A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (második tanács)
2015. április 21.(*)
„Közösségi védjegy – Törlési eljárás – Barna és bézs sakktáblamintát ábrázoló közösségi ábrás védjegy – Feltétlen kizáró ok – Megkülönböztető képesség hiánya – A használat révén megszerzett megkülönböztető képesség hiánya – A 207/2009/EK rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontja és (3) bekezdése – A 207/2009 rendelet 52. cikkének (1) és (2) bekezdése”
A T‑359/12. sz. ügyben,
a Louis Vuitton Malletier (székhelye: Párizs [Franciaország], képviselik: P. Roncaglia, G. Lazzeretti és N. Parrotta ügyvédek)
felperesnek
a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM) (képviseli: P. Bullock, meghatalmazotti minőségben),
alperes ellen
a másik fél az OHIM fellebbezési tanácsa előtti eljárásban, beavatkozó a Törvényszék előtti eljárásban:
a Nanu‑Nana Handelsgesellschaft mbH für Geschenkartikel & Co. KG (székhelye: Berlin [Németország], képviselik: T. Boddien és A. Nordemann ügyvédek),
az OHIM első fellebbezési tanácsának a Nanu‑Nana Handelsgesellschaft mbH für Geschenkartikel & Co. KG és a Louis Vuitton Malletier közötti törlési eljárással kapcsolatban 2012. május 4‑én hozott határozata (R 1855/2011‑1. sz. ügy) ellen benyújtott keresete tárgyában,
A TÖRVÉNYSZÉK (második tanács),
tagjai: M. E. Martins Ribeiro elnök (előadó), S. Gervasoni és L. Madise bírák,
hivatalvezető: J. Weychert tanácsos,
tekintettel a Törvényszék Hivatalához 2012. augusztus 8‑én benyújtott keresetlevélre,
tekintettel az OHIM‑nak a Törvényszék Hivatalához 2012. november 13‑án benyújtott válaszbeadványára,
tekintettel a beavatkozónak a Törvényszék Hivatalához 2012. november 26‑án benyújtott válaszbeadványára,
tekintettel a Törvényszék Hivatalához 2013. április 9‑én benyújtott válaszra,
tekintettel a beavatkozónak a Törvényszék Hivatalához 2013. július 4‑én benyújtott viszonválaszára,
tekintettel a 2014. február 14‑én hozott végzésre, amely a szóbeli szakasz lefolytatása céljából egyesítette a T‑359/12. és a T‑360/12. sz. ügyet,
a 2014. március 4‑i tárgyalást követően,
tekintettel az eljárás felfüggesztéséről hozott 2014. szeptember 5‑i végzésre,
meghozta a következő
Ítéletet
A jogvita előzményei
1 1996. szeptember 18‑án a felperes Louis Vuitton Malletier a közösségi védjegyről szóló, 1993. december 20‑i 40/94/EK módosított tanácsi rendelet (HL 1994. L 11., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 146. o.) (helyébe lépett a közösségi védjegyről szóló, 2009. február 26‑i 207/2009/EK tanácsi rendelet [HL L 78., 1. o.]) alapján közösségi védjegybejelentést tett a Belső Piaci Harmonizációs Hivatalnál (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM).
2 A lajstromoztatni kívánt védjegy az alábbi ábrás megjelölés volt:
3 A bejelentést a védjegyekkel ellátható termékek és szolgáltatások nemzetközi osztályozására vonatkozó, felülvizsgált és módosított, 1957. június 15‑i Nizzai Megállapodás szerinti 18. osztályba tartozó árukkal kapcsolatban tették, az alábbi leírással: „Más osztályba nem tartozó bőr‑ és műbőráruk, különösen dobozok bőrből vagy műbőrből; borítékok bőrből vagy bőrutánzatból; utazóládák, útitáskák és utazókészletek; ruhatáskák utazáshoz; bőröndök, utazóládák (poggyász); piperetáskák üresen; hátizsákok; kézitáskák; strandtáskák; bevásárlótáskák; válltáskák; irattáskák, aktatáskák; csatos aktatáskák; iskolatáskák; autóstáskák; bőrdíszműáruk, különösen levéltárcák; erszények, aprópénztartók nem nemesfémből; erszények, pénztárcák; kulcstokok, kártyatartók; csekkfüzettartók; esernyők; napernyők; napernyők; sétabotok, sétapálcák; botszékek”.
4 E bejelentést a Közösségi Védjegyértesítő 1998. március 16‑i 19/1998. számában tették közzé.
5 1998. augusztus 27‑én a felperes által bejelentett, fent említett közösségi ábrás védjegyet 370445. számon lajstromozták.
6 2009. szeptember 28‑án, a beavatkozó Nanu‑Nana Handelsgesellschaft mbH für Geschenkartikel & Co. KG a 207/2009 rendelet 52. cikke (1) bekezdésének a) pontja és 7. cikke (1) bekezdésének b), c) és d) pontja, valamint e) pontjának iii. alpontja és f) pontja alapján törlési kérelmet nyújtott be a közösségi védjegy oltalma alá tartozó valamennyi áru vonatkozásában. E kérelem azon alapult, hogy a vitatott védjegy leíró jellegű, és nem alkalmas a megkülönböztetésre, azt az általános nyelvhasználatban, illetve a tisztességes üzleti gyakorlatban állandóan és szokásosan alkalmazzák, kizárólag olyan formából áll, amely az áru értékének a lényegét hordozza, és a közrendbe vagy a közerkölcsbe ütközik. Ezenkívül a beavatkozó azt állította, hogy a felperes a 207/2009 rendelet 52. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében a megjelölést rosszhiszeműen jelentette be lajstromozásra.
7 2011. július 11‑i határozatával a törlési osztály a 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének ugyanezen rendelet 52. cikke (1) bekezdésének a) pontjával együttesen értelmezett b) pontja és az említett rendelet 7. cikkének ugyanazon rendelet 52. cikkének (2) bekezdésével együttesen értelmezett (3) bekezdése alkalmazásával a törlési kérelemnek helyt adott. A törlési osztály először is megállapította, hogy a közösségi védjegy láncbolyhos és vetülékbolyhos szövött struktúrájú sakktáblamintából áll, amelynek az a rendeltetése, hogy az érintett áruk felszínén alkalmazzák. Ezt követően megállapította, hogy e minta a díszítő elemként használt egyik legalapvetőbb minta, és ezért az érintett közönség azt egyszerűen díszítő elemként, nem pedig olyan megjelölésként érzékeli, amely az érintett áruk származását jelöli, és hogy mindenesetre a vitatott védjegy nem tér el jelentős mértékben az ágazat normáitól vagy szokásaitól. Végül kimondta, hogy a közösségi védjegy jogosultja által benyújtott dokumentumok nem bizonyítják, hogy a bejelentés napján vagy a lajstromozását követően a közösségi védjegy legalább az Európai Unió jelentős részében, így a Dániában, Portugáliában, Finnországban és Svédországban történő használat révén megszerezte volna a megkülönböztető képességet.
8 2011. szeptember 9‑én a felperes fellebbezést nyújtott be a törlési osztály határozatával szemben.
9 2012. május 4‑i határozatával (a továbbiakban: megtámadott határozat) az OHIM első fellebbezési tanácsa helyben hagyta a törlési osztály határozatát, és a keresetet ennek folytán elutasította.
10 A fellebbezési tanács először is a megtámadott határozat 37. pontjában lényegében megállapította, hogy a sakktáblaminta, a vitatott védjegyben megjelenített módon egyszerű és hétköznapi rajzolat, amelyet igen egyszerű elemek alkotnak, és hogy közismert, miszerint e rajzolatot elterjedten különböző áruk, így a 18. osztályba tartozó áruk vonatkozásában is dekorációs céllal használják. A fellebbezési tanács ezt követően a megtámadott határozat 41. és 42. pontjában megállapította, hogy a vitatott védjegy olyan elemek hiányában, amelyek azt a sakktáblaminták egyéb ábrázolásaihoz képest egyénítenék, nem alkalmas a védjegy alapvető származásjelző funkciójának betöltésére. Egyébiránt ugyanezen határozat 43 és 47. pontjában a fellebbezési tanács megállapította, hogy a vitatott védjegy láncbolyhos és vetülékbolyhos szövött struktúrája az említett védjegynek nem lényegi jellemzője, és nem biztosít számára megkülönböztető képességet. Ezenkívül a megtámadott határozat 46. pontja szerint az a körülmény, hogy az említett védjegy láncbolyhos és vetülékbolyhos szövött struktúráját másolták, nem bizonyítja, hogy az az érintett vásárlóközönség vonatkozásában a kereskedelmi származás jelzéseként működne. Ugyanez érvényes a megtámadott határozat 48. pontja szerint a színek, így a barna és a bézs szín különös kombinációjára. A fellebbezési tanács tehát a megtámadott határozat 49. pontjában megállapította, hogy a vitatott védjegy nagyon egyszerű, és nem tartalmaz olyan elemet, amely alkalmas lenne annak egyénítésére annak érdekében, hogy ne tűnjön közönséges és egyszerű sakktáblamintának. A megtámadott határozat 50. pontjában hozzátette, hogy az olyan megjelöléseket, mint a vitatott védjegy, általánosan használják olyan kiegészítő megjelölésekként, amelyek a gyártó cégvédjegye mellett léteznek, és ezért a megtámadott határozat 51. pontjában megállapította az említett védjegy megkülönböztető képességének hiányát. A fellebbezési tanács a megtámadott határozat 55. pontjában hasonlóképpen kimondta, hogy a vitatott védjegy jogosultja által benyújtott dokumentumok nem támasztják alá, hogy az érintett vásárlóközönségnek szokása lenne, hogy minták alapján feltételezéseket tegyenek az említett áruk kereskedelmi származása vonatkozásában. Végül a fellebbezési tanács a megtámadott határozat 73–75. pontjában hozzátette, hogy a felperes által szolgáltatott bizonyítékok alapján nem bizonyított, hogy a vitatott védjegy a releváns terület jelentős részén, azaz a Dániában, Portugáliában, Finnországban és Svédországban történő használata révén akár a bejelentés napján, akár a lajstromozását követően megkülönböztető képességet szerzett volna.
A felek kérelmei
11 A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:
– helyezze hatályon kívül a megtámadott határozatot;
– az OHIM‑ot kötelezze a jelen eljárás költségeinek viselésére;
– a beavatkozót kötelezze a törlési osztály és a fellebbezési tanács előtti eljárások során felmerült költségek viselésére.
