A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (harmadik tanács)
2023. június 8.(*)
„Előzetes döntéshozatal – Polgári és kereskedelmi ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés – 44/2001/EK rendelet – 33. és 36. cikk – A valamely tagállamban hozott határozat elismerése – Egy másik tagállam bírósága előtt járulékos jelleggel történő hivatkozás – E határozat hatásai az eredeti eljárás helye szerinti államban – Az említett határozatot követően a címzett tagállamban benyújtott kereset elfogadhatósága – A kérelmek egyetlen eljáráson belüli koncentrációját előíró nemzeti eljárási szabályok”
A C‑567/21. sz. ügyben,
az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Cour de cassation (semmítőszék, Franciaország) a Bírósághoz 2021. szeptember 15‑én érkezett, 2021. szeptember 8‑i határozatával terjesztett elő
a BNP Paribas SA
és
TR
között folyamatban lévő eljárásban,
A BÍRÓSÁG (harmadik tanács),
tagjai: K. Jürimäe tanácselnök, M. Safjan, N. Piçarra, N. Jääskinen (előadó) és M. Gavalec bírák,
főtanácsnok: P. Pikamäe,
hivatalvezető: A. Calot Escobar,
tekintettel az írásbeli szakaszra,
figyelembe véve a következő által előterjesztett észrevételeket:
– a BNP Paribas SA képviseletében V. Bringer, N. Coutrelis és M. Lévis avocats,
– TR képviseletében A. Lyon‑Caen, T. Lyon‑Caen és F. Thiriez avocats,
– a francia kormány képviseletében A. Daniel és A.‑L. Desjonquères, meghatalmazotti minőségben,
– a svájci kormány képviseletében N. Marville‑Dosen és J. Schickel‑Küng, meghatalmazotti minőségben,
– az Európai Bizottság képviseletében S. Noë és W. Wils, meghatalmazotti minőségben,
a főtanácsnok indítványának a 2023. február 16‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22‑i 44/2001/EK tanácsi rendelet (HL 2001. L 12., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 4. kötet, 42. o.) 33. és 36. cikkének értelmezésére vonatkozik.
2 E kérelmet a BNP Paribas SA és TR között ez utóbbinak egy angol bíróság által hozott olyan határozat tárgyát képező elbocsátása tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő, amelynek vitatottak a francia bíróságok előtt később indított kereset elfogadhatóságára gyakorolt hatásai.
A jogi háttér
Az uniós jog
A 44/2001 rendelet
3 A 44/2001 rendelet (2), (6), (16) és (19) preambulumbekezdésének szövege a következő:
„(2) A joghatóságra és a határozatok elismerésére vonatkozó nemzeti jogszabályok között fennálló egyes különbségek akadályozzák a belső piac megfelelő működését. A polgári és kereskedelmi ügyekben az e rendelet hatálya alá tartozó tagállamok határozatainak gyors és egyszerű elismerése és végrehajtása céljából elengedhetetlenül szükségesek a joghatósági összeütközésre vonatkozó szabályok egységesítésére és az alaki követelmények egyszerűsítésére irányuló rendelkezések.
[…]
(6) A polgári és kereskedelmi ügyekben hozott határozatok szabad mozgásának biztosítása érdekében szükséges és célszerű, hogy a joghatóságra, valamint a határozatok elismerésére és végrehajtására vonatkozó szabályokat kötelező és közvetlenül alkalmazandó közösségi jogi aktus rendezze.
[…]
(16) Az igazságszolgáltatás iránt a Közösségben táplált kölcsönös bizalom azt indokolja, hogy a tagállamokban hozott határozatokat – a vitás eseteket kivéve – automatikusan, bármilyen külön eljárás nélkül elismerjék.
[…]
(19) Biztosítani kell a [polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról és a bírósági határozatok végrehajtásáról szóló, 1968. szeptember 27‑i Brüsszeli Egyezmény (HL 1972. L 299., 32. o.] és e rendelet közötti folytonosságot, ennek érdekében átmeneti rendelkezéseket kell megállapítani. Ugyanez a folytonossági követelmény vonatkozik a Brüsszeli Egyezménynek a […] Bírósága általi értelmezésére is.”
4 Az említett rendelet elismerésre és végrehajtásra vonatkozó III. fejezetében szereplő, e fejezet „Elismerés” című 1. szakaszában található 33. cikke előírja:
„(1) Valamely tagállamban hozott határozatot más tagállamban külön eljárás nélkül elismerik.
(2) Az az érdekelt fél, aki egy jogvitában elsődlegesen egy határozat elismerésére hivatkozik, az e fejezet 2. és 3. szakaszában szabályozott eljárásnak megfelelően kérelmezheti annak megállapítását, hogy a határozat elismerhető.
(3) Amennyiben valamely tagállam bíróságán folyó eljárás kimenetele az elismeréssel kapcsolatos kérdéstől függ, az említett bíróság joghatósággal rendelkezik e kérdés eldöntésére.”
