A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (negyedik tanács)
2023. október 19.(*)
„Előzetes döntéshozatal – A szellemi tulajdonjogok érvényesítése – 2004/48/EK irányelv – 13. cikk – Büntetőeljárás – Hatály – A védjegyjogosult által elszenvedett kár mint a bűncselekmény tényállási eleme – A szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásairól szóló megállapodás (TRIPS) – 61. cikk – Az Európai Unió Alapjogi Chartája – Az 51. cikk (1) bekezdése – Az uniós jog végrehajtása – Hatáskör – A 49. cikk (1) és (3) bekezdése – A büntetések jogszerűsége és arányossága”
A C‑655/21. sz. ügyben,
az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Rayonen sad – Nesebar (nesebari kerületi bíróság, Bulgária) a Bírósághoz 2021. október 27‑én érkezett, 2021. október 14‑i határozatával terjesztett elő a
G. ST. T.
ellen folytatott,
a Rayonna prokuratura Burgas, TO Nesebar
részvételével folyamatban lévő büntetőeljárásban,
A BÍRÓSÁG (negyedik tanács),
tagjai: C. Lycourgos tanácselnök, O. Spineanu‑Matei (előadó), J.‑C. Bonichot, S. Rodin és L. S. Rossi bírák,
főtanácsnok: G. Pitruzzella,
hivatalvezető: A. Calot Escobar,
tekintettel az írásbeli szakaszra,
figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:
– az osztrák kormány képviseletében A. Posch, J. Schmoll és A. Kögl, meghatalmazotti minőségben,
– az Európai Bizottság képviseletében S. L. Kalėda és I. Zaloguin, meghatalmazotti minőségben,
a főtanácsnok indítványának a 2023. április 27‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a szellemi tulajdonjogok érvényesítéséről szóló, 2004. április 29‑i 2004/48/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2004. L 157., 45. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 2. kötet, 32. o.) 13. cikkének és az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 49. cikkének az értelmezésére vonatkozik.
2 E kérelmet a G. ST. T. ellen védjegybitorlás miatt indított büntetőeljárás keretében terjesztették elő.
Jogi háttér
A nemzetközi jog
3 A szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásairól szóló egyezmény (a továbbiakban: TRIPS‑megállapodás), amely az 1994. április 15‑én Marrakeshben aláírt és a többoldalú tárgyalások uruguayi fordulóján (1986–1994) elért megállapodásoknak a Közösség nevében a hatáskörébe tartozó ügyek tekintetében történő megkötéséről szóló, 1994. december 22‑i 94/800/EK tanácsi határozattal (HL 1994. L 336., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 21. kötet, 80. o.) jóváhagyott, a Kereskedelmi Világszervezetet (WTO) létrehozó egyezmény 1 C. mellékletét képezi, tartalmazza „A szellemi tulajdonjogok érvényesítése” című III. részt.
4 E III. rész „Büntetőeljárások” című 5. fejezetében található 61. cikke a következőképpen rendelkezik:
„A tagok alkossanak büntetőeljárási és büntetési jogszabályokat, éspedig minimálisan a szándékos védjegyhamisítás és a kereskedelmi nagyságrendű (üzletszerű) szerzői jogi kalózkodás esetére. Az alkalmazandó eszközök között szerepeljen a szabadságvesztés és az elrettentéshez (visszatartáshoz) elegendő összegű pénzbüntetés; ezek legyenek összhangban a hasonló súlyú bűncselekményekkel kapcsolatban alkalmazott büntetéssel. Adott esetben a szankciók között szerepeljen a jogsértést megvalósító termék lefoglalása, elkobzása és megsemmisítése; ugyanez vonatkozzék a bűncselekmény elkövetésénél döntő szerepet játszott anyagokra, eszközökre. A tagok a szellemi tulajdonjogok megsértésének egyéb eseteire is létrehozhatnak büntetőeljárási és büntetési szabályokat, különösen, ha a bűncselekményt szándékosan és kereskedelmi méretekben (üzletszerűen) követik el.”
Az uniós jog
5 A 2004/48 irányelv (28) preambulumbekezdése értelmében:
„Az ebben az irányelvben foglalt polgári és közigazgatási jogi intézkedéseken, eljárásokon és jogorvoslatokon felül a büntetőjogi jogkövetkezmény is megfelelő esetben a szellemi tulajdonjogok érvényesítési eszközének minősülnek.”
6 „Tárgy” című 1. cikke értelmében ezen irányelv „azokról az intézkedésekről, eljárásokról és jogorvoslatokról szól, amelyek a szellemi tulajdonjogok érvényesítésének biztosításához szükségesek”.
7 Az említett irányelv „Hatály” című 2. cikke kimondja:
„(1) A közösségi vagy tagállami jogszabályokban esetlegesen foglalt eszközök sérelme nélkül – amennyiben azok kedvezőbbek a jogosultak számára – az ebben az irányelvben foglalt intézkedéseket, eljárásokat és jogorvoslatokat a 3. cikkel összhangban alkalmazni kell a közösségi jogban és/vagy az érintett tagállam nemzeti jogában foglalt bármely szellemi tulajdonjog megsértése esetén.
(2) Ezt az irányelvet a szerzői jog és szomszédos jogok terén a közösségi jogszabályokban, nevezetesen a [számítógépi programok jogi védelméről szóló, 1991. május 14‑i] 91/250/EGK [tanácsi] irányelvben [HL 1991. L 122., 42. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 114. o.], különösen annak 7. cikkében, és [az információs társadalomban a szerzői és szomszédos jogok egyes vonatkozásainak összehangolásáról szóló, 2001. május 22‑i 2001/29/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvben (HL 2001. L 167., 10. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 230. o.; helyesbítések: HL 2008. L 314., 16. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 230. o.)], különösen annak 2–6. és 8. cikkében foglalt, jogérvényesítésről és kivételekről szóló különös rendelkezések sérelme nélkül kell alkalmazni.
(3) Ez az irányelv nem érinti:
[…]
b) a tagállamok nemzetközi megállapodásokból – így különösen a TRIPS‑megállapodásból – fakadó kötelezettségeit, ideértve a büntetőeljárásokra és büntetésekre vonatkozó megállapodásokat;
c) a szellemi tulajdonjogok megsértéshez kapcsolódó büntetőeljárásokra és büntetésekre vonatkozó tagállami rendelkezéseket.”
8 Ugyanezen irányelv „Kártérítés” című 13. cikke a következőket írja elő:
„(1) A tagállamok biztosítják, hogy az illetékes bíróságok a sértett fél kérelmére elrendeljék, hogy a jogsértő, aki tudta, vagy kellő gondosság mellett tudnia kellett volna, hogy jogsértést valósít meg, a jogosult számára a jogsértés folytán elszenvedett tényleges kárnak megfelelő kártérítést fizessen.
A bíróságok a kár megállapításakor:
a) figyelembe vesznek minden megfelelő szempontot, úgy mint a kedvezőtlen gazdasági kihatásokat, ideértve a sértett fél elmaradt hasznát, a jogsértő jogtalan gazdagodását, és indokolt esetben a nem tisztán gazdasági tényezőket, mint a jogosultnak a jogsértés által okozott nem vagyoni kárát,
vagy
b) az a) bekezdés [helyesen: pont] alkalmazása helyett a kárt indokolt esetben átalányösszegben állapíthatják meg olyan tényezők alapján, mint legalább azon díjazás vagy jogdíjak összege, amely a jogosultat megillette volna, ha az adott szellemi tulajdonjog felhasználására a jogsértő engedélyt kért volna.
