A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (hatodik tanács)

2024. február 22.(*)

„Előzetes döntéshozatal – Szociálpolitika – 1999/70/EK irányelv – Az ESZSZ, az UNICE és a CEEP által a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodás – Határozott idejű munkaszerződések a közszférában – Határozatlan időre alkalmazott, nem állandó szerződéses alkalmazottak – 2. és 3. szakasz – Hatály – A »határozott időre alkalmazott munkavállaló« fogalma – 5. szakasz – Az egymást követő, határozott idejű munkaszerződések vagy munkaviszonyok visszaélésszerű alkalmazásának megakadályozására és szankcionálására irányuló intézkedések – Megfelelő jogi intézkedések”

A C‑59/22., C‑110/22. és C‑159/22. sz. egyesített ügyekben,

az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelmek tárgyában, amelyeket a Tribunal Superior de Justicia de Madrid (madridi felsőbíróság, Spanyolország) a Bírósághoz 2022. január 27‑én, 2022. február 17‑én, illetve 2022. március 3‑án érkezett, 2021. december 22‑i, 2021. december 21‑i és 2022. február 3‑i határozatával terjesztett elő az

MP

és

a Consejería de Presidencia, Justicia e Interior de la Comunidad de Madrid (C‑59/22),

valamint az

IP

és

az Universidad Nacional de Educación a Distancia (UNED) (C‑110/22),

valamint az

IK

és

az Agencia Madrileña de Atención Social de la Comunidad de Madrid (C‑159/22)

között folyamatban lévő eljárásokban,

A BÍRÓSÁG (hatodik tanács),

tagjai: P. G. Xuereb, tanácselnökként eljárva, A. Kumin (előadó) és I. Ziemele bírák,

főtanácsnok: M. Szpunar,

hivatalvezető: A. Calot Escobar,

tekintettel az írásbeli szakaszra,

figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:

–        a Consejería de Presidencia, Justicia e Interior de la Comunidad de Madrid és az Agencia Madrileña de Atención Social de la Comunidad de Madrid képviseletében A. Caro Sánchez, meghatalmazotti minőségben,

–        a spanyol kormány képviseletében M. J. Ruiz Sánchez, meghatalmazotti minőségben,

–        az Európai Bizottság képviseletében I. Galindo Martín, D. Recchia és N. Ruiz García, meghatalmazotti minőségben,

tekintettel a főtanácsnok meghallgatását követően hozott határozatra, miszerint az ügy elbírálására a főtanácsnok indítványa nélkül kerül sor,

meghozta a következő

Ítéletet

1        Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek az ESZSZ, az UNICE és a CEEP által a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodásról szóló, 1999. június 28‑i 1999/70/EK tanácsi irányelv (HL 1999. L 175., 43. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 3. kötet, 368. o.) mellékletében szereplő, a határozott ideig tartó munkaviszonyról szóló, 1999. március 18‑án kötött keretmegállapodás (a továbbiakban: keretmegállapodás) 2., 3. és 5. szakaszának értelmezésére vonatkoznak.

2        E kérelmeket a C‑59/22. sz., MP kontra Consejería de Presidencia, Justicia e Interior de la Comunidad de Madrid (a madridi autonóm közösség elnökségi, igazságügyi és belügyi tanácsa, Spanyolország) ügyben, a C‑110/22. sz., IP kontra Universidad Nacional de Educación a Distancia (UNED) (nemzeti távoktatási egyetem, Spanyolország) ügyben és a C‑159/22. sz., IK kontra Agencia Madrileña de Atención Social de la Comunidad de Madrid (a madridi autonóm közösség madridi szociális támogatási ügynöksége, Spanyolország) ügyben, az érintettek és az érintett közigazgatási szerv közötti munkaviszony minősítése tárgyában folyamatban lévő jogviták keretében terjesztették elő.

 Jogi háttér

 Az uniós jog

 Az 1999/70 irányelv

3        Az 1999/70 irányelv (17) preambulumbekezdése szerint:

„A keretmegállapodásban használt, de nem pontosan meghatározott kifejezések vonatkozásában, amelyek a megállapodásban nincsenek pontosan meghatározva, ez az irányelv a tagállamokra hagyja e kifejezések meghatározását a nemzeti jognak és gyakorlatnak megfelelően, mint a hasonló kifejezéseket használó, más szociálpolitikai irányelvek esetében is, feltéve, hogy az említett meghatározások összeegyeztethetőek a keretmegállapodással.”

4        Ezen irányelv 2. cikkének első bekezdése a következőket írja elő:

„A tagállamok hatályba léptetik azokat a törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy ennek az irányelvnek […] megfeleljenek […] [és] megteszik az ezen irányelvben előírt eredmények folyamatos biztosításához szükséges lépéseket. […]”

 A keretmegállapodás

5        A keretmegállapodás „Hatály” címet viselő 2. szakasza az alábbiakat írja elő:

„1.      Ez a megállapodás olyan határozott időre alkalmazott munkavállalókra vonatkozik, akik a törvény, kollektív szerződés vagy a tagállamokban kialakult gyakorlat szerint munkaszerződéssel vagy munkaviszonnyal rendelkeznek.

2.      A szociális partnerekkel folytatott tanácskozást követően a tagállamok és/vagy a szociális partnerek úgy rendelkezhetnek, hogy ez a megállapodás nem vonatkozik a következőkre:

a)      szakképzési viszonyok és szakmai képzési rendszerek;

b)      olyan munkaszerződések és munkaviszonyok, amelyek meghatározott állami vagy államilag támogatott képzési, szakmai, beilleszkedési és átképzési programokon belül kerültek megkötésre.”

6        A keretmegállapodás „Hatály” címet viselő 3. szakasza az alábbiakat írja elő:

„[helyesen: E megállapodás alkalmazásában]:

1.      »határozott időre alkalmazott munkavállaló«: az a munkavállaló, aki a munkáltató és a munkavállaló által közvetlenül létesített határozott időre létrejött munkaszerződéssel vagy munkaviszonnyal rendelkezik, ahol a szerződés [helyesen: munkaszerződés vagy munkaviszony] megszűnését olyan objektív feltételek útján állapítják meg, mint meghatározott időpont elérése, meghatározott feladat elvégzése vagy meghatározott esemény bekövetkezése.

[…]”

7        A keretmegállapodásnak „A visszaélés megakadályozására irányuló intézkedések” címet viselő 5. szakasza kimondja:

„1.      Az egymást követő, határozott időre létrejött munkaszerződések vagy munkaviszonyok alkalmazásából származó visszaélés megakadályozása érdekében a tagállamok a szociális partnerekkel a nemzeti jognak, kollektív szerződéseknek vagy gyakorlatnak megfelelően folytatott konzultációt követően és/vagy a szociális partnerek, a visszaélés megakadályozására irányuló megfelelő jogi intézkedések hiányában, meghatározott ágazatok és/vagy munkavállalói kategóriák igényeinek figyelembevételével, a következő intézkedések közül vezetnek be egyet vagy többet:

a)      az ilyen szerződések vagy jogviszonyok [helyesen: munkaviszonyok] megújításának száma.

b)      az egymást követő, határozott időre létrejött munkaszerződések vagy munkaviszonyok maximális teljes időtartama;

c)      az ilyen szerződések vagy jogviszonyok [helyesen: munkaviszonyok] megújításának száma.

2.      A szociális partnerekkel folytatott konzultációt követően a tagállamok és/vagy a szociális partnerek, ha szükséges, meghatározzák, hogy a határozott időre létrejött munkaszerződéseket vagy munkaviszonyokat milyen feltételek mellett tekintik:

a)      » egymást követőnek«;

b)      a szerződéseket vagy jogviszonyokat határozatlan időre szólónak [helyesen: b) határozatlan időre szólónak].”

 A spanyol jog

 Az alkotmány

8        A Constitución española (spanyol alkotmány, a továbbiakban: alkotmány) 23. cikkének (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az állampolgároknak „joguk van egyenlő feltételek mellett hozzáférni a közszolgálati tisztségekhez és álláshelyekhez, a törvényben meghatározott követelményekre is figyelemmel”.

9        Az alkotmány 103. cikkének (3) bekezdése többek között előírja, hogy törvény határozza meg a köztisztviselők jogállását, és az érdemeken és képességeken alapuló értékelés elveinek megfelelően szabályozza a közszolgálatba való bejutást.

 A határozott idejű szerződésekre vonatkozó szabályozás

–       A munkavállalók jogállása

10      A 2015. október 23‑i Real Decreto Legislativo 2/2015, por el que se aprueba el texto refundido de la Ley del Estatuto de los Trabajadores (a munkavállalók jogállásáról szóló törvény egységes szerkezetbe foglalt szövegének elfogadásáról szóló, 2/2015. sz. királyi törvényerejű rendelet, BOE 2015. október 24‑i 255. száma, 100224. o.) alapügyek tényállására alkalmazandó változata (a továbbiakban: a munkavállalók jogállásáról szóló törvény) 15. cikkének (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy „[a] törvény megsértésével kötött határozott idejű szerződéseket úgy kell tekinteni, hogy azokat határozatlan időre kötötték”.

11      A munkavállalók jogállásáról szóló törvény 15. cikkének (5) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A jelen cikk (1) bekezdése a) pontja, valamint (2) és (3) bekezdése rendelkezéseinek sérelme nélkül, határozatlan időre alkalmazott munkavállalókká válnak azon munkavállalók, akiket egy harminc hónapos időtartamon belül huszonnégy hónapot meghaladóan foglalkoztattak, akár megszakítással, akár megszakítás nélkül, azonos vagy eltérő munkakörben, ugyanazon vállalkozásnál vagy vállalkozáscsoportnál, legalább két, akár közvetlenül, akár munkaerő‑kölcsönzéssel foglalkozó vállalkozások révén kötött ideiglenes alkalmazotti szerződéssel, azonos vagy különböző határozott időtartamú szerződéstípusok alkalmazásával. […]”

12      A munkavállalók jogállásáról szóló törvény tizenötödik kiegészítő rendelkezése, amely „az időbeli korlátozásoknak a közigazgatásban meghatározott feladatra vagy szolgáltatásra vonatkozó szerződésekre, valamint a közigazgatásban egymást követő szerződésekre való alkalmazására” vonatkozik, pontosítja, hogy e korlátozások megsértése „a közigazgatásban és […] a velük kapcsolatban álló vagy azoktól függő közjogi szervezeteknél” nem akadályozhatja „az egyenlőség, az érdemeken és képességeken alapuló értékelés alkotmányos elveinek alkalmazását a közszolgálatba való bejutás során, és nem akadályozza a szóban forgó álláshelyeknek az alkalmazandó szabályozásban előírt rendelkezéseknek megfelelően rendes eljárásokkal történő betöltésére vonatkozó kötelezettséget”, és így „a munkavállaló mindaddig megtartja az álláshelyét, amíg a fenti eljárások útján azt be nem töltik, ami a munkaviszony végét jelenti, kivéve, ha e munkavállaló úgy kerül közszolgálati álláshelyre, hogy a megfelelő kiválasztási eljáráson sikeresen vett részt”.

–       AZ EBEP

13      A 2015. október 30‑i Real Decreto Legislativo 5/2015 (5/2015. sz. királyi törvényerejű rendelet; a BOE 2015. október 31‑i 261. száma, 103105. o.) által elfogadott Ley del Estatuto Básico del Empleado Público (a közszolgálati alkalmazottak jogállásáról szóló törvény egységes szerkezetbe foglalt szövege) alapügyekre alkalmazandó változatát (a továbbiakban: EBEP) többek között a 2021. július 6‑i Real Decreto‑ley 14/2021, de medidas urgentes para la reducción de la temporalidad en el empleo público (a közszolgálat ideiglenes jellegének csökkentését célzó sürgős intézkedésekről szóló 14/2021. sz. királyi törvényerejű rendelet; a BOE 2021. július 7‑i 161. száma, 80375. o.) alapügyek tényállására alkalmazandó változata (a továbbiakban: 14/2021. sz. királyi törvényerejű rendelet) módosította.

14      Az EBEP 8. cikke értelmében:

„1.      Közszolgálati alkalmazottak a közigazgatási szerveknél díjazás ellenében közérdekű feladatokat ellátó személyek.

2.      A közszolgálati alkalmazottak csoportjai a következők:

a)      határozatlan időre kinevezett közalkalmazottak;

b)      határozott időre kinevezett közszolgálati alkalmazottak;

c)      a határozatlan vagy határozott idejű szerződéssel rendelkező, az állandó személyi állományhoz tartozó szerződéses alkalmazottak;

d)      kisegítő alkalmazottak.”

15      Az EBEP 11. cikkének (1) és (3) bekezdése értelmében:

„(1)      Szerződéses alkalmazott minden olyan személy, aki írásbeli munkaszerződés alapján – a munkajogban előírt felvételi eljárástól függetlenül – közigazgatási szerv által fizetett szolgálatot végez. Az időtartamtól függően a szerződés lehet állandó, határozatlan vagy határozott időre szóló szerződés.

[…]

(3)      Az alkalmazott személyzet kiválasztási eljárásai nyilvánosak, és azokat minden esetben az egyenlőség, az érdemeken és képességeken alapuló értékelés elvei szabályozzák. Az ideiglenes alkalmazottak esetében a gyorsaság elve is vonatkozik rájuk, azzal a céllal, hogy kifejezetten indokolt szükségességi és sürgősségi okokra reagáljanak.”

16      Az EBEP 55. cikkének (1) bekezdése kimondja:

„Minden állampolgár pályázhat közszolgálati állásra, az egyenlőség, az érdemeken és képességeken alapuló értékelés alkotmányos elveivel, a jelen törvény rendelkezéseivel és a jogrendben hatályban lévő egyéb szabályokkal összhangban”.

17      Az EBEP „Közalkalmazotti állásajánlat” című 70. cikke előírja:

„(1)      Az új alkalmazottak felvételével biztosítandó, a költségvetési előirányzatban szereplő munkaerő iránti keresletet közalkalmazotti állásajánlatban kell szerepeltetni, vagy más, a személyi állományban fennálló hiány kezelésére szolgáló hasonló eszköz útján kell betölteni, ami azt jelenti, hogy a tervezett álláshelyekre vonatkozóan, a legfeljebb annak 10%‑át meghaladó mértékéig felvételi eljárást kell alkalmazni, és meg kell határozni a felhívás közzétételének végső határidejét. A közalkalmazotti állásajánlat vagy hasonló eszköz útján történő felvételt három éven belül mindenképpen meg kell valósítani, amely határidő nem hosszabbítható meg.

(2)      A közalkalmazotti állásajánlatokat vagy hasonló eszközöket, amelyeket a kormányzati igazgatási szervek évente jóváhagynak, a megfelelő hivatalos lapban közzé kell tenni.

[…]”

18      A 14/2021. sz. királyi törvényerejű rendelet 1. cikkének (3) bekezdése bevezette az EBEP tizenhetedik kiegészítő rendelkezését. E tizenhetedik kiegészítő rendelkezés először is előírja többek között a közigazgatási szervek azon kötelezettségét, hogy biztosítsák a határozott idejű munkaszerződések és a határozott időre kinevezett közszolgálati alkalmazottak kinevezése bármilyen szabálytalanságának elkerülését. Ezt követően az említett tizenhetedik kiegészítő rendelkezés többek között kimondja, hogy az e területen elkövetett „szabálytalan cselekmények” „az egyes közigazgatási szervek hatályos szabályozásával összhangban a megfelelő felelősséget vonják maguk után”. Végül ugyanezen tizenhetedik kiegészítő rendelkezés megállapítja a munkavállalók azon jogát is, hogy – a munkajogi szabályozásban előírt esetleges kártérítések sérelme nélkül – kompenzációban részesüljenek a szabálytalan ideiglenes alkalmazásért, amely abban áll, hogy megfizetik a szolgálati évenként húsznapi munkabérre vonatkozó szabály alkalmazásából eredő, legfeljebb egyévnyi munkabérben meghatározott maximális összeg és a szerződés megszüntetése esetén fizetendő kártérítés közötti különbözetet. Ez a kompenzáció a szerződés megszüntetésekor válik esedékessé, és arra a szerződésre korlátozódik, amelynek tekintetében a szabályozást megsértették.