5 A 44/2001 rendelet ezen 1. szakaszában található 36. cikke a következőket mondja ki:
„A külföldi határozat érdemben semmilyen körülmények között sem vizsgálható felül.”
6 E rendeletet a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2012. december 12‑i 1215/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2012. L 351., 1. o.) helyezte hatályon kívül és váltotta fel. Ugyanakkor az 1215/2012 rendelet 66. cikkének (2) bekezdése értelmében a 44/2001 rendeletet továbbra is alkalmazni kell a 2015. január 10. előtt indított olyan eljárásokban hozott határozatokra, amelyek ez utóbbi rendelet hatálya alá tartoznak.
A kilépésről rendelkező megállapodás
7 A Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királyságának az Európai Unióból és az Európai Atomenergia‑közösségből történő kilépéséről szóló megállapodást (HL 2020. L 29., 7. o.; a továbbiakban: a kilépésről rendelkező megállapodás) 2019. október 17‑én fogadták el, és 2020. február 1‑jén lépett hatályba.
8 E megállapodás „Joghatóság, bírósági határozatok elismerése és végrehajtása, valamint ezekkel kapcsolatos együttműködés a központi hatóságok között” című 67. cikke 2. pontjának a) alpontja az alábbiakat mondja ki:
„Az Egyesült Királyságban, valamint a tagállamokban az Egyesült Királyságot érintő helyzetekben az ítéletek, határozatok, közokiratok, perbeli egyezségek és megállapodások elismerése és végrehajtása tekintetében az alábbi jogi aktusok vagy rendelkezések a következőképpen alkalmazandók:
a) az [1215/2012] rendelet alkalmazandó az átmeneti időszak vége előtt indított jogi eljárásokban hozott határozatok elismerésére és végrehajtására […]”
9 Az említett megállapodás 126. cikke olyan átmeneti időszakot ír elő, amely a megállapodás hatálybalépésének napján kezdődik és 2020. december 31‑én ér véget, és amelynek során ugyanezen megállapodás 127. cikke (1) bekezdése első albekezdésének megfelelően az uniós jog alkalmazandó az Egyesült Királyságra és az Egyesült Királyságban, amennyiben a kilépésről rendelkező megállapodás másként nem rendelkezik.
A nemzeti jog
A francia jog
10 A Code du travail (a munka törvénykönyve) L. 1234‑5. cikkének első bekezdése így rendelkezik:
„Amennyiben a munkavállaló nem teljesíti a felmondási időt, a felmondási idő megváltására jogosult, kivéve, ha súlyos kötelezettségszegést követett el.”
11 E törvénykönyv L. 1234‑9. cikkének első bekezdése értelmében:
„A határozatlan időre szóló munkaszerződéssel rendelkező munkavállaló – a súlyos kötelezettségszegés esetét kivéve – végkielégítésre jogosult […]”
12 Az említett törvénykönyv L. 1235‑3. cikke szerint, amennyiben a munkavállaló elbocsátására nem valós és komoly ok miatt kerül sor, a bíróság javasolhatja a munkavállalónak a munkáltatónál betöltött munkakörbe történő visszahelyezését, a megszerzett előnyeinek megőrzése mellett, és amennyiben az egyik fél visszautasítja ezt a munkakörbe történő visszahelyezést, a bíróság a munkáltató terhére kártérítést ítél meg a munkavállaló részére.
13 Ugyanezen törvénykönyv R. 1452‑6. cikkének a 2016. május 20‑i loi n° 2016‑660 relative à la justice prud’homale et au traitement judiciaire du contentieux du travail (a munkaügyi peres eljárásról szóló 2016‑660. sz. rendelet, a JORF 2016. május 25‑i száma, 30. sz. szöveg) általi hatályon kívül helyezése előtt hatályos változata a következőket mondta ki:
„Az ugyanazon felek között létrejött munkaszerződéssel összefüggő valamennyi kérelem – függetlenül attól, hogy a felperestől vagy az alperestől származik – egyetlen eljárás tárgyát képezi.
Ez a szabály nem alkalmazható, amennyiben a követelések alapja csak a conseil de prud’hommes‑hoz (munkaügyi bíróság) fordulást követően jött létre vagy derült ki.”
Az Egyesült Királyság joga
14 Az 1996. évi Employment Rights Act (a munkavállalók jogairól szóló 1996. évi törvény, a továbbiakban: 1996. évi ERA) tartalmaz egy „Visszaélésszerű elbocsátás” című X. részt.
15 E X. résznek „A jogellenes elbocsátás tilalmához való jog” című I. fejezete tartalmazza a 98. szakaszt, amelynek szövege a következő:
„(1) E rész alkalmazásában annak eldöntése érdekében, hogy a munkavállaló elbocsátása indokolt vagy visszaélésszerű volt‑e, a munkáltatónak bizonyítania kell:
(a) az elbocsátás indokát (vagy több indok esetén a fő indokát), valamint
(b) azt, hogy vagy a (2) bekezdés alá tartozó indokról, vagy más olyan érdemi indokról van szó, amely igazolhatja egy, a munkavállaló által betöltött álláshelyet betöltő munkavállaló elbocsátását.