(2) Azokban az esetekben, amelyekben a jogsértő úgy fejtette ki tevékenységét, hogy nem tudta, vagy kellő gondosság mellett nem kellett tudnia, hogy jogsértést valósít meg, a tagállamok rendelkezhetnek úgy, hogy a bíróságok rendeljék el a gazdagodás megtérítését vagy kártérítés fizetését, amelynek összegét előre meghatározhatják.”
9 Az említett irányelv „Tagállami jogkövetkezmények” című 16. cikke értelmében:
„Az ebben az irányelvben foglalt polgári és közigazgatási jogi intézkedések, eljárások és jogorvoslatok sérelme nélkül a tagállamok előírhatnak egyéb megfelelő jogkövetkezményeket a szellemi tulajdonjogok megsértésének eseteire.”
A bolgár jog
A büntető törvénykönyv
10 A Nakazatelen kodeksnek (büntető törvénykönyv) az alapügy tényállására alkalmazandó változata (a továbbiakban: büntető törvénykönyv) 172b. cikke a következőképpen rendelkezik:
„(1) Aki gazdasági tevékenység körében a kizárólagos jog jogosultjának hozzájárulása nélkül az e kizárólagos jog tárgyát képező védjegyet […] használ, öt évig terjedő szabadságvesztéssel és 5000 bolgár leváig (BGN) terjedő pénzbírsággal büntetendő.
(2) Amennyiben az (1) bekezdésben említett cselekmény ismétlődik, vagy jelentős káros hatással jár, az öt évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel és 5000 BGN‑től 8000 BGN‑ig terjedő pénzbüntetéssel büntetendő.
(3) A bűncselekmény tárgyát el kell kobozni és meg kell semmisíteni, függetlenül attól, hogy az kinek a tulajdonában áll.”
A korábbi ZMGO és az új ZMGO
11 A zakon za markite i geografskite oznachenia (a védjegyekről és a földrajzi árujelzőkről szóló törvény, a DV 1999. szeptember 14‑i 81. száma) alapügyre alkalmazandó változatának (a továbbiakban: korábbi ZMGO) 13. cikke előírta:
„(1) A védjegyhez fűződő jogok magukban foglalják a védjegyjogosult azon jogát, hogy a védjegyet használja, azzal rendelkezzen, és bárkivel szemben fellépjen, aki engedélye nélkül gazdasági tevékenység körében használ olyan megjelölést, amely:
1. a védjeggyel azonos, olyan árukkal vagy szolgáltatásokkal kapcsolatban, amelyek azonosak a védjegy árujegyzékében szereplő árukkal vagy szolgáltatásokkal;
2. a védjeggyel való azonossága vagy ahhoz való hasonlósága folytán, illetve annak a védjegy árujegyzékében szereplő árukkal vagy szolgáltatásokkal azonos vagy azokhoz hasonló áruk és szolgáltatások tekintetében való használata miatt a fogyasztók összetéveszthetnek a védjeggyel, ideértve a megjelölés és a védjegy közötti gondolati képzettársítás (asszociáció) esetét is.
3. a védjeggyel azonos vagy ahhoz hasonló, olyan áruk, illetve szolgáltatások tekintetében, amelyek nem azonosak, illetve nem hasonlóak a védjegy árujegyzékében szereplő árukkal, illetve szolgáltatásokkal, feltéve, hogy a védjegy Bolgár Köztársaság területén jó hírnevet élvez, és a megjelölés alapos ok nélkül történő használata sérti vagy tisztességtelenül kihasználja a védjegy megkülönböztető képességét vagy jóhírnevét […].
(2) Az (1) bekezdés értelmében vett gazdasági tevékenység körében történő használat a következőkből állhat:
1. a megjelölés elhelyezése az árun vagy csomagolásán;
2. az e megjelöléssel ellátott áru eladásra való felkínálása vagy forgalomba hozatala, e célból történő birtoklása, valamint szolgáltatás felajánlása vagy nyújtása e megjelölés feltüntetésével;
3, e megjelöléssel ellátott áruk behozatala vagy kivitele;
[…]”
12 E törvény „Egyedi kártérítési esetek” című 76b. cikke a következőket írta elő:
„(1) Amennyiben a kérelem megalapozott, de a kérelem összegére vonatkozó információk nem elegendőek, a felperes kártérítésként az alábbiakat követelheti:
1. 500 BGN‑től 100 000 BGN‑ig terjedő összeget, azzal, hogy a pontos összeg meghatározása a bíróság mérlegelésére van bízva a 76a. cikk (2) és (3) bekezdésében előírt feltételek szerint, vagy
2. a jogsértés tárgyát képező árukkal azonos vagy azokhoz hasonló, jogszerűen előállított áruk kiskereskedelmi árának megfelelő összeg.
(2) Az (1) bekezdés szerinti kártérítés megállapításánál a jogsértésből eredő nyereséget is figyelembe kell venni.”
13 Az említett törvény „Szabálysértések és közigazgatási szankciók” című 81. cikke a következőképpen rendelkezett:
„(1) Aki a 13. cikk értelmében vett gazdasági tevékenység körében olyan árukat vagy szolgáltatásokat használ, amelyeket a jogosult engedélye nélkül a lajstromozott védjeggyel azonos vagy ahhoz hasonló megjelöléssel jelölnek, 500‑tól 1500 BGN‑ig terjedő pénzbírsággal, egyéni vállalkozás, illetve jogi személy esetén 1000 BGN‑től 3000 BGN‑ig terjedő pénzbírsággal büntetendő.
(2) Az (1) bekezdés szerinti szabálysértés ismétlődése esetén a szabálysértő személy 1500 BGN‑től 3000 BGN‑ig terjedő pénzbírsággal, egyéni vállalkozás és jogi személy esetén 3000 BGN‑től 5000 BGN‑ig terjedő pénzbírsággal sújtható.
(3) A szabálysértés megismétlődik, ha azt a szabálysértővel szemben ugyanolyan típusú szabálysértés miatt közigazgatási szankciót kiszabó határozat hatálybalépésétől számított egy éven belül követik el.
[…]
(5) Az (1) bekezdésben említett árukat, függetlenül attól, hogy kinek a tulajdonát képezik, elkobozzák az állam javára, és megsemmisítés céljából átadják, a védjegyjogosult vagy az általa meghatalmazott személy pedig jelen lehet a megsemmisítésnél.
[…]”
14 A korábbi ZMGO‑t hatályon kívül helyezte és felváltotta a zakon za markite i geografskite oznachenia (a védjegyekről és a földrajzi árujelzőkről szóló törvény, a DV 2019. december 13‑i 98. száma, a továbbiakban: új ZMGO). Az új ZMGO 13. cikke ugyanazt a szöveget tartalmazza, mint a hatályon kívül helyezett ZMGO 13. cikke.