–       A 2017. és 2018. évi állami költségvetésről szóló törvények

19      A 2018. július 3‑i Ley 6/2018 de Presupuestos Generales del Estado para el año 2018 (a 2018. évi általános állami költségvetésről szóló 6/2018. sz. törvény; a BOE 2018. július 4‑i 161. száma, 66621. o.) alapügyek tényállására alkalmazandó változatának (a továbbiakban: a 2018. évi állami költségvetésről szóló törvény) negyvenharmadik kiegészítő rendelkezése, amely a 2017. június 27‑i Ley 3/2017 de Presupuestos Generales del Estado para el año 2017 (a 2017. évi általános állami költségvetésről szóló 3/2017. sz. törvény; a BOE 2017. június 28‑i 153. száma, 53787. o.; a továbbiakban: a 2017. évi állami költségvetésről szóló törvény) harmincnegyedik kiegészítő rendelkezésének helyébe lépett, többek között úgy rendelkezik, hogy a határozatlan időre alkalmazott, nem állandó munkavállalói jogállást csak bírósági határozat alapján lehet megadni. Ez a negyvenharmadik kiegészítő rendelkezés kimondja, hogy a „személyzeti ügyekben hatáskörrel rendelkező szervek” által az ideiglenes munkaerő‑felvétel terén „az egyes közigazgatási szerveknél és az instrumentális közszolgálatukat alkotó szervezeteknél” elkövetett „szabálytalan cselekmények” „az egyes közigazgatási szervek hatályos szabályozásával összhangban a személyzetért felelős szervek” felelősségét vonják maguk után.

 Az alapeljárások és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

 A C‑59/22. sz. ügy

20      MP 1994. október 22. óta dolgozik minden nyáron a Comunidad de Madrid (madridi autonóm közösség, Spanyolország) tűzmegelőzési szolgálatánál. 2007. december 27‑i ítéletében a Tribunal Superior de Justicia de Madrid (madridi felsőbíróság, Spanyolország), amely a kérdést előterjesztő bíróság, megállapította, hogy MP‑t a munkaviszonyának kezdetétől fogva „határozatlan idejű, vertikális‑ciklikus jellegű részmunkaidős munkaviszony” keretében foglalkoztatták.

21      2020. november 13‑án MP kérelmet nyújtott be a madridi autonóm közösség elnökségi, igazságügyi és belügyi tanácsához, egyrészt a munkaszerződésének állandó munkaszerződéssé való átminősítése, másrészt a jogellenes elbocsátás esetén a spanyol jogban előírt végkielégítésnek megfelelő kártérítés iránt. A hatáskörrel rendelkező hatóság nem adott helyt e kérelemnek.

22      MP a Juzgado de lo Social n° 18 de Madrid (madridi 18. sz. szociális és munkaügyi bíróság, Spanyolország) előtt keresetet nyújtott be. E kereset alátámasztására ugyanazokat a kérelmeket terjesztette elő, mint amelyeket az előző pontban említett kérelem alátámasztására előterjesztett. E bíróság 2021. június 10‑i ítéletével elutasította e keresetet. MP ezen ítélet ellen fellebbezést nyújtott be a kérdést előterjesztő bírósághoz. Fellebbezésének alátámasztására arra hivatkozik, hogy az említett kereset elutasítása egyrészt a spanyol jog, másrészt a Bíróság ítélkezési gyakorlata által értelmezett keretmegállapodás megsértéséből eredt. MP szerint a szabálytalan szerződések közigazgatási szerv általi visszaélésszerű alkalmazásának megfelelő szankcionálása a munkaviszonya állandó jellegének elismerése és kártérítés fizetése.

23      A Tribunal Superior de Justicia de Madrid (madridi felsőbíróság) – mivel kétségei voltak először is azzal kapcsolatban, hogy a keretmegállapodás, és különösen annak 5. szakasza alkalmazható‑e egy olyan munkavállalóra, mint MP, akit a munkaviszonyának kezdete óta határozatlan idejű, nem állandó szerződés köt a közigazgatáshoz, másodszor az ilyen típusú szerződésre vonatkozó spanyol jognak e szakasszal való összeegyeztethetőségét illetően, harmadszor pedig az abból levonandó következtetéseket illetően, hogy ha e jog esetlegesen nem felel meg az említett szakasznak – úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

„1.      [Az 1999/70] irányelv mellékletét képező megállapodás 2. szakaszának alkalmazásában az e végzésben leírtak szerint »határozatlan idejű, de nem állandó munkaszerződéssel rendelkező« munkavállalót »határozott idejű szerződéssel rendelkező munkavállalónak« kell‑e tekinteni, valamint e munkavállaló a keretmegállapodás, és különösen annak 5. szakaszának hatálya alá tartozik‑e?

2.      Az első kérdésre adandó igenlő válasz esetén [a keretmegállapodás] 5. szakaszának alkalmazásában úgy kell‑e tekinteni, hogy a közigazgatási szervvel határozatlan idejű, de nem állandó munkaszerződést kötő munkavállaló esetében ideiglenes szerződések »egymást követő alkalmazásáról« vagy egymást követő megújításáról van szó, ha az említett szerződés nem meghatározott időtartamra szól, hanem időbeli hatálya a megszűnését eredményező pályázati felhívás és az álláshelynek e pályázat alapján történő betöltésének függvénye, és az említett pályázati felhívás közzétételére a munkaviszony kezdetének időpontja és 2021 első féléve között nem került sor?

3.      [A keretmegállapodás] 5. szakaszát úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az (irányelvnek való megfelelésre irányuló, és ehhez a 30 hónapos referencia‑időszak alatt a munkavállalók egymást követő ideiglenes szerződéseinek összességére 24 hónapos maximális időtartamot megállapító) munkavállalók jogállásáról szóló törvény 15. cikke (5) bekezdésének azon értelmezése, amely szerint a határozatlan idejű, de nem állandó munkaszerződéssel rendelkező munkavállalóként ledolgozott időszakokat nem számítják be, mivel ilyen esetben e szerződésekre nem vonatkozna semmilyen alkalmazandó korlátozás, sem a megújításuk időtartamára, számára vagy okaira, sem más szerződésekkel láncolatban való alkalmazásukra vonatkozóan?

4.      [A keretmegállapodás] 5. szakaszával ellentétes‑e az olyan állami szabályozás, amely (sem a szám, sem az időtartam, sem az okok tekintetében) nem ír elő semmilyen korlátozást az olyan ideiglenes szerződések kifejezett vagy hallgatólagos megújítására, mint amilyenek a közszférában a határozatlan idejű, de nem állandó szerződéssel rendelkező személyek szerződései, és az csak az említett szerződések más ideiglenes szerződésekkel láncolatban való alkalmazása időtartamának korlátozására szorítkozik?

5.      Amennyiben a spanyol jogalkotó nem írt elő semmilyen, a határozatlan idejű, de nem állandó szerződéssel rendelkező munkavállalók alkalmazásának kifejezett vagy hallgatólagos megújítására vonatkozó jogszabályi korlátozást, [a keretmegállapodás] 5. szakasza megsértésének kell‑e tekinteni a közszférában dolgozó olyan munkavállaló esetét, mint a jelen jogvitában félként szereplő munkavállaló, akinek olyan határozatlan idejű, de nem állandó szerződése van, amelynek várható időtartamát soha nem határozták meg vagy nem pontosították, és amelyet 2021‑ig újíítgattak meg anélkül, hogy az álláshely betöltésére és az ideiglenes helyzet megszüntetésére kiválasztási eljárásra vonatkozó pályázati felhívást tettek volna közzé?

6.      Megállapítható‑e, hogy a nemzeti szabályozás kellően visszatartó hatású intézkedéseket tartalmaz az egymást követő munkaviszonyok vagy ideiglenes szerződések keretmegállapodás 5. szakaszával ellentétes megújításának alkalmazása tekintetében, amelyek megfelelnek az Európai Unió Bíróságának ítélkezési gyakorlatában, a 2018. március 7‑i Santoro ítéletében (C‑494/16[, EU:C:2018:166]) és 2019. május 8‑i Rossato [és Conservatorio di Musica F.A. Bonporti] ítéletében (C‑494/17[, EU:C:2019:387]) megállapított, a munkavállalót ért kár restitutio in integrum útján történő megtérítésére vonatkozó követelményeknek, amennyiben csak meghatározott mértékű és objektív kártérítést írnak elő (ledolgozott évenként húsznapi munkabér összegben, amely azonban nem haladhatja meg a bérezés éves összegét), de nincs előírva az okozott kár teljes megtérítéséhez szükséges további kártérítés, amennyiben az meghaladja ezen összeget?

7.      Megállapítható‑e, hogy a nemzeti szabályozás kellően visszatartó hatású intézkedéseket tartalmaz az egymást követő munkaviszonyok vagy ideiglenes szerződések keretmegállapodás 5. szakaszával ellentétes megújításának alkalmazása tekintetében, amelyek megfelelnek az Európai Unió Bíróságának ítélkezési gyakorlatában, a 2018. március 7‑i Santoro ítéletében (C‑494/16[, EU:C:2018:166]) és 2019. május 8‑i Rossato [és Conservatorio di Musica F.A. Bonporti] ítéletében (C‑494/17[, EU:C:2019:387]) megállapított, a munkavállalót ért kár megtérítésére vonatkozó követelményeknek, amennyiben a szerződésnek csak az álláshely betöltése miatti megszűnése esetére biztosít kártérítést, de a határozatlan idejűvé nyilvánítás alternatívájaként a szerződés időtartama alatt semmiféle kártérítést nem ír elő? Egy olyan jogvitában, amelyben csak a munkavállaló állandó szerződéssel való rendelkezését kérdőjelezik meg, de a szerződés nem szűnt meg, el kellene‑e ismerni az ideiglenességgel okozott károk megtérítését az állandó jellegűvé nyilvánítás alternatívájaként?

8.      Megállapítható‑e, hogy a nemzeti jogszabályok kellően visszatartó hatású intézkedéseket tartalmaznak a közigazgatási szervekkel és a közszféra szervezeteivel szemben a keretmegállapodás 5. szakaszával ellentétes egymást követő szerződések alkalmazása vagy ideiglenes szerződések megújítása tekintetében, amely intézkedések célja a határozott időre szóló szerződések munkáltató általi visszaélésszerű alkalmazásának megakadályozása, illetve szankcionálása olyan más leendő munkavállalók tekintetében, akik megfelelnek az Európai Unió Bírósága 2018. március 7‑i Santoro ítéletében (C‑494/16[, EU:C:2018:166]) és 2019. május 8‑i Rossato [és Conservatorio di Musica F.A. Bonporti] ítéletében (C‑494/17[, EU:C:2019:387]) foglalt ítélkezési gyakorlatban megállapított feltételeknek, amennyiben az említett intézkedések 2017‑től bevezetett olyan jogszabályi rendelkezésekből állnak [a 2017. évi állami költségvetésről szóló törvény 34. kiegészítő rendelkezése, a 2018. évi állami költségvetésről szóló törvény 43. kiegészítő rendelkezése és a 14/2021. sz. királyi törvényerejű rendelet], amelyek kimondják, hogy a »szabálytalan eljárások« felelősségre vonást vonnak maguk után, anélkül, hogy a meg nem határozott jogszabályokra történő általános hivatkozáson kívül meghatároznák e felelősséget, és anélkül, hogy megállapítanák a felelősségre vonás lehetséges konkrét eseteit, mindezt egy olyan jogi környezetben, amelyben már több ezer ítélet adott igazat a határozatlan idejű, de nem állandó szerződéssel rendelkező munkavállalóknak az ideiglenes szerződtetésekre vonatkozó jogszabályok megsértése miatt?

9.      Abban az esetben, ha az említett rendelkezésekről megállapítható, hogy kellően visszatartó hatásúak, de tekintettel arra, hogy azokat először 2017‑ben vezették be, alkalmazhatók‑e a szerződések határozatlan idejűvé történő átalakításának elkerülése érdekében, ha a keretmegállapodás 5. szakaszának be nem tartása miatti átalakításra vonatkozó feltételek időben korábbiak voltak, vagy épp ellenkezőleg, ez az említett rendelkezések visszaható hatályú és túlságosan kiterjesztő jellegű alkalmazását jelentené?

10.      Amennyiben megállapítható, hogy a spanyol jogszabályok nem tartalmaznak kellően visszatartó hatású intézkedéseket, [a keretmegállapodás] 5. szakasza állami munkáltató általi megsértésének következményeként a szerződést határozatlan idejű, de nem állandó szerződésnek kell‑e tekinteni vagy a munkavállalót teljes mértékben állandó szerződéssel rendelkezőnek kell‑e elismerni?

11.      [A keretmegállapodás] és az Európai Unió Bírósága ugyanezen irányelv értelmezésével kapcsolatos ítélkezési gyakorlata alapján a munkaszerződés állandó jellegű szerződéssé történő átalakítását akkor is elő kell írni, ha az [az alkotmány] 23. cikkének (2) bekezdésével és 103. cikkének (3) bekezdésével ellentétesnek minősül, amennyiben ezen alkotmányos szabályokat úgy értelmezik, hogy azok előírják, hogy minden, közszférában történő alkalmazásra, ideértve a munkaszerződéssel történő foglalkoztatást is, csak azt követően kerülhet sor, ha a jelölt sikeresen teljesíti azt a kiválasztási eljárást, amelynek során az egyenlőség, az érdemeken és képességeken alapuló értékelés, valamint a nyilvánosság elvét alkalmazzák?

12.      El kell‑e tekinteni egy adott munkavállaló szerződésének állandó jellegűvé alakításától amiatt, hogy jogszabály az ideiglenes foglalkoztatás állandó jellegűvé tételének folyamatát irányozza elő, a munkavállaló által betöltött álláshely betöltésére irányuló nyilvános pályázati felhívás közzétételével, figyelembe véve, hogy az említett folyamat során »a szabad verseny, az egyenlőség, az érdemeken és képességeken alapuló értékelés, valamint a nyilvánosság elveinek tiszteletben tartását« biztosítani kell, ezért az egymást követő ideiglenes szerződések vagy megújítások hatálya alá tartozó munkavállaló lehet, hogy nem tudja állandó jelleggel megtartani az álláshelyét, mert arra a pályázattal más személyt vesznek fel, amely esetben a munkaviszonya a ledolgozott évenként 20 napi munkabér összegének megfelelő, de az egyéves bérezés összegét meg nem haladó kártérítéssel szűnik meg?

13.      Jogosult‑e a munkavállaló – még akkor is, ha nem bocsátják el – az egymást követő szerződések [a keretmegállapodás 5. szakaszával] ellentétes alkalmazása vagy szerződésének megújítása miatt ezen összeggel megegyező vagy ennél nagyobb összegű kártérítésre és annak bíróságok általi meghatározására abban az esetben, ha annak összegét jogszabályban nem határozták meg?

14.      Hatással van‑e a fent kifejtettekre – és ha igen, milyen módon – az a tény, hogy határozatlan idejű, nem folyamatos munkaviszonyról van szó, ha ez a munkavállaló keresetében leírtak szerint ideiglenes szerződések időszakról időszakra ismétlődő sorozatát eredményezte?”

 A C‑110/22. sz. ügy

24      IP 1994. február 11. óta „videófilm‑gyártásvezetőként” dolgozik az UNED‑nél egymást követő, határozott idejű szerződések alapján.

25      2001. szeptember 29‑i ítéletével a Juzgado de lo Social n° 15 de Madrid (madridi 15. sz. szociális és munkaügyi bíróság, Spanyolország) elismerte a határozatlan időre alkalmazott, nem állandó munkavállaló jogállását. Az alapeljárás felperese által e minőségében betöltött álláshely, noha azt az UNED betöltetlen álláshelynek tekintette, még nem képezte pályázati felhívás tárgyát abban az időpontban, amikor az alapeljárás felperese a Juzgado de lo Social n° 42 de Madridhoz (madridi 42. sz. szociális és munkaügyi bíróság, Spanyolország) fordult. Ez utóbbi bíróság előtt az alapeljárás említett felperese az álláshelye határozatlan időre alkalmazott munkavállalóként való betöltéséhez való jogának bírósági elismerését kérte, másodlagosan pedig azt, hogy ezt az álláshelyet versenyvizsga útján ítéljék oda számára. Miután e kérelmeket a 2021. június 1‑jei ítélettel elutasították, az alapeljárás ugyanezen felperese fellebbezést nyújtott be ezen ítélettel szemben a Tribunal Superior de Justicia de Madrid (madridi felsőbíróság) előtt, amely a kérdést előterjesztő bíróság.