12 Az OHIM és a beavatkozó azt kéri, hogy a Törvényszék:
– utasítsa el a keresetet;
– a felperest kötelezze a költségek viselésére.
13 A tárgyaláson a beavatkozó a Törvényszék egyik kérdésére adott válaszában kifejezetten lemondott az eredeti törlési kérelmében már szereplő és a válaszbeadványában megismételt azon további érvekről, amelyek azon a körülményen alapultak, hogy a vitatott védjegy lajstromozására egyúttal a 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdése b)–d) pontja, e) pontja iii. alpontja és f) pontja rendelkezéseinek megsértésével került sor, ami a tárgyalás jegyzőkönyvében is szerepel.
A jogkérdésről
14 Keresete alátámasztására a felperes két, elsőként a 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdése b) pontjának és 52. cikke (1) bekezdésének megsértésére alapított, másodszor pedig az említett rendelet 7. cikke (3) bekezdésének és 52. cikke (2) bekezdésének megsértésére alapított jogalapra hivatkozik.
A 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdése b) pontjának és 52. cikke (1) bekezdésének megsértésére alapított első jogalapról
15 Rá kell mutatni, hogy a 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdése b) pontjának és 52. cikke (1) bekezdésének megsértésére alapított első jogalap két részre oszlik. Az első résszel a felperes lényegében azt rója fel a fellebbezési tanácsnak, hogy az nem elégedett meg annak értékelésével, hogy a vitatott védjegy rendelkezik‑e minimális megkülönböztető képességgel, hanem meghatározta, hogy az említett védjegy rendelkezik‑e olyan más jellemzőkkel, amelyek felkelthetik az érintett fogyasztó érdeklődését, és ily módon megkövetelte, hogy e védjegy a megkülönböztető képesség magasabb fokát érje el. Egyébiránt azt kifogásolja, hogy a fellebbezési tanács pontatlanul úgy mutatta be a vitatott védjegyet, mintha a sakktáblaminta általános bejelentéséről lett volna szó. A felperes továbbá úgy véli, hogy a fellebbezési tanács tévesen értékelte egyrészről a vitatott védjegyet a 18. osztályba tartozó áruk vonatkozásában, másrészről a célzott vásárlóközönség észlelése szempontjából. A második résszel a felperes azt állítja, hogy a fellebbezési tanács megsértette a bizonyítási teherre vonatkozó szabályokat.
A vitatott védjegy önmagában rejlő megkülönböztető képessége
16 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a 207/2009 rendelet 52. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében a közösségi védjegyet az OHIM‑nál előterjesztett kérelem alapján törölni kell, ha azt az ugyanezen rendelet 7. cikke rendelkezéseinek megsértésével lajstromozták.
17 Az ítélkezési gyakorlat szerint valamely kizáró okot a mögötte meghúzódó közérdek tükrében kell értelmezni. A 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontja esetében a közérdek fogalma kétségtelenül összefonódik a védjegy fő funkciójával, ami a védjeggyel megjelölt áru vagy szolgáltatás származása azonosságának biztosítása a fogyasztó vagy a végső felhasználó számára annak lehetővé tételével, hogy az összetévesztés lehetősége nélkül megkülönböztesse ezen árut vagy e szolgáltatást a más származásúaktól (lásd: 2008. május 8‑i Eurohypo kontra OHIM ítélet, C‑304/06 P, EBHT, EU:C:2008:261, 55 és 56. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
18 Valamely védjegy megkülönböztető képessége a 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében azt jelenti, hogy a védjegy lehetővé teszi a védjegybejelentésben szereplő árunak adott vállalkozástól származóként történő beazonosítását, és így ennek az árunak más vállalkozások áruitól való megkülönböztetését (lásd: 2004. április 29‑i Henkel kontra OHIM ítélet, C‑456/01 P és C‑457/01 P, EBHT, EU:C:2004:258, 34. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
19 Valamely védjegy megkülönböztető képességét egyrészt a védjegybejelentésben szereplő árukra és szolgáltatásokra tekintettel, másrészt az adott áruk vagy szolgáltatások szokásosan tájékozott, ésszerűen figyelmes és körültekintő, átlagos fogyasztóiból álló érintett közönség észlelésére tekintettel kell értékelni (Henkel kontra OHIM ítélet, fenti 18. pont, EU:C:2004:258, 35. pont; 2006. június 22‑i, Storck kontra OHIM ítélet, C‑25/05 P, EBHT, EU:C:2006:422, 25. pont). A szokásosan tájékozott, ésszerűen figyelmes és körültekintő, átlagos fogyasztó figyelmének szintje aszerint változhat, hogy milyen típusú árukról vagy szolgáltatásokról van szó (2007. október 10‑i Bang & Olufsen kontra OHIM (Hangszóró formája) ítélet, T‑460/05, EBHT, EU:T:2007:304, 32. pont).
20 Szintén az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az áru külső megjelenéséből álló térbeli védjegy megkülönböztető képességének értékelésekor alkalmazott szempontok nem különböznek a védjegyek más típusainak esetében alkalmazandó szempontoktól (lásd: Storck kontra OHIM ítélet, fenti 19. pont, EU:C:2006:422, 26. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2012. szeptember 19‑i Fraas kontra OHIM (Sötétszürke, világosszürke, fekete, bézs, sötétvörös és világosvörös színű négyzetminta) ítélet, T‑50/11, EU:T:2012:442, 40. pont).
21 E szempontok alkalmazása keretében azonban figyelembe kell venni azt a körülményt, hogy az átlagfogyasztó észlelése nem szükségszerűen azonos az áru külső megjelenéséből álló védjegy, és az olyan szóvédjegy vagy ábrás védjegy esetében, amely az általa jelölt áruk külső megjelenésétől független megjelölésből áll (lásd: Storck kontra OHIM ítélet, fenti 19. pont, EU:C:2006:422, 27. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; „Sötétszürke, világosszürke, fekete, bézs, sötétvörös és világosvörös színű négyzetminta”‑ítélet, fenti 20. pont, EU:T:2012:442, 40. pont).
22 Az átlagos fogyasztók ugyanis – grafikai vagy szöveges elem hiányában – nem szoktak az áruk eredetére következtetni a formájuk vagy a csomagolásuk formája alapján, és így nehezebbnek bizonyulhat az ilyen térbeli védjegy megkülönböztető képességét megállapítani, mint a szó‑ vagy ábrás védjegyekét (lásd: Storck kontra OHIM ítélet, fenti 19. pont, EU:C:2006:422, 27. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; „Sötétszürke, világosszürke, fekete, bézs, sötétvörös és világosvörös színű négyzetminta”‑ítélet, fenti 20. pont, EU:T:2012:442, 40. pont).
23 Egyébiránt, az ítélkezési gyakorlat szerint, minél inkább közelít a védjegyként lajstromoztatni kívánt forma a kérdéses árunak a leginkább valószínű formájához, annál valószínűbb, hogy az említett forma a 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében nem rendelkezik megkülönböztető képességgel. Ilyen feltételek között csak az olyan védjegy rendelkezik megkülönböztető képességgel a 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében, amely jelentős mértékben eltér az ágazat normáitól vagy szokásaitól, és ebből eredően betölti alapvető származásjelző funkcióját (Henkel kontra OHIM ítélet, fenti 18. pont, EU:C:2004:258, 39. pont; 2006. január 12‑i, Deutsche SiSi‑Werke kontra OHIM ítélet, C‑173/04 P, EBHT, EU:C:2006:20, 31. pont; lásd még: 2010. április 21‑i, Schunk kontra OHIM (Tokmány egy részének ábrázolása) ítélet, T‑7/09, EU:T:2010:153, 19. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
24 Az áru külső megjelenéséből álló térbeli védjegyekkel kapcsolatban kidolgozott ezen ítélkezési gyakorlat arra az esetre is vonatkozik, ha a vitatott védjegy az áru síkbeli ábrázolásából álló ábrás védjegy. A védjegy ugyanis ilyen esetben sem az általa jelölt áruk külsejétől független megjelölésből áll (lásd ebben az értelemben: Storck kontra OHIM ítélet, fenti 19. pont, EU:C:2006:422, 29. pont; 2011. szeptember 13‑i Wilfer kontra OHIM végzés, C‑546/10 P, EU:C:2011:574, 59. pont; 2009. szeptember 14‑i Lange Uhren kontra OHIM (Geometrikus mezők egy karóra számlapján) ítélet, T‑152/07, EU:T:2009:324, 70. pont; „Sötétszürke, világosszürke, fekete, bézs, sötétvörös és világosvörös színű négyzetminta”‑ítélet, fenti 20. pont, EU:T:2012:442, 42. pont).
25 Szintén ez az eset áll elő a védjegy által jelölt áru formájának egy részéből álló ábrás védjegy esetében is, amennyiben a vásárlóközönség azt azonnal és további gondolkodás nélkül a szóban forgó áru egy különösen érdekes és vonzó részletének ábrázolásaként, nem pedig a kereskedelmi származása jelzéseként érzékeli („Sötétszürke, világosszürke, fekete, bézs, sötétvörös és világosvörös színű négyzetminta”‑ítélet, fenti 20. pont, EU:T:2012:442, 43. pont).
26 E megfontolások fényében kell megvizsgálni a felperes által a megtámadott határozat jogszerűsége ellenében felhozott érveket.
27 Először is meg kell említeni, hogy a jelen ügyben a felek nem vitatják a fellebbezési tanácsnak a megtámadott határozat 29. pontjában szereplő azon megállapítását, amely szerint a vitatott védjeggyel érintett áruk kényelmi termékek, és ezért az érintett vásárlóközönség feltehetően szokásosan tájékozott, ésszerűen figyelmes és körültekintő, uniós átlagfogyasztókból áll. Egyébiránt, ahogyan arra a fellebbezési tanács helyesen rámutat, az érintett áruk leírásából nem tűnik ki, hogy olyan kifinomult vagy olyan drága luxustermékekről van szó, amelyek vonatkozásában az érintett vásárlóközönség különösen figyelmes lenne.
28 Másodszor meg kell állapítani, hogy az érintett árukra tekintettel a vitatott védjegy olyan minta formájában jelenik meg, amelynek vagy az a rendeltetése, hogy az említett áruk egy részén helyezzék el, vagy pedig az, hogy azok teljes felületét lefedje, amit a felperes a tárgyaláson a Törvényszék egyik kérdésére adott válaszában kifejezetten elismert.
