T‑18/05. sz. ügy
IMI plc és társai
kontra
Európai Bizottság
„Verseny – Kartellek – A rézből készült vízvezetékcsövek ágazata – Az EK 81. cikk megsértését megállapító határozat – Folyamatos és több elemből álló jogsértés – A részvétel megszakítása – Bírságok – A kartellben való korlátozott részvétel”
Az ítélet összefoglalása
1. Verseny – Közigazgatási eljárás – Jogsértést megállapító bizottsági határozat – A jogsértésnek és a jogsértés időtartamának a Bizottságra háruló bizonyítása
(EK 81. cikk, (1) bekezdés)
2. Verseny – Közigazgatási eljárás – Kifogásközlés – Szükséges tartalom
3. Verseny – Bírságok – Bírságkiszabási iránymutatás – Különböző rugalmassági tényezőket figyelembe vevő számítási módszer
(EK 229. cikk; 17. tanácsi rendelet, 15. cikk, (2) bekezdés, és 1/2003 tanácsi rendelet, 23. cikk, (2) bekezdés; 98/C 9/03 bizottsági közlemény)
4. Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – A bírság alóli mentesítés vagy a bírság csökkentése az eljárás alá vont vállalkozás együttműködése miatt
(96/C 207/04 bizottsági közlemény)
5. Verseny – Bírságok – Bírságot kiszabó határozat – Indokolási kötelezettség – Terjedelem
(EK 253. cikk; 17. tanácsi rendelet, 15. cikk, (2) bekezdés, és 1/2003 tanácsi rendelet, 23. cikk, (2) bekezdés)
6. Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – Szempontok – A jogsértés súlya
(17. tanácsi rendelet, 15. cikk, (2) bekezdés, és 1/2003 tanácsi rendelet, 23. cikk, (3) bekezdés; 98/C 9/03 bizottsági közlemény, 1.A. pont)
7. Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – Szempontok – A jogsértés súlya – Az érintett termékek piacának mérete – Figyelembevétel
(17. tanácsi rendelet, 15. cikk, (2) bekezdés, és 1/2003 tanácsi rendelet, 23. cikk, (2) bekezdés; 98/C 9/03 bizottsági közlemény, 1.A. pont)
1. Az EK 81. cikk (1) bekezdése csak akkor alkalmazandó, ha fennáll legalább két fél szándékegysége, amelynek a megnyilvánulási formája nem lényeges, amennyiben a felek szándékának hű kifejezését képezi.
A jogsértés időtartamának közvetlen bizonyítására alkalmas bizonyítékok hiányában a Bizottság köteles olyan bizonyítékokat bemutatni, amelyek időben kellően közeli tényekre vonatkoznak, hogy ésszerűen elfogadható legyen az, hogy e jogsértés a két meghatározott időpont között megszakítás nélkül folytatódott.
Noha a jogsértő magatartás két megnyilvánulását elválasztó időszak releváns kritériumot jelent a jogsértés folyamatos jellegének bizonyításakor, azon kérdés, hogy az említett időszak elegendően hosszú‑e a jogsértés megszakításához, vagy sem, nem vizsgálható absztrakt módon. Épp ellenkezőleg, a kérdéses kartell működésével összefüggésben kell értékelni.
A Bizottság tévesen alkalmazza a jogot, ha megállapítja valamely vállalkozás kartellben való megszakítatlan részvételét, noha egyetlen összejátszást eredményező kapcsolat és egyetlen ilyen jellegű más megnyilvánulás sem róható fel e vállalkozásnak abban az időszakban, amely több mint egy évvel túllépi azon időközöket, amelyeken belül a kartell tagjai rendszerint kinyilvánítják a verseny korlátozására irányuló szándékukat.
