Ideiglenes változat
NICHOLAS EMILIOU
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2024. március 7.(1)
C‑774/22. sz. ügy
JX
kontra
FTI Touristik GmbH
(az Amtsgericht Nürnberg [nürnbergi helyi bíróság, Németország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Előzetes döntéshozatal – A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség – Polgári és kereskedelmi ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés – Joghatóság – 1215/2012/EU rendelet – Hatály – Külföldi elemet tartalmazó eljárás – Fogalom – Joghatóság fogyasztói szerződések esetén – A II. fejezet 4. szakasza – Egy fogyasztó és egy utazásszervező között létrejött utazási csomagra vonatkozó szerződés – Ugyanabban a tagállamban lakóhellyel, illetve székhellyel rendelkező szerződő felek – Külföldi utazás céljából kötött szerződés”
I. Bevezetés
1. Az Amtsgericht Nürnberg (nürnbergi helyi bíróság, Németország) által benyújtott jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló 1215/2012/EU rendelet(2) (a továbbiakban: „Brüsszel Ia” rendelet) értelmezésére irányul.
2. E kérelmet egy Németországban lakóhellyel rendelkező fogyasztó által egy ugyanezen államban székhellyel rendelkező utazásszervező ellen a fogyasztó által egy külföldi utazás céljából lefoglalt utazási szolgáltatáscsomagra vonatkozó szerződéssel kapcsolatban indított kereset keretében terjesztették elő. A fogyasztó hátrányt szenvedett e tekintetben állítólag azért, mert az utazásszervező nem teljesítette jogi kötelezettségeit. Az említett bíróság arra keresi a választ, hogy alkalmazandó‑e a „Brüsszel Ia” rendelet egy ilyen jogvitára, és így hivatkozhat‑e a fogyasztó az e rendeletben foglalt, védelmet biztosító joghatósági szabályokra.
3. A jelen kérelem két okból fontos. Először is, lehetőséget ad a Bíróságnak arra, hogy értékes pontosítással szolgáljon a „Brüsszel Ia” rendelet hatályával és az említett különös szabályok alkalmazásával kapcsolatban. Másodszor, a Bíróság által adott válasz jelentőséggel fog bírni az utazók és az idegenforgalmi ágazatban működő vállalkozások számára, amely ágazatban gyakran merülnek fel ilyen jogviták.
II. Jogi háttér
A. A „Brüsszel Ia” rendelet
4. A „Brüsszel Ia” rendelet 18. cikkének (1) bekezdése értelmében „[a] fogyasztó a másik szerződő fél ellen akár annak a tagállamnak a bíróságai előtt, ahol a fél székhellyel rendelkezik, akár – függetlenül a másik fél székhelyétől – saját lakóhelyének bíróságai előtt indíthat eljárást”.
B. A német jog
5. A Zivilprozessordnung (német polgári perrendtartás, a továbbiakban: ZPO) „Általános illetékesség; fogalom” címet viselő 12. §‑a értelmében „[a]z a bíróság, amelynek területén az alperes lakik, mindazokban a perekben illetékes, amelyekre nem állapítható meg más bíróság kizárólagos illetékessége”.
6. A ZPO „Általános illetékesség jogi személyek esetén” címet viselő 17. §‑ának (1) bekezdése értelmében „[a] társaságok […] esetén az a bíróság illetékes, amelynek területén a jogi személy székhelye található. Eltérő rendelkezés hiányában a székhely az a hely, ahol a jogi személy igazgatását ellátják”.
III. A tényállás, a nemzeti eljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés
7. JX egy Nürnbergben (Németország) lakóhellyel rendelkező magánszemély. 2021. december 15‑én külföldi utazásra irányuló utazási csomagra vonatkozó szerződést kötött az FTI Touristik GmbH‑val (a továbbiakban: FTI), egy müncheni (Németország) székhelyű utazásszervezővel egy nürnbergi székhelyű utazási irodán keresztül.
8. Ezt követően JX eljárást indított az FTI ellen az Amtsgericht Nürnberg (nürnbergi helyi bíróság) előtt. JX azt állítja, hogy nem tájékoztatták megfelelően a szóban forgó ország beutazási és vízumelőírásairól, és 1499,86 euró összegű kártérítést követel.
9. JX úgy vélte, hogy az eljáró bíróság – mint lakóhelyének bírósága – joghatósággal és illetékességgel is rendelkezik követelése tekintetében a „Brüsszel Ia” rendelet 18. cikkének (1) bekezdése alapján. Válaszában az FTI azt az álláspontot képviselte, hogy az említett bíróság nem rendelkezik illetékességgel, és ezért el kell utasítania a követelést. Az említett rendelet szabályai nem alkalmazhatók tisztán belföldi tényállásokra. A szóban forgó jogvita ilyennek minősül, mivel mindkét fél ugyanabban a tagállamban rendelkezik lakóhellyel, illetve székhellyel. Az FTI véleménye szerint inkább a ZPO szabályait kell alkalmazni, amelyek alapján más bíróságok rendelkeznek illetékességgel.
10. E körülmények között határozott úgy az Amtsgericht Nürnberg (nürnbergi helyi bíróság), hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:
„Úgy kell‑e értelmezni a [»Brüsszel Ia« rendelet] 18. cikkének (1) bekezdését, hogy e rendelkezés – a joghatóság szabályozásán túl – a nemzeti bíróság illetékességére vonatkozóan az eljáró bíróság által figyelembe veendő szabályozást tartalmaz olyan utazási ügyekben, amelyekben a fogyasztónak minősülő utazó lakóhelye és a vele utazásszervezőként szerződő fél székhelye ugyanabban a tagállamban van, az úti cél azonban nem ezen tagállamban, hanem külföldön található (ún. »nem teljesen belföldi ügyek«), azzal a következménnyel, hogy a fogyasztó – az illetékességre vonatkozó nemzeti előírások kiegészítéseképpen – a lakóhelye szerinti bírósághoz fordulhat az utazásszervezővel szemben fennálló szerződéses igényeivel?”
11. Az FTI, a cseh kormány és az Európai Bizottság nyújtott be írásbeli észrevételeket. A jelen ügyben nem tartottak tárgyalást.
IV. Elemzés
12. A jelen ügy hátterét az a hátrány képezi, amelyet egy fogyasztó elszenvedett egy utazásszervező által részére „utazási csomagként”(3) értékesített utazással kapcsolatban. Ilyesmi sajnos meglehetősen gyakran előfordul. Az elmúlt mintegy három évtizedben a turizmus tömegiparrá vált, és ezek az „utazási csomagok” jelentős arányt képviselnek az utazási piacon. Bár sok fogyasztó számára vonzó az ilyen „utazási csomag” által az utazástervezés tekintetében kínált kényelem, az annak kapcsán tett ígéretek nem mindig teljesülnek. Az utazók túlságosan gyakran szembesülnek problémákkal (mint kétségtelenül JX is(4)) az üdülésük célállomására való utazás során, vagy megérkezésükkor szembesülnek azzal, hogy a szálloda nem megfelelő minőségű, vagy – rosszabb esetben – a helyszínen kárt okozó balesetet szenvednek a rosszul kiválasztott helyi szolgáltatók hanyagsága miatt.(5)
13. Az utazók ilyen hátrányokkal szembeni védelme érdekében az uniós jogalkotó elfogadta az utazási csomagokról szóló irányelvet. E jogi aktus fontos fogyasztói jogokat és azokkal összefüggő utazásszervezői kötelezettségeket állapít meg az utazási csomagokkal kapcsolatban. Többek között azt a kötelezettséget rója az utazásszervezőkre, hogy a szerződéskötést megelőzően nyújtsanak tájékoztatást az utazóknak többek között a tervezett célország útlevél‑ és vízumelőírásairól.(6) Az alapügyben JX úgy véli, hogy az FTI nem tett eleget e tájékoztatási kötelezettségnek az ő kárára, és jogorvoslatot kér. Ezért eljárást indított a kérdést előterjesztő bíróság, azaz a nürnbergi lakóhelye szerinti bíróság előtt.