29 Ily módon az érintett áruk, azaz a bőrből és bőrutánzatokból készült áruk, különböző táskák és levéltárcák, valamint esernyők és napernyők tekintetében, amelyek szövetből készült elemeket tartalmazhatnak, a szóban forgó minta azoknak többé‑kevésbé kiterjedt felületét fedheti le, és ennek következtében megfelelhet azok külső megjelenésének (lásd ebben az értelemben: „Sötétszürke, világosszürke, fekete, bézs, sötétvörös és világosvörös színű négyzetminta”‑ítélet, fenti 20. pont, EU:T:2012:442, 50. pont).
30 Ebből következik, hogy a fellebbezési tanács a megtámadott határozat 33. pontjában helyesen állapította meg, hogy a vitatott védjegynek az a meghatározó eleme, hogy egybeolvad az érintett áru megjelenésével.
31 Következésképpen – ellentétben azzal, amit a felperes állít, aki szerint a fellebbezési tanács tévesen követelte meg annak az általa történő bizonyítását, hogy a vitatott védjegy a megkülönböztető képesség magasabb fokát érte el – a fellebbezési tanács a vitatott védjegy megkülönböztető képességének értékelése céljából helyesen alapította álláspontját a térbeli védjegyekre alkalmazandó elvekre. A fenti 24. és 25. pontban előadott megállapítások ugyanis igazolják a térbeli védjegyek tárgyában kifejlesztett, a fenti 20–23. pontban idézett ítélkezési gyakorlatnak az olyan ábrás védjegyekre is történő alkalmazását, amelyeket az érintett árunak vagy egy részének formája alkot, mivel e védjegyek sem függetlenek az általuk megjelölt áru megjelenésétől (lásd ebben az értelemben: „Sötétszürke, világosszürke, fekete, bézs, sötétvörös és világosvörös színű négyzetminta”‑ítélet, fenti 20. pont, EU:T:2012:442, 53. pont).
32 Harmadszor meg kell vizsgálni a felperes azon érvét, amely szerint fennáll olyan gyakorlat, amely alapján az ilyen ábrás védjegyeket a vitatott védjeggyel megjelölt áruk értékesítése során kereskedelmi azonosítás céljából használják, és ezért a közönség hozzászokott ahhoz, hogy a szóvédjegyektől eltérő védjegyeket, és különösen a különböző típusú bőráruk teljes felületét borító mintákat védjegyként érzékelje. Ebből a felperes szerint az következik, hogy a lajstromozással odaítélt védjegyoltalom megőrzéséhez elegendő, ha a szóban forgó védjegy minimális fokú megkülönböztető képességgel rendelkezik.
33 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság a fenti 24. pontban hivatkozott Wilfer kontra OHIM végzés (EU:C:2011:574) 55. pontjában korábban már elutasította azt az álláspontot, amely szerint azon áruk, amelyek esetében a fogyasztó hozzászokott ahhoz, hogy az áru egésze egyes elemeinek formája az áru származásának jelzésére szolgál, ki vannak zárva a fenti 23. pontban említett ítélkezési gyakorlat alkalmazásából. A Bíróság ezzel szemben rámutatott, hogy ezen ítélkezési gyakorlatból következik, hogy ha egy adott ágazatban az áruk vagy ezen áruk valamely elemének külső megjelenése arra szolgál, hogy megjelölje azok gyártóját, az kizárólag azért van így, mert ezen áruk vagy azok elemei kellő számának külső megjelenése jelentősen eltér az említett ágazat normáitól és szokásaitól (Wilfer kontra OHIM végzés, fenti 24. pont, EU:C:2011:574, 56. pont; „Sötétszürke, világosszürke, fekete, bézs, sötétvörös és világosvörös színű négyzetminta”‑ítélet, fenti 20. pont, EU:T:2012:442, 58. pont).
34 Ebből következik, hogy mindenesetre a felperes azon érve, amely szerint a fogyasztó megszokta, hogy valamely mintát áruk kereskedelmi származása jelzéseként ismerjen fel, irreleváns, mivel az a körülmény, hogy az ilyen megjelöléseket a fogyasztók védjegyként ismerik fel, nem jelenti szükségképpen azt, hogy azok rendelkeznek önmagukban rejlő megkülönböztető képességgel. Lehetséges ugyanis, hogy valamely védjegy az idő folyamán, használata során szerezze meg a megkülönböztető képességet (2010. szeptember 28‑i Rosenruist kontra OHIM (Zseben elhelyezett két görbe ábrázolása) ítélet, T‑388/09, EU:T:2010:410, 33. pont).
35 Negyedszer meg kell vizsgálni, hogy a vitatott minta jelentősen eltér‑e az ágazat normáitól és szokásaitól, és ezáltal lehetővé teszi‑e a fogyasztó számára, hogy a vitatott ábrázolásnak megfelelő mintát úgy azonosítsa, mint amely egy meghatározott vállalkozástól származik, és azt ily módon a más vállalkozásoktól származó mintáktól megkülönböztesse.
36 A jelen ügyben a vitatott védjegy, ahogyan arra a fellebbezési tanács a megtámadott határozat 30. pontjában helyesen rámutatott, két, azaz barna és bézs színű négyzetek váltakozásából álló szabályos mintából áll, amely a sakktábla kialakítását utánozza. A láncbolyhos és vetülékbolyhos szövött struktúra, amely – ahogyan azt a felperes jelzi – mintát képez a mintában, szintén megjelenik a négyzeteken belül két egymásba fonódó szál látható szövedékeként.
37 Egyrészről a sakktáblaminta egyszerű és hétköznapi ábrás minta, mivel olyan azonos méretű négyzetek szabályos ismétlődéséből áll, amelyeket különböző színek, a jelen esetben a barna és a bézs szín váltakozása különböztet meg egymástól. E minta tehát nem tartalmaz észrevehető eltérést a sakktáblaminták szokványos ábrázolásától, és egybeesik e minta hagyományos modelljével. Még olyan árukra történő alkalmazása esetén is, mint amelyek a 18. osztályba tartoznak, a szóban forgó minta nem tér el az ágazat normáitól vagy szokásaitól, mivel az ilyen árukat általában különböző fajta szövetekkel borítják, ahol a sakktáblaminta, annak rendkívüli egyszerűsége folytán éppen e minták egyike lehet.
38 E tekintetben, ahogyan arra a fellebbezési tanács a megtámadott határozat 37. pontjában helyesen rámutatott, anélkül hogy azt a felperes vitatta volna, a sakktáblaminta olyan ábra, amely mindig is létezett, és amelyet az iparművészeti ágazatban használtak. Márpedig az utóbbi a felperes tagadása ellenére kétségtelen kapcsolatban van a 18. osztályba tartozó árukkal. E tekintetben mindenesetre az OHIM ügyirataiban szereplő adatokból kitűnik, hogy e mintát a dekorációs ágazatban általánosan használják (különösen ruházati cikkek és padlócsempék esetében), és az a Bayeux‑i falikárpiton is szerepel.
39 Másrészről a láncbolyhos és vetülékbolyhos szövött struktúra, amely a sakktáblaminta egyes négyzetein belül látható, megfelel két különböző, bármilyen jellegű (gyapjú, selyem, bőr, stb.) szövet egymásba fonódása kívánt vizuális hatásának, ami tehát szokásos olyan áruk vonatkozásában, amelyek a 18. osztályba tartoznak.
40 A jelen ügyben szóban forgó, 18. osztályba tartozó árukra történő alkalmazás tekintetében meg kell állapítani, hogy grafikai szempontból a barna és a bézs színeket felváltva tartalmazó sakktáblaminta ábrázolása és a szálak összefonódása által keltett hatás nem tér el jelentős mértékben az ilyen áruk szokványos ábrázolásától, és ezért a célzott közönség valójában csak egy hétköznapi és elterjedt mintát érzékel.
41 Meg kell jegyezni, hogy olyan két elem egymás mellé helyezése, amelyek önmagukban nem rendelkeznek megkülönböztető képességgel, nem alkalmas arra, hogy módosítsa a célzott közönségnek a vitatott védjegy megkülönböztető képességének kezdettől fennálló hiányát illető érzékelését. A sakktáblaminta, valamint a láncbolyhos és vetülékbolyhos szövött minta egymás mellé helyezése következtében ugyanis nem látszik olyan elem, amely eltérne az érintett ágazat normáitól és szokásaitól, és ezért a felperes azon érvelése, amely szerint a vitatott védjegy összetett, különös és eredeti, nem fogadható el (lásd ebben az értelemben: „Sötétszürke, világosszürke, fekete, bézs, sötétvörös és világosvörös színű négyzetminta”‑ítélet, fenti 20. pont, EU:T:2012:442, 70. pont).
42 Szintén helytelenül állítja a felperes, hogy a fellebbezési tanács tévesen értékelte a vitatott védjegyet, mivel azt csak sakktáblamintának tekintette ahelyett, hogy valamennyi különös jellemzőjét (azaz a sakktáblaminta rajzolatát, a láncbolyhos és vetülékbolyhos szövött struktúrát, valamint a barna és a bézs színt) figyelembe véve vizsgálta volna.
43 Azon kívül ugyanis, hogy a fellebbezési tanács – ahogyan azt egyébiránt a felperes is említi – a megtámadott határozat 30. pontjában helyesen úgy írta le a védjegyet, mint amely a barna és a bézs színt felváltva megjelenítő sakktáblamintából áll, és láncbolyhos és vetülékbolyhos szövött struktúrát mutat, a megtámadott határozat további részéből kitűnik, hogy a fellebbezési tanács egymást követően megvizsgálta először a megtámadott határozat 37–42. pontjában a sakktáblamintát, majd az említett határozat 43–47. pontjában a szövött struktúrát, és végül ugyanezen határozat 48. pontjában a használt színek, azaz a barna és a bézs kombinációját, ahhoz hogy a megtámadott határozat 49–51. pontjában az elemek ezen egymás mellé helyezése által keltett összbenyomás elemzésének keretében megállapítsa a vitatott védjegy megkülönböztető képességének teljes hiányát.
44 Noha igaz, hogy a fellebbezési tanács azt követően vizsgálta meg a láncbolyhos és vetülékbolyhos szövött struktúrából álló mintát, hogy megállapította a sakktáblaminta megkülönböztető képességének hiányát, emlékeztetni kell arra, hogy megkülönböztető képességének értékelése során a több elemből álló (összetett) védjegyet összességében kell figyelembe venni. Ez azonban nem összeegyeztethetetlen a védjegyet alkotó különböző elemek egymást követő vizsgálatával (2002. november 20‑i Bosch kontra OHIM (Kit Pro és Kit Super Pro) ítélet, T‑79/01 és T‑86/01, EBHT, EU:T:2002:279, 22. pont; lásd még ebben az értelemben: 2001. szeptember 19‑i Procter & Gamble kontra OHIM (négyzet alakú fehér tabletta zöld és világoszöld pettyekkel) ítélet, T‑118/00, EBHT, EU:T:2001:226, 59. pont).
