhez kötött hozzáférésre és csatlakozásra vonatkozik, amely kizárja a mobiltelefon‑szolgáltatásokat.
21. Az irányelv 9. cikkében előírt díjszabási szabályokat illetően, a Bizottság megállapítja egyrészt, hogy e rendelkezés csak az ugyanezen irányelv 4–7. cikkében meghatározott szolgáltatások díjaira vonatkozik, másrészt, az irányelv 5., 6. és 7. cikke az ügy vizsgálata szempontjából nem releváns. Következésképpen, a Bizottság véleménye szerint, a hivatkozott 9. cikk rendelkezéseit nem kell alkalmazni a mobiltelefon‑szolgáltatásokra.
22. A Bizottság álláspontja szerint az egyetemes szolgáltatási irányelv 9. cikkének (3) bekezdése nem teszi lehetővé az egyetemes szolgáltatás hatályának kiterjesztését, ahogyan az a 4–7. cikkből következik. Véleménye szerint ezenkívül az irányelv egyetlen rendelkezését sem lehet úgy értelmezni, hogy a II. fejezetben a díjszabások és finanszírozás terén meghatározott szabályokat alkalmazni kellene a mobiltelefon‑szolgáltatásokra. Éppen ellenkezőleg, az irányelv 4. cikke értelmében, az internetszolgáltatásokat úgy kell tekinteni, hogy a II. fejezet szerinti egyetemes szolgáltatások közé tartoznak a funkcionális hálózati hozzáférést lehetővé tevő csatlakozás tekintetében, amelyből az következik, hogy az irányelv II. fejezetének egyéb rendelkezései, illetve annak 9. és 13. cikke az internetszolgáltatásokra is alkalmazandók.
23. Mivel a mobiltelefon‑szolgáltatások nem tartoznak az irányelv II. fejezete értelmében vett „egyetemes szolgáltatás” kategóriájába, a Bizottság szerint meg kell vizsgálni, hogy azok az egyetemes szolgáltatási irányelv 32. cikke szerinti további szolgáltatásként minősíthetők‑e. Véleménye szerint, mivel az irányelv semmiféle rendelkezést nem tartalmaz e tekintetben, a tagállamok szabadon ilyennek minősíthetik.
24. A KPN és a Mobistar pedig arra hivatkozik, hogy az egyetemes szolgáltatási irányelv 9. cikkének (3) bekezdése nem engedi meg a tagállamok számára a különleges díjszabási lehetőségek biztosítását az ezen irányelv 9. cikkének (2) bekezdésében meghatározott szolgáltatásoktól eltérő egyéb szolgáltatások tekintetében.
25. A belga kormány úgy véli, hogy az egyetemes szolgáltatási irányelv 9. cikkének (3) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az lehetővé teszi a tagállamoknak azt, hogy különleges díjszabási lehetőségeket állapítsanak meg ugyanezen rendelkezés (2) bekezdésében szereplő egyetemes szolgáltatásoktól eltérő szolgáltatások esetében.
C – A harmadik kérdésről
26. A KPN és a Mobistar azt a választ javasolja, amely szerint az egyetemes szolgáltatási irányelv, és különösen annak 9., 13. és 32. cikke összeegyeztethető a Charta 20. cikkével, és e tekintetben arra hivatkozik, hogy a helyhez kötött telefonszolgáltatások és a mobiltelefon‑szolgáltatások biztosítása közötti eltérő bánásmód abból ered, hogy a telefonszolgáltatások kötelező biztosításából fakadó indokolatlan terhek az általános adószabályok vagy az ágazati finanszírozási mechanizmus által kompenzálhatók, miközben a mobiltelefon‑ és/vagy internet‑előfizetési szolgáltatásokból származó terheket kizárólag állami forrásokból lehet megtéríteni. E különbség korlátozott jellegére figyelemmel a KPN és a Mobistar arra keresi a választ, hogy tényleg fennáll‑e a Charta 20. cikke értelmében vett eltérő bánásmód, és végül megállapítja, hogy a helyhez kötött telefonszolgáltatással ellentétben a mobiltelefon‑szolgáltatáshoz való hozzáféréssel kapcsolatban nem beszélhetünk társadalmi kirekesztésről, és az egyetemes szolgáltatási kötelezettség szükségességéről sem. Egyebekben azt állítják, hogy az internet‑előfizetési szolgáltatások biztosítására vonatkozó szociális díjszabás ágazati finanszírozási mechanizmusa nehéz terhet jelent a szolgáltatók számára, és hátrányosan befolyásolja a belső piac működését, valamint a fogyasztókat.