(vö. 88–90., 96. pont)
2. A kifogásközlésnek lehetővé kell tennie az érdekeltek számára azt, hogy megismerhessék azokat a magatartásokat, amelyeket a Bizottság részükről kifogásol. Ez a követelmény teljesül akkor, ha a végleges határozat az érintetteket nem teszi felelőssé a kifogásközlésben ismertetettektől eltérő jogsértésekért, és csak olyan tényeket állapít meg, amelyekről az érdekeltek kifejthették álláspontjukat. A Bizottság végleges határozatának azonban nem feltétlenül kell a kifogásközlés másolatának lennie. A kifogásközlés és a végleges határozat közötti ellentmondás esetén a védelemhez való jog csak akkor sérül, ha a végleges határozat olyan kifogást tartalmaz, amely a kifogásközlésben nincs kifejtve olyan módon, hogy az alapján a címzettek meg tudják magukat védeni. A meghallgatáshoz való jog ugyanis valamennyi olyan ténybeli vagy jogi elemre kiterjed, amelyek a határozat alapját képezik, de nem terjed ki a hatóság által elfogadni szándékozott végleges állásfoglalásra.
(vö. 106., 108–109. pont)
3. A 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése és az ESZAK‑Szerződés 65. cikkének (5) bekezdése alapján kiszabott bírság megállapításának módszeréről szóló iránymutatás ugyan nem minősül jogszabálynak, mégis olyan, a gyakorlatban követendő magatartási szabályt tartalmaz, amelytől a Bizottság egyes esetekre nézve nem térhet el anélkül, hogy olyan magyarázatot ne adna erre, amely összeegyeztethető az egyenlő bánásmód elvével. A Törvényszék feladata tehát annak vizsgálata a bizottsági határozatban kiszabott bírságok jogszerűségének felülvizsgálata keretében, hogy a Bizottság a mérlegelési jogkörét az említett iránymutatásban meghatározott módszert követve gyakorolta‑e, és amennyiben a Törvényszék azt állapítja meg, hogy a Bizottság e módszertől eltért, meg kell vizsgálnia, hogy ez az eltérés igazolt‑e, és a jogilag megkövetelt módon indokolt‑e.
A Bizottság saját mérlegelési jogkörének az iránymutatás elfogadásából származó korlátozásával nem összeegyeztethetetlen a Bizottság alapvető mérlegelési mozgásterének fenntartása. Az iránymutatás számos olyan rugalmas elemet tartalmaz, amely lehetővé teszi, hogy a Bizottság diszkrecionális jogkörét a 17. és az 1/2003 rendelet Bíróság által értelmezett rendelkezéseinek megfelelően gyakorolja. Ennélfogva azokon a területeken, ahol a Bizottság megőrizte mérlegelési mozgásterét, az e mérlegelésekre vonatkozó jogszerűségi felülvizsgálat a nyilvánvaló mérlegelési hiba hiányának vizsgálatára korlátozódik. A Bizottság mérlegelési mozgástere és az azzal kapcsolatban általa meghatározott korlátok főszabály szerint nem kötik a bíróságot korlátlan felülvizsgálati jogkörének gyakorlásában, ami feljogosítja a bíróságot a Bizottság által kiszabott bírság összegének törlésére, mérséklésére, illetve növelésére.
(vö. 117–121. pont)
4. Noha a kartellügyek esetében a bírságok alóli mentességről és a bírságok csökkentéséről szóló 1996. évi közlemény olyan jogos elvárásokat teremtett, amelyekre azok a vállalkozások hivatkozhatnak, amelyek valamely kartell létezéséről kívánják tájékoztatni a Bizottságot, ezen elvárások kizárólag arra vonatkozhatnak, hogy a Bizottság milyen módon veszi figyelembe a hozzájárulásukat, amint kinyilvánították együttműködési szándékukat. Nem tűnik ki sem az említett közlemény szövegéből, sem pedig az általa bevezetett mechanizmusban rejlő logikából, hogy a Bizottság a közigazgatási eljárás során köteles tájékoztatni az együttműködési szándékukat ki nem fejező vállalkozásokat az általa folytatott vizsgálat keretében hozott intézkedésekről vagy a vizsgálat alakulásáról. A kartell valamennyi résztvevője kérheti, hogy a közigazgatási eljárás során bármikor alkalmazzák rá az említett közleményt, függetlenül attól, hogy a Bizottság milyen vizsgálati intézkedéseket hozott. A kartell minden egyes résztvevőjének magának kell eldöntenie, hogy kíván‑e hivatkozni az említett közleményre, és ha igen, mikor.