15 Az új ZMGO „Szabálysértések és szankciók” című 127. cikkének (1) bekezdése a következőket írja elő:
„Aki a 13. cikk értelmében vett gazdasági tevékenység körében olyan árukat vagy szolgáltatásokat használ, amelyeket a jogosult engedélye nélkül a lajstromozott védjeggyel azonos vagy ahhoz hasonló megjelöléssel jelölnek, 2000 BGN‑től 10 000 BGN‑ig terjedő pénzbírsággal, egyéni vállalkozás, illetve jogi személy esetén 3000 BGN‑től 20 000 BGN‑ig terjedő pénzbírsággal büntetendő.”
Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
16 A G. ST. T. ruházati cikkek árusításával foglalkozó egyéni vállalkozás tulajdonosa.
17 2016‑ban a bolgár belügyminisztérium alkalmazottai ellenőrzést végeztek az e vállalkozás által Nesebar (Bulgária) településen bérelt üzlethelyiségben, és lefoglalták az ott értékesítésre kínált árukat. Az elrendelt igazságügyi szakértői vélemény nyilvánvalóvá tette, hogy az ezen árukon elhelyezett megjelölések hasonlóak voltak a lajstromozott védjegyekhez, és az említett áruk összértéke „eredeti áruként” 1 404 590 BGN‑re (hozzávetőleg 718 000 euró) lett volna tehető, „másolatként” pedig 80 201 BGN‑re (hozzávetőleg 41 000 euró).
18 A Rayonna prokuratura Burgas, TO Nesebar (burgaszi kerületi ügyészség, nesebari területi egység, Bulgária) úgy vélte, hogy a G. ST. T. így a kizárólagos jogok jogosultjainak hozzájárulása nélkül használta gazdasági tevékenység körében az e kizárólagos jogok tárgyát képező védjegyeket, és hogy e tevékenység „jelentős káros következményeket” okozott, így az érintett ellen vádat emelt a kérdést előterjesztő Rayonen sad – Nesebar (nesebari kerületi bíróság, Bulgária) előtt, a büntető törvénykönyv 172b. cikkének (2) bekezdése szerinti védjegybitorlás súlyosbító körülmények mellett elkövetett bűncselekménye miatt.
19 A jogaikban sértett jogi személyek egyike sem nyújtott be kártérítési igényt a G. ST. T.‑vel szemben, és magánfélként sem lépett fel ebben az eljárásban.
20 A kérdést előterjesztő bíróság lényegében kifejti, hogy a tagállamok azon lehetősége keretében, hogy a 2004/48 irányelv (28) preambulumbekezdésének megfelelően büntetőjogi szankciókat írjanak elő a szellemi tulajdonjogok megsértése esetére, a Bolgár Köztársaság elfogadta a büntető törvénykönyv 172b. cikkének (1) és (2) bekezdését. E rendelkezés az (1) bekezdésében bűncselekménynek minősíti a védjegy gazdasági tevékenység körében, a kizárólagos jog jogosultjának hozzájárulása nélkül történő használatát, (2) bekezdése pedig arra az esetre vonatkozik, amikor a cselekményt ismételten követik el, vagy az „jelentős káros következményekkel” jár. E tagállam a korábbi ZMGO 81. cikkének (1) bekezdésében, amelynek helyébe azóta az új ZMGO 127. cikkének (1) bekezdése lépett, ugyanezen tényállás szankcionálására egy szabálysértési alakzatot is megállapított.
21 Először is, az előterjesztő bíróság arra szeretne választ kapni, hogy egy olyan nemzeti rendelkezés, mint a büntető törvénykönyv 172b. cikkének (2) bekezdése, amely szerint a védjegyjogosult által elszenvedett károk az e rendelkezés által meghatározott bűncselekmény tényállási elemeinek részét képezik, megfelel‑e a 2004/48 irányelv által bevezetett, a szellemi tulajdonjogok jogellenes gyakorlásával okozott kárra vonatkozó szabályoknak, és igenlő válasz esetén, hogy a bolgár ítélkezési gyakorlat által bevezetett, vélelmen alapuló kármeghatározási mechanizmus, nevezetesen a jogszerűen előállított, kiskereskedelmi áron eladásra felkínált termékek értéke alapján történő meghatározásának mechanizmusa megfelel‑e ezeknek a normáknak.
22 Másodszor, a kérdést előterjesztő bíróság emlékeztet arra, hogy a bűncselekmények és büntetések törvényességének a Charta 49. cikkének (1) bekezdésében rögzített elve azt feltételezi, hogy az uniós jog hatálya alá tartozó szabályozás egyértelműen meghatározza a bűncselekménynek minősülő magatartás korlátait, és különösen meghatározza a szóban forgó bűncselekmény tényállási elemeit. Márpedig a bolgár szabályozásban olyan rendelkezések lelhetők fel, amelyek ugyanazt a magatartást, vagyis a kizárólagos jog jogosultjának hozzájárulása nélkül gazdasági tevékenység körében történő használatot szabálysértésként (a korábbi ZMGO 81. cikkének (1) bekezdése és az új ZMGO 127. cikkének (1) bekezdése) és bűncselekményként (a büntető törvénykönyv 172b. cikke) is meghatározzák. E szabályozás ugyanakkor nem tartalmaz elhatárolási szempontot a szabálysértésként, illetve bűncselekményként való minősítésre vonatkozóan. Az egyértelmű és pontos szempont hiánya ellentmondásos gyakorlathoz és egyenlőtlen bánásmódhoz vezet a gyakorlatilag azonos cselekményeket elkövető jogalanyok tekintetében.
23 Harmadszor, a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy ellentétes‑e a Charta 49. cikkének (3) bekezdésében rögzített arányosság elvével az olyan szabályozás, mint a bolgár szabályozás, tekintettel a büntető törvénykönyv 172b. cikkének (2) bekezdésében említett bűncselekmény megtorlásaként előírt büntetések szigorúságára, nevezetesen a nagy összegű pénzbüntetéssel együtt is kiszabható hosszú időtartamú szabadságvesztés‑büntetésre. E bíróság ebben az összefüggésben pontosítja, hogy a büntetési tétel csökkentésének vagy a végrehajtás felfüggesztésének lehetőségei korlátozottak, és hogy e büntetésekhez a jogsértő áruk elkobzása és megsemmisítése is társul.
24 E körülmények között a Rayonen sad – Nesebar (nesebari kerületi bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:
„1) Összeegyeztethetők‑e a [2004/48] irányelvben megállapított szabályokkal a szellemi tulajdonjogok jogellenes gyakorlásával okozott károk tekintetében azon jogszabályok és ítélkezési gyakorlat, amelyek szerint a jogosult részéről felmerült kár a [büntető törvénykönyv] 172b. cikkének (1) és (2) bekezdése szerinti bűncselekmények tényállási elemeinek minősül?
2) Az első kérdésre adott igenlő válasz esetén: Összeegyeztethető‑e a [2004/48] irányelvben megállapított szabályokkal a Bolgár Köztársaságban az ítélkezési gyakorlat által a kár megállapítása érdekében felállított azon vélelem, amely a kár összegét az eladásra kínált áruknak a jogszerűen gyártott áruk kiskereskedelmi ára alapján kiszámított értékében állapítja meg?
3) Összeegyeztethetők‑e a bűncselekmények [és büntetések] törvényességének a Charta 49. cikkében rögzített elvével az olyan jogszabályok, amelyekből hiányzik a szabálysértés (az [új ZMGO] 127. cikkének (1) bekezdése és a [korábbi ZMGO] 81. cikkének (1) bekezdése) és a [büntető törvénykönyv] 172b. cikkének (1) bekezdése szerinti bűncselekmény, valamint – az első kérdésre adott nemleges válasz esetén – a [büntető törvénykönyv] 172b. cikkének (2) bekezdése szerinti bűncselekmény közötti elhatárolás?
