A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (második tanács)
2022. október 6.(*)
„Előzetes döntéshozatal – 2008/115/EK irányelv – Harmadik országok jogellenesen tartózkodó állampolgárainak visszatérése – A 15. cikk (1) bekezdése – Őrizetbe vétel – Őrizetbevételi okok – Annak veszélyére alapított általános kritérium, hogy a kitoloncolás tényleges végrehajtása veszélybe kerül – Bűncselekmény elkövetésének veszélye – A bűncselekmény felderítésének és a büntetés kiszabásának a következményei – A kitoloncolási eljárás megnehezítése – Az Európai Unió Alapjogi Chartájának 6. cikke – A szabadsághoz való alapvető jog korlátozása – A jogalap követelménye – Az egyértelműség, az előreláthatóság és a hozzáférhetőség követelménye – Az önkényességgel szembeni védelem”
A C‑241/21. sz. ügyben,
az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Riigikohus (legfelsőbb bíróság, Észtország) a Bírósághoz 2021. április 14‑én érkezett, 2021. március 30‑i határozatával terjesztett elő az
I. L.
és
a Politsei‑ ja Piirivalveamet
között folyamatban lévő eljárásban,
A BÍRÓSÁG (második tanács),
tagjai: A. Prechal tanácselnök (előadó), J. Passer, F. Biltgen, N. Wahl és M. L. Arastey Sahún bírák,
főtanácsnok: J. Richard de la Tour,
hivatalvezető: C. Strömholm tanácsos,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2022. március 17‑i tárgyalásra,
figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:
– az észt kormány képviseletében, N. Grünberg és M. Kriisa, meghatalmazotti minőségben,
– a spanyol kormány képviseletében A. Ballesteros Panizo és M. J. Ruiz Sánchez, meghatalmazotti minőségben,
– az Európai Bizottság képviseletében C. Cattabriga, L. Grønfeldt és E. Randvere, meghatalmazotti minőségben,
a főtanácsnok indítványának a 2022. június 2‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a harmadik országok illegálisan [helyesen: jogellenesen] tartózkodó állampolgárainak visszatérésével kapcsolatban a tagállamokban használt közös normákról és eljárásokról szóló, 2008. december 16‑i 2008/115/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2008. L 348., 98. o.) 15. cikke (1) bekezdésének az értelmezésére vonatkozik.
2 Ezt a kérelmet az Észtországban tartózkodó moldáv állampolgár I. L., akivel szemben az államterületről való kiutasítást elrendelő határozatot hoztak, és a Politsei‑ ja Piirivalveamet (rendőri és határvédelmi hatóság, Észtország; a továbbiakban: PPA) között azon határozat tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő, amellyel a PPA azzal az indokkal rendelte el I. L. őrizetbe vételét, hogy fennáll annak valós veszélye, hogy I. L. olyan bűncselekményt követ el, amelynek a felderítése és büntetése jelentősen megnehezítheti a kitoloncolási eljárást.
Jogi háttér
Az uniós jog
3 A 2008/115 irányelv (16) és (17) preambulumbekezdése a következőket mondja ki:
„(16) A kitoloncolás céljából elrendelt őrizet alkalmazását korlátozni kell, és az arányosság elvét kell rá alkalmazni a felhasznált módszerek és a kitűzött célok vonatkozásában. Az őrizetet kizárólag abban az esetben indokolt, ha az a kiutasítás előkészítését vagy a kitoloncolási eljárás végrehajtását szolgálja, és a kevésbé kényszerítő intézkedések alkalmazása nem bizonyulna elegendőnek.
(17) Az őrizetben lévő harmadik országbeli állampolgárokkal emberséges és méltó módon, alapvető jogaikat, valamint a nemzetközi és nemzeti jogot betartva kell bánni. A nemzeti jog által szabályozott, a bűnüldöző szervek által alkalmazott előzetes letartóztatás sérelme nélkül az őrizetet általában erre szolgáló különleges idegenrendészeti fogdákban kell végrehajtani.”
