A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (negyedik tanács)

2015. október 7.(*)

„Szerződésen kívüli felelősség – Gazdaság‑ és monetáris politika – EKB – Nemzeti központi bankok – A görög államadósság átütemezése – Értékpapír‑vásárlási program – Értékpapírcsere‑megállapodás kizárólag az eurórendszer központi bankjai javára – A magánszektor részvétele – Kollektív fellépési záradékok – Hitelminőség‑javítás visszavásárlási rendszer formájában, amelynek célja az értékpapírok fedezeti minőségének az alátámasztása – Magánhitelezők – Magánszemélyek számára jogokat keletkeztető jogszabály kellően súlyos megsértése – Jogos bizalom – Egyenlő bánásmód – Jogszerű normatív aktusért való felelősség – Rendkívüli és különleges kár”

A T‑79/13. sz. ügyben,

Alessandro Accorinti (lakóhelye: Nichelino [Olaszország]) és a mellékletben felsorolt személyek (képviselik őket: S. Sutti, R. Spelta és G. Sanna ügyvédek)

felpereseknek

az Európai Központi Bank (EKB) (képviselik kezdetben: S. Bening és P. Papapaschalis, később: P. Senkovic és M. Papapaschalis, és végül: P. Senkovic, meghatalmazotti minőségben, segítőik: E. Castellani, B. Kaiser és T. Lübbig ügyvédek)

alperes ellen

az azon kár megtérítése iránti kereset tárgyában, amelyet a felperesek többek között a Görög Köztársaság adósságcsere‑ajánlatával összefüggésben a Görög Köztársaság által kibocsátott vagy teljes mértékben garantált forgalomképes adósságinstrumentumok elfogadhatóságáról szóló, 2012. március 15‑i 2012/153/EU határozatnak az EKB által történő elfogadása, valamint a görög államadósság átütemezéséhez kapcsolódóan az EKB által meghozott egyéb intézkedések miatt szenvedtek el,

A TÖRVÉNYSZÉK (negyedik tanács),

tagjai: M. Prek elnök, I. Labucka és V. Kreuschitz (előadó) bírák,

hivatalvezető: J. Palacio González főtanácsos,

tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára és a 2015. február 25‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

 Jogi háttér

1        Az EUMSZ 127. cikk (1) és (2) bekezdése meghatározza a Központi Bankok Európai Rendszerének (KBER) céljait és alapvető feladatait.

2        A KBER és az Európai Központi Bank alapokmányáról szóló, (4). sz. jegyzőkönyv (HL 2010. C 83., 230. o., a továbbiakban: alapokmányok) 2. cikke és 3. cikkének (1) bekezdése azonos módon határozza meg e célokat és feladatokat.

3        Az alapokmányok 18. cikke a következőket írja elő:

„1.      A KBER céljai elérése és feladatainak ellátása érdekében az EKB és a nemzeti központi bankok:

–        műveleteket végezhetnek a pénzügyi piacokon követelések és forgalomképes eszközök végleges (azonnali vagy határidős) vagy visszavásárlási megállapodás keretében történő eladásával és vásárlásával, valamint kölcsönbe adásával vagy vételével mind közösségi, mind euróban, mind egyéb pénznemekben, valamint nemesfémekben [helyesen: vételével mind euróban, mind egyéb pénznemekben];

–        hitelműveleteket végezhetnek hitelintézetekkel és más piaci szereplőkkel megfelelő fedezet mellett történő hitelnyújtás révén.

2.      Az EKB meghatározza a saját maga vagy a nemzeti központi bankok által végzendő nyíltpiaci és hitelműveletekre vonatkozó általános elveket, beleértve azoknak a feltételeknek a közzétételére vonatkozó elveket is, amelyek alapján ilyen műveleteket végezhetnek.”

4        Az Európai Központi Bank (EKB) a nyíltpiaci és hitelműveletekre vonatkozó általános elveket az euro‑rendszer monetáris politikai eszközeiről és eljárásairól szóló, 2000. augusztus 31‑i 2000/776/EKB iránymutatásában (EKB/2000/7) (HL L 310., 1. o.) határozta meg. Ezt az iránymutatást a későbbiekben számos alkalommal módosították, és végül 2012. január 1‑jei hatállyal annak a helyébe lépett, és azt egységes szerkezetbe foglalta az EKB‑nak az eurórendszer monetáris politikai eszközeiről és eljárásairól szóló, 2011. szeptember 20‑i 2011/817/EU iránymutatása (EKB/2011/14) (HL L 310., 1. o.). Az említett iránymutatások I. melléklete, melynek címe „Az euro‑rendszer monetáris politikai eszközeinek és eljárásainak általános dokumentációja” (a továbbiakban: általános dokumentáció), ismerteti az euróövezet monetáris politikájának az egységes végrehajtására vonatkozó kritériumokat, és ezek között az „elfogadható fedezeti eszközök” meghatározását (6. fejezet). Az EKB e meghatározást legutóbb a 2011/817 iránymutatásában többek között oly módon írta elő, hogy az általános dokumentáció 6.3.1 és 6.3.2 pontjában meghatározta mind a kiváló hitelminőség vagy az alsó hitelminőségi küszöb minimumkövetelményére, mind pedig a forgalomképes eszközök magas hitelminőségének követelményére vonatkozó kritériumokat.

 A jogvita előzményei

5        2010 májusában a görög állam pénzügyi válsága következtében, valamint a görög államadósság átütemezésének az euróövezeti tagállamok és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által támogatott tervét érintő tárgyalások eredményeképpen a görög állam által kibocsátott adósságinstrumentumoknak a pénzügyi piacok általi szokásos értékelésében zavarok léptek fel, ami negatív következményekkel járt az euróövezet pénzügyi rendszerének stabilitására nézve.

6        E helyzetre tekintettel az EKB a görög kormány által kibocsátott vagy garantált forgalomképes adósságinstrumentumok elfogadhatóságához kapcsolódó átmeneti intézkedésekről szóló, 2010. május 6‑i 2010/268/EU határozatban (EKB/2010/3) (HL L 117., 102. o.) úgy döntött, hogy ideiglenesen felfüggeszti „[a]z eurórendszer hitelminőségi küszöbének a forgalomképes eszközök hitelminősítésére vonatkozó, az általános dokumentáció 6.3.2. [pontjában] meghatározottak szerinti minimumkövetelményeit” (az említett határozat 1. cikkének (1) bekezdése). E határozat 2. cikke értelmében „[a]z eurórendszer hitelminőségi küszöbe nem vonatkozik a görög kormány által kibocsátott forgalomképes adósságinstrumentumokra”, és „[a]z ilyen eszközök továbbra is az eurórendszer monetáris politikai műveleteihez elfogadható fedezetnek minősülnek, tekintet nélkül azok külső hitelminősítésére”. Ugyanezen határozat 3. cikke analóg szabályt ír elő „a Görögországban letelepedett jogalanyok által kibocsátott és a görög kormány által teljeskörűen garantált forgalomképes adósságinstrumentumokra” vonatkozóan.

7        A 2010/268 határozat (5) preambulumbekezdése többek között leszögezi, hogy „[ez] a kivételes [intézkedés] […] átmenetileg addig alkalmazandó, amíg a Kormányzótanács véleménye alapján a pénzügyi rendszer stabilitása ismételten lehetővé teszi az eurórendszer monetáris politikai műveleteire vonatkozó keretrendszer szokásos alkalmazását”.

8        Az EKB 2010. május 14‑én az EUMSZ 127. cikk (2) bekezdésének első francia bekezdése, valamint különösen az alapokmányok 18. cikkének 1. pontja alapján elfogadta az értékpapír‑piaci program létrehozataláról szóló 2010/281/EU határozatot (EKB/2010/5) (HL L 124., 8. o.).

9        A 2010/281 határozat (2)–(5) preambulumbekezdése a következőket állapítja meg:

„(2)      A Kormányzótanács 2010. május 9‑én döntött és nyilvánosan bejelentette azt, hogy a pénzügyi piacokon jelenleg fennálló azon kivételes körülményekre tekintettel, amelyeket a piac egyes szegmenseiben tapasztalható – a monetáris politika transzmissziós mechanizmusát, ezáltal a középtávú árstabilitást szolgáló monetáris politika hatékony vitelét akadályozó – komoly feszültségek jellemeznek, átmeneti értékpapír‑piaci programot (a továbbiakban: program) kell kezdeményezni. A program keretén belül az euróövezeti [nemzeti központi bankok] – az EKB tőkejegyzési kulcsában való százalékos részesedésüknek megfelelően – valamint az EKB, a partnerekkel való közvetlen kapcsolatban végleges intervenciókat (outright interventions) hajthatnak végre az euróövezeti állami és magánszektorbeli hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok piacán.

(3)      A program az eurórendszer egységes monetáris politikájának részét képezi, és átmenetileg alkalmazandó. A program célja az értékpapírpiac működési zavarának a kezelése, valamint a megfelelő monetáris politikai transzmissziós mechanizmus helyreállítása.

[...]

(5)      Az eurórendszer egységes monetáris politikájának részeként az elfogadható forgalomképes adósságinstrumentumoknak az eurórendszerbeli központi bankok által a program alapján történő végleges megvásárlását e határozat feltételei szerint kell végrehajtani.”

10      A 2010/281 határozat 1. cikke „Az értékpapír‑piaci program létrehozatala” cím alatt többek között előírja, hogy „az eurórendszerbeli központi bankok az alábbiakat vásárolhatják meg: […] a másodlagos piacon azon tagállamok, amelyek hivatalos pénzneme az euró központi kormányzatai vagy közjogi testületei által kibocsátott elfogadható forgalomképes adósságinstrumentumok [helyesen: a másodlagos piacon azok az elfogadható forgalomképes adósságinstrumentumok, amelyeket a hivatalos pénznemként az eurót alkalmazó tagállamok központi kormányzatai vagy közjogi testületei bocsátottak ki] [...]”. A 2. cikk az adósságinstrumentumok elfogadhatósági kritériumaként többek közt előírja, hogy azoknak „euróban denomináltak[nak]” kell lenniük, és azokat az említett központi kormányzatoknak vagy közjogi testületeknek kell kibocsátaniuk.

11      Az Institute of International Finance (Nemzetközi Pénzügyi Intézet) 2011. július 1‑jei sajtóközleménye szerint a pénzügyi intézmények globális szövetsége többek között a következőket nyilatkozta:

„Az Institute of International Finance igazgatótanácsa arra törekszik, hogy a szövetség tagjaival és más pénzügyi intézményekkel, valamint az állami szektorral és a görög hatóságokkal együttműködjön nemcsak abból a célból, hogy a [Görög Köztársaság] számára jelentős cash‑flow támogatást nyújtson, hanem annak érdekében is, hogy megteremtse egy nagyobb mértékben fenntartható adósi helyzet alapjait.

A magánszektorbeli pénzügyi közösség készen áll arra, hogy átlátható és nagy léptékű önkéntes együttműködési erőfeszítést tegyen a [Görög Köztársaság] támogatása érdekében, tekintettel a körülmények sajátos és rendkívüli jellegére […]

A magánbefektetők hozzájárulása kiegészíti az államkincstár pénzügyi támogatását, és az korlátozott számú lehetőségre szorítkozik […]”

12      Az euróövezet állam‑ vagy kormányfői, valamint az Európai Unió intézményei 2011. július 21‑én találkozót tartottak annak érdekében, hogy fontolóra vegyék az euróövezet nehézségeinek a kiküszöbölése céljából teendő intézkedéseket.

13      2011. július 21‑i közös nyilatkozatuk többek között az alábbiakat tartalmazza:

„1.      Üdvözöljük a görög kormány által az államháztartás stabilizálása és a gazdaság megreformálása érdekében hozott intézkedéseket, valamint a görög parlament által nemrégiben elfogadott új intézkedéscsomagot, köztük a privatizációs intézkedéseket. Példa nélküli erőfeszítésekről van szó, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a görög gazdaság ismét a fenntartható növekedés pályájára álljon. Tudatában vagyunk annak, hogy a korrekciós intézkedések milyen jelentős erőfeszítéseket követelnek meg a görög polgároktól, és meg vagyunk győződve arról, hogy ezek az áldozatok elengedhetetlenül szükségesek a gazdasági fellendüléshez, és hozzájárulnak az ország jövőbeli stabilitásához és jólétéhez.

2.      Közös megegyezéssel támogatjuk egy új, [a Görög Köztársaságra] vonatkozó program életbeléptetését és – a Nemzetközi Valutaalappal együtt, valamint a magánszektor önkéntes hozzájárulásával – a finanszírozási hiány teljes pótlását. A hivatalos hitelezők általi finanszírozás teljes összege mintegy 109 milliárd euró lesz. A programot úgy fogjuk kialakítani, hogy az – különösen a kamatlábak csökkentése és a futamidők meghosszabbítása révén – számottevően javítsa [a Görög Köztársaság] Görögország helyzetét az államadósság fenntarthatósága és a refinanszírozás terén. Felkérjük a Nemzetközi Valutaalapot, hogy továbbra is járuljon hozzá az új görög program finanszírozásához. A következő folyósítás céljára az európai pénzügyi stabilitási eszközt (EFSF) kívánjuk felhasználni, mint finanszírozási mechanizmust. A program szigorú megvalósítását – a Bizottság által az EKB‑val és a Nemzetközi Valutaalappal együttműködésben végzett rendszeres értékelés alapján – szorosan figyelemmel fogjuk kísérni.

[…]

5.      A pénzügyi szektor jelezte, hogy kész az általános fenntarthatóság további erősítését célzó különböző módokon, önkéntes alapon támogatni [a Görög Köztársaságot] […]. A magánszektor nettó hozzájárulásának összege 37 milliárd euróra becsülhető. A hitelminőség‑javítás célja a biztosítékok minőségének javítása annak lehetővé tétele érdekében, hogy a görög bankok továbbra is igénybe tudják venni az eurórendszer likviditási műveleteit. Amennyiben szükséges, biztosítani fogjuk a görög bankok újratőkésítését lehetővé tevő megfelelő forrásokat.”

14      A magánszektor közreműködésére vonatkozóan az említett nyilatkozat a 6. pontjában a következőket állapítja meg:

„Ami a magánszektor közreműködésével kapcsolatos általános megközelítésünket illeti, egyértelműen le szeretnénk szögezni, hogy [a Görög Köztársaság] helyzetének kezelésére kivételes és egyedülálló megoldásra van szükség.”

15      Az euróövezet állam‑ vagy kormányfői a 2011. október 26‑i csúcstalálkozón többek között a következőket nyilatkozták:

„12.      A magánszektor közreműködése alapvető fontosságú szerepet játszik abban, hogy a [Görög Köztársaság] adósságállománya elfogadható szintre kerüljön. Ezért üdvözöljük a [Görög Köztársaság] és a magánhitelezői között folyamatban lévő tárgyalásokat, melyek a magánszektor közreműködésének az elmélyítését lehetővé tevő megoldás megtalálását célozzák. A magánszektor közreműködésének a görög gazdaságra vonatkozó ambiciózus reformprogrammal egyidejűleg garantálnia kell a görög adósság és a GDP arányának a csökkenését, a cél az, hogy 2020‑ig ez az arány 120%‑ra csökkenjen. E célból felhívjuk a [Görög Köztársaságot], a magánbefektetőket és minden egyéb érintett felet arra, hogy hajtsanak végre önkéntes adósságcserét oly módon, hogy a görög államadóság magánbefektetők felé fennálló része névértékének 50 százaléka leírásra kerüljön. Az euróövezet tagállamai 30 milliárd euró összeggel hozzájárulnak a magánszektor közreműködésére vonatkozó valamennyi intézkedéshez. Ennek alapján az állami szektor kész arra, hogy a program keretében kiegészítő finanszírozást nyújtson 2014‑ig 100 milliárd euró összegig terjedően, beleértve a görög bankok szükséges feltőkésítését. Az új programot 2011 végéig kell elfogadni, az adósságcserének pedig 2012 elején kell megtörténnie. Arra kérjük az IMF‑et, hogy továbbra is járuljon hozzá az új görög program finanszírozásához.

[…]

14.      A garancia minőségének alátámasztása céljából hitelminőség‑javításra fog sor kerülni annak érdekében, hogy a görög bankok azt továbbra is igénybe vehessék ahhoz, hogy az eurórendszer keretén belül hozzáférhessenek a likviditási támogatást érintő műveletekhez.

15.      Ami a magánszektornak az euróövezetben való közreműködését érintő általános megközelítésünket illeti, emlékeztetni szeretnénk az általunk [2011] július 21‑én elfogadott határozatra, amely szerint a [Görög Köztársaság] helyzete kivételes és egyedülálló megoldást kíván meg.”

16      A görög pénzügyminisztérium 2011. november 17‑i sajtóközleményét követően az említett minisztérium a görög adósságinstrumentumok tulajdonosaival tárgyalásokat kezdeményezett az azokat érintő önkéntes adósságcsere ügyletének az előkészítése céljából, mely adósságcsere a 2011. október 26‑i nyilatkozat 12. pontjában előírtaknak megfelelően a görög államadóság magánbefektetők felé fennálló része névértékének az 50%‑ban való leírására („haircut”) irányult.

17      2012. február 15‑én egyrészről az EKB és az eurórendszer nemzeti központi bankjai, és másrészről a Görög Köztársaság cseremegállapodást kötöttek az EKB és a nemzeti központi bankok birtokában lévő görög adósságinstrumentumoknak olyan új görög adósságinstrumentumokkal való kicserélése tárgyában, amelyek a kicserélendő instrumentumokéval azonos névértékkel, kamatlábbal, valamint kamatfizetési és visszafizetési határidőkkel rendelkeztek, de amelyeknek a sorozatszáma és a dátuma eltért.