4) Összeegyeztethetők‑e a Charta 49. cikkének (3) bekezdésében foglalt elvvel (a büntetések súlyossága nem lehet aránytalan a bűncselekményhez mérten) a [büntető törvénykönyv] 172b. cikkének (2) bekezdésében előírt büntetések (öt évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, valamint 5000 levától [BGN] 8000 BGN‑ig terjedő pénzbüntetés)?”
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről
Az első és a második kérdésről
25 Első és második kérdésével, amelyeket célszerű együttesen vizsgálni, az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2004/48 irányelv 13. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás és ítélkezési gyakorlat, amelynek értelmében az elszenvedett kár mértéke a védjegybitorlás súlyosbító körülmények mellett elkövetett bűncselekményének tényállási elemei közé tartozik. Nemleges válasz esetén a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy a károk meghatározásának vélelmet alkalmazó mechanizmusa megfelel‑e az ugyanezen irányelv által meghatározott szabályoknak.
26 E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a 2004/48 irányelvnek a hatályra vonatkozó 2. cikke az (1) és (2) bekezdésében előírja, hogy az ezen irányelvben foglalt intézkedéseket, eljárásokat és jogorvoslatokat az uniós jogban vagy az érintett tagállam nemzeti jogában foglalt bármely szellemi tulajdonjog megsértése esetén alkalmazni kell, és hogy ez az irányelv nem érinti a szerzői jog és szomszédos jogok területére tartozó uniós jogszabályokban foglalt, jogok tiszteletben tartására és kivételekre vonatkozó különös rendelkezéseket.
27 Mindazonáltal a 2004/48 irányelv ugyanezen 2. cikke (3) bekezdésének b) és c) pontja hozzáteszi, hogy az irányelv nem érinti sem a tagállamok nemzetközi megállapodásokból, különösen a TRIPS‑megállapodásból eredő kötelezettségeit, beleértve a büntetőeljárásokra és az alkalmazandó szankciókra vonatkozó kötelezettségeket, sem pedig a szellemi tulajdonjogok megsértése esetén alkalmazandó eljárásokra vagy szankciókra vonatkozó nemzeti rendelkezések egészét.
28 Ezenkívül ezen irányelv 16. cikke pontosítja, hogy az irányelvben előírt polgári jogi és közigazgatási intézkedések, eljárások és jogorvoslatok sérelme nélkül a tagállamok egyéb megfelelő szankciókat is alkalmazhatnak a szellemi tulajdonjogok megsértése esetén.
29 Végül az említett irányelv (28) preambulumbekezdése kimondja, hogy a büntetőjogi szankciók megfelelő esetekben az ugyanezen irányelv szerinti polgári jogi és közigazgatási jellegű intézkedéseken, eljárásokon és jogorvoslatokon felül a szellemi tulajdonjogok tiszteletben tartását is biztosítják.
30 E rendelkezésekből és e preambulumbekezdésből kitűnik, hogy a 2004/48 irányelv nem szabályozza a szellemi tulajdonjogok megsértése esetén alkalmazandó büntetőjogi eljárásokat és szankciókat, ugyanakkor elismeri a tagállamok azon lehetőségét, hogy a nemzeti vagy nemzetközi jog alapján olyan – többek között büntetőjogi jellegű – szankciókat írjanak elő, amelyeket e jogok megsértése esetén megfelelőnek ítélnek.
31 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a Bíróság feladata megvizsgálni azokat a feltételeket, amelyek mellett a nemzeti bíróság hozzá fordulhat, annak érdekében, hogy megvizsgálja hatáskörének fennállását vagy az eléje terjesztett kérelem elfogadhatóságát. E tekintetben a Bíróság rendszeresen hangsúlyozta, hogy az EUMSZ 267. cikkel bevezetett eljárás a Bíróság és a nemzeti bíróságok közötti együttműködés eszköze, amelynek révén az előbbi megadja az utóbbiak számára az uniós jog értelmezéséhez azokat a támpontokat, amelyek az általuk eldöntendő jogvita elbírálásához szükségesek, továbbá hogy az előzetes döntéshozatalra utalás indokát nem általános vagy hipotetikus kérdésekről való véleménynyilvánítás, hanem valamely jogvita tényleges elbírálásának elengedhetetlen szükségessége jelenti. Amint az magából az EUMSZ 267. cikk szövegéből kitűnik, a kért előzetes döntésnek „szükségesnek” kell lennie ahhoz, hogy a kérdést előterjesztő bíróság az előtte folyamatban lévő ügyben „ítéletét meghozhassa” (2022. március 22‑i Prokurator Generalny és társai [A legfelsőbb bíróság fegyelmi tanácsa – Kinevezés] ítélet, C‑508/19, EU:C:2022:201, 59–61. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
32 Márpedig, mivel a 2004/48 irányelv nem alkalmazandó a szellemi tulajdonjogok megsértése esetén alkalmazandó büntetőeljárásokra és büntetőjogi szankciókra vonatkozó nemzeti szabályokra, ezen irányelvnek a kérdést előterjesztő bíróság által az első és a második kérdésével kért értelmezése nem szükséges az alapügy elbírálásához, amely tisztán büntetőeljárásnak minősül.
33 Ebből következik, hogy az első és a második kérdés elfogadhatatlan.
A harmadik és a negyedik kérdésről
A Bíróság hatásköréről
34 Harmadik és negyedik kérdésével az előterjesztő bíróság a Charta 49. cikkének értelmezését kéri a büntető törvénykönyv 172b. cikke (2) bekezdésének e cikkel való összeegyeztethetőségének vizsgálata céljából.
35 Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság hatáskörrel rendelkezik az előzetes döntéshozatalra terjesztett kérdések megválaszolására, ha az alapügy alapjául szolgáló jogi helyzet az uniós jog hatálya alá tartozik. E tekintetben az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a Chartában esetlegesen hivatkozott rendelkezések önmagukban nem alapozhatják meg e hatáskört (2022. február 24‑i Viva Telecom Bulgaria ítélet, C‑257/20, EU:C:2022:125, 128. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
36 Az osztrák kormány szerint a Bíróság nem rendelkezik hatáskörrel a harmadik és a negyedik kérdés megválaszolására. Az alapügy tárgyát képező büntetőjogi rendelkezések ugyanis nem tekinthetők az uniós jog végrehajtásának a Charta 51. cikkének (1) bekezdése értelmében véve, és ennélfogva azokat nem lehet a Charta 49. cikkének fényében értékelni.
37 E tekintetben – a Charta 51. cikkének (1) bekezdése értelmében – a tagállamok kizárólag annyiban címzettjei a Charta rendelkezéseinek, amennyiben az uniós jogot hajtják végre. Ennélfogva, amint az az állandó ítélkezési gyakorlatból következik, a Charta által biztosított alapvető jogok az összes, uniós jog által szabályozott esetben alkalmazandók, ilyen eseteken kívül azonban nem (2013. február 26‑i Åkerberg Fransson ítélet, C‑617/10, EU:C:2013:105, 17. és 19. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2022. május 5‑i BPC Lux 2 és társai ítélet, C‑83/20, EU:C:2022:346, 25. és 26. pont).