26      Fellebbezésének alátámasztására IP egyrészt a spanyol jog, másrészt a Bíróság által értelmezett keretmegállapodás rendelkezéseinek megsértésére hivatkozik. Álláspontja szerint az ilyen jogsértés egyetlen lehetséges következménye a Bíróság ítélkezési gyakorlatának megfelelően a határozatlan időre alkalmazott munkavállaló jogállásának elismerése.

27      A kérdést előterjesztő bíróság kifejti, hogy mivel az 1999/70 irányelv az időbeli hatálya miatt még nem volt alkalmazható a 2001 előtt kötött, határozott idejű szerződésekre, az alapeljárás tárgya kizárólag a 2001. szeptember 29‑i ítéletet követő körülményekre vonatkozik.

28      Ezenkívül e bíróság szerint az UNED által az alapeljárásban előadottakkal ellentétben az „acte clair elmélete” nem alkalmazható. Így, mivel a Bíróság nem kapott elegendő magyarázatot a „határozatlan időre alkalmazott, nem állandó munkavállaló” fogalmát illetően, nem lehet úgy tekinteni, hogy a 2021. június 3‑i Instituto Madrileño de Investigación y Desarrollo Rural, Agrario y Alimentario ítéletben (C‑726/19, EU:C:2021:439) a Bíróság kimondta, hogy a határozatlan időre alkalmazott, nem állandó munkavállaló jogállásának elismerése elegendő az érintett munkavállaló által elszenvedett kár megtérítéséhez.

29      E körülmények között határozott úgy a Tribunal Superior de Justicia de Madrid (madridi felsőbíróság), hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

„1.      [A keretmegállapodás] 2. szakaszának alkalmazásában az e végzésben leírtak szerint »határozatlan idejű, de nem állandó munkaszerződéssel rendelkező« munkavállalót »határozott idejű szerződéssel rendelkező munkavállalónak« kell‑e tekinteni, valamint e munkavállaló a keretmegállapodás, és különösen annak 5. szakaszának hatálya alá tartozik‑e?

2.      Az első kérdésre adandó igenlő válasz esetén [a keretmegállapodás] 5. szakaszának alkalmazásában úgy kell‑e tekinteni, hogy a közigazgatási szervvel határozatlan idejű, de nem állandó munkaszerződést kötő munkavállaló esetében ideiglenes szerződések »egymást követő alkalmazásáról« vagy egymást követő megújításáról van szó, ha az említett szerződés nem meghatározott időtartamra szól, hanem időbeli hatálya a megszűnését eredményező pályázati felhívás és az álláshelynek e pályázat alapján történő betöltésének függvénye, és az említett pályázati felhívás közzétételére 2002 és 2021 első féléve között nem került sor?

3.      [A keretmegállapodás] 5. szakaszát úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az ([1999/70] irányelvnek való megfelelésre irányuló, és ehhez a 30 hónapos referencia‑időszak alatt a munkavállalók egymást követő ideiglenes szerződéseinek összességére 24 hónapos maximális időtartamot megállapító) munkavállalók jogállásáról szóló törvény 15. cikke (5) bekezdésének azon értelmezése, amely szerint a határozatlan idejű, de nem állandó munkaszerződéssel rendelkező munkavállalóként ledolgozott időszakokat nem számítják be, mivel ilyen esetben e szerződésekre nem vonatkozna semmilyen alkalmazandó korlátozás, sem a megújításuk időtartamára, számára vagy okaira, sem más szerződésekkel láncolatban való alkalmazásukra vonatkozóan?

4.      [A keretmegállapodás] 5. szakaszával ellentétes‑e az olyan állami szabályozás, amely (sem a szám, sem az időtartam, sem az okok tekintetében) nem ír elő semmilyen korlátozást az olyan ideiglenes szerződések kifejezett vagy hallgatólagos megújítására, mint amilyenek a közszférában a határozatlan idejű, de nem állandó szerződéssel rendelkező személyek szerződései, és az csak az említett szerződések más ideiglenes szerződésekkel láncolatban való alkalmazása időtartamának korlátozására szorítkozik?

5.      Amennyiben a spanyol jogalkotó nem írt elő semmilyen, a határozatlan idejű, de nem állandó szerződéssel rendelkező munkavállalók alkalmazásának kifejezett vagy hallgatólagos megújítására vonatkozó jogszabályi korlátozást, [a keretmegállapodás] 5. szakasza megsértésének kell‑e tekinteni a közszférában dolgozó olyan munkavállaló esetét, mint a jelen jogvitában félként szereplő munkavállaló, akinek olyan határozatlan idejű, de nem állandó szerződése van, amelynek várható időtartamát soha nem határozták meg vagy nem pontosították, és amelyet legalábbis 2002‑től (a munkavállaló elbocsátást követő visszavétele) 2021‑ig újíítgattak meg anélkül, hogy az álláshely betöltésére és az ideiglenes helyzet megszüntetésére kiválasztási eljárásra vonatkozó pályázati felhívást tettek volna közzé?

6.      Megállapítható‑e, hogy a nemzeti szabályozás kellően visszatartó hatású intézkedéseket tartalmaz az egymást követő munkaviszonyok vagy ideiglenes szerződések keretmegállapodás 5. szakaszával ellentétes megújításának alkalmazása tekintetében, amelyek megfelelnek az Európai Unió Bíróságának ítélkezési gyakorlatában, a 2018. március 7‑i Santoro ítéletében (C‑494/16[, EU:C:2018:166]) és 2019. május 8‑i Rossato [és Conservatorio di Musica F.A. Bonporti] ítéletében (C‑494/17[, EU:C:2019:387]) megállapított, a munkavállalót ért kár restitutio in integrum útján történő megtérítésére vonatkozó követelményeknek, amennyiben csak meghatározott mértékű és objektív kártérítést írnak elő (ledolgozott évenként húsznapi munkabér összegben, amely azonban nem haladhatja meg a bérezés éves összegét), de nincs előírva az okozott kár teljes megtérítéséhez szükséges további kártérítés, amennyiben az meghaladja ezen összeget?

7.      Megállapítható‑e, hogy a nemzeti szabályozás kellően visszatartó hatású intézkedéseket tartalmaz az egymást követő munkaviszonyok vagy ideiglenes szerződések keretmegállapodás 5. szakaszával ellentétes megújításának alkalmazása tekintetében, amelyek megfelelnek az Európai Unió Bíróságának ítélkezési gyakorlatában, a 2018. március 7‑i Santoro ítéletében (C‑494/16[, EU:C:2018:166]) és 2019. május 8‑i Rossato [és Conservatorio di Musica F.A. Bonporti] ítéletében (C‑494/17[, EU:C:2019:387]) megállapított, a munkavállalót ért kár megtérítésére vonatkozó követelményeknek, amennyiben a szerződésnek pusztán az álláshely betöltése miatti megszűnése esetére biztosít kártérítést, de a határozatlan idejűvé nyilvánítás alternatívájaként a szerződés időtartama alatt semmiféle kártérítést nem ír elő? Egy olyan jogvitában, amelyben csak a munkavállaló állandó szerződéssel való rendelkezését kérdőjelezik meg, de a szerződés nem szűnt meg, el kellene‑e ismerni az ideiglenességgel okozott károk megtérítését az állandó jellegűvé nyilvánítás alternatívájaként?

8.      Megállapítható‑e, hogy a nemzeti jogszabályok kellően visszatartó hatású intézkedéseket tartalmaznak a közigazgatási szervekkel és a közszféra szervezeteivel szemben a keretmegállapodás 5. szakaszával ellentétes egymást követő szerződések alkalmazása vagy ideiglenes szerződések megújítása tekintetében, amely intézkedések célja a határozott időre szóló szerződések munkáltató általi visszaélésszerű alkalmazásának megakadályozása, illetve szankcionálása olyan más leendő munkavállalók tekintetében, akik megfelelnek az Európai Unió Bírósága 2018. március 7‑i Santoro ítéletében (C‑494/16[, EU:C:2018:166]) és 2019. május 8‑i Rossato [és Conservatorio di Musica F.A. Bonporti] ítéletében (C‑494/17[, EU:C:2019:387]) foglalt ítélkezési gyakorlatban megállapított feltételeknek, amennyiben az említett intézkedések 2017‑től bevezetett olyan jogszabályi rendelkezésekből állnak [a 2017. évi állami költségvetésről szóló törvény 34. kiegészítő rendelkezése, a 2018. évi állami költségvetésről szóló törvény 43. kiegészítő rendelkezése és a 14/2021. sz. királyi törvényerejű rendelet], amelyek kimondják, hogy a »szabálytalan eljárások« felelősségre vonást vonnak maguk után, anélkül, hogy a meg nem határozott jogszabályokra történő általános hivatkozáson kívül meghatároznák e felelősséget, és anélkül, hogy megállapítanák a felelősségre vonás lehetséges konkrét eseteit, mindezt egy olyan jogi környezetben, amelyben már több ezer ítélet adott igazat a határozatlan idejű, de nem állandó szerződéssel rendelkező munkavállalóknak az ideiglenes szerződtetésekre vonatkozó jogszabályok megsértése miatt?

9.      Abban az esetben, ha az említett rendelkezésekről megállapítható, hogy kellően visszatartó hatásúak, de tekintettel arra, hogy azokat először 2017‑ben vezették be, alkalmazhatók‑e a szerződések határozatlan idejűvé történő átalakításának elkerülése érdekében, ha a keretmegállapodás 5. szakaszának be nem tartása miatti átalakításra vonatkozó feltételek időben korábbiak voltak, vagy éppen ellenkezőleg, ez az említett rendelkezések visszaható hatályú és túlságosan kiterjesztő jellegű alkalmazását jelentené?

10.      Amennyiben megállapítható, hogy a spanyol jogszabályok nem tartalmaznak kellően visszatartó hatású intézkedéseket, [a keretmegállapodás] 5. szakasza állami munkáltató általi megsértésének következményeként a szerződést határozatlan idejű, de nem állandó szerződésnek kell‑e tekinteni, vagy a munkavállalót pontosítások nélkül teljes mértékben állandó szerződéssel rendelkezőnek kell‑e elismerni?

11.      [A keretmegállapodás] és az Európai Unió Bírósága ugyanezen irányelv értelmezésével kapcsolatos ítélkezési gyakorlata alapján a munkaszerződés állandó jellegű szerződéssé történő átalakítását az uniós jog elsőbbségének elve értelmében akkor is elő kell írni, ha az a spanyol alkotmány 23. cikkének (2) bekezdésével és 103. cikkének (3) bekezdésével ellentétesnek minősül, amennyiben ezen alkotmányos szabályokat úgy értelmezik, hogy azok előírják, hogy minden, közszférában történő alkalmazásra, ideértve a munkaszerződéssel történő foglalkoztatást is, csak azt követően kerülhet sor, ha a jelölt sikeresen teljesíti azt a kiválasztási eljárást, amelynek során az egyenlőség, az érdemeken és képességeken alapuló értékelés, valamint a nyilvánosság elvét alkalmazzák? Tekintettel arra, hogy a Tribunal Constitucional (alkotmánybíróság, Spanyolország) által követett értelmezésen kívül más értelmezés is lehetséges, az állam alkotmányos követelményeire az uniós joggal összhangban történő értelmezés elvét úgy kell‑e alkalmazni, hogy kötelező az alkotmányos követelményeknek az uniós joggal összeegyeztethető értelmezését választani, ebben az esetben úgy tekintve, hogy az alkotmány 23. cikkének (2) bekezdése és 103. cikkének (3) bekezdése alapján nem kötelező az egyenlőség, valamint az érdemeken és képességeken alapuló értékelés elvének alkalmazása a munkavállalók szerződtetésének eljárásaira?

12.      [A keretmegállapodás] és az Európai Unió Bíróságának az előbbi értelmezésére vonatkozó ítélkezési gyakorlata alapján a szerződés állandó jellegűvé történő átalakítása nem alkalmazható, ha az átalakítást megállapító bírósági határozat előtt egy, a következő években végrehajtandó jogszabályban az ideiglenes álláshelyek határozatlan idejű betöltésére irányuló olyan eljárást vezetnek be, amely magában foglalja a munkavállaló által betöltött álláshelyre vonatkozó pályázati felhívások kiírását, figyelembe véve, hogy az említett folyamat során »a szabad verseny, az egyenlőség, az érdemeken és képességeken alapuló értékelés, valamint a nyilvánosság elveinek tiszteletben tartását« biztosítani kell, ezért az egymást követő ideiglenes szerződések vagy megújítások hatálya alá tartozó munkavállaló meg tudja tartani tartósan az álláshelyét, de az is lehet, hogy erre nincs lehetősége, mert arra a pályázattal más személyt vesznek fel, amely esetben a munkaviszonya a ledolgozott évenként 20 napi munkabér összegének megfelelő, de az egyéves bérezés összegét meg nem haladó kártérítéssel szűnik meg?”

 A C‑159/22. sz. ügy

30      IK 1998. december 21. óta dolgozik a madridi autonóm közösség madridi szociális támogatási ügynökségénél, mégpedig egymást követő, határozott idejű szerződések alapján, a szerződések 1999 és 2010 közötti megszakításával.

31      2020. október 14‑én IK keresetet indított a Juzgado de lo Social n° 21 de Madrid (madridi 21. sz. szociális és munkaügyi bíróság, Spanyolország) előtt, amelyben kérte, hogy a bíróság állapítsa meg, hogy a munkáltatójával kötött munkaszerződés határozatlan idejű, és másodlagosan, hogy e szerződés határozatlan idejű, és nem állandó. E bíróság 2021. április 19‑i ítéletével elutasította e keresetet.

32      IK ezen ítélettel szemben fellebbezést nyújtott be a kérdést előterjesztő bírósághoz, a Tribunal Superior de Justicia de Madridhoz (madridi felsőbíróság). Fellebbezésének alátámasztására érdekében mind a spanyol jog, mind a keretmegállapodás Bíróság által értelmezett 5. szakaszának megsértésére hivatkozik. Ezenkívül IK azzal érvel, hogy az európai uniós bíróság által megállapított követelményeknek megfelelő egyetlen megoldás az lenne, ha a munkaviszonyát határozatlan idejűnek nyilvánítják, vagy másodlagosan, ha azt állapítják meg, hogy e munkaviszony határozatlan idejű, és nem állandó.

33      A kérdést előterjesztő bíróság pontosítja, hogy az alapeljárás tárgya kizárólag a legutóbbi munkaszerződésre, vagyis az alapeljárás felei által 2016. augusztus 1‑jén egy üres álláshelyre vonatkozóan kötött, határozott időre kinevezett közszolgálati alkalmazott olyan szerződésére vonatkozik, amelyet legalább a megtámadott ítélet meghozatalának időpontjáig, azaz 2021. április 19‑ig meghosszabbítottak. E bíróság jelzi, hogy a spanyol jognak, különösen a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság, Spanyolország) 2021. június 28‑i ítéletének megfelelően, amelyet a keretmegállapodásnak a 2021. június 3‑i Instituto Madrileño de Investigación y Desarrollo Rural, Agrario y Alimentario ítéletben (C‑726/19, EU:C:2021:439) értelmezett 5. szakaszának végrehajtása érdekében hoztak, a jelen ügyben azt a következtetést kell levonni, hogy az érintett közigazgatási szerv visszaélésszerűen alkalmazta az egymást követő, határozott idejű szerződéseket, ami ellentétes ezen 5. szakasszal. Ez a közigazgatási szerv ugyanis nem tett közzé pályázati felhívást a betöltetlen állásra, és így hallgatólagosan, évről évre megújította az alapügy tárgyát képező szerződést. Mindazonáltal az említett bíróság szerint azt is meg kell még határozni, hogy az ilyen jogsértés azzal a következménnyel jár‑e, hogy az alapeljárás munkavállalója esetében el kell ismerni a határozatlan időre alkalmazott munkavállaló jogállást.

34      Ezenkívül a kérdést előterjesztő bíróság szerint ugyanazon okból, mint amelyre a jelen ítélet 28. pontja hivatkozik, a jelen ügyben nem kell alkalmazni az „acte clair elméletét”.

