A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (kilencedik tanács)
2023. szeptember 21.(*)
„Előzetes döntéshozatal – EUMSZ 102. és EUMSZ 106. cikk – Közvállalkozások – A vállalkozás szabadsága – Letelepedés szabadsága – Teljes egészében valamely tagállam tulajdonában álló vállalkozás, amely közbeszerzési eljárás nélküli odaítélés folytán természetes ásványvíz kinyerésére vonatkozó kizárólagos koncesszióval rendelkezik – A koncesszió korlátlan meghosszabbítását lehetővé tévő nemzeti szabályozás”
A C‑510/22. sz. ügyben,
az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet az Înalta Curte de Casaţie şi Justiţie (legfőbb semmítő‑ és ítélőszék, Románia) a Bírósághoz 2022. július 28‑án érkezett, 2022. június 14‑i határozatával terjesztett elő
a Romaqua Group SA
és
a Societatea Națională a Apelor Minerale SA,
az Agenția Națională pentru Resurse Minerale
között folyamatban lévő eljárásban,
A BÍRÓSÁG (kilencedik tanács),
tagjai: L. S. Rossi tanácselnök, J.‑C. Bonichot (előadó) és S. Rodin bírák,
főtanácsnok: A. M. Collins,
hivatalvezető: A. Calot Escobar,
tekintettel az írásbeli szakaszra,
figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:
– a Romaqua Group SA képviseletében L. Retegan és S. Tîrnoveanu avocați,
– a román kormány képviseletében M. Chicu és E. Gane, meghatalmazotti minőségben,
– az Európai Bizottság képviseletében L. Armati, M. Mataija és I. Rogalski, meghatalmazotti minőségben,
tekintettel a főtanácsnok meghallgatását követően hozott határozatra, miszerint az ügy elbírálására a főtanácsnok indítványa nélkül kerül sor,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 16. cikkének, az EUMSZ 49., EUMSZ 102., EUMSZ 106. és EUMSZ 119. cikknek, valamint a természetes ásványvizek kinyeréséről és forgalmazásáról szóló, 2009. június 18‑i 2009/54/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2009. L 164., 45. o.) 3. cikkének az értelmezésére vonatkozik.
2 E kérelmet a Romaqua Group SA és a Societatea Națională a Apelor Minerale SA (nemzeti ásványvíztársaság, Románia; a továbbiakban: SNAM) és az Agenția Națională pentru Resurse Minerale (ásványkincsek nemzeti hivatala, Románia; a továbbiakban: ANRM) között folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő, amelynek tárgya a Romaqua Group SA arra irányuló kérelmének elutasítása, hogy ásványvíz kinyerésére vonatkozó két koncesszió odaítélésére irányuló nyilvános pályázati felhívást tegyenek közzé.
Jogi háttér
Az uniós jog
3 A 2009/54 irányelv 3. cikke a következőképpen rendelkezik:
„A természetes ásványvizek kinyerését és a természetes ásványvízforrásokból származó víz palackozását a II. melléklet rendelkezéseinek megfelelően kell végezni.”
A román jog
4 Az 1998. november 25‑i Legea nr. 219 privind regimul concesiunilor (a koncessziók rendszeréről szóló 219. sz. törvény; Monitorul Oficial al României, 1998. november 30‑i 459. szám) alapügy tényállására alkalmazandó változata 40. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezett:
„Az állam, a megye, a város vagy az önkormányzat köz‑ vagy magántulajdonában lévő javakat, valamint az országos vagy helyi érdekű közszolgáltatásokat és tevékenységeket közvetlenül, koncessziós szerződés útján ítéli oda gazdasági társaságoknak vagy belföldi társaságoknak, illetve az ilyen javakat, tevékenységeket vagy szolgáltatásokat kezelő önálló ügynökségek átszervezésével létrehozott nemzeti társaságoknak. A koncessziós szerződést az illetékes koncesszióba adó hatósággal kell megkötni az érintett gazdasági társaságot létrehozó kormány, vagy megyei, vagy városi tanács határozatában meghatározandó időtartamra.”
