AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG ÍTÉLETE
(harmadik tanács)
2007. február 7.
T‑118/04. és T‑134/04. sz. egyesített ügyek
Giuseppe Caló
kontra
az Európai Közösségek Bizottsága
„Tisztviselők – Igazgató főtanácsadókénti újrabeosztása – Szolgálati érdek – A munkakörök egyenértékűsége – Az Eurostat átszervezése – Igazgatói munkakörbe történő kinevezés – Álláshirdetés – Indokolási kötelezettség – A pályázók érdemeinek értékelése – Megsemmisítés iránti kereset – Kártérítési kereset”
Tárgy: Egyrészt a felperes igazgatói munkakörből főtanácsadói munkakörbe történő újrabeosztásáról szóló 2003. július 9‑i bizottsági határozat és az Eurostat átszervezéséről szóló 2003. október 1‑jei bizottsági határozatnak a felperes újrabeosztását megerősítő része megsemmisítése, valamint a felperes állítólagos nem vagyoni kárának megtérítése, másrészt L. N.‑nek a Mezőgazdasági, Halászati, Strukturálisalap- és Környezeti Statisztikai Igazgatóság igazgatói munkakörébe való kinevezéséről és a felperes e munkakörre vonatkozó pályázatának elutasításáról szóló 2004. március 30‑i bizottsági határozat megsemmisítése iránti kereset.
Határozat: Az Elsőfokú Bíróság a T‑118/04. sz. ügyben kötelezi a Bizottságot, hogy közszolgálati kötelességszegés miatt fizessen a felperesnek egy euró kártérítést. Az Elsőfokú Bíróság a T‑134/04. sz. ügyben kötelezi a Bizottságot, hogy közszolgálati kötelességszegés miatt fizessen a felperesnek 5000 euró kártérítést. Az Elsőfokú Bíróság a kereseteket ezt meghaladó részükben elutasítja. A T‑118/04. sz. ügyben a Bizottság maga viseli saját költségeit, ideértve az Elsőfokú Bíróság előtti, ideiglenes intézkedés iránti eljárás költségeit, valamint a felperes költségeinek – ideértve az Elsőfokú Bíróság előtti, ideiglenes intézkedés iránti eljárás költségeit – ötödét. A T‑118/04. sz. ügyben a felperes maga viseli saját költségeinek – ideértve az Elsőfokú Bíróság előtti, ideiglenes intézkedés iránti eljárás költségei – négyötödét. A T‑134/04. sz. ügyben a Bizottság köteles minden költséget – ideértve az Elsőfokú Bíróság előtti, ideiglenes intézkedés iránti eljárás költségeit – viselni.
Összefoglaló
1. Tisztviselők – Intézményen belüli áthelyezés – Újrabeosztás – Megkülönböztető ismérv
(Személyzeti szabályzat, 4. cikk, 7. cikk, (1) bekezdés és 29. cikk)
2. Tisztviselők – Kinevezésre jogosult hatóság – Hatáskörök gyakorlása
(Személyzeti szabályzat, 2. cikk, (1) bekezdés)
3. Tisztviselők – A szervezeti egységek szervezése – A személyi állomány beosztása
(Személyzeti szabályzat, 7. cikk, (1) bekezdés)
4. Tisztviselők – A szervezeti egységek szervezése – A személyi állomány beosztása
(Személyzeti szabályzat, 7. cikk, (1) bekezdés)
5. Tisztviselők – A szervezeti egységek szervezése – A személyi állomány beosztása
(Személyzeti szabályzat, 7. cikk, (1) bekezdés)
6. Tisztviselők – Az intézmények szerződésen kívüli felelőssége – Közszolgálati kötelességszegés
7. Tisztviselők – Álláshirdetés – Tárgy
(Személyzeti szabályzat, 29. cikk, (1) bekezdés)
8. Tisztviselők – Álláshely-üresedés – A pályázók érdemeinek összehasonlító vizsgálata
(Személyzeti szabályzat, 29. cikk, (1) bekezdés)
9. Tisztviselők – Felvétel – A kinevezés tekintetében a Bizottság tagjaiból álló testület hatáskörébe tartozó álláshely
(Személyzeti szabályzat, 14. cikk)
10. Tisztviselők – Sérelmet okozó határozat – Pályázat elutasítása
(Személyzeti szabályzat, 90. cikk, (2) bekezdés és 91. cikk, (2) és (4) bekezdés)
1. A személyzeti szabályzat rendszeréből az következik, hogy a szoros értelemben vett intézményen belüli áthelyezésre csak akkor kerülhet sor, ha a tisztviselőt megüresedett beosztásba helyezik át. Következésképpen a szoros értelemben vett intézményen belüli áthelyezésre vonatkoznak a személyzeti szabályzat 4. és 29. cikkében szereplő formai követelmények. Ezzel szemben e formai követelmények nem alkalmazandók a tisztviselő újrabeosztása esetén azért, mert az ilyen áthelyezés során nem üresedik meg beosztás.
