C‑70/17. és C‑179/17. sz. egyesített ügyek
Abanca Corporación Bancaria SA kontra Alberto García Salamanca Santos
és
Bankia SA kontra Alfonso Antonio Lau Mendoza és Verónica Yuliana Rodríguez Ramírez
(a Tribunal Supremo [Spanyolország] és a Juzgado de Primera Instancia no 1 de Barcelona [Spanyolország] által előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelmek)
A Bíróság ítélete (nagytanács), 2019. március 26.
„Előzetes döntéshozatal – Fogyasztóvédelem – 93/13/EGK irányelv – 6. és 7. cikk – A fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételek – Jelzálog‑fedezetű kölcsönszerződés lejárat előtti megszüntetésére vonatkozó kikötés – A kikötés részlegesen tisztességtelen jellegének megállapítása – A »tisztességtelennek« minősített feltétellel kapcsolatban a nemzeti bíróságot megillető hatáskör – Valamely tisztességtelen feltétel nemzeti jogi rendelkezéssel történő helyettesítése”
Fogyasztóvédelem – A fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételek – 93/13 irányelv – Valamely feltétel részlegesen tisztességtelen jellegének megállapítása – Terjedelem – A feltétel nem tisztességtelen részének a tartalmának módosítása útján történő hatályban tartása – Megengedhetetlenség – A tisztességtelen feltételnek a nemzeti bíróság által nemzeti jogi rendelkezéssel történő felváltása – Megengedhetőség – Feltételek
(93/13 tanácsi irányelv, 6. és 7. cikk)
(lásd: 48., 53., 54., 56–58., 60., 64. pont és a rendelkező rész)
Összefoglalás
A nagytanácsban eljáró Bíróság az Abanca Corporación Bancaria (C‑70/17) és Bankia (C‑179/17) egyesített ügyekben 2019. március 26‑át hozott ítéletében a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló 93/13 irányelv(1) 6. és 7. cikkének értelmezéséről foglalt állást.
Az alapügyek felperesei Spanyolországban olyan jelzálog‑fedezetű kölcsönszerződéseket kötöttek, amelyekben – többek között egyetlen törlesztőrészlet megfizetésének elmulasztása esetére – a szerződés lejárat előtti megszüntetését lehetővé tévő kikötés szerepelt.
A kérdést előterjesztő bíróságok lényegében arra kerestek választ, hogy a 93/13 irányelv 6. és 7. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy egyfelől ha egy jelzálog‑fedezetű kölcsönszerződés lejárat előtti esedékessé válására vonatkozó kikötést tisztességtelennek minősítenek, akkor e szerződés fenntartható az annak tisztességtelenségét megalapozó elemek elhagyásával, avagy – ellenkező esetben – az e kikötés alapján megindított, jelzálog érvényesítésére irányuló végrehajtási eljárás a nemzeti jog kiegészítő alkalmazásának köszönhetően mégis tovább folytatódhat, mivel ezen eljárás lefolytatásának lehetetlensége ellentétes lehet a fogyasztók érdekeivel.
E tekintetben a Bíróság kimondta: a 93/13 irányelv 6. és 7. cikkét úgy kell értelmezni, hogy egyrészt azokkal ellentétes az, hogy egy jelzálog‑fedezetű kölcsönszerződés lejárat előtti megszüntetésére vonatkozó, tisztességtelennek minősített kikötést az annak tisztességtelenségét megalapozó elemek elhagyásával részlegesen fenntartanak, amennyiben azok elhagyása az említett kikötés tartalmának a lényegét érintő megváltoztatását eredményezi, másrészt ugyanezen cikkekkel nem ellentétes az, hogy a nemzeti bíróság úgy orvosolja az ilyen, tisztességtelen feltétel semmisségét, hogy azt azon jogszabály új, a szerződés feleinek megállapodása esetén alkalmazandó szövegével helyettesíti, amelyen e kikötés alapult, amennyiben a szóban forgó jelzálog‑fedezetű kölcsönszerződés az említett tisztességtelen feltétel elhagyása esetén nem maradhat fenn, és a teljes szerződés megsemmisítése esetén a fogyasztót különösen káros következmények érik.