5 Az 1998. március 5‑i Legea minelor nr. 61 (61. sz. bányászati törvény; Monitorul Oficial al României, I. rész, 1998. március 16‑i 113. szám) 46. cikke előírta:
„(1) A közintézmények, a nemzeti bányavállalatok és a kereskedelmi társaságok csak azokon a helyeken működnek tovább, amelyeknek a kezelésével őket bízták meg, és amelyeken e törvény kihirdetésének időpontjában engedélyezett feltárási, fejlesztési vagy kitermelési munkát végeznek.
(2) E törvény hatálybalépésétől számított 90 napon belül a közintézmények, a nemzeti bányavállalatok és a bányászati tevékenységet folytató kereskedelmi társaságok befejezik a feltárási, fejlesztési és kitermelési területeknek az (1) bekezdésben említett célokból történő kijelölését, és kérelmezik az illetékes hatóságnál, hogy e területeket e törvénynek megfelelően kezelés vagy koncesszió keretében ítélje oda számukra.”
6 Az 1998. március 5‑i 61. sz. bányászati törvényt hatályon kívül helyezte és felváltotta a 2003. március 18‑i Legea minelor nr. 85 (85. sz. bányászati törvény; Monitorul Oficial al României, I. rész, 2003. március 27-i 197. szám). A később módosított és kiegészített fenti törvény (a továbbiakban: 85/2003. sz. bányászati törvény) 20. cikkének (2) bekezdése kimondja:
„A kitermelési engedélyt legfeljebb 20 évre adják meg, amely egymást követő ötéves időszakokra meghosszabbítható.”
7 A Hotărârea Guvernului nr. 1208/2003 (1208/2003. sz. kormányhatározat, Monitorul Oficial al României, I. rész, 2003. november 4‑i 772. szám) által jóváhagyott Normele pentru aplicarea Legii minelor nr. 85/2003 din 14.10.2003 (a 2003. október 14‑i 85/2003. sz. bányászati törvény végrehajtási szabályai) 32. cikkének (1) bekezdése az alábbiak szerint rendelkezik:
„A kitermelési engedély jogosultja a [85/2003. sz.] bányászati törvény 20. §‑ának (1) bekezdésében említett dokumentumoknak az ANRM részére történő benyújtásával kérheti az engedély érvényességi idejének meghosszabbítását az engedélyezett terület határain belül.”
Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
8 1997‑ben a román kormány létrehozta a SNAM‑ot, amely a megszűnő Regia Autonomă a Apelor Minerale din România (Románia ásványvizeinek autonóm ügynöksége) helyébe lépett.
9 1999‑ben ugyanezen kormány jóváhagyta, hogy az ANRM 20 éves időtartamra közvetlenül ítélje oda a SNAM részére a Romániában kinyert ásványvízkészletek összességének kinyerésére vonatkozó koncessziót.
10 2001. május 3‑i 136/2001. sz. ítéletében a Curtea Constituțională (alkotmánybíróság, Románia) megállapította, hogy a koncessziók rendszeréről szóló 219. sz. törvény 40. cikke (1) bekezdése első mondatának rendelkezései alkotmányellenesek, amennyiben arra kötelezik a helyi hatóságokat, hogy név szerint megjelölt jogi személyek részére koncessziós szerződés útján közvetlenül ítéljék oda a közszférához tartozó vagyontárgyakat, illetve a helyi érdekű közszolgáltatásokat és tevékenységeket.
11 2016. július 19‑én a Romaqua Group azt kérte az ANRM‑től, hogy egyrészt haladéktalanul ruházza át az ásványvizek Borszék és Gödemesterháza körzetekben (Románia) történő kinyerésére vonatkozó jogosultságokat, másrészt pedig azt, hogy a 2018‑as év végén esedékes lejártukkor ne hosszabbítsa meg a korábban közvetlenül az SNAM részére odaítélt engedélyeket, és írjon ki nyilvános pályázati felhívást új engedélyek odaítélésére.