14. Az alapeljárás jelenlegi, előzetes szakaszában a kérdést előterjesztő bíróságnak meg kell állapítania, hogy illetékességgel rendelkezik‑e a JX által indított eljárás lefolytatására. Arra keresi a választ, hogy a „Brüsszel Ia” rendelet 18. cikkének (1) bekezdése releváns‑e e tekintetben. Ez a rendelkezés, amely a rendelet egyes fogyasztói szerződésekkel kapcsolatos eljárásokra vonatkozó szakaszának, nevezetesen a II. fejezet 4. szakaszának (a továbbiakban: 4. szakasz) részét képezi, két joghatósági szabályt tartalmaz a felperesként eljáró fogyasztó javára. Konkrétabban, a 18. cikk (1) bekezdése értelmében a fogyasztó „a másik szerződő fél” (tehát az eladó vagy szolgáltató) ellen akár i. „annak a tagállamnak a bíróságai előtt, ahol a fél székhellyel rendelkezik” (forum rei), akár ii. „saját lakóhelyének bíróságai előtt” (forum actoris) indíthat eljárást.
15. A kérdést előterjesztő bíróság kérdése a „Brüsszel Ia” rendelet 18. cikkének (1) bekezdésében foglalt forum actoris szabályra vonatkozik, és két kérdést vet fel azzal kapcsolatban. Először is, e bíróság azt kívánja megtudni, hogy alkalmazható‑e az említett szabály a JX által az FTI ellen indított eljáráshoz hasonló eljárásokra. Másodszor, feltételezve, hogy ez a helyzet, a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy az említett szabály csupán joghatóságot biztosít‑e a fogyasztó lakóhelye szerinti tagállam bíróságai számára, azt pedig az említett állam eljárási szabályai határozzák meg, hogy a területén melyik bíróság rendelkezik illetékességgel az ilyen eljárások lefolytatására, vagy az említett szabály közvetlenül joghatóságot és illetékességet is biztosít‑e az említett lakóhely bírósága számára.
16. E kérdések alapjául pragmatikus megfontolások szolgálnak. Ha egyfelől a szóban forgó szabály alkalmazható a JX által az FTI ellen indított eljárásra, és mind a joghatóságot, mind az illetékességet meghatározza, akkor a kérdést előterjesztő bíróság e szabály alapján elbírálhatja az ügyet (mivel – emlékeztetőül – e fogyasztó lakóhelyének bírósága). Másfelől, ha e szabály nem alkalmazható az említett eljárásra, vagy csupán joghatóságot biztosít a német bíróságok számára, akkor a kérdést előterjesztő bíróság nem járhat el. A német eljárási szabályok mindkét esetben az alperes müncheni székhelye szerinti bíróság számára biztosítják az illetékességet.(7)
17. Amint azt a következő pontokban kifejtem, egyértelmű, hogy a „Brüsszel Ia” rendelet 18. cikkének (1) bekezdésében a fogyasztók javára lefektetett forum actoris szabály közvetlenül joghatóságot és illetékességet is biztosít a fogyasztó lakóhelyének bírósága számára (A. szakasz). E szabály mindazonáltal csak külföldi elemet tartalmazó ügyek esetében alkalmazható (B. szakasz). Ebben rejlik a jelen ügy lényege. Bizonytalanság áll fenn ugyanis abban a kérdésben, hogy teljesül‑e ez a követelmény, ha mindkét peres fél (mind a fogyasztó, mind az eladó vagy szolgáltató) ugyanabban a tagállamban rendelkezik lakóhellyel, illetve székhellyel, és az egyetlen külföldi elemet azon utazás célállomása jelenti, amelynek céljából sor került a szóban forgó utazási csomagra vonatkozó szerződés megkötésére (C. szakasz).
A. A fogyasztókra vonatkozó forum actoris szabály mind a joghatóságot, mind az illetékességet meghatározza
18. A kérdést előterjesztő bíróságnak a fogyasztókra vonatkozó forum actoris szabály funkciójával kapcsolatos kétségei gyors választ igényelnek. E válasz magából a „Brüsszel Ia” rendelet 18. cikke (1) bekezdésének szövegéből következik. Az említett bekezdésben foglalt két rendelkezés összehasonlítása tájékoztatást nyújt e tekintetben. A forum rei szabály „annak a tagállamnak a bíróságai[ra]” hivatkozik, ahol a vállalkozó székhellyel rendelkezik. A forum actoris szabály ezzel szemben a fogyasztó „lakóhelyének bíróságai[ra]” hivatkozik. Ez a terminológiai különbség nem lényegtelen. Éppen annak jelzésére irányul, hogy míg az első szabály csupán joghatóságot biztosít a kijelölt állam bírósági rendszere mint egész számára, addig a második szabály joghatóságot és illetékességet is biztosít a fogyasztó lakóhelye szerinti bíróság számára, függetlenül attól, hogy az adott állam eljárási szabályai egyébként melyik bíróság számára biztosítják az illetékességet.(8)
19. Az FTI állításával ellentétben ez az értelmezés pontosan tükrözi az uniós jogalkotó szándékát. A szóban forgó szabállyal ez utóbbi azt kívánta lehetővé tenni a fogyasztó számára, hogy „a lakóhelyéhez a lehető legközelebb” indíthasson eljárást.(9) Ha a fogyasztó lakóhelye szerinti tagállam eljárási szabályai határoznák meg, hogy ezen államban melyik bíróság rendelkezik illetékességgel a fogyasztó követeléseinek elbírálására, akkor ez gyakran nem lenne biztosított pontosan azért, mert e szabályok a Németországhoz hasonló tagállamokban az eladó vagy szolgáltató székhelye szerinti bíróságot jelölnék ki, amely távol eshet a fogyasztó lakóhelyétől (erre a kérdésre később még visszatérek).(10)
B. A fogyasztókra vonatkozó forum actoris szabály csak külföldi elemet tartalmazó ügyek esetében alkalmazható
20. Ahhoz, hogy „Brüsszel Ia” rendelet 18. cikkének (1) bekezdésében foglalt forum actoris szabály alkalmazható legyen, és egy adott eljárás tekintetében meghatározza a joghatóságot, illetve az illetékességet, két együttes követelménynek kell teljesülnie. Először is, az adott eljárásnak logikusan azon joghatósági rendszer (a továbbiakban: brüsszeli rendszer) tárgyi hatálya alá kell tartoznia, amelynek e szabály a részét képezi. Másodszor, teljesülniük kell bizonyos, e szabályhoz kapcsolódó feltételeknek.