4 Ezen irányelv 3. cikkének 7. pontja úgy határozza meg „a szökés veszélyét”, hogy az „egy konkrét esetben, jogszabály által meghatározott tárgyilagos kritériumokon nyugvó olyan alapos okok megléte, amelyek alapján feltételezhető, hogy egy kiutasítási eljárás alatt álló harmadik országbeli állampolgár megszökhet”.
5 Ezen irányelv 15. cikkének (1) bekezdése a következőket írja elő:
„A tagállamok – kivéve, ha a konkrét esetben más elégséges, de kevésbé kényszerítő intézkedés is hatékonyan alkalmazható, – kizárólag a kiutasítás előkészítése és/vagy a kitoloncolás végrehajtása céljából őrizetben tarthatják a kitoloncolási eljárás [helyesen: kiutasítási eljárás] alatt álló harmadik országbeli állampolgárt, különösen, ha:
a) fennáll a szökés veszélye; vagy
b) a harmadik ország érintett állampolgára meghiúsítja vagy akadályozza a kiutasítás előkészítését vagy kitoloncolási eljárást.
Az őrizetnek a lehető legrövidebbnek kell lennie, és csak addig tartható fenn, amíg a kitoloncolási intézkedések folynak, és kellő körültekintéssel végrehajtásra kerülnek.”
Az észt jog
6 Az 1998. október 21‑i väljasõidukohustuse ja sissesõidukelu seadus (az államterület elhagyására vonatkozó kötelezettségről és a beutazási tilalomról szóló törvény, RT I 1998, 98, 1575) alapügyben alkalmazandó változata (a továbbiakban: VSS) „A külföldi szökésének veszélye” című 68. §‑ának szövege a következő:
„A kiutasítást elrendelő határozat meghozatala vagy a külföldi őrizetbe vétele esetén mérlegelni kell szökésének veszélyét. A külföldi szökésének veszélye akkor áll fenn, ha:
1) az önkéntes távozásra vonatkozóan a kiutasítást elrendelő határozatban megállapított határidő lejártát követően nem hagyta el Észtországot vagy a Schengeni Egyezmény valamely tagállamát;
2) hamis adatokat vagy hamisított dokumentumokat szolgáltatott az észtországi jogszerű tartózkodás kérelmezése, az e tartózkodás meghosszabbítása iránti kérelem, az észt állampolgárság iránti kérelem, a nemzetközi védelem iránti kérelem vagy a személyazonosító okmányok kérelmezése során;
3) személyazonosságát vagy állampolgárságát illetően jogos kétség merül fel;
4) több alkalommal szándékos bűncselekményt követett el, vagy olyan bűncselekményt követett el, amely miatt szabadságvesztés‑büntetésre ítélték;
5) nem tartotta be a kiutasítást elrendelő határozat betartásának biztosítása érdekében vele szemben hozott felügyeleti intézkedéseket;
6) tájékoztatta a [PPA‑t] vagy a Kaitsepolitseiametetet (belbiztonsági hivatal, Észtország) azon szándékáról, hogy nem tartja be a kiutasítást elrendelő határozatot, vagy a közigazgatási hatóság a külföldi hozzáállása és magatartása alapján erre a következtetésre jut;
7) a vele szemben elrendelt beutazási tilalom hatálya alatt lépett be Észtországba;
8) Észtország külső határának jogellenes átlépése miatt őrizetben van, és nem kapott engedélyt vagy jogot az Észtországban való tartózkodásra;
9) engedély nélkül hagyta el a kijelölt tartózkodási helyet vagy a Schengeni Egyezmény valamely más tagállamát;
10) a külföldön hozott kiutasítást elrendelő határozat bírósági határozat alapján végrehajthatóvá válik.”