35      E körülmények között határozott úgy a Tribunal Superior de Justicia de Madrid (madridi felsőbíróság), hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

„1.      Megállapítható‑e, hogy a nemzeti szabályozás kellően visszatartó hatású intézkedéseket tartalmaz az egymást követő munkaviszonyok vagy ideiglenes szerződések keretmegállapodás 5. szakaszával ellentétes megújításának alkalmazása tekintetében, amelyek megfelelnek az Európai Unió Bíróságának ítélkezési gyakorlatában, a 2018. március 7‑i Santoro ítéletében (C‑494/16[, EU:C:2018:166]) és 2019. május 8‑i Rossato [és Conservatorio di Musica F.A. Bonporti] ítéletében (C‑494/17[, EU:C:2019:387]) megállapított, a munkavállalót ért kár restitutio in integrum útján történő megtérítésére vonatkozó követelményeknek, amennyiben csak meghatározott mértékű és objektív kártérítést írnak elő (ledolgozott évenként húsznapi munkabér összegben, amely azonban nem haladhatja meg a bérezés éves összegét), de nincs előírva az okozott kár teljes megtérítéséhez szükséges további kártérítés, amennyiben az meghaladja ezen összeget?

2.      Megállapítható‑e, hogy a nemzeti szabályozás kellően visszatartó hatású intézkedéseket tartalmaz az egymást követő munkaviszonyok vagy ideiglenes szerződések keretmegállapodás 5. szakaszával ellentétes megújításának alkalmazása tekintetében, amelyek megfelelnek az Európai Unió Bíróságának ítélkezési gyakorlatában, a 2018. március 7‑i Santoro ítéletében (C‑494/16[, EU:C:2018:166]) és 2019. május 8‑i Rossato [és Conservatorio di Musica F.A. Bonporti] ítéletében (C‑494/17[, EU:C:2019:387]) megállapított, a munkavállalót ért kár megtérítésére vonatkozó követelményeknek, amennyiben a szerződésnek pusztán az álláshely betöltése miatti megszűnése esetére biztosít kártérítést, de a határozatlan idejűvé nyilvánítás alternatívájaként a szerződés időtartama alatt semmiféle kártérítést nem ír elő? Egy olyan jogvitában, amelyben csak a munkavállaló állandó szerződéssel való rendelkezését kérdőjelezik meg, de a szerződés nem szűnt meg, el kellene‑e ismerni az ideiglenességgel okozott károk megtérítését az állandó jellegűvé nyilvánítás alternatívájaként?

3.      Megállapítható‑e, hogy a nemzeti jogszabályok kellően visszatartó hatású intézkedéseket tartalmaznak a közigazgatási szervekkel és a közszféra szervezeteivel szemben a keretmegállapodás 5. szakaszával ellentétes egymást követő szerződések alkalmazása vagy ideiglenes szerződések megújítása tekintetében, amely intézkedések célja a határozott időre szóló szerződések munkáltató általi visszaélésszerű alkalmazásának megakadályozása, illetve szankcionálása olyan más leendő munkavállalók tekintetében, akik megfelelnek az Európai Unió Bírósága 2018. március 7‑i Santoro ítéletében (C‑494/16[, EU:C:2018:166]) és 2019. május 8‑i Rossato [és Conservatorio di Musica F.A. Bonporti] ítéletében (C‑494/17[, EU:C:2019:387]) foglalt ítélkezési gyakorlatban megállapított feltételeknek, amennyiben az említett intézkedések 2017‑től bevezetett olyan jogszabályi rendelkezésekből állnak [a 2017. évi állami költségvetésről szóló törvény 34. kiegészítő rendelkezése, a 2018. évi állami költségvetésről szóló törvény 43. kiegészítő rendelkezése és a 14/2021. sz. királyi törvényerejű rendelet], amelyek kimondják, hogy a »szabálytalan eljárások« felelősségre vonást vonnak maguk után, anélkül, hogy a meg nem határozott jogszabályokra történő általános hivatkozáson kívül meghatároznák e felelősséget, és anélkül, hogy megállapítanák a felelősségre vonás lehetséges konkrét eseteit, mindezt egy olyan jogi környezetben, amelyben már több ezer ítélet adott igazat a határozatlan idejű, de nem állandó szerződéssel rendelkező munkavállalóknak az ideiglenes szerződtetésekre vonatkozó jogszabályok megsértése miatt?

4.      Amennyiben megállapítható, hogy a spanyol jogszabályok nem tartalmaznak kellően visszatartó hatású intézkedéseket, [a keretmegállapodás] 5. szakasza állami munkáltató általi megsértésének következményeként a szerződést határozatlan idejű, de nem állandó szerződésnek kell‑e tekinteni, vagy a munkavállalót pontosítások nélkül teljes mértékben állandó szerződéssel rendelkezőnek kell‑e elismerni?

5.      [A keretmegállapodás] és az Európai Unió Bírósága ugyanezen irányelv értelmezésével kapcsolatos ítélkezési gyakorlata alapján a munkaszerződés állandó jellegű szerződéssé történő átalakítását az uniós jog elsőbbségének elve értelmében akkor is elő kell írni, ha az a spanyol alkotmány 23. cikkének (2) bekezdésével és 103. cikkének (3) bekezdésével ellentétesnek minősül, amennyiben ezen alkotmányos szabályokat úgy értelmezik, hogy azok előírják, hogy minden, közszférában történő alkalmazásra, ideértve a munkaszerződéssel történő foglalkoztatást is, csak azt követően kerülhet sor, ha a jelölt sikeresen teljesíti azt a kiválasztási eljárást, amelynek során az egyenlőség, az érdemeken és képességeken alapuló értékelés, valamint a nyilvánosság elvét alkalmazzák? Tekintettel arra, hogy a Tribunal Constitucional (alkotmánybíróság) által követett értelmezésen kívül más értelmezés is lehetséges, az állam alkotmányos követelményeire az uniós joggal összhangban történő értelmezés elvét úgy kell‑e alkalmazni, hogy kötelező az alkotmányos követelményeknek az uniós joggal összeegyeztethető értelmezését választani, ebben az esetben úgy tekintve, hogy az alkotmány 23. cikkének (2) bekezdése és 103. cikkének (3) bekezdése alapján nem kötelező az egyenlőség, valamint az érdemeken és képességeken alapuló értékelés elvének alkalmazása a munkavállalók szerződtetésének eljárásaira?

6.      A […] keretmegállapodás és az Európai Unió Bíróságának az előbbi értelmezésére vonatkozó ítélkezési gyakorlata alapján a szerződés állandó jellegűvé történő átalakítása nem alkalmazható, ha az átalakítást megállapító bírósági határozat előtt egy, a következő években végrehajtandó jogszabályban az ideiglenes álláshelyek határozatlan idejű betöltésére irányuló olyan eljárást vezetnek be, amely magában foglalja a munkavállaló által betöltött álláshelyre vonatkozó pályázati felhívások kiírását, figyelembe véve, hogy az említett folyamat során »a szabad verseny, az egyenlőség, az érdemeken és képességeken alapuló értékelés, valamint a nyilvánosság elveinek tiszteletben tartását« biztosítani kell, ezért az egymást követő ideiglenes szerződések vagy megújítások hatálya alá tartozó munkavállaló meg tudja tartani tartósan az álláshelyét, de az is lehet, hogy erre nincs lehetősége, mert arra a pályázattal más személyt vesznek fel, amely esetben a munkaviszonya a ledolgozott évenként 20 napi munkabér összegének megfelelő, de az egyéves bérezés összegét meg nem haladó kártérítéssel szűnik meg?”

 A Bíróság előtti eljárás

36      2022. április 27‑i határozatával az eljárás írásbeli és szóbeli szakaszának lefolytatása, valamint az ítélethozatal céljából egyesítették a C‑59/22., a C‑110/22. és a C‑159/22. sz. ügyet.

 A Bíróság hatásköréről és az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek elfogadhatóságáról

37      A C‑59/22. és a C‑159/22. sz. ügyben az alapeljárások alperesei, valamint a spanyol kormány úgy vélik, hogy a Bíróság nem rendelkezik hatáskörrel az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek megválaszolására, és azokat mindenesetre elfogadhatatlannak kell nyilvánítani.

38      Először is, ezen alperesek és e kormány szerint a Bíróság nem rendelkezik hatáskörrel az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek elbírálására, mivel azok a nemzeti jog értelmezését vonják maguk után.

39      Ezenkívül az említett alperesek és az említett kormány szerint e kérelmek azt követelik meg a Bíróságtól, hogy általános hatályú tanácsadó véleményt adjon ki a „határozatlan időre alkalmazott, nem állandó munkavállaló” spanyol jogi sajátos fogalmáról, mégpedig olyan szempontok alapján, amelyekről a Bíróság már több alkalommal határozott.

40      Pontosabban az említett kérelmek a Bíróság két megszilárdult ítélkezési gyakorlatának megkérdőjelezésére irányulnak, nevezetesen egyrészt azon ítélkezési gyakorlatról van szó, amely szerint a munkaszerződés átalakítása „határozatlan idejű, nem állandó munkaszerződéssé” az egymást követő, határozott idejű szerződések visszaélésszerű alkalmazásának megfelelő szankcióját jelenti, másrészt pedig arról az ítélkezési gyakorlatról, amely szerint a tagállamok a keretmegállapodás alapján nem kötelesek a határozott idejű munkaviszonyt határozatlan idejű munkaviszonnyá alakítani, amennyiben léteznek olyan belső szabályok, amelyek lehetővé teszik az egymást követő, határozott idejű szerződések visszaélésszerű alkalmazásának szankcionálását és az attól való visszatartást.

41      Másodszor, a C‑59/22. és a C‑159/22. sz. ügy alperesei arra hivatkoznak, hogy a kérdést előterjesztő bíróság azáltal, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelmekbe belefoglalja az érintett munkavállalónak nyújtott kártérítésre vonatkozó kérdéseket, kiterjeszti az alapeljárások tárgyát. Márpedig e jogviták keretében az alapeljárások felperesei csak munkaviszonyuk határozatlan időtartamának elismerését kérték. E kérelmeket tehát elfogadhatatlannak kell nyilvánítani annyiban, amennyiben az ilyen kártérítés megítélésére vonatkozó kérdésekre vonatkoznak, mivel e kérdések hipotetikus jellegű problémát vetnek fel.

42      E vonatkozásban emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 267. cikk által létrehozott együttműködési rendszer a tagállami bíróságok és a Bíróság feladatainak egyértelmű szétválasztásán alapul. A fenti cikk alapján kezdeményezett eljárás keretében a nemzeti jogszabályok értelmezése a nemzeti bíróságok feladata, nem pedig a Bíróságé, és ez utóbbi nem dönthet a belső jogszabályoknak az uniós jogi rendelkezésekkel való összeegyeztethetőségéről. Ezzel szemben a Bíróság hatáskörrel rendelkezik arra, hogy tájékoztassa a nemzeti bíróságot minden olyan, az uniós jog értelmezésére vonatkozó szempontról, amely lehetővé teszi számára a belső jogszabályoknak az uniós jogi rendelkezésekkel való összeegyeztethetőségének az értékelését (2018. október 25‑i Sciotto ítélet, C‑331/17, EU:C:2018:859, 27. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

43      Emlékeztetni kell arra is, hogy Bíróság és a nemzeti bíróságok között az EUMSZ 267. cikkel létrehozott együttműködés keretében kizárólag az ügyben eljáró és a meghozandó határozatért felelős nemzeti bíróság feladata annak értékelése, hogy az ügy sajátos jellemzőire tekintettel az ítélet meghozatalához szükség van‑e az előzetes döntéshozatalra, és hogy a Bíróságnak feltett kérdések relevánsak‑e. Következésképpen, amennyiben a feltett kérdések az uniós jog értelmezésére vonatkoznak, a Bíróság – főszabály szerint – köteles határozatot hozni (2021. június 3‑i Ministero dell’Istruzione, dell’Università e della Ricerca – MIUR és társai [Egyetemi kutatók] ítélet, C‑326/19, EU:C:2021:438, 35. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

44      Ebből következik, hogy az uniós jogra vonatkozó kérdések releváns voltát vélelmezni kell. A Bíróság csak akkor tagadhatja meg a nemzeti bíróság által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés megválaszolását, ha az uniós jog kért értelmezése nyilvánvalóan semmilyen összefüggésben nincs az alapügy tényállásával vagy tárgyával, ha a probléma hipotetikus jellegű, vagy ha nem állnak a Bíróság rendelkezésére azok a ténybeli vagy jogi elemek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az elé terjesztett kérdésekre hasznos választ adhasson (lásd: 2021. június 3‑i Ministero dell’Istruzione, dell’Università e della Ricerca – MIUR és társai [Egyetemi kutatók] ítélet, C‑326/19, EU:C:2021:438, 36. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

45      A jelen ügyekben meg kell állapítani, hogy a kérdést előterjesztő bíróság által szolgáltatott információkból egyértelműen kitűnik, hogy a C‑59/22., C‑110/22. és C‑159/22. sz. egyesített ügyekben az alapeljárások felperesei több egymást követő, határozott idejű munkaszerződést kötöttek, és hogy a C‑59/22. sz. és a C‑110/22. sz. ügyben a munkaviszonyt a 2007. december 27‑i ítélettel, illetve a 2001. szeptember 29‑i ítélettel már átminősítették „határozatlan idejű, nem állandó munkaviszonnyá”. Mindemellett e bíróság szerint továbbra is kétséges többek között az, hogy a keretmegállapodás 2. és 3. szakaszának megfelelően az ilyen viszony e keretmegállapodás hatálya alá tartozik‑e.

46      Ezenkívül az előzetes döntéshozatal iránti kérelmekből egyértelműen kitűnik, hogy a kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy a visszaélésszerű munkaviszony „határozatlan idejű, nem állandó munkaviszonnyá” való átminősítése nem minősül az e visszaélésszerű munkaviszonyt megfelelően szankcionáló intézkedésnek, így az alapjogviták keretében meg kell határoznia azokat a nemzeti intézkedéseket, amelyek az 1999/70 irányelvből eredő követelményeknek megfelelően lehetővé teszik az egymást követő, határozott idejű munkaviszonyok visszaélésszerű alkalmazásának szankcionálását.

47      Márpedig e körülmények között nem tűnik nyilvánvalónak, hogy az uniós jognak, vagyis a keretmegállapodás 2., 3. és 5. szakaszának a kérdést előterjesztő bíróság által kért értelmezése semmilyen összefüggésben nincs az alapügyek tényállásával vagy tárgyával, vagy hogy a spanyol jogban – az 1999/70 irányelv követelményeinek megfelelően az érintett ideiglenes munkaviszonyok visszaélésszerű alkalmazását szankcionáló intézkedésként – előírt kártérítés nyújtására vonatkozó kérdések hipotetikus jellegű problémát vetnének fel.

48      Egyébiránt a Bíróság két megszilárdult ítélkezési gyakorlatának az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek általi állítólagos megkérdőjelezése e kérelmek érdemi vizsgálatának körébe tartozik, következésképpen nincs hatással a Bíróságnak az említett kérelmek megválaszolására vonatkozó hatáskörére vagy azok elfogadhatóságára.

49      Mindemellett a C‑59/22. sz. ügyben előterjesztett tizenharmadik kérdéssel az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a C‑59/22. és a C‑110/22. sz. ügyben előterjesztett hatodik és hetedik kérdés, valamint a C‑159/22. sz. ügyben előterjesztett első és második kérdés keretében előírthoz képest további kártérítés nyújtása – amelyet a nemzeti bíróságok határoznak meg – minősülhet‑e a keretmegállapodás 5. szakasza értelmében vett megfelelő intézkedésnek az egymást követően meghosszabbított, határozatlan idejű, nem állandó szerződések alkalmazásából származó visszaélések szankcionálására.