21. A második követelmény nem vitatott a jelen ügyben. A szóban forgó feltételek, amelyek a „Brüsszel Ia” rendelet 17. cikkének a 18. cikk (1) bekezdésével összefüggésben értelmezett (1) bekezdéséből következnek, egyértelműen teljesülnek: a felperes „fogyasztónak” minősül, mivel követelése olyan „szerződéssel kapcsolatos”,(11) amelyet „kereskedelmi vagy szakmai tevékenységén kívül eső céllal” kötött egy szolgáltatóval; ez a szerződés a 17. cikk (1) bekezdésében meghatározott kategóriákba tartozik (ezt a szempontot később részletesebben megvizsgálom);(12) az alperes pedig, akivel szemben a követelést érvényesítik, „a másik szerződő fél”.
22. Az első követelményből mindazonáltal egy további feltétel következik a „Brüsszel Ia” rendelet 18. cikke (1) bekezdésének alkalmazása tekintetében. Konkrétan, míg az említett rendeletnek a brüsszeli rendszer hatályát meghatározó 1. cikkének (1) bekezdése hallgat erről a kérdésről,(13) addig a Bíróság az Owusu ítélete(14) óta többször is megállapította, hogy ez a rendszer csak „nemzetközi jellegű”, azaz egynél több országhoz kapcsolódó jogviszonyok esetén alkalmazható.(15)
23. A „nemzetközi jelleg” e hallgatólagos feltétele a „Brüsszel Ia” rendelet jogalapjából, nevezetesen az EUMSZ 81. cikk (2) bekezdéséből ered (és annak fényében elkerülhetetlen). E rendelkezés lehetővé teszi az Európai Unió számára, hogy intézkedéseket állapítson meg az EUMSZ 81. cikknek „a határokon átnyúló vonatkozású polgári ügyek” tekintetében történő igazságügyi együttműködésre vonatkozó (1) bekezdésében meghatározott célok megvalósítása céljából. Az Európai Unió ezzel szemben nem rendelkezik hatáskörrel arra, hogy a joghatóságot ilyen „vonatkozás” nélküli polgári ügyekben szabályozza. A „Brüsszel Ia” rendeletet következésképpen ennek megfelelően kell értelmezni.
24. Az említett feltétel a „Brüsszel Ia” rendelet céljával is összhangban áll. E rendeletet az (uniós) nemzetközi magánjog eszközeként arra a helyzetre dolgozták ki, amikor valamely nemzeti bíróságnak olyan ügyet kell elbírálnia, amely a saját országától eltérő országhoz (vagy országokhoz) is kapcsolódik. E kapcsolat felveti ugyanis annak lehetőségét, hogy e másik ország (vagy e más országok) bíróságai tárgyalják és bírálják el az ügyet, és ennek folytán azt a kérdést, hogy az eljáró bíróság megteheti‑e ezt. A brüsszeli rendszer elsődleges célja az ilyen nemzetközi joghatósági összeütközések kezelése. Bár e rendszer egyes szabályai – köztük a fogyasztókra vonatkozó forum actoris szabály is – mind a joghatóságot, mind az illetékességet meghatározzák (lásd a fenti 18. pontot), a második kérdést csak kiegészítő jelleggel, olyan esetek tekintetében döntik el, amelyekben az első kérdés felmerülhet. E szabályoknak nem feladata, hogy tisztán belső helyzetekben kezeljék a nemzeti illetékességi összeütközéseket.(16)
25. A fenti megfontolásokból következik, hogy a fogyasztókra vonatkozó forum actoris szabály – a „Brüsszel Ia” rendelet összes többi joghatósági szabályához hasonlóan – csak akkor alkalmazható, ha valamely tagállami bíróságnak olyan ügyet kell elbírálnia, amely „külföldi elemet” tartalmaz (azaz releváns módon kapcsolódik egy másik országhoz). Ilyen esetben e szabály mind a joghatóságot, mind az illetékességet meghatározza. Az említett szabály ezzel szemben tisztán belső helyzetekben nem avatkozik be az illetékesség megosztásába.
C. Elegendő külföldi elemet tartalmaz‑e a jelen ügy?
26. Mindezek tisztázását követően, amint azt a kérdést előterjesztő bíróság kifejti, Németországban élénk vita folyik(17) arról, hogy jelen van‑e a „Brüsszel Ia” rendelet 18. cikke (1) bekezdésének alkalmazásához szükséges „külföldi elem” akkor, ha valamely tagállam bíróságának az ezen államban lakóhellyel rendelkező fogyasztó és egy helyi utazásszervező között külföldi utazás céljából kötött utazási csomagra vonatkozó szerződés teljesítésével kapcsolatos jogvitában kell döntést hoznia (ez a helyzet pedig alighanem meglehetősen gyakran előfordul).(18) E kérdés technikai vonatkozásán túlmutatóan az igazi kérdés az, hogy a fogyasztó ebben a helyzetben is indíthat‑e eljárást a lakóhelye szerinti bíróság előtt az említett rendelkezésben foglalt forum actoris szabály alapján.
27. A kérdést előterjesztő bíróság kifejti, hogy a német ítélkezési gyakorlatban és a szakirodalomban eltérő nézetek vannak az ilyen „nem teljesen belföldi ügyekre” vonatkozóan (unechte Inlandsfälle e bíróság szavaival élve). A Bíróság előtt az FTI és a cseh kormány által támogatott uralkodó álláspont szerint a „Brüsszel Ia” rendelet 18. cikkének (1) bekezdése nem alkalmazható ilyen ügyek esetében. A szóban forgó szerződéses jogviszony nem rendelkezik a szükséges „nemzetközi jelleggel”, ha a felek (a fogyasztó és az utazásszervező) ugyanabban a tagállamban rendelkeznek lakóhellyel, illetve székhellyel. Az a körülmény, hogy a szerződés tárgyát képező utazás célállomása külföldön van, nem releváns szempont e tekintetben. A jelen ügyben a Bizottság által támogatott kisebbségi álláspont szerint az említett szabály akkor is alkalmazandó, ha a peres felek ugyanabban az államban rendelkeznek lakóhellyel, illetve székhellyel. Az utazás külföldi célállomása nemzetközi jelleget kölcsönöz jogviszonyuknak.
28. Véleményem szerint a kisebbségi álláspont a helyes. A „külföldi elem” fogalmát ugyanis tágan kell értelmezni a „Brüsszel Ia” rendelet alkalmazásában (1. szakasz). Az utazási csomagra vonatkozó szerződések teljesítésével kapcsolatos ügyek esetében az utazás külföldi célállomása releváns „külföldi elemnek” minősül e tekintetben (2. szakasz). Végezetül sem a 4. szakasz szövege, sem annak célja nem tesz szükségessé eltérő értelmezést (3. szakasz).