45 Ily módon egyrészről a vitatott védjegy különböző elemeinek egymást követő vizsgálatával, másrészről a vitatott védjegy egészének vizsgálatával a fellebbezési tanács nem sértette meg a 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontját (lásd ebben az értelemben: Eurohypo kontra OHIM ítélet, fenti 17. pont, EU:C:2008:261, 41. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
46 A fenti elemzésből az is következik, hogy a felperes helytelenül állítja, hogy a fellebbezési tanács külön‑külön vizsgálta a vitatott védjegy különböző elemeit ahelyett, hogy azt egészében véve vizsgálta volna.
47 Ötödször a felperes azon érvét illetően, amely szerint a vitatott védjegyhez hasonló más megjelöléseket közösségi védjegyként lajstromoztak, emlékeztetni kell arra, hogy a fellebbezési tanácsoknak a megjelölés közösségi védjegyként történő lajstromozására vonatkozó, a 207/2009 rendelet alapján meghozandó határozata nem mérlegelési jogkörben, hanem kötött hatáskörben hozott határozat. Ezért a fellebbezési tanácsok határozatainak a jogszerűségét kizárólag az uniós bíróság által értelmezett e rendelet alapján lehet megítélni, nem pedig a fellebbezési tanácsok korábbi határozathozatali gyakorlata alapján (2005. szeptember 15‑i BioID kontra OHIM ítélet, C‑37/03 P, EBHT, EU:C:2005:547, 47. pont; 2011. április 13‑i Air France kontra OHIM (Paralelogramma formája) ítélet, T‑159/10, EU:T:2011:176, 37. pont).
48 Hozzá kell tenni, hogy kétségtelenül igaz, hogy az OHIM köteles a hatáskörét az uniós jog általános elveivel, így az egyenlő bánásmód elvével és a megfelelő ügyintézés elvével összhangban gyakorolni (2011. március 10‑i Agencja Wydawnicza Technopol kontra OHIM ítélet, C‑51/10 P, EBHT, EU:C:2011:139, 73. pont).
49 E két utóbbi elvre tekintettel az OHIM a közösségi védjegy törlése iránti eljárás keretében köteles figyelembe venni a hasonló védjegyek lajstromozására vonatkozóan már meghozott határozatokat, és különösen figyelmesen kell megvizsgálnia azt a kérdést, hogy ugyanúgy kell‑e határoznia, vagy sem (lásd ebben az értelemben: Agencja Wydawnicza Technopol kontra OHIM ítélet, fenti 48. pont, EU:C:2011:139, 74. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
50 A fentiekre tekintettel az egyenlő bánásmód elvét és a gondos ügyintézés elvét össze kell egyeztetni a jogszerűség tiszteletben tartásával.
51 Következésképpen a valamely lajstromozott védjegy törlése iránti kérelmet ellenző személy nem hivatkozhat a más javára esetlegesen elkövetett jogsértésre azonos határozat meghozatala érdekében (lásd ebben az értelemben: Agencja Wydawnicza Technopol kontra OHIM ítélet, fenti 48. pont, EU:C:2011:139, 76. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
52 A jelen ügyben bebizonyosodott, hogy a közösségi védjegy a – a lajstromozással érintett árukra és az érintett fogyasztói kör észlelésére tekintettel – a 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének ugyanezen rendelet 52. cikkének (1) bekezdésével együttesen értelmezett b) pontjában szereplő egyik kizáró okba ütközik.
53 A fentiekből következően az első jogalap első részét el kell utasítani.
A bizonyítási teherre vonatkozó szabályoknak a fellebbezési tanács általi állítólagos megsértéséről
54 A felperes szerint, amennyiben a vitatott védjegyet bejegyezték, a lajstromozás érvényességét vitató fél feladata, hogy megdöntse a lajstromozás érvényességének vélelmét.
55 Ezen alapfeltevésből következik, hogy a felperes szerint a lajstromozott védjegy megkülönböztető képességét vitató személy feladata annak bizonyítása, hogy a fellebbezési tanács tévedett annak megállapításával, hogy a vitatott védjegy lajstromozható.
56 A felperes hozzáteszi, hogy a fellebbezési tanács nem orvosolhatja a törlést kérelmező fél hiányosságait azzal, hogy kizárólag az „általános tapasztalatára” támaszkodik a vitatott védjegy lajstromozása érvényessége vélelmének megdöntése érdekében.
57 A 207/2009 rendelet 52. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében a közösségi védjegyet törölni kell, ha azt az említett rendelet 7. cikkében foglalt rendelkezések megsértésével lajstromozták.
58 A 207/2009 rendelet 57. cikkének (1) bekezdése pontosítja, hogy a törlési kérelem vizsgálata során a hivatal, ahányszor csak szükséges, felhívja a feleket, hogy az általa megjelölt határidőn belül nyújtsák be az ellenérdekű fél nyilatkozatával vagy a hivatal felhívásával kapcsolatos észrevételeiket. Ugyanezen rendelkezés (5) bekezdése szerint, ha törlési kérelem vizsgálata során megállapítást nyer, hogy a megjelölés a közösségi védjegy árujegyzékében szereplő áruk, illetve szolgáltatások egésze vagy azok egy része tekintetében nem részesülhetett volna oltalomban, a védjegyet ezen áruk vagy szolgáltatások tekintetében törölni kell.
59 Egyébiránt a 207/2009 rendelet 76. cikke (1) bekezdésének megfelelően a feltétlen kizáró okok vizsgálata során az OHIM elbírálóinak, és fellebbezés esetén az OHIM fellebbezési tanácsainak hivatalból vizsgálniuk kell a tényeket annak megállapításához, hogy a lajstromoztatni kért védjegyre vonatkoznak‑e az ugyanezen rendelet 7. cikkében foglalt kizáró okok. Következésképpen az OHIM illetékes szervei alapíthatják határozatukat olyan tényekre is, amelyekre a kérelmező nem hivatkozott. A feltétlen kizáró okok alkalmazását maga után vonó releváns tényeket az OHIM hivatalból köteles vizsgálni (Storck kontra OHIM ítélet, fenti 19. pont, EU:C:2006:422, 50. pont; 2006. március 15‑i Develey kontra OHIM (Műanyagflakon formája) ítélet, T‑129/04, EBHT, EU:T:2006:84, 16. pont; 2011. április 12‑i, Fuller & Thaler Asset Management kontra OHIM (BEHAVIOURAL INDEXING) ítélet, T‑310/09 és T‑383/09, EU:T:2011:157, 29. pont).
60 Mindazonáltal egy törlési eljárás keretében nem kötelezhető a fellebbezési tanács arra, hogy az elbíráló által már megvizsgált, feltétlen kizáró okok alkalmazását maga után vonó releváns tényeket hivatalból újra megvizsgálja. A 207/2009 rendelet 52. és 55. cikkének rendelkezéseiből következik, hogy a közösségi védjegy addig érvényes, amíg egy törlési eljárást követően az OHIM nem rendeli el annak törlését. Következésképpen a védjegy tekintetében érvényességi vélelem áll fenn, amely az OHIM által a lajstromozás iránti kérelem vizsgálatának keretében elvégzett felülvizsgálat logikus következménye (2013. szeptember 13‑i Fürstlich Castell’sches Domänenamt kontra OHIM – Castel Frères (CASTEL) ítélet, T‑320/10, EBHT (Kivonatok), EU:T:2013:424, 27. pont).
61 Ezen érvényességi vélelem korlátozza az OHIM‑nak a 207/2009 rendelet 76. cikkének (1) bekezdésében foglalt, a közösségi védjegybejelentésnek az OHIM elbírálója által lefolytatott vizsgálata esetén, illetve fellebbezés esetén a fellebbezési tanács által lefolyatott vizsgálat során a feltétlen kizáró okok alkalmazását maga után vonó releváns tények hivatalból történő vizsgálatára irányuló kötelezettségét. Márpedig egy törlési eljárás keretében, mivel a lajstromozott védjegyet érvényesnek kell tekinteni, a törlést kezdeményező félnek kell bemutatnia az OHIM előtt azon konkrét tényeket, amelyek ezen érvényességet kétségbe vonják (CASTEL‑ítélet, fenti 60. pont, EU:T:2013:424, 28. pont).
62 Mindazonáltal, noha a lajstromozás érvényességének e vélelme korlátozza az OHIM‑nak a releváns tények vizsgálatára vonatkozó kötelezettségét, nem akadályozhatja meg, hogy – különösen a vitatott védjegy érvényességét vitató fél által hivatkozott körülményekre tekintettel – ne csak ezen érvekre, valamint az e fél által adott esetben a törlési kérelméhez csatolt bizonyítékokra, hanem a felperes állításával ellentétben az OHIM által a törlési eljárás keretében említett közismert tényekre is támaszkodjon (lásd ebben az értelemben: 2013. január 15‑i Welte‑Wenu kontra OHIM – Bizottság (EUROPEAN DRIVESHAFT SERVICES) ítélet, T‑413/11, EU:T:2013:12, 24. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
63 Amennyiben tehát a jelen ügyhöz hasonlóan a beavatkozó a törlési kérelmét alátámasztó körülményekre hivatkozva vitatta az érintett védjegy érvényességét, a fellebbezési tanács feladata hogy e körülményeket megvizsgálja – ahogyan azt meg is tette –, valamint hogy figyelembe vegye azon közismert tények fennállását, amelyeket az elbíráló a lajstromozási eljárás keretében adott esetben figyelmen kívül hagyott.
64 E tekintetben meg kell állapítani, hogy a fellebbezési tanács a megtámadott határozat 37. pontjában jelezte, hogy az a megállapítás, miszerint a sakktáblaminta egy rendkívül egyszerű elemekből álló alapvető és hétköznapi rajzolat, közismert tény (lásd még ebben az értelemben: a megtámadott határozat 44. pontja), és szintén kimondta, hogy e megállapítást megerősítették a beavatkozó által hivatkozott, azzal kapcsolatos körülmények, hogy a vitatott védjegy nem rendelkezik kezdettől megkülönböztető képességgel, tekintettel az azt alátámasztó bizonyítékokra, hogy a sakktáblamintát az iparművészeti ágazatban használják.