Ebben az összefüggésben a Bíróság emlékeztetett: a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti jogszabály, amely a nemzeti bíróság számára lehetővé teszi, hogy az eladó vagy szolgáltató és a fogyasztó közötti szerződésben foglalt tisztességtelen feltétel érvénytelenségének megállapítása esetén az említett szerződést e feltétel tartalmának a módosítása útján kiegészítse. Ha a nemzeti bíróság jogosult lenne arra, hogy az ilyen szerződésben foglalt tisztességtelen feltételek tartalmát módosítsa, e lehetőség sérthetné a 93/13 irányelv 7. cikke által elérni kívánt hosszú távú célt. E lehetőség ugyanis hozzájárulna annak a visszatartó erőnek a megszüntetéséhez, amely az eladók vagy szolgáltatók tekintetében jelentkezik az ilyen tisztességtelen feltételeknek a fogyasztók vonatkozásában való puszta és egyszerű alkalmazhatatlansága következtében, mivel az eladók vagy szolgáltatók továbbra is alkalmazni próbálnák az említett feltételeket annak tudatában, hogy még ha azok érvénytelenségét meg is állapítanák, a szerződést a nemzeti bíróság a szükséges mértékben továbbra is kiegészíthetné oly módon, hogy az említett eladók vagy szolgáltatók érdekei biztosítottak legyenek.
Olyan helyzetben azonban, amelyben a szolgáltató és a fogyasztó között létrejött szerződés valamely tisztességtelen feltétel elhagyása esetén nem teljesíthető, a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdésével nem ellentétes az, hogy a nemzeti bíróság a szerződések jogára vonatkozó elvek alkalmazásával a tisztességtelen feltételt úgy semmisíti meg, hogy azt a nemzeti jog valamely kiegészítő rendelkezésével helyettesíti olyan helyzetekben, amelyekben a tisztességtelen kikötés érvénytelenségének megállapítása arra kötelezné a bíróságot, hogy a szerződést teljes egészében semmisítse meg, és ezzel a fogyasztót különösen káros következményeknek tegye ki, ezáltal büntetve őt.
Az ilyen helyettesítés a 93/13 irányelv céljára tekintettel teljes mértékben igazolt. Ez ugyanis megfelel a 93/13 irányelv 6. cikke (1) bekezdésének, mivel e rendelkezés arra irányul, hogy a szerződő felek jogai és kötelezettségei tekintetében a szerződés által megállapított formális egyensúlyt a szerződő felek egyenlőségét helyreállító, valódi egyensúllyal helyettesítse, nem pedig arra, hogy a tisztességtelen feltételeket tartalmazó valamennyi szerződést semmissé nyilvánítsák.
Ha nem volna megengedett a tisztességtelen feltételnek a nemzeti jog valamely kiegészítő rendelkezésével való helyettesítése, és a bíróságnak egészében meg kellene semmisítenie a szerződést, a fogyasztót különösen káros következmények érhetnék, és ily módon a szerződés megsemmisítéséből eredő visszatartó erő veszélybe kerülne. A kölcsönszerződést illetően ugyanis az ilyen semmissé nyilvánításnak főszabály szerint az a következménye, hogy a részletekben megfizetendő fennmaradó kölcsönösszeg azonnal esedékessé válik, ami azzal a kockázattal jár, hogy meghaladja a fogyasztó pénzügyi képességeit, és ezért jobban bünteti őt, mint a hitelezőt, amely ennek következtében nem lesz annak elkerülésére ösztönözve, hogy ilyen kikötéseket illesszen az általa kínált szerződésekbe.
A Bíróság hasonló indokokból meg állapítja, hogy olyan helyzetben, amikor egy eladó vagy szolgáltató és egy fogyasztó között létrejött jelzálog‑fedezetű kölcsönszerződés nem maradhat fenn valamely tisztességtelen feltétel elhagyását követően, amelynek szövege valamely, a szerződés feleinek megállapodása esetén alkalmazandó jogszabályi rendelkezésen alapul, a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdésével nem ellentétes az, hogy a nemzeti bíróság e kikötést e szerződés semmisségének elkerülése céljából a vonatkozó jogszabályi rendelkezésnek a szerződéskötést követően bevezetett új változatával helyettesíti, amennyiben a szerződés megsemmisítése esetén a fogyasztót különösen káros következmények érnék.
A kérdést előterjesztő bíróságok feladata, hogy a belső jogszabályok értelmében és objektív megközelítésből vizsgálják, hogy ezen kikötések elhagyása azzal a következménnyel jár‑e, hogy a jelzálog‑fedezetű kölcsönszerződés már nem maradhat fenn.
Ilyen esetben a kérdést előterjesztő bíróságok feladata annak vizsgálata, hogy az alapügyekben szereplő jelzálog‑fedezetű kölcsönszerződések megsemmisítése folytán az érintett fogyasztókat különösen káros következmények érik‑e. E tekintetben a Bíróság megállapítja: az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy az ilyen megsemmisítés különösen a nemzeti jog azon részletes eljárási szabályait befolyásolhatja, amelyek szerint a bankok bírósági úton követelhetik a fogyasztóktól a teljes, még törlesztendő kölcsönösszeg megfizetését.