38 A Bíróság korábban már megállapította, hogy amennyiben a tagállamok az Európai Unió által kötött valamely nemzetközi megállapodásból eredő kötelezettségeket hajtják végre, amelyek e megállapodás hatálybalépésétől kezdve az uniós jog szerves részét képezik, úgy kell tekinteni, hogy a Charta 51. cikkének (1) bekezdése értelmében az uniós jogot hajtják végre (lásd ebben az értelemben: 2020. október 6‑i Bizottság kontra Magyarország [Felsőoktatás] ítélet, C‑66/18, EU:C:2020:792, 69. és 213. pont).
39 Márpedig a WTO‑t létrehozó egyezményt, amely magában foglalja a TRIPS‑megállapodást, az Unió kötötte, és így hatálybalépésétől, azaz 1995. január 1‑jétől az uniós jog szerves részét képezi (lásd ebben az értelemben: 2012. március 15‑i SCF ítélet, C‑135/10, EU:C:2012:140, 39. és 40. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2020. október 6‑i Bizottság kontra Magyarország [Felsőoktatás] ítélet, C‑66/18, EU:C:2020:792, 69–71. pont).
40 A TRIPS‑megállapodás célja többek között a nemzetközi kereskedelem torzulásainak csökkentése, a szellemi tulajdonjogok hatékony és megfelelő oltalmának biztosításával valamennyi WTO‑tagország területén. Az említett megállapodás II. része azzal járul hozzá e cél eléréséhez, hogy a szellemi tulajdonjogok minden fő kategóriája tekintetében megállapítja azokat a szabályokat, amelyeket a WTO minden egyes tagjának alkalmaznia kell (2013. július 18‑i Daiichi Sankyo és Sanofi‑Aventis Deutschland ítélet, C‑414/11, EU:C:2013:520, 58. pont). Ami ugyanezen megállapodás III. részét illeti, amely szintén ugyanezt a célt követi, az a „szellemi tulajdonjogok érvényesítésének eszközeire” vonatkozik, és különösen azokat az eljárásokat és intézkedéseket határozza meg, amelyeket a WTO‑tagoknak e cél érdekében be kell vezetniük jogszabályaikba.
41 Így a TRIPS‑megállapodás III. részének „Büntetőeljárás” című 5. fejezetében a 61. cikk kimondja, hogy „a [WTO‑tagok] alkossanak büntetőeljárási és büntetési jogszabályokat, éspedig minimálisan a szándékos védjegyhamisítás [helyesen: védjegybitorlás] és a kereskedelmi nagyságrendű (üzletszerű) szerző jogi kalózkodás esetére”, hogy „[a]z alkalmazandó eszközök között szerepeljen a szabadságvesztés és az elrettentéshez (visszatartáshoz) elegendő összegű pénzbüntetés; ezek legyenek összhangban a hasonló súlyú bűncselekményekkel kapcsolatban alkalmazott büntetéssel”, és hogy „[a]dott esetben a szankciók között szerepeljen a jogsértést megvalósító termék lefoglalása, elkobzása és megsemmisítése; ugyanez vonatkozzék a bűncselekmény elkövetésénél döntő szerepet játszott anyagokra, eszközökre”.
42 Ebből következik, hogy – amint arra a főtanácsnok indítványának 30. pontjában rámutatott – amennyiben a tagállamok a TRIPS‑megállapodásból eredő kötelezettségeket hajtják végre, ideértve az e megállapodás 61. cikkében előírt kötelezettségeket is, úgy kell őket tekinteni, mint amelyek a Charta 51. cikkének (1) bekezdése értelmében az uniós jogot hajtják végre.
43 A TRIPS‑megállapodás 61. cikkéből eredő azon kötelezettség ugyanis, hogy olyan büntetőeljárásokat kell előírni, amelyek legalább a kereskedelmi szinten elkövetett szándékos védjegybitorlás vagy szerzői jogi kalózkodás esetén, amelyek hatékony, visszatartó erejű és arányos szankciókat eredményeznek, köti a WTO valamennyi tagját, beleértve az Uniót és annak tagállamait is, és az – amint az a jelen ítélet 39. pontjában felidézett ítélkezési gyakorlatból kitűnik – a belső harmonizációs aktusoktól függetlenül az uniós jog részét képezi. A Bíróság azon ítélkezési gyakorlata, amely szerint a tagállamok a Charta 51. cikkének (1) bekezdése értelmében az uniós jogot hajtják végre, amikor valamely uniós jogi rendelkezésben kimondott azon kötelezettséget teljesítenek, hogy hatékony, arányos és visszatartó erejű szankciókat írjanak elő az e rendelkezésben említett jogsértésekért felelős személyekkel szemben (lásd ebben az értelemben: 2018. március 20‑i Garlsson Real Estate és társai ítélet, C‑537/16, EU:C:2018:193, 22. és 23. pont), ebben az esetben is alkalmazandó. Az a tény, hogy e kötelezettséget az Unió által kötött nemzetközi megállapodás írja elő, nem pedig az Unió valamely belső jogalkotási aktusa, e tekintetben nem releváns, amint az a jelen ítélet 38. pontjában felidézett ítélkezési gyakorlatból következik.
44 Következésképpen, ha valamely tagállam eleget tesz a TRIPS‑megállapodás 61. cikkében foglalt kötelezettségnek, e tagállam az uniós jogot hajtja végre, és így a Charta alkalmazható.
45 A jelen ügyben – a kérdést előterjesztő bíróság által elvégzendő vizsgálat fenntartása mellett – úgy tűnik, hogy a büntető törvénykönyv 172b. cikkének (1) és (2) bekezdése a TRIPS‑megállapodás 61. cikkéből eredő kötelezettségvállalások bolgár jog általi végrehajtásának minősül.
46 Ebből következik, hogy a Bíróság hatáskörrel rendelkezik az előterjesztett harmadik és negyedik kérdés megválaszolására.
Az ügy érdeméről
– A harmadik kérdésről
47 Harmadik kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a Charta 49. cikkének (1) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy a bűncselekmények és büntetések törvényességének elvével ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely valamely védjegynek a kizárólagos jog jogosultjának engedélye nélkül, gazdasági tevékenység körében történő használata esetén előírja, hogy ugyanazon magatartás szabálysértésnek és bűncselekménynek is minősíthető, anélkül hogy olyan szempontokat tartalmazna, amelyek lehetővé tennék a szabálysértésnek a bűncselekményhez, vagy akár a súlyos bűncselekményhez képesti elhatárolását.
48 A kérdést előterjesztő bíróság kifejti, hogy a bolgár jogszabályok szerint bizonyos magatartások szabálysértésnek és bűncselekménynek is minősülhetnek. Ez a helyzet áll fenn valamely védjegy gazdasági tevékenység körében, a kizárólagos jog jogosultjának hozzájárulása nélkül történő használata esetén, amely cselekmény nem csupán a korábbi ZMGO 81. cikkének (1) bekezdése szerinti szabálysértést valósítja meg, amely az alapügy tényállására alkalmazandó, hanem a büntető törvénykönyv 172b. cikkének (1) bekezdésében meghatározott bűncselekményt is. Ezenkívül az e törvénykönyv 172b. cikkének (2) bekezdésében foglalt bűncselekmény tényállási elemeit illetően részben egybeesik az említett törvénykönyv 172b. cikkének (1) bekezdésével, annyiban, hogy az az említett tiltott használat megtorlására is irányul.