(vö. 129–130. pont)
5. A versenyjog megsértése címén kiszabott bírságok megállapítása keretében a Bizottság eleget tesz az indokolási kötelezettségnek, ha a határozatában megjelöli az értékelés azon elemeit, amelyek lehetővé tették számára a jogsértés súlyának és időtartamának megállapítását. Az EK 253. cikk nem értelmezhető úgy, hogy az arra kötelezi a Bizottságot, hogy határozataiban magyarázza meg, hogy a bírság összegének kiszámításánál a végleges határozatban ténylegesen alkalmazott megközelítéssel szemben miért nem alkalmazott más, alternatív megközelítéseket.
(vö. 152–153. pont)
6. Azon vállalkozás, amelynek a felelősségét a kartell több ága tekintetében is megállapították, nagyobb mértékben hozzájárul e kartell hatékonyságához és súlyához, mint az ugyanazon kartell kizárólag egyetlen ágában részt vevő jogsértő vállalkozás. Ennélfogva az első vállalkozás súlyosabb jogsértést követ el, mint a második.
A büntetések egyéniesítésének és a személyes felelősségnek az elve alapján a Bizottság az egyes jogsértő vállalkozások kartellben való részvétele relatív súlyának értékelésekor köteles figyelembe venni azon tényt, hogy egyes jogsértő vállalkozások felelősségét adott esetben nem állapították meg e kartell valamennyi ága tekintetében.
A 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése és az ESZAK‑Szerződés 65. cikkének (5) bekezdése alapján kiszabott bírság megállapításának módszeréről szóló iránymutatás alkalmazása keretében ezen értékelést szükségszerűen az egyéniesített kiindulási összeg megállapításának szakaszában kell elvégezni, mivel az enyhítő körülmények figyelembevétele csupán a bírság alapösszegének módosítását teszi lehetővé a kartell jogsértő vállalkozás általi működtetésének módjai alapján. Márpedig azon jogsértő vállalkozás, amelynek e kartell bizonyos ágai tekintetében nem állapították meg a felelősségét, nem játszhatott szerepet az említett ágak működtetésében. A versenyjogi szabályok megsértése a vele szemben megállapított jogsértés korlátozott terjedelme miatt kevésbé súlyos, mint a versenyjogi szabályoknak a jogsértés valamennyi ágában részt vevő jogsértő vállalkozásoknak betudható megsértése.
A Bizottság tehát megsérti az egyenlő bánásmód elvét, amikor a bírságok összegének kiszámításakor elmulasztja figyelembe venni azon tényt, hogy valamely vállalkozás csak a kartell egyik ágában vett részt az ugyanezen kartellben részt vevő többi vállalkozástól eltérően, és ennélfogva különböző helyzeteket azonos módon kezel, anélkül hogy e bánásmód objektíve igazolható lenne.
(vö. 162–164., 166. pont)
7. A közösségi versenyszabályok megsértése súlyának értékelése keretében a Bizottság a vállalkozásra kiszabott bírság kiindulási összegének meghatározásakor figyelembe veheti az érintett piac méretét, ám erre nem feltétlenül köteles. E célból figyelembe veheti az érintett piac forgalmát. Semmiféle ésszerű érv nem követeli meg, hogy e forgalmat bizonyos gyártási költségek kizárásával számítsák ki. Minden ipari ágazatban léteznek ugyanis a végtermékkel járó költségek, amelyeket a gyártó nem képes ellenőrzése alá vonni, egész tevékenységének mégis olyan alapvető elemét képezik, amelyek ebből következően a bírság kiindulási összegének meghatározása során nem zárhatók ki a forgalmából. Az a tény, hogy valamely nyersanyag ára a végtermék végső árának jelentős részét teszi ki, vagy hogy valamely nyersanyag árának ingadozásaival járó kockázatok nagyobbak, mint más nyersanyagok tekintetében, nem cáfolja meg ezt a következtetést.
(vö. 180., 182–183. pont)