Mindazonáltal az érintett tisztviselők jogai és jogos érdekei védelmét illetően az újrabeosztásról szóló határozatokra – csakúgy, mint az áthelyezésről szóló határozatokra – vonatkoznak a személyzeti szabályzat 7. cikkének (1) bekezdésében szereplő szabályok, többek között annyiban, hogy a tisztviselő újrabeosztására kizárólag szolgálati érdekből és a munkakörök egyenértékűségének tiszteletben tartásával kerülhet sor.
(lásd a 49., 53. és 99. pontot)
Hivatkozás: a Bíróság 161/80. és 162/80. sz., Carbognani és Coda Zabetta kontra Bizottság egyesített ügyekben 1981. február 24‑én hozott ítéletének (EBHT 1981., 543. o.) 21. pontja; 19/87. sz., Hecq kontra Bizottság ügyben 1988. március 23‑án hozott ítéletének (EBHT 1988., 1681. o.) 6. pontja; C‑116/88. és C‑149/88. sz., Hecq kontra Bizottság egyesített ügyekben 1990. március 7‑én hozott ítéletének (EBHT 1990., I‑599. o.) 11. pontja; C‑398/93. P. sz., Rasmussen kontra Bizottság ügyben 1994. augusztus 9‑én hozott ítéletének (EBHT 1994., I‑4043. o.) 11. pontja; az Elsőfokú Bíróság T‑98/96. sz., Costacurta kontra Bizottság ügyben 1998. január 22‑én hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 1998., I‑A‑21. és II‑49. o.) 36. pontja; T‑23/96. sz., De Persio kontra Bizottság ügyben 1998. szeptember 15‑én hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 1998., I‑A‑483. és II‑1413. o.) 79. pontja; T‑100/00. sz., Campoli kontra Bizottság ügyben 2001. március 6‑án hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2001., I‑A‑71. és II‑347. o.) 29. pontja; T‑103/01. sz., Cwik kontra Bizottság ügyben 2002. november 26‑án hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2002., I‑A‑229. és II‑1137. o.) 30. pontja.
2. A kinevezésre jogosult hatóságra a személyzeti szabályzatban ruházott hatáskörök továbbruházása, vagy az e hatáskörök telepítésére vonatkozó szempontoktól való eltérés csak akkor eredményezheti az adminisztráció aktusának semmisségét, ha ez a továbbruházás vagy eltérés a tisztviselő számára a személyzeti szabályzatban biztosított garanciát vagy a személyzeti politikára vonatkozó, a gondos ügyintézés elvéből fakadó szabályt veszélyeztet.