7 A VSS „A külföldi őrizete és kitoloncolási intézkedések” című 15. §‑a a következőképpen rendelkezik:
„(1) A külföldi akkor vehető őrizetbe az alábbi (2) bekezdés alapján, ha a jelen törvényben előírt felügyeleti intézkedések nem alkalmazhatók hatékonyan. Az őrizetnek meg kell felelnie az arányosság elvének, és minden esetben figyelembe kell vennie a külföldire vonatkozó releváns tényezőket.
(2) A külföldi akkor vehető őrizetbe, ha az e törvényben előírt felügyeleti intézkedések alkalmazása nem biztosítja a kiutasítást elrendelő határozat hatékony végrehajtását, és különösen ha:
1) fennáll a külföldi szökésének veszélye;
2) a külföldi nem teljesíti együttműködési kötelezettségét; vagy
3) a külföldi nem rendelkezik a visszatéréshez szükséges dokumentumokkal vagy e dokumentumoknak a fogadó államból vagy a tranzitországból való beszerzése késedelmet szenved.
[…]”
Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés
8 I. L. moldáv állampolgár, aki vízummentesség alapján Észtországban tartózkodott.
9 2020. október 12‑én őrizetbe vették, mivel azzal gyanúsították, hogy bántalmazta élettársát és egy másik nőt, valamint károsította egészségüket.
10 2020. október 13‑i ítéletével a Harju Maakohus (harjui körzeti bíróság, Észtország) megállapította, hogy I. L. bűnös a terhére rótt, testi sértésnek minősülő cselekményekben és e bíróság I. L.‑t egy év, egy hónap és huszonnyolc nap szabadságvesztés‑büntetésre ítélte, kétéves próbaidővel. E bíróság ugyanakkor elrendelte I. L. szabadon bocsátását.
11 Ugyanezen a napon a PPA idő előtt megszüntette I. L. észt területen való tartózkodását, majd a Harju Maakohus (harjui körzeti bíróság) helyiségeiben elrendelte I. L. őrizetbe vételét. A PPA ez utóbbi határozatot a VSS 15. §‑a (2) bekezdésének 1. pontja értelmében vett „szökés veszélyének” fennállásával indokolta. Az őrizetbe vételről szóló jegyzőkönyvben feltüntették, hogy az őrizetbe vétel során figyelembe vették az érintett személy által az elkövetett bűncselekmény kapcsán és az elítélését követően tanúsított magatartást. A PPA szerint e körülmények között feltételezhető volt, hogy az érintett személy – az önkéntes távozásra vonatkozó ígérete és az önkéntes távozás elrendelésére irányuló kérelem ellenére – kivonhatja magát a kitoloncolás alól.
12 A PPA I. L.‑lel szemben az észt területről való kiutasítást elrendelő határozatot is kibocsátott, azzal az indokkal, hogy ott jogellenesen tartózkodik.
13 2020. október 15‑i végzésével a Tallinna Halduskohus (tallinni közigazgatási bíróság, Észtország) helyt adott a PPA kérelmének, és engedélyezte I. L. idegenrendészeti fogdában való őrizetbe vételét kitoloncolásának időpontjáig, legfeljebb azonban 2020. december 15‑ig.
14 A Tallinna Ringkonnakohus (tallinni fellebbviteli bíróság, Észtország) 2020. december 2‑i végzésével elutasította az I. L. által a Tallinna Halduskohus (tallinni közigazgatási bíróság) végzésével szemben benyújtott fellebbezést.
15 Időközben I. L.‑t 2020. november 23‑án kitoloncolták Észtországból Moldáviába.
16 I. L. felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Tallinna Ringkonnakohus (tallinni fellebbviteli bíróság) végzésével szemben a Riigikohushoz (legfelsőbb bíróság, Észtország), e végzés hatályon kívül helyezése és az őrizetbe vétele jogellenességének megállapítása iránt. I. L. kérelmében pontosította, hogy megalapozottan nyújthatna be kártérítési keresetet a PPA‑val szemben, ha a Riigikohus (legfelsőbb bíróság) az őrizetbe vétele jogellenességét megállapító ítéletet hozna.