(2) Valamely indok akkor tartozik a jelen bekezdés alá, ha
[…]
(b) a munkavállaló magatartására vonatkozik.
[…]
(4) Amennyiben a munkáltató eleget tett az (1) bekezdés követelményeinek, azon kérdés eldöntése, hogy az elbocsátás (a munkáltató által bizonyított indokra tekintettel) indokolt vagy visszaélésszerű volt‑e,
(a) attól függ, hogy az adott körülmények között (ideértve a munkáltató vállalkozásának méretét és adminisztratív erőforrásait) a munkáltató észszerűen vagy észszerűtlenül járt‑e el a tekintetben, hogy azt a munkavállaló elbocsátását indokoló elégséges okként kezelte, és
(b) a méltányosságnak és az ügy érdemének megfelelően történik.
[…]”
16 Az említett X. résznek a „Jogorvoslat jogellenes felmondás esetén” című II. fejezete tartalmazza a 118. szakaszt, amely szerint, amennyiben a bíróság a 112. cikk (4) bekezdése és a 117. cikk (3) bekezdése alapján jogellenes felmondás esetén kártérítést ítél meg, e kártérítés egyrészt basic awardból (alapvégkielégítés), másrészt pedig egy compensatory awardból (elbocsátásra tekintettel járó kártérítés) áll.
Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
17 1998. augusztus 25‑én egy angol jog szerinti szerződés alapján a BNP Paribas, korábban BNP SA az alapeljárás alperesét e francia társaság londoni (Egyesült Királyság) fióktelepén foglalkoztatta.
18 2009. április 2‑án e felek a francia jog szerinti határozatlan idejű munkaszerződést írtak alá, amely előírta az érintett Szingapúrba történő kirendelését. Ezt követően e szerződés 2010. augusztus 16‑i módosítása értelmében őt a londoni fióktelephez osztották be.
19 A 2013. szeptember 30‑i levélben az alapeljárás alperesét súlyos kötelezettségszegés miatt elbocsátották a szingapúri kirendelése során bekövetkezett tények miatt, ám ő az elbocsátást vitatta.
20 A Bíróság rendelkezésére álló iratokból kitűnik, hogy 2013. december 20‑án e munkavállaló jogellenes elbocsátás megállapítása iránt és e jogcímen kártérítés iránti keresetet nyújtott be az Employment Tribunal, London Centralhoz (munkaügyi bíróság [London Central], Egyesült Királyság; a továbbiakban: angol bíróság), és az egyébiránt a munkaszerződésének megszüntetésével kapcsolatos fizetési kérelmek előterjesztésére irányuló fenntartással élt.
21 2014. szeptember 26‑i ítéletével (a továbbiakban: brit határozat) e bíróság e keresetet az Egyesült Királyság jogára tekintettel megalapozottnak nyilvánította, és a kártérítési intézkedésekre vonatkozó többi kérdést egy későbbi tárgyalásra visszautalta. A BNP Paribas kártérítés címén 81 175 font sterling (GBP) (hozzávetőleg 96 517 euró) összeget fizetett ki az érintettnek. Ebben az ítéletben az említett bíróság többek között kifejtette, hogy a BNP Paribas a francia munka törvénykönyvének megfelelő szankciót szabott ki alkalmazottjára, de e társaság jogi képviselője elfogadta, hogy a jogvitát az 1996. évi ERA és az Egyesült Királyság ítélkezési gyakorlata alapján bírálják el.
22 2014. november 27‑én az említett munkavállaló a conseil de prud’hommes de Paris‑hoz (párizsi munkaügyi bíróság, Franciaország) fordult annak érdekében, hogy a bíróság kötelezze a BNP Paribas‑t arra, hogy különböző összegeket fizessen meg számára, különösen a valós és komoly ok nélküli elbocsátás miatti kártérítést, a felmondási idő be nem tartása miatti kártérítést, a végkielégítést, valamint a munkaszerződésében előírt jutalékokat és pótlékokat. A 2016. május 17‑i ítéletben e kérelmeket a brit határozat jogerős jellege miatt elfogadhatatlannak nyilvánították.
23 2016. május 17‑i ítéletével a cour d’appel de Paris (párizsi fellebbviteli bíróság, Franciaország) hatályon kívül helyezte ezt az ítéletet. E bíróság úgy vélte, hogy a brit határozat annyiban, amennyiben azt állapította meg, hogy az elbocsátás nem valós és komoly okon alapul, jogerőre emelkedett, ugyanakkor a munkavállaló Franciaországban benyújtott kérelmei elfogadhatók voltak. E bíróság rámutatott arra, hogy az angol bírósághoz benyújtott kereset kifejezetten utalt arra, hogy az érintett „alap‑végkielégítést és az elbocsátásra tekintettel járó kártérítést” kér, nem pedig „a munkaszerződésének megszüntetésével összefüggő szociális juttatásokat és előnyöket”, amelyeket egy másik bíróság előtt kívánt megszerezni. A cour d’appel de Paris (párizsi fellebbviteli bíróság) megállapította, hogy az angol bírósághoz benyújtott pénzbeli kérelmek nem ugyanazok, mint az elé terjesztett kérelmek, így azokkal szemben nem lehet jogerős határozatot hozni. E bíróság a BNP Paribas‑t arra kötelezte, hogy a francia jog és az alapügyben szóban forgó munkaszerződés alapján fizessen tényleges és komoly ok nélküli elbocsátás miatti kártérítést, a felmondási idő be nem tartása miatti kártérítést, végkielégítést, valamint fizesse meg a jutalékokat és pótlékokat.