1. A „külföldi elem” tág fogalma
29. A kérdéskör kiindulópontjaként egyértelmű, hogy bár a „Brüsszel Ia” rendelet nem határozza meg a szabályainak alkalmazásához szükséges „külföldi elemet”, e fogalmat függetlenül, a hivatkozott rendelet szerkezetének és céljainak megfelelően kell értelmezni annak érdekében, hogy ezáltal e rendelet egységes alkalmazása valamennyi tagállamban biztosítva legyen.(19)
30. Ítélkezési gyakorlatában a Bíróság az Owusu ítélet óta e tekintetben főszabály szerint pragmatikus megközelítést alkalmaz. Véleménye szerint és a fenti 24. pontban kifejtettekkel összhangban egy, valamely tagállam bírósága előtt indított ügy releváns „külföldi elemet” tartalmaz, ha az utóbbi következtében „az e bíróság joghatóságának meghatározására vonatkozó kérdések” merülhetnek fel.(20) Más szóval, a brüsszeli rendszer akkor alkalmazandó, ha az ügyet olyan tényező köti egy külföldi országhoz – legyen az akár egy másik tagállam, akár egy harmadik állam –, amely elegendő azon lehetőség felvetéséhez, hogy az utóbbi ország bíróságai tárgyalják és bírálják el az ügyet,(21) és ennek folytán azon kérdés felvetéséhez, hogy az eljáró tagállami bíróság megteheti‑e ezt (vagy sem). Ilyen helyzetben ugyanis a szóban forgó rendszer szükséges ahhoz, hogy az említett bíróság eldöntse ezt a kérdést.
31. Ezt a kritériumot véleményem szerint nagyvonalúan kell alkalmazni. Ahhoz, hogy a „Brüsszel Ia” rendelet betöltse célját, annak minden olyan esetben alkalmazandónak kell lennie,(22) amikor joghatósági kérdések merülnek fel, többek között annak érdekében, hogy elkerülhető legyen a potenciális joghatósági összeütközések tényleges összeütközésekké válása. Továbbá, mivel a jogbiztonság és a kiszámíthatóság e jogi aktus által kitűzött célja(23) azt feltételezi, hogy a peres felek könnyen előre láthatják, hogy jogvitájukra melyik joghatósági rendszer lesz alkalmazandó, és hogy az eljáró tagállami bíróság könnyen meg tudja állapítani, rendelkezik‑e joghatósággal,(24) a kérdés nem bonyolítható túl. Nem annak vizsgálatáról van szó, hogy a külföldi bíróságok ténylegesen joghatósággal rendelkeznek‑e az adott ügyben történő határozathozatalra.(25) Elegendő, ha az ügyet a szóban forgó külföldi országhoz kapcsoló tényező elfogadható okot jelent ezen ország bíróságai számára az adott ügy tárgyalására és elbírálására.
32. Egy ügy nemzetközi jellege gyakran abból ered, hogy a felperes és az alperes különböző államokban rendelkezik lakóhellyel, illetve székhellyel. Az a körülmény ugyanis, hogy az egyik peres fél az érintett államok egyikének területén rendelkezik lakóhellyel, illetve székhellyel, elfogadható okot jelent mindegyik állam bíróságai számára az ügy tárgyalására és elbírálására (amint azt a „Brüsszel Ia rendelet különböző rendelkezései, többek között a 18. cikk (1) bekezdése is mutatja). Ez azonban nem az egyetlen lehetséges helyzet. Amint arra a Bizottság hivatkozik, abban az esetben, ha a peres felek ugyanabban az államban rendelkeznek lakóhellyel, illetve székhellyel, az ügy nemzetközi jellege – többek között a per tárgyával kapcsolatos – különböző tényezőkből is eredhet.(26)
33. Bár a fent említett kritérium jelen ügyre való alkalmazását a következő szakaszra kívánom hagyni, bemutatok ehelyütt néhány példát. Például, ha valamely tagállam bíróságának olyan ügyet kell elbírálnia, amelyben két, ezen államban lakóhellyel, illetve székhellyel rendelkező peres fél vesz részt, de amely külföldön történt jogellenes károkozással vagy egy másik országban található ingatlan bérletével kapcsolatos, akkor alkalmazni kell a „Brüsszel Ia” rendeletet.(27) Az ügyet a külföldi országhoz kapcsoló tényező mindkét példában „[a] bíróság joghatóságának meghatározására vonatkozó kérdések[et]” vethet fel. Az a körülmény ugyanis, hogy a jogellenes károkozás az említett külföldi ország területén történt, vagy hogy a szóban forgó ingatlan ezen országban található, elfogadható okot jelent ezen ország bíróságai számára az ügy tárgyalására és elbírálására.(28) A „Brüsszel Ia” rendelet megerősíti ezt, mivel ezek a tényezők kifejezett joghatósági okokat képeznek e rendelet 7. cikkének 2. pontja, illetve 24. cikkének 1. pontja alapján.(29) Hasonlóképpen, IRnova ítéletében(30) a Bíróság helyesen vélte úgy, hogy két, ugyanazon tagállamban székhellyel rendelkező peres fél között harmadik országokban lajstromozott szabadalmakhoz fűződő jogok tárgyában zajló per „nemzetközi jellegű”. Ha valamely ország szabadalmat adott meg, annak bíróságai jogosan kívánhatnak eljárni az e szabadalommal kapcsolatos jogvitákban. (31)
34. Kétségtelen, hogy a Bíróság némileg eltérő megközelítést alkalmazott a „Brüsszel Ia” rendelet alkalmazásában szükséges „külföldi elem” tekintetében a Parking és Interplastics,(32) a Generalno konsulstvo na Republika Bulgaria(33) és az Inkreal ítéletben.(34)
35. Az első ítélethez vezető egyesített ügyek egyikében egy másik államban székhellyel rendelkező felperes indított eljárást egy tagállam bíróság előtt az utóbbi államban székhellyel rendelkező alperes ellen. A Bizottság kétségeinek adott hangot azzal kapcsolatban, hogy fennáll‑e a brüsszeli rendszer alkalmazásához szükséges „külföldi elem”. Bár ez az Owusu ítéletet követően nyilvánvaló volt, és a Bíróság hivatkozott is erre az ítéletre, a Bíróság egy kiegészítő jellegű érvet is felhozott. A Bíróság lényegében egy másik uniós jogi aktusra, az európai fizetési meghagyásos eljárás létrehozásáról szóló 1896/2006/EK rendeletre(35) hivatkozott, amely csak „határokon átnyúló ügyekre” alkalmazandó, és amely úgy határozza meg ezt a fogalmat, hogy az olyan ügyeket jelent, „amely[ek]ben legalább az egyik fél az eljáró bíróság székhelye szerinti tagállamtól eltérő tagállamban rendelkezik állandó lakóhellyel vagy szokásos tartózkodási hellyel”. A Bíróság véleménye szerint ez a fogalommeghatározás „főszabály szerint” az ügy nemzetközi jellegének a „Brüsszel Ia” rendelet alkalmazásában történő megállapítását is lehetővé teszi, mivel biztosítani kell az összhangot az említett két jogi aktus egyenértékű fogalmai között. A Bíróság néhány hónappal korábban megállapította, hogy az a helyzet, amikor a felperes az eljáró bíróság székhelye szerinti tagállamtól eltérő tagállamban rendelkezik székhellyel, megfelel e fogalommeghatározásnak.(36)
36. A második ítéletben a Bíróság egyszerűen az előző ítéletet követte, és anélkül, hogy hivatkozott volna ítélkezési gyakorlatának fő vonalára, a „határokon átnyúló ügy” fogalmának az 1896/2006 rendeletben szereplő meghatározását alkalmazta annak elismerésére, hogy a valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy által ezen államnak egy másik országban található konzulátusa ellen indított, az előbbi által az utóbbi részére e másik országban nyújtott szolgáltatásokkal kapcsolatos kereset (nyilvánvalóan) „nemzetközi jellegű” a „Brüsszel Ia” rendelet alkalmazásában. Végül a harmadik ítéletben a Bíróság egyrészt e fogalommeghatározásra, másrészt pedig a fenti 30. pontban felidézett kritériumra hivatkozott annak megállapítása érdekében, hogy a valamely tagállamban székhellyel rendelkező peres felek által egy másik tagállam bíróságai javára kötött joghatósági megállapodások olyan „külföldi elemet” képeznek, amely elegendő az említett rendelet alkalmazásához.(37)
37. Egyetértek a szakirodalom által a nemzetközi jelleg ezen új megközelítésével kapcsolatban megfogalmazott kritikával.(38) Természetesen dicséretes az uniós jog koherenciájának biztosítására irányuló törekvés. Ennek érdekében egy uniós jogi aktussal kapcsolatos fogalommeghatározások és értelmezések olykor átültethetők egy másikra. Azonban nem mindig ez a helyzet. E tekintetben körültekintőnek kell lenni, mivel hasonló fogalmak különböző összefüggésekben különböző jelentésekkel bírhatnak. Csak abban az esetben indokolt így eljárni, ha a szóban forgó jogi aktusok általános rendszerei és célkitűzései kellően hasonlóak egymáshoz. A jelen esetben nem ez a helyzet. Bár a „Brüsszel Ia” rendelet és az 1896/2006 rendelet – amint azt a Bíróság megállapította – a határokon átnyúló vonatkozású polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés területére tartozik, a hasonlóság ki is merül ennyiben.