12 Az ANRM megtagadta e kérelmek teljesítését, egyrészt arra hivatkozva, hogy a koncessziós jogosultságok átruházását csak a koncessziós jogosult (a SNAM) végezheti a koncesszióba adó (az ANRM) előzetes hozzájárulásával a 85/2003. sz. bányászati törvény 24. cikkének megfelelően, másrészt pedig arra, hogy az új koncessziós társaságok kijelölésére irányuló nyilvános pályázati felhívás kiírása csak akkor lehetséges, ha az SNAM nem kérte – amint arra ötévenként lehetősége van – a fennálló jogosultságok meghosszabbítását, mivel a koncesszióba adó nem tagadhatja meg az ilyen kérelem teljesítését.
13 Az SNAM a maga részéről jelezte, hogy nem kívánja átruházni az ásványvíz kinyerésére vonatkozó jogosultságaihoz kapcsolódó jogokat és kötelezettségeket.
14 2016. november 2‑án nyilvántartásba vett keresetlevelével a Romaqua Group azt kérte a Curtea de Apel Bucureștitől (bukaresti ítélőtábla, Románia), hogy állapítsa meg, hogy kérelmének az ANRM általi elutasítása indokolatlan volt, valamint azt kérte, hogy kötelezze az ANRM‑et arra, hogy a koncessziós szerződések lejártával írjon ki nyilvános pályázati felhívást e koncessziók következő időszakra történő odaítélése céljából.
15 2019. június 11‑i ítéletével e bíróság elutasította a Romaqua Group keresetét.
16 A Romaqua Group felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a kérdést előterjesztő bírósághoz, az Înalta Curte de Casaţie şi Justiţiéhez (legfőbb semmítő‑ és ítélőszék, Románia), arra hivatkozva, hogy az uniós jog több rendelkezésével összeegyeztethetetlen az a nemzeti szabályozás, amely a közvetlen odaítélés kedvezményezettjét megillető egymást követő meghosszabbítások révén, de facto határidő nélkül fenntart egy olyan társaságnak biztosított kizárólagos jogot, amely teljes egészében állami tulajdonban van.
17 E körülmények között az Înalta Curte de Casație și Justiție (legfőbb semmítő‑ és ítélőszék, Románia) úgy határozott, hogy felfüggeszti az eljárást, és a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé előzetes döntéshozatalra:
„1) Úgy kell‑e értelmezni az EUMSZ 106. cikk (1) bekezdését, hogy azzal ellentétes az alapeljárás tárgyát alkotóhoz hasonló olyan nemzeti szabályozás, amely fenntartja az ásványvizek kinyerésére vonatkozó engedélyeknek a 100%‑os állami tulajdonban álló társaság részére való közvetlen, kezdeti és közbeszerzési eljárás nélkül történő odaítélését (az állami vállalatnak biztosított) kizárólagos engedélyek egymást követő és korlátlan meghosszabbításai révén?
2) Úgy kell‑e értelmezni a [Charta] 16. cikkét, az EUMSZ 49. cikket, az EUMSZ 119. cikket és a [2009/54] irányelv 3. cikkét, hogy azokkal ellentétes az alapeljárás tárgyát alkotóhoz hasonló, fent említett olyan nemzeti szabályozás, amely a kereskedelmi tevékenység gyakorlása szabadságának és különösen a letelepedés szabadságának indokolatlan korlátozását vezeti be?”
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről
Az első kérdésről
Az elfogadhatóságról
18 A román kormány szerint az előzetes döntéshozatal iránti kérelem egészéből kitűnik, hogy a kérdést előterjesztő bíróság első kérdésében nem az önmagában vett EUMSZ 106. cikk (1) bekezdésére kívánt utalni, amely egyébként nem rendelkezik önálló hatállyal, hanem az EUMSZ 102. cikkel összefüggésben értelmezett fenti cikkre, amely tiltja a vállalkozásnak a belső piac jelentős részén meglévő erőfölényével való visszaélést, amennyiben ez hatással lehet a tagállamok közötti kereskedelemre. Márpedig a kérdést előterjesztő bíróság nem bocsátotta a Bíróság rendelkezésére az annak értékeléséhez feltétlenül szükséges információkat, hogy az adott ügyben megvalósul‑e ilyen erőfölénnyel való visszaélés.