24 A BNP Paribas fellebbezést nyújtott be ezen ítélettel szemben a Cour de cassationhoz (semmítőszék, Franciaország), amely a jelen eljárásban a kérdést előterjesztő bíróság. Különösen a 44/2001 rendelet 33. cikkére hivatkozik annak alátámasztása érdekében, hogy a brit határozat miatt a francia bíróságoknak nem volt lehetőségük az érintett munkavállaló által előterjesztett kérelmek vizsgálatára. E tekintetben először is úgy véli, hogy a jogerő alóli kivételt arra tekintettel kellett volna értékelni, hogy a külföldi ítélet a meghozatalának helye szerinti tagállamban milyen önállósággal rendelkezett, és hogyan érvényesült, továbbá hogy meg kellett volna vizsgálni, hogy ez az ítélet akadályát képezte volna‑e annak, hogy egy másik tagállam bíróságai olyan kérelmekről határozzanak, amelyeket az előbbi államban indított eljárásban is elő lehetett volna terjeszteni. Másodszor arra hivatkozik, hogy az alapeljárásban a munkavállaló által Franciaországban benyújtott kérelmek tárgya ugyanaz, nevezetesen az elbocsátása következményei miatti kártérítés, és ugyanaz a jogcím, nevezetesen a 2009. április 2‑án aláírt munkaszerződés, mint azok esetében, amelyekkel kapcsolatban már az angol bírósághoz fordultak, így azok az angol bíróság által hozott jogerős ítéletekbe ütköznek, tehát elfogadhatatlanok.
25 E tekintetben a Cour de cassation (semmítőszék) először is arra keresi a választ, hogy a 44/2001 rendelet 33. és 36. cikkére tekintettel valamely tagállam bírósága által hozott határozat elismerése elfogadhatatlanná teheti‑e az ugyanazon felek közötti és ugyanazon szerződésen alapuló olyan keresetet, amelyet később egy másik tagállamban nyújtottak be az említett külföldi bíróság előtt elő nem terjesztett kérelmekről való határozathozatal érdekében, amennyiben az eredeti eljárás szerinti tagállam joga vagyis az előbbi állam a kérelmek koncentrációjára vagy az eljárás egységességére vonatkozó szabályt ír elő, és adott esetben a címzett tagállam, vagyis e második állam joga hasonló szabályt tartalmaz.
26 A kérdést előterjesztő bíróság szerint jelen esetben az Egyesült Királyság joga kapcsán a BNP Paribas a Court of Chancery (England and Wales) (kancelláriai bíróság [Anglia és Wales]) 1843. július 20‑i Henderson v. Henderson határozatából eredő „abuse of process” szabályra hivatkozik, amely „arra kötelezi a feleket, hogy amennyiben a kérdésük valamely hatáskörrel rendelkező bíróság előtti jogvita tárgyává válik, az ügyük egészét terjesszék e bíróság elé annak érdekében, hogy e kérdés valamennyi vonatkozását – fellebbezés fenntartása mellett – egyszer s mindenkorra el lehessen dönteni”. A kérdést előterjesztő bíróság hozzáteszi, hogy a francia jogot illetően a munka törvénykönyve R. 1452‑6. cikkében foglalt, az úgynevezett „eljárás egységességének” szabálya, amely előírja, hogy az ugyanazon felek közötti munkaszerződéssel kapcsolatos valamennyi kérelemnek főszabály szerint egyetlen eljárás tárgyát kell képeznie, még hatályban volt, amikor a conseil de prud’hommes de Paris‑hoz (párizsi munkaügyi bíróság) fordultak.
27 Másodszor, abban az esetben, ha a Bíróság azt állapítaná meg, hogy ilyen körülmények között a 44/2001 rendelet 36. cikke értelmében vett külföldi határozat joghatásaiból nem következik elfogadhatatlanság, a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy e rendelet 33. és 36. cikkének alkalmazása szempontjából milyen hatással jár a „jogalap” és a „tárgy” esetleges azonossága, különös tekintettel a jelen ügyben az angol, illetve a francia bíróságok előtt előterjesztett különös kérelmekre.
28 E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság egyrészt azt kívánja megtudni, hogy „azonos tárgyúnak” kell‑e minősíteni minden olyan kérelmet, amelynek célja az ugyanazon munkaszerződésből eredő kötelezettségek nemteljesítésének pénzügyi szankcionálása, vagy e kérelmeket aszerint kell megkülönböztetni, hogy az e szerződés teljesítésével járó vagy az e szerződés felmondására jellemző kötelezettségekre vonatkoznak.