38. Egyfelől az 1896/2006 rendeletet azért fogadták el, hogy kezeljék azokat a nehézségeket, amelyekkel az adósoktól nem vitatott követeléseket más tagállamokban behajtani kívánó hitelezők szembesülnek. E rendelet célja az ilyen követelések behajtásának egyszerűsítése és felgyorsítása egy olyan egységes eljárás létrehozása révén, amely lehetővé teszi a hitelező számára, hogy olyan bírósági határozatot eszközöljön ki valamely tagállam bíróságától egy ilyen követelésre vonatkozóan, amely könnyen végrehajtható abban a tagállamban, ahol az adós vagyontárgyai találhatók, miközben az Európai Unió egész területén egyenlő lehetőségeket biztosít a védelemhez való jog szempontjából.(39) A „határokon átnyúló ügy” fogalmának e rendeletben szereplő – a felek állandó lakóhelyén és az eljáró megkeresett bíróság székhelyén alapuló – meghatározása bizonyos logikával bír ebben az összefüggésben. Amennyiben a felek ugyanabban az államban rendelkeznek állandó lakóhellyel, az ezen állam bíróságai által ezen állam eljárásjoga alapján biztosított jogorvoslatok általában elegendőek annak biztosításához, hogy a hitelező gyorsan behajthassa követelését. Ezért az említett rendeletben előírt eljárást nem szükséges igénybe venni.
39. Másfelől a „Brüsszel Ia” rendelet célja a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatósági összeütközésekre vonatkozó szabályok egységesítése. Ez a fogalommeghatározás túlságosan szűk, és ezért alkalmatlan e célra. Amint azt a fenti 32. és 33. pontban kifejtettem, joghatósági kérdések akkor is felmerülhetnek, ha a peres felek ugyanabban a tagállamban rendelkeznek lakóhellyel, illetve székhellyel, és ezen állam bíróságai járnak el.(40) Ezenfelül az említett jogi aktus a tagállamok bíróságai által hozott határozatok elismerésére és végrehajtására vonatkozó szabályokat is tartalmaz. A céljuknak való megfelelés érdekében e szabályokat minden olyan esetben alkalmazni kell, amikor valamely tagállam hatóságainak el kell ismerniük vagy végre kell hajtaniuk egy másik tagállam bíróságának határozatát, még ha e határozat az utóbbi államban lakóhellyel, illetve székhellyel rendelkező két személy belső jellegű jogvitájára vonatkozik is.(41) Ez a fogalommeghatározás szintén nem felel meg ennek a helyzetnek.
40. Mindemellett a Parking és Interplastics,(42) a Generalno konsulstvo na Republika Bulgaria(43) és az Inkreal ítélet(44) összeegyeztethető az ítélkezési gyakorlat fő vonalával, amennyiben azokat a következőképpen értelmezzük. Mivel az 1896/2006 rendeletben meghatározott „határokon átnyúló ügy” fogalma szűkebb, mint a „Brüsszel Ia” rendelet alkalmazásában használt „külföldi elem” fogalma, ha egy ügy „határokon átnyúló” az első rendelet értelmében, akkor az még inkább „nemzetközi jellegű” a második rendelet alkalmazásában. Egy jogvita mindazonáltal nagyon is „nemzetközi jellegű” lehet annak ellenére, hogy nem felel meg a „határokon átnyúló ügy” fogalma meghatározásának.
