NILS WAHL
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2017. április 27.(1)
C‑186/16. sz. ügy
Ruxandra Paula Andriciuc és társai
kontra
Banca Românească SA
(a Curtea de Apel Oradea [nagyváradi fellebbviteli bíróság, Románia] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Előzetes döntéshozatal – A fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételek – 93/13/EGK irányelv – A 3. cikk (1) bekezdése és a 4. cikk (2) bekezdése – Külföldi pénznemben nyilvántartott hitelszerződések – A tisztességtelen jelleg megítélése alól kivont feltételek – A szerződés elsődleges tárgyának meghatározására, illetve az ár megfelelőségére vonatkozó világos és érthető szerződési feltételek – A felek szerződésből eredő jogai és kötelezettségei között fennálló jelentős egyenlőtlenség megítélésének időpontja – A bank által nyújtandó tájékoztatás szintje és terjedelme”
1. A jelen ügyben a Curtea de Apel Oradea (nagyváradi fellebbviteli bíróság, Románia) (a továbbiakban: a kérdést előterjesztő bíróság) a 93/13/EGK irányelv(2) 3. cikke (1) bekezdésének, valamint 4. cikke (2) bekezdésének értelmezését kéri egy pénzintézet és több hitelfelvevő között folyamatban lévő eljárás keretében. Ezen eljárásra külföldi pénznemben nyilvántartott fogyasztói hitelszerződések egyes állítólagosan tisztességtelen – többek között az „árfolyamkockázatra” és a hitelszerződés szerinti külföldi pénznemben való törlesztés kötelezettségére vonatkozó – feltételei semmisségének megállapítása iránti kérelmek nyomán került sor.
2. Jóllehet már korábban is felhívták a Bíróságot arra, hogy a külföldi devizanemben nyilvántartott hitelszerződések rendkívül sajátos összefüggésében pontosításokat tegyen a 93/13 irányelv egyes rendelkezéseinek értelmezésére vonatkozóan, a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem további pontosítások elvégzésére kéri a Bíróságot: először is azon időpont vonatkozásában, amely az ezen irányelv 3. cikkének (1) bekezdése értelmében vett, a fogyasztó kárára fennálló „jelentős egyenlőtlenség” megállapítására irányadó, másodszor az említett irányelv 4. cikke (2) bekezdésének hatályát illetően, amely többek között kizárja „a szerződés elsődleges tárgyát” meghatározó feltételeket a tisztességtelen jelleg vizsgálatának köréből. Az ügy alapvetően pedig arra ad alkalmat, hogy különösen érzékeny kontextusban(3) a devizaalapú kölcsönnyújtás(4) megfelelőségével kapcsolatos döntés szülessen.
Jogi háttér
Az uniós jog
3. A 93/13 irányelv 1. cikke az alábbiakat írja elő:
„(1) Ennek az irányelvnek az a célja, hogy közelítse a tagállamoknak az eladó vagy szolgáltató és fogyasztó között kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekre vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseit.
(2) Azok a feltételek, amelyek kötelező érvényű törvényi vagy rendeleti rendelkezéseket, valamint olyan nemzetközi egyezmények alapelveit vagy rendelkezéseit tükrözik, amely egyezményeknek a tagállamok vagy a Közösség aláíró [helyesen: aláírói], különösen a fuvarozás területén, nem tartoznak az ebben az irányelvben előírt rendelkezések hatálya alá.”
4. Az említett irányelv 3. cikkének (1) bekezdése értelmében „[e]gyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel abban az esetben tekintendő tisztességtelen feltételnek, ha a jóhiszeműség követelményével ellentétben a felek szerződésből eredő jogaiban és kötelezettségeiben jelentős egyenlőtlenséget idéz elő a fogyasztó kárára”.
5. A 93/13 irányelv 4. cikke a következőképpen fogalmaz:
„(1) A 7. cikk sérelme nélkül, egy szerződési feltétel tisztességtelen jellegét azon áruk vagy szolgáltatások természetének a figyelembevételével kell megítélni, amelyekre vonatkozóan a szerződést kötötték, és hivatkozással a szerződés megkötésének időpontjában az akkor fennálló összes körülményre, amely a szerződés megkötését kísérte, valamint a szerződés minden egyéb feltételére, vagy egy olyan másik szerződés feltételeire, amelytől e szerződés függ. [Helyesen: Valamely szerződési feltétel tisztességtelen voltát – a 7. cikk sérelme nélkül – a szerződéskötés időpontjában, a szerződés tárgyát képező áru vagy szolgáltatás természetének, a szerződéskötés valamennyi körülményének, továbbá e szerződés vagy más olyan szerződés összes többi feltételének figyelembevételével kell megítélni, amelytől e szerződés függ.]
(2) A feltételek tisztességtelen jellegének megítélése nem vonatkozik sem a szerződés elsődleges tárgyának a meghatározására, sem pedig az ár vagy díjazás megfelelésére az ellenértékként szállított áruval vagy nyújtott szolgáltatással, amennyiben ezek a feltételek világosak és érthetőek. [Helyesen: A feltételek tisztességtelen jellegének megítélése nem vonatkozik sem a szerződés elsődleges tárgyának a meghatározására, sem pedig az árnak vagy díjazásnak az ellenértékként szállított árunak vagy nyújtott szolgáltatásnak való megfelelésére, amennyiben ezek a feltételek világosak és érthetőek.]”
6. Ezen irányelv 5. cikke a következőképpen rendelkezik:
„Olyan szerződések esetében, amelyekben a fogyasztónak ajánlott valamennyi feltétel, vagy a feltételek némelyike írásban szerepel, ezeknek a feltételeknek világosnak [helyesen: feltételeknek mindig világosnak] és érthetőnek kell lenniük. […]”
A román jog
A 193/2000. sz. törvény
7. A 2000. november 10‑i la Legea nr. 193/2000 privind clauzele abuzive din contractele încheiate între comercianţi şi consumatori (a kereskedők fogyasztókkal kötött szerződéseiben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló 193/2000. sz. törvény) újból kihirdetetett változatának(5) célja a 93/13 irányelv átültetése.
8. Ezen törvény 4. cikke értelmében:
„(1) A fogyasztóval közvetlenül meg nem tárgyalt szerződési feltétel abban az esetben tekintendő tisztességtelen feltételnek, ha önmagában vagy a szerződés más rendelkezéseivel együtt a jóhiszeműség követelményével ellentétben a felek szerződésből eredő jogaiban és kötelezettségeiben jelentős egyenlőtlenséget idéz elő a fogyasztó kárára.
[…]
(6) A feltételek tisztességtelen jellegének megítélése nem vonatkozik sem a szerződés elsődleges tárgyának a meghatározására, sem pedig az az árnak vagy díjazásnak az ellenértékként szállított árunak vagy nyújtott szolgáltatásnak való megfelelésére, amennyiben ezek a feltételek világosak és érthetőek.”