18      Az EKB 2012. február 17‑én, a görög pénzügyminisztériumnak az EUMSZ 127. cikknek az EUMSZ 282. cikk (5) bekezdésével összefüggésben értelmezett (4) bekezdése alapján előterjesztett kérelme alapján pozitív véleményt közölt egy olyan görög törvénytervezetet érintően, amely a magánhitelezőknek a Görög Köztársaság államadósságának az átütemezésében való közreműködésére vonatkozott, mely különösen a „kollektív fellépési záradékok” (a továbbiakban: KFZ) alkalmazásán alapult.

19      Az eurócsoport 2012. február 21‑i nyilatkozata többek között a következőket tartalmazza:

„[...] Az eurócsoport tudomásul veszi azt, hogy a görög hatóságok és a magánszektor megállapodásra jutott a magánszektor valamennyi értékpapír‑tulajdonosát érintő [Private Sector Involvement (PSI)] keretében végrehajtott csereajánlat általános feltételeit illetően. E megállapodás garantálja az 53,5%‑os leírást. Az eurócsoport álláspontja szerint ez a megállapodás megfelelő alapot teremt a görög állami instrumentumok tulajdonosai (PSI) cserére való felhívásának a kezdeményezéséhez. A PSI‑művelet sikere szükséges előfeltétele a jelenlegi programot követően alkalmazni kívánt programnak. Az eurócsoport arra számít, hogy az adósságcserében a magánhitelezők jelentős mértékben részt vesznek, ami nagy mértékben hozzájárulna a [Görög Köztársaság] adósságának a fenntarthatóságához.

[...]

Az eurócsoport tudomásul veszi, hogy a görög állam instrumentumai közérdekből állnak az eurórendszer (az EKB és a [nemzeti központi bankok] tulajdonában. Az eurócsoport tudomásul veszi, hogy a görög államnak az eurórendszer tulajdonában álló instrumentumaiból származó bevétel az EKB és a [nemzeti központi bankok] nyereségéhez tartozik. Az EKB nyereségét a „nemzeti központi bankok számára] az EKB nyereségének az elosztására vonatkozó alapokmánybeli rendelkezések alapján fizetik ki. A [nemzeti központi bankok] nyereségeit az euróövezet tagállamai számára a nyereség elosztására vonatkozóan [az említett bankok] alapokmányában foglalt szabályok szerint fizetik ki.”

20      A görög pénzügyminisztérium egy 2012. február 21‑i sajtóközleményben egyrészt közzétette a görög adósságinstrumentumok önkéntes cseréjére vonatkozóan tervezett ügylet alapvető jellemzőit, és másrészt bejelentette az erre vonatkozó törvény előkészítését és elfogadását. Ezen ügylet a tervek szerint egy hozzájárulási kérelmet foglal magában, valamint egy bizonyos görög adósságinstrumentumok magánszektorbeli tulajdonosainak szóló felhívást arra, hogy ezen adósságinstrumentumokat cseréljék el olyan új instrumentumokra, amelyeknek a névértéke a kicserélt adósság 31,5%‑a, valamint az európai pénzügyi stabilitási eszköz (EFSF) által kiállított instrumentumokra, melyek 24 hónapot követően járnak le, és amelyeknek a névértéke az elcserélt adósság 15%‑a, hozzátéve, hogy e különböző instrumentumokat a Görög Köztársaságnak a megállapodáskor kell nyújtania. Ezenfelül azt tervezték, hogy az ügyletben részt vevő minden magánbefektető a Görög Köztársaság elkülöníthető, GDP‑hez kötött instrumentumaiban részesül, melyek névértéke megegyezik az új adósságinstrumentuméval.

21      A görög pénzügyminisztérium egy 2012. február 24‑i sajtóközleményben közölte a magánbefektetők részvételével [Private Sector Involvement (a továbbiakban: PSI)] végrehajtott önkéntes adósságinstrumentum‑csere ügyletére vonatkozó feltételeket, és e tekintetben a görög adósságinstrumentumok tulajdonosairól szóló, 4050/2012. sz. görög törvényre hivatkozott, amelyet a görög parlament 2012. február 23‑án fogadott el. Ez a törvény megindította a KFZ alapján folytatott eljárást, amelynek keretében a javasolt módosítások jogilag kötelezővé válnak a görög jog hatálya alá tartozó, és 2011. december 31‑ét megelőzően kibocsátott, a PSI‑felhívásokat jóváhagyó minisztertanács aktusában meghatározott adósságinstrumentumok minden tulajdonosára abban az esetben, ha az említett módosításokat az instrumentum‑tulajdonosoknak az említett instrumentumok névértékének legalább kétharmadát képviselő többsége kollektív módon és a sorozatok megkülönböztetése nélkül jóváhagyja. Az említett törvény preambulumában többek között megállapításra kerül, hogy „[…] az [EK]B és az eurórendszer többi tagállamai egyéni megállapodásokat kötöttek a [Görög Köztársasággal] annak megelőzése érdekében, hogy a feladatuk és az intézményes szerepük, valamint az [EK]B‑nak a monetáris politika kidolgozásával kapcsolatos szerepe, melyek a Szerződésekből következnek, ne sérüljenek”.

22      A Görög Köztársaság adósságcsere‑ajánlatával összefüggésben a Görög Köztársaság által kibocsátott vagy teljes mértékben garantált forgalomképes adósságinstrumentumok elfogadhatóságáról szóló EKB/2012/3 határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2012. július 18‑i 2012/433/EU határozat (EKB/2012/14) (HL L 199., 26. o.) (3) preambulumbekezdése értelmében 2012. február 24‑én ezzel párhuzamosan a nemzeti központi bankok javára egy visszavásárlási rendszer formájában fedezetminőség‑javításra került sor, a Görög Köztársaság által kibocsátott vagy garantált forgalomképes adósságinstrumentumok minőségének alátámasztására.

23      A felperesek, Alessandro Accorinti és a mellékletben feltüntetett személyek, akik görög adósságinstrumentumok tulajdonosai, részt vettek a görög államadósság átütemezésében, és az instrumentumaik névértéke tekintetében jelentős veszteségeket szenvedtek el a görög adósságcsere‑ajánlatnak a PSI keretében történő végrehajtása, valamint a KFZ alapján lefolytatott eljárás végrehajtása során, mely a 4050/2012 alapján valamennyi érintett magánbefektető számára kötelezővé tette az instrumentumcserét.

24      Az EKB 2012. február 27‑én elfogadta a görög kormány által kibocsátott vagy garantált forgalomképes adósságinstrumentumok elfogadhatóságához kapcsolódó átmeneti intézkedésekről szóló EKB/2010/3 határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2012. február 27‑i 2012/133/EU határozatot (EKB/2012/2) (HL L 59., 36. o.) (lásd a fenti 6. pontot), amely a hatását tekintve felfüggesztette a görög hitelinstrumentumoknak, mint az eurórendszer monetáris politikájához kapcsolódó műveletek céljaira használt fedezetnek az elfogadhatóságát.

25      E hatályon kívül helyezés alátámasztása érdekében a 2012/133 határozat (4) és (5) preambulumbekezdése kifejti egyrészt azt, hogy „[a] Görög Köztársaság a magánszektor közreműködésével összefüggésben döntött a görög kormány által kibocsátott, forgalomképes adósságinstrumentumok tulajdonosai számára adósságcsere‑ajánlat meghirdetéséről”, és másrészt azt, hogy „[a] görög kormány e döntése további kedvezőtlen hatást gyakorol a görög kormány által kibocsátott, vagy a Görögországban letelepedett jogalanyok által kibocsátott és a görög kormány által teljes mértékben garantált forgalomképes adósságinstrumentumoknak az eurórendszer monetáris politikai műveleteiben fedezetként való elfogadhatóságára”.

26      Az említett határozat 2. cikke értelmében az 2012. február 28‑án lépett hatályba.

27      Az Európai Bizottság egy 2012. március 1‑jei megállapodási jegyzőkönyvben az euróövezet tagállamainak nevében eljárva megállapodást kötött a Görög Köztársasággal többek között a következőkről:

„A Görög Köztársaság kezdeményezi a még ki nem fizetett, támogatható adósságinstrumentumok cseréjére vonatkozó ajánlatot annak érdekében, hogy azok névértékét 53,5%‑kal csökkentse. Ezen adósságinstrumentumok tulajdonosainak a meglévő adósságinstrumentumoknak a Görög Köztársaság olyan új instrumentumaival való cseréjére tesznek ajánlatot, amelyek névértéke az eredeti névérték 31,5%‑a. Ezenfelül az eredeti névérték 15%‑át az említett tulajdonosoknak nyújtott […] instrumentumok fogják fedezni, […]”

28      Az EFSF által nyújtandó hitelekkel kapcsolatban az említett jegyzőkönyv megerősíti a következőket:

„35 milliárd euróig terjedő összeg kerül felhasználásra annak elősegítése érdekében, hogy fenn lehessen tartani a görög kormány által kibocsátott vagy garantált forgalomképes instrumentumoknak az eurórendszer monetáris politikai műveletei során fedezetként való elfogadhatóságát. Ezt egy visszavásárlási program bevezetésével kell elérni, mely addig alkalmazandó, amíg a Görög Köztársaság vagy az adósságinstrumentumai az adósságcsere‑ajánlat következtében fizetésképtelenségre vagy bizonyos kötelezettségek elmulasztására vonatkozó hitelminősítést kapnak […]”

29      2012. március 1‑jén az EFSF, a Görög Köztársaság, a görög pénzügyi stabilitási eszköz garanciaként, valamint a görög központi bank megállapodást kötött egy 35 milliárd eurós pénzügyi támogatási eszközről, amelynek célja egy visszavásárlási program formájában a hitelminőség javítása, valamint annak elősegítése, hogy fenn lehessen tartani a görög adósságinstrumentumoknak az eurórendszer hitelműveletei során garanciaként való elfogadhatóságát.

30      Az EKB 2012. március 5‑én elfogadta a Görög Köztársaság adósságcsere‑ajánlatával összefüggésben a Görög Köztársaság által kibocsátott vagy teljes mértékben garantált forgalomképes adósságinstrumentumok elfogadhatóságáról szóló 2012/153/EU határozatot (EKB/2012/3) (HL L 77., 19. o.).

31      A 2012/153 határozat 1. cikkének (1) bekezdése értelmében „[a] Görög Köztársaság által kibocsátott vagy teljes mértékben garantált, de az eurórendszer hitelminőségi küszöbökkel kapcsolatos […] minimumkövetelményeknek nem megfelelő, de [az általános dokumentumokban] meghatározott egyéb elfogadhatósági követelményeket teljesítő forgalomképes adósságinstrumentumok eurórendszer hitelműveletei tekintetében fedezetként való felhasználhatóságának feltétele az, hogy a Görög Köztársaság [a nemzeti központi bankoknak] visszavásárlási rendszer formájában fedezetminőség‑javítást nyújtson”. Az említett határozat a 2. cikke szerint 2012. március 8‑án lépett hatályba.

32      A 2012/153 határozat (2) preambulumbekezdése a következőket fejti ki:

„Az euróövezeti állam‑ és kormányfők és az uniós intézmények 2011. július 21‑én intézkedéseket jelentettek be a görög államháztartás stabilizálására, amelyek körébe tartozott az arra irányuló kötelezettségvállalásuk, hogy fedezetminőség‑javítást nyújtanak a Görög Köztársaság által kibocsátott vagy garantált forgalomképes adósságinstrumentumok minőségének alátámasztása érdekében. A Kormányzótanács úgy döntött, hogy ezt a fedezetminőség‑javítást a Görög Köztársaságnak kell a nemzeti központi bankok (NKB‑k) javára nyújtania. [...]”

33      Az említett határozat (3) preambulumbekezdése szerint:

„A Kormányzótanács úgy döntött, hogy az eurórendszer hitelminőségi küszöbét fel kell függeszteni a Görög Köztársaság által kibocsátott vagy teljes mértékben garantált és a fedezetminőség‑javítás körébe tartozó forgalomképes adósságinstrumentumok tekintetében.”

34      A 2012/153 határozat 2. cikke értelmében e határozat 2012. március 8‑án lépett hatályba.

35      Az EKB a 2012/433 határozattal 2012. július 25‑i hatállyal hatályon kívül helyezte a 2012/153 határozatot (1. és 2. cikk).

36      Az említett határozat (3) preambulumbekezdése a következőket tartalmazza:

„A görög kormány által kibocsátott vagy garantált forgalomképes adósságinstrumentumok birtokosai számára a Görög Köztársaság által meghirdetett adósságcsere‑ajánlat összefüggésében 2012. február 24‑én a nemzeti központi bankok javára egy visszavásárlási rendszer formájában fedezetminőség‑javításra került sor, a Görög Köztársaság által kibocsátott vagy garantált forgalomképes adósságinstrumentumok minőségének alátámasztására.”

37      Az EKB Kormányzótanácsa egy határozat elfogadását követően 2012. szeptember 6‑án „2012. szeptember 6. – A végleges értékpapír‑adásvételi műveletek technikai jellemzői” címmel a következő sajtóközleményt tette közzé:

„Ahogyan azt 2012. augusztus 2‑án bejelentették, az [EKB] Kormányzótanácsa a mai napon az eurórendszer államkötvényeinek másodlagos piacán végzett végleges értékpapír‑adásvételi műveletek egyes technikai jellemzőire vonatkozó döntéseket fogadott el, amelyek célja a monetáris politika megfelelő transzmissziójának és e politika egységes jellegének a védelme. A végleges értékpapír‑adásvételi műveleteknek (Outright Monetary Transactions [OMT]) nevezett ilyen műveleteket az alábbi feltételek szerint kell végezni:

Feltételesség

A végleges értékpapír‑adásvételi műveletek egyik szükséges feltétele az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz vagy az Európai Stabilitási Mechanizmus [a továbbiakban: EFSF, illetve ESM] adott programjához kapcsolódó szigorú és hatékony feltételekhez való kötöttség. Ilyen program lehet egy, az EFSF vagy az ESM keretében elfogadott teljes makrogazdasági kiigazítási program, vagy egy elővigyázatossági program (Enhanced Conditions Credit Line, fokozott feltételeket tartalmazó hitelkeret), feltéve hogy az lehetőséget biztosít az EFSF vagy az ESM számára az elsődleges piacon történő vásárlásra. Az IMF részvétele is szükséges az országspecifikus feltételek kialakításában és a programok figyelemmel kísérésében.

A Kormányzótanács akkor alkalmazza a végleges értékpapír‑adásvételi műveleteket, ha azok a monetáris politika szempontjából igazolhatók, és ameddig a program feltételei maradéktalanul teljesülnek, a műveleteket pedig akkor szünteti be, ha azok a céljaikat elérték, illetve ha a makrogazdasági kiigazítási vagy az elővigyázatossági programnak való megfelelés hiányát kell megállapítani.

A Kormányzótanács gondos mérlegelést követően saját hatáskörben és monetáris politikai mandátumával összhangban dönt majd az végleges értékpapír‑adásvételi műveletek elindításáról, annak időtartamáról és felfüggesztéséről is.

Hatály

A végleges értékpapír‑adásvételi műveleteket a jövőben az EFSF vagy az ESM keretében működő makrogazdasági kiigazítási vagy elővigyázatossági programok esetében kell figyelembe venni, a fent meghatározott feltételek szerint. Fontolóra vehetik a bevezetését ugyanakkor a jelenleg is makrogazdasági kiigazító program hatálya alatt lévő tagállamok esetében is, amikor azok visszatérnek a kötvénypiacokra.

E monetáris műveletek a hozamgörbe rövidebb végére összpontosulnak, és különösen az egy és három év közötti lejáratú államkötvényekre.

A végleges értékpapír‑adásvételi műveletek terjedelmére nem vonatkozik ex ante meghatározott mennyiségi korlátozás.

A hitelezőkkel szembeni bánásmód

Az eurórendszer tisztázni kívánja a végleges értékpapír‑adásvételi műveletekre vonatkozó jogi aktusban, hogy elfogadja a magánhitelezőkkel és egyéb hitelezőkkel azonos bánásmódot (pari passu) az euróövezet tagállamai által kibocsátott és az eurórendszer által a végleges értékpapír‑adásvételi műveletek útján megszerzett kötvényeket illetően, az e kötvények szerinti feltételek alapján.

[...]”

 Az eljárás és a felek kérelmei

38      A felperesek a Törvényszék Hivatalához 2013. február 11‑én benyújtott keresetlevelükkel előterjesztették a jelen keresetet.

39      A Nausicaa Anadyomène SAS, amely párizsi (Franciaország) székhelyű társaság, és amelynek célja kötvényből származó követelések megszerzése, saját nevében való kezelése és e követelések értékének a növelése, kérelmezte azt, hogy a jelen ügybe a felperesek kérelmeinek támogatása céljából beavatkozhasson, valamint azt, hogy közöljék vele a jelen jogvita keretében elfogadott valamennyi eljárásjogi aktust, a bizalmasnak minősített dokumentumok kivételével.

40      A felperesek a Törvényszék Hivatalához 2013. június 21‑én benyújtott beadványban kérelmezték, hogy a Törvényszék engedélyezze a Nausicaa Anadyomène a kérelmeik támogatása céljából való beavatkozást, és közöljék az említett társasággal a jelen jogvita keretében elfogadott valamennyi eljárásjogi aktust.

41      Az EKB a Törvényszék Hivatalához 2013. június 21‑én benyújtott beadványban kérelmezte, hogy a Törvényszék utasítsa el a Nausicaa Anadyomène beavatkozási kérelmét, többek között amiatt, hogy e társaság nem valószínűsítette, hogy az Európai Unió Bírósága alapokmánya 40. cikkének második bekezdése értelmében közvetlen és fennálló érdeke fűződik a jogvita kimeneteléhez, és kérelmezte továbbá, hogy a Törvényszék e társaságot kötelezze a saját költségeinek, valamint az EKB részéről felmerült költségeknek a viselésére.

42      Mivel módosult a Törvényszék tanácsainak összetétele, az előadó bírót a negyedik tanácsba osztották be, következésképpen a jelen ügyeket e tanács elé utalták.