17 A kérdést előterjesztő bíróság pontosítja, hogy az alapeljárás kizárólag I. L. őrizetbe vételének engedélyezésére vonatkozik.
18 A PPA értékelésével ellentétben e bíróság úgy véli, hogy I. L. őrizetbe vételét nem lehetett elrendelni a VSS 15. §‑a (2) bekezdésének 1. pontja értelmében vett „szökés veszélyének” fennállása alapján. Az említett bíróság e tekintetben megállapítja, hogy az alapeljárás körülményei között az e törvény 68. §‑ában felsorolt esetek egyike sem teljesül, amely § tárgya a „szökés veszélye” fogalmának meghatározása.
19 A különösen a VSS 68. §‑ának 4. pontjában meghatározott, a szabadságvesztés‑büntetést megállapító büntetőítélet esetére vonatkozó kritériumot illetően a kérdést előterjesztő bíróság hangsúlyozza, hogy ez jogerős határozat meglétét feltételezi. Márpedig az I. L.‑t elmarasztaló határozat csak azt követően emelkedett jogerőre, hogy a Tallinna Halduskohus (tallinni közigazgatási bíróság) határozatban engedélyezte az őrizetbe vételét.
20 A kérdést előterjesztő bíróság hozzáteszi, hogy az őrizetbe vételt nem lehetett a VSS 15. §‑a (2) bekezdésének 2. és 3. pontjára sem alapítani, amelyek az együttműködési kötelezettség nem teljesítésére, illetve a visszatéréshez szükséges dokumentumok hiányára vonatkoznak.
21 Következésképpen a kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy I. L. őrizetbe vételének jogszerűsége a VSS 15. §‑ának (2) bekezdésében szereplő felsorolás esetleges kimerítő jellegétől függ.
22 Az első értelmezés szerint az őrizetbe vétel VSS 15. §‑ának (2) bekezdésében felsorolt három oka kimerítő jellegű. Mivel I. L. esetében e három ok egyike sem áll fenn, őrizetbe vételét jogellenesnek kell tekinteni.
23 A második értelmezés szerint az említett okok nem kimerítő jellegűek, hanem egy általános kritériumot szemléltetnek, nevezetesen annak veszélyét, hogy a kitoloncolás tényleges végrehajtása veszélybe kerül, amely a VSS 15. §‑a (2) bekezdésének első mondatából következik.
24 A kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy az alapügy körülményei között ténylegesen fennállhat ilyen veszély, mivel valós veszélyt jelentett, hogy I. L. megkísérli a volt élettársával fennálló konfliktus megoldását, és ez alkalommal újabb bűncselekményt követ el. Márpedig az ilyen bűncselekmény bírósági határozat általi megállapítása és szankcionálása, valamint adott esetben a kiszabott büntetés végrehajtása határozatlan időre késleltethette volna a kitoloncolása végrehajtását.
25 E bíróság arra keresi a választ, hogy ez az értelmezés összeegyeztethető‑e a 2008/115 irányelv 15. cikkének (1) bekezdésével.
26 E bíróság szerint különösen az a kérdés vetődik fel, hogy a 2008/115 irányelv 15. cikkének (1) bekezdését lehet‑e úgy értelmezni, hogy az lehetővé teszi az őrizetbe vételt a fent meghatározott általános kritérium, vagyis annak veszélye alapján, hogy a kitoloncolás tényleges végrehajtása veszélybe kerül, vagy az e rendelkezésben kifejezetten említett két ok valamelyikének teljesülnie kell.
27 E körülmények között a Riigikohus (legfelsőbb bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:
„Úgy kell‑e értelmezni a [2008/115 irányelv] 15. cikke (1) bekezdésének első mondatát, hogy a tagállamok őrizetben tarthatják azt a harmadik országbeli állampolgárt, akinek esetében fennáll annak valós veszélye, hogy mialatt szabadlábon van, a kitoloncolás előtt bűncselekményt követ el, amelynek felderítése és büntetése jelentősen megnehezítheti a kitoloncolás végrehajtását?”