9. A 193/2000. sz. törvény melléklete 1. pontjának p) alpontjában úgy rendelkezik, hogy azokat a szerződési feltételeket kell tisztességtelennek tekinteni, amelyek előírják, hogy „az áruk vagy szolgáltatások árának meghatározása a szállítás időpontjában történik, vagy engedélyezik az áru eladójának vagy a szolgáltatás nyújtójának, hogy egyoldalúan megemelje az árakat, mindkét esetben anélkül, hogy ennek megfelelő jogot biztosítanának a fogyasztó számára a szerződés felmondására abban az esetben, ha a megemelt ár lényegesen magasabb annál, mint amiben a szerződés megkötésekor megállapodtak”. Azt is kimondja, hogy „[a] jelen pontban foglalt rendelkezések nem akadályozzák árindexálási záradékok alkalmazását, amennyiben azok megengedettek, és az árváltoztatási módszerről egyértelmű leírás áll rendelkezésre”.
10. E melléklet 2. pontja a következőket írja elő:
„Az 1. pont a), p) és t) alpontjában foglalt rendelkezések nem alkalmazhatóak a következő ügyletekre:
a) olyan tranzakciók, amelyek olyan átruházható értékpapírokra, pénzügyi eszközökre és más termékekre vagy szolgáltatásokra vonatkoznak, amelyek ára értéktőzsdei, árindex, vagy pénzpiaci árfolyam‑ingadozásokhoz kapcsolódik, amelyek alakulására az eladó vagy szolgáltató nem képes befolyást gyakorolni;
b) külföldi fizetőeszköz, utazási csekk vagy külföldi fizetőeszközben kiállított nemzetközi pénzesutalvány vételére vagy eladására irányuló szerződések.”
11. A kérdést előterjesztő bíróság rámutat, hogy a hivatkozott törvény 4. cikkének (6) bekezdését, valamint az említett melléklet 2. pontját a 2007. december 31‑én hatályba lépett 363/2007. sz. törvény illesztette be, és hogy annak hatálybalépését megelőzően a melléklet 1. pontjának p) alpontja a következőképpen rendelkezett:
„Azon szerződési feltételek minősülnek tisztességtelennek, amelyek lehetővé teszik az árnak a szállítás időpontjában történő meghatározását, illetve – a szerződés megkötésekor megállapítotthoz képest történő – megemelését, ha a fogyasztónak nincs joga a szerződés felmondására abban az esetben, ha a megemelt árat túlzott mértékűnek tartja ahhoz képest, amelyben eredetileg megállapodtak.”
A polgári törvénykönyv
12. A szerződések megkötésének időpontjában hatályos polgári törvénykönyv 1578. cikke így rendelkezett:
„A kölcsönszerződésből eredő kötelezettség minden esetben a szerződésben meghatározott számszerű összegre korlátozódik.
Amennyiben a deviza árfolyama tekintetében a fizetési határidő lejártát megelőzően növekedés vagy csökkenés következik be, az adós a felvett összeg visszafizetésére köteles, és kizárólag a fizetés idején érvényes árfolyamon köteles annak visszafizetésére.”
13. A szerződések megkötésének időpontjában hatályos polgári törvénykönyv 970. cikke az alábbiak szerint rendelkezett:
„A szerződéseket jóhiszeműen eljárva kell teljesíteni.
A szerződések nemcsak a bennük kifejezetten előírtak, hanem minden más teljesítésére is kötelezik a feleket, ami a mindenkori szerződés jellegének megfelelően a méltányosságból, a forgalmi szokásokból vagy a törvényből következik.”
A 190/1999. sz. törvény
14. Az ingatlanfedezetű jelzáloghitelről szóló 190/1999. sz. törvény (a továbbiakban: 190/1999. sz. törvény) a szóban forgó szerződések megkötésének időpontjában hatályos 8. cikke a következőket írta elő:
„Az ingatlanfedezetű jelzálog‑hitelszerződés aláírását megelőzően, az engedéllyel rendelkező intézmény olyan írásos ajánlatot bocsát a hitelfelvevő rendelkezésére, amely rögzíti a szerződés valamennyi feltételét, valamint az ajánlat érvényességi idejét; ez utóbbi időszak az ajánlat potenciális adós általi kézhezvételétől számított 10 napnál nem lehet rövidebb.”
15. A 190/1999. sz. törvény 14. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„Az ingatlanfedezetű jelzálog‑hitelszerződésben a megállapított hitel összege lejben vagy átváltható devizában határozható meg, és egy vagy több átutalás útján folyósítandó a hitelfelvevő részére.”
A 3. sz. rendelet
16. A kérdést előterjesztő bíróság rámutat, hogy a Banca Naţională a Romaniei‑nek (Román Nemzeti Bank) a természetes személyek részére nyújtott hitelek kockázatának korlátozásáról szóló, 2007. március 12‑i 3. sz. rendeletének 4. cikke, amely 2008. augusztus 22‑én lépett hatályba, a következőket írja elő:
„A hitelező a hitelszerződésekhez kapcsolódó hiteltörlesztési terv keretében, amennyiben hiteltörlesztési terv nem került kidolgozásra, a hitelszerződésben foglalt külön rendelkezésben köteles tájékoztatni az ügyfeleket a megfizetendő összeg növekedését eredményező módosítás lehetőségéről, amennyiben az árfolyamkockázat, a kamatlábkockázat bekövetkezik, vagy amennyiben megnövekszik a hitelköltség a díjak és a hitelre vonatkozó, a szerződésben meghatározott adminisztratív terhek vonatkozásában.”
Az alapeljárás, az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések és a Bíróság előtti eljárás
17. A kérdést előterjesztő bíróság alapeljárásra vonatkozó tényállás‑ismertetéséből kiderül, hogy 2007 áprilisa és 2008 októbere között Ruxandra Paula Andriciuc és további 68 személy (a továbbiakban: hitelfelvevők) svájci frank alapú hitelszerződést kötött a Banca Românească SA‑val (a továbbiakban: bank) ingatlanvásárlás, más hitelek refinanszírozása, illetve személyes igények kielégítése céljából.
18. A valamennyi hitelfelvevő által aláírt szerződés 1. cikke (2) bekezdésének értelmében a hitel havi törlesztőrészleteit svájci frankban tartoztak megfizetni. E szerződés 8. cikkének (2) bekezdése úgy rendelkezett, hogy: „[a] hitelfelvevő által a hitel visszafizetése érdekében eszközölt bármely fizetést a hitel nyújtásának megfelelő pénznemben kell teljesíteni”. Ezenkívül a hivatkozott szerződés 9.1 és 10.3.9 pontja két olyan rendelkezést tartalmazott, amelyek alapján – a havi törlesztőrészlet esedékessé válása, vagy a szerződéses kötelezettségek hitelvevő általi megszegése esetén – a bank megterhelhette a hitelfelvevő számláját, és szükség esetén az ott rendelkezésre álló teljes összeget átválthatta a szerződés szerinti devizára az adott művelet napján általa alkalmazott árfolyamon. E rendelkezések alkalmazásában az árfolyamkülönbözet teljes egészében a hitelfelvevőt terhelte.
19. A hitelfelvevők szerint a bank láthatta előre a svájci frank árfolyamának változását és ingadozásait. Arra hivatkoznak, hogy az említett ingadozásokról való egyértelmű tájékoztatás elmulasztásával a bank megsértette tájékoztatási, figyelmeztetési és tanácsadási kötelezettségét, valamint azon kötelezettségét, mely szerint a szerződéses feltételeket világos és érthető módon kell meghatároznia annak érdekében, hogy a hitelfelvevő fel tudja mérni a megkötött szerződéssel általa vállalt kötelezettségek terjedelmét.