41. A brüsszeli rendszer „nemzetközi” hatályával kapcsolatos további bizonytalanságok elkerülése érdekében mindazonáltal arra kérem a Bíróságot, hogy a jövőben ne hivatkozzon ebben az összefüggésben az 1896/2006 rendeletre. Amennyiben a Bíróság az e kérdésre vonatkozó más jogi aktusokból kíván inspirációt meríteni, és összhangot kíván biztosítani azokkal, úgy a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló 593/2008/EK rendelet (Róma I.)(45) és a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról szóló 864/2007/EK rendelet („Róma II.”)(46) jobban megfelel a célnak, amint azt az alábbiakban látni fogjuk. E jogi aktusok a „Brüsszel Ia” rendelet megfelelői a kollízió tekintetében, és maga az uniós jogalkotó is azt kívánta, hogy e három rendelet tárgyi hatályát egymással összhangban értelmezzék.(47)
2. Az utazás célállomása releváns „külföldi elemnek” minősül
42. Az előző szakaszban adott magyarázat fényében véleményem szerint nem kétséges, hogy – amint azt a Bizottság állítja – amennyiben valamely tagállam bírósága olyan ügyben jár el, amelyben egyrészt ezen államban lakóhellyel, illetve székhellyel rendelkező peres felek vesznek részt, és amely viszont másrészt egy külföldi utazás céljából kötött utazási csomagra vonatkozó szerződés teljesítésével kapcsolatos, úgy az utazás célállomása olyan releváns „külföldi elemet” képez, amely alkalmazhatóvá teszi a „Brüsszel Ia” rendeletben foglalt joghatósági szabályokat. (48)
43. Az utazás célállomása az a hely is egyben, ahol az utazási csomagra vonatkozó szerződés szerint a szolgáltatásokat (illetve azok többségét) az utazó számára nyújtották, vagy kellett volna nyújtani (a repülőgép a közelben száll le, a szálloda ott található stb.). Más szóval, az említett szerződést lényegében ott teljesítették, vagy ott kellett volna teljesíteni. Véleményem szerint, ha valamely tagállam bíróságának egy szerződés teljesítésével kapcsolatos jogvitát kell elbírálnia, és a teljesítés helye egy külföldi országban van, akkor e tényező következtében „az e bíróság joghatóságának meghatározására vonatkozó kérdések” merülhetnek fel.(49) Az ilyen jellegű kapcsolat felveti annak lehetőségét, hogy ezen ország bíróságai tárgyalják és bírálják el az ügyet. E tekintetben értetlenül állok az FTI azon kifogása előtt, amely szerint ez a kapcsolat „pusztán ténybeli”, nem pedig „normatív” jellegű (bármit jelentsen is pontosan az utóbbi kifejezés).(50) Ugyanis éppen ez a „ténybeli” kapcsolat az oka annak, hogy miért képzelhető el az, hogy az adott ország bíróságai bírálják el a szóban forgó ügyet (mivel a teljesítés helyéhez való földrajzi közelségük kényelmesnek bizonyulhat egy ilyen ügy elbírálása szempontjából, különösen a releváns bizonyítékok összegyűjtése tekintetében). Ezt megerősíti az a tény, hogy a teljesítés helye éppen ezért joghatósági okot képez a szerződéses jogvitákban az Európai Unióban – a „Brüsszel Ia” rendelet 7. cikkének 1. pontja alapján(51) – és sok államban.(52)
44. Az Owusu ítélet közvetlenül alátámasztja ezt az értelmezést. Emlékeztetek arra, hogy az Owusu ügyben az (akkoriban tagállamnak minősülő) Egyesült Királyságban lakóhellyel rendelkező A. Owusu nyaralási célú lakásbérleti szerződést kötött a szintén az Egyesült Királyságban lakóhellyel rendelkező N. B. Jacksonnal egy jamaicai nyaralóházra vonatkozóan. A. Owusut tragikus baleset érte Jamaicán állítólag a hely veszélyes állapota miatt, és szerződéses felelősség megállapítása iránti keresetet nyújtott be N. B. Jackson ellen. A Bíróság nehézségek nélkül arra az álláspontra jutott, hogy az ügy a brüsszeli rendszer alkalmazásában releváns „külföldi elemet” tartalmaz.(53) E tekintetben elegendő volt az a körülmény, hogy az ügy egy szerződés (hibás) jamaicai teljesítéséhez kapcsolódott, mivel ez a tényező egyértelműen felvetette annak lehetőségét, hogy Jamaica bíróságai tárgyalják és bírálják el az ügyet. A jelen ügyben szóban forgó helyzet hasonló.
45. Véleményem szerint a „Róma I” rendelettel és a Bíróság vonatkozó ítélkezési gyakorlatával is párhuzam vonható. Hasonlóan ahhoz, ahogyan a „Brüsszel Ia” rendelet a joghatóság tekintetében, az említett jogi aktus olyan helyzetekben határozza meg a valamely szerződésre alkalmazandó jogot, „amikor különböző országok joga [helyesen: ütköző jogai] között kell választani”.(54) E tekintetben az következik a Bíróság ítélkezési gyakorlatából, hogy a „Róma I” rendelet szabályai minden „külföldi elemet” tartalmazó szerződéses jogviszonyra alkalmazandók. Egy ilyen szerződésre ugyanis csak abban az esetben vonatkozhatnak potenciálisan különböző ütköző nemzeti jogok, ha e szerződés az eljáró bíróság országától eltérő országhoz (vagy országokhoz) kapcsolódik, és csak ebben az esetben merülhet fel az említett bíróságban a kérdés, hogy melyik jogot kell alkalmaznia a jogvita eldöntéséhez. Ugyanezen ítélkezési gyakorlat szerint a „külföldi elem” fogalma nem korlátozódik a szerződő felek lakóhelyére. Az a körülmény, hogy a szerződést egy másik országban kell teljesíteni, ilyen „elemet” képez.(55) Ilyen jellegű kapcsolat esetén nyilvánvalóan „különböző országok ütköző jogai között kell választani”. Az eljáró bíróság megvizsgálhatja annak lehetőségét, hogy saját joga helyett a teljesítés helye szerinti ország jogát kell alkalmazni.(56) Így az említett rendelet szabályai szükségesek ezen összeütközés feloldásához.(57)
46. Az FTI által sugalltakkal ellentétben ezt az értelmezést véleményem szerint nem kérdőjelezi meg a Bíróság Maletic ítélete,(58) bár elismerem, hogy ez utóbbi némi bizonytalanságot idézett elő e tekintetben.
47. Ebben az ügyben egy Ausztriában lakóhellyel rendelkező házaspár fogyasztói minőségében Egyiptomba szóló utazási csomagot foglalt le egy ugyanabban az államban székhellyel rendelkező utazásszervezőnél egy Németországban székhellyel rendelkező utazásközvetítő internetes honlapján. Az egyiptomi szállodájukkal kapcsolatos probléma felmerülését követően az utazók (az annak idején) a „Brüsszel Ia” rendelet 16. cikkének (1) bekezdésében foglalt forum actoris szabály alapján szerződésszegés miatt mind az utazásközvetítőt, mind az utazásszervezőt beperelték a lakóhelyük szerinti bíróságok előtt. A kérdést előterjesztő bíróság meg szerette volna tudni, hogy az említett szabály alkalmazható‑e az utazásszervező tekintetében, mivel annak székhelye ugyanabban az államban volt, mint amelyben a fogyasztók lakóhelye.
48. A Bíróság azt válaszolta, hogy a szóban forgó szabály mindkét alperes tekintetében alkalmazható, de döntő jelentőségű, hogy e tekintetben némileg bonyolult érvelést fogadott el. Megállapította, hogy „még ha feltételezzük is, hogy valamely egységes jogügylet – mint amely arra indította a [fogyasztókat], hogy a[z utazásközvetítő] internetes honlapján foglalják le és fizessék ki a szervezett utazásukat – két elkülönülő szerződéses viszonyra osztható is fel, egyrészt a[z] internetes utazási iroda, másrészt pedig a[z] utazásszervező részvételével, utóbbi szerződéses viszony nem minősíthető »tisztán belsőnek«, ugyanis az elválaszthatatlanul kötődött az első szerződéses viszonyhoz, amelyet egy másik tagállamban lévő említett utazási iroda közvetítésével valósítottak meg”.(59)
49. A jogirodalom számos képviselője rámutatott ezen érvelés bonyolult voltára, és értetlenül állt azelőtt, hogy a Bíróság nem említette az utazás külföldi célállomását, mivel ez a tényező nyilvánvaló módon bizonyította volna az ügy nemzetközi jellegét.(60) Véleményem szerint mindazonáltal a Bíróság e kérdésről való hallgatása nem értelmezhető úgy, hogy az említett tényező a véleménye szerint nem képez releváns „külföldi elemet”. Egyszerű magyarázat van arra, hogy a Bíróság ehelyett miért a fogyasztók, az utazási iroda és az utazásszervező között fennálló kapcsolatok „elválaszthatatlan” jellegére összpontosított. A szóban forgó ügyben ugyanis két különböző kérdés merült fel a fogyasztókra vonatkozó forum actoris szabály alkalmazásával kapcsolatban, mégpedig i. hogy „nemzetközi jellegűek” voltak‑e a két alperes ellen indított keresetek, és ii. hogy az említett szabály alkalmazásában mindketten „másik szerződő fél[nek]” tekinthetők‑e.(61) Okfejtésével a Bíróság mindkét kérdésre általános jellegű választ adott: az említett szabály alapján csak egy nemzetközi szerződéses jogviszony áll fenn, és az utazási iroda, valamint az utazásszervező – mint e jogviszonyban részes „másik […] fél” – együtt perelhető a fogyasztók lakóhelye szerinti bíróságok előtt. Ezzel szemben az utazás célállomására való hivatkozás megoldotta volna az első kérdést, de nyitva hagyta volna a másodikat. Ezért nem „aktiválta” a Bíróság ezt a tényezőt a határozatában.