29 Másrészt e bíróság különösen arra keresi a választ, hogy a „tárgy” azonos‑e egyrészt a jogellenes elbocsátásra tekintettel járó olyan kártérítés esetén, mint az Egyesült Királyság jogában az 1996. évi ERA által előírt kártérítés, másrészt pedig az olyan valós és komoly ok nélküli elbocsátásra tekintettel járó végkielégítés esetén, mint amilyet a francia jogban a munka törvénykönyve L. 1235‑3. cikke előír, vagy esetleg az e törvénykönyv L. 1234‑5. cikkének első bekezdésében, illetve az L. 1234‑9. cikkének első bekezdésében előírt, a felmondási idő be nem tartása miatti kártérítés és végkielégítés esetén.
30 Harmadszor és végül a kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja megtudni, hogy az olyan keresetet, mint amilyen az Egyesült Királyságban fennálló jogellenes elbocsátás miatti kereset, és a munkaszerződésben előírt bónuszok vagy jutalmak megfizetése iránti keresetet, úgy kell‑e tekinteni, hogy azoknak „azonos jogalapja” és „azonos tárgya” van, ha e két kereset a felek közötti ugyanazon a szerződéses jogviszonyon alapul.
31 E körülmények között a Cour de cassation (semmítőszék) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:
„1) Úgy kell‑e értelmezni a [44/2001 rendelet] 33. és 36. cikkét, hogy amennyiben a határozat kiadásának helye szerinti tagállam joga e határozatnak olyan hatást tulajdonít, hogy az akadályát képezi annak, hogy azonos felek új keresetet indíthassanak olyan kérelmek elbírálása érdekében, amelyeket az első eljárás során előterjeszthettek volna, az e határozat által a megkeresett tagállamban kiváltott hatások kizárják, hogy ez utóbbi állam bírósága az ilyen kérelmekről határozzon, amennyiben ezen állam időbeli hatály folytán alkalmazandó joga a munkajog területén a követelések koncentrációjára vonatkozóan hasonló kötelezettséget írt elő?
2) Az ezen első kérdésre adandó nemleges válasz esetén úgy kell‑e értelmezni a [44/2001 rendelet] 33. és 36. cikkét, hogy valamely olyan keresetnek, mint az egyesült királysági »unfair dismissal« miatti keresetnek, megegyezik‑e a jogalapja és a tárgya az olyan keresetével, mint a francia jog szerinti, valós és komoly ok nélküli elbocsátás miatti kereset, amely folytán elfogadhatatlanok a munkavállaló által azt követően, hogy tekintetében az Egyesült Királyságban az »unfair dismissal«‑t megállapító és ennek alapján elbocsátásra tekintettel járó kártérítést (compensatory award) megítélő határozat került meghozatalra, a francia bíróság előtt előterjesztett, valós és komoly ok nélküli elbocsátás miatti kártérítés, felmondási idő megváltása és végkielégítés iránti kérelmek? Különbséget kell‑e tenni e tekintetben a valós és komoly ok nélküli elbocsátás miatti kártérítés, amelynek jogalapja és tárgya azonos lehet a »compensatory award« tárgyával és jogalapjával, illetve a végkielégítés és a felmondási idő megváltása között, amelyek a francia jogban akkor járnak, ha az elbocsátás valós és komoly okon alapul, azonban nem járnak a súlyos kötelességszegésen alapuló elbocsátás esetén?
3) Hasonlóképpen, úgy kell‑e értelmezni a [44/2001 rendelet] 33. és 36. cikkét, hogy egy, az egyesült királysági »unfair dismissal« miatti keresethez hasonló keresetnek, illetve a munkaszerződésben előírt bónuszok vagy jutalmak megfizetése iránti keresetnek azonos a jogalapja és a tárgya, amennyiben e keresetek a felek közötti ugyanazon szerződéses jogviszonyon alapulnak?”
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről
Előzetes észrevételek
32 Először is, ami a 44/2001 rendelet időbeli hatályát illeti, meg kell jegyezni, hogy azt az 1215/2012 rendelet hatályon kívül helyezte és felváltotta, azonban ez utóbbi 66. cikkének (2) bekezdése értelmében az előbbi rendeletet továbbra is alkalmazni kell a 2015. január 10. előtt indított eljárásokban hozott határozatokra.
33 Így egy másik tagállamban hozott határozat elismerése vagy végrehajtása iránti kérelem keretében az e két rendelet közül az időbeli hatállyal rendelkező meghatározásához azon eljárás megindításának az időpontját kell figyelembe venni, amely a kérelmezett végrehajtás tárgyát képező határozat meghozatalához vezetett (lásd ebben az értelemben: 2019. június 6‑i Weil ítélet, C‑361/18, EU:C:2019:473, 24. pont).
34 A jelen ügyben az azon határozathoz vezető keresetet, amelynek elismerése az alapügy tárgyát képezi, 2013. december 20‑án nyújtották be az angol bírósághoz. Ebből következik, hogy a 44/2001 rendelet időbeli hatályánál fogva alkalmazandó a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő jogvitára.