20. Miután a hitelfelvevők úgy értékelték, hogy a hitel svájci frankban történő visszafizetését előíró, valamint az árfolyamkockázatot a hitelfelvevőkre terhelő rendelkezések tisztességtelen feltételnek minősülnek, 2014. április 2‑án a Tribunalul Bihorhoz (Bihar megyei törvényszék, Románia) fordultak keresetükkel, amely lényegében a hivatkozott rendelkezések semmisségének megállapítására, valamint arra irányult, hogy a bíróság kötelezze a bankot valamennyi hitelszerződés tekintetében olyan új hiteltörlesztési terv kidolgozására, amely a hitel összegének a hitelszerződés megkötésének időpontjában érvényes árfolyamon román lejre történő átváltását írja elő.
21. A Tribunalul Bihor (Bihar megyei törvényszék) 2015. április 30‑i 280/COM sz. ítéletével a keresetet elutasította.
22. A hitelfelvevők fellebbezést terjesztettek elő ezen ítélettel szemben a kérdést előterjesztő bíróság előtt, amelynek kétségei merültek fel a 93/13 irányelv egyes rendelkezéseinek értelmezésével kapcsolatban, ezért úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:
„1) Úgy kell‑e értelmezni a 93/13 irányelv 3. cikkének (1) bekezdését, hogy a felek szerződésből eredő jogai és kötelezettségei közötti jelentős egyenlőtlenség fennállását szigorúan a szerződés megkötésének időpontjára figyelemmel kell értékelni, vagy az azt az esetet is magában foglalja, amikor az időszakosan vagy folyamatosan teljesítendő szerződés teljesítése során az átváltási árfolyam jelentős ingadozásai miatt a szolgáltatás teljesítése a fogyasztó számára túlzott terhet jelent a szerződés megkötésének időpontjához képest?
2) Úgy kell‑e értelmezni a 93/13 irányelv 4. cikkének (2) bekezdése értelmében vett világos és érthető szerződési feltételt, hogy e szerződési feltételnek csak a fent említett feltétel szerződésbe foglalásának alapját képező indokokat, valamint annak működési mechanizmusát kell tartalmaznia, vagy valamennyi olyan lehetséges következményt is magában kell foglalnia, amely alapján a fogyasztó által fizetett ár változhat, így például az árfolyamkockázatot, valamint a 93/13 irányelv fényében tekinthető‑e úgy, hogy a banknak a hitelnyújtás időpontjában az ügyfelek irányába fennálló tájékoztatási kötelezettsége kizárólag a hitel feltételeire, vagyis a kamatokra, a díjakra, a hitelfelvevőt terhelő biztosítékokra vonatkozik, és nem tartozik e kötelezettség körébe a külföldi pénznem esetleges fel‑ vagy leértékelődése?
3) Úgy kell‑e értelmezni a 93/13 irányelv 4. cikkének (2) bekezdését, hogy a »szerződés elsődleges tárgya« és az »az árnak vagy díjazásnak az ellenértékként szállított árunak vagy nyújtott szolgáltatásnak való megfelelése« kifejezések magukban foglalják az eladók és szolgáltatók, valamint a fogyasztók által valamely külföldi pénznemben kötött hitelszerződésben foglalt olyan feltételt is, amely nem képezte egyedi tárgyalás tárgyát, és amelynek alapján a hitelt ugyanazon pénznemben kell visszafizetni?”
23. A hitelfelvevők, a bank, a román és a lengyel kormány, valamint az Európai Bizottság terjesztett elő észrevételeket.
24. 2017. február 9‑én tárgyalást tartottak, amelyen a hitelfelvevők, a bank, a román kormány, valamint a Bizottság vett részt.
Elemzés
25. Mielőtt egyenként megvizsgálnám a kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdéseket, először is szeretnék néhány észrevételt tenni a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem – a bank által megkérdőjelezett – elfogadhatóságát illetően.
26. A bank ugyanis kétségeket fogalmazott meg a feltett kérdések elfogadhatóságával kapcsolatban. Úgy véli, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések a tárgyra vonatkozó ítélkezési gyakorlatra figyelemmel szükségtelenek, az alapeljárás jellegére tekintettel pedig irrelevánsak. Valójában az előzetes döntéshozatal iránti kérelem arra irányul, hogy egyéni megoldás érkezzen az alapügy konkrét rendezése céljából.
27. E tekintetben elegendő emlékeztetni arra, hogy egyrészt az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek releváns voltát vélelmezni kell, másrészt pedig nem tűnik nyilvánvalónak, hogy a jelen ügyben feltett kérdések semmilyen haszonnal ne járnának a kérdést előterjesztő bíróság számára, amely a leghelytállóbban tudja megítélni az előzetes döntéshozatal célszerűségét.(6)
28. E tekintetben egyértelmű megállapítást nyert, hogy a Bíróság csak akkor utasíthatja el a nemzeti bíróságok által előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelmet, ha az uniós jog kért értelmezése nyilvánvalóan semmilyen összefüggésben nincs az alapügy tényállásával vagy tárgyával, ha a probléma hipotetikus jellegű, vagy ha nem állnak a Bíróság rendelkezésére azok a ténybeli vagy jogi elemek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az elé terjesztett kérdésekre hasznos választ adhasson.(7)
29. A jelen ügyben feltett kérdések tartalmát illetően, azok egyrészt arra vonatkoznak, hogy miként kezelendő valamely, a szerződés megkötését követően bekövetkezett változás a 93/13 irányelvre tekintettel, másodszor, arra hogy ebben az összefüggésben hogyan értékelendő a szerződési feltételek világos és érthető jellege, valamint harmadsorban pedig annak meghatározására, hogy mi tartozik az irányelv 4. cikkének (2) bekezdése értelmében vett a „szerződés elsődleges tárgya”, valamint „az ár megfelelése” fogalmi körébe.
30. A román kormány javaslatával összhangban magam is úgy vélem, hogy a kérdéseket előterjesztésükhöz képest fordított sorrendben szükséges megvizsgálni. Annak kérdése, hogy alkalmazható‑e a 93/13 irányelv 4. cikkének (2) bekezdése, amely kizárja egyes szerződéses feltételek tisztességtelen jellegének értékelését, valamint az a kérdés, hogy a szóban forgó feltételeket vajon „világos és érthető módon” fogalmazták‑e meg, a hivatkozott feltételek tisztességtelen jellegének érdemi értékelése előtt tisztázandó.(8)
31. E tekintetben szükséges felidézni, hogy noha egyedül a kérdést előterjesztő bíróság feladata, hogy e feltételek minősítéséről az adott ügy körülményeire tekintettel határozatot hozzon, a Bíróság hatáskörébe tartozik az, hogy a 93/13 irányelv rendelkezéseiből, a jelen esetben a 3. cikke (1) bekezdésének, valamint a 4. cikke (2) bekezdésének rendelkezéseiből levezesse azokat a szempontokat, amelyeket a nemzeti bíróságnak kell vagy lehet alkalmaznia a szerződési feltételek e körülményekre tekintettel történő vizsgálatakor.(9)
A harmadik kérdésről: a 93/13 irányelv 4. cikke (2) bekezdésének alkalmazhatósága
32. A kérdést előterjesztő bíróság harmadik kérdésével lényegében arra keresi a választ, hogy az a szerződési feltétel, amelynek értelmében a hitel ugyanabban a devizában fizetendő vissza, mint amelyben nyújtották, és amely ezáltal – a hitelfelvevők véleménye szerint – az „árfolyamkockázatot” a fogyasztóra hárítja, a 93/13 irányelv 4. cikke (2) bekezdésének hatálya alá tartozik‑e.