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésről
28 Kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2008/115 irányelv 15. cikkének (1) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy az lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy a jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgár őrizetbe vételét kizárólag valamely általános, annak veszélyére alapított kritérium alapján rendeljék el, hogy a kitoloncolás tényleges végrehajtása veszélybe kerül, anélkül, hogy az őrizetbe vételnek az e rendelkezés nemzeti jogbeli átültetésére irányuló szabályozásban előírt és világosan meghatározott különös okai közül valamelyiknek teljesülnie kellene.
29 A kérdést előterjesztő bíróság az általa a Bíróságnak szolgáltatott magyarázatok szerint megállapítja, hogy az alapeljárás körülményei között a VSS 15. cikkének a 2008/115 irányelv 15. cikke (1) bekezdésének az észt jogba történő átültetésére irányuló (2) bekezdésében előírt különös őrizetbe vételi okok egyike sem teljesül, amely okok a szökés veszélyének fennállásán, az együttműködési kötelezettség nem teljesítésén, illetve a visszatéréshez szükséges dokumentumok hiányán alapulnak. E bíróság ugyanakkor úgy ítéli meg, hogy teljesül az előterjesztett kérdésben azonosított általános kritérium, azaz annak veszélye, hogy a kitoloncolás tényleges végrehajtása veszélybe kerül, amennyiben valós volt a veszélye annak, hogy az érintett olyan bűncselekményt követ el, amelynek felderítése és büntetése határozatlan időre késleltethette volna a kitoloncolást.
30 Meg kell állapítani, hogy a 2008/115 irányelv 15. cikkének (1) bekezdése értelmében az érintett őrizetbe vétele kizárólag „a kiutasítás előkészítése és/vagy a kitoloncolás végrehajtása” céljából megengedett.
31 A Bíróság e tekintetben pontosította, hogy a tagállamok őrizetbe vétel útján csak abban az esetben folyamodhatnak az érintett személy szabadságától való megfosztásához, ha a kiutasítást elrendelő határozat kitoloncolás formájában történő végrehajtását az egyes konkrét helyzetek értékelésére tekintettel az érintett személy magatartása veszélyeztetheti (2022. március 10‑i Landkreis Gifhorn ítélet, C‑519/20, EU:C:2022:178, 37. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
32 Ebből következik, hogy a jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgár őrizetének – amennyiben azt kitoloncolás céljából rendelik el – csupán az a célja, hogy biztosítsa azt, hogy a kiutasítási eljárás ténylegesen megtörténjen, és semmilyen büntető célt nem követ (2022. március 10‑i Landkreis Gifhorn ítélet, C‑519/20, EU:C:2022:178, 38. pont).
33 Így a 2008/115 irányelv 15. cikke (1) bekezdésének átültetésére irányuló nemzeti szabályozás alapján valamely tagállam által elrendelt őrizeti intézkedésnek meg kell felelnie az annak veszélyén alapuló általános kritériumnak, hogy a kitoloncolás tényleges végrehajtása veszélybe kerül.
34 Ez azonban nem jelenti azt, hogy a 2008/115 irányelv 15. cikkének (1) bekezdését úgy kell érteni, hogy az általános kritérium, mint olyan, őrizetbevételi oknak minősül, és lehetővé teszi a tagállam számára, hogy kizárólag ezen az alapon őrizeti intézkedést rendeljen el.
35 A 2008/115 irányelv 15. cikkének (1) bekezdése ugyanis kifejezetten két őrizetbevételi okot ír elő, amelyek közül az egyik az ezen irányelv 3. cikkének 7. pontjában meghatározott szökés veszélyének fennállásán, a másik azon a körülményen alapul, hogy az érintett személy meghiúsítja vagy akadályozza a kiutasítás előkészítését vagy a kitoloncolási eljárást.