50      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy – mivel az EUMSZ 267. cikkel bevezetett eljárás keretében az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a Bíróság előtti ezen eljárás alapjául szolgál – elengedhetetlen, hogy a nemzeti bíróság e kérelemben kifejtse az alapeljárás ténybeli és jogszabályi hátterét, továbbá minimális magyarázatot adjon az értelmezni kért uniós rendelkezések kiválasztásának okaira, valamint az e rendelkezések és az elé terjesztett ügyben alkalmazandó nemzeti szabályozás közötti kapcsolatra (2022. május 5‑i Universiteit Antwerpen és társai ítélet, C‑265/20, EU:C:2022:361, 24. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

51      Ezek az előzetes döntéshozatal iránti kérelem tartalmára vonatkozó együttes követelmények kifejezetten szerepelnek a Bíróság eljárási szabályzatának 94. cikkében, amelynek ismerete – az EUMSZ 267. cikkben meghatározott együttműködés keretében – a kérdést előterjesztő bíróságtól elvárható, és amelyeket e bíróságnak szigorúan tiszteletben kell tartania, továbbá amelyeket többek között az Európai Unió Bíróságának a nemzeti bíróságok figyelmébe ajánlott, az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek előterjesztésére vonatkozó ajánlásai (HL 2019. C 380., 1. o.) is felidéznek (2022. május 5‑i Universiteit Antwerpen és társai ítélet, C‑265/20, EU:C:2022:361, 25. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

52      Arra is emlékeztetni kell, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelmekben szereplő információknak nem kizárólag azt kell lehetővé tenniük, hogy a Bíróság hasznos válaszokat adhasson, hanem azt is, hogy a tagállamok kormányai és az egyéb érdekeltek az Európai Unió Bírósága Alapokmányának 23. cikke értelmében előterjeszthessék észrevételeiket. A Bíróság feladata arra ügyelni, hogy ez a lehetőség biztosított legyen, figyelemmel arra, hogy e rendelkezés értelmében az érdekelt feleket csak az előzetes döntéshozatalra utaló határozatokról tájékoztatják – együttesen e határozatoknak az egyes tagállamok hivatalos nyelvére lefordított szövegével –, a kérdést előterjesztő bíróság által a Bíróságnak esetlegesen megküldött nemzeti iratanyagról azonban nem (2022. május 5‑i Universiteit Antwerpen és társai ítélet, C‑265/20, EU:C:2022:361, 26. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

53      Márpedig meg kell állapítani, hogy a C‑59/22. sz. ügyben előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelem nem tartalmaz semmilyen magyarázatot az előterjesztett tizenharmadik kérdés keretében említett kártérítésre vonatkozóan, és nem jelöli meg többek között az e kártérítésre vonatkozó releváns rendelkezések vagy ítélkezési gyakorlat tartalmát a spanyol jogban.

54      Következésképpen a C‑59/22. sz. ügyben előterjesztett tizenharmadik kérdést elfogadhatatlannak kell nyilvánítani.

55      Ami a C‑59/22. sz. ügyben előterjesztett tizennegyedik kérdést illeti, amellyel az előterjesztő bíróság lényegében azt kérdezi, hogy az a körülmény, hogy ebben az ügyben az alapeljárás felperesét határozatlan idejű, „vertikális‑ciklikus jellegű” részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállalóként alkalmazták, befolyásolja‑e az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre adandó választ, jóllehet a Bíróság rendelkezésére álló iratokból kitűnik, hogy a spanyol jogban a „határozatlan idejű, ciklikus típusú részmunkaidőben foglalkoztatott szerződéses személyi állomány” jogállásához kapcsolódó szerződések a határozatlan idejű, nem állandó szerződések kategóriájába tartoznak, a kérdést előterjesztő bíróság nem jelöli meg az e jogállásra vonatkozó releváns rendelkezések vagy ítélkezési gyakorlat tartalmát a spanyol jogban. Ezenkívül e bíróság nem fejti ki azokat az okokat, amelyek miatt úgy véli, hogy az említett jogállás hatással lehet a keretmegállapodás 2., 3. és 5. szakaszának értelmezésére.

56      Következésképpen a jelen ítélet 50–52. pontjában említett ítélkezési gyakorlatra tekintettel a C‑59/22. sz. ügyben előterjesztett tizennegyedik kérdést elfogadhatatlannak kell nyilvánítani.

57      A fenti megfontolásokból az következik, hogy egyrészt a Bíróság hatáskörrel rendelkezik az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek elbírálására, másrészt pedig az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek – a C‑59/22. sz. ügyben előterjesztett tizenharmadik és tizennegyedik kérdés kivételével – elfogadhatók.

 Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről

 A C‑59/22. és a C‑110/22. sz. ügyben előterjesztett első kérdésről

58      A C‑59/22. és a C‑110/22. sz. ügyben előterjesztett első kérdéssel az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a keretmegállapodás 2. és 3. szakaszát úgy kell‑e értelmezni, hogy a határozatlan időre alkalmazott, nem állandó munkavállalót az e keretmegállapodás értelmében vett határozott időre alkalmazott munkavállalónak, és következésképpen a keretmegállapodás hatálya alá tartozónak kell tekinteni.

59      E tekintetben először is az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében – amint az a keretmegállapodás 2. szakasza 1. pontjának szövegéből is kitűnik – a keretmegállapodás hatályát tágan határozták meg, mivel az általában az „olyan határozott időre alkalmazott munkavállalókra vonatkozik, akik a törvény, kollektív szerződés vagy a tagállamokban kialakult gyakorlat szerint munkaszerződéssel vagy munkaviszonnyal rendelkeznek”. Ezenkívül a „határozott időre alkalmazott munkavállaló” keretmegállapodás 3. szakaszának 1. pontja értelmében vett fogalmának meghatározásába a munkáltatójuk magán‑ vagy közjogi minőségétől és a szerződésük belső jog általi minősítésétől függetlenül valamennyi munkavállaló beletartozik (2021. június 3‑i Servicio Aragonés de Salud ítélet, C‑942/19, EU:C:2021:440, 31. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

60      Másodszor emlékeztetni kell arra, hogy a keretmegállapodás 3. szakaszának 1. pontja, amint az címéből és szövegéből egyaránt kitűnik, a „határozott időre alkalmazott munkavállaló” fogalmának meghatározására szorítkozik, és ennek keretében meghatározza a határozott időre létrejött szerződés jellemző elemét, nevezetesen azt a körülményt, hogy a szerződés megszűnését „olyan objektív feltételek útján állapítják meg, mint meghatározott időpont elérése, meghatározott feladat elvégzése vagy meghatározott esemény bekövetkezése” (lásd ebben az értelemben: 2014. július 3‑i Fiamingo és társai ítélet, C‑362/13, C‑363/13 és C‑407/13, EU:C:2014:2044, 46. pont).

61      A keretmegállapodás ennélfogva valamennyi olyan munkavállalóra alkalmazandó, aki díjazás ellenében végez munkát az őt a munkáltatójához kötő, határozott idejű munkaviszony keretében, amennyiben a nemzeti jog értelmében munkaszerződés áll fenn közöttük, kizárólag azzal a feltétellel, hogy a keretmegállapodás 2. szakaszának 2. pontja mérlegelési mozgásteret biztosít a tagállamoknak arra, hogy a keretmegállapodást a munkaszerződések vagy a munkaviszonyok bizonyos kategóriáira alkalmazzák, valamint – a keretmegállapodás negyedik preambulumbekezdésének megfelelően – kizárják a kölcsönzött munkaerőt (2021. június 3‑i Servicio Aragonés de Salud ítélet, C‑942/19, EU:C:2021:440, 32. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

62      A jelen ügyekben az előzetes döntéshozatal iránti kérelmekből kitűnik, hogy a közszférában a „határozatlan időre alkalmazott, nem állandó munkavállaló” (ún. trabajador indefinido no fijo) fogalmát az ítélkezési gyakorlat alakította ki, és azt meg kell különböztetni az „állandó munkavállaló” (ún. trabajador fijo) fogalmától.

63      E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy míg az állandó munkavállaló szerződésének megszűnése a megszűnés okainak és a munkavállalók jogállásáról szóló törvényben megállapított általános feltételeknek van alárendelve, addig a határozatlan időre alkalmazott, nem állandó munkavállaló szerződésének megszűnésére a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) ítélkezési gyakorlatának megfelelően egy különös megszűnési ok vonatkozik. Így az érintett munkaviszony határozatlan idejű, nem állandó szerződéssé való átminősítése esetén az érintett közigazgatási szervnek a nyilvánosság, az egyenlőség, valamint az érdemeken és képességeken alapuló értékelés alkotmányos elveit alkalmazva tiszteletben kell tartania a határozatlan időre alkalmazott, nem állandó munkavállaló által betöltött álláshely betöltésére irányuló eljárást. Ezen álláshely betöltését követően a határozatlan időre alkalmazott, nem állandó munkavállaló szerződése megszűnik, kivéve ha e munkavállaló maga részt vett ezen eljárásban, és az említett álláshelyet neki ítélték oda.

64      E bíróság pontosítja, hogy a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) szerint az 1999/70 irányelv alkalmazásában határozott idejű szerződésnek kell tekinteni azt a határozatlan idejű, nem állandó szerződést, amelynek időtartamát egy meghatározott esemény bekövetkezése, azaz az érintett munkavállaló által betöltött álláshelynek a közigazgatási szerv által ezen álláshely betöltésére kiírandó versenyvizsgát elnyerő személy részére történő végleges odaítélése korlátozza.

65      Következésképpen, figyelembe véve a határozatlan idejű, nem állandó szerződésnek a kérdést előterjesztő bíróság szerint a spanyol jogban meghatározott jellegét, a C‑59/22. és a C‑110/22. sz. ügy alapeljárásainak felpereseihez hasonló munkavállalókat úgy kell tekinteni, mint akik a keretmegállapodás 3. szakaszának 1. pontja értelmében vett „határozott időre alkalmazott munkavállalónak” minősülnek, és ennélfogva a keretmegállapodás hatálya alá tartoznak.

66      A fenti megfontolásokra tekintettel a C‑59/22. és a C‑110/22. sz. ügyben előterjesztett első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a keretmegállapodás 2. és 3. szakaszát úgy kell értelmezni, hogy a határozatlan időre alkalmazott, nem állandó munkavállalót az e keretmegállapodás értelmében vett határozott időre alkalmazott munkavállalónak, és következésképpen a keretmegállapodás hatálya alá tartozónak kell tekinteni.

 A C‑59/22. és a C‑110/22. sz. ügyben előterjesztett második kérdésről

67      A C‑59/22. és a C‑110/22. sz. ügyben előterjesztett második kérdéssel az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a keretmegállapodás 5. szakaszában szereplő „egymást követő, határozott időre létrejött munkaszerződések vagy munkaviszonyok alkalmazása” kifejezést úgy kell‑e értelmezni, hogy az kiterjed az olyan helyzetre, amikor a munkavállalót egyetlen határozatlan idejű, nem állandó szerződés köti az érintett közigazgatási szervhez, ha e szerződés nem határozza meg a lejáratot, hanem az érintett álláshely pályázati felhívást követően történő odaítélése esetén szűnik meg, és e pályázati felhívást nem az e hatóság által megszabott határidőn belül szervezték meg.

68      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a keretmegállapodás 5. szakaszának célja a keretmegállapodás által követett célkitűzések egyikének, azaz a határozott idejű munkaszerződések vagy munkaviszonyok egymást követő – a munkavállalók kárára történő visszaélés lehetséges forrásának minősülő – alkalmazása szabályozásának a megvalósítása bizonyos minimális védelmi rendelkezéseknek a munkavállalók helyzete bizonytalanná válásának elkerülése céljából való előírásával (2021. június 3‑i Instituto Madrileño de Investigación y Desarrollo Rural, Agrario y Alimentario ítélet, C‑726/19, EU:C:2021:439, 26. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

69      Így a keretmegállapodás 5. szakaszának 1. pontja az egymást követő, határozott időre létrejött munkaszerződések vagy munkaviszonyok visszaélésszerű alkalmazásának megakadályozása érdekében kötelezi a tagállamokat az e szakaszban felsorolt egy vagy több intézkedés tényleges és kötelező elfogadására, ha belső joguk nem tartalmaz megfelelő jogi intézkedést (2021. június 3‑i Instituto Madrileño de Investigación y Desarrollo Rural, Agrario y Alimentario ítélet, C‑726/19, EU:C:2021:439, 27. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

70      Következésképpen e rendelkezés szövegéből, valamint az állandó ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy az említett rendelkezés kizárólag egymást követő, határozott idejű munkaszerződések vagy munkaviszonyok fennállása esetén alkalmazható, így az olyan szerződés, amely az első vagy az egyetlen határozott idejű munkaszerződésnek minősül, nem tartozik e rendelkezés hatálya alá (2021. június 3‑i Instituto Madrileño de Investigación y Desarrollo Rural, Agrario y Alimentario ítélet, C‑726/19, EU:C:2021:439, 28. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

71      Ezenfelül pontosítani kell, hogy a következetes ítélkezési gyakorlat szerint a keretmegállapodás 5. szakasza 2. pontjának a) alpontja főszabály szerint a tagállamokra és/vagy a szociális partnerekre bízza azon feltételek meghatározását, amelyek alapján a határozott idejű munkaszerződéseket vagy munkaviszonyokat a keretmegállapodás értelmében véve „egymást követőnek” kell tekinteni (2021. június 3‑i Instituto Madrileño de Investigación y Desarrollo Rural, Agrario y Alimentario ítélet, C‑726/19, EU:C:2021:439, 29. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

72      Bár a keretmegállapodás értelmében vett „egymást követő” kifejezés alkalmazása pontos részletszabályai meghatározásának ilyen módon a tagállamokra és/vagy a szociális partnerekre történő ruházását a nemzeti szabályozás e tárgyban való sokszínűsége megőrzésének célja indokolja, emlékeztetni kell arra, hogy a nemzeti hatóságoknak ily módon meghagyott mérlegelési mozgástér nem korlátlan, mivel az soha nem veszélyeztetheti a keretmegállapodás célját vagy hatékony érvényesülését. Konkrétan e mérlegelési mozgásteret a nemzeti hatóságok nem gyakorolhatják úgy, hogy az visszaélést eredményezzen, és így ellentétes legyen az említett céllal (2021. június 3‑i Instituto Madrileño de Investigación y Desarrollo Rural, Agrario y Alimentario ítélet, C‑726/19, EU:C:2021:439, 30. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

73      A tagállamok ugyanis kötelesek garantálni az uniós jogban előírt eredményt, amint azt nemcsak az EUMSZ 288. cikk harmadik bekezdése, hanem az 1999/70 irányelv 2. cikkének a (17) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett első bekezdése is előírja (2021. június 3‑i Instituto Madrileño de Investigación y Desarrollo Rural, Agrario y Alimentario ítélet, C‑726/19, EU:C:2021:439, 31. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

74      A jelen ítélet 72. pontja szerinti, a tagállamok számára hagyott mérlegelési jogkör határainak különös jelentősége van az olyan kulcsfogalommal kapcsolatban, mint a munkaviszonyok egymást követő jellege, mivel az magának a keretmegállapodás végrehajtására irányuló nemzeti rendelkezések hatályának a meghatározásakor döntő jelentőséggel bír (2021. június 3‑i Instituto Madrileño de Investigación y Desarrollo Rural, Agrario y Alimentario ítélet, C‑726/19, EU:C:2021:439, 32. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

75      A jelen ügyekben a C‑59/22. sz. és a C‑110/22. sz. ügyben előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelmekből kitűnik, hogy először is, amennyiben valamely munkavállalót „határozatlan időre alkalmazott, nem állandó munkavállalónak” nyilvánítanak, e megállapítás, noha az egymást követő, határozott idejű munkaszerződések visszaélésszerű alkalmazása miatt az érintett munkáltatóval szembeni szankciónak tekinthető, azzal a hatással jár, hogy a határozott idejű szerződéseket, amelyeket korábban e munkavállaló megköthetett, ilyen jelleggel ruházza fel oly módon, hogy az említett megállapítással az érintett munkaviszony kezdettől fogva határozatlan idejű, nem állandó munkaviszonnyá válik. Így a korábban kötött határozott idejű szerződések hatályukat vesztik, és az említett munkavállalót eleve egyetlen határozatlan idejű, nem állandó szerződés köti.

76      Másodszor, ezen ügyek keretében a kérdést előterjesztő bíróság pontosítja, hogy a határozatlan idejű, nem állandó szerződés nem határozott időre szól, hanem annak megszűnése a szóban forgó álláshely betöltéséhez van kötve, és hogy az érintett közigazgatási szerv köteles ezen álláshely betöltésére nyilvános eljárást indítani.

77      Harmadszor, e kérdést előterjesztő bíróság a C‑59/22. sz. ügyben rámutat, hogy az alapügyben szóban forgó, határozatlan idejű, nem állandó munkaviszony kezdete óta, azaz 27 éve egyetlen kiválasztási vizsgát sem szerveztek. Hasonlóképpen, a C‑110/22. sz. ügyben előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelemből kitűnik, hogy a pályázati felhívást elhalasztották, és arra még mindig nem került sor az alapügyben előterjesztett kereset benyújtásának időpontjában, így az alapeljárás felperesét 20 éve határozatlan idejű, nem állandó szerződés köti az érintett közigazgatási szervhez.