49 E tekintetben a Charta 49. cikkének (1) bekezdésében foglalt, a bűncselekmények és büntetések törvényességének elve értelmében a büntetőjogi rendelkezéseknek tiszteletben kell tartaniuk bizonyos hozzáférhetőségi és előreláthatósági követelményeket mind a jogsértés meghatározása, mind pedig a büntetés meghatározása tekintetében (2020. június 11‑i Prokuratura Rejonowa w Słupsku ítélet, C‑634/18, EU:C:2020:455, 48. pont).
50 A Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint ez az elv a jogbiztonság általános elvének különös kifejeződése, és többek között azt jelenti, hogy a törvénynek egyértelműen meg kell határoznia a jogsértéseket és az azok megtorlására szolgáló büntetéseket (lásd ebben az értelemben: 2022. március 8‑i Bezirkshauptmannschaft Hartberg‑Fürstenfeld [Közvetlen hatály] ítélet, C‑205/20, EU:C:2022:168, 47. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
51 E feltétel akkor teljesül, ha a jogalany – a releváns rendelkezés megfogalmazásából, szükség esetén a bíróságok által nyújtott értelmezés, illetve jogi szakvélemény segítségével – megtudhatja, hogy mely cselekmények és mulasztások vonják maguk után a büntetőjogi felelősségét (lásd ebben az értelemben: 2017. december 5‑i M. A. S. és M. B. ítélet, C‑42/17, EU:C:2017:936, 56. pont; 2022. május 5‑i BV ítélet, C‑570/20, EU:C:2022:348, 38. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
52 A jelen ügyben a büntető törvénykönyv 172b. cikke előírja, hogy a védjegynek a kizárólagos jog jogosultjának engedélye nélkül, gazdasági tevékenység körében történő használata bűncselekménynek minősül, és az e rendelkezésben említett büntetések kiszabását vonja maga után.
53 Kétségtelen, hogy a bolgár védjegytörvény, a ZMGO értelmében ugyanezen magatartás szabálysértésnek is minősül, és szabálysértési bírság kiszabását vonhatja maga után.
54 E rendelkezésekből tehát az következik, hogy ugyanazon magatartás, amely abban áll, hogy valamely védjegyet gazdasági tevékenység körében a kizárólagos jog jogosultjának hozzájárulása nélkül használnak, bűncselekménynek és szabálysértésnek is minősül, és ennélfogva büntetőjogi szankciókkal és közigazgatási szankciókkal is sújtható.
55 Mindazonáltal az uniós jog általános elveinek – köztük a negyedik kérdés tárgyát képező arányosság elvének – tiszteletben tartása mellett a tagállamok ugyanazon tényállásra közigazgatási és büntetőjogi szankciókat együttesen is kiszabhatnak (lásd ebben az értelemben: 2013. február 26‑i Åkerberg Fransson ítélet, C‑617/10, EU:C:2013:105, 34. pont; 2023. július 24‑i Lin ítélet, C‑107/23 PPU, EU:C:2023:606, 84. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
56 Ebből következik, hogy feltéve, hogy a büntetőjogi rendelkezés önmagában megfelel a jelen ítélet 50. és 51. pontjában felidézett, a bűncselekmények és büntetések törvényességének elvéből eredő követelményeknek, ezen elvvel nem ellentétes, ha valamely nemzeti szabályozás ugyanazt a magatartást bűncselekménynek és szabálysértésnek is tekinti, és így az ezen jogsértések alapját képező magatartást hasonlóan, vagy akár azonos módon határozza meg.
57 Márpedig valamely védjegy gazdasági tevékenység körében, a kizárólagos jog jogosultjának hozzájárulása nélkül történő használatát a büntető törvénykönyv 172b. cikke egyértelműen bűncselekményként tünteti fel, amely az ott felsorolt büntetéseket vonja maga után. E körülmények között a jelen ítélet 50. és 51. pontjában felidézett ítélkezési gyakorlatnak megfelelően a bűncselekmények és büntetések törvényességének a Charta 49. cikkének (1) bekezdésében rögzített elvét – a kérdést előterjesztő bíróság általi vizsgálatra is figyelemmel – úgy kell tekinteni, mint amelyet tiszteletben tartottak.
58 Ami a nemzeti bíróság által említett azon körülményt illeti, hogy a nemzeti szabályozás, különösen a korábbi ZMGO 81. cikkének (1) bekezdése és a büntető törvénykönyv 172b. cikke nem tartalmaz olyan szempontokat, amelyek lehetővé tennék a szabálysértésnek a bűncselekménytől való elhatárolását, meg kell jegyezni, hogy ebből az elvből nem következik olyan követelmény, amely szerint a nemzeti jogszabályoknak ilyen szempontokat kell tartalmazniuk.
59 Az előző megfontolásokra tekintettel, a harmadik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a Charta 49. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a bűncselekmények és büntetések törvényességének elvével nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely valamely védjegynek a kizárólagos jog jogosultjának engedélye nélkül, gazdasági tevékenység körében történő használata esetén előírja, hogy ugyanazon magatartás szabálysértésnek és bűncselekménynek is minősíthető, anélkül hogy olyan szempontokat tartalmazna, amelyek lehetővé tennék a szabálysértésnek a bűncselekményhez képesti elhatárolását, amiatt, hogy a jogsértés hasonló vagy akár azonos megszövegezéssel szerepel a büntető törvénykönyvben és a védjegytörvényben.
– A negyedik kérdésről
60 Negyedik kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a Charta 49. cikkének (3) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti jogszabályi rendelkezés, amely valamely védjegynek a kizárólagos jog jogosultjának hozzájárulása nélküli, gazdasági tevékenység körében történő használata esetén olyan büntetőjogi szankciók kiszabását írja elő, amelyek magukban foglalhatják mind a szabadságvesztést, mind a pénzbüntetést, szabadságvesztés esetén akár öt évtől nyolc évig terjedő börtönbüntetés kiszabását is, amennyiben e használatra ismételten került sor, vagy az jelentős káros következményekkel járt.
61 E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy e szabadságvesztés‑büntetés alsó határa rendkívül magas, és hogy e büntetéssel együttesen nagy összegű pénzbírság is kiszabható. Egyébiránt a bíróság rendelkezésére álló, a büntetés enyhítésére vagy a végrehajtás felfüggesztésére vonatkozó lehetőségek igen korlátozottak. Végül a jogsértés tárgyát képező árucikkek elkobzására és megsemmisítésére irányuló további intézkedések pedig szerinte tovább növelik a kiszabott szankciók általában vett szigorúságát.
62 A Charta 49. cikke (3) bekezdésének megfelelően, amelyet – amint az a jelen ítélet 44. és 45. pontjában megállapításra került – alkalmazni kell, amennyiben az alapügy tárgyát képező nemzeti rendelkezés a TRIPS‑megállapodás 61. cikkét hajtja végre, a büntetések súlyossága nem lehet aránytalan a bűncselekményhez mérten.