27. A belga kormány úgy véli, hogy az előző két kérdésre adandó nemleges válasz esetén (amely véleménye szerint fenyegetést jelentene a szociális díjszabással kapcsolatos költségek finanszírozási rendszerére, és megfosztaná a szociális díjszabás előnyétől azokat a fogyasztókat, akiknek a javára az egyetemes szolgáltatás szociális elemét kiterjesztették a mobiltelefon‑ és/vagy internet‑előfizetési szolgáltatásokra), a harmadik kérdésre azt a választ kell adni, hogy „az egyetemes szolgáltatási irányelv” sérti a Charta 20. cikkét. E tekintetben azzal érvel, hogy az irányelv 3. cikke és (25) preambulumbekezdése alapján az irányelvet úgy kell értelmezni, hogy a tagállamok – a nemzeti feltételekkel összefüggésben és a technológiai semlegesség tiszteletben tartásával – meghatározhatják, hogy milyen szolgáltatásokat kell szociális díjszabás útján biztosítani az irányelv 13. cikke (1) bekezdésének b) pontjában a nettó költségekre előírt finanszírozási mechanizmussal.
28. A Bizottság vitatja a harmadik kérdés elfogadhatóságát, mivel úgy véli, hogy a kérdést előterjesztő bíróság nem határozta meg pontosan, hogy az egyetemes szolgáltatási irányelv mely rendelkezései összeegyeztethetetlenek állítólagosan az egyenlőség elvével, és azt sem, hogy az összeegyeztethetetlenségnek melyek az indokai, anélkül hogy az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kiderülne, hogy az elv esetleges megsértése érintheti‑e az alapeljárás feleit.
29. Az Európai Parlament e harmadik kérdés vizsgálatára korlátozta észrevételeit, és azt a Bizottság által már kifejtett okokra hivatkozással elfogadhatatlannak tartja. Érdemben előadja, hogy a mobiltelefon‑szolgáltatások és/vagy internet‑előfizetések tekintetében szociális díjszabást nyújtó szolgáltatók nincsenek rosszabb helyzetben, mint azok a szolgáltatók, akik helyhez kötött telefonszolgáltatások terén kötelesek ilyen díjszabást nyújtani. Az Európai Parlament számára az e szolgáltatásokra vonatkozó bánásmódot illetően az egyetlen különbség arra vonatkozik, hogy milyen módon lehet az e szolgáltatásokból eredő nettó költségeket kiegyenlíteni.
30. Az Európai Parlament szerint másrészről az irányelv 32. cikke értelmében vett további kötelező szolgáltatásokkal kapcsolatos nettó költségek kizárólag állami forrásokból finanszírozhatók, nem pedig bizonyos szolgáltatókat terhelő kompenzáció útján.
31. Az Európai Parlament másodlagosan megjegyzi, hogy a helyhez kötött telefonszolgáltatás üzemeltetői és a mobiltelefon‑szolgáltatások üzemeltetői nincsenek összehasonlítható helyzetben, mivel kizárólag az előbbiek által nyújtott szolgáltatás felel meg az egyetemes szolgáltatás tekintetében előírt feltételeknek. Mindenesetre, ha lenne is különbség, az objektíve indokolt lenne, mivel annak lehetősége, hogy a mobiltelefon‑szolgáltatás és/vagy internet‑előfizetés ne tartozzon az egyetemes szolgáltatásba, azon objektív feltételek alkalmazásán alapul, amelyek két célkitűzés – tudniillik, a fogyasztók társadalmi kirekesztéssel szembeni védelme és a szolgáltatók közötti verseny torzulásának megelőzése – közötti egyensúly szükséges megteremtéséből közvetlenül következnek.