Következésképpen nem eredményezi e határozat semmisségét az a körülmény, hogy az adminisztráción belüli feltételezett súlyos szabálytalanságokkal jellemezhető különleges helyzetben a tisztviselő újrabeosztásáról szóló határozatot a Bizottság tagjaiból álló testület hozta meg, holott ez az intézmény ezt a hatáskört a személyzeti szabályzat 2. cikke alapján az érintett főigazgatójára ruházta. A határozatnak a hatáskörrel eredetileg rendelkező átruházó hatóság általi elfogadását ugyanis ilyen helyzetben az újrabeosztott tisztviselő érdekei fokozott védelmének kell tekinteni. Ezenfelül összhangban van a gondos ügyintézés elvével az, ha ugyanaz a hatóság fogadja el mind a helyzet súlyosságának kezelése érdekében szükséges adminisztratív intézkedéseket, mind a szerinte a személyzeti politika terén meghozandó határozatokat. Végül az olyan különleges körülmények, mint a feltételezett irányítási szabálytalanságok, teljes mértékben indokolják a gondos ügyintézésre és a humán erőforrások ésszerű felhasználására vonatkozó, a személyzeti szabályzat 2. cikkében szereplő hatáskör-átruházással elérni kívánt, arra irányuló céltól való kivételes eltérést, hogy megkönnyítsék az igények kezelésében közvetlenebbül érintett felelősségi szintekhez való közeledést.
(lásd a 66–68., 70. és 71. pontot)
Hivatkozás: a Bíróság 46/72. sz., De Greef kontra Bizottság ügyben 1973. május 30‑án hozott ítéletének (EBHT 1973., 543. o.) 18. és. 21. pontja; 49/72. sz., Drescig kontra Bizottság ügyben 1973. május 30‑án hozott ítéletének (EBHT 1973., 565. o.) 10. és 13. pontja; a fent hivatkozott De Persio kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 110–112. pontja.
3. Ha bebizonyosodik, hogy valamely főigazgatóságon szabálytalanságok történtek, az adminisztráció nem követ el nyilvánvaló mérlegelési hibát azzal, hogy úgy ítéli meg, szolgálati érdek indokolja valamennyi igazgatónak az általa addig betöltött vezetői munkakörből való elmozdítását és főtanácsadói munkakörbe való újrabeosztását az említett szabálytalanságokra vonatkozó vizsgálat nyugodt körülmények közötti és megfelelő lefolytatatása, különösen pedig az e szabálytalanságokban való esetleges szerepük feltárása érdekében. E tekintetben e célra – amely nem irányul az igazgatók szankcionálására, vagy a szabálytalanságok megszüntetésére – figyelemmel közömbös az a körülmény, hogy a vizsgálatok során bebizonyosodott, semmilyen mulasztás nem róható az adott igazgató terhére, mivel ez utóbbi semmi esetre sem hivatkozhat eredményesen e tényre az újrabeosztásról szóló határozattal szemben, amelyet az elfogadása időpontjában fennálló ténybeli és jogi elemek alapján kell megítélni.
Ezen álláspontot nem kérdőjelezheti meg a Bizottság, illetve konkrétabban azon tagjai állítólagos önös érdeke, akiket állítólag felelősség terhel abban, hogy – miután értesültek arról, hogy alapos gyanú merült fel az érintett főigazgatóság vezetése által elkövetett szabálytalanságokra vonatkozóan – nem hozták meg kellő időben a szükséges intézkedéseket, mivel annak következtében, hogy az adott határozatot nem minősítették a szolgálati érdekkel ellentétesnek, nincs szó hatáskörrel való visszaélésről.
(lásd a 108., 110., 111., 114. és 115. pontot)
Hivatkozás: az Elsőfokú Bíróság T‑59/91. és T‑79/91. sz., Eppe kontra Bizottság egyesített ügyekben 1992. július 10‑én hozott ítéletének (EBHT 1992., II‑2061. o.) 57. pontja; T‑73/96. sz., Forcat Icardo kontra Bizottság ügyben 1997. június 19‑én hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 1997., I‑A‑159. és II‑485. o.) 39. pontja; fent hivatkozott Campoli kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 63. pontja; T‑124/01. és T‑320/01. sz., Del Vaglio kontra Bizottság egyesített ügyekben 2003. június 4‑én hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2003., I‑A‑157. és II‑767. o.) 77. pontja.
4. A szolgálati érdekkel összhangban elfogadott újrabeosztási határozat jogszerűségét önmagában nem érinti az a körülmény, hogy a határozat adminisztráció általi nyilvánosságra hozatala megalapozatlanul megerősíthette azt a vélekedést, hogy az érintett tisztviselő részt vett a szabálytalanságok elkövetésében, vagy legalábbis azzal gyanúsítható. E körülmény azonban releváns lehet az érintett által benyújtott kártérítési kérelem elbírálásakor.