36 Amint arra a főtanácsnok az indítványának 30–34. pontjában rámutatott, kétségtelen, hogy a 2008/115 irányelv 15. cikke (1) bekezdésének első mondatából és többek között a „különösen” kifejezésből kitűnik, hogy e két ok nem kimerítő jellegű. Ennélfogva a tagállamok az e rendelkezésben kifejezetten előírt két ok kiegészítéseképpen más különös őrizetbevételi okokat is előírhatnak.
37 Mindemellett hangsúlyozni kell, hogy a tagállamok számára biztosított azon lehetőséget, hogy további őrizetbevételi okokat fogadjanak el, szigorúan behatárolják mind a magából a 2008/115 irányelvből, mind pedig az alapvető jogok védelméből, különösen pedig az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Charta) 6. cikkében biztosított szabadsághoz való alapvető jogból eredő követelmények.
38 E tekintetben először is hangsúlyozni kell, hogy – amint arra a jelen ítélet 30–33. pontja emlékeztet – őrizeti intézkedés csak abban az esetben rendelhető el, ha az érintett magatartása veszélyeztetheti a kiutasítást elrendelő határozat kitoloncolás formájában történő végrehajtását, és annak csupán az a célja, hogy biztosítsa a kiutasítási eljárás tényleges megtörténtét.
39 A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy e követelményt tiszteletben tartja az előterjesztett kérdésben azonosítotthoz hasonló, az annak veszélyén alapuló általános kritérium, hogy a kitoloncolás tényleges végrehajtása veszélybe kerül.
40 Másodszor, a kitoloncolás céljából elrendelt őrizet alkalmazását korlátozni kell, és az arányosság elvét kell rá alkalmazni, amint azt a 2008/115 irányelv (16) preambulumbekezdése is megerősíti.
41 Emlékeztetni kell arra, hogy a 2008/115 irányelv a hatékony visszatérési és hazatelepülési politika megvalósítására irányul az érintett személyek alapvető jogainak és méltóságának teljes mértékű tiszteletben tartása mellett (2022. március 10‑i Landkreis Gifhorn ítélet, C‑519/20, EU:C:2022:178, 39. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
42 Így az ezen irányelv hatálya alá tartozó minden őrizetet szigorúan az említett irányelv IV. fejezete rendelkezéseinek keretében kell foganatosítani oly módon, hogy biztosítva legyen egyfelől az arányosság elvének tiszteletben tartása a felhasznált módszerek és a kitűzött célok vonatkozásában, másfelől az érintett harmadik országbeli állampolgárok alapvető jogainak tiszteletben tartása (2022. március 10‑i Landkreis Gifhorn ítélet, C‑519/20, EU:C:2022:178, 40. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
43 Ebből következik, hogy ha valamely tagállam további őrizetbevételi okot hoz létre, az semmi esetre sem vonatkozhat olyan helyzetre, amelyben a kevésbé kényszerítő, különösen az érintett személyek alapvető jogait tiszteletben tartó intézkedések alkalmazása elegendő a kiutasítási eljárás tényleges megtörténtének biztosításához.
44 Ami közelebbről a Charta 6. cikkében kimondott szabadsághoz való alapvető jog védelméből eredő követelményeket illeti, a 2017. március 15‑i Al Chodor ítéletben (C‑528/15, EU:C:2017:213) foglaltakra kell utalni.
45 Ebben az ítéletben a Bíróság rámutatott arra, hogy az egy harmadik országbeli állampolgár vagy egy hontalan személy által a tagállamok egyikében benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó feltételek és eljárási szabályok megállapításáról szóló, 2013. június 26‑i 604/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2013. L 180., 31. o.) 28. cikke azzal, hogy engedélyezi a menedékkérő őrizetbe vételét e rendelettel összhangban az átadási eljárások biztosítása érdekében akkor, ha komoly veszély áll fenn a szökésre, e rendelkezés a szabadsághoz való alapvető jog gyakorlását korlátozza (2017. március 15‑i Al Chodor ítélet, C‑528/15, EU:C:2017:213, 36. pont).