78      Márpedig a keretmegállapodás 5. szakasza értelmében vett, egymást követő, határozott idejű munkaviszonyok hiányának kizárólag azon az alapon történő megállapítása, hogy a munkavállalót egyetlen határozatlan idejű, nem állandó munkaszerződés köti az érintett közigazgatási szervhez, miközben amint az az előzetes döntéshozatal iránti kérelmekből kiderül, egyrészt ez utóbbi, szintén ideiglenes jellegű szerződés szankciós jelleggel az egymást követő, határozott idejű szerződések helyébe lép, és másrészt az, hogy e munkavállalót határozatlan idejű, nem állandó munkaszerződés alapján az érintett álláshelyen hosszú ideig alkalmazták, annak a következménye, hogy az érintett munkáltató nem tartotta tiszteletben azt a jogszabályi kötelezettségét, hogy az előírt határidőn belül az említett álláshely végleges jelleggel való betöltését célzó kiválasztási eljárást szervezzen, és így e munkavállaló munkaviszonya hallgatólagosan több éven át meghosszabbodott, veszélyeztetné e keretmegállapodás tárgyát, célját, valamint hatékony érvényesülését (lásd ebben az értelemben: 2021. június 3‑i Instituto Madrileño de Investigación y Desarrollo Rural, Agrario y Alimentario ítélet, C‑726/19, EU:C:2021:439, 35. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

79      Az „egymást követő, határozott időre létrejött munkaviszonyok” fogalmának az ilyen megszorító értelmezése ugyanis lehetővé tenné a munkavállalók éveken át, bizonytalan helyzetben való alkalmazását (2021. június 3‑i Instituto Madrileño de Investigación y Desarrollo Rural, Agrario y Alimentario ítélet, C‑726/19, EU:C:2021:439, 36. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

80      Ezenfelül e megszorító értelmezés által fennállhat annak veszélye, hogy – az 1999/70 irányelv és a keretmegállapodás által elérni kívánt célok lényegét jelentős mértékben kiüresítve – nemcsak jelentős számú határozott idejű munkaviszonyt zár ki ténylegesen az azok által célzott védelem nyújtotta előnyökből, hanem lehetővé teszi azt is, hogy az ilyen viszonyokat a munkáltatók visszaélésszerűen alkalmazzák annak érdekében, hogy kielégítsék állandó és tartós munkaerőigényüket (2021. június 3‑i Instituto Madrileño de Investigación y Desarrollo Rural, Agrario y Alimentario ítélet, C‑726/19, EU:C:2021:439, 37. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

81      A jelen ügyekben, mivel az érintett közigazgatási szerv az előírt határidőn belül nem szervezett a határozatlan időre alkalmazott, nem állandó munkavállaló által betöltött álláshely végleges betöltésére irányuló kiválasztási eljárást, e határozott idejű szerződés automatikus meghosszabbításai megújításoknak, következésképpen pedig különálló, határozott idejű szerződések megkötésének tekinthető. Ebből következik, hogy a C‑59/22. és a C‑110/22. sz. ügyben az alapügyekben szóban forgó helyzeteket nem egyetlen szerződés megkötése, hanem olyan szerződések megkötése jellemzi, amelyek ténylegesen a keretmegállapodás 5. szakasza értelmében vett „egymást követőnek” minősíthetők, aminek vizsgálata a kérdést előterjesztő bíróság feladata.

82      A fenti megfontolásokra tekintettel a C‑59/22. és a C‑110/22. sz. ügyben előterjesztett második kérdésre azt a választ kell adni, hogy a keretmegállapodás 5. szakaszát úgy kell értelmezni, hogy az e rendelkezésben szereplő „egymást követő, határozott időre létrejött munkaszerződések vagy munkaviszonyok alkalmazása” kifejezés kiterjed az olyan helyzetre, amelyben, mivel az érintett közigazgatási szerv az előírt határidőn belül nem szervezett a határozatlan időre alkalmazott, nem állandó munkavállaló által betöltött álláshely végleges betöltésére irányuló kiválasztási eljárást, az e munkavállalót az e közigazgatási szervhez kötő, határozott idejű szerződés automatikusan meghosszabbodik.

 A C‑59/22. és a C‑110/22. sz. ügyben előterjesztett harmadik, negyedik és ötödik kérdésről

83      A C‑59/22. és a C‑110/22. sz. ügyben előterjesztett harmadik, negyedik és ötödik kérdést illetően az előterjesztő bíróság pontosítja, hogy amennyiben a „határozatlan idejű, nem állandó szerződés” fogalma ítélkezési gyakorlat által kialakított fogalom, nincs az ilyen típusú szerződésre vonatkozó spanyol szabályozás. Következésképpen a spanyol jogalkotó a keretmegállapodás 5. szakasza 1. pontjának a)–c) alpontjában előírt intézkedések egyikét sem fogadta el azon visszaélések megakadályozása érdekében, amelyek az egymást követően meghosszabbított, határozatlan idejű, nem állandó szerződések alkalmazásából eredhetnek.

84      Mindemellett a kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy nem kizárt, hogy az összhangban álló értelmezés elvének alkalmazásával a munkavállalók jogállásáról szóló törvény 15. cikkének (5) bekezdése, amely korlátozza a határozott idejű szerződések egymást követő alkalmazását, a határozatlan idejű, nem állandó szerződésekre is alkalmazandó.

85      Mindazonáltal a kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy még ebben az esetben is kétséges lenne, hogy a spanyol szabályozás összeegyeztethető‑e a keretmegállapodás 5. szakaszával, mivel e 15. cikk (5) bekezdése nem korlátozza a határozatlan idejű, nem állandó szerződések időtartamát vagy kifejezett vagy hallgatólagos megújítását, hanem csupán időbeli korlátot állapít meg egyetlen, határozatlan idejű, nem állandó szerződés és más határozott idejű szerződések egymást követő alkalmazása tekintetében.

86      Ebben az összefüggésben vár az előterjesztő bíróság a C‑59/22. és a C‑110/22. sz. ügyben előterjesztett harmadik, negyedik és ötödik kérdéssel lényegében arra választ, hogy a keretmegállapodás 5. szakaszát úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely nem ír elő sem az e szakasz 1. pontjának a)–c) alpontjában említett intézkedést, sem az e szakasz értelmében vett „megfelelő jogi intézkedést” a határozatlan idejű, nem állandó szerződések visszaélésszerű alkalmazásának megakadályozása érdekében.

87      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy – amint az a jelen ítélet 68. és 69. pontjában megállapításra került – a keretmegállapodás 5. szakasza, amely a keretmegállapodás egyik céljának, azaz a határozott idejű munkaszerződések vagy munkaviszonyok egymást követő alkalmazása szabályozásának a végrehajtására irányul, az 1. pontjában a tagállamokat az e szakaszban felsorolt legalább egy intézkedés tényleges és kötelező elfogadására kötelezi abban az esetben, ha a belső joguk nem tartalmaz megfelelő jogi intézkedést. Az e szakasz 1. pontjának a)–c) alpontjában ily módon felsorolt, szám szerint három intézkedés az ilyen munkaszerződések vagy munkaviszonyok meghosszabbítását alátámasztó objektív okokra, ezen egymást követő munkaszerződések vagy munkaviszonyok maximális teljes időtartamára, illetőleg azok megújításának számára vonatkozik (2021. június 3‑i Instituto Madrileño de Investigación y Desarrollo Rural, Agrario y Alimentario ítélet, C‑726/19, EU:C:2021:439, 43. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

88      A tagállamok e tekintetben mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek, mivel választhatnak, hogy a keretmegállapodás 5. szakasza 1. pontjának a)–c) alpontjában felsorolt egy vagy több intézkedést, vagy a már meglévő, megfelelő jogi intézkedéseket alkalmazzák‑e, figyelembe véve a meghatározott ágazatok és/vagy munkavállalói kategóriák igényeit (2021. június 3‑i Instituto Madrileño de Investigación y Desarrollo Rural, Agrario y Alimentario ítélet, C‑726/19, EU:C:2021:439, 44. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

89      Ezáltal a keretmegállapodás 5. szakaszának 1. pontja a tagállamok számára az ilyen visszaélések megakadályozásában álló általános célt jelöl ki, azonban meghagyja a tagállamoknak a cél eléréséhez szükséges eszközök megválasztását, amennyiben azok nem veszélyeztetik a keretmegállapodás célját vagy hatékony érvényesülését (2021. június 3‑i Instituto Madrileño de Investigación y Desarrollo Rural, Agrario y Alimentario ítélet, C‑726/19, EU:C:2021:439, 45. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

90      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy nem a Bíróság feladata a belső jogi rendelkezések értelmezése, mivel az a hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróságokra tartozik, amelyeknek meg kell határozniuk, hogy a keretmegállapodás 5. szakaszában előírt követelményeket a vonatkozó nemzeti szabályozás rendelkezései teljesítik‑e (2021. június 3‑i Instituto Madrileño de Investigación y Desarrollo Rural, Agrario y Alimentario ítélet, C‑726/19, EU:C:2021:439, 50. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

91      A kérdést előterjesztő bíróság feladata tehát annak értékelése, hogy a belső jog releváns rendelkezései alkalmazásának és hatékony végrehajtásának feltételei alapján e rendelkezések milyen mértékben tekinthetők megfelelő intézkedésnek az egymást követő, határozott idejű munkaszerződések vagy munkaviszonyok visszaélésszerű alkalmazásának megakadályozásához (2021. június 3‑i Instituto Madrileño de Investigación y Desarrollo Rural, Agrario y Alimentario ítélet, C‑726/19, EU:C:2021:439, 51. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

92      Mindazonáltal a Bíróság az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elbírálása során adott esetben pontosításokat adhat, amelyek célja, hogy iránymutatást adjanak a nemzeti bíróságnak az értékelés során (2021. június 3‑i Instituto Madrileño de Investigación y Desarrollo Rural, Agrario y Alimentario ítélet, C‑726/19, EU:C:2021:439, 52. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

93      A Bíróság rendelkezésére álló iratokból kitűnik, hogy mind a C‑59/22. sz. ügy alapeljárásának alperese, mind a spanyol kormány arra hivatkozik, hogy – amint azt a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) megállapította – a „határozatlan időre alkalmazott, nem állandó munkavállaló” fogalma megfelel a keretmegállapodás 5. szakaszában foglalt három intézkedés jellemzőinek. Így először is a vonatkozó szerződéstípus alkalmazása objektív oknak felel meg, nevezetesen annak, hogy a közszférában az egyenlőség, az érdemeken és képességeken alapuló értékelés és a nyilvánosság feltételei mellett biztosítsák a munkavállaláshoz való hozzáférést, miközben orvosolják a szabálytalan szerződések alkalmazását a közszférában mindaddig, amíg a betöltendő álláshelyet be nem töltik, másodszor az ilyen típusú szerződés maximális időtartama az álláshely betöltésére irányuló pályázati felhívás közzétételétől függ, ezt a pályázati felhívást maga a munkavállaló is megindíthatja, és arra a spanyol jognak megfelelően egy maximális határidőn belül sor kell kerülnie, harmadszor pedig az egymást követő jelleg kizárt, mivel az említett típusú szerződés megújítására nem kerül sor.

94      Ebben az összefüggésben, mivel a kérdést előterjesztő bíróság szerint, amint az a jelen ítélet 83–85. pontjában szerepel, a spanyol jog a határozatlan idejű, nem állandó szerződések kategóriája esetében nem ír elő semmilyen intézkedést e szerződéseknek a keretmegállapodás 5. szakasza 1. pontjának a)–c) alpontja értelmében vett visszaélésszerű alkalmazásának megakadályozására, és mivel a munkavállalók jogállásáról szóló törvény 15. cikkének (5) bekezdése még az e kikötés követelményeinek megfelelő értelmezése esetén sem minősülhet ilyen intézkedésnek, annak érdekében, hogy e bíróságnak hasznos választ lehessen adni, pontosítani kell a C‑59/22. sz. ügyben az alapeljárás alperese, valamint a spanyol kormány által hivatkozott, a jelen ítélet 93. pontjában említett érvelést.

95      Először is, ami az alapeljárás ezen alperesei és a spanyol kormány által előadott objektív okokat illeti, azaz hogy a közszférában az egyenlőség, az érdemeken és képességeken alapuló értékelés és a nyilvánosság feltételei mellett biztosítsák a munkavállaláshoz való hozzáférést, orvosolva a szabálytalan szerződések alkalmazását a közszférában mindaddig, amíg a betöltendő álláshelyet be nem töltik, meg kell állapítani, hogy – amint az magából a keretmegállapodás 5. szakasza 1. pontja a) alpontjának szövegéből is kitűnik – ez utóbbi rendelkezés a határozott idejű szerződések „megújítását” alátámasztó objektív okokra vonatkozik, nem pedig olyan objektív okokra, amelyek egy bizonyos típusú szerződés, mint a határozatlan idejű, nem állandó szerződés alkalmazását támasztják alá.

96      Másodszor, ami a határozott időre alkalmazott munkavállalók által ideiglenesen betöltött álláshelyek végleges betöltésére irányuló kiválasztási eljárások előírt határidőn belüli lefolytatását illeti, meg kell jegyezni, hogy az ilyen intézkedés alkalmas arra, hogy megakadályozza e munkavállalók bizonytalan jogállásának fennmaradását, biztosítva, hogy az általuk betöltött álláshelyeket rövid időn belül véglegesen betöltsék (2020. március 19‑i Sánchez Ruiz és társai ítélet, C‑103/18 és C‑429/18, EU:C:2020:219, 94. pont).

97      Ennélfogva az ilyen eljárások előírt határidőn belüli lefolytatása az alapügyekben szóban forgó helyzetekben főszabály szerint ezen álláshelyek végleges betöltéséig megakadályozhatja az egymást követő, határozott idejű munkaviszonyok alkalmazásából eredő visszaéléseket (2020. március 19‑i Sánchez Ruiz és társai ítélet, C‑103/18 és C‑429/18, EU:C:2020:219, 95. pont).

98      Ennek pontosítását követően az előzetes döntéshozatal iránti kérelmekből kitűnik, hogy a jelen ügyekben annak ellenére, hogy az alapügyekben szóban forgó szabályozás pontos határidőket ír elő az ilyen eljárások érintett közigazgatási szervek általi lefolytatására, valójában ezeket a határidőket nem tartják be, és ezekre az eljárásokra ritkán kerül sor.

99      E körülmények között az olyan nemzeti szabályozás, amely a határozott időre alkalmazott munkavállalók által ideiglenesen betöltött álláshelyek végleges betöltésére irányuló kiválasztási eljárások lefolytatását, valamint az e célból meghatározott határidőket írja elő, de amely nem bizonyul alkalmasnak az ilyen eljárások tényleges lebonyolítására, nem alkalmas annak megakadályozására, hogy az érintett munkáltató visszaélésszerűen alkalmazza az egymást követő, határozott idejű munkaviszonyokat (2020. március 19‑i Sánchez Ruiz és társai ítélet, C‑103/18 és C‑429/18, EU:C:2020:219, 97. pont).

100    Következésképpen – a kérdést előterjesztő bíróság által elvégzendő vizsgálat függvényében – úgy tűnik, hogy az ilyen szabályozás nem minősül a keretmegállapodás alapján hozott normák teljes érvényesülését biztosító, kellően hatékony és visszatartó intézkedésnek, és ennélfogva a keretmegállapodás 5. szakasza értelmében vett „megfelelő jogi intézkedésnek”.

101    A fenti megfontolásokra tekintettel a C‑59/22. sz. és a C‑110/22. sz. ügyben előterjesztett harmadik, negyedik és ötödik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a keretmegállapodás 5. szakasza 1. pontjának a)–c) alpontját úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely nem ír elő sem az e rendelkezésben említett intézkedést, sem az e szakasz értelmében vett „megfelelő jogi intézkedést” a határozatlan idejű, nem állandó szerződések visszaélésszerű alkalmazásának megakadályozása érdekében.

 A C‑59/22. és a C‑110/22. sz. ügyben előterjesztett hatodik és hetedik kérdésről, valamint a C‑159/22. sz. ügyben előterjesztett első és második kérdésről

102    A C‑59/22. és a C‑110/22. sz. ügyben előterjesztett hatodik és hetedik kérdéssel, valamint a C‑159/22. sz. ügyben előterjesztett első és második kérdéssel az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a keretmegállapodás 5. szakaszát úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely minden olyan munkavállalónak, akinek a munkáltatója visszaélésszerűen alkalmazott egymást követően meghosszabbított, határozatlan idejű, nem állandó szerződéseket, ledolgozott évenként húsznapi munkabér összegű átalány‑kártérítés fizetését írja elő, amely nem haladhatja meg az egyévnyi munkabér összegét.