32. Végezetül a Tanács a Bizottsághoz és az Európai Parlamenthez hasonlóan és ugyanazon okokból azt állítja, hogy a harmadik kérdés elfogadhatatlan, és írásbeli észrevételében is erre szorítkozik.
33. A Tanács szerint az egyetemes szolgáltatási irányelv kifejezett tiltást ír elő a 32. cikkben megállapított további kötelező szolgáltatások biztosításának finanszírozása tekintetében, és úgy rendelkezik, hogy semmilyen olyan finanszírozást nem lehet előírni, amelyben a szolgáltatók részt vesznek. Véleménye szerint a tagállamok dönthetnek arról, hogy szociális díjszabás útján javaslatot tesznek további kötelező szolgáltatásokra azzal a feltétellel, hogy tiszteletben tartják az említett irányelv egyedi követelményeit és az egyenlőség elvét. A Tanács szerint nem lehet összehasonlítani az azon vállalkozásokkal szembeni bánásmódot, amelyek a 13. cikk (1) bekezdésének b) pontja szerinti mechanizmus útján finanszírozott egyetemes szolgáltatási kötelezettségeket vállalnak, a további kötelező szolgáltatásokkal kapcsolatos kötelezettségeket vállaló azon vállalkozásokkal szembeni bánásmóddal, amelyek tekintetében tiltott az említetthez hasonló mechanizmus.
34. A Tanács ezenkívül megjegyzi, hogy a szolgáltatóknak hozzájárulást kell fizetni a belga szabályozás által előírt alapba a mobiltelefon‑szolgáltatások és/vagy internet‑előfizetési szolgáltatásokkal kapcsolatos indokolatlan teher kompenzálása címén, jóllehet e szabályozás alapján e szolgáltatások az egyetemes szolgáltatási irányelv értelmében vett további kötelező szolgáltatások kategóriájába tartoznak. Márpedig a Tanács felhívja a figyelmet arra, hogy a költségek ilyen megosztását kizárólag az egyetemes szolgáltatásokra lehet alkalmazni, azaz az irányelv II. fejezetében meghatározott minimális szolgáltatáskészlet esetén, amely nem tartalmazza a mobiltelefon‑szolgáltatásokat, sem az internet‑előfizetési szolgáltatásokat, kivéve a helyhez kötött, funkcionális internet‑hozzáférésre vonatkozó szolgáltatásokat.
VI – Értékelés
35. A kérdést előterjesztő bíróság, röviden összefoglalva, azt kérdezi, hogy a Bíróságnak a Base‑ítéletét (EU:C:2010:584) és a Bizottság kontra Belgium ítéletét (EU:C:2010:583) követően elfogadott belga szabályozás összeegyeztethető‑e az egyetemes szolgáltatási irányelvvel, abban a tekintetben, hogy a mobiltelefon‑szolgáltatás és elektronikus hírközlő szolgáltatások (internet) az „egyetemes szolgáltatások” csoportjába tartoznak.
36. A belga Alkotmánybíróság által felvetett kétségek végeredményben a következők: (1) az egyetemes szolgáltatás szociális díjszabása – és az erre vonatkozó kompenzációs mechanizmus – alkalmazandó‑e a mobiltelefon‑szolgáltatások és internet‑előfizetések útján megvalósuló hírközlésre; (2) a tagállamok alkalmazhatják‑e a különleges díjszabási lehetőségek rendszerét az ilyen típusú hírközlésre; és (3) a fentiek lehetőségének hiányában, érvénytelen‑e az egyetemes szolgáltatási irányelv a Charta 20. cikkének megsértése miatt.
A – Az egyetemes szolgáltatási irányelv rendszerére vonatkozó előzetes megállapítások
37. Az egyetemes szolgáltatási irányelv előírja, hogy a tagállamoknak biztosítaniuk kell valamennyi végfelhasználó számára a helyhez kötött nyilvános hírközlő hálózathoz és a telefonszolgáltatások területén nyújtott szolgáltatáshoz ésszerű áron való hozzáférést (3. cikk (1) bekezdése). E célból a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a nyilvános hálózathoz történő csatlakozás és a telefonszolgáltatás területén végzett szolgáltatásnyújtás iránti minden ésszerű igényt legalább egy vállalkozás kielégítsen (4. cikk (1) bekezdése).