63 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a TRIPS‑megállapodás 61. cikke – miközben a WTO tagjainak mérlegelésére a büntetőeljárások és az alkalmazandó szankciók megválasztását és módját hagyja – előírja számukra, hogy legalább bizonyos szellemi tulajdonjogi jogsértéseket – mint például a védjegyek kereskedelmi szinten elkövetett szándékos bitorlását – büntetőjogilag szankcionálják. Ezenkívül e cikk kimondja, hogy a szankcióknak magukban kell foglalniuk „a szabadságvesztés[t] és az elrettentéshez (visszatartáshoz) elegendő összegű pénzbüntetés[t]”, és „összhangban [kell legyenek] a hasonló súlyú bűncselekményekkel kapcsolatban alkalmazott büntetéssel”. Adott esetben a lehetséges szankciók között szerepelnie kell „a jogsértést megvalósító termék lefoglalás[ának], elkobzás[ának] és megsemmisítés[ének]; ugyanez vonatkoz[ik] a bűncselekmény elkövetésénél döntő szerepet játszott anyagokra, eszközökre”.
64 Amint arra a főtanácsnok az indítványának 46. pontjában rámutatott, az alkalmazandó szankciókra vonatkozó belső uniós jogalkotási intézkedések hiányában a tagállamok hatáskörébe tartozik e szankciók jellegének és mértékének meghatározása, tiszteletben tartva többek között az arányosság elvét (lásd ebben az értelemben: 2021. február 11‑i K. M. [A hajóparancsnokkal szemben kiszabott szankciók] ítélet, C‑77/20, EU:C:2021:112, 36. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
65 A Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint ez utóbbi elvnek megfelelően a nemzeti szabályozás által megengedett megtorló (visszatartó) intézkedések nem léphetik túl az e szabályozás által jogszerűen elérni kívánt célok megvalósításához szükséges mértéket. A szankciók szigorúságának összhangban kell állnia az általuk felszámolni kívánt jogsértések súlyával, különösen a tényleges visszatartó erő biztosítása révén, ugyanakkor nem haladhatja meg az említett cél eléréséhez szükséges mértéket (lásd ebben az értelemben: 2021. február 11‑i K. M. [A hajóparancsnokkal szemben kiszabott szankciók] ítélet, C‑77/20, EU:C:2021:112, 37. és 38. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2021. október 14‑i Landespolizeidirektion Steiermark [Játékautomaták] ítélet, C‑231/20, EU:C:2021:845, 45. pont).
66 Így, ha a nemzeti szabályozás büntető jellegű szankciók – mint például a pénzbeli szankciók és a szabadságvesztés‑büntetések – halmozását írja elő, az illetékes hatóságok kötelesek meggyőződni arról, hogy a kiszabott szankciók összességének súlya nem haladja meg a megállapított jogsértés súlyát, máskülönben megsértik az arányosság elvét (lásd e tekintetben: 2022. május 5‑i BV ítélet, C‑570/20, EU:C:2022:348, 49. és 50. pont).
67 A Bíróság azt is kimondta, hogy az arányosság elve megköveteli, hogy a szankció meghatározása és a bírság összegének megállapítása során figyelembe vegyék az adott ügy egyedi körülményeit (lásd ebben az értelemben: 2018. október 4‑i Link Logistik N & N ítélet, C‑384/17, EU:C:2018:810, 45. pont).
68 A szankciók arányosságának értékelése során figyelembe kell venni a nemzeti bíróság azon lehetőségét is, hogy a vádiratban foglaltakhoz képest módosítsa a minősítést – ami kevésbé szigorú szankció alkalmazásához vezethet –, valamint azt a lehetőséget, hogy a szankciót a megállapított jogsértés súlyához képest módosítsa (lásd ebben az értelemben: 2015. július 16‑i Chmielewski ítélet, C‑255/14, EU:C:2015:475, 26. pont; 2021. február 11‑i K. M. [A hajóparancsnokkal szemben kiszabott szankciók] ítélet, C‑77/20, EU:C:2021:112, 51. pont).
69 A jelen ügyben először is az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy a büntető törvénykönyv 172b. cikkének (2) bekezdése, amely alapján a G. ST. T. ellen eljárást indítottak, valamely védjegynek a kizárólagos jog jogosultjának hozzájárulása nélküli, gazdasági tevékenység körében történő használatát kívánja szankcionálni olyan esetben, amikor e használat bizonyos súlyosságot mutat, vagy azért, mert azt ismételten követték el, vagy azért, mert jelentős károkat okozott.
70 Mivel e nemzeti jogszabály az ilyen cselekmény büntetésére öt évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztést és 5000 BGN‑től 8000 BGN‑ig terjedő pénzbüntetést ír elő, alkalmasnak tűnik a TRIPS‑megállapodás 61. cikke által követett jogszerű célok elérésére, amely cikk előírja, hogy büntetőjogilag és kellően visszatartó erejű módon kell szankcionálni legalább a kereskedelmi szinten (üzletszerűen) elkövetett szándékos védjegybitorlási cselekményeket.
71 Másodszor, ami azt a kérdést illeti, hogy az intézkedés nem haladja‑e meg az elérni kívánt célok megvalósításához szükséges mértéket, az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy a büntető törvénykönyv 172b. cikkének (2) bekezdése szerinti védjegybitorlás súlyosbító körülmények mellett elkövetett bűncselekményére előírt szabadságvesztés‑büntetés alsó határát öt évben határozták meg, amelyet a kérdést előterjesztő bíróság „rendkívül magasnak” tart.
72 Ezenkívül ugyanezen rendelkezés előírja, hogy e szabadságvesztés‑büntetéshez hozzáadódik egy 5 000 BGN‑től 8 000 BGN‑ig terjedő büntető jellegű pénzbüntetés, amelyet e bíróság szintén magas összegűnek tart.
73 Az említett bíróság egyébiránt megemlíti a büntető törvénykönyv 172b. cikkének (3) bekezdésében előírt, a jogsértő árucikkek elkobzására és megsemmisítésére irányuló további intézkedés elrendelésére vonatkozó kötelezettséget. Ugyanezen bíróság szerint ezek az intézkedések tovább fokozzák az általában kiszabásra kerülő büntetés szigorúságát.
74 E tekintetben meg kell jegyezni, hogy – amint arra a jelen ítélet 63. pontja emlékeztet – a TRIPS‑megállapodás 61. cikke előírja, hogy a WTO tagjai által előírt szankcióknak „magukban kell foglalniuk a szabadságvesztés[t] és [/vagy] az elrettentéshez (visszatartáshoz) elegendő összegű pénzbüntetés[t]”. E rendelkezés az „és” és a „vagy” kötőszó használatával ily módon felhatalmazza e tagokat arra, hogy jogszabályaikban e magatartás szankcionálása céljából a szabadságvesztés‑büntetést és a pénzbüntetést együttesen is előírhassák.
75 Ezenfelül a TRIPS‑megállapodás 61. cikke kötelezi a WTO tagjait annak előírására, hogy adott esetben a lehetséges szankciók között „szerepelnie kell a jogsértést megvalósító termék lefoglalás[ának], elkobzás[ának] és megsemmisítés[ének]; ugyanez vonatkoz[ik] a bűncselekmény elkövetésénél döntő szerepet játszott anyagokra, eszközökre”. Az ilyen intézkedések, a bitorlóra gyakorolt pénzbeli következményeken felül, hozzájárulnak a szankció hatékonyságához, mivel megakadályozzák, hogy szellemi jogot sértő áruk továbbra is forgalomban maradjanak, majd később felhasználásra kerüljenek.