43      A Törvényszék negyedik tanácsának elnöke a 2013. december 13‑i, és az EKB kérelmére a 2014. február 14‑i végzéssel helyesbített végzésben elutasította a Nausicaa Anadyomène beavatkozási kérelmét, és e társaságot a saját költségeinek, valamint az EKB részéről a beavatkozási kérelemmel kapcsolatban felmerült költségeknek a viselésére kötelezte.

44      A Törvényszék a 2014. június 25‑i Accorinti és társai kontra EKB végzésben (T‑224/12, EU:T:2014:611) elfogadhatatlanság miatt elutasította a 2012/153 határozattal szemben a felperesek egy része által előterjesztett, megsemmisítés iránti keresetet.

45      Az előadó bíró jelentése alapján a Törvényszék (negyedik tanács) úgy határozott, hogy megnyitja a szóbeli szakaszt.

46      A Törvényszék a 2015. február 25‑i tárgyaláson meghallgatta a felek szóbeli előterjesztéseit és az általa feltett szóbeli kérdésekre adott válaszaikat.

47      A felperesek azt kérik, hogy a Törvényszék:

–        nyilvánítsa a keresetet elfogadhatónak;

–        állapítsa meg az EKB‑nak az EUMSZ 340. cikk szerinti felelősségét;

–        kötelezze az EKB‑t a felpereseknek okozott kár megtérítésére legalább 12 504 614,98 euró összeg erejéig, mégpedig az egyes felperesek által a keresetlevél 68–72. pontjában megjelölt összegek erejéig, vagy bármely olyan egyéb összeg erejéig, amelyet a Törvényszék igazságosnak és méltányosnak tart, mely az eljárás során pontosítandó, ideértve az ezen összegek után járó „törvényes és késedelmi” kamatokat is;

–        másodlagosan kötelezze az EKB‑t a felpereseknek okozott kár megtérítésére legalább 3 668 020,39 euró összeg erejéig, mégpedig az egyes felperesek által a keresetlevél 74. és 76. pontjában megjelölt összegek erejéig, vagy bármely olyan egyéb összeg erejéig, amelyet a Törvényszék igazságosnak és méltányosnak tart, mely az eljárás során pontosítandó, ideértve az ezen összegek után járó „törvényes és késedelmi” kamatokat is;

–        harmadlagosan kötelezze az EKB‑t a felpereseknek okozott kár megtérítésére legalább 2 667 651,19 euró összeg erejéig, mégpedig az egyes felperesek által a keresetlevél 77. és 78. pontjában megjelölt összegek erejéig, vagy bármely olyan egyéb összeg erejéig, amelyet a Törvényszék igazságosnak és méltányosnak tart, mely az eljárás során pontosítandó, ideértve az ezen összegek után járó „törvényes és késedelmi” kamatokat is;

–        negyedlegesen kötelezze az EKB‑t a jogszerű vagy nem vétkes magatartása által a felpereseknek okozott kár megtérítésére a Törvényszék által igazságosnak és méltányosnak tartott összeg erejéig;

–        az EKB‑t kötelezze a költségek viselésére.

48      A Tanács azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet, elfogadhatatlanság vagy megalapozatlanság miatt;

–        a felpereseket kötelezze a költségek viselésére.

 A jogkérdésről

1.     Az EKB‑t a jogellenes aktus miatt terhelő, szerződésen kívüli felelősségről

 Az elfogadhatóságról

49      Az EKB álláspontja szerint a kereset elfogadhatatlan, mivel egyrészt a keresetlevél nem felel meg a Törvényszék 1991. május 2‑i eljárási szabályzata 44. cikke 1. §‑ának c) pontjában foglalt követelményeknek, és másrészt a keresetlevél benyújtásának időpontjában a Törvényszék előtt a T‑224/12. sz. ügyben folyamatban volt az eljárás, amely a jelen eljárás felperesei közül néhányat érintett. Ezenfelül a jelen kártérítési kereset azon megsemmisítés iránti kérelmek elfogadhatatlanságának a megkerülésére irányul, amelyeknek tárgyát ugyanezek a jogsértések képezik, és amelyek ugyanezekre az anyagi célokra irányulnak.

50      A kereset az EKB álláspontja szerint az 1991. május 2‑i eljárási szabályzat 44. cikke 1. §‑ának c) pontjában foglalt követelményekre tekintettel elfogadhatatlan mind az állítólagos jogsértések, mind pedig az állítólagosan elszenvedett kár tekintetében, ideértve annak számszerűsítését. A keresetlevél nem jelöli meg kellőképpen, hogy a PSI, amely a 4050/2012. sz. görög törvényből következik, milyen indokok alapján válthatja ki az EKB felelősségét, hiszen az EKB e kontextusban csupán konzultatív szerepet töltött be, és még közvetetten sem okozhatta az állítólagos kárt. Ezenfelül az említett kárnak a keresetlevélben való számszerűsítését nem támasztja alá kellő bizonyíték. A keresetlevélhez mellékelt bankszámla‑kimutatások nem felelnek meg e követelményeknek, mivel e mellékletek nem tartalmaznak kifejezett és pontos hivatkozásokat az érintett felperesekre vonatkozóan.

51      Az EKB álláspontja szerint a keresetlevélben az állítólagosan jogellenes magatartásokat, valamint azoknak az állítólagos kárral való okozati összefüggését nem támasztja alá kellő bizonyíték. A felperesek az EKB képviselőitől származó állítólagos „megnyugtató nyilatkozatok” alátámasztása érdekében a keresetlevélben a melléklet részét képező különböző újságcikkekre és egyéb dokumentumokra való általános hivatkozásra szorítkoznak. Ugyanez állapítható meg a jogbiztonság és az arányosság elvének az állítólagos megsértése és a hatáskörrel való állítólagos visszaélés vonatkozásában, és azt érintően, hogy az EKB kizárólag konzultatív jellegű szerepe hogyan vezethetett ilyen jogsértésekhez. A felperesek a keresetlevélben azt sem fejtik ki, hogy a 2012. február 15‑i cseremegállapodás és az EKB egyéb magatartása hogyan járulhatott hozzá az állítólagos kár okozásához, mely teljes mértékben a 4050/2012. sz. görög törvény végrehajtásának betudható. Ezenfelül a felperesek a keresetlevélben nem határozzák meg az EKB olyan konkrét magatartását, amely a görög parlament képviselőit megfoszthatta a politikai önállóságuktól, és a szuverén döntéshozatali jogkörüktől. A felperesek szintén elmulasztották a csupán a Görög Köztársaságnak a PSI alkalmazására vonatkozó döntését követően elfogadott 2012/153 határozat, valamint az állítólagos kár közötti okozati összefüggés bizonyítását. Végezetül a felperesek a keresetlevélben nem ismertették azokat az alapvető információkat, amelyek igazolják az állítólagosan elszenvedett kár számszerűsítését, ideértve az érintett görög adósságinstrumentumok általuk történő megvásárlásának az időpontját, azt, hogy ezen instrumentumokat milyen áron vásárolták, az instrumentumok eredeti lejáratát, az említett instrumentumok kuponjainak konkrét jellemzőit, az új kuponok után kifizetett összegek csökkentése céljából egyénileg alkalmazott leírási mértéket, valamint végezetül „az EFSF egyéves és kétéves lejáratú értékpapírjai 15%‑nak, valamint a PIB keretében indexált és cserébe nyújtott garanciáknak a befektetőnkénti értékelését”.

52      A felperesek vitatják az EKB érveit, és úgy vélik, hogy a keresetük elfogadható.

53      Az EKB fő érve tekintetében emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság alapokmánya 21. cikkének az ugyanezen alapokmány 53. cikkének első bekezdésével és az 1991. május 2‑i eljárási szabályzat 44. cikke 1. §‑ának c) pontjával összefüggésben értelmezett első bekezdése értelmében minden keresetlevélnek tartalmaznia kell a jogvita tárgyát és a felhozott jogalapok rövid ismertetését. A keresetlevélnek kellően világosnak és pontosnak kell lennie ahhoz, hogy az alperes előkészíthesse a védekezést, és a Törvényszék dönthessen a keresetről adott esetben minden további információ nélkül. A jogbiztonság és a gondos igazságszolgáltatás biztosítása érdekében a kereset elfogadhatóságához szükséges, hogy maga a keresetlevél tartalmazza az alapjául szolgáló alapvető jogi és ténybeli elemeket, legalább összefoglaló jelleggel, de összefüggő és érthető módon. Pontosabban e követelmények kielégítése végett a valamely uniós intézmény által okozott állítólagos károk megtérítésére irányuló keresetlevélnek tartalmaznia kell azokat az elemeket, amelyek azonosíthatóvá teszik a felperes által az intézménnyel szemben kifogásolt magatartást, és azokat az okokat, amelyek alapján a felperes úgy ítéli meg, hogy okozati összefüggés áll fenn e magatartás és az állítólagosan elszenvedett sérelem között, valamint tartalmaznia kell a sérelem természetét és terjedelmét (lásd: 2010. március 2‑i Arcelor kontra Parlament és Tanács ítélet, T‑16/04, EBHT, EU:T:2010:54, 132. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

54      A jelen ügyben az EKB nem érvelhet azzal, hogy a keresetlevél nem felel meg ezeknek az alaki követelményeknek, mivel annak szövege kellően ismerteti az EKB‑val szemben kifogásolt magatartás azonosítását lehetővé tévő ténybeli és jogi elemeket, azokat az indokokat, amelyek miatt a felperesek úgy vélik, hogy okozati összefüggés áll fenn e magatartás és a felperesek által állítólagosan elszenvedett sérelem között, valamint e sérelem természetét és terjedelmét. Az EKB érvelése valójában a keresetlevélnek az 1991. május 2‑i eljárási szabályzat 44. cikke 1. §‑ának c) pontja tekintetében fennálló elfogadhatóságára irányuló értékelés látszatával a kártérítési kérelmek megalapozottságának a vitatására irányul, különösen az okozati összefüggés és a kár fennállását érintően, melyeknek a különböző alkotóelemeit azonban a keresetlevél kellően kifejti egy külön részben, melynek címe „Az EKB felelőssége az [EUMSZ] 268. cikk és az EUMSZ 340. cikk alapján”.

55      Először is a felperesek az EKB‑nak tulajdonított számos jogellenes magatartásra hivatkoznak, melyek elsőként a keresetlevél 32. pontjában kerülnek összefoglalásra, majd a későbbiekben részletesebben kifejtésre kerülnek, mégpedig először a 33–35. pontban a bizalomvédelem elvének a megsértését illetően, másodszor a 36. és 37. pontban a hitelezőkkel szemben egyenlő bánásmód elvének a megsértését illetően, harmadszor a 38. és 39. pontban a hatáskörrel való visszaélést és az arányosság, a koherencia és az ésszerűség elvének a megsértését illetően, és végül negyedszer a 40. és 41. pontban az EUMSZ 123. cikknek, az EUMSZ 127. cikknek, valamint az alapokmányok 21. cikkének megsértését illetően.

56      Másodszor a keresetlevél 45. és azt követő pontjaiban a felperesek ismertetik az állítólagos kár természetét és terjedelmét, mely kár az álláspontjuk szerint e jogellenes magatartások következménye, ideértve az e tényezők közötti fennálló okozati kapcsolatot is. Így a keresetlevél 48. pontjában a felperesek közlik, „hogy az egyenlő bánásmód [elvének] az […] EKB általi megsértéséből származó kár […] aránytalanul sújtotta a befektetők/hitelezők egy korlátozott és világosan meghatározott csoportját, akik maximum a görög adósság 6%‑át birtokolták, míg az EKB és [a nemzeti központi bankok] annak 22%‑át birtokolták”. A felperesek a keresetlevél 49–52. pontjában a görög adósságinstrumentumok értéke 75%‑ának a PSI keretében való elvesztését legalábbis részben annak tulajdonítják, hogy az EKB a felperesek hátrányára megsértette az egyenlő bánásmód elvét többek között a 2012. február 15‑i cseremegállapodás megkötésével, mely a görög államadósság átütemezéséből kizárta az EKB‑t és a nemzeti központi bankokat, valamint a 2012/153 határozat elfogadásával. A felperesek továbbá a keresetlevél 54. és azt követő pontjaiban kifejezetten kitérnek az elszenvedett kár és az EKB‑val szemben kifogásolt jogellenes magatartás közötti okozati kapcsolatra oly módon, hogy kontrafaktuális elemzést végez, amely számba veszi az említett magatartás hiányában felmerülő hipotetikus helyzetet, valamint azt a kérdést is, hogy a 4050/2012. sz. görög törvény megtörheti‑e ezt az okozati összefüggést, amit a felperesek vitatnak. E tekintetben többek között a keresetlevél 56. pontja megállapítja, hogy „[h]a az EKB és [a nemzeti központi bankok] nem döntenek úgy egyhangúlag, hátrányosan megkülönböztető és jogellenes módon, hogy a görög [állam]adósság átütemezésében nem vesznek részt, a befektetők vagyoni helyzetében tapasztalt kár nem következett volna be, vagy mindenesetre kisebb mértékű és kevésbé súlyos lett volna, mivel a veszteségeknek és a görög kötvények értékcsökkenésének a megosztása szükségszerűen enyhült volna az EKB és a nemzeti központi bankok portfóliójába tartozó követelések arányában, amelyeket azonban előzetesen [kicseréltek] […]”.

57      Harmadszor a keresetlevél 68. és azt követő pontjaiban a felperesek leírják az általuk állítólagosan elszenvedett károk terjedelmét oly módon, hogy azokat konkrétan számszerűsítik. E tekintetben az EKB azon érve, amely szerint az említett károk megfelelő számszerűsítése azt feltételezte volna, hogy kiegészítő információs elemeket szolgáltassanak, nem cáfolhatja meg ezt a következtetést, mivel az ilyen számszerűsítés nem szerepel a kártérítési kereset elengedhetetlen alaki vagy elfogadhatósági követelményei között, és érdemi kérdésként e számszerűsítés „megfelelő” jellege még kevésbé (lásd: 2013. szeptember 16‑i ATC és társai kontra Bizottság ítélet, T‑333/10, EBHT, EU:T:2013:451, 198–201. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

58      Ebből következően a magában a keresetlevélben foglalt okfejtések kellően világosak és pontosak ahhoz, hogy az EKB előkészíthesse a védekezést, és a Törvényszék dönthessen a keresetről, amit még az ellenkérelem tartalma is megerősít többek között a kártérítési kereset megalapozottságának a hiányát érintően. Ebből arra kell következtetni, hogy a keresetlevél szövege megfelelően, összefüggő és érthető módon tartalmazza a jelen kereset alapjául szolgáló alapvető jogi és ténybeli elemeket, és így megfelel az 1991. május 2‑i eljárási szabályzat 44. cikke 1. §‑ának c) pontjában foglalt követelményeknek

59      Nem megalapozott az EKB másodlagos, a kártérítési kereset perfüggőség miatti elfogadhatatlanságára való hivatkozása sem, amelyet arra alapít, hogy a kereset a 2012/153 határozat jogellenességére hivatkozik, mely határozatot a felperesek egy része a T‑224/12. sz. ügyben megtámadta, illetve arra, hogy az említett kereset előterjesztésének egyetlen célja a megsemmisítés iránti kereset elfogadhatóságára vonatkozó feltételeknek a megkerülése.

60      Először is irreleváns a közösségi pénzügyi támogatás nyújtása megtagadásának a vitatását érintő ítélkezési gyakorlat (1995. október 26‑i Pevasa és Inpesca kontra Bizottság végzés, C‑199/94 P és C‑200/94 P, EBHT, EU:C:1995:360, 27. pont; 2001. február 7‑i Inpesca kontra Bizottság ítélet, T‑186/98, EBHT, EU:T:2001:42, 76. és 77. pont), melyre az EKB az érvelésének alátámasztása céljából hivatkozik. Az említett ítélkezési gyakorlat alapjául szolgáló helyzettől eltérően a jelen ügyben a felperesek a kártérítési keresetükkel nem olyan eredményt kívánnak elérni, mint amelyet a T‑224/12. sz. ügyben előterjesztett megsemmisítés iránti keresettel elérni kívántak. E kereset csupán a 2012/153 határozat megsemmisítésére irányult, anyagi céljai nem voltak. Ezenfelül, mivel az említett megsemmisítés iránti keresetet az EUMSZ 263. cikk hatodik bekezdésében meghatározott határidőn belül terjesztették elő, az említett határidőnek a kártérítési keresettel való, az ítélkezési gyakorlat értelmében vett megkerülése eleve kizárt volt. Az ítélkezési gyakorlat ugyanis csupán kivételes jelleggel, és annak garantálása céljából nyilvánította a kártérítési keresetet elfogadhatatlannak, hogy e határidőt ne kerülhessék meg, nevezetesen arra az esetre vonatkozóan, amelyben e keresetet egy megsemmisítés iránti kérelemmel együtt terjesztették elő, mivel a kártérítési kérelem valójában a felpereshez címzett és jogerőssé vált egyedi határozat visszavonására irányult, és ha annak helyt adnak, az azt eredményezte volna, hogy e határozat joghatásai megszűnnek (lásd ebben az értelemben: 2002. október 17‑i Astipesca kontra Bizottság ítélet, T‑180/00, EBHT, EU:T:2002:249, 139. pont; 2003. április 3‑i Vieira és társai kontra Bizottság ítélet, T‑44/01, T‑119/01 és T‑126/01, EBHT, EU:T:2003:98, 213. pont).