38. Az irányelv egyéb szolgáltatások biztosítására vonatkozó kötelezettséget is megállapít a tagállamok számára, ilyen szolgáltatások: az előfizetők hívószámára és névjegyzékére vonatkozó tudakozószolgálatok és telefonkönyvek (5. cikk), nyilvános telefonállomások (6. cikk) és fogyatékkal élő felhasználók javát szolgáló intézkedések (7. cikk).
39. Valamennyi említett szolgáltatás az „egyetemes szolgáltatás” részét képezi. Az irányelv értelmében a tagállamok előírhatják, hogy az „egyetemes szolgáltatás” nyújtására kijelölt vállalkozások (8. cikk) különleges díjszabásokat kínáljanak meghatározott fogyasztók számára szociális okok alapján („szociális díjszabás”) (9. cikk).
40. Arra az esetre, ha az „egyetemes szolgáltatás” indokolatlan terhet ró az ennek nyújtására kötelezett vállalkozásokra, az irányelv előírja, hogy a tagállamoknak vagy az állami forrásokat terhelő kompenzációs mechanizmust kell kialakítani, vagy az elektronikus hírközlő hálózatok és hírközlési szolgáltatások nyújtói között kell megosztani az egyetemes szolgáltatási kötelezettségek nettó költségét (13. cikk).
41. A tulajdonképpeni „egyetemes szolgáltatás” mellett a tagállamok előírhatják úgynevezett „további kötelező szolgáltatások” nyújtását, amelynek kompenzációja tekintetében nem vezethetnek be egyes vállalkozásokat érintő mechanizmust (32. cikk). E rendelkezésen kívül az irányelv nem tesz említést e további szolgáltatások kompenzációjáról; nyilvánvalónak tűnik azonban, hogy alkalmazható tekintetükben kompenzáció, mivel az irányelv ezt nem tiltja, az csupán egy konkrét kiegyenlítési megoldást zár ki.
42. A jelen ügyben előterjesztett kérdés arra irányul, hogy a szociális díjszabás (és az ehhez kapcsolódó kompenzációs mechanizmus) alkalmazható‑e a mobiltelefon‑szolgáltatás és internet‑előfizetés útján megvalósuló hírközlésre, akár azért, mert maga az irányelv előírja (első kérdés), akár mert a tagállamok dönthetnek így (második kérdés). Arra az esetre, ha mindkét kérdésre nemleges válasz születik, felvetődik a kérdés, hogy maga az irányelv ellentétes‑e a Charta 20. cikkével (harmadik kérdés).
B – Az első és második kérdésről
43. A Grondwettelijk Hof elsősorban arra keresi a választ, hogy a 2002/22 irányelv 9. és 32. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy a szociális díjszabás és a szóban forgó irányelv 13. cikke (1) bekezdésének b) pontja szerinti kompenzációs mechanizmus nemcsak a nyilvánosan elérhető, helyhez kötött hírközlő hálózathoz való telefoncsatlakozás útján megvalósuló elektronikus hírközlésre alkalmazandó, hanem a mobil hírközlési szolgáltatások és/vagy internet‑előfizetések útján megvalósuló elektronikus hírközlésre is.
44. A kérdést előterjesztő bíróság által felvetett problémát véleményem szerint egyszerűbb módon is meg lehet fogalmazni, mivel azon alapvető kérdésből ered, hogy a mobiltelefon‑szolgáltatás és az internet‑előfizetés az irányelv által előírt „egyetemes szolgáltatás” körébe tartozó szolgáltatásnyújtásnak minősül–e, vagy sem. Ettől függ, hogy a szociális díjszabás vonatkozik‑e ezekre, és következésképpen alkalmazandó‑e esetükben a kompenzáció, amelynek mechanizmusáról maga az irányelv rendelkezik.
45. Annak meghatározása céljából, hogy a mobiltelefon‑szolgáltatás és az internet‑előfizetés az „egyetemes szolgáltatás” fogalmába tartozik‑e, elkülönítve kell kezelni a két hírközlési rendszert, mivel eltérő technikai sajátosságokkal rendelkeznek.