65 Így eljárva, a fellebbezési tanács semmilyen módon nem sértette meg a bizonyítási teherre vonatkozó szabályokat.
66 A fentiekből az következik, hogy az első jogalap második részét el kell utasítani, ennélfogva pedig az első jogalapot teljes egészében el kell utasítani.
A 207/2009 rendelet 7. cikke (3) bekezdésének és 52. cikke (2) bekezdésének megsértésére alapított második jogalapról
67 A felperes az első rész keretében lényegében azt rója fel a fellebbezési tanácsnak, hogy téves időpontot vett figyelembe annak meghatározásához, hogy a vitatott védjegy megszerezte‑e a megkülönböztető képességet, a második rész keretében pedig azt, hogy megkövetelte, hogy a vitatott védjegy megkülönböztető képességének megszerzésével kapcsolatos bizonyítékokat szolgáltassanak valamennyi tagállam, nem pedig csupán az Unió jelentős része tekintetében.
Azon időpont vonatkozásában elkövetett tévedésről, amelyet annak meghatározásához kell figyelembe venni, hogy a vitatott védjegy megszerezte‑e a megkülönböztető képességet
68 A felperes szerint annak állításával, hogy a 207/2009 rendelet 7. cikkének (3) bekezdése és 52. cikkének alkalmazása szempontjából releváns időpontok egyrészről a vitatott védjegy bejelentésének napja (1996. szeptember 18), másrészről lajstromozásának napja (1998. augusztus 27), a fellebbezési tanács téves időpontot vett figyelembe. A fellebbezési tanácsnak ugyanis az abban az időpontban, azaz 2009. szeptember 28‑án fennálló helyzetet kellett volna figyelembe vennie, amikor a beavatkozó benyújtotta törlési kérelmét.
69 Rá kell mutatni, hogy a 207/2009 rendelet 52. cikkének (2) bekezdése szerint, ha a közösségi védjegy lajstromozására a 7. cikk (1) bekezdésének b), c) vagy d) pontjában foglalt rendelkezések megsértésével került sor, a védjegy nem törölhető, ha a megjelölés az árujegyzékben szereplő árukkal vagy szolgáltatásokkal kapcsolatban a védjegyként történő lajstromozást követően folytatott használata révén megszerezte a megkülönböztető képességet.
70 Ily módon, az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ahhoz, hogy a 207/2009 rendelet 52. cikkének (2) bekezdését a javára alkalmazni lehessen, a törölni kért védjegynek megkülönböztető képességet kellett szereznie a lajstromozásának időpontja és a törlési kérelem időpontja között. A védjegyjogosult feladata, hogy megfelelő és elegendő bizonyítékokat szolgáltasson annak alátámasztására, hogy az említett védjegy ilyen képességet szerzett (2009. december 2‑i Powerserv Personalservice kontra OHIM végzés, C‑553/08 P, EBHT, EU:C:2009:745, 91. pont; lásd: 2011. március 9‑i Longevity Health Products kontra OHIM – Performing Science (5 HTP) ítélet, T‑190/09, EU:T:2011:78, 46. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
71 Kétségtelen, hogy noha – ahogyan a felperes említi – a fellebbezési tanács a megtámadott határozat 70. pontjában rámutatott, hogy „a 207/2009 rendelet 7. cikkének (3) bekezdése és 52. cikkének alkalmazása szempontjából releváns időpontok egyrészről a vitatott védjegy bejelentésének napja (1996. szeptember 18), másrészről a lajstromozásának napja (1998. augusztus 27) [volt]”, meg kell állapítani, hogy e megfogalmazással a fellebbezési tanács kizárólag azon időpontra utalt, amelybe egyrészről a 207/2009 rendelet 7. cikke (3) bekezdésének keretében bele kell helyezkedni, azaz a lajstromoztatni kért védjegy bejelentésének napjára, másrészről pedig amelybe az említett rendelet 52. cikke (2) bekezdésének keretében bele kell helyezkedni, azaz a vitatott védjegy lajstromozását követő időpontra.
72 Ezt egyébiránt megerősíti a megtámadott határozat 71. pontja, amelyben a fellebbezési tanács az 1996. szeptember 18‑i és a 1998. augusztus 27‑i időpontra utalva megállapította, hogy bizonyítani kell „vagy azt, hogy a vitatott közösségi védjegy a bejelentése időpontjában az Unió tizenöt tagállamában történő használata révén megkülönböztető képességet szerzett, vagy azt, hogy a lajstromozását követően az abban az időszakban az Uniót alkotó tizenöt tagállamban történő használata révén ilyen képességet szerzett”.
73 Ily módon a fellebbezési tanács a vitatott védjegynek a lajstromozását követő használatára utalva szükségszerűen olyan bizonyítékokra támaszkodott, amelyekre a felperes hivatkozott, és amelyek a vitatott védjegy lajstromozásánál későbbiek voltak.
74 Egyébiránt a megtámadott határozat 72. pontjából kitűnik, hogy a fellebbezési tanács a felperes által hivatkozott bizonyítékok említésével, valamint az 1996 és a 2010 évre a felperes által a két év között értékesített árukkal kapcsolatos számadatokat tartalmazó táblázatra vonatkozóan történő utalással a bizonyítékok összességét figyelembe vette, anélkül hogy kimondta volna azok elfogadhatatlanságát, amelyek a vitatott védjegy lajstromozásánál, vagy akár az említett védjegy törlése iránti kérelemnél (2009. szeptember 28.) is későbbiek.
75 Ebből következik, hogy a megtámadott határozat 70. pontjának félreérthető megfogalmazása ellenére, ahogyan arra egyébiránt az OHIM rámutat, az említett határozatból egyáltalán nem tűnik ki, hogy a fellebbezési tanács tévedést követett volna el azon időpont tekintetében, amelyet annak meghatározása céljából kell figyelembe venni, hogy a vitatott védjegy használat révén megszerezte‑e a megkülönböztető képességet, illetve elmulasztotta vagy megtagadta volna a felperes által hivatkozott bizonyítékok összességének figyelembevételét, függetlenül azok létrejöttének időpontjától, és ezért a felperes nem kifogásolhatja megalapozottan, hogy a fellebbezési tanács téves időpontot vett figyelembe annak meghatározása céljából, hogy a vitatott védjegy megszerezte‑e a megkülönböztető képességet.
76 A fentiekből következően a második jogalap első részét el kell utasítani.
A vitatott védjegy megkülönböztető képessége megszerzésének meghatározása vonatkozásában állítólagosan elkövetett tévedésről
77 Az azon terület kiterjedése vonatkozásában állítólagosan elkövetett tévedést illetően, amelyen a vitatott védjegy megkülönböztető képességet szerzett, a felperes azt állítja, hogy a fellebbezési tanács tévesen követelte meg, hogy azt az Uniót akkor alkotó tizenöt tagállam mindegyike vonatkozásában bizonyítsák, noha csupán annak bizonyítását kellett volna megkövetelnie, hogy az említett védjegy használat révén az Unió jelentős részében megkülönböztető képességet szerzett, még ha az arra vonatkozó bizonyítékok nem is érintették a tagállamok mindegyikét.
78 Márpedig tekintettel arra a tényre, hogy a felperes szerint a fellebbezési tanács okfejtéséből levonható az a következtetés, miszerint az utóbbi elegendőnek ítélte a felperes által annak bizonyítása érdekében benyújtott dokumentumokat, hogy a vitatott védjegy használat révén legalább tizenegy tagállamban megkülönböztető képességet szerzett, a felperes álláspontja szerint e szám több mint elegendő a „jelentős rész” küszöbének eléréséhez. Mindenesetre a felperes úgy véli, hogy bizonyítékokat szolgáltatott a vitatott védjegy Dániában, Portugáliában, Finnországban és Svédországban történő releváns használata vonatkozásában is (a felperes fellebbezésének indokolását tartalmazó 2011. november 11‑i beadványhoz csatolt 4. és 7. melléklet).
79 A 207/2009 rendelet 7. cikkének (3) bekezdése értelmében az ugyanezen rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontjában foglalt feltétlen kizáró ok nem akadályozza a védjegy lajstromozását, ha az az árujegyzékben szereplő áruk tekintetében használata révén megszerezte a megkülönböztető képességet.
80 Hasonlóképpen, a 207/2009 rendelet 52. cikkének (2) bekezdése többek között úgy rendelkezik, hogy ha egy közösségi védjegy lajstromozására az említett rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontjában foglalt rendelkezések megsértésével került sor, a védjegy nem törölhető, ha a használata révén lajstromozását követően megszerezte a megkülönböztető képességet azon áruk vagy szolgáltatások tekintetében, amelyekre nézve lajstromozták.
81 E tekintetben azt is meg kell állapítani, hogy a 207/2009 rendelet 165. cikke (1) és (4) bekezdése rendelkezéseinek megfelelően a használat révén szerzett megkülönböztető képességet csak azon államok tekintetében kell bizonyítani, amelyek a vitatott védjegy lajstromozása iránti kérelem benyújtásának időpontjában az Unió tagállamai voltak, azaz a jelen esetben a 1996. szeptember 18‑án tizenöt tagállamból álló Unió vonatkozásában.
82 Azon önmagában rejlő megkülönböztető képességgel nem rendelkező megjelölés ugyanis, amely a közösségi védjegyként való lajstromozása iránti kérelem benyújtását megelőzően folytatott használata révén a lajstromozási kérelemben szereplő áruk vagy szolgáltatások tekintetében megkülönböztető képességet szerzett, a 207/2009 rendelet 7. cikke (3) bekezdésének alkalmazásában lajstromozható, mivel nem olyan védjegyről van szó, amelynek a „lajstromozására a […] 7. cikkben foglalt rendelkezések megsértésével került sor”. A 207/2009 rendelet 52. cikkének (2) bekezdése ezért semmiképpen sem releváns ebben az esetben. Ez utóbbi rendelkezés inkább azon védjegyeket érinti, amelyeknek a lajstromozása ellentétes volt a 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b)‑d) pontjában említett kizáró okokkal, és amelyeket ilyen rendelkezés hiányában a 207/2009 rendelet 52. cikkének (2) bekezdése alkalmazásában törölni kellett volna. A 207/2009 rendelet 52. cikke (2) bekezdésének pontosan az a célja, hogy e védjegyek közül fenntartsa azok lajstromozását, amelyek a használatuk révén időközben, vagyis lajstromozásukat követően, megkülönböztető képességet szereztek azon áruk vagy szolgáltatások tekintetében, amelyekre nézve azokat lajstromozták azon körülmény ellenére, hogy e lajstromozás a megtörténte pillanatában ellentétes volt a 207/2009 rendelet 7. cikkével (2008. október 15‑i Powerserv Personalservice kontra OHIM – Manpower (MANPOWER) ítélet, T‑405/05, EBHT, EU:T:2008:442, 127. pont).