(lásd a 120. és 121. pontot)
5. Mivel a szolgálati érdekből hozott egyszerű belső szervezeti intézkedés, mint amilyen az újrabeosztásról szóló intézkedés, nem veszélyezteti a tisztviselő személyzeti szabályzat szerinti helyzetét vagy a besorolási fokozat és a beosztás közötti megfelelés elvét, meghozatala előtt nem kell meghallgatni az érintettet, és indokolást sem kell fűzni hozzá.
(lásd a 122., 126. és 142. pontot)
Hivatkozás: a fent hivatkozott Hecq kontra Bizottság ügyben 1990. március 7‑én hozott ítélet 14. pontja; a fent hivatkozott Cwik kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 62. pontja.
6. Az adminisztráció a felelőssége megállapítását megalapozó közszolgálati kötelességszegést követ el, ha a nyilvánosság számára szabadon hozzáférhető sajtóközlemény útján azt a benyomást kelti, hogy a szolgálati érdekből újrabeosztott tisztviselőnek köze volt bizonyos szabálytalanságokhoz, még akkor is, ha az újrabeosztásról szóló határozat önmagában nem jogellenes. Az ilyen kötelességszegés nem vagyoni kárt okoz az említett tisztviselőnek, mivel őt olyan helyzetbe hozza, hogy folyamatosan igazolnia kell saját magát mind a kollégák, mind a szervezeti egységen kívüli személyek előtt.
(lásd a 155–157. pontot)
7. Bár az álláshirdetésnek a lehető legpontosabban tájékoztatnia kell az érintetteket a szóban forgó beosztás betöltéséhez szükséges feltételekről, az A2‑es besorolási fokozatú beosztásra vonatkozó álláshirdetés e feltételek meghatározása mellett – a betöltendő munkakör fontosságára tekintettel – hagyhat bizonyos mozgásteret a kinevezésre jogosult hatóság számára. Következésképpen, ha az A2‑es besorolási fokozatú igazgatói munkakörre vonatkozó álláshirdetésben olyan kellően pontos követelmények szerepelnek, amelyek lehetővé teszik a kinevezésre jogosult hatóság számára a különböző pályázók érdemeinek összehasonlító vizsgálatát, az a tény, hogy megfogalmazása megegyezik az ugyanolyan besorolási fokozatú, de eltérő képességeket igénylő beosztásokra vonatkozó, ugyanazon a napon közzétett más álláshirdetések megfogalmazásával, nem teheti jogellenessé az álláshirdetést.
(lásd a 180., 181. és 183. pontot)
Hivatkozás: az Elsőfokú Bíróság T‑178/95. és T‑179/95. sz., Picciolo és Caló kontra Régiók Bizottsága egyesített ügyekben 1997. március 18‑án hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 1997., I‑A‑51. és II‑155. o.) 87. pontja; T‑95/01. sz., Coget és társai kontra Számvevőszék ügyben 2001. szeptember 20‑án hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2001., I‑A‑191. és II‑879. o.) 67. pontja.
8. Ami a tisztviselő A2‑es besorolási fokozatú, nagy felelősséggel járó beosztásra való kiválasztása során esetleg elkövetett hiba értékelését illeti, az ilyen hibának nyilvánvalónak kell lennie, és meg kell haladnia azt a széles mérlegelési jogkört, amellyel a kinevezésre jogosult hatóság a pályázók érdemeinek összehasonlítása és a szolgálati érdek értékelése területén rendelkezik. Az Elsőfokú Bíróság által gyakorolt bírósági felülvizsgálatnak arra a kérdésre kell korlátozódnia, hogy a kinevezésre jogosult hatóság – azokat a körülményeket tekintve, amelyekre értékelését alapította – ésszerű határok között maradt‑e, és mérlegelési jogkörét nem nyilvánvalóan helytelenül vagy az ezen jogkörrel való felruházásakor megállapítottaktól eltérő célokra használta‑e. Az Elsőfokú Bíróság tehát a pályázók érdemeinek és képesítéseinek a kinevezésre jogosult hatóság általi értékelését nem helyettesítheti a saját értékelésével, amennyiben az ügy iratanyagának egyetlen eleme sem enged arra következtetni, hogy az említett hatóság az érdemek és képesítések értékelésekor nyilvánvaló hibát követett el.
