AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (ötödik tanács)
2007. december 11.
T‑66/05. sz. ügy
Jörn Sack
kontra
az Európai Közösségek Bizottsága
„Közszolgálat – Tisztviselő – Megsemmisítés iránti kereset – Beosztási pótlék – »Egységvezető« munkakör – Egyenlő bánásmód – Indokolási kötelezettség – Nyelvhasználati szabályok”
Tárgy: A felperes havi illetményét a 2004 májusától 2005 februárjáig terjedő időszakra megállapító határozatok megsemmisítése iránti, ezen illetmény újbóli megállapítása iránti, és a felperes panaszát kifejezetten elutasító, a felperessel 2004. november 26‑án közölt határozat megsemmisítése iránti kereset.
Határozat: Az Elsőfokú Bíróság a keresetet elutasítja. A felek maguk viselik a saját költségeiket.
Összefoglaló
1. Tisztviselők – Kereset – Sérelmet okozó aktus – Fogalom – Pénzbeli előny megtagadásáról vagy visszavonásáról szóló határozatot jelentő illetménykimutatás
(Személyzeti szabályzat, 90. és 91. cikk)
2. Tisztviselők – Kereset – Előzetes közigazgatási panasz – A bíróság mérlegelési jogkörébe tartozó minősítés
(Személyzeti szabályzat, 90. cikk, (2) bekezdés)
3. Tisztviselők – Kereset – Előzetes közigazgatási panasz – A benyújtás időpontja
(Személyzeti szabályzat, 90. cikk, (2) bekezdés)
4. Tisztviselők – Kereset – Előzetes közigazgatási panasz – Egyidejű kollektív és egyéni panasz
(Személyzeti szabályzat, 90. cikk, (2) bekezdés)
5. Tisztviselők – Sérelmet okozó határozat – Indokolási kötelezettség – Terjedelem – Az indokolás elégtelensége – Hiánypótlás a peres eljárás során – Feltételek
(EK 253. cikk; személyzeti szabályzat, 90. cikk, (2) bekezdés)
6. Tisztviselők – Egyenlő bánásmód
7. Tisztviselők – A szervezeti egységek szervezése – Egység – Fogalom
1. Az illetménykimutatás főszabály szerint sérelmet okozó aktusnak minősül, amely kereset tárgyát képezheti. Ami azonban közelebbről azt az illetménykimutatást illeti, amelyből a kinevezésre jogosult hatóságnak valamely pénzbeli előnyt a tisztviselőtől megtagadó, vagy valamely korábban nyújtott pénzbeli előnyt a tisztviselőtől megvonó határozata következik, csak az első olyan illetménykimutatás minősül megtámadható aktusnak, amelyből ez a határozat kitűnik. A következő hónapokra vonatkozó illetménykimutatások mindössze megerősítik ezt a határozatot, és erre tekintettel pusztán az első illetménykimutatás megerősítő aktusainak minősülnek, így nem képezhetik megsemmisítés iránti kereset tárgyát.
(lásd a 31. pontot)
Hivatkozás: a Bíróság 262/80. sz., Andersen és társai kontra Parlament ügyben 1984. január 19‑én hozott ítéletének (EBHT 1984., 195. o.) 4. pontja; az Elsőfokú Bíróság T‑192/99. sz., Dunnett és társai kontra EBB ügyben 2001. március 6‑án hozott ítéletének (EBHT 2001., II‑813. o.) 66. és 69. pontja.
2. Az Elsőfokú Bíróság feladata a tisztviselő által a kereset előterjesztése előtt a kinevezésre jogosult hatósághoz intézett írásbeli közlések pontos jogi minősítése, és ezek közül azon írásbeli közlés meghatározása, amely a személyzeti szabályzatban megkövetelt panasznak minősül, aminek során az Elsőfokú Bíróság nincs kötve az ezen írásbeli közlések felek általi minősítéséhez.
Ebben a tekintetben a kinevezésre jogosult hatóság valamely sérelmet okozó aktusa csak egyetlen – az érintett tisztviselő által ellene benyújtott – panasz tárgyát képezheti. A panasz benyújtása után a tisztviselő által a kinevezésre jogosult hatósághoz esetleg intézett írásbeli közlések, még ha azokat panaszként jelölik is meg, nem minősülhetnek sem kérelemnek, sem panasznak, hanem azokat a panasz egyszerű megismétlésének kell tekinteni, és azok nem eredményezhetik a pert megelőző eljárás meghosszabbítását.
Következésképpen, mivel a két panasznak – amelyek közül az egyik egyéni, a másik kollektív – ugyanaz a tárgya, csak az egyikük, az elsőként előterjesztett, minősül a személyzeti szabályzat 90. cikke értelmében vett panasznak, míg a másikat, amelyet később terjesztettek elő, a panaszt megismétlő egyszerű feljegyzésnek kell tekinteni.