83 Szintén emlékeztetni kell arra, hogy a 207/2009 rendelet 7. cikkének (3) bekezdése nem biztosít védjegylajstromozásra önálló jogot. Az utóbbi rendelkezés az e rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b–d) pontjában meghatározott kizáró okok alóli kivételről rendelkezik. Alkalmazási körét ennélfogva ezen kizáró okokra tekintettel kell értelmezni („Geometrikus mezők egy karóra számlapján”‑ítélet, fenti 24. pont, EU:T:2009:324, 121. pont; 2011. május 17‑i Diagnostiko kai Therapeftiko Kentro Athinon „Ygeia” kontra OHIM (υγεία) ítélet, T‑7/10, EU:T:2011:221, 39. pont).
84 Ezenkívül emlékeztetni kell arra, hogy a 207/2009 rendelet 1. cikke (2) bekezdésének megfelelően a közösségi védjegyoltalom „egységes”, ami azzal jár, hogy „a Közösség egész területén azonos hatállyal rendelkezik”. A közösségi védjegyoltalom egységes jellegéből következik, hogy a lajstromozhatósághoz a megjelölésnek megkülönböztető képességgel kell rendelkeznie az Unió egész területén. Ily módon a 207/2009 rendelet 7. cikkének (2) bekezdése szerint a megjelölés nem részesülhet védjegyoltalomban, ha az Unió egy részében nem rendelkezik megkülönböztető képességgel (2000. március 30‑i Ford Motor kontra OHIM (OPTIONS) ítélet, T‑91/99, EBHT, EU:T:2000:95, 23–25. pont). Az Uniónak a fenti (2) bekezdésben említett része adott esetben egyetlen tagállamot is jelenthet (Storck kontra OHIM ítélet, fenti 19. pont, EU:C:2006:422, 83. pont; 2006. szeptember 7‑i Bovemij Verzekeringen ítélet, C‑108/05, EBHT, EU:C:2006:530, 28. pont; lásd még: Sharpston főtanácsnok fent említett ítéletre vonatkozó indítványának 45. pontja; 2004. november 10‑i Storck kontra OHIM (Pillangós csomagolás formája) ítélet, T‑402/02, EBHT, EU:T:2004:330, 85, 86, 88 és 89. pont; 2007. szeptember 12‑i, Glaverbel kontra OHIM (Üvegfelület szerkezete) ítélet, T‑141/06, EU:T:2007:273, 35, 38 és 40. pont; „Geometrikus mezők egy karóra számlapján”‑ítélet, fenti 24. pont, EU:T:2009:324, 134. pont; 2010. szeptember 29‑i, CNH Global kontra OHIM (Piros, fekete és szürke színű traktor ábrázolása) ítélet, T‑378/07, EBHT, EU:T:2010:413, 49. pont; 2010. december 9‑i, Earle Beauty kontra OHIM (NATURALLY ACTIVE) ítélet, T‑307/09, EU:T:2010:509, 49. pont; υγεία‑ítélet, fenti 83. pont, EU:T:2011:221, 40. pont; 2011. július 6‑i Audi és Volkswagen kontra OHIM (TDI) ítélet, T‑318/09, EBHT, EU:T:2011:330, 46. pont; 2013. február 1‑jei, Ferrari kontra OHIM (PERLE’) ítélet, T‑104/11, EU:T:2013:51, 38. pont).
85 E követelmények fényében kell értelmezni a 207/2009 rendelet 7. cikkének (3) bekezdését, amely lehetővé teszi azon megjelölések lajstromozását, amelyek használat révén megkülönböztető képességet szereztek. Következésképpen az ilyen, használat révén megszerzett megkülönböztető képességet azon terület egészén bizonyítani kell, amelyen a védjegy nem rendelkezett kezdettől ilyen képességgel (Storck kontra OHIM ítélet, fenti 19. pont, EU:C:2006:422, 83. pont; „Piros, fekete és szürke színű traktor ábrázolása”‑ítélet, fenti 84. pont, EU:T:2010:413, 30. pont; υγεία‑ítélet, fenti 83. pont, EU:T:2011:221, 41. pont).
86 Egyébiránt a közösségi védjegyoltalom egységes jellegéből következik, hogy a lajstromozhatósághoz a megjelölésnek benne rejlő vagy használat révén megszerzett megkülönböztető képességgel kell rendelkeznie az Unió egész területén. Ellentmondásos lenne ugyanis egyrészről annak a védjegyekre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 2008. október 22‑i 2008/95/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 299., 25. o.) 3. cikke (1) bekezdése b) pontjának alkalmazásával való elismerése, hogy valamely tagállam köteles a területén megkülönböztető képességgel nem rendelkező valamely megjelölés nemzeti védjegyként történő lajstromozásának megtagadására, másrészről pedig annak elismerése, hogy ugyanez a tagállam köteles az ugyanezen megjelölésre vonatkozó közösségi védjegy oltalmának tiszteletben tartására kizárólag azon okból, hogy az utóbbi egy másik tagállam területén megkülönböztető képességet szerzett (2011. december 14‑i Vuitton Malletier kontra OHIM – Friis Group International (Zárszerkezet megjelenítése) ítélet, T‑237/10, EU:T:2011:741, 100. pont).
87 Ezenkívül az olyan nem szóbeli védjegyek esetében, mint amelyekről a jelen ügyben is szó van, vélelmezni kell, hogy a megkülönböztető képesség megítélése az Unió egész területén azonos, hacsak nem mutatkoznak az ellenkezőjére utaló konkrét jelek. Mivelhogy a jelen ügyben az ügy irataiból nem tűnik ki, hogy ez a helyzet áll fenn, meg kell állapítani, hogy a 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontjában említett feltétlen kizáró ok a bejelentett védjegy vonatkozásában az Unió egész területén fennáll. E védjegynek tehát az Unió egészében meg kell szereznie használat révén a megkülönböztető képességet ahhoz, hogy a 207/2009 rendelet 7. cikkének (3) bekezdése értelmében lajstromozható legyen (2004. április 29‑i Eurocermex kontra OHIM (Sörösüveg formája) ítélet, T‑399/02, EBHT, EU:T:2004:120, 47. pont; „Pillangós csomagolás formája”‑ítélet, fenti 84. pont, EU:T:2004:330, 86. pont; 2009. március 10‑i Piccoli kontra OHIM (Egy kagyló formája) ítélet, T‑8/08, EU:T:2009:63, 37–39. pont; 2010. december 17‑i Chocoladefabriken Lindt & Sprüngli kontra OHIM (Csokoládényúl formája) ítélet, T‑395/08, EU:T:2010:550, 53. pont).
88 Egyébiránt az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy a megkülönböztető képességnek a védjegy használata révén történő megszerzésének feltétele, hogy az érintett vásárlóközönségnek legalább egy jelentős része az érintett árukat vagy szolgáltatásokat a védjegynek köszönhetően úgy azonosítsa, mint amelyek valamely meghatározott vállalkozástól származnak („Sörösüveg formája”‑ítélet, fenti 87. pont, EU:T:2004:120, 42. pont; 2005. december 15‑i BIC kontra OHIM (Tűzköves öngyújtó formája) ítélet, T‑262/04, EBHT, EU:T:2005:463, 61. pont; υγεία‑ítélet, fenti 83. pont, EU:T:2011:221, 42. pont). Mindazonáltal azon körülményeket, amelyek keretében e feltételt teljesültnek lehet tekinteni, nem lehet kizárólag általános és elvonatkoztatott adatok alapján megállapítani (1999. május 4‑i Windsurfing Chiemsee ítélet, C‑108/97 és C‑109/97, EBHT, EU:C:1999:230, 52. pont; υγεία‑ítélet, fenti 83. pont, EU:T:2011:221, 45. pont).
89 A Bíróság pontosította, hogy annak meghatározása érdekében, hogy egy védjegy a használata révén szerzett‑e megkülönböztető képességet, az illetékes hatóságnak átfogóan kell értékelnie azon bizonyítékokat, amelyek alátámaszthatják, hogy a védjegy alkalmassá vált az érintett áru adott vállalkozástól származóként történő azonosítására, következésképpen ezen áru más vállalkozások áruitól történő megkülönböztetésére (Windsurfing Chiemsee ítélet, fenti 88. pont, EU:C:1999:230, 49. pont; „Tűzköves öngyújtó formája”‑ítélet, fenti 88. pont, EU:T:2005:463, 63. pont; υγεία‑ítélet, fenti 83. pont, EU:T:2011:221, 43. pont).
90 E tekintetben figyelembe kell venni többek között a védjegy által elfoglalt piaci részesedést, a védjegy használatának intenzitását, földrajzi kiterjedését és tartamát, a vállalkozás által a védjegy reklámozása céljából megvalósított beruházások jelentőségét, az érdekelt fogyasztók azon hányadát, amely a védjegy miatt úgy azonosítja az árut, mint amely valamely meghatározott vállalkozástól származik, a kereskedelmi és iparkamaráktól és egyéb szakmai szervezetektől származó nyilatkozatokat, valamint a közvélemény‑kutatásokat (lásd: „Tűzköves öngyújtó formája”‑ítélet, fenti 88. pont, EU:T:2005:463, 64. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; υγεία‑ítélet, fenti 83. pont, EU:T:2011:221, 44. pont).
91 A fentiekből és különösen a fenti 84. pontból szükségszerűen következik, hogy amennyiben a vitatott védjegy nem rendelkezik megkülönböztető képességgel az Unió egészében, az említett védjegy által megszerzett megkülönböztető képességet valamennyi tagállamban bizonyítani kell.
92 A bíróság kétségkívül megállapította, hogy noha a fenti 19. pontban hivatkozott Storck kontra OHIM ítéletnek (EU:C:2006:422) megfelelően igaz, hogy azt, hogy valamely védjegy használat révén megkülönböztető képességet szerzett, az Unió azon része tekintetében kell bizonyítani, amelyben nem rendelkezett ezzel kezdettől fogva, túlzás lenne megkövetelni, hogy a megkülönböztető képesség ezen megszerzését valamennyi, egyénileg tekintetbe vett tagállam tekintetében bizonyítsák (2012. május 24‑i Chocoladefabriken Lindt & Sprüngli kontra OHIM ítélet, C‑98/11 P, EBHT, EU:C:2012:307, 62. pont).