61      Meg kell jegyezni továbbá, hogy a kártérítési kereset önálló kereseti formát képez, amely a keresetek rendszerében saját funkciót tölt be, és sajátos tárgyára figyelemmel meghatározott feltételekkel vehető igénybe. Míg a megsemmisítés iránti kereset és az intézményi mulasztás megállapítása iránti kereset arra irányul, hogy szankcionálja valamely jogilag kötelező erejű aktus jogellenességét vagy az ilyen aktus hiányát, a kártérítési kereset tárgya a valamely uniós intézménynek vagy szervnek betudható aktusból vagy jogellenes magatartásból eredő sérelem orvoslása iránti kérelem (lásd: 2004. március 23‑i Médiateur kontra Lamberts ítélet, C‑234/02 P, EBHT, EU:C:2004:174, 59. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2007. november 27‑i Pitsiorlas kontra Tanács és EKB ítélet, T‑3/00 és T‑337/04, EBHT, EU:T:2007:357, 283. pont; 2010. március 3‑i Artegodan kontra Bizottság ítélet, T‑429/05, EBHT, EU:T:2010:60, 50. pont). Egyrészt a kártérítési kereset ezen önállósága nem vonható kétségbe önmagában azáltal, hogy egy felperes úgy határoz, hogy egymást követően megsemmisítés iránti keresetet és kártérítési keresetet indít. Másrészt a megsemmisítés iránti kereset elfogadhatatlansága nem vonja maga után az ezt követően indított kártérítési kereset elfogadhatatlanságát önmagában amiatt, hogy e keresetek hasonló, vagy akár azonos jogellenességi jogalapokon alapulnak. Az ilyen értelmezés ugyanis ellentétes lenne magával a kereseti formák önállóságára vonatkozó elvvel, és következésképpen megfosztaná az EUMSZ 340. cikk harmadik bekezdésével összefüggésben értelmezett EUMSZ 268. cikket a hatékony érvényesüléstől.

62      Végezetül, amennyiben az EKB mégis az eljárás megkerülésére vagy valamely kereseti formával való visszaélésre vonatkozó veszélyre kíván hivatkozni, elég egyrészt emlékeztetni a fenti 60. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat kivételes jellegére, mely ítélkezési gyakorlatot ezért szigorúan kell értelmezni (lásd ebben az értelemben: 2004. november 23‑i Cantina sociale di Dolianova és társai kontra Bizottság ítélet, T‑166/98, EBHT, EU:T:2004:337, 122. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat, melyet e tekintetben nem cáfol meg a 2008. július 17‑i Bizottság kontra Cantina sociale di Dolianova és társai ítélet, C‑51/05 P, EBHT, EU:C:2008:409, 63. pont; lásd továbbá ebben az értelemben: 2007. április 19‑i Holcim [Deutschland] kontra Bizottság ítélet, C‑282/05 P, EBHT, EU:C:2007:226, 32. pont), és másrészt elég azt megállapítani, hogy a jelen ügyben a felperesek a kártérítési keresetükkel nem a vitatott aktusok hatályon kívül helyezésére törekszenek, hanem az azok elfogadásából vagy végrehajtásából állítólagosan származó károk megtérítését kérik.

63      A fenti megfontolásokra tekintettel az EKB által előterjesztett elfogadhatatlansági kifogást el kell utasítani.

 Az ügy érdeméről

 Az Unió felelősségének az EKB által az EUMSZ 268. cikk és az EUMSZ 340. cikk alapján való kiváltására vonatkozó feltételekről

64      Emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 340. cikk harmadik bekezdése értelmében a tagállamok jogában közös általános elveknek megfelelően az Európai Központi Bank köteles megtéríteni az általa vagy alkalmazottai által feladataik ellátása során okozott károkat.

65      Az EKB‑nak az EUMSZ 340. cikk harmadik bekezdése alapján fennálló, szerződésen kívüli felelősségére mutatis mutandis alkalmazandó állandó ítélkezési gyakorlatból következik, hogy az Unió EUMSZ 340. cikk második bekezdése szerinti, az intézményeinek és a szerveinek a jogellenes magatartása miatti szerződésen kívüli felelősségének a beállásához több kumulatív jellegű feltétel együttes fennállása szükséges, nevezetesen az uniós intézménynek vagy szervnek felrótt magatartás jogellenessége, a kár tényleges felmerülése, és az állítólagos magatartás és a hivatkozott kár közötti okozati összefüggés (lásd: 2006. november 9‑i Agraz és társai kontra Bizottság ítélet, C‑243/05 P, EBHT, EU:C:2006:708, 26. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; Arcelor kontra Parlament és Tanács ítélet, fenti 53. pont, EU:T:2010:54, 139. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

66      E feltételek kumulatív jellegére tekintettel amennyiben ezek egyike nem teljesül, a keresetet teljes egészében el kell utasítani (lásd: Arcelor kontra Parlament és Tanács ítélet, fenti 53. pont, EU:T:2010:54, 140. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

67      Az első, az érintett intézménynek vagy szervnek felrótt jogellenes magatartásra vonatkozó feltételt illetően az ítélkezési gyakorlat azt követeli meg, hogy megállapítható legyen a magánszemélyek számára jogosultságot keletkeztető valamely jogi szabály kellően súlyos megsértése (2000. július 4‑i hozott Bergaderm és Goupil kontra Bizottság ítélet, C‑352/98 P, EBHT, EU:C:2000:361, 42. pont). A döntő tényező annak megállapításához, hogy a jogsértés kellően súlyos‑e, az, hogy az érintett uniós intézmény vagy szerv a mérlegelési jogkörének korlátait nyilvánvalóan és súlyosan túllépte‑e. Az uniós jog egyszerű megsértése csak akkor lehet elegendő a kellően egyértelmű jogsértés megtörténtének megállapításához, ha ezen intézmény csupán jelentősen korlátozott mérlegelési mozgástérrel rendelkezik, sőt nem is rendelkezik mérlegelési mozgástérrel (2002. december 10‑i Bizottság kontra Camar és Tico ítélet, C‑312/00 P, EBHT, EU:C:2002:736, 54. pont; Arcelor kontra Parlament és Tanács ítélet, fenti 53. pont, EU:T:2010:54, 141. pont; ATC és társai kontra Bizottság, fenti 57. pont, EU:T:2013:451, 62. pont).

68      E tekintetben meg kell állapítani, hogy az EKB vitatott magatartására olyan feladatok keretében került sor, amelyek az EKB‑t az EUMSZ 127. cikk és az EUMSZ 282. cikk, valamint az alapokmányok 18. cikke alapján az uniós monetáris politikának a többek között a tőkepiacokon való beavatkozás és a hitelműveletek kezelése útján történő meghatározása és végrehajtása keretében terhelik, E rendelkezések az EKB‑ra széles mérlegelési jogkört ruháznak, amelynek gyakorlása magában foglalja a gazdasági és társadalmi rend, valamint a gyorsan változó helyzetek összetett értékelését, amelyet az eurórendszer, vagy akár a teljes Unió kontextusában kell elvégezni. Így a szóban forgó jogszabályok esetlegesen kellően súlyos megsértésének azon széles mérlegelési jogkör korlátainak nyilvánvaló és súlyos túllépésén kell alapulnia, amellyel az EKB a monetáris politika terén biztosított hatásköreinek gyakorlása tekintetében rendelkezik. Ez még inkább igaz azért, mert e mérlegelési jogkör gyakorlása egyrészt magában foglalja azt, hogy az EKB‑nak összetett és bizonytalan gazdasági fejlődési folyamatokat kell előre látnia és értékelnie, mint például a tőkepiacok, a pénzkínálat és az inflációs ráta változásait, melyek befolyásolják az eurórendszer és a fizetési és hitelrendszerek megfelelő működését, és másrészt politikai, gazdasági és szociális jellegű döntéseket kell hoznia, melyek megkövetelik a fő célként az árstabilitás fenntartását előíró EUMSZ 127. cikk (1) bekezdésében meghatározott különböző célkitűzések közötti egyensúly megteremtését, és az azok közötti választást (lásd ebben az értelemben: Cruz Villalón főtanácsnok Gauweiler és társai ügyre vonatkozó indítványa, C‑62/14, EBHT, EU:C:2015:7, 111. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; lásd továbbá ebben az értelemben és analógia útján: Arcelor kontra Parlament és Tanács ítélet, fenti 53. pont, EU:T:2010:54, 143. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2011. december 16‑i Enviro Tech Europe és Enviro Tech International kontra Bizottság ítélet, T‑291/04, EBHT, EU:T:2011:760, 125. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

69      Végezetül az intézmények jogalkotó tevékenységével kapcsolatban, ideértve olyan általános hatályú aktusoknak az EKB általi elfogadását, mint a 2012/153 határozat, megállapításra került, hogy az Unió említett jogalkotó tevékenysége gyakorlásának tényéből eredő felelősségének megszorító értelmezése azon megállapítással magyarázható, hogy egyrészt a jogalkotói hatáskör gyakorlása még a jogi aktusok jogszerűségére vonatkozó bírósági felülvizsgálat biztosítottsága esetén sem akadályozható meg a kártérítési keresetek lehetősége miatt minden olyan esetben, amikor az Unió közérdekből olyan normatív jogi aktusokat kénytelen elfogadni, amelyek alkalmasak arra, hogy sértsék a magánszemélyek érdekeit, és másrészt, az olyan jogalkotási területen, amelyet valamely uniós politika megvalósításához elengedhetetlen, széles mérlegelési jogkör fennállása jellemez, az Unió felelőssége csak akkor állapítható meg, ha az érintett intézmény nyilvánvalóan és súlyosan átlépte a hatásköre gyakorlására vonatkozó határokat (lásd ebben az értelemben: 2008. szeptember 9‑i FIAMM és társai kontra Tanács és Bizottság ítélet, C‑120/06 P és C‑121/06 P, EBHT, EU:C:2008:476, 174. pont).

70      A felperesek által hivatkozott, jogellenességre vonatkozó jogalapok megalapozottságát e kritériumok fényében kell megvizsgálni.

 Az EKB állítólagosan jogellenes magatartásáról

–       Előzetes észrevételek

71      A felperesek álláspontja szerint az EKB számos olyan jogsértést követett el, amely kiválthatja az Unió felelősségét, nevezetesen először is megkötötte a Görög Köztársasággal a 2012. február 15‑i cseremegállapodást, amellyel kapcsolatban a felperesek a Törvényszéktől azt kérik, hogy kötelezze az EKB‑t annak benyújtására, másodszor az EKB megtagadta a görög államadósságnak a Görög Köztársaságtól az új pénzügyi támogatásokért cserébe megkövetelt átütemezésében való részvételt, és harmadszor az EKB elfogadta a 2012/153 határozatot, amely a görög adósságinstrumentumok garanciaként való elfogadhatóságára vonatkozóan egy kizárólag a nemzeti központi bankok számára biztosított visszavásárlási programot szabott feltételül, jóllehet ezen instrumentumok nem feleltek meg a hitelminőségi feltételeknek

72      Az EKB vitatja, hogy megsértett volna olyan jogszabályt, amely a magánszemélyek számára jogokat keletkeztet. Az állítólagosan megsértett szabályok a Görög Köztársaság adósi helyzetére vonatkoztak, az EKB csupán a PSI célszerűségére vagy annak hiányára vonatkozó álláspontját fejtette ki, és csupán konzultatív szerepet játszott a „trojkában”. Az EKB azt állítja, hogy a felperesekkel nem áll semmilyen jogi vagy pénzügyi kapcsolatban. Az EKB a felperesek tulajdonában álló adósságinstrumentumoknak nem adósa, és nem is kiállítója, hanem maga is a Görög Köztársaság hitelezője. Ezenfelül nem közvetlenül a felperesek ellen járt el, hanem azokat a feladatokat teljesítette, amelyeket az EUM‑Szerződés, és különösen annak 127. cikke a görög államadóssággal kapcsolatos válság kezelése tekintetében a számára előír. Következésképpen a felperesek által hivatkozott szabályok nem alkalmazandók az általa a PSI keretében játszott szerepre, és nem keletkeztetnek a felpereseket védő jogokat.

–       A bizalomvédelem elvének a megsértésére alapított jogalapról

73      A felperesek az első jogalap keretében azt állítják, hogy a fenti 71. pontban ismertetett magatartások sértik a görög adósságinstrumentumok tulajdonosai részéről fennálló jogos bizalom védelmére vonatkozó elvet, mivel azok ellentétesek az EKB egymást követő elnökei, J.‑C. Trichet és M. Draghi, valamint az EKB igazgatósági tagjai által nyújtott biztosítékokkal. E nyilatkozatok szerint először is az EKB tulajdonában álló görög adósságinstrumentumok nem fogják „önkéntes” csere tárgyát képezni, másodszor nem áll fenn a Görög Köztársaság fizetésképtelenségének a veszélye, harmadszor a görög államadósság kikényszerített átütemezése nem lehetséges, negyedszer a magánhitelezőknek az ilyen átütemezésben való részvétele csak önkéntes alapon képzelhető el, ötödször, az említett instrumentumok értékének csökkentése nem lehetséges, és hatodszor, ha mégis ilyen helyzet állna elő, a görög adósságinstrumentumok soha nem lesznek elfogadhatók garanciaként. A felperesek álláspontja szerint ezek a pontos, feltételhez nem kötött és egybehangzó, feljogosított és megbízható forrásból származó ígéretek a jogalanyokban megalapozott várakozásokat keltettek, és a jogalanyokat frusztrálták az EKB ezt követő jogellenes magatartásai, és ezek között a 2012. február 15‑i cseremegállapodás. A felperesek a válaszban kifejtik, hogy az EUSZ 5. cikkel és a jogbiztonság elvével ellentétes, hogy az EKB annak érdekében, hogy a görög államadósság átütemezésében való részvételt kikerülje, és saját magának kiváltságos hitelezői helyzetet biztosítson, titkos és hátrányosan megkülönböztető cseremegállapodást fogadott el olyan helyzetben, melyet érdekkonfliktus jellemez azáltal, hogy az EKB maga is a Görög Köztársaság hitelezője. Az említett átütemezés keretében az EKB szerepe nem korlátozódott tisztán konzultatívra, mivel abban a „trojka” tagjaként és kulcsfontosságú szereplőjeként vett részt, döntéshozatali jogkörökkel és saját aláírási joggal.

74      Az EKB alapvetően azzal válaszol erre, hogy ellenkezőleg, a sajtóközleményei és a képviselőinek a nyilvános nyilatkozatai egyértelműen nyilvánvalóvá tették azt, és figyelmeztettek arra, hogy egyrészt a PSI nem tartozik az EKB hatáskörébe, és az ezt érintő döntéseket szuverén kormányok hozták, és másrészt az államadóssággal kapcsolatos európai válság a görög adósságinstrumentumokba való befektetéshez kapcsolódó, jelentős potenciális veszélyeket rejt. Az EKB egyik 2011. június 6‑i közleménye kifejezetten kitért a PSI következményeinek a kérdésére, és figyelmeztetett azokra a kellemetlenségekre, amelyek ezen eszköz „elővigyázatlan és automatikus” igénybevételéből származhatnak. Következésképpen a releváns dokumentumok bizonyítják, hogy az EKB nem játszott meghatározó vagy döntéshozói szerepet a PSI elfogadása tekintetében, és a felperesek az EKB megbízatásának keretein belül általa kifejtett álláspontok közül az egyiket sem értelmezhették garanciaként arra, hogy ilyen PSI nem kerül elfogadásra. Az említett dokumentumok minden óvatos és körültekintő olvasójának tudnia kellett, hogy a PSI a rendelkezésre álló választási lehetőségek egyike, és annak elfogadása kizárólag a Görög Köztársaság jogi és politikai felelőssége. Mivel nem léteznek olyan nyilatkozatok, amelyek egyértelműen kizárják a PSI lehetőségét, ebben az értelemben az EKB részéről nem hangzott el pontos, feltételhez nem kötött és egybehangzó ígéret.

75      Az állandó ítélkezési gyakorlatból következik, hogy a bizalomvédelem elvére való hivatkozás joga minden olyan magánszemélyt megillet, akiben valamely uniós intézmény megalapozott várakozásokat keltett. A jogos bizalomra való hivatkozás jogának fennállásához azonban három kumulatív feltétel teljesülése szükséges. Először is az uniós adminisztrációnak pontos, feltétel nélküli és egybehangzó, feljogosított és megbízható forrásokból származó ígéreteet kell tennie az érintett számára. Másodszor ezen ígéreteknek jogos elvárást kell kelteniük abban a személyben, akihez intézik őket. Harmadszor az adott ígéreteknek összhangban kell állniuk a vonatkozó szabályokkal (lásd ebben az értelemben: 2011. március 17‑i AJD Tuna ítélet, C‑221/09, EBHT, EU:C:2011:153, 71. és 72. pont; 2013. március 14‑i Agrargenossenschaft Neuzelle ítélet, C‑545/11, EBHT, EU:C:2013:169, 23–25. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2010. június 18‑i Luxembourg kontra Bizottság ítélet, T‑549/08, EBHT, EU:T:2010:244, 71. pont; 2012. szeptember 27‑i Applied Microengineering kontra Bizottság ítélet, T‑387/09, EBHT, EU:T:2012:501, 57. és 58. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

76      Ezenfelül emlékeztetni kell arra, hogy bár a bizalomvédelemre mint uniós jogi alapelvre minden olyan gazdasági szereplő hivatkozhat, akiben valamely intézmény megalapozott várakozásokat keltett, ha az óvatos és körültekintő gazdasági szereplő képes előre látni az olyan uniós intézkedés elfogadását, amely az érdekeit érintheti, akkor az intézkedés meghozatalát követően nem hivatkozhat ezen elvre. A gazdasági szereplők továbbá nem táplálhatnak jogos bizalmat olyan helyzet fennmaradása iránt, amelyet az uniós intézmények mérlegelési jogkörük keretein belül módosíthatnak, különösen olyan területen, mint a monetáris politika, amelynek célja a gazdasági helyzet változásaihoz való állandó alkalmazkodás (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2009. szeptember 10‑i Plantanol‑ítélet, C‑201/08, EBHT, EU:C:2009:539, 53. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; AJD Tuna ítélet, fenti 75. pont, EU:C:2011:153, 73. pont; Agrargenossenschaft Neuzelle ítélet, fenti 75. pont, EU:C:2013:169, 26. pont; 2005. október 19‑i Cofradía de pescadores „San Pedro de Bermeo” és társai kontra Tanács ítélet, T‑415/03, EBHT, EU:T:2005:365, 78. pont).