35 Másodszor, ami a 44/2001 rendeletnek az Egyesült Királyság Európai Unióból való kilépésétől függetlenül fennálló területi hatályát illeti, meg kell állapítani, hogy a kilépésről rendelkező megállapodás 126. és 127. cikkével összefüggésben értelmezett 67. cikke (2) bekezdésének a) pontja értelmében az 1215/2012 rendelet alkalmazandó az Egyesült Királyságban, valamint a tagállamokban az Egyesült Királyságot érintő helyzetekben az átmeneti időszak vége, azaz 2020. december 31. előtt indított bírósági eljárások keretében hozott határozatok elismerésére és végrehajtására.
36 Ebből következik, hogy a 44/2001 rendeletben szereplő, elismerésre és végrehajtásra vonatkozó rendelkezések, amelyeket e kilépési megállapodás elfogadásakor az 1215/2012 rendelet már hatályon kívül helyezett és felváltott, ugyanezen feltételek mellett továbbra is alkalmazandók.
37 A jelen ügyben, mivel a brit határozatot, amelynek elismerését Franciaországban kérik, egy 2013. december 20‑án indított bírósági eljárás keretében hozták, a 44/2001 rendelet területi hatálya kiterjed az alapeljárásra.
38 Harmadszor, a 44/2001 rendelet értelmezését illetően, – amint az e rendelet (19) preambulumbekezdéséből kitűnik, és annyiban, amennyiben e rendelet a tagállamok közötti kapcsolatokban az új tagállamoknak az alábbi egyezményhez való csatlakozásáról szóló későbbi egyezményekkel módosított, a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok végrehajtásáról szóló, 1968. szeptember 27‑i egyezmény (a továbbiakban: Brüsszeli Egyezmény) helyébe lépett – a Bíróság által az ezen egyezmény rendelkezéseire vonatkozóan adott értelmezés az említett rendelet rendelkezéseire is érvényes, amennyiben e jogszabályok rendelkezései egyenértékűnek tekinthetők (2017. július 7‑i Nogueira és társai ítélet, C‑168/16 és C‑169/16, EU:C:2017:688, 45. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
39 A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelemben kifejezetten említett rendelkezésekre tekintettel meg kell állapítani, hogy ilyen egyenértékűség áll fenn egyrészt a Brüsszeli Egyezmény 26. és 29. cikke, másrészt pedig a 44/2001 rendelet 33. és 36. cikke között, mivel az előbbi cikkek szövegét lényegében átvették ez utóbbi cikkek. Következésképpen a Bíróság által az előbbi cikkekre vonatkozóan korábban adott értelmezés érvényes az utóbbi cikkekre is.
40 Negyedszer és utolsósorban, a jelen ügyben előterjesztett kérdések terjedelmét illetően pontosítani kell egyrészt, hogy az alapügyben szóban forgó helyzet megfelel a 44/2001 rendelet 33. cikkének (3) bekezdésében említett esetnek, vagyis annak, amikor az egyik tagállamban, az úgynevezett „származási tagállamban” hozott határozat elismerésére járulékos jelleggel egy másik tagállam, az úgynevezett „címzett tagállam” bírósága előtt hivatkoznak. Másrészt a P. Jenard által a Brüsszeli Egyezményről készített jelentésből (HL 1979. C 59., 44. o.) kitűnik, hogy ezen egyezmény 26. cikkének harmadik bekezdése, amely e rendelet 33. cikke (3) bekezdésének felel meg, „azon esetekre vonatkozik, amikor az elismerésre járulékos jelleggel hivatkoznak, azaz egy másik eljárás során hozott jogerős határozat alóli kivételként”, annak megakadályozása érdekében, hogy az e határozatban eldöntöttekkel azonos kérdésekre vonatkozó kérelmek e másik tagállamban történő benyújtása kétségbe vonja a határozatot.
Az első kérdésről
41 Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 44/2001 rendelet 33. cikkét e rendelet 36. cikkével összefüggésben úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes, ha az eredeti eljárás szerinti tagállamban hozott, a munkaszerződésre vonatkozó határozatnak a címzett tagállamban való elismerése azzal a következménnyel jár, hogy a címzett tagállam bíróságához benyújtott kérelmek elfogadhatatlanok azzal az indokkal, hogy az eredeti eljárás szerinti tagállam joga e munkaszerződéssel kapcsolatos valamennyi kérelem koncentrációjára vonatkozó eljárási szabályt ír elő.
42 E tekintetben meg kell állapítani, amint azt a főtanácsnok is tette indítványának 37. pontjában, hogy az „elismerés” fogalmát a 44/2001 rendelet nem határozza meg, a 33. cikkének (1) bekezdésében csupán azt mondja ki, hogy a valamely tagállamban hozott határozatot a többi tagállamban külön eljárás nélkül elismerik, a 36. cikkében pedig azt, hogy a külföldi határozat érdemben semmilyen körülmények között sem vizsgálható felül.