93 Mindazonáltal rá kell mutatni, hogy azzal, hogy a Bíróság a fenti 92. pontban hivatkozott Chocoladefabriken Lindt & Sprüngli kontra OHIM ítélet (EU:C:2012:307) 60. és 61. pontjában emlékeztetett azon ítélkezési gyakorlatra, amely szerint nem lajstromozható a védjegy, hacsak nem bizonyították, hogy használata révén megszerezte a megkülönböztető képességet az Unió azon részében, amelyben nem rendelkezett ezzel kezdettől fogva, és az feltehetően az Unió területének egésze, a Bíróság nem tért el az ítélkezési gyakorlatától és különösen a fenti 19. pontban hivatkozott Storck kontra OHIM ítélettől (EU:C:2006:422).
94 E megfontolásokra tekintettel kell megvizsgálni, hogy a fellebbezési tanács helyesen állapította‑e meg, hogy a felperes nem bizonyította a vitatott védjegy használat révén megszerzett megkülönböztető képességét.
95 E tekintetben először is fel kell idézni mindazon bizonyítékokat, amelyeket a felperes az OHIM‑hoz benyújtott, és amelyeket mind a törlési osztály, mind a fellebbezési tanács figyelembe vett, azaz a megtámadott határozat 72. pontjában felsorolt bizonyítékokat:
– „1. sz. irat: a »Damier Canvas Trademark Portfolio« (sakktáblamintás szövet védjegyek portfóliója) című dokumentum, amely a világ több országában lajstromozott közösségi védjegy jogosultja védjegyeinek jegyzéke. A jegyzékben a szóban forgó védjegy és ahhoz hasonló védjegyek szerepelnek. A közösségi védjegy jogosultja az alábbi információkkal szolgál: a védjegy lajstromozása szerinti állam, nemzetközi áru‑ és szolgáltatási osztály, a védjegybejelentés száma, a védjegybejelentés napja, lajstromszám, a lajstromozás napja és állapota (függőben/lajstromozott). Bizonyos esetekben a megújítás következő várható időpontja és egyéb megjegyzések (problémák, megújítás folyamatban) is szerepelnek;
– 2. sz. irat: sakktáblamintával ellátott árukról készült, nem keltezett fényképek;
– 3. sz. irat: ismert mintákból álló védjegyekkel kapcsolatos cikkek kinyomtatott változatai (a Lady Dior esetében a nádfonat mintája, a Gucci esetében a virágminta, Burberry‑minta);
– 4. sz. irat: a közösségi védjegy jogosultjának 1996. és 2010. között értékesített áruira vonatkozó számadatokat tartalmazó táblázat, a rájuk vonatkozó, euróban megadott forgalom és a szóban forgó közösségi védjegy alatt értékesített áruk teljes mennyisége az alábbi államok vonatkozásában: Belgium, Luxemburg, Hollandia, Ausztria, a Cseh Köztársaság, Magyarország, Románia, Ciprus, Franciaország, Németország, Görögország, Olaszország, Dánia, Finnország, Svédország, Portugália, Spanyolország, Írország és az Egyesült Királyság.
– 5. sz. irat: különböző folyóiratokból származó olyan cikkek és hirdetések gyűjteménye, amelyeken a közösségi védjegy jogosultjának sakktáblamintájával ellátott áruk szerepelnek. A folyóiratok az alábbi államokból származnak: Franciaország, Belgium, Luxemburg, Ausztria, az Egyesült Királyság, Németország, Svájc, Hollandia, Spanyolország, Svédország, Olaszország, a Cseh Köztársaság, Görögország, Törökország, Norvégia, Magyarország és Románia. Az 5. sz. irat ezenkívül tartalmazza a Louis Vuittonra vonatkozó Wikipedia szócikket is;
– 6. sz. irat: Louis Vuitton termékek katalógusai és brosúrái;
– 7. sz. irat: a Louis Vuitton üzletek listája. Az uniós tagállamokat illetően a közösségi védjegy jogosultjának az alábbi tagállamokban lévő üzletei szerepelnek a felsorolásban: Franciaország, Ausztria, Belgium, Ciprus, a Cseh Köztársaság, Dánia, Finnország, Németország, Görögország, Magyarország, Írország, Olaszország, Luxemburg, Hollandia, Portugália, Románia, Spanyolország, Svédország és az Egyesült Királyság;
– 8. sz. irat: nem a közösségi védjegy jogosultjától származó, sakktáblamintával ellátott olyan termékekről készült fényképek, amelyek tekintetében azt állítják, hogy azok a közösségi védjegy jogosultja termékeinek másolatai.”
96 Azt is pontosítani kell, hogy a felperes olyan közvélemény‑kutatásra hivatkozott, amelyet a fellebbezési tanács a megtámadott határozat 18. és 55. pontjában figyelembe vett. Egyébiránt azt állította, hogy a vitatott védjegy Dániában, Portugáliában, Finnországban és Svédországban történő releváns használatára vonatkozóan is szolgáltatott bizonyítékokat.
97 Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy az OHIM előtti eljárás keretében, ahogyan arra a fellebbezési tanács a megtámadott határozat 63. pontjában helyesen rámutatott, a felperes soha nem állította, hogy a fent említett bizonyítékokat a vitatott védjegy használat révén megszerzett megkülönböztető képességének bizonyítására szánták.
98 Ily módon a törlési osztályhoz benyújtott 2010. szeptember 22‑i beadványában a beavatkozó egyik érvére válaszul, mely utóbbi úgy vélte, hogy a felperes a használat révén megszerzett megkülönböztető képességre hivatkozott, a felperes ragaszkodott annak pontosításához, hogy „a jogosult soha nem állította, hogy a vitatott védjegy használat révén megkülönböztető képességet szerzett”, és hogy „mindig is azt állította, hogy a sakktáblaminta önmagában rejlő megkülönböztető képességgel rendelkezik, és csak azon körülményre hívta fel a figyelmet, hogy e megkülönböztető képességet a közel 15 éves intenzív használat felerősítette”.
99 Hasonlóképpen, a fellebbezési tanácshoz benyújtott 2011. november 11‑i beadványában a felperes emlékeztetett arra, hogy a fenti 95. pontban említett dokumentumok célja a vitatott védjegy „fokozott” megkülönböztető képességének bizonyítása volt, de nem arra szánták őket, hogy az utóbbi védjegy használata révén megszerzett megkülönböztető képességét támasszák alá.
100 A felperes Törvényszék előtt előadott érvelését, és különösen azt az érvét illetően, amelyet a tárgyaláson a Törvényszék kérdésére adott válaszában megismételt, elmondható, hogy a megtámadott határozat alapján nem vonható le az a következtetés, hogy a fellebbezési tanács szerint a felperes által átadott és a fenti 95. pontban említett dokumentumok elegendők a legalább tizenegy tagállamban történő használat révén megszerzett megkülönböztető képesség bizonyítására.
101 Rá kell mutatni, hogy a törlési osztály annak megállapítására szorítkozott, hogy a használat révén megszerzett megkülönböztető képesség hiányának az akkor tizenöt tagállamból álló Unió legalább négy tagállamában, azaz a Dán Királyságban, a Portugál Köztársaságban, a Finn Köztársaságban és a Svéd Királyságban történő megállapítása elegendő annak megállapításához, hogy a felperes által szolgáltatott bizonyíték nem támasztotta alá vitatott védjegy Unióban történő használata révén megszerzett megkülönböztető képességét.
102 Azon ítélkezési gyakorlatra támaszkodva, amely szerint a használat révén megszerzett megkülönböztető képességet minden olyan tagállamban bizonyítani kell, amelyben a vitatott védjegy azzal kezdettől nem rendelkezett, a törlési osztály hallgatólagosan, de szükségszerűen megállapította, hogy nem elengedhetetlen a fennmaradó tizenegy tagállammal kapcsolatos dokumentumok hitelességének és bizonyító erejének ellenőrzése.
103 E megállapítást a megtámadott határozat 73. és 74. pontjában a fellebbezési tanács megerősítette, amely jóváhagyta a törlési osztály azon következtetését, amely szerint különösen Dánia, Portugália, Finnország és Svédország vonatkozásában „egyáltalán nem lehetett következtetést levonni az érintett vásárlóközönség észlelésére vonatkozóan sem a lajstromozott védjegyek jegyzékéből (1. sz. irat), sem a szolgáltatott értékesítési és forgalmi számadatokból, a védjegyre és az érintett árukra való egyértelmű utalás hiányában (4. sz. irat), sem pedig egy adott üzletnek egy bizonyos államban való puszta jelenlétéből (7. sz. irat)”.
104 Rá kell mutatni, hogy az érintett négy tagállamot, azaz Dániát, Portugáliát, Finnországot és Svédországot illetően a felperes a fenti 90. pontban felidézett ítélkezési gyakorlatra figyelemmel nem csatolt az ügy irataihoz olyan dokumentumot, amely információkat tartalmazott a védjegy által elfoglalt piaci részesedés, az intenzitás, a vállalkozás által a védjegy reklámozása céljából megvalósított beruházások jelentősége, valamint az érdekelt fogyasztók azon hányada vonatkozásában, amely a védjegy miatt úgy azonosítja az árut, mint amely valamely meghatározott vállalkozástól származik, és nem nyújtott be kereskedelmi és iparkamaráktól vagy egyéb szakmai szervezetektől származó nyilatkozatokat.
105 A tárgyaláson a felperes jogi képviselője a Törvényszék kérdésére megerősítette, hogy azért nem nyújtotta be a fenti 104. pontban említett bizonyítékok egyikét sem, mert a felperes nem ismerte az ítélkezési gyakorlatot, és hogy a közigazgatási eljárás keretében kizárólag a rendelkezésére bocsátott bizonyítékokat használták fel.
106 Még annak feltételezése esetén is, hogy a felperes azt állítja, hogy a fellebbezési tanács általi mérlegelés érdekében benyújtott és a fenti 95. pontban említett dokumentumok bizonyítják a vitatott védjegy Dániában, Portugáliában, Finnországban és Svédországban történő használata révén megszerzett megkülönböztető képességét, az alábbi észrevételeket kell tenni.
107 E tekintetben a felperestől származó azon dokumentum tekintetében, amely a vitatott védjeggyel ellátott áruk értékesítéséből származó forgalmat említi (a fenti 95. pontban említett 4. sz. irat), először is meg kell állapítani, hogy a számadatok egyszerű nyomtatott papírlapokon szerepelnek, amelyek nem tartalmaznak egyéb pontosítást vagy hitelesítést.