77      Értékelni kell tehát, hogy a sajtóközlemények és az EKB bizonyos tagjainak a nyilvános nyilatkozatai pontos, feltétel nélküli és egybehangzó, feljogosított és megbízható forrásokból származó ígéreteknek minősültek‑e, amelyek a felperesekben jogos elvárást kelthettek azt illetően, hogy a görög adósságinstrumentumaiknak az értékére nem vonatkozik kötelező leírás.

78      E tekintetben meg kell állapítani, hogy a felperesek által benyújtott sajtóközlemények és nyilvános nyilatkozatok tárgya és tartalma különböző. Egyrészt lényegében olyan, 2011 áprilisa és júliusa között elhangzott nyilatkozatokról van szó, amelyeket az EKB akkori elnöke, J.‑C. Trichet, valamint kijelölt utódja, M. Draghi tettek, akik többek között az EKB kinyilvánított és ismételt ellenzését fejezték ki a görög államadósságnak az átütemezését és a Görög Köztársaságnak a „részben nem teljesítő” (selective default) besorolását illetően. Másrészt a felperesek L. Bini Smaghinak, az EKB Kormányzótanácsa tagjának egy nyilvános, 2011. június 16‑i nyilatkozatára hivatkoznak, és egy általa 2010. szeptember 15‑én tartott beszédre, amelynek tárgya „az Unió gazdasági kormányzási és stabilitási keretének a javítása különösen az euróövezetben”.

79      M. Draghi és J.‑C. Trichet nyilatkozataival kapcsolatban meg kell állapítani, hogy először is azok általános jellegére tekintettel, és másodszor az EKB arra vonatkozó hatáskörének a hiányát figyelembe véve, hogy egy „részleges teljesítőképtelenség” (selective default) által érintett tagállam államadósságának az esetleges átütemezésével kapcsolatban döntést hozzon, valamint harmadszor az ebben az időszakban a pénzügyi piacokon – különösen a Görög Köztársaság pénzügyi helyzetének jövőbeli fejleményeit illetően – uralkodó bizonytalanságra tekintettel e nyilatkozatok nem minősíthetőek pontos, feltételhez nem kötött és egybehangzó, feljogosított és megbízható forrásból származó ígéreteknek, és még kevésbé minősíthetőek azoknak azt illetően, hogy e tagállam esetlegesen nem hoz az átütemezésre vonatkozóan ilyen döntést. Ugyanis, bár az EKB részt vett a Görög Köztársaság pénzügyi helyzetét érintő fejlemények felügyeletében a „trojka” keretében, melyet az EKB, az IMF és a Bizottság alkotott, az EKB nem rendelkezett hatáskörrel arra, hogy ilyen intézkedéssel kapcsolatban döntsön, és ez a döntés főszabály szerint – ha nem kizárólagosan – az érintett tagállam szuverén jogkörébe és költségvetési hatáskörébe – különösen ideértve a jogalkotási jogkört –, és bizonyos mértékig a tagállamok közötti, az EUMSZ 120. és azt követő cikkei szerinti gazdaságpolitikai koordináció körébe tartozik. E körülmények között az ilyen átütemezés ellenzését, amelyet J.‑C. Trichet és M. Draghi a pénzügyi piacok szereplőiben egyre növekedő bizonytalanság közepette több alkalommal nyilvánosan kifejezett, úgy kell értelmezni, mint kizárólag gazdaságpolitikai jellegű nyilatkozatokat. E nyilatkozatok megfogalmazói azokkal konkrétan arra törekedtek, hogy az említett piaci szereplőket figyelmeztessék egyrészt az akkoriban fennálló helyzet további romlására, mi több, a Görög Köztársaság esetleges fizetésképtelenségére, amely országnak a potenciálisan nemteljesítő instrumentumait az EKB és a nemzeti központi bankok többé nem fogadhatják el garanciának az eurórendszer hitelműveletei keretében (lásd a később elfogadott 2012/133 határozatot), és másrészt azokra a kockázatokra, amelyeket az ilyen fejlemények az eurórendszer teljességének pénzügyi stabilitása és működése szempontjából okozhatnak. Hozzá kell fűzni, hogy az EKB egymást követő elnökeinek ezt az ellenzését az a megállapítás kísérte, amely szerint abban az esetben, ha e fizetésképtelenség bekövetkezne, és az érintett tagállamok az államadósság átütemezése mellett döntenének, az EKB megkövetelné, hogy ezt az átütemezést kellő biztosítékok támasszák alá annak érdekében, hogy az integritása védve legyen, és fennmaradjon a pénzügyi piacok stabilitása és bizalma. Ebből következően az EKB e megállapítással szintén nem táplált jogos bizalmat azt illetően, hogy az ellenzését fenntartja abban az esetben, ha az érintett tagállamok ellenkező döntést hoznak, és ilyen átütemezés mellett döntenek, és – a nem létező – esetleges, arra vonatkozó jogi hatáskörét illetően sem, hogy ezt az álláspontot megakadályozhatja.

80      L. Bini Smaghi nyilatkozatait illetően hangsúlyozni kell, hogy ő annak a nyilvános közlésére szorítkozott, hogy egyrészt az EKB nem vehet részt „a görög adósság esedékességének az elhalasztásában”, mivel az ellentétes lenne az EKB‑re alkalmazandó rendelkezésekkel, és másrészt valamely tagállam államadósságának az esetleges átütemezése, amennyiben az szükségesnek bizonyulna, csak a hitelezők és az adósok között kötött megállapodás alapján lehetséges. E kontextusban kifejezetten említésre kerül annak a lehetősége, hogy az euróövezet tagállamai KFZ‑ket fogadnak el, amelyek az említett hitelezők és adósok számára megkönnyítenék, hogy megállapodjanak a terhek méltányos megosztásáról. A felperesek állításaival ellentétben ezek az állítások nem zárják ki a görög államadósság átütemezésének esetleges bekövetkezését vagy az arra vonatkozó döntést, vagy a Görög Köztársaság fizetésképtelenségét, hanem kizárólag az EKB manőverezési mozgásterének az e kontextusban fennálló korlátozottságát, valamint azokat a feltételeket írják le, amelyek mellett az ilyen átütemezés végrehajtható vagy végrehajtandó. Ezenfelül ebből semmilyen pontos és feltételhez nem kötött ígéretre nem lehet következtetni azt illetően, hogy az EKB végül ellenezné az ilyen átütemezést abban az esetben, ha a tagállamok vagy a hatáskörrel rendelkező szervek ezt határoznák el, vagy hogy az EKB adott esetben semmilyen formában ne venne részt ilyen intézkedésben.

81      Következésképpen a jelen ügyben az EKB tagjainak azok a nyilvános nyilatkozatai, amelyekre a felperesek hivatkoznak, nem minősülnek olyan pontos, feltételhez nem kötött és egybehangzó ígéreteknek, amelyek a görög államadósság esetleges átütemezésének a kizárására irányulnak, és azok az ítélkezési gyakorlat értelmében nem feljogosított és megbízható forrásból származnak, így a bizalomvédelem elvének a megsértésére alapított jogalapot el kell utasítani.

82      A teljesség kedvéért meg kell jegyezni azonban, hogy amint arra az EKB rámutat, az állami adósságinstrumentumnak valamely befektető általi megvásárlása fogalmilag olyan ügyletnek minősül, amely pénzügyi kockázatot foglal magában, mivel arra kiterjednek a tőkepiacok fejleményeinek az eshetőségei, és a felperesek egy része még azon időszak során is vásárolt görög adósságinstrumentumokat, amelynek során a Görög Köztársaság pénzügyi válsága a mélyponton volt. Márpedig a Görög Köztársaság pénzügyi helyzetére és az ezen időszakot érintő bizonytalanságokra tekintettel az érintett befektetők nem állíthatják, hogy a fenti 76. pontban említett ítélkezési gyakorlat értelmében olyan óvatos és körültekintő gazdasági szereplőként jártak el, akik jogos elvárások meglétére hivatkozhatnak. Ellenkezőleg, a felperesek által a kifogásaik alátámasztása céljából hivatkozott nyilvános nyilatkozatokra tekintettel (lásd a fenti 78. pontot) az említett befektetőknek ismerniük kellett az általuk megszerzett görög adósságinstrumentumok értékének ingadozását meghatározó, nagymértékben instabil gazdasági helyzetet, valamint a Görög Köztársaság fizetésképtelenségének nem elhanyagolható kockázatát, még ha e fizetésképtelenség csak részleges is lehetett. Ezenfelül, amint azt az EKB jogosan állítja, az óvatos és körültekintő gazdasági szereplő, akinek tudomása volt a nyilvános nyilatkozatokról, nem zárhatta ki a görög államadósság átütemezésének a kockázatát, tekintettel az ezzel kapcsolatban az euróövezet tagállamai és a többi érintett szerv, mint például a Bizottság, az IMF és az EKB között fennálló nézetkülönbségre.

83      Végezetül, amennyiben a felperesek ebben a kontextusban a jogbiztonság elvének a megsértésére is hivatkoznak, elegendő annak megállapítása, hogy a felperesek nem hivatkoztak olyan kiegészítő és konkrét érvre, amely alátámasztaná, hogy az EKB‑nak a görög államadósság átütemezésének az előzményei keretében tanúsított magatartása hozzájárult valamely olyan szabályozás elfogadásához, amely nem volt kellőképpen egyértelmű, pontos és előrelátható (lásd ebben az értelemben: 2005. június 7‑i VEMW és társai ítélet, C‑17/03, EBHT, EU:C:2005:362, 80. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), és nem tette lehetővé a jogalanyok számára, hogy kellőképpen megismerjék a velük szemben előírt kötelezettségek terjedelmét (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2004. április 29‑i Sudholz‑ítélet, C‑17/01, EBHT, EU:C:2004:242, 34. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

84      Következésképpen a felperesek nem bizonyították a bizalomvédelem elvének az EKB által történő olyan megsértését, és ebben a kontextusban a bizalomvédelem elvének az EKB általi olyan megsértését sem, amely kiválthatná a szerződésen kívüli felelősséget.

–       A magánbefektetőkkel szembeni egyenlő bánásmód elvének és a pari passu klauzulának a megsértésére alapított jogalapról

85      A második jogalap keretében a felperesek a magánbefektetőkkel szemben egyenlő bánásmód elvének a megsértésére hivatkoznak, különösen az Európai Unió Alapjogi Chartájának 20. és 21. cikke értelmében, mivel az EKB és a nemzeti központi bankok a 2012. február 15‑i cseremegállapodás végrehajtása útján biztosították, hogy a megfelelő portfóliók részét képező görög adósságinstrumentumokra ne terjedjen ki a görög államadósságnak a KFZ‑k alapján való átütemezése, és azokat ne érintse értékcsökkenés. Az EKB a fenti 71. pontban leírt magatartásokkal, azáltal hogy figyelmen kívül hagyta a magánhitelezők és a befektetők – köztük a felperesek – vagyoni helyzetét, megsértette ezt az elvet. A valamennyi hitelezővel és befektetővel szembeni egyenlő bánásmód elve nemzetközi szinten, szokásjogi elvként is kötelező, és azt az uniós jog általános elvének, és az EUMSZ 10. cikkben és az Alapjogi Charta 20. és 21. pontjában meghatározott, a hátrányos megkülönböztetés tilalmára vonatkozó általános elv közvetlen és különös kifejeződésének kell tekinteni. Az úgynevezett par condicio creditorum vagy pari passu klauzula, amely azt feltételezi, hogy a hitelezőket a kifizetés során azonos módon kezelik, a sorrendjüktől függetlenül, tehát az EKB‑ra is alkalmazandó. Az EKB a 2012. szeptember 6‑i, a végleges értékpapír‑adásvételi műveletekre vonatkozó program megkezdésére (a továbbiakban: OMT) vonatkozó sajtóközleményében elfogadta „a magánhitelezőkkel és egyéb hitelezőkkel azonos bánásmódot (pari passu) az euróövezet tagállamai által kibocsátott és az eurórendszer által az [OMT‑k] útján megszerzett kötvényeket illetően, az e kötvények szerinti feltételek alapján”. Következésképpen a görög adósságinstrumentumoknak a 2010/281 határozattal bevezetett visszavásárlási program keretében való megszerzése nem ruházott rá semmilyen különleges bánásmódot, és az EKB‑nak vállalnia kellett volna ugyanazt a hitelkockázatot, mint minden más magánbefektető vagy intézményes befektető. A felperesek, mint görög adósságinstrumentumok tulajdonosai, az EKB‑hoz és a nemzeti központi bankokhoz hasonlóan a Görög Köztársaság magánjogi hitelezői, és az általuk elszenvedett kár ugyanazokat a szisztematikus hatásokat okozhatja az európai gazdaság szempontjából. Az EKB és a nemzeti központi bankok portfóliójában meglévő adósságinstrumentumoknak az újakért való korábbi elcserélése miatt az említett instrumentumokra nem terjedt ki a görög állam „irányított és álcázott fizetésképtelensége”, mely azzal a hatással járt, hogy leértékelte a többi adósságinstrumentumot, melyek ilyen cserében nem vehettek részt, és amelyeknek az említett állam „fizetési képességeinek a maradékával” kellett szembenézniük. Az EKB és a nemzeti központi bankok ezért a magánszektor hátrányára kiváltságos rangsort magában foglaló hitelezői jogállást biztosítottak maguknak a monetáris politikához kapcsolódó feladataik ürügyén. Ezenfelül az EKB a 2010/281 határozatával a görög adósságinstrumentumok elfogadhatóságát jogellenes módon annak feltételéhez kötötte, hogy a nemzeti központi bankok számára az eurórendszer hitelműveleteiben gyengének minősített instrumentumok visszavásárlására irányuló programot biztosítsanak. A felperesek vitatják, hogy ez az eltérő bánásmód a közérdek, vagy a Szerződés rendelkezései igazolnák, mivel az EUMSZ 127. cikk (1) bekezdése, az EUMSZ 3. cikk (3) és (4) bekezdése, és az EUMSZ 13. cikk nem ír elő ilyen típusú kivételt. Az EKB mindenesetre nem indokolta meg, hogy a 2012. február 15‑i cseremegállapodás és a nemzeti központi bankok számára biztosított visszavásárlási program miért tartozik a monetáris politikával kapcsolatos mérlegelési jogkörébe, hogyan járult hozzá az euróövezet árainak a stabilitásához, és miért volt arányos és szükséges.

86      Az EKB vitatja, hogy a hitelezőkkel szembeni egyenlő bánásmód elve alkalmazandó a magánjogi szerződéses kikötések keretében, mivel az adósságinstrumentumok kibocsátójának lehetősége van arra, de nem kötelessége az, hogy ezt az elvet az instrumentumainak a kísérő dokumentációjába felvegye. Nem a nemzetközi közjog vagy a tagállamok tekintetében közös alkotmányjog univerzális szabályáról van szó, és az még kevésbé minősül általános uniós jogi elvnek, hiszen annak alkalmazása a kibocsátó választásának tárgya. Még ha az említett elv tiszteletben tartására vonatkozó állítólagos kötelezettség az uniós jog magasabb szintű szabálya lenne is, az kizárólag az adósságinstrumentum kibocsátója – a jelen esetben a görög állam – tekintetében keletkeztetne jogi kötelezettséget, a hitelezői tekintetében nem. Az EKB vitatja továbbá, hogy a Görög Köztársaság olyan hitelezőjének minősül, mint amilyenek a felperesek, mivel ezen utóbbiak nagymértékű nyereségre törekvő befektetők, akik kizárólag magánbefektetéseket eszközöltek. Az EKB ezzel szemben a másodlagos értékpapírpiacon kizárólag az EUMSZ 127. cikknek az EUMSZ 3. cikk (3) és (4) bekezdésével és az EUSZ 13. cikkel összefüggésben értelmezett (1) bekezdése értelmében rá ruházott közjogi megbízatás gyakorlása keretében vásárolt görög adósságinstrumentumokat, amit az eurócsoport 2012. február 21‑i nyilatkozata és a 4050/2012. sz. görög törvény indoklása is megerősít. Az EKB tehát a 2010/281 határozatában, azzal a fő céllal, hogy az EUMSZ 127. cikk (1) bekezdése értelmében fenntartsa az árstabilitást, úgy határozott, hogy átmeneti értékpapír‑piaci programot indít, amelynek keretében az EKB és a nemzeti központi bankok többek között megvásárolták a Görög Köztársaság által kibocsátott instrumentumokat. Ezeknek a vásárlásoknak az volt a céljuk, „hogy fenntartsák a monetáris politika transzmissziós mechanizmusának a megfelelő működését, amely alapvető fontosságú az árstabilitás biztosításához, és hogy elősegítsék »a középtávú árstabilitást szolgáló monetáris politika hatékony vitelét«, biztosítva […] az adósságinstrumentumok euróövezetbeli állami és magánpiacainak a likviditását […]”, azaz, e megvásárlásoknak a céljai nagymértékben eltértek az egyéb magánbefektetők befektetési döntéseit meghatározó céloktól. Ezenfelül, ha a PSI‑t nem zárják ki az eurórendszer központi bankjainak a tulajdonában álló görög adósságinstrumentumokból, ideértve a görög központi bankot is, az EUMSZ 130. cikk értelmében sérült volna az eurórendszer pénzügyi és funkcionális függetlensége azáltal, hogy gyengülnek a hitelintézetek refinanszírozására és az alapokmányok 18. cikkének 1. pontja értelmében a tőkepiacokon való beavatkozásra vonatkozó kapacitásai. Következésképpen a felperesek a szóban forgó helyzetek összehasonlíthatóságának a hiánya miatt nem hivatkozhatnak megalapozottan az egyenlőtlen bánásmód fennállására.