(lásd a 36., 37. és 41. pontot)
Hivatkozás: az Elsőfokú Bíróság T‑14/91. sz., Weyrich kontra Bizottság ügyben 1991. június 7‑én hozott végzésének (EBHT 1991., II‑235. o.) 39. és 41. pontja; T‑67/91. sz., Torre kontra Bizottság ügyben 1992. február 25‑én hozott végzésének (EBHT 1992., II‑261. o.) 28. és 32. pontja.
3. A panasz benyújtásának időpontjaként azt az időpontot kell figyelembe venni, amikor az adminisztráció a panaszról tudomást szerezhet.
E tekintetben a tisztviselő nem szenvedhet hátrányt az akaratától független olyan tényezők miatt, amelyek késleltethetik a panaszlevelének átadását, nem tehető tehát felelőssé a címzett intézményen belül az egyik szervezeti egységtől a másik szervezeti egységnek való átadás elmaradásáért vagy elhúzódásáért.
(lásd a 38. és 44. pontot)
Hivatkozás: az Elsőfokú Bíróság T‑54/90. sz., Lacroix kontra Bizottság ügyben 1991. szeptember 25‑én hozott ítéletének (EBHT 1991., II‑749. o.) 29. és 30. pontja.
4. Egyáltalán nem szabálytalan, ha az intézmény az elutasító határozatban együttesen határoz mind az egyéni, mind a kollektív panaszról.
(lásd a 64. pontot)
Hivatkozás: az Elsőfokú Bíróság T‑10/94. sz., Kratz kontra Bizottság ügyben 1995. május 17‑én hozott ítéletének (EBHT 1995., II‑1455. o.) 20. pontja.
5. Az EK 253. cikk által megkövetelt indokolásnak a kérdéses aktus természetéhez kell igazodnia, és a jogi aktust kibocsátó intézmény érvelésének olyan világosan és félreérthetetlenül kell belőle kitűnnie, hogy lehetővé tegye az érintettek számára a meghozott intézkedés indokainak megismerését és az illetékes bíróság számára a jogszerűségi felülvizsgálat elvégzését. Az indokolási kötelezettséget az eset összes körülményeire, így különösen a jogi aktus tartalmára, a felhívott indokok jellegére és a címzettek vagy a jogi aktus által közvetlenül és személyükben érintett egyéb személyek magyarázathoz fűződő érdekére tekintettel kell vizsgálni. Nem követelmény, hogy az indokolás az összes releváns ténybeli és jogi elemet tartalmazza, minthogy azt a kérdést, hogy egy jogi aktus indokolása megfelel‑e az EK 253. cikk követelményeinek, nemcsak a szövegére, hanem a körülményeire, valamint az adott tárgyra vonatkozó jogszabályok összességére is figyelemmel kell vizsgálni.
E tekintetben a keresetindítás ugyan megszünteti annak lehetőségét, hogy a kinevezésre jogosult hatóság a panaszt elutasító válasszal pótolja határozatának hiányosságait, a bizonyítás kezdeti elégtelensége bizonyos rendkívüli körülmények között még a bírósági eljárás során előterjesztett kiegészítő adatokkal is orvosolható, ha az érintett a kereset előterjesztése előtt rendelkezett indokoláskezdeményt képező tények ismeretével.
(lásd a 65–67. pontot)
Hivatkozás: az Elsőfokú Bíróság T‑52/90. sz., Volger kontra Parlament ügyben 1992. február 12‑én hozott ítéletének (EBHT 1992., II‑121. o.) 40. pontja; T‑117/01. sz., Roman Parra kontra Bizottság ügyben 2002. február 20‑án hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2002., I‑A‑27. és II‑121. o.) 30. és 32. pontja; T‑277/03. sz., Vlachaki kontra Bizottság ügyben 2005. március 8‑án hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2005., I‑A‑57. és II‑243. o.) 83. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; T‑132/03. sz., Casini kontra Bizottság ügyben 2005. szeptember 15‑én hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2005., I‑A‑253. és II‑1169. o.) 36. pontja.
6. Az egyenlő bánásmód elve nem keletkeztet jogot a tisztviselő számára egy másik tisztviselőnek jogellenesen nyújtott pénzbeli előny kérelmezésére.
(lásd a 122. és 163. pontot)
Hivatkozás: a Bíróság 188/83. sz., Witte kontra Parlament ügyben 1984. október 9‑én hozott ítéletének (EBHT 1984., 3465. o.) 15. pontja; az Elsőfokú Bíróság T‑22/99. sz., Rose kontra Bizottság ügyben 2000. február 22‑én hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2000., I‑A‑27. o. és II‑115. o.) 39. pontja.
7. Az egységvezető által irányított egység fogalmát a közigazgatás olyan elkülönült szervezeti elemeként kell meghatározni, amely saját személyi állománnyal és – gyakran – pénzügyi eszközökkel rendelkezik, továbbá valamely intézmény közigazgatatási szervezetébe ágyazódik.
(lásd a 130. pontot)