108 Az ügyiratokhoz mellékelt, magától a vállalkozástól származó dokumentumokat illetően a Törvényszék úgy határozott, hogy azok bizonyító erejének megítélésekor mindenekelőtt a bennük foglalt információ valószínűségét kell vizsgálni. Hozzátette, hogy különösen a dokumentum eredetét, készítésének körülményeit, címzettjét kell figyelembe venni, valamint hogy tartalma alapján értelmesnek és hitelesnek tűnik‑e (2005. június 7‑i Lidl Stiftung kontra OHIM – REWE‑Zentral (Salvita) ítélet, T‑303/03, EBHT, EU:T:2005:200, 42. pont; 2011. november 16‑i Dorma kontra OHIM – Puertas Doorsa (doorsa FÁBRICA DE PUERTAS AUTOMÁTICAS) ítélet, T‑500/10, EU:T:2011:679, 49. pont).
109 A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy a vitatott védjeggyel ellátott áruk értékesítéséből származó forgalmat említő dokumentum, amely magától a felperestől származik, ezen eredetre tekintettel tehát önmagában nem minősülhet az említett védjegy megkülönböztető képessége használat révén történő megszerzése kellő bizonyítékának. Az abban szereplő számadatok tehát csupán mutatóul szolgálnak, melyeket további bizonyítékokkal kell alátámasztani (lásd ebben az értelemben „Tűzköves öngyújtó formája”‑ítélet, fenti 88. pont, EU:T:2005:463, 79. pont).
110 Ily módon, bármely olyan ügyirat hiányában, amely alátámasztaná az e dokumentumban szereplő információkat, különösen olyan más, könyvelő iroda által hitelesített számviteli dokumentumok hiányában, amelyek megerősíthetik a benne foglalt számadatokat, meg kell állapítani, hogy e dokumentum, amelyet a felperes által a közigazgatási eljárás keretében benyújtott összes többi iratra tekintettel kell megvizsgálni, nem alkalmas annak bizonyítására, hogy a vitatott védjegy használat révén megkülönböztető képességet szerzett.
111 Más objektív bizonyíték hiányában egy tetszőleges papírlapon szereplő egyszerű dokumentumnak kellene mindennemű igazolás nélkül hitelt adni, és e bizonyítékot ezt követően bármely más vállalkozás használhatná annak megállapítására, hogy a használat révén megszerzett megkülönböztető képesség valószínűsítés vagy feltételezések alapján bizonyítható, amit az ítélkezési gyakorlat mindig is elutasított (lásd ebben az értelemben: 2008. szeptember 10‑i Boston Scientific kontra OHIM – Terumo (CAPIO) ítélet, T‑325/06, EU:T:2008:338, 34. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
112 Másodszor az üzleteknek a különböző tagállamokban való jelenléte (a fenti 95. pontban említett 7. ügyirat) szintén nem utal a vitatott védjegynek az érintett vásárlóközönség általi észlelésére.
113 Harmadszor a katalógus‑ és brosúrarészleteket, hirdetéseket, valamint a vitatott védjeggyel ellátott valamely árut viselő hírességekről vagy a felperes vitatott védjeggyel ellátott áruinak különböző modelljeiről készült fényképeket illetően, úgy is mint a vitatott védjegy sakktáblamintáját ábrázoló termékfotókat illetően, amelyeket az ügyiratokhoz csatoltak (a fenti 95. pont említett 2., 5. és 6. sz. irat), azok még a felperes által benyújtott és a fenti 95. pontban felsorolt összes további bizonyítékra tekintettel vizsgálva sem tűnnek elegendőnek annak bizonyítására, hogy az érintett vásárlóközönség jelentős része az említett árukat a vitatott védjegynek köszönhetően úgy azonosítja, mint amelyek a felperestől származnak.
114 Egyrészről a katalógusok és brosúrák kizárólag francia és angol nyelven készültek, és ezért – kivéve ha a felperes eltérő katalógust készít – nem alkalmasak a használat révén szerzett megkülönböztető képesség bizonyítására, legalábbis a négy érintett tagállam vonatkozásában. Ezenkívül egyik bizonyítékból sem tűnik ki, hogy e katalógusokat az érintett vásárlóközönség körében terjesztenék, és azok ne a felperes olyan belső eszközei lennének, amelyeket a benne szereplő árucikkeknek kizárólag üzletben történő értékesítése érdekében bocsát az alkalmazottai rendelkezésére.
115 Másrészről a vitatott védjeggyel ellátott árukat viselő különböző hírességekről készült fényképek vagy az ugyanezen védjeggyel ellátott áruk hirdetései kizárólag azt bizonyítják, hogy a felperes használta a barna és bézs sakktáblamintát, de nem támasztják alá, hogy a szóban forgó áruk célközönsége a szóban forgó védjegyet a kereskedelmi származás megjelöléseként észleli (lásd ebben az értelemben: „Piros, fekete és szürke színű traktor ábrázolása”‑ítélet, fenti 84. pont, EU:T:2010:413, 57. pont).
116 Negyedszer az érintett fogyasztói körök észlelésére vonatkozó, a felperes által a közigazgatási eljárás keretében benyújtott és a fellebbezési tanács által a megtámadott határozat 18. és 55. pontjában figyelembe vett közvélemény‑kutatást illetően meg kell állapítani, hogy e közvélemény‑kutatást csak a bőrből készült luxustermékek fogyasztói körében és kizárólag Németországban, Spanyolországban, Franciaországban, Olaszországban és az Egyesült Királyságban végezték el. E közvélemény‑kutatás, azon túl, hogy nem a szokásosan tájékozottnak, ésszerűen figyelmesnek és körültekintőnek tekintett uniós átlagfogyasztókra (lásd a fenti 27. pontot), hanem kizárólag luxustermékek öt uniós tagállambeli fogyasztóira vonatkozik, egyáltalán nem a vitatott védjegy, hanem maga a Louis Vuitton védjegy észlelését érinti, és ezért nem tartalmaz említést csupán a vitatott védjegynek akár azon korlátozott közönség körében történő észleléséről sem, amelynek vonatkozásában a közvélemény‑kutatást végezték.
117 A fenti indokok összességére tekintettel meg kell állapítani, hogy mindenesetre a felperes nem bizonyította, hogy a vitatott védjegy Dániában, Portugáliában, Finnországban és Svédországban az általa történő használat révén megkülönböztető képességet szerzett.
118 Ugyanis különösen a fenti 84. pontban hivatkozott „Üvegfelület szerkezete”‑ítéletből (EU:T:2007:273, 35., 38. és 40. pont) kitűnik, hogy a Dániára, Finnországra, Svédországra, Görögországra és Írországra vonatkozó bizonyítékok hiánya elegendő a lajstromozás megtagadásának igazolására.
119 A jóhírnév megszerzésére – amely jóhírnév fennállását az Unió jelentős részében, nem pedig valamennyi tagállamban kell bizonyítani – vonatkozó ítélkezési gyakorlatnak a 207/2009 rendelet 7. cikke (3) bekezdésének rendelkezéseire való kiterjesztésére alapított felperesi érvelést illetően a Törvényszék korábban már kimondta, hogy a 207/2009 rendelet 7. cikkének (3) bekezdésével kapcsolatos ítélkezési gyakorlat nem tévesztendő össze azzal az ítélkezési gyakorlattal, amely a 207/2009 rendelet 9. cikke (1) bekezdésének c) pontja szerinti, a valamely tagállamban vagy az Unióban „jóhírnevet élvez” kifejezés értelmének pontosítására irányul, amely feltételt a lajstromozott védjegynek ahhoz kell teljesítenie, hogy a nem hasonló árukra vagy szolgáltatásokra kiterjedő védelemben részesüljön. Ebben az esetben ugyanis nem annak vizsgálatáról van szó, hogy egy megjelölés teljesíti‑e azokat a feltételeket, hogy közösségi védjegyként lajstromozható legyen az egész Unióban. Inkább valamely megjelölés használatának megakadályozásáról van szó, amikor valamely létező védjegy valamely tagállamban vagy az Unióban jóhírnévvel rendelkezik, és a megjelölés alapos ok nélkül történő használata sértené vagy tisztességtelenül kihasználná az említett védjegy megkülönböztető képességét vagy jóhírnevét. Így a Bíróság úgy ítélte meg, hogy területi szempontból a megjelölés használatának megtiltásához elegendő, ha valamely tagállam, illetve a Közösség jelentős részén jóhírnevet élvez a védjegy („Piros, fekete és szürke színű traktor ábrázolása”‑ítélet, fenti 84. pont, EU:T:2010:413, 47. pont; 2013. január 29‑i Germans Boada kontra OHIM (Kézi reszelő) ítélet, T‑25/11, EU:T:2013:40, 70. pont; lásd még ebben az értelemben: 1999. szeptember 14‑i, General Motors ítélet, C‑375/97, EBHT, EU:C:1999:408, 28. és 29. pont; 2009. október 6‑i PAGO International ítélet, C‑301/07, EBHT, EU:C:2009:611, 27. és 30. pont).
120 A felperes feladata tehát annak bizonyítása, hogy a védjegy használat révén megkülönböztető képességet szerzett az Unió azon részében, amelyben a vitatott védjegy a kezdettől fogva egyáltalán nem rendelkezett megkülönböztető képességgel, azaz a jelen esetben az Unió egészében. Márpedig, ahogyan a fenti 104. pontból következik, a felperes a fenti 90. pontban felidézett ítélkezési gyakorlatban említett iratok egyikét sem csatolta az ügy irataihoz, és az általa a fenti 95. pont szerint benyújtott iratok nem bizonyítják, hogy a vitatott védjegy Dániában, Portugáliában, Finnországban és Svédországban történő használata révén megkülönböztető képességet szerzett.
121 A fentiekből következően a második jogalap második részét és ily módon a második jogalapot teljes egészében el kell utasítani.
122 Ebből következik, hogy a keresetet teljes egészében el kell utasítani.
A költségekről
123 Az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. §‑a alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a felperes pervesztes lett, az OHIM és a beavatkozó kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.
A fenti indokok alapján
A TÖRVÉNYSZÉK (második tanács)
a következőképpen határozott:
1) A Törvényszék a keresetet elutasítja.
2) A Törvényszék a Louis Vuitton Malletier‑t kötelezi a költségek viselésére.
Martins Ribeiro | Gervasoni | Madise |
Kihirdetve Luxembourgban, a 2015. április 21‑i nyilvános ülésen.
Aláírások