87      Először is a Törvényszék álláspontja szerint meg kell vizsgálni, hogy az EKB kifogásolt magatartása sérti‑e az egyenlő bánásmódnak az Alapjogi Charta 20. és 21. cikkében előírt elvét (2013. július 18‑i Sky Italia ítélet, C‑234/12, EBHT, EU:C:2013:496, 15. pont), amelyet az EKB‑nek mint uniós intézménynek a magánszemélyek védelmére irányuló, magasabb szintű uniós jogi szabályként köteles tiszteletben tartani. Az egyenlő bánásmód általános elve mint általános elv megköveteli, hogy hasonló helyzeteket ne kezeljenek eltérő módon, és hogy az eltérő helyzeteket ne kezeljék egyenlő módon, kivéve ha az ilyen bánásmód objektíven igazolható. Az eltérő helyzetek hasonló jellegét az azokat jellemző tényezők összességére tekintettel kell értékelni. E tényezőket – többek között – a szóban forgó különbségtételt létrehozó uniós aktus tárgyának és céljának fényében kell meghatározni és értékelni. Ezen túlmenően tekintetbe kell venni azon szabályozási terület elveit és céljait, amely alá a szóban forgó aktus tartozik (lásd: 2008. december 16‑i Arcelor Atlantique et Lorraine és társai ítélet, C‑127/07, EBHT, EU:C:2008:728, 23., 25. és 26. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2011. május 12‑i Luxembourg kontra Parlament és Tanács ítélet, C‑176/09, EBHT, EU:C:2011:290, 31. és 32. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

88      Márpedig a jelen ügyben a felperesek téves feltevésből indulnak ki, amikor azzal érvelnek, hogy egyrészről a görög adósságinstrumentumokat megszerző valamennyi magánszemély, a Görög Köztársaság magánbefektetőjeként vagy –hitelezőjeként, és másrészről az EKB és az eurórendszer nemzeti központi bankjai a kifogásolt magatartások alapjául szolgáló releváns szabályok elveire és céljaira tekintettel hasonló, sőt, azonos helyzetben vannak az egyenlő bánásmód elvének alkalmazása tekintetében. Ez az érvelés különösen figyelmen kívül hagyja különösen azt, hogy az EKB és az említett nemzeti központi bankok a görög adósságinstrumentumoknak a különösen a 2010/281 határozat alapján történő megvásárlásával az EUMSZ 127. cikk (1) és (2) bekezdése és különösen az alapokmányok 18. cikke 1. pontjának első francia bekezdése alapján az alapvető feladataik teljesítése céljából jártak el annak érdekében, hogy fenntartsák az árstabilitást és a monetáris politika megfelelő kezelését, és az eljárásuk az említett határozat rendelkezései által meghatározott korlátokon belül maradt (lásd az említett határozat (5) preambulumbekezdését).

89      Így először is az állami – köztük a görög – adósságinstrumentumok vásárlására irányuló, és a 2010/281 határozattal bevezetett program kifejezetten az EUMSZ 127. cikk (2) bekezdésének első francia bekezdésén, és különösen az alapokmányok 18. cikkének 1. pontján alapult, és a görög államot sújtó pénzügyi válság közepette „a pénzügyi piacokon […] fennálló azon kivételes körülmények” kontextusába illeszkedett, „amelyeket a piac egyes szegmenseiben tapasztalható – a monetáris politika transzmissziós mechanizmusát, ezáltal a középtávú árstabilitást szolgáló monetáris politika hatékony vitelét akadályozó – komoly feszültségek jellemeznek”. E határozat szerint e program tehát „az eurórendszer egységes monetáris politikájának részét képez[te]”, és célja „az értékpapírpiac működési zavarának a kezelése, valamint a megfelelő monetáris politikai transzmissziós mechanizmus helyreállítása” (az említett határozat (2)–(4) preambulumbekezdése). A felpereseket önmagukban ezeket az indokokat nem vitatják, a szóban forgó helyzetek összehasonlíthatóságát ugyanis kizárólag arra a körülményre alapítják, hogy mind a magánbefektetők, mind pedig az eurórendszer központi bankjai, akik, illetve amelyek görög adósságinstrumentumokat szereztek, a görög állam egyenlő jogokkal rendelkező hitelezői.

90      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az alapokmányok 18. cikke 1. pontjának első francia bekezdése szerint valóban igaz, hogy „[a] KBER céljai elérése és feladatainak ellátása érdekében az EKB és a nemzeti központi bankok” többek között „műveleteket végezhetnek a pénzügyi piacokon követelések és forgalomképes eszközök végleges (azonnali vagy határidős) […] eladásával és vásárlásával […] mind közösségi, mind euróban, mind egyéb pénznemekben [helyesen: vásárlásával[…] mind euróban, mind egyéb pénznemekben] […]”, Ebből következően az állami adósságinstrumentumok visszavásárlására vonatkozó program, és következésképpen az ilyen instrumentumoknak az eurórendszer központi bankjai által történő megvásárlása az EUMSZ 127. cikknek az EUMSZ 282. cikk (1) bekezdésével összefüggésben értelmezett (1) és (2) bekezdése értelmében hozzájárul a KBER alapvető feladataihoz, és konkrétabban ezen intézkedések az alapokmányok 18. cikke 1. pontjának első francia bekezdésében foglalt feljogosításon alapszanak. Ezenfelül ezen utóbbi bekezdésből az következik, hogy az állami adósságinstrumentumoknak az említett központi bankok által a másodlagos piacon történő megvásárlása kizárólag a KBER céljainak elérésére és a feladatainak a teljesítésére irányul, ami minden ezen célon kívül álló motivációt kizár, többek között annak a szándékát, hogy a befektetésekkel nagy nyereségeket érjenek el, és ez még inkább igaz arra, hogy ezt spekulatív ügyletekkel érjék el.

91      Meg kell tehát állapítani, hogy a felperesek a saját nevükben eljáró, olyan befektetőkként vagy hitelezőkként, akiket a befektetéseik után a lehető legnagyobb mértékű nyereségre irányuló, kizárólag magánjellegű érdekek vezérelnek, eltérő helyzetben voltak az eurórendszer központi bankjaihoz képest. Bár az alkalmazandó magánjogi szabályok szerint az említett központi bankok az állami adósságinstrumentumok megvásárlása során a magánbefektetőkhöz hasonlóan a kiállító és adós állam hitelezőjének jogállását szerezték meg, ez az egyetlen közös pont nem igazolhatja, hogy e bankokat az említett befektetők helyzetéhez hasonló, sőt azzal azonos helyzetben lévőknek tekintsék. Az ilyen, csupán a magánjog szempontjából alkalmazott megközelítés ugyanis nem venné figyelembe sem az említett instrumentumoknak a központi bankok általi megvásárlására irányuló műveletek jogi keretét, sem pedig azokat a közérdekű célokat, amelyeket e bankoknak e kontextusban követniük kell az alkalmazandó elsődleges jogi szabályok értelmében, mely szabályok elveit és céljait figyelembe kell venni a szóban forgó helyzetek összehasonlíthatóságának az egyenlő bánásmód általános elvére tekintettel való értékelésekor (lásd a fenti 87. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

92      Azt a következtetést kell tehát levonni, hogy a felperesek, mint olyan magánbefektetők, akik kizárólag magánjogi vagyoni érdekektől vezérelve vásárolták meg a görög adósságinstrumentumokat, bármely pontos indok is motiválta a befektetési döntéseiket, eltérő helyzetben voltak az eurórendszer központi bankjaihoz képest, mely utóbbiaknak a befektetési döntéseit kizárólag az EUMSZ 127. cikknek az EUMSZ 282. cikk (1) bekezdésével és az alapokmányok 18. cikkének 1. pontjának első francia bekezdésével összefüggésben értelmezett (1) és (2) bekezdésében meghatározott közérdekű célok vezérelték. Így a szóban forgó helyzetek összehasonlíthatóságának a hiányában a 2012. február 15‑i cseremegállapodás elfogadása és végrehajtása nem minősülhet az egyenlő bánásmód elve megsértésének.

93      Másodszor a felperesek azon állítása sem megalapozott, amely szerint lényegében a magánbefektetők és az eurórendszer központi bankjai a követeléseik értéke csökkenésének az európai gazdaságra gyakorolt hatását tekintve összehasonlítható helyzetben vannak. A felperesek álláspontja szerint a görög államadósság átütemezésében kizárólag a magánbefektetőkre rótt terhek „ugyanazokat a szisztematikus hatásokat okozhatják az európai gazdaság szempontjából”, mint az eurórendszer központi bankjainak az említett átütemezésben való egyenlő részvétele, amely alól e bankok a 2012. február 15‑i cseremegállapodás elfogadásával és végrehajtásával kivonták magukat. Még abban az esetben is, ha a felperesek ezzel az érvel azt kívánják állítani, hogy a PSI és a KFZ‑k alapján lefolytatott eljárás nagymértékben sérelmes volt a magán‑ és intézményes befektetőknek a görög adósságinstrumentumok valódi értékébe, és ezáltal a görög állam, mint adós megbízhatóságába vetett bizalmára nézve – az EKB kezdetben az eziránti aggodalom miatt ellenezte a Görög Köztársaság részleges teljesítőképtelenségét (default selective), valamint államadósságának a részleges átütemezését (lásd a fenti 78–80. pontot) –, a felperesek elmulasztották kifejteni és alátámasztani azt, hogy e következmények miért összehasonlíthatóak azokkal, amelyek az eurórendszer központi bankjai tekintetében merültek fel, és hogy e következmények miért alkalmasak az említett rendszer működésének az ugyanolyan megzavarására. Ellenkezőleg, az említett központi bankok által megszerzett és az e bankok tulajdonában álló görög adósságinstrumentumok értékének teljes összegére tekintettel, ahogyan azt maguk a felperesek hangsúlyozzák, az említett bankoknak az euróövezet egy tagállama államadósságának az átütemezésében való esetleges részvétele – függetlenül attól, hogy az az EUMSZ 123. cikk tekintetében jogszerű‑e, vagy sem (lásd az alábbi 114. pontot) –, annak kockázatával járt volna, hogy sérül a teljes eurórendszer pénzügyi integritása, és különösen azon képessége, hogy a pénzpiacokon beavatkozhasson, és refinanszírozhassa a hitelintézeteket az alapokmányok 18. cikke 1. pontja első és második francia bekezdésének megfelelően. E tekintetben meg kell állapítani, hogy az állami adósságinstrumentumok egyidejűleg olyan biztosítékot jelentenek, amelyet e központi bankoknak általában el kell fogadniuk az eurórendszeren belüli hitelműveletekhez, és ahhoz, hogy a hitelintézeteknek fennmaradjon a likvid tőkéhez való hozzáférése (lásd a fenti 4. pontban említett általános dokumentum 6. pontját). Ebből következően el kell utasítani azt a kifogást is, amely szerint az EKB és az eurórendszer nemzeti központi bankjai „a magánszektor hátrányára” kiváltságos rangsort magában foglaló hitelezői jogállást biztosítottak maguknak „a monetáris politikához kapcsolódó feladataik ürügyén”.

94      Harmadszor ebben a kontextusban nem lehet helyt adni a felperesek azon érvének, amely szerint az EKB a 2012/153 határozatával a görög adósságinstrumentumok elfogadhatóságát jogellenes módon annak feltételéhez kötötte, hogy a nemzeti központi bankok számára az eurórendszer hitelműveleteiben gyengének minősített instrumentumok visszavásárlására irányuló programot biztosítsanak. Amennyiben ez az érv arra kíván hivatkozni, hogy az EKB‑nak betudható, és a magánbefektetők, és különösen a felperesek hátrányára alkalmazott egyenlőtlen bánásmódra került sor, a felperesek azt is elmulasztották pontosabban kifejteni és alátámasztani, hogy a nemzeti központi bankkal analóg helyzetben vannak. Amint a Törvényszék lényegében a fenti 44. pontban hivatkozott Accorinti és társai kontra EKB végzésében (EU:T:2014:611, 76–78. pont) már megállapította, még ha a 2012/153 határozat magában is foglalja a Görög Köztársaság arra vonatkozó kötelezettségének a jogalapját, hogy a nemzeti központi bankok javára vásárlási program formájában hitelminőség‑javítást hajtson végre, az említett kötelezettség csupán azon lehetőség fenntartására irányul, hogy az említett központi bankok a görög adósságinstrumentumokat az alapokmányok 18. cikke 1. pontjának második francia bekezdése értelmében vett megfelelő fedezetként elfogadhassák az eurórendszeren belüli hitelműveletekhez, hiszen ilyen hitelminőség‑javítás hiányában az említett instrumentumok az általános dokumentáció releváns kritériumai alapján többé nem feleltek volna meg az eurórendszer hitelminőségi küszöbbel kapcsolatos minimumkövetelményeinek. Az említett kötelezettség tehát biztosította az eurórendszer központi bankjainak a manőverezési mozgásterét az EUMSZ 127. cikknek az EUMSZ 282. cikk (1) bekezdésével és az alapokmányok 18. cikkének 1. pontjának első francia bekezdésével összefüggésben értelmezett (1) és (2) bekezdésében meghatározott rendelkezések szerint, és következésképpen olyan helyzetre vonatkozott, amely nem volt összehasonlítható a magánbefektetők helyzetével. Mivel ugyanis ezen utóbbiak kizárólag magáncéloktól vezérelve szereztek görög adósságinstrumentumokat, és azok ilyen célokból álltak a tulajdonukban, eltérő helyzetben voltak az eurórendszer központi bankjaihoz képest, amelyekre a fent hivatkozott rendelkezések jogköröket és feladatokat ruháztak. Ebből következően a felperesek nem követelhetik az egyenlő bánásmód elvére hivatkozva azt, hogy az adósságinstrumentumaiknak a görög állam általi visszavásárlására irányuló analóg program kedvezményében részesüljenek.

95      Mindenesetre, amint azt a Törvényszék a fenti 44. pontban hivatkozott Accorinti és társai kontra EKB végzésben (EU:T:2014:611, 85. pont) már megállapította, a 2012/153 határozat 1. cikkének (1) bekezdése által elrendelt hitelminőség‑javítás biztosította az említett javítás körébe tartozó valamennyi görög adósságinstrumentum elfogadhatóságának a fenntartását, ideértve azokat is, amelyek a KFZ‑k alapján átváltás tárgyát képezték. Az említett határozat tehát ezeket az instrumentumokat, köztük azokat is, amelyek a felperesek tulajdonában álltak, és amelyeket a felperesek cseréltek el, védte azon további veszteséggel szemben, amely a leértékelésük vagy akár a Görög Köztársaság fizetésképtelensége miatt következhetett volna be. Így ebből a szemszögből nem megalapozott a felpereseknek a hátrányukra alkalmazott egyenlőtlen bánásmódra vonatkozó érvelése.

96      Következésképpen a felperesek az ismertetett vonatkozások és magatartások tekintetében – ideértve a 2012. február 15‑i cseremegállapodást és a 2012/153 határozatot is – nem voltak az eurórendszer központi bankjaiéval összehasonlítható, mi több, azonos helyzetben, ami igazolhatta volna az egyenlő bánásmód elve megsértésének a megállapítását.

97      Mindebből következően a felperesek nem bizonyították az egyenlő bánásmód elvének az EKB által történő olyan megsértését, amely kiválthatná a szerződésen kívüli felelősséget.

98      Másodszor, a pari passu klauzulán alapuló kifogásokat érintően először is meg kell állapítani azt, hogy ilyen szabálynak az uniós jogrendben való megléte nem bizonyított.

99      E tekintetben meg kell állapítani, hogy az a körülmény, amelyre a felperesek hivatkoznak, hogy a Principles Consultative Group (PCG) a „Principles for Stable Capital Flows and Fair Debt Restructuring in Emerging Markets” című, 2010‑es jelentésében azt javasolta, hogy a „fejlődő piacok” tekintetében ismerjék el nemzetközi szinten a pari passu klauzula alkalmazását, nem releváns azon kérdés szempontjából, hogy létezik‑e ilyen szabály az uniós jogrendben. A felperesek ugyanígy nem hivatkozhatnak eredményesen a fizetésképtelenségi eljárásról szóló, 2000. május 29‑i 1346/2000/EK tanácsi rendeletre (HL L 160., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 1. kötet, 191. o.) sem. Ellenkezőleg, e rendelet azt állapította meg, hogy e tárgykörben jelentős eltérések léteznek a nemzeti jogrendekben, ideértve a hitelezőkkel szembeni preferenciális bánásmódot is (ugyanezen rendelet (11) preambulumbekezdése), és a jogszabályok kollíziójára vonatkozó egységes szabályok megállapítására szorítkozott többek között a bevételek elosztásának összehangolása érdekében, a hitelezőkkel szembeni egyenlő bánásmód lehető legnagyobb mértékű megőrzése céljából (az említett rendelet (21) és (23) preambulumbekezdése).

100    Végeredményben, mivel a pari passu kötelező alkalmazására vonatkozó szabály a hitelezők közötti egyenlő bánásmódot követelné meg, tekintet nélkül azoknak a helyzeteknek a különbségére, amelyek többek között egyrészről a magánbefektetőket, és másrészről az eurórendszernek az EUMSZ 127. cikk és az alapokmányok 18. cikke alapján a feladataikat gyakorló központi bankjait jellemzik, az ilyen szabálynak az uniós jogban való elismerése sérthetné az egyenlő bánásmód elvét, amint azt a fenti 87. pont említi.

101    Másodszor és mindebből következően a pari passu klauzulának jogilag kötelező jelleget kizárólag e szabálynak az azon szerződéses klauzulák közé való felvétele biztosíthat, ideértve az állami adósságinstrumentumok kibocsátására és eladására vonatkozó klauzulákat, amelyek a kötvény kibocsátója és adósa, valamint tulajdonosa és jogosultja közötti viszonyt szabályozzák. E kötelező jelleg tehát a kérdéses kötvények kibocsátójának a többek között a kötvények kibocsátását kísérő általános feltételek keretében meghozott, arra vonatkozó autonóm döntésétől függ, hogy vállalja az említett klauzula alkalmazását oly módon, hogy kötelezettséget vállal a hitelezőkkel szembeni egyenlő bánásmódra. Amint azt az EKB helyesen állapítja meg, ebből többek között az következik, hogy a jelen ügyben a görög adósságinstrumentumok kibocsátója, akit adott esetben kötelezhet a pari passu klauzula, maga a görög állam, és nem az eurórendszer központi bankjai, mint az instrumentumok befektetői és tulajdonosai.