50. Nem meggyőző számomra a cseh kormány azon érve sem, hogy a jelen indítványban javasolt értelmezés azt eredményezné, hogy az utazásszervezőket váratlanul az ügyfeleik lakóhelye szerinti bíróságok előtt perelnék, ami ellentétes a kiszámíthatóság „Brüsszel Ia” rendelet által kitűzött céljával. Egyértelmű, hogy a turizmushoz hasonló nemzetközi ágazatban tevékenykedő vállalkozás „észszerűen számíthat arra”, hogy egy nemzetközi jellegű jogviták céljára létrehozott joghatósági rendszer hatálya alá kerülhet, amikor külföldi országokba irányuló utazásokat szervez és értékesít.(62)
51. Végezetül szeretnék rámutatni arra, hogy véleményem szerint nem szükséges különbséget tenni aszerint, hogy az utazó követelése konkrétan (az Owusu ítélet alapjául szolgáló ügyhöz teljes mértékben hasonlóan) az utazás célállomásán általa elszenvedett balesetre, a nem megfelelő minőségű szállodai szobákra vagy – mint az alapügyben – arra vonatkozik‑e, hogy az utazó egyáltalán nem utazott el, mert nem tájékoztatták a vízumkötelezettségről, vagy mert nem kapta meg a repülőjegyeket (és így tovább). Bár a követelés és a külföldi ország közötti kapcsolat egyes esetekben szorosabb lehet, mint más esetekben, emlékeztetek arra, hogy annak értékelése, hogy a jogvita tartalmaz‑e „külföldi elemet”, nem lehet túlságosan bonyolult (lásd a fenti 31. pontot). Az eljáró tagállami bíróságnak nem kell a keresetet részletesen érdemben vizsgálnia egy ilyen egyszerű kérdés eldöntéséhez. A fent kifejtett okok miatt a „Brüsszel Ia” rendelet alkalmazásában nemzetközi jellegűnek kell tekinteni minden olyan ügyet, amely egy utazásszervező által „utazási csomagként” szervezett és értékesített külföldi utazás tekintetében az utazó által tapasztalt problémákkal kapcsolatban (azok pontos jellegétől függetlenül) az utóbbi által az előbbivel szemben érvényesített követelést foglal magában. Az utazás célállomása könnyen ellenőrizhető tényező, és az – amint azt az előző pontban kifejtettem – kiszámíthatóvá teszi az alkalmazandó joghatósági rendszert a felek számára.
3. Sem a 4. szakasz szövege, sem annak célja nem tesz szükségessé eltérő értelmezést
52. Az FTI állításával ellentétben a jelen indítványban javasolt értelmezést nem kérdőjelezi meg az a körülmény, hogy a „Brüsszel Ia” rendelet 18. cikkének (1) bekezdésében foglalt forum actoris szabályt kivételes jellegű rendelkezésként szigorúan kell értelmezni.(63)
53. Elöljáróban emlékeztetek arra, hogy a „külföldi elem” (hallgatólagos) követelménye, amely központi jelentőséggel bír a jelen ügyben, általános jelleggel meghatározza a „Brüsszel Ia” rendelet hatályát. Ez a követelmény mint ilyen szigorúan véve az 1. cikk (1) bekezdéséhez kapcsolódik (lásd a fenti 22. pontot), nem pedig a 18. cikk (1) bekezdéséhez. E követelményt logikusan ugyanazon mérce alapján kell vizsgálni az említett rendeletben foglalt valamennyi joghatósági szabály tekintetében, függetlenül a szóban forgó konkrét rendelkezés jellegétől.(64)
54. Ezen előzetes megjegyzéstől eltekintve egyértelmű számomra, hogy nem ellentétes a 4. szakasz szövegével e követelmény olyan értelmezése, hogy a „Brüsszel Ia” rendelet 18. cikkének (1) bekezdésében foglalt forum actoris szabály alkalmazandó olyan ügyek esetében, amelyekben ugyanazon államban lakóhellyel, illetve székhellyel rendelkező fogyasztó, illetve eladó vagy szolgáltató érintett, és amelyek tárgyát olyan szerződés képezi, amelyet egy másik államban teljesítettek, vagy kellett teljesíteni.
55. Először is a „Brüsszel Ia” rendelet 17. cikkének (1) bekezdésére hivatkozva emlékeztetek arra, hogy e rendelkezés a 4. szakasz alkalmazásához megköveteli, hogy a fogyasztó, illetve az eladó vagy szolgáltató között szerződés jöjjön létre, és hogy e szerződés az említett rendelkezés a)–c) pontjában említett kategóriák valamelyikébe tartozzon. Az a) és b) pont bizonyos szerződéstípusokra (áruk részletfizetésre történő értékesítésére vonatkozó szerződésekre, illetve hitelszerződésekre) vonatkozik a szerződő felek lakóhelyére, illetve székhelyére való hivatkozás nélkül. A c) pont minden más szerződés esetében (többek között tehát az utazási csomagra vonatkozó szerződések esetében is) megköveteli, hogy az eladó vagy szolgáltató „a fogyasztó lakóhelyének tagállamában kereskedelmi vagy szakmai tevékenységet folyta[sson], vagy ilyen tevékenysége bármilyen módon az említett tagállamra, illetve több állam között az említett tagállamra is irányul[jon], és a szerződés az ilyen tevékenység körébe tartoz[zon]”. E rendelkezés szövegében semmi sem utal arra – még hallgatólagosan sem –, hogy a fogyasztónak és az eladónak vagy szolgáltatónak szükségszerűen különböző államokban kellene lakóhellyel, illetve székhellyel rendelkeznie.(65) Nyilvánvaló, hogy az eladó vagy szolgáltató „a fogyasztó lakóhelyének tagállamában kereskedelmi vagy szakmai tevékenységet folytat[hat]”, miközben székhelye ebben az országban van.
56. Másodszor, a „Brüsszel Ia” rendelet 18. cikke (1) bekezdésének szövege nem korlátozza a forum actoris szabályt olyan ügyekre, amelyek esetében a fogyasztó és a vállalkozó különböző államokban rendelkezik lakóhellyel, illetve székhellyel. Ellenkezőleg, e rendelkezés pontosítja, hogy a szóban forgó szabályt „függetlenül a másik fél székhelyétől” kell alkalmazni. Tisztában vagyok azzal, hogy – amint arra az FTI rámutat – e szövegrész hozzáadására azzal a szándékkal került sor, hogy a fogyasztók harmadik államokban székhellyel rendelkező eladókkal vagy szolgáltatókkal szemben is hivatkozhassanak erre a szabályra.(66) Ez nem változtat azon, hogy – amint arra a Bizottság rámutat – e szövegrész kellően tágan van megfogalmazva ahhoz, hogy arra a helyzetre is vonatkozzon, amikor az eladó vagy szolgáltató ugyanabban a tagállamban rendelkezik székhellyel, mint amelyben a fogyasztó lakóhellyel.