19 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy kizárólag az ügyben eljáró és a meghozandó döntésért felelős nemzeti bíróság feladata annak eldöntése, hogy az ügy sajátos jellemzőit tekintve az ítélet meghozatalához szükség van‑e az előzetes döntéshozatalra, és hogy a Bíróságnak feltett kérdések valóban relevánsak‑e. Következésképpen, amennyiben az előterjesztett kérdések valamely uniós jogi szabály értelmezésére vonatkoznak, a Bíróság – főszabály szerint – köteles határozatot hozni (2015. június 16‑i Gauweiler és társai ítélet, C‑62/14, EU:C:2015:400, 24. pont; 2018. február 7‑i American Express ítélet, C‑304/16, EU:C:2018:66, 31. pont).
20 Ebből következik, hogy az uniós jogra vonatkozó kérdések releváns voltát vélelmezni kell. A Bíróság csak akkor tagadhatja meg a nemzeti bíróság előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéséről való határozathozatalt, ha valamely uniós jogi szabály kért értelmezése nyilvánvalóan semmilyen összefüggésben nincs az alapügy tényállásával vagy tárgyával, ha a probléma hipotetikus jellegű, vagy ha nem állnak a Bíróság rendelkezésére azok a ténybeli és jogi elemek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az elé terjesztett kérdésekre hasznos választ adhasson (2015. június 16‑i Gauweiler és társai ítélet, C‑62/14, EU:C:2015:400, 25. pont; 2018. február 7‑i American Express ítélet, C‑304/16, EU:C:2018:66, 32. pont).
21 A jelen ügyben igaz, hogy nem áll a Bíróság rendelkezésére az annak értékeléséhez szükséges valamennyi adat, hogy a SNAM helyzete az EUMSZ 102. cikkel összeegyeztethetetlen erőfölénnyel való visszaélést valósít‑e meg.
22 Mindazonáltal meg kell állapítani, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés nem a SNAM helyzetére vonatkozik, amelyet egyébként előzetes döntéshozatali eljárás keretében a Bíróság nem is értékelhet. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem indokolásából ugyanis kitűnik, hogy a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kérdezi a Bíróságtól, hogy az EUMSZ 102. cikkel összefüggésben értelmezett EUMSZ 106. cikk (1) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az e vállalkozásra alkalmazandó nemzeti szabályozás. Bár a Bíróságnak az előzetes döntéshozatal keretében szintén nem feladata, hogy maga határozzon az alapügyben szóban forgó nemzeti szabályozásnak az EUM‑Szerződés e cikkeivel való esetleges összeegyeztethetetlenségéről, azok értelmezésére hatáskörrel rendelkezik.
23 Márpedig nem szükséges, hogy a Bíróság e célból teljes körű információval rendelkezzen a SNAM konkrét helyzetéről.
24 Ebből következik, hogy a román kormány által felhozott elfogadhatatlansági kifogást el kell utasítani.
Az ügy érdeméről
25 Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy az EUMSZ 106. cikk (1) bekezdését az EUMSZ 102. cikkel összefüggésben úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely valamely ásványvízforrás kizárólagos kinyerési jogának jogosultja számára lehetővé teszi, hogy közbeszerzési eljárás nélkül, egymást követő ötéves időszakokra meghosszabbítsa a kinyerési engedélyét.
26 Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 102. cikkel összefüggésben értelmezett EUMSZ 106. cikk (1) bekezdésével csak akkor lehet ellentétes az ilyen nemzeti szabályozás, ha az e két cikk hatálya alá tartozik.