102    Végezetül nem megalapozott a felpereseknek az EKB‑nak az OMT‑ra vonatkozó és a jelen ügy releváns tényeit követően elfogadott határozatára való hivatkozása, mely határozat a feltételei és a sajátos alkalmazási köre alapján – nevezetesen az EFSF vagy az ESM keretében elfogadott teljes makrogazdasági kiigazítási program, vagy elővigyázatossági program megléte – olyan helyzetekre vonatkozik, amelyek nem összehasonlíthatóak annak az új keletű államadóssági válságnak a helyzetével, amellyel a Görög Köztársaságnak 2012‑ben kellett szembenéznie, és amelynek a keretében a pari passu klauzula alkalmazása éppen az érintett instrumentumok adós kibocsátója által meghatározott kibocsátási feltételektől függ (lásd a fenti 37. pontot).

103    Következésképpen meg kell állapítani, hogy a jelen jogalapot teljes egészében el kell utasítani.

 A hatáskörrel való visszaélésre és az arányosság, „a koherencia és az ésszerűség” elvének állítólagos megsértésére alapított jogalapról

104    A felperesek a harmadik jogalap keretében azt kifogásolják az EKB‑vel szemben hogy egyrészt visszaélt a hatáskörével, mivel nem rendelkezik mérlegelési jogkörrel – vagy legalábbis visszaélt az említett jogkörrel – a költségvetésnek az azon veszteségekkel szembeni védelmére vonatkozóan, amelyeket a magánbefektetőknek kell viselniük, és másrészt megsértette az arányosság, „a koherencia és az ésszerűség” elvét, amely „az EUMSZ 5. cikk (4) bekezdésének és az EUMSZ 296. cikknek az összefüggésben értelmezett rendelkezéseiből” következik. Az EKB visszaélt a hatáskörével azáltal, hogy a saját, valamint a nemzeti központi bankok érdekeit követve saját magának kedvező bánásmódot biztosított a magánhitelezők hátrányára, olyan jogkörökkel élve, amelyekkel a felperesek nem rendelkeznek. Az ilyen intézkedés ugyanis nem illeszkedik az árstabilitás biztosítását célzó monetáris politika kereteibe. Ezenfelül az EKB a 2012. február 15‑i cseremegállapodással a pénzügyi forrásait védte azáltal, hogy kikerülte azokat a veszteségeket, amelyeket kizárólag a magánhitelezőknek és –befektetőknek kellett viselniük, és az EKB erre vonatkozóan nem rendelkezett mérlegelési jogkörrel vagy legalábbis az említett jogkörrel visszaélt többek között azáltal, hogy „meghatározta az euróövezet államfői és kormányfői által 2011. július 21‑én elhatározott hitelminőség‑javítást”. A felperesek szerint ez a hatáskörrel való visszaélés az EKB által az elfogadott intézkedésekkel elérni kívánt konkrét célt illető motiváció hiányából ered, és az említett intézkedések e szempontból is önkényesek. Az EKB magatartását ugyanis az arra irányuló meghatározó – mi több, kizárólagos – cél motiválta, hogy olyan kiváltságos hitelezői jogállást teremtsen, amelynek segítségével a magánbefektetőktől eltérően kivonhatja magát a görög államadósság átütemezéséből. Mindenesetre az EKB e magatartása, valamint a döntései tekintetében nem tartotta tiszteletben az arányosság, a koherencia és az ésszerűség elvét. Végezetül az EKB azzal, hogy a cseremegállapodásnak a Görög Köztársasággal való megtárgyalása során nem vette figyelembe a magánbefektetők különleges helyzetét, megsértette az uniós jog magasabb szintű szabályait, és súlyosan és nyilvánvalóan túllépte a hatáskörének a gyakorlására vonatkozó korlátokat. Így – igazolatlan módon és „büntető jelleggel” – kizárólag a magánhitelezőknek kellett viselniük a görög államadósság kötelező átütemezésének a hátrányos következményeit, míg az EKB, amely a legfontosabb hitelező, ez alól kivonta magát. A PSI tárgyát képező görög adósságinstrumentumok névértékének a csökkenése pedig bizonyosan kisebb mértékű lett volna, ha az EKB kellőképpen részt vesz ezen átütemezésben ugyanúgy, ahogyan a magánhitelezők.

105    Az EKB a jelen jogalap elutasítását kérelmezi. Csupán konzultatív szerepet játszott a politikai és makroökonómiai szintű összetett tárgyalási folyamatban, amely azt célozta, hogy biztosított legyen számos hitelező és pénzügyi intézmény támogatása annak érdekében, hogy el lehessen kerülni a Görög Köztársaság fizetésképtelenségét, és amely végül a PSI‑hez vezetett. Ezenfelül nem az EKB‑nak kell igazolnia a Görög Köztársaság által elfogadott szabályozást az arányosság elvére tekintettel. Tekintettel arra, hogy a Görög Köztársaságnak az EKB‑t a PSI‑ből kizáró döntése összhangban áll az uniós joggal, az EKB konzultatív tevékenysége nem tekinthető a jogkörei nem megfelelő gyakorlásának. A 2012. február 15‑i cseremegállapodásra vonatkozó tárgyalások technikai szinten szükségesek voltak a görög jogalkotó által hozott döntés végrehajtásához. Az EKB részéről nem állt fenn érdekkonfliktus, és az EKB tevékenysége megfelelt a pénzügyi függetlenségének az abból a célból történő védelmére vonatkozó kötelezettségének, hogy az EUM‑Szerződés által előírt feladatokat továbbra is elláthassa.

106    Először is hangsúlyozni kell, hogy valamely jogi aktus csak akkor jogellenes hatáskörrel való visszaélés miatt, ha objektív, releváns és egybehangzó valószínűsítő körülmények alapján nyilvánvaló, hogy azt kizárólag vagy legalábbis elsősorban a hivatkozott céltól eltérő cél elérése, vagy az adott ügy körülményeinek kezelésére a Szerződés által kifejezetten előírt eljárás megkerülése érdekében fogadták el (lásd: 2008. október 23‑i People’s Mojahedin Organization of Iran kontra Tanács ítélet, T‑256/07, EBHT, EU:T:2008:461, 151. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

107    Meg kell állapítani, hogy a jelen jogalap keretében a felperesek az EKB magatartásának jogszerűségét alapvetően ugyanazon okok alapján vitatják, mint az első és a második jogalap keretében tették. Márpedig a fenti 87–96. pontban ismertetett megfontolásokra tekintettel a felpereseknek nem sikerült olyan objektív, releváns és egybehangzó valószínűsítő körülményeket előterjeszteniük, amelyek arra utalnak, hogy az EKB a kifogásolt magatartásokkal hatáskörrel való visszaélést követett el, visszaélt az EUMSZ 127. cikknek az EUMSZ 282. cikk (1) bekezdésével és az alapokmányok 18. cikkének 1. pontjának első francia bekezdésével összefüggésben értelmezett (1) és (2) bekezdésében meghatározott tág mérlegelési jogkörével, vagy nyilvánvalóan és súlyosan megsértette az említett mérlegelési jogkör vagy a fenti 67–69. pontban felidézett elvek értelmében a monetáris politikával kapcsolatban az EKB‑t megillető hatáskör korlátait.

108    Így nem tekinthető visszaélésnek vagy az EKB hatásköreire vonatkozó korlátok túllépésének az eurórendszer központi bankjai állítólagos „kiváltságos hitelezői jogállásának” a 2012. február 15‑i cseremegállapodás elfogadásával és végrehajtásával történő létrehozása a görög államadósságnak a PSI keretében, a KFZ‑k alapján való átütemezésében való részvétel kikerülése érdekében. Ellenkezőleg, ezen intézkedések az EKB alapvető hatáskörei és feladatai gyakorlásának keretébe illeszkedik, mivel pontosan az említett bankok manőverezési mozgásterének a megőrzését, és az eurórendszer megfelelő működése folytonosságának a biztosítását célozta (lásd a fenti 93. pontot). Ugyanez igaz a 2012/153 határozatra is, mivel az arra kötelezte a Görög Köztársaságot, hogy a nemzeti központi bankok számára biztosítson hitelminőség‑javítást annak érdekében, hogy azok az eurórendszer hitelműveletei tekintetében az alapokmányok 18. cikke 1. pontjának első francia bekezdése értelmében vett megfelelő fedezetként továbbra is elfogadhassák a görög adósságinstrumentumokat (lásd a fenti 94. pontot).

109    Következésképpen a hatáskörrel való visszaélésre alapított kifogásokat el kell utasítani.

110    Végezetül az arányosság, „a koherencia és az ésszerűség” elvének a megsértésére, valamint „az EUMSZ 5. cikk (4) bekezdésének és az EUMSZ 296. cikknek az összefüggésben értelmezett rendelkezéseiből” következő jogsértésre alapított kifogások alátámasztása érdekében előterjesztett indokok olyan mértékben rövidek, homályosak és pontatlanok, hogy azok nem teszik lehetővé annak megértését, hogy az említett kifogások miben térnek el a már értékelt és elutasított kifogásoktól. E kifogásokat ezért szintén el kell utasítani.

111    Következésképpen a harmadik jogalap keretében előterjesztett kifogásoknak nem lehet helyt adni, és azok nem alapozhatják meg az EKB szerződésen kívüli felelősségét.

–       Az EUMSZ 123. cikknek és az EUMSZ 127. cikknek, valamint az alapokmányok 21. cikkének a megsértésére alapított jogalapról

112    A felperesek a negyedik jogalap keretében azzal érvelnek, hogy az EKB megsértette az EUMSZ 123. cikket és az EUMSZ 127. cikket, valamint az alapokmányok 21. cikkét. Az EKB nyilvánvalóan és súlyosan megsértette az említett szabályok szerinti tág mérlegelési jogkörét azáltal, hogy lefolytatta a 2012. február 15‑i cseremegállapodásra vonatkozó tárgyalásokat, és olyan kiváltságos hitelezői jogállásra tett szert, amelyet a hatályos rendelkezések nem írtak elő. Ez annál is inkább igaz, mivel az EKB esetében érdekkonfliktus állt fenn a „trojkában” és az eurócsoportban, a Görög Köztársaság hitelezőjeként, valamint az EUMSZ 127. cikk értelmében a monetáris politika őreként betöltött szerepe tekintetében. Ezek az intézkedések nem igazolhatóak az EKB‑nak a Szerződések által elismert függetlenségével vagy autonómiájával, és azokkal a monetáris politika területét érintő beavatkozásokkal és döntésekkel, amelyekre az EKB hatáskörrel rendelkezik, amelyek célja az Unió általános céljainak a végrehajtása, és amelyeknek tiszteletben kell tartaniuk az uniós jogot, és annak keretében az egyenlő bánásmód elvét. A felperesek hozzáfűzik, hogy „az EKB vagy megsértette a jogkörének a túllépésével vagy az azzal való visszaéléssel az EUMSZ 127. cikk által rá ruházott hatásköröket, vagy megsértette az EUMSZ 123. cikket”. A felperesek álláspontja szerint bár az árstabilitás a monetáris politika célja, az euróövezet nehézségben lévő országa állami instrumentumainak a megszerzése útján nyújtott támogatás révén kialakított pénzügyi stabilitás nem tartozik az eurórendszer feladatai közé.

113    Az EKB a jelen jogalap elutasítását kéri.

114    Elegendő megállapítani azt, hogy az e jogalap alátámasztása érdekében előterjesztett érvelés különösen rövid és nagymértékben átfedésben van a második és a harmadik jogalap alátámasztásaként kifejtettekkel, így a fenti 87–96. és 107–110. pontban ismertetett megfontolások mutatis mutandis alkalmazandók. Ráadásul ez az érvelés eleve ellentmondásos, mivel az alapokmányok 21. cikkével összefüggésben értelmezett EUMSZ 123. cikk megsértésének az alátámasztását célozza. Amint ugyanis maguk a felperesek állítják, az EKB kifogásolt magatartásai, és különösen a 2012. február 15‑i cseremegállapodás elfogadása annak elkerülésére irányult, hogy az eurórendszer központi bankjai részt vegyenek a görög államadósság átütemezésében oly módon, hogy a portfólióikba tartozó görög adósságinstrumentumok értékének egy részét feláldozzák. Meg kell azonban állapítani, hogy az ilyen feltétlen részvétel esetleg éppen olyan beavatkozásnak minősülhetett volna, amelynek hatása az állami instrumentumoknak az említett központi bankok által történő, az EUMSZ 123. cikk által tiltott közvetlen megszerzésével egyenértékű.

115    Következésképpen a negyedik jogalap keretében hivatkozott kifogásoknak nem lehet helyt adni, és azok nem alapozhatják meg az EKB szerződésen kívüli felelősségét.

116    A fenti megfontolásokra tekintettel meg kell állapítani, hogy az EUMSZ 340. cikk harmadik bekezdése értelmében a felperesek által előterjesztett egyetlen jogellenességi jogalap sem felelhet meg az EKB szerződésen kívüli felelősségének a megalapozására vonatkozó első feltételnek. Ebből következően a kártérítés iránti kereseti kérelmeket, mivel azok az EKB jogellenes cselekedet miatti szerződésen kívüli felelősségén alapulnak, el kell utasítani önmagában emiatt és anélkül, hogy szükséges lenne a kár valóságosságára, valamint a hivatkozott magatartás és az állítólagos kár közötti okozati kapcsolatra vonatkozó feltételek értékelése.

2.     Az EKB jogszerű normatív aktus miatti szerződésen kívüli felelősségéről

117    A felperesek másodlagosan arra hivatkoznak, hogy az ítélkezési gyakorlat értelmében rendkívüli és különleges kárt szenvedtek el, amely alapján még az EKB jogellenes cselekedete hiányában is kártalanításra vonatkozó jogosultságuk keletkezik. A jelen ügyben a felpereseket, mint a görög adósságinstrumentumok tulajdonosait aránytalan és tűrhetetlen sérelem érte a tulajdonhoz való joguk lényegét érintően, mivel az említett instrumentumok értékét aránytalan mértékben csökkentették.

118    Az EKB vitatja a jogszerű aktus miatti felelősségi rendszernek az uniós jogban való létezését, és azt is, hogy a jelen ügyben rendkívüli és különleges kár következett be.

119    Az Uniónak a jogalkotói hatáskörébe tartozó jogszerű aktus miatti, szerződésen kívüli felelősségét illetően a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatából, amely mutatis mutandis alkalmazandó az EKB‑nek az EUMSZ 340. cikk harmadik bekezdése szerinti, szerződésen kívüli felelősségére is, az következik, hogy az uniós jog jelenlegi állapotában a tagállami jogrendek összehasonlító vizsgálata nem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy fennáll az Uniót a jogalkotási feladatainak jogszerű gyakorlásáért terhelő szerződésen kívüli felelősség rendszere (lásd: 2014. október 14‑i Buono és társai kontra Bizottság ítélet, C‑12/13 P és C‑13/13 P, EBHT, EU:C:2014:2284, 43. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Márpedig a jelen ügyben a felperesek által hivatkozott bizonyos aktusok, köztük a 2012/153 határozat az EKB normatív döntéshozatali jogköreinek az általa történő gyakorlása körébe tartozik. Következésképpen és önmagában emiatt a kártalanítás iránti kérelmet el kell utasítani abban a részében, amelyben az EKB által elfogadott általános hatályú aktusokra, vagy ilyen aktusok elfogadásának az EKB által történő megtagadására vonatkoznak, mint a fenti 71. pontban említett esetekben.

120    Ezenfelül meg kell állapítani, hogy a jelen ügyben a felperesek nem hivatkozhatnak arra, hogy rendkívüli és különleges kárt szenvedtek el, amely az ilyen felelősséget igazolhatja abban az esetben, ha azt elvben mégis el kellene ismerni. A következetes ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis egyrészt a kár akkor „rendkívüli”, ha meghaladja az adott ágazatban végzett tevékenységgel együtt járó gazdasági kockázat mértékét (lásd: 2012. november 7‑i Syndicat des thoniers méditerranéens és társai kontra Bizottság ítélet, T‑574/08, EU:T:2012:583, 78. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Másrészt a kár akkor minősül „különlegesnek”, ha a gazdasági szereplők egy konkrét csoportját a többi gazdasági szereplőhöz képest aránytalan mértékben sújtja (1998. április 28‑i Dorsch Consult kontra Tanács és Bizottság ítélet, T‑184/95, EBHT, EU:T:1998:74, 80. pont; 2004. február 10‑i Afrikanische Frucht‑Compagnie és Internationale Fruchtimport Gesellschaft Weichert kontra Tanács és Bizottság ítélet, T‑64/01 és T‑65/01, EBHT, EU:T:2004:37, 151. pont).

121    A jelen ügyben a felperesek által hivatkozott kár nem haladja meg azon gazdasági kockázatok határait, amelyek eleve jellemzőek a pénzügyi szektor keretében folytatott gazdasági tevékenységekre, többek között ideértve a valamely állam által kibocsátott forgalomképes adósságinstrumentumokra vonatkozó ügyleteket, különösen abban az esetben, ha ezen állam – amint a Görög Köztársaság 2009 végétől – alacsonyabb minősítést kap. Ellenkezőleg, függetlenül azon általános elvtől, mely szerint minden hitelezőnek magának kell viselnie az – akár állami – adós fizetésképtelenségének kockázatát, az ilyen ügyletek különösen törékeny piacokon jönnek létre, és azok az ilyen instrumentumok értékének csökkenése vagy növekedése tekintetében gyakran irányíthatatlan eshetőségeknek vagy kockázatoknak vannak kitéve, ami spekulációra ösztönözhet annak érdekében, hogy rövid időn belül nagy nyereségekre tegyenek szert. Következésképpen, még ha nem is bocsátkoztak spekulatív ügyletekbe, a felpereseknek ismerniük kellett az említett eshetőségeket és kockázatokat a szerzett instrumentumok értékét érintő, esetlegesen bekövetkező jelentős veszteséget illetően. Ez annál is inkább igaz, mivel a kibocsátó görög állam már a pénzügyi válság 2009‑es kezdetét megelőzően jelentős adóssággal és hiánnyal küzdött. Következésképpen a PSI miatt bekövetkező kár a fent hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében nem minősíthető „rendkívülinek”.