43 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a 44/2001 rendelet rendelkezéseit önálló módon, e rendelet rendszerére és célkitűzéseire figyelemmel kell értelmezni (2012. november 15‑i Gothaer Allgemeine Versicherung és társai ítélet, C‑456/11, EU:C:2012:719, 25. pont; 2018. március 7‑i E.ON Czech Holding ítélet, C‑560/16, EU:C:2018:167, 25. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
44 A 44/2001 rendelet célkitűzéseit illetően a (2), a (6), a (16) és a (17) preambulumbekezdésből kitűnik, hogy az a polgári és kereskedelmi ügyekben a tagállamokban hozott határozatok szabad mozgásának a biztosítására törekszik a hatásköri szabályok egységesítése és az alakiságoknak az e határozatok gyors és egyszerű elismerése és végrehajtása céljából történő egyszerűsítése útján (lásd ebben az értelemben: 2018. október 4‑i Società Immobiliare Al Bosco ítélet, C‑379/17, EU:C:2018:806, 45. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2019. december 12‑i Aktiva Finants ítélet, C‑433/18, EU:C:2019:1074, 25. pont).
45 Ami a 44/2001 rendelet által létrehozott rendszert illeti, annak (16) preambulumbekezdése hangsúlyozza az igazságszolgáltatás iránt az Unióban táplált kölcsönös bizalom fontosságát, különösen akkor, ha a tagállamok bíróságainak közös joghatósági szabályokat kell alkalmazniuk. E kölcsönös bizalom igazolja a valamely tagállamban hozott határozatok ipso iure elismerését, amint azt e rendelet 33. cikkének (1) bekezdése előírja, és magában foglalja az ilyen határozatok érdemi felülvizsgálatának hiányát, amint azt az említett rendelet 36. cikke megköveteli (lásd ebben az értelemben: 2012. november 15‑i Gothaer Allgemeine Versicherung és társai ítélet, C‑456/11, EU:C:2012:719, 28., 35. és 37. pont; 2013. szeptember 26‑i Salzgitter Mannesmann Handel ítélet, C‑157/12, EU:C:2013:597, 31. és 32. pont; 2015. július 16‑i Diageo Brands ítélet, C‑681/13, EU:C:2015:471, 40. pont).
46 Az említett bizalom azt is feltételezi, hogy az ilyen határozatok elismerésének elvére vonatkozó olyan rendelkezéseket, mint amelyek a 44/2001 rendelet 33. cikkében szerepelnek, ne értelmezzék megszorítóan, míg az ezen elv alóli kivételeket megállapító rendelkezéseket szigorúan kell értelmezni (lásd ebben az értelemben: 2012. november 15‑i Gothaer Allgemeine Versicherung és társai ítélet, C‑456/11, EU:C:2012:719, 28. és 30. pont; 2015. július 16‑i Diageo Brands ítélet, C‑681/13, EU:C:2015:471, 41. pont; 2022. június 20‑i London Steam‑Ship Owners Mutual Insurance Association ítélet, C‑700/20, EU:C:2022:488, 77. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
47 Ebben az összefüggésben, amint arra a Bíróság már emlékeztetett P. Jenard‑nak a jelen ítélet 40. pontjában említett jelentésére hivatkozva, az elismerésnek „az a hatása, hogy ugyanazt az önállóságot és érvényesülést biztosítsa a határozatnak, mint amellyel az abban a tagállamban rendelkezik, ahol hozták”. Következésképpen, a 44/2001 rendelet 33. cikke értelmében elismert külföldi határozatnak főszabály szerint ugyanazon joghatásokat kell kiváltania a kérelmezett államban, mint a származási államban (lásd ebben az értelemben: 2012. november 15‑i Gothaer Allgemeine Versicherung és társai ítélet, C‑456/11, EU:C:2012:719, 34. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
48 Amint arra a főtanácsnok indítványának 42–52. pontjában lényegében rámutatott, ezen ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy amikor a 44/2001 rendelet alapján hivatkoznak a valamely tagállamban hozott határozat elismerésére, főszabály szerint egyrészt kizárólag az eredeti eljárás szerinti tagállam jogának szabályaira kell utalni azon joghatások meghatározása érdekében, amelyeket e határozatnak a címzett tagállamban ki kell fejtenie, másrészt pedig az ilyen határozatnak azt az önállóságot és hatékony érvényesülést kell tulajdonítani, amellyel az az eredeti eljárás szerinti tagállamban rendelkezik.
49 A jelen ügyben az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy az eredeti eljárás szerinti tagállam joga arra kötelezi a feleket, hogy az ugyanazon jogviszonyra vonatkozó valamennyi kérelmüket az elfogadhatatlanság terhe mellett egyetlen eljáráson belül koncentrálják. Meg kell tehát határozni, hogy az ilyen eljárási szabály az eredeti eljárás helye szerinti tagállamban hozott határozat önállóságára és érvényesülésére vonatkozik‑e, amennyiben azt a címzett tagállamban elismerik, és így a címzett tagállam bíróságához ugyanazon felek között és ugyanazon jogviszony alapján később benyújtott új kérelmek elfogadhatatlanok.