Ezen elveket különösen akkor kell alkalmazni, ha az Elsőfokú Bíróságtól annak felülvizsgálatát kérik, hogy a megüresedett beosztás betöltésére kiválasztott pályázó ténylegesen megfelel‑e az álláshirdetésben megkövetelt feltételeknek, többek között rendelkezik‑e az álláshirdetésben megkövetelt szintű szakmai tapasztalattal. E tekintetben az a tény, hogy a felperes a maga részéről megfelelt e feltételeknek, önmagában nem bizonyítja, hogy a kinevezésre jogosult hatóság nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el azzal, hogy az érintett beosztásba más pályázót nevezett ki. Szintén nem minősül ilyen bizonyítéknak az a körülmény, hogy a felperes szakmai tapasztalata magasabb szintű volt, mint a kiválasztott pályázóé.
Konkrétabban, a kinevezésre jogosult hatóság nem lépi túl a széles mérlegelési jogkörét, ha úgy ítéli meg, hogy az a pályázó, aki a Bizottság valamely tagjának kabinetfőnöke volt – e tapasztalat alapján és arra tekintettel, hogy a kabinet mintegy tíz emberből álló igazgatási egység – megfelel a nagyobb igazgatási egység irányítására való elismert képességre vonatkozó feltételnek, mivel e feltétel nem az ilyen egység tényleges irányítására, hanem az irányításra való elismert képességre vonatkozik, amely képesség eredhet jelentősebb számú alkalmazott irányításával nem szükségszerűen járó tapasztalatokból vagy adottságokból.
(lásd a 205., 209., 212. és 213. pontot)
Hivatkozás: a fent hivatkozott Picciolo és Caló kontra Régiók Bizottsága ügyben hozott ítélet 85. pontja; az Elsőfokú Bíróság T‑6/96. sz., Contargyris kontra Tanács ügyben 1997. május 29‑én hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 1997., I‑A‑119. és II‑357. o.) 120. pontja; a fent hivatkozott Coget és társai kontra Számvevőszék ügyben hozott ítélet 92. és 124. pontja; T‑158/01. sz., Tilgenkamp kontra Bizottság ügyben 2002. július 9‑én hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2002., I‑A‑111. és II‑595. o.) 59. pontja; T‑240/01. sz., Cougnon kontra Bíróság ügyben 2003. november 5‑én hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2003., I‑A‑263. és II‑1283. o.) 97. pontja.
9. Nem minősül a személyzeti szabályzat 14. cikke megsértésének, ha a Bizottság valamely tagjának kabinetfőnöke, aki olyan beosztásra pályázik, amelyre vonatkozóan a kinevezés az ezen intézmény tagjaiból álló testület hatásköre, nem vesz részt a kinevezésről szóló határozat elfogadásának előkészítéséért felelős kabinetfőnöki értekezleten, hanem őt ott ugyanazon kabinet más tagja helyettesíti. Ugyanis sem a személyzeti szabályzat 14. cikke, sem más jogi szabály nem írja elő, hogy ha valamely tisztviselő nem foglal állást olyan ügyről, amelynek intézéséhez vagy kimeneteléhez személyes érdeke fűződik, akkor arról a hivatali irányítása alá tartozó tisztviselők sem nyilváníthatnak véleményt. Ezenkívül önmagában az a körülmény, hogy e tisztviselő tagja volt a kinevezésről szóló határozat előkészítésében részt vevő testületnek, nem releváns; egyfelől annak alapján nem lehet úgy tekinteni, hogy a személyzeti szabályzat 14. cikke értelmében e határozat elfogadásáról állást „kellett” volna foglalnia, azonban a határozat előkészítésében nem vett részt, másfelől pedig a határozatot végleges formájában a Bizottság tagjaiból álló testület fogadta el.