57. Végül a „Brüsszel Ia” rendelet 19. cikke, amely a fogyasztói ügyekben korlátozza a joghatósági megállapodások alkalmazását, bizonyos feltételek mellett kifejezetten lehetővé tesz ilyen megállapodásokat, amennyiben azok „a szerződés megkötésének időpontjában azonos tagállamban lakóhellyel vagy szokásos tartózkodási hellyel rendelkező” fogyasztó és eladó vagy szolgáltató között jöttek létre (lásd az említett cikk 3. pontját). Az uniós jogalkotó nyilvánvalóan számolt azzal a lehetőséggel, hogy a 4. szakaszban foglalt szabályok – a 18. cikk (1) bekezdését is ideértve – akár ebben a helyzetben is alkalmazandók (feltéve, hogy az ügy másik releváns külföldi elemet is tartalmaz).
58. A „Brüsszel Ia” rendelet 18. cikkének (1) bekezdésében foglalt forum actoris szabály olyan ügyek esetében történő alkalmazása, amelyekben a fogyasztó és az eladó vagy szolgáltató ugyanabban az államban rendelkezik lakóhellyel, illetve székhellyel, de a szóban forgó szerződést egy másik országban teljesítették, vagy kellett volna teljesíteni, azon sem lép túl, amit a 4. szakasz konkrét célja megkövetel.
59. Emlékeztetek arra, hogy a 4. szakasz szabályainak célja, hogy védelemben részesítsék az eladónál vagy szolgáltatónál gazdasági értelemben gyengébbnek és jogi kérdésekben kevésbé jártasnak tartott fogyasztót.(67) A szóban forgó forum actoris szabály különösen azzal járul hozzá ehhez, hogy (nagymértékben) megkönnyíti a fogyasztó számára az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférést, hogy ne tartsák vissza jogainak érvényesítésétől.(68)
60. E tekintetben az FTI a fent ismertetett uralkodó állásponttal összhangban azt állítja, hogy az uniós jogalkotó e szabállyal csak azt a helyzetet kívánta megelőzni, hogy a fogyasztó kénytelen legyen egy másik tagállam bíróságai előtt keresetet indítani. A jogalkotó meg akarta védeni a fogyasztót attól, hogy egy általa esetleg nem ismert nyelvet használó külföldi jogrendszer hatálya alá kerüljön, és attól a „megterhelő távolságtól”, amely e fogyasztót elválaszthatja az említett külföldi bíróságoktól. Ez a különleges védelem nem indokolt, ha a fogyasztó és az eladó vagy szolgáltató ugyanabban az államban rendelkezik lakóhellyel, illetve székhellyel. Ebben az esetben szükségszerűen az említett állam bíróságai rendelkezek joghatósággal.
61. Véleményem szerint, bár a jogalkotó alapvetően nyilvánvalóan azt a helyzetet tartotta szem előtt, hogy a fogyasztót visszatartják jogainak érvényesítésétől az eladó vagy szolgáltató elleni külföldi keresetindítás nehézségei,(69) nem ez az egyetlen helyzet, amelyre tekintettel volt. Ha ez lenne a helyzet, a jogalkotó arra szorítkozott volna, hogy lehetővé tegye a fogyasztó számára, hogy a lakóhelye szerinti tagállam bíróságai előtt indítson eljárást. Az a tény, hogy a „Brüsszel Ia” rendelet 18. cikkének (1) bekezdése egy lépéssel tovább megy, és lehetővé teszi a fogyasztó számára, hogy lakóhelyének konkrét bíróságához forduljon, azt mutatja, hogy e rendelkezés megszövegezői aggódtak amiatt, hogy a fogyasztót az is visszatarthatja a perléstől, ha az illetékes bíróság, bár a lakóhelye szerinti tagállamban található, nem a lakóhelyének bírósága. Amint azt a Bíróság más összefüggésben már megjegyezte,(70) a fogyasztót a joghatósággal, illetve illetékességgel rendelkező bíróságtól elválasztó távolság akár egy tagállamon belül is „megterhelő” lehet – például ha az eladó vagy szolgáltató székhelye szerinti bíróság egy távoli városban található –, néha még inkább, mint két tagállam között,(71) ami megnehezítheti a fogyasztó számára a megjelenést.(72) A jogalkotó nyilvánvalóan az ilyen helyzetet is el kívánta kerülni.
62. Nem meggyőző az FTI azon kifogása, hogy a tagállamok eljárási szabályai nem minden esetben írják elő a fogyasztó személyes megjelenését, vagy esetenként lehetővé teszik a távtárgyalást, így a gyakorlatban nem feltétlenül merül fel ilyen kényelmetlenség. Adott esetben az is kifogásként hozható fel, hogy az említett eljárási szabályok értelmében az illetékes bíróság néha viszonylag közel van a fogyasztó lakóhelyéhez.(73) Más esetekben azonban előfordulhat, hogy a fogyasztónak személyesen kell megjelennie, és az illetékes bíróság messze van. Hasonlóképpen, ha a fogyasztónak egy másik tagállamban kell perelnie, akkor néha előfordulhat, hogy ismeri a nyelvet és e tagállam bíróságainak eljárását, amelyek közel is lehetnek hozzá. Ezzel szemben más esetekben az eljárás egésze teljesen idegen lehet a fogyasztó számára. Mindent egybevetve – ahogyan a Bizottság állítja – a „Brüsszel Ia” rendelet 18. cikkének (1) bekezdésében foglalt forum actoris szabály alkalmazása nem függhet azon gyakorlati nehézségek ilyen eseti értékelésétől, amelyekkel a fogyasztó ténylegesen szembesülne az adott esetben. Ellenkező esetben e szabály hatálya kiszámíthatatlan lenne. Ezek a nehézségek az esetek többségében feltételezhetően fennállnak, és azokat megfelelően kezelik.
V. Végkövetkeztetés
63. A fenti megfontolások összességére tekintettel azt javasolom a Bíróságnak, hogy az Amtsgericht Nürnberg (nürnbergi helyi bíróság, Németország) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést a következőképpen válaszolja meg:
A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2012. december 12‑i 1215/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 1. cikkének (1) bekezdését és 18. cikkének (1) bekezdését a következőképpen kell értelmezni egymással összefüggésben:
a második rendelkezésben foglalt, a fogyasztó lakóhelye bíróságainak joghatóságát kikötő szabály alkalmazandó a valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező fogyasztó által az ugyanabban az államban székhellyel rendelkező utazásszervezővel szemben, egy külföldi utazás céljából kötött utazási csomagra vonatkozó szerződéssel kapcsolatban indított eljárásra. Ez a szabály joghatóságot és illetékességet is biztosít az említett bíróságok számára, anélkül, hogy hivatkozna az illetékesség megosztására vonatkozó, az érintett tagállamban hatályos szabályokra.