46 Hasonlóképpen, a 2008/115 irányelv 15. cikkének (1) bekezdése azáltal, hogy engedélyezi a kiutasítási eljárás alatt álló harmadik országbeli állampolgár őrizetbe vételét a kiutasítás előkészítése és/vagy a kitoloncolás végrehajtása céljából, a Charta 6. cikkében biztosított szabadsághoz való alapvető jog korlátozását írja elő.
47 E tekintetben a Charta 52. cikkének (1) bekezdéséből az következik, hogy e jog gyakorlása csak a törvény által, és e jog lényeges tartalmának, illetve az arányosság elvének tiszteletben tartásával korlátozható. Mivel a Charta olyan jogokat tartalmaz, amelyek megfelelnek az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950. november 4‑én Rómában aláírt európai egyezményben (kihirdette: az 1993. évi XXXI. tv.; a továbbiakban: EJEE) biztosított jogoknak, a Charta 52. cikkének (3) bekezdése értelmében e jogok tartalmát és terjedelmét azonosnak kell tekinteni azokéval, amelyek az EJEE‑ben szerepelnek, mindamellett hogy az uniós jog azoknak kiterjedtebb védelmet nyújthat. A Charta 6. cikkének értelmezéséhez tehát a védelem minimális szintjeként figyelembe kell venni az EJEE 5. cikkét (2017. március 15‑i Al Chodor ítélet, C‑528/15, EU:C:2017:213, 37. pont).
48 Azon követelményeket illetően, amelyeknek a szabadsághoz való jog korlátozása jogalapjának meg kell felelnie, a Bíróság az EJEB 2013. október 21‑i Del Río Prada kontra Spanyolország ítéletének (CE:ECHR:2013:1021JUD004275009) fényében rámutatott, hogy a szabadságelvonást lehetővé tevő nemzeti jogszabály alkalmazásának a Charta 52. cikkének (1) bekezdéséből eredő követelmények teljesítése érdekében – az önkényesség veszélyét elkerülendő – kellőképpen hozzáférhetőnek, pontosnak és előre láthatónak kell lennie (2017. március 15‑i Al Chodor ítélet, C‑528/15, EU:C:2017:213, 38. pont; lásd ebben az értelemben: 2020. szeptember 17‑i JZ (Szabadságvesztés‑büntetés belépési tilalom esetén) ítélet, C‑806/18, EU:C:2020:724, 41. pont).
49 Ez utóbbi tekintetben a Bíróság hangsúlyozta továbbá, hogy a szabadsággal kapcsolatos – mint a Charta 6. cikkében és az EJEE 5. cikkében meghatározott – biztosítékok célja különösen az, hogy a jogalanyok számára megfelelő védelmet biztosítson az önkényességgel szemben. Így valamely szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtásának – ahhoz, hogy megfeleljen e célkitűzésnek – különösen mentesnek kell lennie a hatóságok részéről megmutatkozó rosszhiszeműség vagy csalárd magatartás bármely formájától (2017. március 15‑i Al Chodor ítélet, C‑528/15, EU:C:2017:213, 39. pont; 2019. február 12‑i TC ítélet, C‑492/18 PPU, EU:C:2019:108, 59. pont).
50 A fentiekből az következik, hogy a kiutasítási eljárás alatt álló harmadik országbeli állampolgár őrizetbe vétele esetén, ami a szabadsághoz való jogába való különösen súlyos beavatkozásnak minősül, szigorú garanciákat kell tiszteletben tartani, mégpedig a jogalap fennállását, az egyértelműséget, az előreláthatóságot, a hozzáférhetőséget és az önkényességgel szembeni védelmet (2017. március 15‑i Al Chodor ítélet, C‑528/15, EU:C:2017:213, 40. pont).