103    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a keretmegállapodás 5. szakasza nem ír elő konkrét szankciókat arra az esetre, ha mégis visszaélést állapítanának meg. Ilyen esetben a nemzeti hatóságok feladata olyan intézkedéseket elfogadni, amelyek nemcsak arányosak, hanem egyúttal kellően hatékonyak és visszatartóak is, hogy biztosítsák a keretmegállapodás alapján hozott normák teljes érvényesülését (2022. január 13‑i MIUR és Ufficio Scolastico Regionale per la Campania ítélet, C‑282/19, EU:C:2022:3, 81. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

104    Ezenkívül a Bíróság rámutatott, hogy ha egymást követő, határozott idejű munkaszerződések vagy munkaviszonyok visszaélésszerű alkalmazására került sor, alkalmazhatónak kell lennie valamely, a munkavállalók számára tényleges és egyenértékű védelmet biztosító intézkedésnek, amely megfelelően szankcionálja ezt a visszaélést, és megszünteti az uniós jog megsértéséből származó következményeket. Magának az 1999/70 irányelv 2. cikkének első bekezdése értelmében ugyanis a tagállamok „megteszik az ezen irányelvben előírt eredmények folyamatos biztosításához szükséges lépéseket” (2022. január 13‑i MIUR és Ufficio Scolastico Regionale per la Campania ítélet, C‑282/19, EU:C:2022:3, 84. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

105    A jelen ügyekben az előzetes döntéshozatal iránti kérelmekből kitűnik, hogy a spanyol jog szerint az átalány‑kártérítést a határozatlan időre alkalmazott, nem állandó munkavállalóknak kell fizetni a szerződésüknek az álláshelyük betöltésére tekintettel történő megszüntetésekor, ami azt feltételezi, hogy vagy részt vettek a kiválasztási eljárásban, de nem őket választották ki, vagy pedig azt, hogy ezen eljárásban nem vettek részt.

106    Márpedig a Bíróság megállapította, hogy a szerződés megszűnése esetén járó végkielégítés folyósítása nem teszi lehetővé a keretmegállapodás 5. szakaszával elérni kívánt, az egymást követő, határozott idejű szerződések alkalmazásából származó visszaélések megakadályozására irányuló célkitűzés megvalósulását. A végkielégítés ilyen folyósítása ugyanis – úgy tűnik – független a határozott idejű szerződések alkalmazásának jogszerű vagy visszaélésszerű jellegével kapcsolatos bármilyen megfontolástól (2021. június 3‑i Instituto Madrileño de Investigación y Desarrollo Rural, Agrario y Alimentario ítélet, C‑726/19, EU:C:2021:439, 74. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

107    Az ilyen intézkedés tehát nem alkalmas arra, hogy megfelelően szankcionálja az egymást követő, határozott idejű munkaszerződések vagy munkaviszonyok visszaélésszerű alkalmazását, és arra sem, hogy megszüntesse az uniós jog megsértéséből származó következményeket, következésképpen nem tűnik úgy, hogy – a jelen ítélet 103. pontjában felidézett ítélkezési gyakorlat értelmében – önmagában olyan kellően hatékony és visszatartó intézkedést képezne, amely biztosítja a keretmegállapodás alapján hozott normák teljes érvényesülését (lásd: 2021. június 3‑i Instituto Madrileño de Investigación y Desarrollo Rural, Agrario y Alimentario ítélet, C‑726/19, EU:C:2021:439, 75. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

108    A fenti megfontolásokra tekintettel a C‑59/22. és a C‑110/22. sz. ügyben előterjesztett hatodik és hetedik kérdésre, valamint a C‑159/22. sz. ügyben előterjesztett első és második kérdésre azt a választ kell adni, hogy a keretmegállapodás 5. szakaszát úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely minden olyan munkavállalónak, akinek a munkáltatója visszaélésszerűen alkalmazott egymást követően meghosszabbított, határozatlan idejű, nem állandó szerződéseket, ledolgozott évenként húsznapi munkabér összegű átalány‑kártérítés fizetését írja elő, amely nem haladhatja meg az egyévnyi munkabér összegét, ha a szerződés megszűnése esetén járó e kártérítés folyósítása független az e szerződések alkalmazásának jogszerű vagy visszaélésszerű jellegével kapcsolatos bármilyen megfontolástól.

 A C‑59/22. és a C‑110/22. sz. ügyben előterjesztett nyolcadik és kilencedik kérdésről, valamint a C‑159/22. sz. ügyben előterjesztett harmadik kérdésről

109    A C‑59/22. és a C‑110/22. sz. ügyben előterjesztett nyolcadik kérdéssel, valamint a C‑159/22. sz. ügyben előterjesztett harmadik kérdéssel az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a keretmegállapodás 5. szakaszát úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétesek az olyan nemzeti rendelkezések, amelyek szerint a „szabálytalan cselekmények” a közigazgatási szervek felelősségét vonják maguk után „az [ezen] egyes közigazgatási szervek hatályos szabályozásával összhangban”.

110    Az e kérdésekre adandó nemleges válasz esetén az előterjesztő bíróság a C‑59/22. és a C‑110/22. sz. ügyben előterjesztett kilencedik kérdéssel lényegében arra vár választ, hogy ezeket a 2017‑től elfogadott nemzeti rendelkezéseket alkalmazni kell‑e a hatálybalépésük előtt elkövetett visszaélésekre.

111    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a jelen ítélet 103. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatból eredő követelményeknek megfelelően a kérdést előterjesztő bíróság feladata annak vizsgálata, hogy a keretmegállapodás alapján hozott normák tényleges érvényesülésének biztosítása szempontjából az említett nemzeti rendelkezések hatékony és visszatartó jellegűek‑e. E bíróság feladata különösen annak vizsgálata, hogy ugyanezen nemzeti rendelkezések hatékony intézkedéseknek minősülnek‑e nemcsak az egymást követő, határozott idejű szerződések visszaélésszerű alkalmazásának megakadályozása érdekében, hanem azért is, hogy megfelelően szankcionálják ezt a visszaélést, és megszüntessék az uniós jog megsértéséből eredő következményeket.

112    Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmekből kitűnik, hogy úgy tűnik, a kérdést előterjesztő bíróságnak magának is kétségei vannak azzal kapcsolatban, hogy az érintett nemzeti rendelkezések, vagyis a 2018. évi állami költségvetésről szóló törvény 43. kiegészítő rendelkezése és az EBEP‑be a 14/2021. sz. királyi törvényerejű rendelettel bevezetett tizenhetedik kiegészítő rendelkezés, összeegyeztethetők‑e a keretmegállapodás 5. szakaszával. Így először is a „szabálytalan cselekmények” kifejezés nincs meghatározva, következésképpen az túl homályos ahhoz, hogy lehetővé tegye a jogszerűség és a bizonyosság elvének megfelelő szankciók alkalmazását vagy felelősség megállapítását. Másodszor, e nemzeti rendelkezések nem határozzák meg pontosan azokat a felelősségeket, amelyeket meg lehet állapítani, és „az egyes közigazgatási szervek hatályos szabályozására” való utalásra szorítkoznak, amely szabályozás nem azonosítható. Harmadszor, a kérdést előterjesztő bíróságnak nincs tudomása egyetlen olyan közigazgatási szervről sem, amelynek felelősségét megállapították volna az egymást követő, határozott idejű szerződések megkötéséért vagy az arra való ösztönzésért.

113    E körülmények között meg kell állapítani, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelmekben említett nemzeti jogi háttérre tekintettel a 2018. évi állami költségvetésről szóló törvény 43. kiegészítő rendelkezésének és az EBEP tizenhetedik kiegészítő rendelkezésének a szövege olyan szinten kétértelműnek és elvontnak tűnik, amely nem teszi azokat összehasonlíthatóvá a közigazgatás felelősségének olasz mechanizmusával, amelyre a Bíróság a 2018. március 7‑i Santoro ítéletben (C‑494/16, EU:C:2018:166) hivatkozik, amelyet úgy ítéltek meg, hogy más hatékony és visszatartó erejű intézkedésekkel együtt – az ezen ítélet alapjául szolgáló ügyben a kérdést előterjesztő bíróság által elvégzendő vizsgálatok fenntartása mellett – alkalmas az olasz szabályozásnak a keretmegállapodás 5. szakaszával való összeegyeztethetőségének megalapozására.

114    A fenti megfontolásokra tekintettel a C‑59/22. és a C‑110/22. sz. ügyben előterjesztett nyolcadik kérdésre, valamint a C‑159/22. sz. ügyben előterjesztett harmadik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a keretmegállapodás 5. szakaszát úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétesek az olyan nemzeti rendelkezések, amelyek szerint a „szabálytalan cselekmények” a közigazgatási szervek felelősségét vonják maguk után „az [ezen] egyes közigazgatási szervek hatályos szabályozásával összhangban”, ha az e szakasz alapján hozott normák tényleges érvényesülésének biztosítása szempontjából e nemzeti rendelkezések nem hatékonyak és visszatartó erejűek.

115    A C‑59/22. és a C‑110/22. sz. ügyben előterjesztett nyolcadik kérdésre adott válaszra tekintettel a C‑59/22. sz. és a C‑110/22. sz. ügyben előterjesztett kilencedik kérdésről nem szükséges határozni.

 A C‑59/22. és a C‑110/22. sz. ügyben előterjesztett tizenkettedik kérdésről, valamint a C‑159/22. sz. ügyben előterjesztett hatodik kérdésről

116    A C‑59/22. és a C‑110/22. sz. ügyben előterjesztett tizenkettedik kérdéssel, valamint a C‑159/22. sz. ügyben előterjesztett hatodik kérdéssel az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a keretmegállapodás 5. szakaszát úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely az ideiglenes munkavállalók – köztük a határozatlan időre alkalmazott, nem állandó munkavállalók – által betöltött álláshelyek betöltése céljából pályázati felhívás útján ideiglenes állások állandósítására irányuló eljárások megszervezését írja elő.

117    E tekintetben ki kell emelni, hogy a Bíróság pontosította, hogy bár a kiválasztási eljárások lebonyolítása alkalmat biztosít az egymást követő, határozott időre létrejött munkaviszonyok keretében visszaélésszerűen foglalkoztatott munkavállalók számára arra, hogy törekedjenek a munkahelyük stabilitásának elérésére, mivel e munkavállalók főszabály szerint részt vehetnek ezekben az eljárásokban, ez nem mentesítheti a tagállamokat azon kötelezettség alól, hogy megfelelő intézkedést írjanak elő az egymást követő, határozott idejű munkaszerződések és munkaviszonyok visszaélésszerű alkalmazásának megfelelő szankcionálása érdekében. Ugyanis az ilyen eljárások, amelyek végeredménye ráadásul bizonytalan is, olyan pályázók előtt is nyitva állnak, akikkel szemben nem került sor ilyen visszaélésre (lásd ebben az értelemben: 2020. március 19‑i Sánchez Ruiz és társai ítélet, C‑103/18 és C‑429/18, EU:C:2020:219, 100. pont).

118    Ennélfogva, mivel az ilyen eljárások lebonyolítása független a határozott idejű munkaszerződések visszaélésszerű alkalmazására vonatkozó minden megfontolástól, nem alkalmas arra, hogy megfelelően szankcionálja az ilyen munkaviszonyok visszaélésszerű alkalmazását, és megszüntesse az uniós jog megsértéséből eredő következményeket. Ez tehát látszólag nem teszi lehetővé a keretmegállapodás 5. szakaszával elérni kívánt célkitűzés megvalósítását (lásd ebben az értelemben: 2020. március 19‑i Sánchez Ruiz és társai ítélet, C‑103/18 és C‑429/18, EU:C:2020:219, 101. pont).

119    A jelen ügyekben az előzetes döntéshozatal iránti kérelmekből kitűnik, hogy először is az állandósításra irányuló eljárásokkal a spanyol jogalkotó megpróbálja csökkenteni az egymást követő, határozott idejű szerződések nemzeti közigazgatási szervek általi alkalmazását, anélkül azonban, hogy ezen eljárások keretében lemondana az egyenlőség, a szabad verseny, a nyilvánosság, az érdemeken és képességeken alapuló értékelés elvének tiszteletben tartásáról. Másodszor, a határozatlan időre alkalmazott, nem állandó munkavállalók elveszíthetik állásukat, ha nem teljesítik sikeresen az érintett vizsgákat. Harmadszor, a határozatlan idejű, nem állandó szerződés megszüntetése esetén e munkavállalóknak joguk van olyan, ledolgozott évenként húsznapi munkabér összegű átalány‑kártérítésre, amely nem haladhatja meg az egyévnyi munkabér összegét.

120    Márpedig a jelen ítélet 117. és 118. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatból eredő megfontolásoknak megfelelően, amelyek a Bíróság rendelkezésére álló iratokban szereplő információkra tekintettel a jelen ügyekben alkalmazandók, az állandósításra irányuló eljárásoknak a spanyol jogban előírt megszervezése – a kérdést előterjesztő bíróság által elvégzendő vizsgálatra is figyelemmel – nem alkalmas arra, hogy megfelelően szankcionálja az egymást követő, határozatlan idejű, nem állandó munkaviszonyok visszaélésszerű alkalmazását, és ennélfogva megszüntesse az uniós jog megsértéséből eredő következményeket.

121    A fenti megfontolásokra tekintettel a C‑59/22. és a C‑110/22. sz. ügyben előterjesztett tizenkettedik kérdésre, valamint a C‑159/22. sz. ügyben előterjesztett hatodik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a keretmegállapodás 5. szakaszát úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely az ideiglenes munkavállalók – köztük a határozatlan időre alkalmazott, nem állandó munkavállalók – által betöltött álláshelyek betöltése céljából pályázati felhívás útján ideiglenes állások állandósítására irányuló eljárások megszervezését írja elő, ha ez független az e határozott idejű szerződések visszaélésszerű alkalmazására vonatkozó minden megfontolástól.

 A C‑59/22. és a C‑110/22. sz. ügyben előterjesztett tizedik és tizenegyedik kérdésről, valamint a C‑159/22. sz. ügyben előterjesztett negyedik és ötödik kérdésről

122    Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmekből kitűnik, hogy míg a Tribunal Constitucional (alkotmánybíróság) úgy ítéli meg, hogy az alkotmány 23. cikkének (2) bekezdésében és 103. cikkének (3) bekezdésében foglalt alkotmányos elvek, amelyek szerint a közszolgálatban történő munkavállaláshoz való hozzáférés tiszteletben tartja az egyenlőség, az érdemeken és képességeken alapuló értékelés elvét, nem alkalmazandók a szerződéses munkaviszonyokra, a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) szociális ügyekben eljáró tanácsa alkalmazza ezeket az elveket e viszonyokra, ami – ez utóbbi bíróság szerint – lehetetlenné teszik, hogy „határozatlan időre alkalmazott munkavállalóknak” minősítsék azon munkavállalókat, akiket nem az említett elveknek megfelelő kiválasztási eljárás alapján vettek fel, és következésképpen szükségessé tette a „határozatlan időre alkalmazott, nem állandó munkavállaló” fogalmának bevezetését. A kérdést előterjesztő bíróság szerint ebből az következik, hogy az egymást követő, határozott idejű szerződések, és különösen az egymást követően meghosszabbított, határozatlan idejű, nem állandó szerződések határozatlan idejű szerződésekké történő átalakítása ellentétesnek tekinthető az alkotmány fent említett, a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) által értelmezett rendelkezéseivel.

123    Az előterjesztő bíróság e körülmények között vár a C‑59/22. és a C‑110/22. sz. ügyben előterjesztett tizedik és tizenegyedik kérdésével, valamint a C‑159/22. sz. ügyben előterjesztett negyedik és ötödik kérdésével lényegében arra választ, hogy a keretmegállapodás 5. szakaszát úgy kell‑e értelmezni, hogy mivel a nemzeti jogban nincsenek megfelelő intézkedések arra, hogy az egymást követő, határozott idejű szerződések – köztük az egymást követően meghosszabbított, határozatlan idejű, nem állandó szerződések – alkalmazásából eredő visszaéléseket ezen 5. szakasz alkalmazásával megakadályozzák és adott esetben szankcionálják, e határozott idejű szerződéseket határozatlan idejű szerződésekké kell átalakítani, még akkor is, ha az ilyen átalakítás ellentétes az alkotmánynak a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) által értelmezett 23. cikkének (2) bekezdésével és 103. cikkének (3) bekezdésével.