50 E tekintetben meg kell állapítani, hogy a kérelmek koncentrációjára vonatkozó ilyen belső jogi szabály eljárási jellegű, és célja – mind a gondos igazságszolgáltatás, mind az érintett felek érdekében – annak elkerülése, hogy a felek közötti egy és ugyanazon jogviszonyhoz kapcsolódó kérelmek több eljárást eredményezzenek. Márpedig az ilyen szabálynak nem célja, hogy a jelen ítélet 47. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében szabályozza a határozatnak a meghozatala szerinti tagállamban fennálló önállóságát és érvényesülést. Következésképpen az említett szabály nem alkalmazandó az olyan határozathoz kapcsolódó joghatások meghatározására, amelynek elismerésére az ugyanazon felek közötti és ugyanazon jogviszonyra vonatkozó, e határozatot követően valamely másik tagállamban indított kereset elfogadhatóságának vitatása érdekében hivatkoznak.
51 Amint azt a főtanácsnok indítványának 58–62. pontjában lényegében hangsúlyozta, az ezzel ellentétes értelmezés veszélyeztetné az e rendelet III. fejezetében szereplő, elismerésre vonatkozó rendelkezések alkalmazását, továbbá az említett rendelet II. fejezetében szereplő, a tagállami bíróságok joghatóságát egységes módon meghatározó rendelkezések végrehajtását is korlátozhatná, mivel azzal a következménnyel járhat, hogy megakadályozza az egyik felet abban, hogy új kérelmekkel forduljon egy olyan bírósághoz, amelyet ugyanezen rendelet egyébként hatáskörrel rendelkezőként jelölt meg.
52 Mindenesetre a Bíróság emlékeztett arra, hogy noha az elismerésnek főszabály szerint az a hatása, hogy ugyanazt az önállóságot és érvényesülést biztosítsa a külföldi határozatoknak, mint amellyel azok abban a tagállamban rendelkeznek, ahol azokat hozták, más a helyzet a határozat végrehajtásának szakaszában, arra tekintettel, hogy e szakasz során nem áll fenn olyan ok, amely alapján e határozatnak olyan jogkövetkezményeket kellene tulajdonítani, amelyek az eredeti eljárás szerinti tagállamban sem fűződnek hozzá, illetve ahhoz olyan joghatások kötődnének, amelyeket még közvetlenül a címzett tagállamban hozott azonos típusú ítéletek sem keletkeztetnének (lásd ebben az értelemben: 2009. április 28‑i Apostolides ítélet, C‑420/07, EU:C:2009:271, 66. pont; 2018. október 4‑i Società Immobiliare Al Bosco ítélet, C‑379/17, EU:C:2018:806, 40. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
53 Ugyanígy, ha a külföldi határozatot a címzett tagállamban elismerik, azt be kell illeszteni e tagállam jogrendjébe, és e tagállam eljárási szabályait kell alkalmazni.
54 A kérdést előterjesztő bíróság feladata annak meghatározása, hogy melyek az eredeti eljárás helye szerinti tagállamban hozott határozat elismerését követően alkalmazandó eljárási szabályok és a később benyújtott kérelmekre vonatkozó esetleges eljárásjogi következmények.
55 A fenti indokok összességére tekintettel az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 44/2001 rendelet 33. cikkét e rendelet 36. cikkével összefüggésben úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes, ha a munkaszerződésre vonatkozó, az eredeti eljárás szerinti tagállamban hozott határozatnak a címzett tagállamban való elismerése azzal a következménnyel jár, hogy a címzett tagállam bíróságához benyújtott kérelmek elfogadhatatlanok arra tekintettel, hogy az eredeti eljárás szerinti tagállam joga az ugyanezen munkaszerződésre vonatkozó valamennyi kérelem koncentrációjára vonatkozó eljárási szabályt ír elő, a címzett tagállam azon eljárási szabályainak sérelme nélkül, amelyek az elismerést követően alkalmazhatók.
A második és harmadik kérdésről
56 Tekintettel az első kérdésre adott válaszra, a második és a harmadik kérdésre nem kell válaszolni.
A költségekről
57 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.
A fenti indokok alapján a Bíróság (harmadik tanács) a következőképpen határozott:
A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22‑i 44/2001/EK tanácsi rendelet 33. cikkét e rendelet 36. cikkével összefüggésben
a következőképpen kell értelmezni:
azzal ellentétes, ha a munkaszerződésre vonatkozó, az eredeti eljárás szerinti tagállamban hozott határozatnak a címzett tagállamban való elismerése azzal a következménnyel jár, hogy a címzett tagállam bíróságához benyújtott kérelmek elfogadhatatlanok arra tekintettel, hogy az eredeti eljárás szerinti tagállam joga e munkaszerződésre vonatkozó valamennyi kérelem koncentrációjára vonatkozó eljárási szabályt ír elő, a címzett tagállam azon eljárási szabályainak sérelme nélkül, amelyek az elismerést követően alkalmazhatók.
Aláírások