33. Az ítélkezési gyakorlat tanulságai alapján néhány előzetes megjegyzést tennék a fenti rendelkezés terjedelmével kapcsolatban, ezt követően pedig rátérek az alapeljárás tárgyát képezőkhöz hasonló kölcsönszerződések vizsgálatára.
Előzetes megjegyzések a 93/13 irányelv 4. cikke (2) bekezdésének terjedelmére vonatkozóan
34. A 93/13 irányelv 4. cikke (2) bekezdésének értelmében „a szerződés elsődleges tárgy[ára]”, illetve „az árnak vagy díjazásnak az ellenértékként szállított árunak vagy nyújtott szolgáltatásnak való megfelelésére” vonatkozó feltételek esetében kizárt a tisztességtelen jelleg vizsgálata. Ez a rendelkezés azon megfontoláson alapul, mely szerint a szerződéses jogviszony lényegét (essentialia negotii) főszabály szerint külső – különösen bírói – beavatkozás útján nem szabad befolyásolni.(10)
35. Legújabb ítélkezési gyakorlatában a Bíróságnak alkalma nyílt arra, hogy néhány fontos pontosítással szolgáljon a hivatkozott rendelkezés terjedelmével kapcsolatosan, valamint azon kritériumokra vonatkozóan, amelyeket a nemzeti bíróság a szerződési feltételek vizsgálata során alkalmazhat, illetve köteles alkalmazni.
36. Először is kimondta, hogy a 93/13 irányelv 4. cikkének (2) bekezdését szigorúan szükséges értelmezni, mivel kivételt állapít meg a tisztességtelen feltételek tartalmi vizsgálatának a 93/13 irányelv által előírt rendszere alól.(11)
37. Ezt követően hangsúlyozta, hogy a 93/13 irányelv 4. cikkének (2) bekezdésében alkalmazott fogalmakat önállóan és egységesen kell értelmezni, figyelembe véve e rendelkezés összefüggéseit és a kérdéses szabályozás célját.(12)
38. Először, a „szerződés elsődleges tárgyának” fogalmával kapcsolatban azon feltételekre utal, amelyek az adott szerződés alapvető – és ily módon aztjellemző –szolgáltatásait állapítják meg. Azon feltételek tehát, amelyek magának a szerződéses kapcsolatnak a lényegét meghatározó feltételekhez képest járulékos jelleggel rendelkeznek, nem tartozhatnak a szerződés „elsődleges tárgyának” fogalma alá. Fontos kiemelni, hogy annak megítélésekor, hogy egy adott szerződés esetében mi számít „alapvetőnek”, és mi „járulékosnak”, figyelemmel kell lennia szóban forgó hitelszerződés természetére, általános rendszerére és kikötéseire, valamint jogi és ténybeli összefüggéseire is.(13)
39. Másodsorban az is megállapításra került, hogy az árra és díjazásra vonatkozó feltételek terjedelme korlátozott, mivel e feltételek kizárólag az árnak vagy díjazásnak való megfelelésre vonatkoznak. Mivel nincs olyan díjtáblázat vagy keretrendszer, amely a bírót ennek értékelésében vezethetné, a tisztességtelen jelleg értékelésének kizárása nem jöhet szóba.(14)
A kölcsön visszafizetését egy bizonyos devizában előíró feltételek vajon a szerződés elsődleges tárgyára vagy az ár, illetve a díjazás megfelelőségére vonatkoznak?
40. A jelen ügyben annak eldöntéséről van szó, hogy egy szolgáltató és egy magánszemély között külföldi pénznemben megkötött hitelszerződés olyan, egyedileg meg nem tárgyalt feltételére, amely alapján a hitelt ugyanebben a pénznemben kell visszafizetni, kiterjed‑e a 93/13 irányelv 4. cikke (2) bekezdésében foglalt két kivétel egyike.
41. Az árra, illetve díjazásra vonatkozó feltételeket érintő kizárás korlátozott terjedelmére figyelemmel, amint arra a fenti 39. pontban emlékeztettem, véleményem szerint kizárt, hogy a kölcsön visszafizetését a folyósításának megfelelő devizában előíró feltétel a második kizáró okkal álljon összefüggésben.
42. Ezzel szemben, álláspontom szerint ez a feltétel összefüggésben áll a szerződés elsődleges tárgyával. Úgy tűnik ugyanis, hogy a kölcsön visszafizetését a folyósításának megfelelő devizában előíró feltétel lényeges elemét képezi az adós által nyújtandó szolgáltatásnak, amely alapján az a hitelező által rendelkezésére bocsátott összeg visszafizetésére köteles.
43. Általánosságban ki kell emelni, hogy hitelszerződések esetében a főszolgáltatás a bank részéről a kölcsönösszeg rendelkezésre bocsátása, a hitelfelvevő részéről pedig a tőkeösszeg és kamatok (amelyek a hitel árát jelentik) visszafizetése. Márpedig ezek a szolgáltatások elválaszthatatlanul kötődnek a hitelnyújtás pénzneméhez, és nem értékelhető úgy, hogy a szerződés elsődleges tárgyát pusztán a számszerűsített összegek képezik, a referenciadeviza kizárásával.(15)
44. Az a tény, hogy egy adott hitelt meghatározott pénznemben kell visszafizetni, egyértelműen a kölcsönszerződés egyik pillérének minősül, különösen külföldi pénznemben nyilvántartott kölcsön esetében. Hitelszerződéssel a hitelező arra vállal alapvetően kötelezettséget, hogy egy bizonyos pénzösszeget bocsát a hitelfelvevő rendelkezésére. Utóbbi a maga részéről alapvetően azt a kötelezettséget vállalja, hogy általában kamatokkal növelten előre meghatározott időpontokban visszafizeti ezt a pénzösszeget. Az alapvető szolgáltatások tehát egy pénzösszeghez kapcsolódnak, amelyet szükségképpen pontos értékmérő útján – nevezetesen a folyósítás és a visszafizetés pénznemének hitelszerződésben történő rögzítésével – kell meghatározni.
45. Ezt a megállapítást véleményem szerint az a körülmény is alátámasztja, hogy amennyiben nem kerül rögzítésre az a pénznem, amelyben a kölcsön visszafizetendő, vélelmezni kell, hogy a folyósításának pénznemében kell teljesíteni. A monetáris nominalizmus elvének értelmében ugyanis, amely a civiljogi hagyományokkal rendelkező jogrendszerekben széles körben elterjedt, adott pénzügyi kötelem megszűnéséhez a felek szerződésében rögzített számszerű összeg megfizetése szükséges, tekintet nélkül az adott összeg értékére. Ez a szabály, amelyet a román polgári törvénykönyv 1578. cikke konkrétan rögzít (lásd a fenti 12. pontot), főszabály szerint tiltja a pénzügyi értékben bekövetkezett ingadozásokat figyelembe vevő, a teljesítés napján esedékes összeg módosítása érdekében történő beavatkozást, függetlenül attól, hogy emelkedésről vagy csökkenésről van szó. A tárgyalás során ezzel kapcsolatos kérdés nyomán a román kormány megerősítette, hogy a kölcsönszerződésnek a kölcsöntörlesztés pénznemét rögzítő külön rendelkezése hiányában a kölcsönt ugyanabban a pénznemben kell visszafizetni, mint amelyben folyósították.