1. A mobiltelefon‑szolgáltatás
46. A mobiltelefon‑szolgáltatást illetően nyilvánvalónak tűnik, hogy az irányelv ezt nem sorolja az „egyetemes szolgáltatás” fogalmába. Az e fogalomba tartozó szolgáltatások közül az irányelv kizárólag „a nyilvános hírközlő hálózathoz történő helyhez kötött csatlakozásra” (a 4. cikk (1) bekezdése) vonatkozik,(6) amely meghatározásánál fogva egyértelműen kizárja a mobiltelefon‑szolgáltatást.(7)
47. Ha az irányelv a mobiltelefon‑szolgáltatást nem tekinti az „egyetemes szolgáltatás” alkotórészének, fel kell tenni a kérdést, hogy a tagállamok besorolhatják‑e ebbe a fogalomba. E lehetőség támogatói az irányelv 9. cikkének szövegére támaszkodnak. E rendelkezés (2) bekezdése értelmében „[...] a tagállamok előírhatják, hogy a kijelölt vállalkozások olyan díjszabási lehetőségeket vagy díjcsomagokat kínáljanak a fogyasztóknak, amelyek eltérnek a szokásos kereskedelmi feltételek szerint biztosítottaktól, különösen annak biztosítása érdekében, hogy az alacsony jövedelmű, illetve a különleges szociális helyzetű fogyasztók is hozzáférhessenek a 4. cikk (1) bekezdésében említett hálózathoz, illetőleg igénybe vehessék a 4. cikk (3) bekezdésében, és az 5., 6. és 7. cikkben az egyetemes szolgáltatási kötelezettségek körébe tartozóként meghatározott, a kijelölt vállalkozások által nyújtott szolgáltatásokat”.
48. Ugyanezen cikk (3) bekezdése pedig megállapítja, hogy „[a]z olyan rendelkezések mellett, amelyek szerint a kijelölt vállalkozásoknak különleges díjszabási lehetőségeket kell biztosítaniuk, vagy meg kell felelniük az ársapkáknak, a földrajzi átlagolásnak vagy más hasonló mechanizmusoknak, a tagállamok gondoskodhatnak arról, hogy az alacsony jövedelműként vagy különleges szociális helyzetűként meghatározott fogyasztók támogatásban részesüljenek”.
49. Mindkét rendelkezésből kitűnik, hogy az irányelv kizárólag azt engedi meg, hogy bizonyos szolgáltatások biztosítása érdekében lehessen csökkentett díjszabás alkalmazását előírni; éppen az irányelv által meghatározott „egyetemes szolgáltatást” alkotó szolgáltatások esetén, amelyek között, ahogy említettük, a mobiltelefon‑szolgáltatás nem szerepel.
50. Az irányelv valójában lehetővé teszi, hogy a tagállamok „további kötelező szolgáltatásokat” állapítsanak meg (32. cikk), azonban nem bővíthetik (vagy csökkenthetik) az irányelv által az „egyetemes szolgáltatás” tartalmaként előírt szolgáltatások listáját.
51. Ez alapján a Belga Királyság „további kötelező szolgáltatásokat” írhat elő a mobiltelefon‑szolgáltatást nyújtó szolgáltatók számára, de szolgáltatásukat nem sorolhatja az „egyetemes szolgáltatás” kategóriájába. Mint „további kötelező szolgáltatást” nyújtók, adott esetben e szolgáltatók kompenzációra jogosultak, de nem az irányelv 13. cikkében előírt mechanizmussal (amely meghatározza a hírközlési szolgáltatások valamennyi nyújtóját terhelő finanszírozási lehetőséget) megállapított, hanem olyan mechanizmusok útján meghatározott kompenzációra, amelyek nem egyes vállalkozásokat érintenek.(8)
2. Az internet‑előfizetés
52. Az internet‑előfizetéssel kapcsolatban, véleményem szerint, viszonylag eltérő a helyzet.
53. Az „egyetemes szolgáltatás” részét képező szolgáltatások közül az irányelv 4. cikke „a nyilvános hírközlő hálózathoz történő helyhez kötött csatlakozásra” (az (1) bekezdés) vonatkozik, és rögzíti, hogy e csatlakozásnak „képesnek kell lennie a hanghívások, a telefaxhívások és a funkcionális internet‑hozzáféréshez elegendő adatátviteli sebességgel történő más adatkommunikációs formák támogatására” (a (2) bekezdés).