76 Így maguk a TRIPS‑megállapodás 61. cikkének rendelkezései azok, amelyek kellően szigorú szintet követelnek meg a büntetendő magatartás tanúsításának vagy megismétlésének elkerülése érdekében.
77 Következésképpen nem állítható, hogy a valamely tagállam által a bizonyos súlyú védjegybitorlások megtorlása érdekében bevezetett büntetőjogi szabályozás aránytalan lenne pusztán amiatt, hogy megfelelő esetekben a pénzbüntetés kiszabásán és a szóban forgó áruk, valamint a bűncselekmény elkövetéséhez használt eszközök megsemmisítésén felül a szabadságvesztés‑büntetés kiszabását is előírja.
78 Ugyanakkor, amint az a TRIPS‑megállapodás említett 61. cikkéből is következik, amely e tekintetben a Charta 49. cikkének (3) bekezdésében is kimondott arányosság követelményét tükrözi, az e szabályozás által előírt összes büntetőjogi szankciónak összhangban kell állnia az adott bűncselekmény súlyával.
79 Márpedig – a kérdést előterjesztő bíróság által elvégzendő vizsgálat függvényében – úgy tűnik, hogy a büntető törvénykönyv 172b. cikkében említett jogsértő magatartás, amely abban áll, hogy valamely védjegyet a kizárólagos jog jogosultjának hozzájárulása nélkül gazdasági tevékenység körében „használnak”, mind a korábbi, mind az új ZMGO 13. cikkének (1) és (2) bekezdésében említett cselekmények egészére kiterjed. Ez utóbbi rendelkezések lényegében a védjegyekre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 2015. december 16‑i (EU) 2015/2436 európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2015. L 336., 1. o.) 10. cikke (2) és (3) bekezdésének felelnek meg.
80 Úgy tűnik tehát, hogy a büntető törvénykönyv 172b. cikke minden olyan cselekményre kiterjedhet, amely valamely védjegynek a kizárólagos jog jogosultjának hozzájárulása nélküli, gazdasági tevékenység körében történő használatára irányul. Ezenkívül e törvénykönyv 172b. cikkének (2) bekezdése értelmében az e leírásnak megfelelő, ismételten elkövetett vagy jelentős káros következményekkel járó cselekményt – egyebek mellett – legalább öt év szabadságvesztés‑büntetéssel rendeli büntetni.
81 Bár az ilyen szankció nem feltétlenül aránytalan a bitorlás bizonyos eseteiben, mindazonáltal meg kell állapítani, hogy az olyan rendelkezés, mint a büntető törvénykönyv 172b. cikkének (2) bekezdése, amely egy jogsértés különösen tágra szabott leírását legalább öt év szabadságvesztés‑büntetéssel kapcsolja össze, nem teszi lehetővé az illetékes hatóságok számára azt, hogy a Charta 49. cikkének (3) bekezdéséből eredő, a jelen ítélet 66. pontjában felidézett kötelezettségnek megfelelően minden egyes esetben biztosítani tudják, hogy a kiszabott szankciók súlya ne haladja meg a megállapított bűncselekmény súlyát.
82 E hatóságoknak ugyanis adott esetben meg kell vizsgálniuk az olyan védjegyek engedély nélküli használatára irányuló cselekményeket, amelyek hatása a gazdasági tevékenység körében igen korlátozott marad, még akkor is, ha e cselekményeket szándékosan és több alkalommal követték el.
83 Az említett hatóságoknak a hamisított árukra vonatkozó eseteken kívül olykor esetleg meg kell vizsgálniuk a védjegyek olyan engedély nélküli használatára irányuló cselekményeket is, amelyeket ugyan szándékosan, ismételten és az üzleti életben jelentős hatásokkal járó módon követnek el, a kizárólagos jog terjedelmének komplex vizsgálatát követően azonban azok mégsem bizonyulnak jogellenesnek.
84 Az olyan nemzeti jogszabályi rendelkezés, mint a negyedik kérdés tárgyát képező rendelkezés, azzal, hogy legalább öt év szabadságvesztés‑büntetést ír elő a védjegy gazdasági tevékenység körében történő, engedély nélküli használatának valamennyi esetére, rendkívül nehézzé teszi az illetékes hatóságok számára azt a feladatot, hogy a releváns tényezők összességére tekintettel olyan szankciót állapítsanak meg, amelynek súlya nem haladja meg a megállapított jogsértés súlyát.
85 A kérdést előterjesztő bíróság ugyanis jelezte, hogy a bolgár büntetőjog által biztosított azon lehetőség, hogy a büntető törvénykönyv 172b. cikkének (2) bekezdésében előírt büntetés alsó határánál enyhébb büntetést szabjanak ki, azokra az esetekre korlátozódik, amikor az enyhítő körülmények vagy kivételesek, vagy számosak. E bíróság arra is rámutatott, hogy a szabadságvesztés‑büntetés végrehajtása felfüggesztésének lehetősége csak akkor áll fenn, ha e büntetés nem haladja meg a három évet. Tekintettel arra, hogy a büntető törvénykönyv 172b. cikkének (2) bekezdése a védjegy gazdasági tevékenység körében történő, engedély nélküli használatának valamennyi esetére legalább öt év szabadságvesztés‑büntetést ír elő, a büntetés enyhítésének és a végrehajtás felfüggesztésének e korlátozott lehetőségei elégtelennek bizonyulhatnak ahhoz, hogy a büntetés minden egyes esetben az e súlyossággal arányos megtorlásra vezessen.
86 A fentiekre tekintettel a negyedik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a Charta 49. cikkének (3) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti jogszabályi rendelkezés, amely valamely védjegynek a kizárólagos jog jogosultjának engedélye nélkül, ismételt vagy jelentős káros következményekkel járó módon, gazdasági tevékenység körében történő használata esetén öt év szabadságvesztés‑büntetést ír elő.
A költségekről
87 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.
A fenti indokok alapján a Bíróság (negyedik tanács) a következőképpen határozott:
1) Az Európai Unió Alapjogi Chartája 49. cikkének (1) bekezdését
a következőképpen kell értelmezni:
a bűncselekmények és büntetések törvényességének elvével nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely valamely védjegynek a kizárólagos jog jogosultjának engedélye nélkül, gazdasági tevékenység körében történő használata esetén előírja, hogy ugyanazon magatartás szabálysértésnek és bűncselekménynek is minősíthető, anélkül hogy olyan szempontokat tartalmazna, amelyek lehetővé tennék a szabálysértésnek a bűncselekményhez képesti elhatárolását, amiatt, hogy a jogsértés hasonló vagy akár azonos megszövegezéssel szerepel a büntető törvénykönyvben és a védjegytörvényben.
2) Az Alapjogi Charta 49. cikkének (3) bekezdését
a következőképpen kell értelmezni:
azzal ellentétes az olyan nemzeti jogszabályi rendelkezés, amely valamely védjegynek a kizárólagos jog jogosultjának engedélye nélkül, ismételt vagy jelentős káros következményekkel járó módon, gazdasági tevékenység körében történő használata esetén öt év szabadságvesztés‑büntetést ír elő.
Aláírások