(lásd a 246–248. pontot)
10. A valamely pályázat elutasításáról szóló, indokolás nélküli határozattal szemben a személyzeti szabályzat 91. cikkének (4) bekezdése alapján benyújtott kereset esetén a kinevezésre jogosult hatóság e mulasztás pótlása érdekében indokolhatja a határozatot a kereset benyújtását követően is mindaddig, amíg az említett keresetet a panasz kifejezett vagy hallgatólagos elutasításáról szóló határozatra várva felfüggesztették. Ezzel szemben a panasz benyújtásától számított, a személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdése szerinti négy hónapos határidő elteltével, ami a hallgatólagos elutasító határozat meghozottnak tekintendő voltát, és ebből következően a közösségi bíróság előtti eljárás folytatódását jelenti, a kinevezésre jogosult hatóság által adott magyarázatok már nem pótolhatják az indokolás hiányát.
A felperes ugyanis az említett határidő lejártakor valójában ugyanabban a helyzetben van, mint amelyben akkor lenne, ha nem vette volna igénybe a személyzeti szabályzat 91. cikkének (4) bekezdésében biztosított lehetőséget, és ugyanezt a hallgatólagos elutasító határozatot a személyzeti szabályzat 91. cikkének (2) bekezdése alapján, a meghozottnak tekintendővé válása napján támadta volna meg, amely esetben a panaszra a kereset benyújtását követően adott válasz nem pótolhatná az indokolás hiányát. Ha elfogadnánk azt az érvelést, amely szerint a személyzeti szabályzat 91. cikkének (4) bekezdésére alapított keresetet illetően a kinevezésre jogosult hatóság a határozatát nem csak a kereset benyújtását követően indokolhatja, hanem a panasz benyújtásától számított négy hónapos határidő elteltét követően is, az adminisztráció kedvezőbb helyzetbe kerülne annál, mint amelyben a személyzeti szabályzat 91. cikkének (2) bekezdésére alapított kereset esetén lenne. Márpedig, azon kívül, hogy a személyzeti szabályzat 91. cikkének (4) bekezdésében egyáltalán nem szerepel ez a lehetőség, nincs olyan objektív ok, amely indokolhatná ezt a különbséget. Éppen ellenkezőleg, ha a kinevezésre jogosult hatóságot értesítik arról, hogy valamely tisztviselő igénybe vette a személyzeti szabályzat 91. cikkének (4) bekezdésében biztosított lehetőséget, és ennek következtében a közösségi bíróság előtt per van folyamatban, különösen szigorú követelmény vele szemben, hogy a kellő időben indokolja a megtámadott határozatot.
(lásd a 272–274. pontot)
Hivatkozás: a Bíróság 195/80. sz., Michel kontra Parlament ügyben 1981. november 26‑án hozott ítéletének (EBHT 1981., 2861. o.) 22. pontja; C‑115/92. P. sz., Parlament kontra Volger ügyben 1993. december 9‑én hozott ítéletének (EBHT 1993., I‑6549. o.) 23. pontja; C‑150/03. P. sz., Hectors kontra Parlament ügyben 2004. szeptember 23‑án hozott ítéletének (EBHT 2004., I‑8691. o.) 50. pontja; az Elsőfokú Bíróság T‑25/92. sz., Vela Palacios kontra Európai Gazdasági és Szociális Bizottság ügyben 1993. március 3‑án hozott ítéletének (EBHT 1993., II‑201. o.) 25. pontja; T‑351/99. sz., Brumter kontra Bizottság ügyben 2001. július 20‑án hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2001., I‑A‑165. és II‑757. o.) 33. pontja; T‑117/01. sz., Roman Parra kontra Bizottság ügyben 2002. február 20‑án hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2002., I‑A‑27. és II‑121. o.) 26. pontja; T‑281/01. sz., Huygens kontra Bizottság ügyben 2004. július 6‑án hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2004., I‑A‑203. és II‑903. o.) 108. pontja.