54. Következésképpen az internet‑előfizetés az irányelv szerinti „egyetemes szolgáltatás” fogalmába tartozik, és ezért erre vonatkozóan alkalmazható a „szociális díjszabás” (9. cikk), amely kompenzációra jogosít az irányelv 13. cikkében előírt mechanizmus szerint. Márpedig ennek nyilvánvalóan csak a helyhez kötött internet‑előfizetéssel kapcsolatban kellene így lennie, a mobiltelefon‑szolgáltatás útján történő csatlakozással megvalósuló előfizetések pedig ki vannak zárva. Ez utóbbiakat, az általában vett mobiltelefon‑szolgáltatás esetéhez hasonlóan, a tagállamok „további kötelező szolgáltatásként” írhatják elő, azonban nem sorolhatók az „egyetemes szolgáltatás” kategóriájába. Kompenzációjukról tehát nem lehet az irányelv által az „egyetemes szolgáltatást” alkotó szolgáltatásokra előírt mechanizmus útján dönteni.
55. Következésképpen, és első közbenső következtetésként az első két kérdésre azt a választ javaslom, hogy az „egyetemes szolgáltatási irányelvet” úgy kell értelmezni, hogy a mobiltelefon‑szolgáltatás nem képezi az említett irányelv szerinti „egyetemes szolgáltatás” részét, és ezért erre nem alkalmazható az egyetemes szolgáltatás szociális díjszabása, és következésképpen a szóban forgó irányelv 13. cikke (1) bekezdésének b) pontja szerinti kompenzációs mechanizmus sem. Az egyetemes szolgáltatási irányelv szerinti „egyetemes szolgáltatás” részét kizárólag a helyhez kötött hozzáféréssel rendelkező internet‑előfizetés képezi, és e fogalomból a mobiltelefon‑szolgáltatás útján megvalósuló internet‑előfizetés ki van zárva. A fentiek alapján a tagállamok nem bővíthetik új szolgáltatásokkal az egyetemes szolgáltatási irányelv szerinti „egyetemes szolgáltatást” alkotó szolgáltatások listáját, noha dönthetnek úgy, hogy a mobiltelefon‑szolgáltatást és a mobiltelefon‑szolgáltatás útján megvalósuló internet‑előfizetést „további kötelező szolgáltatásként” írják elő. Ebben az esetben a kompenzációnak egy olyan mechanizmus útján kell megvalósulnia, amely eltér az irányelvben az „egyetemes szolgáltatást” alkotó szolgáltatásokra előírt mechanizmustól, és amely különösen nem érinthet egyes vállalkozásokat.
C – A harmadik kérdésről
56. Véleményem szerint, és az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság által hivatkozott indokok alapján, a harmadik kérdés elfogadhatatlan.
57. A kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy „amennyiben az első és a második kérdésre nemleges válasz adandó: összeegyeztethetők‑e az »egyetemes szolgáltatási irányelv« érintett rendelkezései az egyenlőség elvével úgy, ahogyan az többek között az Európai Unió Alapjogi Chartájának 20. cikkében szerepel”.
58. A kérdést előterjesztő bíróság érvelésének hiányában nagyon kockázatos lenne megkísérelni a kérdés vizsgálatát az egyenlőség elve szempontjából. A Bizottság ezt megkísérelte azon feltevés alapján, hogy az alapeljárásban fellebbező felek a hátrányos megkülönböztetés áldozatainak tekinthetők, mivel a nemzeti szabályozás olyan terhet ró rájuk, amely ellentétes az „egyetemes szolgáltatási irányelvvel”. Ha ez volna a helyzet, a felvetés abszurd lenne, ahogy erre figyelmeztet a Bizottság, mivel a probléma nem az irányelvben, hanem a nemzeti szabályozásban rejlene.