124    E tekintetben az állandó ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy a keretmegállapodás 5. szakasza nem írja elő a tagállamok számára kötelezettségként a határozott idejű munkaszerződések határozatlan idejű szerződéssé való átalakítását, továbbá – amint az a jelen ítélet 103. pontjában szerepel – nem ír elő konkrét szankciókat arra az esetre, ha visszaélést állapítanak meg (2022. április 7‑i Ministero della Giustizia és társai [Az olasz békebírák jogállása] ítélet, C‑236/20, EU:C:2022:263, 60. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

125    Azt is meg kell jegyezni, hogy a keretmegállapodás 5. szakaszának 2. pontjából következően a tagállamoknak lehetőségük van az egymást követő, határozott idejű munkaszerződések alkalmazásából származó visszaélések megakadályozására irányuló intézkedésként a határozott idejű munkaviszonyokat határozatlan idejű munkaviszonyokká alakítani, amelyek pedig a munkahelyek stabilitását segítik elő, amely fontos elemét képezi a munkavállalók védelmének (2019. május 8‑i Rossato és Conservatorio di Musica F. A. Bonporti ítélet, C‑494/17, EU:C:2019:387, 39. pont).

126    Tehát a nemzeti hatóságok feladata olyan intézkedéseket elfogadni, amelyek arányosak, hatékonyak és visszatartóak, hogy biztosítsák a határozott ideig tartó munkaviszonyról szóló keretmegállapodás alapján hozott normák teljes érvényesülését, amelyek e tekintetben lehetővé tehetik a határozott idejű szerződés határozatlan idejű szerződéssé való átalakítását. Mindazonáltal, ha egymást követő, határozott idejű munkaviszonyok visszaélésszerű alkalmazására került sor, alkalmazhatónak kell lennie egy olyan intézkedésnek, amely megfelelően szankcionálja ezt a visszaélést, és megszünteti a jogsértésből származó következményeket (2022. április 7‑i Ministero della Giustizia és társai [Az olasz békebírák jogállása] ítélet, C‑236/20, EU:C:2022:263, 61. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

127    Ahhoz, hogy az olyan nemzeti szabályozás, mint az alapügyek tárgyát képező, a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) által értelmezett spanyol szabályozás, amely a közszférában tiltja az egymást követő, határozott idejű munkaszerződések – mint az alapügyekben szóban forgó, határozatlan idejű, nem állandó szerződések – határozatlan idejű munkaszerződésekké alakítását, a határozott ideig tartó munkaviszonyról szóló keretmegállapodással összeegyeztethetőnek legyen tekinthető, az érintett tagállam belső jogrendjének tartalmaznia kell az említett közszférában valamely más hatékony intézkedést az egymást követő, határozott idejű munkaszerződések visszaélésszerű alkalmazásának megakadályozására és adott esetben szankcionálására (2022. április 7‑i Ministero della Giustizia és társai [Az olasz békebírák jogállása] ítélet, C‑236/20, EU:C:2022:263, 62. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

128    A fentiekből következik, hogy az olyan kötelező szabályt tartalmazó szabályozás, amely szerint a határozott idejű munkaszerződések – mint az alapügyekben szóban forgó határozatlan idejű, nem állandó szerződések – visszaélésszerű alkalmazása esetén az ilyen szerződéseket határozatlan idejű munkaviszonnyá alakítják át, az ilyen visszaélésszerű alkalmazást hatékonyan szankcionáló intézkedést tartalmazó szabályozásnak minősíthető, és ezért azt a keretmegállapodás 5. szakaszának megfelelőnek kell tekinteni (2019. május 8‑i Rossato és Conservatorio di Musica F. A. Bonporti ítélet, C‑494/17, EU:C:2019:387, 40. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

129    Mindemellett, ami az ilyen átalakításnak a kérdést előterjesztő bíróság által hivatkozott, az egyenlőség, az érdemeken és képességeken alapuló értékelés Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) által értelmezett alkotmányos elveivel való összeegyeztethetetlenségét illeti, emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság megállapította, hogy a keretmegállapodás 5. szakaszának 1. pontja a tartalmára tekintettel nem tűnik feltétlennek és kellően pontosnak ahhoz, hogy arra valamely magánszemély a nemzeti bíróság előtt hivatkozhasson. E rendelkezés értelmében ugyanis a tagállamok mérlegelési jogkörébe tartozik, hogy a határozott idejű munkaszerződések visszaélésszerű alkalmazásának megakadályozása érdekében az e szakaszban előírt egy vagy több intézkedést, vagy a fennálló, ezekkel egyenértékű jogszabályi intézkedéseket veszik igénybe, a sajátos ágazatok és/vagy munkavállalói kategóriák igényeit figyelembe véve. Ezenfelül nem lehetséges megfelelően meghatározni azt a minimális védelmet, amelyet a keretmegállapodás 5. szakaszának 1. pontja alapján mindenképpen nyújtani kellene (2021. február 11‑i M. V. és társai [Egymást követő, határozott idejű munkaszerződések a közszférában] ítélet, C‑760/18, EU:C:2021:113, 64. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

130    Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint azonban a belső jog alkalmazásakor a tagállami bíróság köteles a belső jogot úgy értelmezni, hogy a szóban forgó irányelv eredményének eléréséhez a lehető legteljesebb mértékig figyelembe vegye annak szövegét és célját, következésképpen megfeleljen az EUMSZ 288. cikk harmadik bekezdésének. Az összhangban álló értelmezésre vonatkozó ezen kötelezettség a nemzeti jog minden olyan rendelkezésére vonatkozik, amelyet akár az adott irányelv előtt, akár azt követően fogadtak el (2021. február 11‑i M. V. és társai [Egymást követő, határozott idejű munkaszerződések a közszférában] ítélet, C‑760/18, EU:C:2021:113, 65. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

131    A nemzeti jog uniós joggal összhangban álló értelmezésének követelménye ugyanis az EUM‑Szerződés rendszeréből következik, mivel lehetővé teszi a nemzeti bíróságoknak, hogy az előttük folyamatban lévő ügyek elbírálása során a hatáskörük keretében biztosítsák az uniós jog teljes érvényesülését (2021. február 11‑i M. V. és társai [Egymást követő, határozott idejű munkaszerződések a közszférában] ítélet, C‑760/18, EU:C:2021:113, 66. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

132    Az általános jogelvek, és különösen a jogbiztonság és a visszaható hatály tilalma kétségtelenül korlátozza a nemzeti bíróság azon kötelezettségét, amely szerint a nemzeti joga irányadó szabályainak értelmezésekor és alkalmazásakor az irányelv tartalmát kell figyelembe vennie, továbbá e kötelezettség nem szolgálhat a nemzeti jog contra legem értelmezésének alapjául (2021. február 11‑i M. V. és társai [Egymást követő, határozott idejű munkaszerződések a közszférában] ítélet, C‑760/18, EU:C:2021:113, 67. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

133    Az uniós joggal összhangban álló értelmezés elve ugyanakkor megköveteli, hogy a nemzeti bíróságok hatáskörük keretei között tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a belső jog egészére tekintettel és a belső jogban elismert értelmezési módszerek alkalmazásával biztosítsák az érintett irányelv teljes érvényesülését, és annak céljával összhangban álló eredményre jussanak (2021. február 11‑i M. V. és társai [Egymást követő, határozott idejű munkaszerződések a közszférában] ítélet, C‑760/18, EU:C:2021:113, 68. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

134    A jelen ügyekben ezért a kérdést előterjesztő bíróságnak, amikor egymást követő, határozott idejű munkaszerződések visszaélésszerű alkalmazására került sor, a lehető legteljesebb mértékig úgy kell értelmeznie és alkalmaznia a nemzeti jog releváns rendelkezéseit, hogy e visszaélés megfelelő szankcionálása és az uniós jog megsértése következményeinek megszüntetése lehetséges legyen. Ennek keretében a kérdést előterjesztő bíróság feladata annak értékelése, hogy az alkotmány releváns rendelkezései adott esetben értelmezhetők‑e a keretmegállapodás 5. cikkével összhangban az 1999/70 irányelv teljes érvényesülésének biztosítása és annak érdekében, hogy az annak céljával összhangban álló eredményre jussanak (lásd analógia útján: 2021. február 11‑i M. V. és társai [Egymást követő, határozott idejű munkaszerződések a közszférában] ítélet, C‑760/18, EU:C:2021:113, 69. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

135    A Bíróság ezenkívül megállapította, hogy az uniós joggal összhangban álló értelmezés követelménye a nemzeti bíróságok azon kötelezettségével jár, hogy adott esetben módosítaniuk kell az állandó ítélkezési gyakorlatot, amennyiben az a belső jognak a valamely irányelv céljaival összeegyeztethetetlen értelmezésén alapul. Következésképpen valamely nemzeti bíróság többek között nem tekintheti megalapozottan úgy, hogy valamely nemzeti rendelkezést csupán amiatt nem tud az uniós joggal összhangban értelmezni, hogy e rendelkezést korábban állandó jelleggel e joggal összeegyeztethetetlen módon értelmezték (2021. június 3‑i Instituto Madrileño de Investigación y Desarrollo Rural, Agrario y Alimentario ítélet, C‑726/19, EU:C:2021:439, 86. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

136    A fenti tényezők összességéből egyrészt az következik, hogy abban az esetben, ha a kérdést előterjesztő bíróság úgy ítélné meg, hogy az érintett belső jogrend a közszférában nem tartalmaz hatékony intézkedéseket az egymást követő, határozott idejű szerződések – köztük az egymást követően meghosszabbított, határozatlan idejű, nem állandó szerződések – visszaélésszerű alkalmazásának megakadályozására és adott esetben szankcionálására, e szerződések határozatlan idejű munkaviszonnyá alakítása ilyen intézkedésnek minősülhet.

137    Másrészt, ha ilyen esetben a kérdést előterjesztő bíróságnak ezenkívül úgy kellene tekintenie, hogy a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) állandó ítélkezési gyakorlatával – a Tribunal Constitucional (alkotmánybíróság) ítélkezési gyakorlatával ellentétben – ellentétes az ilyen átalakítás, e bíróságnak módosítania kell a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) ezen ítélkezési gyakorlatát, ha az az alkotmány rendelkezéseinek az 1999/70 irányelv, és különösen a keretmegállapodás 5. szakaszának céljaival összeegyeztethetetlen értelmezésén alapul.

138    A fenti megfontolásokra tekintettel a C‑59/22. és a C‑110/22. sz. ügyben előterjesztett tizedik és tizenegyedik kérdésre, valamint a C‑159/22. sz. ügyben előterjesztett negyedik és ötödik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a keretmegállapodás 5. szakaszát úgy kell értelmezni, hogy mivel a nemzeti jogban nincsenek megfelelő intézkedések arra, hogy az egymást követő, határozott idejű szerződések – köztük az egymást követően meghosszabbított, határozatlan idejű, nem állandó szerződések – alkalmazásából eredő visszaéléseket ezen 5. szakasz alkalmazásával megakadályozzák és adott esetben szankcionálják, e határozott idejű szerződések határozatlan idejű szerződésekké alakítása ilyen intézkedésnek minősülhet. Adott esetben a nemzeti bíróságnak módosítania kell az állandó nemzeti ítélkezési gyakorlatot, amennyiben az a nemzeti rendelkezéseknek – köztük az alkotmányos rendelkezéseknek – az 1999/70 irányelv, és különösen az említett 5. szakasz céljaival összeegyeztethetetlen értelmezésén alapul.

 A költségekről

139    Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (hatodik tanács) a következőképpen határozott:

1)      Az ESZSZ, az UNICE és a CEEP által a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodásról szóló, 1999. június 28‑i 1999/70/EK tanácsi irányelv mellékletében szereplő, a határozott ideig tartó munkaviszonyról szóló, 1999. március 18‑án kötött keretmegállapodás 2. és 3. szakaszát

a következőképpen kell értelmezni:

a határozatlan időre alkalmazott, nem állandó munkavállalót az e keretmegállapodás értelmében vett határozott időre alkalmazott munkavállalónak, és következésképpen a keretmegállapodás hatálya alá tartozónak kell tekinteni.

2)      Az 1999/70 irányelv mellékletében szereplő, a határozott ideig tartó munkaviszonyról szóló, 1999. március 18‑án kötött keretmegállapodás 5. szakaszát

a következőképpen kell értelmezni:

az e rendelkezésben szereplő „egymást követő, határozott időre létrejött munkaszerződések vagy munkaviszonyok alkalmazása” kifejezés kiterjed az olyan helyzetre, amelyben, mivel az érintett közigazgatási szerv az előírt határidőn belül nem szervezett a határozatlan időre alkalmazott, nem állandó munkavállaló által betöltött álláshely végleges betöltésére irányuló kiválasztási eljárást, az e munkavállalót az e közigazgatási szervhez kötő, határozott idejű szerződés automatikusan meghosszabbodik.

3)      Az 1999/70 irányelv mellékletében szereplő, a határozott ideig tartó munkaviszonyról szóló, 1999. március 18‑án kötött keretmegállapodás 5. szakasza 1. pontjának a)–c) alpontját

a következőképpen kell értelmezni:

azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely nem ír elő sem az e rendelkezésben említett intézkedést, sem az e szakasz értelmében vett „megfelelő jogi intézkedést” a határozatlan idejű, nem állandó szerződések visszaélésszerű alkalmazásának megakadályozása érdekében.

4)      Az 1999/70 irányelv mellékletében szereplő, a határozott ideig tartó munkaviszonyról szóló, 1999. március 18‑án kötött keretmegállapodás 5. szakaszát

a következőképpen kell értelmezni:

azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely minden olyan munkavállalónak, akinek a munkáltatója visszaélésszerűen alkalmazott egymást követően meghosszabbított, határozatlan idejű, nem állandó szerződéseket, ledolgozott évenként húsznapi munkabér összegű átalány‑kártérítés fizetését írja elő, amely nem haladhatja meg az egyévnyi munkabér összegét, ha a szerződés megszűnése esetén járó e kártérítés folyósítása független az e szerződések alkalmazásának jogszerű vagy visszaélésszerű jellegével kapcsolatos bármilyen megfontolástól.

5)      Az 1999/70 irányelv mellékletében szereplő, a határozott ideig tartó munkaviszonyról szóló, 1999. március 18‑án kötött keretmegállapodás 5. szakaszát

a következőképpen kell értelmezni:

azzal ellentétesek az olyan nemzeti rendelkezések, amelyek szerint a „szabálytalan cselekmények” a közigazgatási szervek felelősségét vonják maguk után „az [ezen] egyes közigazgatási szervek hatályos szabályozásával összhangban”, ha az e szakasz alapján hozott normák tényleges érvényesülésének biztosítása szempontjából e nemzeti rendelkezések nem hatékonyak és visszatartó erejűek.

6)      Az 1999/70 irányelv mellékletében szereplő, a határozott ideig tartó munkaviszonyról szóló, 1999. március 18‑án kötött keretmegállapodás 5. szakaszát

a következőképpen kell értelmezni:

azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely az ideiglenes munkavállalók – köztük a határozatlan időre alkalmazott, nem állandó munkavállalók – által betöltött álláshelyek betöltése céljából pályázati felhívás útján ideiglenes állások állandósítására irányuló eljárások megszervezését írja elő, ha ez független az e határozott idejű szerződések visszaélésszerű alkalmazására vonatkozó minden megfontolástól.

7)      Az 1999/70 irányelv mellékletében szereplő, a határozott ideig tartó munkaviszonyról szóló, 1999. március 18‑án kötött keretmegállapodás 5. szakaszát

a következőképpen kell értelmezni:

mivel a nemzeti jogban nincsenek megfelelő intézkedések arra, hogy az egymást követő, határozott idejű szerződések – köztük az egymást követően meghosszabbított, határozatlan idejű, nem állandó szerződések – alkalmazásából eredő visszaéléseket ezen 5. szakasz alkalmazásával megakadályozzák és adott esetben szankcionálják, e határozott idejű szerződések határozatlan idejű szerződésekké alakítása ilyen intézkedésnek minősülhet. Adott esetben a nemzeti bíróságnak módosítania kell az állandó nemzeti ítélkezési gyakorlatot, amennyiben az a nemzeti rendelkezéseknek – köztük az alkotmányos rendelkezéseknek – az 1999/70 irányelv, és különösen az említett 5. szakasz céljaival összeegyeztethetetlen értelmezésén alapul.

Aláírások

*      Az eljárás nyelve: spanyol.