27 E tekintetben az EUMSZ 106. cikk (1) bekezdése arra kötelezi a tagállamokat, hogy a közvállalkozások és az olyan vállalkozások tekintetében, amelyeknek a tagállamok különleges vagy kizárólagos jogokat biztosítanak, ne hozzanak, és ne tartsanak fenn a Szerződések szabályaival, és különösen az EUMSZ 102. cikkel ellentétes intézkedéseket.
28 E tekintetben a Bíróság már kimondta, hogy valamely állami intézkedés akkor minősíthető az EUMSZ 106. cikk (1) bekezdése értelmében vett különleges vagy kizárólagos jogokat biztosító intézkedésnek, ha az a vállalkozások egy korlátozott csoportjának védelmet nyújt, és alkalmas arra, hogy lényegileg befolyásolja azt, hogy más vállalkozások az érintett tevékenységet ugyanazon a területen lényegében egyenlő feltételekkel végezhessék (2019. március 27‑i Pawlak ítélet, C‑545/17, EU:C:2019:260, 43. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
29 A jelen ügyben, mivel a kérdést előterjesztő bíróság tájékoztatása szerint az alapügyben szóban forgó nemzeti szabályozás bizonyos vállalkozásoknak kizárólagos jogot biztosít a Románia területén található ásványvízforrások kinyerésére, meg kell állapítani, hogy e szabályozás az EUMSZ 106. cikk (1) bekezdésének hatálya alá tartozik.
30 Másodszor, ami az EUMSZ 102. cikket illeti, az tiltja a belső piacon vagy annak jelentős részén meglévő erőfölénnyel való visszaélést megvalósító magatartásokat.
31 Az EUMSZ 102. cikk szerint az erőfölénnyel való visszaélés három együttes feltétel teljesülését feltételezi.
32 Először is az érintett vállalkozásnak erőfölénnyel kell rendelkeznie a belső piacon vagy annak jelentős részén. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy valamely vállalkozás akkor kerülhet erőfölénybe, ha olyan különleges vagy kizárólagos jogokkal ruházzák fel, amelyek lehetővé teszik számára annak meghatározását, hogy a többi vállalkozás beléphet‑e az érintett piacra, és ott gyakorolhatja‑e tevékenységét, és ezt – adott esetben – milyen feltételek mellett teheti (2008. július 1‑jei MOTOE ítélet, C‑49/07, EU:C:2008:376, 38. pont). A Bíróság azonban azt is megállapította, hogy a különleges vagy kizárólagos jogok megléte nem feltétlenül jelenti erőfölényes helyzet fennállását az érintett piacon (lásd ebben az értelemben: 2007. december 13‑i United Pan‑Europe Communications Belgium és társai ítélet, C‑250/06, EU:C:2007:783, 21. pont). Mindenesetre az érintett piac körülhatárolása mind az érintett termék vagy szolgáltatás szempontjából, mind pedig földrajzi szempontból szükséges az erőfölényes helyzet fennállásának értékeléséhez (lásd ebben az értelemben: 2008. július 1‑jei MOTOE ítélet, C‑49/07, EU:C:2008:376, 31. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). A kérdést előterjesztő bíróság feladata, hogy a rendelkezésére álló ténybeli és jogi elemek alapján elvégezze ezt a vizsgálatot.
33 Másodszor, az erőfölényt visszaélésszerűen kell kihasználni. Ez valósul meg, ha az erőfölényben lévő vállalkozás megnehezítheti a megegyező hatékonyságú versenytársak piacra lépését vagy piacon maradását az érdemeken alapuló versenyt jellemző eszközöktől eltérő eszközök igénybevételével. Tartózkodnia kell különösen az erőfölényének arra való felhasználásától, hogy más piacokon az érdemeken alapuló versenyt jellemző eszközöktől eltérő eszközök révén terjeszkedjen. Az érdemeken alapuló versenyt jellemző eszközöktől eltérő eszköznek kell tekinteni minden olyan gyakorlatot, amelynek megvalósításához az erőfölényben lévő vállalkozásnak nem fűződik gazdasági érdeke, hacsak nem az, hogy a versenytársait kiszorítsa annak érdekében, hogy ezt követően a monopolhelyzetét kihasználva emelhesse az árait (2022. május 12‑i Servizio Elettrico Nazionale és társai ítélet, C‑377/20, EU:C:2022:379, 76. és 77. pont).