46. Egyébiránt, ha megvizsgáljuk az alapeljárásban vitatott kölcsönszerződések természetét, általános rendszerét és kikötéseit, azt találjuk, hogy a svájci frankban történő visszafizetés kötelezettsége lényeges jellemzőnek minősül.
47. Ez a következtetés a szóban forgó szerződési feltételek szövegezéséből (lásd a fenti 18. pontot), valamint a vitatott kölcsönszerződésekre vonatkozó ténybeli és jogi összefüggésekből egyaránt adódik.
48. Az alapügyre jellemző két sajátos összefüggésbeli elem döntőnek tűnik számomra e tekintetben.
49. Az első az, hogy az alapeljárás tárgyát képező külföldi pénznemben kötött kölcsönszerződésekre általában alacsonyabb kamatláb alkalmazandó, mint a nemzeti fizetőeszköz esetében, éppen azon „árfolyamkockázat” ellentételezéseként, amely a nemzeti fizetőeszköz leértékelődése esetén megnőhet.(16)
50. A második említésre méltó elem az, hogy a bank konkrétan svájci frankban hagyta jóvá a kölcsönöket, így jogában áll e kölcsönök összegét ugyanabban a devizában követelni. A Bizottság felvetésével ellentétben átváltási művelet végrehajtására egyáltalán nem került sor, ily módon a kölcsönfelvevők megkötés nélkül, bármilyen forrásból fizethették svájci frankban a havi törlesztőrészleteket. A havi törlesztés svájci frankban történő teljesítésének kötelezettsége távolról sem tekinthető a szerződés kiegészítő elemének. Az adós kötelezettségének természetével összefüggő, nem pedig a fizetés módját érintő kiegészítő elemre vonatkozó kötelezettségről van szó ugyanis.
51. E tekintetben szükséges rámutatni, hogy a jelen ügyre okot adó körülmények különböznek a Kásler és Káslerné Rábai ítélet(17) alapjául szolgáló ügy körülményeitől. Ez utóbbi ügyben ugyanis nem csak, hogy a svájci frankban meghatározott kölcsönt nemzeti pénznemben (forint) kellett visszafizetni, de a havi törlesztőrészletek a kizárólag az érintett bank által alkalmazott eladási árfolyamon kerültek kiszámításra. Szemben a lengyel kormány álláspontjával, én azon a véleményen vagyok, hogy van különbség a külföldi pénznemben meghatározott és a külföldi pénznemhez kötött hitelszerződések között. Utóbbi esetében ugyanis a törlesztés minden esetben a nemzeti pénznemben történik. Véleményem szerint pontatlanság lenne a devizában történő visszafizetésre vonatkozó rendelkezést egy „monetáris” rendelkezéssel azonosítani. A szóban forgó hitelszerződés „külföldi pénznemhez kötött” szerződéssé minősítése figyelmen kívül hagyná azt a tényt, hogy a hitelszerződés megkötésében a felek kölcsönös kötelezettségeit érintő, központi elem a külföldi pénznemre való hivatkozás.
52. Továbbá, ellentétben valamely kikötéssel, amely a fogyasztónak nyújtandó szolgáltatások díjai (mint az Invitel ügyben(18)), vagy a szolgáltató által kínált szolgáltatások módosításának mechanizmusára vonatkozik, az „árfolyamkockázat” bizony a deviza‑hitelszerződés kulcselemei közé tartozik. Ugyanígy, noha – amint azt a Bíróság a Matei ügyben(19) megállapította – a 2008/48/EK irányelv(20) 3. cikkének g) pontja értelmében vett, a „hitel teljes költségének” fogalma nem azonosítható a „szerződés elsődleges tárgyával”, a pénznem, amelyben az adott kölcsönt vissza kell fizetni, a kölcsönszerződést jellemző lényeges szolgáltatás.
53. Végül, mielőtt rátérnék a kérdést előterjesztő bíróság által előterjesztett harmadik kérdésre, fontosnak tartom annak rövid vizsgálatát, hogy a jelen ügy sajátos összefüggésében lehet‑e a 93/13 irányelv 1. cikke (2) bekezdésére hivatkozni.
54. Ez a rendelkezés rögzíti, hogy az irányelv hatálya nem terjed ki: „[a]zok[ra] a feltételek[re], amelyek kötelező érvényű törvényi vagy rendeleti rendelkezéseket, valamint olyan nemzetközi egyezmények alapelveit vagy rendelkezéseit tükrözik, amely egyezményeknek a tagállamok vagy a[z] [Unió] aláírói”. Ezen kizáró rendelkezést az igazolja, hogy joggal feltételezhető, hogy a nemzeti jogalkotó meghatározott szerződések feleit illető jogok és kötelezettségek összességére nézve egyensúlyt teremtett.(21)
55. E tekintetben az a tény, hogy valamely nemzeti bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést formálisan bizonyos uniós rendelkezésekre hivatkozva fogalmazta meg, nem akadálya annak, hogy a Bíróság megadja e bíróság számára az uniós jog értelmezésének minden olyan elemét, amely hasznos lehet az utóbbi előtt lévő ügy megítéléséhez, akár hivatkozott ezekre a kérdéseinek megfogalmazásában, akár nem. A Bíróságnak kell a nemzeti bíróság által szolgáltatott információk összessége, és különösen az előzetes döntéshozatalra utalás indokolása alapján meghatározni az uniós jog azon rendelkezéseit, amelyeknek az értelmezése a per tárgyára figyelemmel szükséges.(22)
56. Márpedig a jelen ügy keretében különösen a román kormány és a bank kiemelte, hogy felvetődik a kérdés, hogy a szóban forgó feltételek csak a román polgári törvénykönyv 1578. cikkében is megfogalmazott monetáris nominalizmus elvét tükrözik‑e (lásd a fenti 12. pontot).
57. A Bíróság megerősítette, hogy a 93/13 irányelv 1. cikkének (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az eladó vagy szolgáltató által a fogyasztóval kötött szerződésben szereplő valamely szerződési feltétel kizárólag akkor nem tartozik ezen irányelv hatálya alá, ha az említett szerződési feltétel kötelező érvényű törvényi vagy rendeleti rendelkezést tükröz, aminek a vizsgálata a kérdést előterjesztő bíróság feladata.(23)
58. A jelen ügyben kétségek merülhetnek fel egyrészt azzal kapcsolatban, hogy kizárólagosan a monetáris nominalizmus elve érvényesült‑e a szóban forgó szerződések megkötése idején, másrészt pedig annak meghatározásával kapcsolatban, hogy a feltételezett tisztességtelen jelleg egyedül a nemzeti szabályozásból következik‑e, vagy ez utóbbi és a szóban forgó rendelkezések együttes értékeléséből vezethető‑e le. A 93/13 irányelv 1. cikkének (2) bekezdésében rögzített kivétel – megszorító hatályára tekintettel – nem biztos, hogy alkalmazható, mivel az 1578. cikk kiegészítő jellegű szabálynak is tekinthető. Mindenesetre egyedül a nemzeti bíróságra tartozik ennek megvizsgálása.