122    E kár „különlegesnek” sem minősíthető, mivel a felperesekre a többi magánbefektetőhöz hasonlóan – jóllehet az eurórendszer központi bankjai kivételével – vonatkozott a PSI és a 4050/2012. sz. görög törvényen alapuló leírási mechanizmus. E körülmények között és az említett törvény által általánosan és objektív módon – többek között a kérdéses instrumentumok sorozatszáma alapján – azonosított, érintett befektetők nagy számára tekintettel nem állapítható meg, hogy a felperesek olyan gazdasági szereplők különleges kategóriájába tartoznának, amelyek a többi gazdasági szereplőhöz képest aránytalan mértékben érintettek.

123    A fenti megfontolásokra tekintettel a keresetet teljes egészében el kell utasítani, és nem lenne szükséges az első alkalommal a válaszban előterjesztett bizonyítékok elfogadhatóságának az értékelése, az EKB arra való kötelezése, hogy nyújtsa be a 2012. február 15‑i cseremegállapodást, valamint szakértői vélemény elkészítésének az elszenvedett károk összegének a meghatározása céljából történő elrendelése.

 A költségekről

124    A Törvényszék eljárási szabályzata 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A felpereseket, mivel pervesztesek lettek, az EKB kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (negyedik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék a keresetet elutasítja.

2)      A Törvényszék Alessandro Accorintit és a mellékletben felsorolt többi felperest kötelezi a költségek viselésére.

Prek Labucka Kreuschitz

Kihirdetve Luxembourgban, a 2015. október 7‑i nyilvános ülésen.

Aláírások

Melléklet

Michael Acherer (lakóhelye: Bressanone [Olaszország]),

Giuliano Agostinetti (lakóhelye: Mestre [Olaszország]),

Marco Alagna (lakóhelye: Milánó [Olaszország]),

Riccardo Alagna (lakóhelye: Milánó),

Agostino Amalfitano (lakóhelye: Forio [Olaszország]),

Emanuela Amsler (lakóhelye: Torinó [Olaszország]),

Francine Amsler (lakóhelye: Torinó),

Alessandro Anelli (lakóhelye: Bellinzago Novarese [Olaszország]),

Angelo Giovanni Angione (lakóhelye: Potenza [Olaszország]),

Giancarlo Antonelli (lakóhelye: Verona [Olaszország]),

Giuseppe Aronica (lakóhelye: Licata [Olaszország]),

Elisa Arsenio (lakóhelye: Sesto San Giovanni [Olaszország]),

Pasquale Arsenio (lakóhelye: Sesto San Giovanni),

Luigi Azzano (lakóhelye: Concordia Sagittaria [Olaszország]),

Giovanni Baglivo (lakóhelye: Lecce [Olaszország]),

Mario Bajeli (lakóhelye: Bergamo [Olaszország]),

Mario Stefano Baldoni (lakóhelye: Matera [Olaszország]),

Giulio Ballini (lakóhelye: Lonato [Olaszország]),

Antonino Barbara (lakóhelye: Nápoly [Olaszország]),

Armida Baron (lakóhelye: Cassola [Olaszország]),

Paolo Baroni (lakóhelye: Róma [Olaszország]),

Lucia Benassi (lakóhelye: Scandiano [Olaszország]),

Michele Benelli (lakóhelye: Madignano [Olaszország]),

Erich Bernard (lakóhelye: Lana [Olaszország]),

Flaminia Berni (lakóhelye: Róma),

Luca Bertazzini (lakóhelye: Monza [Olaszország]),

Adriano Bianchi (lakóhelye: Casale Corte Cerro [Olaszország]),

Massimiliano Bigi (lakóhelye: Montecchio Emilia [Olaszország]),

Daniele Fabrizio Bignami, (lakóhelye: Milánó),

Sergio Borghesi (lakóhelye: Coredo [Olaszország]),

Borghesi Srl (székhelye: Cles [Olaszország]),

Sergio Bovini (lakóhelye: Cogoleto [Olaszország]),

Savino Brizzi (lakóhelye: Torinó),

Annunziata Brum (lakóhelye: Badiola [Olaszország]),

Christina Brunner (lakóhelye: Laives [Olaszország]),

Giovanni Busso (lakóhelye: Caselette [Olaszország]),

Fabio Edoardo Cacciuttolo (lakóhelye: Milánó),

Vincenzo Calabrò (lakóhelye: Róma),

Carlo Cameranesi (lakóhelye: Ancona [Olaszország]),

Giuseppe Campisciano (lakóhelye: Besana in Brianza [Olaszország]),

Allegra Canepa (lakóhelye: Pisa [Olaszország]),

Luca Canonaco (lakóhelye: Como [Olaszország]),

Piero Cantù (lakóhelye: Vimercate [Olaszország]),

Fabio Capelli (lakóhelye: Tortone [Olaszország]),

Gianluca Capello (lakóhelye: San Remo [Olaszország]),

Sergio Capello (lakóhelye: San Remo),

Filippo Caracciolo Di Melito (lakóhelye: Lucca [Olaszország]),

Mario Carchini (lakóhelye: Carrare [Olaszország]),

Elena Carra (lakóhelye: Róma),

Claudio Carrara (lakóhelye: Nembro [Olaszország]),

Filippo Carosi (lakóhelye: Róma),

Ivan Michele Casarotto, (lakóhelye: Verona),

Anna Maria Cavagnetto, (lakóhelye: Torinó),

Gabriele Lucio Cazzulani (lakóhelye: Segrate [Olaszország]),

Davide Celli (lakóhelye: Rimini [Olaszország]),

Antonio Cerigato (lakóhelye: Ferrare [Olaszország]),

Paolo Enrico Chirichilli (lakóhelye: Róma),

Celestino Ciocca (lakóhelye: Róma),

Mariagiuseppa Civale, (lakóhelye: Milánó),

Benito Colangelo (lakóhelye: Bollate [Olaszország]),

Roberto Colicchio (lakóhelye: Milánó),

Edoardo Colli (lakóhelye: Trieszt [Olaszország]),

Nello Paolo Colombo (lakóhelye: Casatenovo [Olaszország])

Mario Concini (lakóhelye: Tuenno [Olaszország]),

Marika Congestrì (lakóhelye: S. Onofrio [Olaszország]),

Luigi Corsini (lakóhelye: Pistoia [Olaszország]),

Maria Chiara Corsini (lakóhelye: Genova [Olaszország]),

Aniello Cucurullo (lakóhelye: Civitavecchia [Olaszország]),

Roberto Cugola (lakóhelye: Melara [Olaszország]),

Roberto Cupioli (lakóhelye: Rimini),

Giuseppe D’Acunto (lakóhelye: Lucca),

Nazzareno D’Amici (lakóhelye: Róma),

Stefano D’Andrea (lakóhelye: Ancona),

Rosa D’Antonio (lakóhelye: Ercolano [Olaszország]),

Michele Danelon (lakóhelye: Gruaro [Olaszország]),

Piermaria Carlo Davoli (lakóhelye: Milánó),

Iole De Angelis (lakóhelye: Róma),

Roberto De Pieri (lakóhelye: Treviso [Olaszország]),

Stefano De Pieri (lakóhelye: Martellago [Olaszország]),

Ario Deasti (lakóhelye: San Remo),

Stefano Marco Debernardi (lakóhelye: Aoste [Olaszország]),

Gianfranco Del Mondo (lakóhelye: Casoria [Olaszország]),

Salvatore Del Mondo (lakóhelye: Gaeta [Olaszország]),

Gianmaria Dellea (lakóhelye: Castelveccana [Olaszország]),

Rocco Delsante (lakóhelye: Langhirano [Olaszország]),

Gianmarco Di Luigi (lakóhelye: Sant’Antimo [Olaszország]),

Alessandro Di Tomizio (lakóhelye: Reggello [Olaszország]),

Donata Dibenedetto (lakóhelye: Altamura [Olaszország]),

Angela Dolcini (lakóhelye: Pavia [Olaszország]),

Denis Dotti (lakóhelye: Milánó),

Raffaele Duino (lakóhelye: San Martino Buon Albergo [Olaszország]),

Simona Elefanti (lakóhelye: Montecchio Emilia),

Maurizio Elia (lakóhelye: Róma),

Claudio Falzoni (lakóhelye: Besnate [Olaszország]),

Enrico Maria Ferrari, (lakóhelye: Róma),

Giuseppe Ferraro (lakóhelye: Pago Vallo Lauro [Olaszország]),

Fiduciaria Cavour Srl (székhelye: Róma),

Giorgio Filippello (lakóhelye: Caccamo [Olaszország]),

Giovanni Filippello (lakóhelye: Caccamo),

Dario Fiorin (lakóhelye: Velence [Olaszország]),

Guido Fortunati (lakóhelye: Verona),

Achille Furioso (lakóhelye: Agrigente [Olaszország]),

Monica Furlanis (lakóhelye: Concordia Sagittaria),

Vitaliano Gaglianese (lakóhelye: San Giuliano Terme [Olaszország]),

Antonio Galbo (lakóhelye: Palermo [Olaszország]),

Gianluca Gallino (lakóhelye: Milánó),

Giandomenico Gambacorta (lakóhelye: Róma),

Federico Gatti (lakóhelye: Besana in Brianza),

Raffaella Maria Fatima Gerardi (lakóhelye: Lavello [Olaszország]),

Mauro Gini (lakóhelye: Bressanone),

Barbara Giudiceandrea (lakóhelye: Róma),

Riccardo Grillini (lakóhelye: Lugo [Olaszország]),

Luciano Iaccarino (lakóhelye: Verona),

Vittorio Iannetti (lakóhelye: Carrare),

Franz Anton Inderst (lakóhelye: Marlengo [Olaszország]),

Alessandro Lepore (lakóhelye: Giovinazzo [Olaszország]),

Hermann Kofler (lakóhelye: Merano [Olaszország]),

Fabio Lo Presti (lakóhelye: Ponte San Pietro [Olaszország]),

Silvia Locatelli (lakóhelye: Brembate [Olaszország]),

Nicola Lozito (lakóhelye: Grumo Appula [Olaszország]),

Rocco Lozito (lakóhelye: Grumo Appula),

Fabio Maffoni (lakóhelye: Soncino [Olaszország]),

Silvano Maffoni (lakóhelye: Orzinuovi [Olaszország]),

Bruno Maironi Da Ponte (lakóhelye: Bergamo [Olaszország]),

Franco Maironi Da Ponte (lakóhelye: Bergamo),

Michele Maironi Da Ponte (lakóhelye: Bergamo),

Francesco Makovec (lakóhelye: Lesmo [Olaszország]),

Concetta Mansi (lakóhelye: Matera),

Angela Marano (lakóhelye: Melito di Napoli [Olaszország]),

Bruno Marchetto (lakóhelye: Milánó),

Fabio Marchetto (lakóhelye: Milánó),

Sergio Mariani (lakóhelye: Milánó),

Lucia Martini (lakóhelye: Scandicci [Olaszország]),

Alessandro Mattei (lakóhelye: Treviso),

Giorgio Matterazzo (lakóhelye: Seregno [Olaszország]),

Mauro Mazzone (lakóhelye: Verona),

Ugo Mereghetti (lakóhelye: Brescia [Olaszország]),

Ugo Mereghetti Fulvia Mereghetti nevében eljárva (lakóhelye: Casamassima [Olaszország]),

Vitale Micheletti (lakóhelye: Brescia),

Giuseppe Mignano (lakóhelye: Genova),

Fabio Mingo (lakóhelye: Ladispoli [Olaszország]),

Giovanni Minorenti (lakóhelye: Guidonia Montecelio [Olaszország]),

Filippo Miuccio (lakóhelye: Róma),

Fulvio Moneta Caglio de Suvich (lakóhelye: Milánó),

Giancarlo Monti (lakóhelye: Milánó),

Angelo Giuseppe Morellini (lakóhelye: Besana in Brianza),

Barbara Mozzambani (lakóhelye: San Martino Buon Albergo),

Mario Nardelli (lakóhelye: Gubbio [Olaszország]),

Eugenio Novajra (lakóhelye: Udine [Olaszország]),

Giorgio Omizzolo (lakóhelye: Baone [Olaszország]),

Patrizia Paesani (lakóhelye: Róma),

Daniela Paietta (lakóhelye: Arona [Olaszország]),

Luigi Paparo (lakóhelye: Volla [Olaszország]),

Davide Pascale (lakóhelye: Milánó),

Salvatore Pasciuto, (lakóhelye: Gaeta),

Sergio Pederzani (lakóhelye: Ossuccio [Olaszország]),

Aldo Perna (lakóhelye: Nápoly),

Marco Piccinini (lakóhelye: San Mauro Torinese [Olaszország]),

Nicola Piccioni (lakóhelye: Soncino),

Stefano Piedimonte (lakóhelye: Nápoly),

Mauro Piliego (lakóhelye: Bolzano [Olaszország]),

Vincenzo Pipolo (lakóhelye: Róma),

Johann Poder (lakóhelye: Silandro [Olaszország]),

Giovanni Polazzi (lakóhelye: Milánó),

Santo Pullarà (lakóhelye: Rimini),

Patrizio Ragusa (lakóhelye: Róma),

Rosangela Raimondi (lakóhelye: Arluno [Olaszország]),

Massimo Ratti (lakóhelye: Milánó),

Gianni Resta (lakóhelye: Imola [Olaszország]),

Giuseppe Ricciarelli (lakóhelye: San Giustino [Olaszország]),

Enrica Rivi (lakóhelye: Scandiano),

Maria Rizescu (lakóhelye: Pesaro [Olaszország]),

Alessandro Roca (lakóhelye: Torinó),

Mario Romani (lakóhelye: Milánó),

Claudio Romano (lakóhelye: Nápoly),

Gianfranco Romano (lakóhelye: Pisticci [Olaszország]),

Ivo Rossi (lakóhelye: Nettuno [Olaszország]),

Alfonso Russo (lakóhelye: Scandiano),

Iginio Russolo (lakóhelye: San Quirino [Olaszország]),

Francesco Sabato (lakóhelye: Barcelona (Spanyolország),

Giuseppe Salvatore (lakóhelye: Silvi [Olaszország]),

Luca Eudilio Sarzi Amadè, (lakóhelye: Milánó),

Tiziano Scagliola (lakóhelye: Terlizzi [Olaszország]),

Antonio Scalzullo (lakóhelye: Avellino [Olaszország]),

Liviano Semeraro (lakóhelye: Gavirate [Olaszország]),

Laura Liliana Serpente (lakóhelye: Ancona [Olaszország]),

Maria Grazia Serpente (lakóhelye: Ancona),

Luciana Serra (lakóhelye: Milánó),

Giuseppe Silecchia (lakóhelye: Altamura),

Paolo Sillani (lakóhelye: Bergamo),

Vincenzo Solombrino (lakóhelye: Nápoly),

Patrizia Spiezia (lakóhelye: Casoria),

Alberto Tarantini (lakóhelye: Róma),

Halyna Terentyeva (lakóhelye: Concordia Sagittaria),

Vincenzo Tescione (lakóhelye: Caserta [Olaszország]),

Riccardo Testa (lakóhelye: Cecina [Olaszország]),

Salvatore Testa (lakóhelye: Pontinia [Olaszország]),

Nadia Toneatti (lakóhelye: Trieszt),

Giuseppe Ucci (lakóhelye: Como),

Giovanni Urbanelli (lakóhelye: Pescara),

Giuseppina Urciuoli (lakóhelye: Avellino),

Amelia Vaccaro (lakóhelye: Chiavari [Olaszország]),

Maria Grazia Valentini (lakóhelye: Tuenno),

Nicola Varacalli (lakóhelye: Occhieppo Superiore [Olaszország]),

Giancarlo Vargiu (lakóhelye: Bologna [Olaszország]),

Salvatore Veltri Barraco Alestra (lakóhelye: Marsala [Olaszország]),

Roberto Vernero (lakóhelye: Milánó),

Vincenza Vigilia (lakóhelye: Castello d’Agogna [Olaszország]),

Celso Giuliano Vigna (lakóhelye: Castel San Pietro Terme [Olaszország]),

Roberto Vignoli (lakóhelye: Santa Marinella [Olaszország]),

Georg Weger (lakóhelye: Merano),

Albino Zanichelli (lakóhelye: Busana [Olaszország]),

Maurizio Zorzi (lakóhelye: Ora [Olaszország])

Tartalomjegyzék

Jogi háttér

A jogvita előzményei

Az eljárás és a felek kérelmei

A jogkérdésről

1. Az EKB‑t a jogellenes aktus miatt terhelő, szerződésen kívüli felelősségről

Az elfogadhatóságról

Az ügy érdeméről

Az Unió felelősségének az EKB által az EUMSZ 268. cikk és az EUMSZ 340. cikk alapján való kiváltására vonatkozó feltételekről

Az EKB állítólagosan jogellenes magatartásáról

– Előzetes észrevételek

– A bizalomvédelem elvének a megsértésére alapított jogalapról

– A magánbefektetőkkel szembeni egyenlő bánásmód elvének és a pari passu klauzulának a megsértésére alapított jogalapról

A hatáskörrel való visszaélésre és az arányosság, „a koherencia és az ésszerűség” elvének állítólagos megsértésére alapított jogalapról

– Az EUMSZ 123. cikknek és az EUMSZ 127. cikknek, valamint az alapokmányok 21. cikkének a megsértésére alapított jogalapról

2. Az EKB jogszerű normatív aktus miatti szerződésen kívüli felelősségéről

A költségekről

* Az eljárás nyelve: olasz.