34 Ráadásul a Bíróság már megállapította, hogy valamely tagállam megsérti az EUMSZ 102. cikkel együttesen értelmezett EUMSZ 106. cikk (1) bekezdésében felállított tilalmat, ha törvényi, rendeleti vagy közigazgatási intézkedés alapján olyan helyzetet teremt, amely valamely közvállalkozást vagy egy olyan vállalkozást, amelynek az állam különleges vagy kizárólagos jogokat biztosít, arra indítja, hogy éljen vissza erőfölényével, vagy ha e jogok alkalmasak olyan helyzet létrehozására, amelyben e vállalkozás ilyen visszaélést követhet el (lásd ebben az értelemben: 1991. december 10‑i Merci convenzionali porto di Genova ítélet, C‑179/90, EU:C:1991:464, 17. pont; 2017. október 26‑i Balgarska energiyna borsa ítélet, C‑347/16, EU:C:2017:816, 54. pont). E tekintetben nem szükséges, hogy a visszaélés ténylegesen megtörténjék (2008. július 1‑jei MOTOE ítélet, C‑49/07, EU:C:2008:376, 49. pont; 2014. július 17‑i Bizottság kontra DEI ítélet, C‑553/12 P, EU:C:2014:2083, 41. pont).
35 Harmadszor, az erőfölénnyel való visszaélésnek érintenie kell a tagállamok közötti kereskedelmet. E feltétel csak akkor teljesülhet, ha az objektív ténybeli és jogi tényezők összessége alapján kellő valószínűséggel előre látható, hogy a gazdasági erőfölénnyel rendelkező vállalkozás magatartása közvetlenül vagy közvetetten, ténylegesen vagy lehetségesen olyan hatást gyakorol a tagállamok közötti kereskedelem szerkezetére, amelynek alapján feltételezhető, hogy ez megakadályozhatja a tagállamok közötti egységes piac megvalósulását. E kritériumnak nem felelnek meg azok a tisztán hipotetikus hatások, amelyekkel e vállalkozás magatartása járhat. Ezenkívül az is szükséges, hogy a tagállamok közötti kereskedelemre gyakorolt hatás ne legyen jelentéktelen (2008. július 1‑jei MOTOE ítélet, C‑49/07, EU:C:2008:376, 39. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). A román kormány továbbá jogosan hivatkozik arra, hogy a tagállamok közötti kereskedelemre gyakorolt ilyen hatás fennállásának bizonyossággal történő megállapításához előzetesen meg kell határozni az érintett piacot (lásd ebben az értelemben: 1991. december 10‑i Merci convenzionali porto di Genova ítélet, C‑179/90, EU:C:1991:464, 15. és 20. pont).
36 A fenti megfontolásokra tekintettel az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy az EUMSZ 106. cikk (1) bekezdését az EUMSZ 102. cikkel összefüggésben úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely az ásványvízforrások kizárólagos kinyerési jogának jogosultja számára lehetőséget biztosít arra, hogy közbeszerzési eljárás nélkül, egymást követő ötéves időszakokra meghosszabbítsa a kinyerési engedélyét, ha e szabályozás ahhoz vezet, hogy e jogosult a számára biztosított kizárólagos jogok puszta gyakorlásával a belső piac jelentős részén visszaél erőfölényével, vagy ha e jogok alkalmasak olyan helyzet létrehozására, amelyben e vállalkozás ilyen visszaélést követhet el, aminek a rendelkezésére álló ténybeli és jogi elemek alapján történő értékelése a kérdést előterjesztő bíróság feladata.