51 A jelen ügyben a jogalap követelményét illetően meg kell állapítani, hogy a szabadsághoz való jog korlátozása az alapeljárás körülményei között a VSS 15. cikkén, vagyis a 2008/115 irányelv 15. cikke (1) bekezdésének végrehajtására irányuló nemzeti jogi rendelkezésen alapul.
52 Ennek megállapítását követően meg kell vizsgálni a fent említett egyéb garanciák tiszteletben tartását az előterjesztett kérdésben említett azon esetben, amikor az érintettet kizárólag valamely általános, annak veszélyére alapított kritérium alapján veszik őrizetbe, hogy a kitoloncolás tényleges végrehajtása veszélybe kerül, anélkül, hogy az őrizetbe vételnek az e nemzeti jogi rendelkezésben előírt különös okai közül valamelyik teljesülne.
53 A jelen ítélet 47‑49. pontjában felidézett ítélkezési gyakorlatnak megfelelően e tekintetben hangsúlyozni kell, hogy az érintett hatóságoknak az egyedi értékelésre vonatkozó jogköre bizonyos előre meghatározott iránymutatások keretébe kell hogy illeszkedjen. Ennélfogva elengedhetetlen, hogy az őrizetbe vétel okát meghatározó kritériumokat egy olyan, kötelező erejű jogi aktus világosan meghatározza, amelynek alkalmazása előre látható (lásd ebben az értelemben: 2017. március 15‑i Al Chodor ítélet, C‑528/15, EU:C:2017:213, 42. pont).
54 Márpedig meg kell állapítani, hogy az annak veszélyén alapuló általános kritérium, hogy a kitoloncolás tényleges végrehajtása veszélybe kerül, nem felel meg az egyértelműség, az előreláthatóság és különösen az önkényességgel szembeni védelem követelményeinek, amint arra az Európai Bizottság helyesen hivatkozott. Egy ilyen kritérium ugyanis a különösen azon tényezők meghatározását illető pontatlansága miatt, amelyeket az illetékes nemzeti hatóságoknak figyelembe kell venniük az alapjául szolgáló veszély fennállásának értékelése céljából, nem teszi lehetővé az érdekelt személyek számára, hogy a megkövetelt bizonyossággal előre lássák, hogy mely esetekben lehet őrizetbe venni őket. Ugyanezen okokból az ilyen kritérium nem nyújt megfelelő védelmet e személyeknek az önkényességgel szemben.
55 A fenti megállapításokra tekintettel az előterjesztett kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2008/115 irányelv 15. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az nem teszi lehetővé a tagállamok számára, hogy a jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgár őrizetbe vételét kizárólag valamely általános, annak veszélyére alapított kritérium alapján rendeljék el, hogy a kitoloncolás tényleges végrehajtása veszélybe kerül, anélkül hogy az őrizetbe vételnek az e rendelkezés nemzeti jogbeli átültetésére irányuló szabályozásban előírt és világosan meghatározott különös okai közül valamelyik teljesülne.
A költségekről
56 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.
A fenti indokok alapján a Bíróság (második tanács) a következőképpen határozott:
A harmadik országok illegálisan [helyesen: jogellenesen] tartózkodó állampolgárainak visszatérésével kapcsolatban a tagállamokban használt közös normákról és eljárásokról szóló, 2008. december 16‑i 2008/115/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 15. cikkének (1) bekezdését
a következőképpen kell értelmezni:
az nem teszi lehetővé a tagállamok számára, hogy a jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgár őrizetbe vételét kizárólag valamely általános, annak veszélyére alapított kritérium alapján rendeljék el, hogy a kitoloncolás tényleges végrehajtása veszélybe kerül, anélkül hogy az őrizetbe vételnek az e rendelkezés nemzeti jogbeli átültetésére irányuló szabályozásban előírt és világosan meghatározott különös okai közül valamelyik teljesülne.
Aláírások