59. A fenti megfontolások egészére figyelemmel azt javaslom, hogy a Bíróság azt a választ adja, hogy a 93/13 irányelv 4. cikkének (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a kérdést előterjesztő bíróságra tartozik a szóban forgó kölcsönszerződések természetének, általános rendszerének és kikötéseinek értékelése azok jogi és ténybeli összefüggéseire is figyelemmel, amennyiben az érintett feltétel, amelynek értelmében a kölcsönösszeg a folyósításkori pénznemben fizetendő vissza, a nemzeti jogi szabályozás rendelkezéseit tükrözi a hivatkozott irányelv 1. cikkének (2) bekezdése értelmében. Ennek hiányában, a nemzeti bíróságnak úgy kell értékelnie, hogy ez a feltétel a szerződés „elsődleges tárgyának” fogalmi körébe tartozik, ily módon kizárt annak vizsgálata, hogy esetleg tisztességtelennek minősül‑e. Ez lehet a helyzet olyan kölcsönszerződési feltétel esetén, amely alapján a hitelfelvevő ugyanabban a pénznemben tartozik a kölcsönt visszafizetni, mint amelyben felvette azt.
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésről: a szerződéses feltételek „világos és érthető” jellege
60. A kérdést előterjesztő bíróság annak megválaszolását kéri a Bíróságtól, hogy egy – a jelen esetben a fogyasztó számára a hitel folyósításakori pénznemben való törlesztés kötelezettségét előíró – szerződéses feltételhez kimerítő, az abból esetlegesen származó valamennyi gazdasági következményre kiterjedő tájékoztatást kell‑e csatolni.
61. E tekintetben először is azt szükséges kiemelni, hogy a fogyasztó és az eladó vagy szolgáltató viszonyában a szerződési feltételek világos és érthető megfogalmazásának követelménye még a 93/13 irányelv 4. cikke (2) bekezdésének hatálya alá tartozó feltétel esetén is irányadó.(24) A hivatkozott rendelkezéssel érintett feltételek, amelyek az irányelv által szabályozott terület alá tartoznak, csak akkor mentesülnek a tisztességtelen jellegükre vonatkozó vizsgálat alól, ha az illetékes nemzeti bíróságnak eseti jelleggel azt kell megállapítania, hogy az eladók vagy szolgáltatók azokat világosan és érthetően fogalmazták meg.(25) Másképp fogalmazva, bármilyen következtetésre is jusson a kérdést előterjesztő bíróság a 93/13 irányelv 4. cikke (2) bekezdésének a vitatott feltételekre való alkalmazhatóságával kapcsolatban, a „világos és érthető” megfogalmazás követelménye mindenképpen fennáll.
62. Ezenkívül elismert tény, hogy a fogyasztóval kötött szerződések feltételei világos és érthető megfogalmazásának követelménye, amely a 93/13 irányelv huszadik preambulumbekezdésének fényében vizsgálandó,(26) és amely ezen irányelv 5. cikkével azonos tartalommal bír, alapvető jelentőségű és magában foglalja azt a követelményt, hogy a fogyasztónak ténylegesen meg kell ismernie valamennyi kikötést. A szolgáltató által közölt információk alapján dönt ugyanis a fogyasztó arról, hogy szerződéses viszonyba lép‑e a szolgáltatóval.(27)
63. Végül pedig az sem vitatott, hogy ez a követelmény kiterjesztően értelmezendő: nem korlátozódhat az alaki és nyelvtani szempontból érthető jellegre, hanem azt foglalja magában, hogy a fogyasztó egyértelmű és érthető kritériumok alapján előre láthassa a számára ebből eredő gazdasági következményeket, mint például a költségek őt terhelő esetleges módosulását.(28) Ebben az összefüggésben az általánosan tájékozott, észszerűen figyelmes és körültekintő, átlagos fogyasztó figyelmi szintjét kell alapul venni.(29)
64. E tekintetben számomra alapvető jelentőségűnek tűnik, főként a hosszú távú kölcsönökkel esetlegesen járó, különösen nagy terhet jelentő pénzügyi kötelezettségek esetében, hogy a szolgáltatók elegendő információt nyújtsanak a fogyasztók számára ahhoz, hogy teljes tájékozottság birtokában vállalhassanak kötelezettséget.
65. Pontosabban, mivel a szolgáltató egy minta‑kölcsönszerződést ajánl a fogyasztó részére, könnyen érthető tájékoztatás útján fel kell hívnia a figyelmét a kölcsönszerződés megkötéséből származó, a fogyasztó gazdasági helyzetét érintő esetleges következményekre. A fogyasztónak meg kell értenie, hogy bizonyos pénzügyi előnyök ellenében (mint például az alacsony kamatláb) bizonyos szintű kockázatot vállal. Arra is szükséges rámutatni, hogy ingatlannal nem fedezett hitelek esetében a 93/13 irányelvből származó általános tájékoztatási kötelezettségen felül a fogyasztói hitelszerződésekre vonatkozó irányelvek által előírt külön kötelezettségeknek is meg kell felelni.(30)
66. Visszatérve a jelen ügyre, noha az észszerűen figyelmes és körültekintő, átlagos fogyasztó főszabály szerint képes azt felfogni, hogy az árfolyam ingadozhat, ugyanakkor világos tájékoztatást kell kapnia arról, hogy külföldi pénznemben nyilvántartott kölcsönszerződés aláírásával bizonyos mértékű árfolyamkockázatot vállal, amely gazdaságilag nehezen viselhetővé válhat, amennyiben az a pénznem, amelyben jövedelmét kapja, leértékelődik.(31)
67. Ilyen összefüggésben azt kell megkövetelni a szolgáltatótól, jelen esetben a banktól, hogy a tárgyra vonatkozó szakértelmére és ismereteire tekintettel felhívja a figyelmet az átváltási árfolyam lehetséges változásaira és a devizában felvett kölcsönnel összefüggő kockázatokra, különösen, ha a kölcsönfelvevő nem ebben a pénznemben kapja a jövedelmét.
68. Mindazonáltal észszerűtlennek tűnik számomra, hogy a hitelszerződés megkötésének stádiumában olyan későbbi események vagy változások bekövetkezéséről kelljen a szolgáltatónak tájékoztatnia a fogyasztót, amelyeket nem láthatott előre. Csak olyan információ nyújtása várható el a szolgáltatótól, amelynek objektíve birtokában van, vagy kellene lennie a szerződés megkötésének pillanatában.
69. A jelen ügyben, arra vonatkozó bizonyítékok hiányában, hogy a bank a román lej és a svájci frank váltási árfolyamának 2007‑es évtől megfigyelt drámai mértékű emelkedését előre láthatta volna, és erről szándékosan nem tájékoztatta a hitelfelvevőket, véleményem szerint teljesen észszerűtlen azt elvárni, hogy az árfolyamkockázatot egyedül a szolgáltató viselje. Mindazonáltal a nemzeti bíróság feladata annak vizsgálata, hogy a szolgáltató ténylegesen lehetővé tette‑e az érintett fogyasztók számára, hogy a kölcsönszerződés feltételeinek tartalmát megértsék, valamint azt, hogy annak gazdasági következményeit teljeskörűen felmérjék.