A második kérdésről
37 Előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság arra vár választ, hogy a Charta 16. cikkét, az EUMSZ 49. és az EUMSZ 119. cikket, valamint a 2009/54 irányelv 3. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy azokkal ellentétes az alapügyben szereplőhöz hasonló nemzeti szabályozás.
38 Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság eljárási szabályzata 94. cikkének c) pontja szerint az előzetes döntéshozatal iránti kérelemnek tartalmaznia kell azon okok ismertetését, amelyek miatt a kérdést előterjesztő bíróságban kérdés merült fel egyes uniós jogi rendelkezések értelmezésére vagy érvényességére vonatkozóan, valamint azt a kapcsolatot, amelyet e bíróság e rendelkezések és az alapeljárásban alkalmazandó nemzeti jog között felállít.
39 Először is a kérdést előterjesztő bíróság annak a Bíróság eljárási szabályzata 94. cikkének c) pontjában előírt megjelölése nélkül hivatkozik az EUMSZ 49. cikkre, hogy e cikk értelmezése mennyiben lenne hasznos az alapjogvita megoldása szempontjából. Ezenkívül az EUM‑Szerződésnek a letelepedés szabadságára vonatkozó rendelkezései nem alkalmazandók olyan tényállásra, amelynek minden eleme egyetlen tagállamon belül valósul meg (2014. március 20‑i Caixa d’Estalvis i Pensions de Barcelona ítélet, C‑139/12, EU:C:2014:174, 42. pont). Márpedig úgy tűnik, hogy az alapjogvita, amely két Romániában található ásványvízforrás kinyerésére vonatkozik, és amelynek felei két román társaság és az illetékes román hatóság, nem tartalmaz olyan határokon átnyúló elemet, amely igazolná, hogy összefüggésbe hozható az EUMSZ 49. cikkben biztosított letelepedés szabadságával. Ebből következik, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdés az EUMSZ 49. cikk értelmezésére vonatkozó részében elfogadhatatlan.
40 Másodszor, a kérdést előterjesztő bíróság azokról az okokról sem szolgál magyarázattal, amelyek arra indították, hogy az EUMSZ 119. cikk és a 2009/54 irányelv 3. cikkének értelmezésével kapcsolatban terjesszen kérdést a Bíróság elé, mivel ezen irányelv végeredményben nem ír elő semmilyen szabályt a tagállamok ásványvízkészleteinek kinyerésére vonatkozó engedélyek nemzeti hatóságok általi megadására vonatkozóan. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdés tehát annyiban, amennyiben e cikkekre hivatkozik, a Bíróság eljárási szabályzata 94. cikkének c) pontjában foglalt követelményeknek sem felel meg, és ezért mint elfogadhatatlant szintén el kell utasítani.
41 Harmadszor és utolsósorban, a Charta 16. cikkére való hivatkozást, amely rendelkezés a vállalkozás szabadságát biztosítja, szintén nem támasztja alá semmilyen magyarázat. Következésképpen e második kérdés a fenti cikk értelmezésére vonatkozó részében is elfogadhatatlan.
42 A fentiek összességéből következik, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdés elfogadhatatlan.
A költségekről
43 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.
A fenti indokok alapján a Bíróság (kilencedik tanács) a következőképpen határozott:
Az EUMSZ 106. cikk (1) bekezdését az EUMSZ 102. cikkel összefüggésben úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely az ásványvízforrások kizárólagos kinyerési jogának jogosultja számára lehetőséget biztosít arra, hogy közbeszerzési eljárás nélkül, egymást követő ötéves időszakokra meghosszabbítsa a kinyerési engedélyét, ha e szabályozás ahhoz vezet, hogy e jogosult a számára biztosított kizárólagos jogok puszta gyakorlásával a belső piac jelentős részén visszaél erőfölényével, vagy ha e jogok alkalmasak olyan helyzet létrehozására, amelyben e vállalkozás ilyen visszaélést követhet el, aminek a rendelkezésére álló ténybeli és jogi elemek alapján történő értékelése a kérdést előterjesztő bíróság feladata.
Aláírások