59. Az Európai Parlament és a Tanács is úgy válaszol, hogy az egyenlőség szempontjából mérlegeli az irányelvet, egyrészt az „egyetemes szolgáltatás” fogalmába tartozó szolgáltatások, másrészt az e kategóriából kizárt szolgáltatások között fennálló különbségek vizsgálata alapján. E vizsgálat így konkrét érvek hiányában az egyetlen lehetséges állásponthoz vezet az irányelv tekintetében, azaz annak elvont megítéléséhez.
60. Véleményem szerint egy uniós jogi norma érvényességének megkérdőjelezése – lévén, hogy ezt jelenti a kérdést előterjesztő bíróság által felvetett harmadik kérdés – nem fogadható el anélkül, hogy az minimálisan megalapozott lenne, és ezért a jelen esetben még kizárólag másodlagos válaszként sem lenne igazolható az erre vonatkozó válasz. Mégpedig egyszerűen azért nem, mert ahogy említettem, e tekintetben kizárólag egyszerű feltételezések alapján foglalhatnék állást, vagy álláspontomat egy olyan absztrakt vizsgálatra alapíthatnám, amely az alapeljárásban vitatott kérdés konkrét körülményeitől független.
61. Ennek ellenére a másodlagos válasz igazolására szolgáló végső megoldásként elemezni lehetne a kérdést a Bíróságnak a Bizottság kontra Belgium ítéletében (EU:C:2010:583) és a Base‑ítéletében (EU:C:2010:584) kialakított ítélkezési gyakorlat szempontjából, mivel a két ügyben hozott ítéletek képezik az alapeljárásban megtámadott nemzeti szabályozás alapját, és ezek éppen egyenlőségi kérdést tárgyaltak.
62. Márpedig, a Bíróság által akkor megállapított hátrányos megkülönböztetés a belga szabályozás által azon szolgáltatókkal szemben alkalmazott egyenlő bánásmódra vonatkozott, akik egyetemes szolgáltatás nyújtása miatti kompenzációt igényeltek. A Bíróság akkor úgy határozott, hogy egy indokolatlan teher kirovását esetről esetre kell értékelni, és a különböző esetek általános és megkülönböztetésmentes kezelése hátrányos megkülönböztetést eredményez. E probléma nyilvánvalóan semmilyen kapcsolatban nem áll a jelen eljárásban tárgyalt kérdéssel.
63. Végeredményben úgy tűnik, hogy semmilyen címen nem kell javaslatot tenni a Bíróságnak a harmadik kérdésre adandó válaszra.
VII – Végkövetkeztetések
64. A fentiekben kifejtettek alapján azt javaslom, hogy a Bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre a következő választ adja:
„1. Az egyetemes szolgáltatásról, valamint az elektronikus hírközlő hálózatokhoz és elektronikus hírközlési szolgáltatásokhoz kapcsolódó felhasználói jogokról szóló, 2002. március 7‑i 2002/22/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvet (»Egyetemes szolgáltatási irányelv«) úgy kell értelmezni, hogy a mobiltelefon‑szolgáltatás nem képezi az »egyetemes szolgáltatás« részét, és ezért erre nem alkalmazható az egyetemes szolgáltatás szociális díjszabása, következésképpen az említett irányelv 13. cikke (1) bekezdésének b) pontja szerinti kompenzációs mechanizmus sem. Az »egyetemes szolgáltatási irányelv« szerinti »egyetemes szolgáltatás« részét kizárólag helyhez kötött hozzáféréssel rendelkező internet‑előfizetés képezi, és e fogalomból a mobiltelefon‑szolgáltatás útján megvalósuló internet‑előfizetés ki van zárva.
2. A tagállamok nem bővíthetik új szolgáltatásokkal az »egyetemes szolgáltatási irányelv« szerinti »egyetemes szolgáltatást« alkotó szolgáltatások listáját. A tagállamok dönthetnek úgy, hogy a mobiltelefon‑szolgáltatást és a mobiltelefon‑szolgáltatás útján megvalósuló internet‑előfizetést »további kötelező szolgáltatásként« írják elő. Ebben az esetben a kompenzációnak egy olyan mechanizmus útján kell megvalósulnia, amely eltér az irányelvben az »egyetemes szolgáltatást« alkotó szolgáltatásokra előírt mechanizmustól, és amely különösen nem érinthet egyes vállalkozásokat.”