70. Ebből a szempontból a jelen ügy problematikája különbözik a Kásler és Káslerné Rábai ítélet alapjául szolgáló ügyétől.
71. Abban az ügyben azt kellett eldönteni, hogy a releváns ténybeli elemek összességére tekintettel, mint a hitelező által a kölcsönszerződés megkötése során közzétett reklám és tájékoztatás, az általánosan tájékozott, észszerűen figyelmes és körültekintő, átlagos fogyasztó nem csak felismerni képes a külföldi pénznem eladási és vételi árfolyama között a pénzpiacon általánosságban megfigyelt különbség fennállását, hanem képes‑e értékelni is a végső soron általa megfizetendő törlesztőrészletek kiszámítására alkalmazott eladási árfolyam alkalmazásának rá nézve – esetlegesen jelentős – gazdasági következményeit is, és ennélfogva az általa felvett kölcsön teljes költségét.(32) Emlékeztetnék arra, hogy a hivatkozott ügy tárgya nem közvetlenül az árfolyamingadozás volt, hanem az a körülmény, hogy a havi törlesztőrészleteket a bank által alkalmazott eladási árfolyamon számították ki.
72. Következésképpen az a követelmény, amely szerint a szerződési feltételnek világosnak és érthetőnek kell lennie, a kölcsön visszafizetésének pénznemét rögzítő feltétel esetében azt jelenti, hogy annak nem csak alaki és nyelvtani szempontból, hanem a konkrét tartalom vonatkozásában is érthetőnek kell lennie a fogyasztó számára, abban az értelemben, hogy az általánosan tájékozott, észszerűen figyelmes és körültekintő, átlagos fogyasztó nem csupán azt legyen képes felismerni, hogy annak a devizának az árfolyama, amelyben a kölcsönszerződést megkötötték, emelkedhet vagy csökkenhet, hanem értékelni kell tudnia egy ilyen feltétel pénzügyi kötelezettségeire gyakorolt – esetlegesen jelentős – gazdasági következményeit is. Ez a követelmény azonban nem terjedhet a szolgáltató arra való kötelezéséig, hogy olyan előreláthatatlan, jövőben bekövetkező változásokról tájékoztassa a fogyasztót, mint az alapeljárás tárgyát képező devizaárfolyam‑ingadozások, és hogy ennek következményeit maga a szolgáltató viselje.
Az első kérdésről: a „jelentős egyenlőtlenség” fennállásának megállapítására irányadó időpont
73. A kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja megtudni, hogy úgy kell‑e értelmezni a 93/13 irányelv 3. cikkének (1) bekezdését, hogy a felek szerződésből eredő jogai és kötelezettségei közötti „jelentős egyenlőtlenség” fennállását szigorúan a szerződés megkötésének időpontjára figyelemmel kell értékelni, vagy a szerződéskötést követő olyan változást is figyelembe lehet venni, amely a fogyasztó számára túlzott pénzügyi terhet jelent a szerződés megkötésének időpontjához képest.
74. Elöljáróban célszerűnek tartom megjegyezni, hogy a 93/13 irányelv felépítéséből és az általa előírt védelmi rendszerből következően ennek a kérdésnek csak akkor van értelme, ha arra jutunk, hogy a szóban forgó feltétel nem tartozik ezen irányelv 4. cikke (2) bekezdésének hatálya alá – vagyis nem a szolgáltatás tárgyával vagy árával kapcsolatos, illetve nem világosan és érthetően van megfogalmazva –, ily módon tisztességtelen jellegét érdemben szükséges megvizsgálni. Ellenkező esetben nincs jelentősége ennek a kérdésnek.
75. Feltéve, hogy a Bíróságnak pontosítania kell, hogy mely időpontban állapítandó meg „jelentős egyenlőtlenség” fennállása a felek jogai és kötelezettségei között a 93/13 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése értelmében,(33) azon a véleményen vagyok, hogy az említett irányelv rendelkezéseinek szövegezéséből, valamint az általa létesített fogyasztóvédelmi rendszerből következően az ilyen egyenlőtlenség fennállásának értékelése a szóban forgó szerződés megkötésének időpontjában adott körülmények és rendelkezésre álló információk alapján végzendő el.
76. Először is, az említett irányelv vonatkozó rendelkezéseinek szövege alapján, 3. cikkének (1) bekezdése értelmében egy szerződési feltétel akkor tekinthető tisztességtelen jellegűnek, ha a „[a felek] szerződésből eredő jogaiban és kötelezettségeiben jelentős egyenlőtlenséget idéz elő”. Ez a rendelkezés tehát a priori kizárja a szóban forgó szerződés megkötését követő eseményekre vagy fejleményekre való hivatkozás lehetőségét.
77. Ugyanígy, a hivatkozott irányelv 4. cikkének (1) bekezdése értelmében „valamely szerződési feltétel tisztességtelen voltát […] a szerződéskötés időpontjában a szerződés tárgyát képező áru vagy szolgáltatás természetének, a szerződéskötés valamennyi körülményének, továbbá e szerződés vagy más olyan szerződés összes többi feltételének figyelembevételével kell megítélni, amelytől e szerződés függ”(34).
78. Ezek a rendelkezések elég világosan kimondják, hogy egy szerződési feltétel tisztességtelen jellege az érintett szerződés megkötésének időpontjához viszonyítva értékelendő.
79. Másodsorban pedig, ami a 93/13 irányelv célkitűzését illeti, az arra irányul, hogy védelmet biztosítson a fogyasztó számára olyan szerződési feltételek eladók vagy szolgáltatók általi beiktatásával szemben, amelyekről bebizonyosodik, hogy a szerződés megkötésének valamennyi körülményére, valamint az összes többi szerződéses feltételre figyelemmel(35) a szerződő felek közötti jelentős egyenlőtlenség létrehozásához vezetnek. Ebben az összefüggésben fontos megvizsgálni, hogy a szolgáltató a fogyasztóval szembeni tisztességes és méltányos eljárása esetén észszerűen elvárhatta‑e, hogy a fogyasztó szerződést kössön vele.(36)
80. Noha a 93/13 irányelv alkalmazásában magától értetődő, hogy egy szerződési feltétel tisztességtelen jellegének – így tehát a fogyasztó kárára a felek között fennálló jelentős egyenlőtlenségnek – értékelésekor figyelemmel kell lenni mindazon körülményre, amelyről a szolgáltatónak a szerződés megkötésének időpontjában tudomása lehetett, és amely a későbbi teljesítésre kihathatott; az értékelés semmiképp nem függhet a szerződés megkötését követő, a felek akaratától független események bekövetkeztétől.
81. Véleményem szerint, ha a 93/13 irányelv alapján szankcionálják is azokat a szerződési feltételeket, amelyek a szolgáltató javára fennálló egyenlőtlenséghez vezettek, a szolgáltató akkor sem tehető felelőssé a szerződés megkötését követő, az akaratától függetlenül bekövetkezett eseményekért. Ellenkező esetben nem csak a szolgáltatót terhelő kötelezettségek minősülnének aránytalannak, hanem a jogbiztonság elve is sérülne.
82. E tekintetben el kell határolni azt az esetet, amikor egy szerződéses feltétel magában hordozza a felek közötti egyenlőtlenséget, ám az csak a szerződés teljesítése során válik nyilvánvalóvá, attól az esettől, amikor bár az adott feltétel nem tisztességtelen, a fogyasztó az őt terhelő kötelezettségeket a körülményeknek a szerződés megkötését követő, a felek akaratán kívül eső változása okán túlzottnak értékeli.
83. Az első esetben, amely nevezetesen a Bíróság által a 2013. március 21‑i RWE Vertrieb ítélet (C‑92/11, EU:C:2013:180) alapjául szolgáló ügyben elbírált helyzetnek felel meg, és amely arra vonatkozott, hogy a szolgáltató egy szabványfeltétel beiktatása útján szolgáltatásának (gázellátás) árát egyoldalúan megemelheti‑e; a szerződés „utólagos módosulása” egy olyan szerződéses feltétel tényleges alkalmazásában állt, amely már kezdettől tisztességtelennek minősült, mivel jelentős egyenlőtlenséget teremtett a felek között.
84. Ezzel szemben a második eset, amelyben bár nincs szó tisztességtelen feltételről, azonban a fogyasztó az őt terhelő kötelezettségeket a körülmények változása okán túlzottnak értékeli, nem tartozik a 93/13 irányelv által biztosított védelem körébe.(37)
85. Ilyennek tűnik számomra az az eset, amikor egy devizában megkötött kölcsönszerződés egyik feltétele azt írja elő, hogy a kölcsönfelvétel pénznemével azonos pénznemben kell a havi törlesztőrészleteket teljesíteni, ezáltal a nemzeti fizetőeszköz leértékelődése esetén az árfolyamkockázatot a fogyasztóra terheli.
86. Úgy tűnik, hogy ez a rendelkezés nem rejt magában egyenlőtlenséget. Meg kell ugyanis állapítani, hogy az árfolyamingadozás, amely – emlékeztetni szeretnék – csökkenő és növekvő egyaránt lehet, a kölcsönszerződés feleinek akaratától független körülmény. Az a tény, hogy a hitelfelvevő által teljesítendő szolgáltatás az árfolyamváltozás miatt, a nemzeti fizetőeszközre váltással nehezebbé vált, nem vezethet az árfolyamkockázat hitelezőre való terheléséhez.
87. Egyébiránt, jelentős egyenlőtlenség megállapításához a kölcsönadott és a visszafizetett összeg közötti különbség fennállására lenne szükség. Márpedig ilyen különbség nem áll fenn: a pénzügyi intézmény meghatározott mennyiségű pénzegységet adott kölcsön és jogában áll az, hogy ugyanennyi pénzegységet kapjon vissza.
88. Másként fogalmazva, az árfolyamkockázat fogyasztóra való terhelése önmagában nem hoz létre jelentős egyenlőtlenséget, tekintettel arra, hogy nem a szolgáltató (jelen esetben a bank) határozza meg a szerződés megkötését követően érvényben lévő árfolyamot.
89. Jóllehet jelentős egyenlőtlenség olyan eseményekre tekintettel is fennállhat, amelyeket a pénzügyi szolgáltató a szerződés megkötésének időpontjában ismert vagy előre láthatott, ez nem vonatkozik olyan eseményekre, amelyek az adott szerződés ideje alatt, a felek akaratán kívül álló okból következnek be.
90. Következésképpen, illetve arra az esetre, ha szükségesnek mutatkozna megválaszolni az első kérdést, azt javaslom, hogy a Bíróság a következő választ adja: a 93/13 irányelv 3. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a felek szerződésből eredő jogai és kötelezettségei közötti jelentős egyenlőtlenség fennállását minden olyan körülményre tekintettel kell értékelni, amelyet a szolgáltató a szerződés megkötésekor észszerűen előre láthatott. Ezzel szemben nem értékelhető úgy, hogy ilyen egyenlőtlenség áll fenn olyan, a szerződés megkötését követően bekövetkezett, nem a szolgáltatótól függő, illetve általa előre nem látható változások alapján, mint az árfolyamváltozás.
Végkövetkeztetések
91. A fent kifejtettekre tekintettel azt javaslom a Bíróságnak, hogy a Curtea de Apel Oradea (nagyváradi fellebbviteli bíróság, Románia) által feltett kérdésekre a következő válaszokat adja:
1) A fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5‑i 93/13/EGK tanácsi irányelv 4. cikkének (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a kérdést előterjesztő bíróságra tartozik a szóban forgó kölcsönszerződések természetének, általános rendszerének és kikötéseinek értékelése azok jogi és ténybeli összefüggéseire is figyelemmel, amennyiben az érintett feltétel, amelynek értelmében a kölcsönösszeg a folyósításkori pénznemben fizetendő vissza, a nemzeti jogi szabályozás rendelkezéseit tükrözi a hivatkozott irányelv 1. cikkének (2) bekezdése értelmében. Ennek hiányában, a nemzeti bíróságnak úgy kell értékelnie, hogy ez a feltétel a „szerződés elsődleges tárgyának” fogalmi körébe tartozik, ily módon kizárt annak vizsgálata, hogy tisztességtelennek minősül‑e. Ez lehet a helyzet olyan kölcsönszerződési feltétel esetén, amely alapján a hitelfelvevő ugyanabban a pénznemben tartozik a hitelt visszafizetni, mint amelyben felvette azt.
2) Az a követelmény, amely szerint a szerződési feltételnek világosnak és érthetőnek kell lennie, a kölcsön visszafizetésének pénznemét rögzítő feltétel esetében azt jelenti, hogy annak nem csak alaki és nyelvtani szempontból, hanem a konkrét tartalom vonatkozásában is érthetőnek kell lennie a fogyasztó számára, abban az értelemben, hogy az általánosan tájékozott, észszerűen figyelmes és körültekintő, átlagos fogyasztó nem csupán azt legyen képes felismerni, hogy annak a devizának az árfolyama, amelyben a kölcsönszerződést megkötötték, emelkedhet vagy csökkenhet, hanem értékelni kell tudnia egy ilyen feltétel pénzügyi kötelezettségeire gyakorolt – esetlegesen jelentős – gazdasági következményeit is. Ez a követelmény azonban nem terjedhet a szolgáltató arra való kötelezéséig, hogy olyan előreláthatatlan, jövőben bekövetkező változásokról tájékoztassa a fogyasztót, mint az alapeljárás tárgyát képező devizaárfolyam‑ingadozások, és hogy ennek következményeit maga a szolgáltató viselje.
3) A 93/13 irányelv 3. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a felek szerződésből eredő jogai és kötelezettségei közötti jelentős egyenlőtlenség fennállását minden olyan körülményre tekintettel kell értékelni, amelyet a szolgáltató a szerződés megkötésekor észszerűen előre láthatott. Ezzel szemben nem értékelhető úgy, hogy ilyen egyenlőtlenség áll fenn olyan, a szerződés megkötését követően bekövetkezett, nem a szolgáltatótól függő, illetve általa előre nem látható változások alapján, mint az árfolyamváltozás.