C‑378/15. sz. ügy

Mercedes Benz Italia SpA

kontra

Agenzia delle Entrate Direzione Provinciale Roma 3

(a Commissione tributaria regionale di Roma [Olaszország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Előzetes döntéshozatal – Adózás – Hozzáadottérték‑adó – 77/388/EGK irányelv – A 17. cikk (5) bekezdése harmadik albekezdésének d) pontja – Hatály – Az adóalany által felhasznált termékek és szolgáltatások összességét terhelő hozzáadottérték‑adóra vonatkozó levonási hányad alkalmazása – Kiegészítő ügyletek – Az árbevétel támpontként való használata”

Összefoglaló – A Bíróság ítélete (harmadik tanács), 2016. december 14.

Az adójogszabályok harmonizálása – Közös hozzáadottértékadó‑rendszer – Az előzetesen felszámított adó levonása – Adólevonásra jogosító, illetve arra nem jogosító tevékenységhez egyaránt felhasznált termékek és szolgáltatások – Részarányos levonás – Kiszámítás – Olyan nemzeti szabályozás és gyakorlat, amely az adóalanyt arra kötelezi, hogy egy árbevételen alapuló levonási hányadot alkalmazzon az általa beszerzett, illetve igénybe vett valamennyi termékre és szolgáltatásra – A kiegészítőnek minősíthető ügyletek azonosítása – Az árbevétel támpontként való használata – Megengedhetőség – Feltételek

(77/388 tanácsi rendelet, 17. cikk, (5) bekezdés, és 19. cikk)

A tagállamok forgalmi adóra vonatkozó jogszabályainak összehangolásáról szóló 77/388 hatodik irányelv 17. cikke (5) bekezdése harmadik albekezdésének d) pontját és 19. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás és gyakorlat, amely az adóalanyt arra kötelezi, hogy az általa beszerzett, illetve igénybe vett valamennyi termékre és szolgáltatásra egy árbevételen alapuló levonási hányadot alkalmazzon, anélkül hogy olyan számítási módszert írna elő, amely az egyes beszerzett, illetve igénybe vett termékek és szolgáltatások jellegén és tényleges rendeltetésén alapul, és amely objektíven tükrözi a felmerült költségeknek az egyes – adóköteles és adómentes – tevékenységekre eső tényleges arányát.

Ugyanis a 77/388 irányelv 17. cikke (5) bekezdése harmadik albekezdésének d) pontját ezen irányelv 17. cikke (5) bekezdésének első és második albekezdésével, valamint 19. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben úgy kell értelmezni, hogy a hozzáadottérték‑adó (héa) levonásához való jog számítását megállapító módszer főszabály szerint az árbevételen alapuló hányad alkalmazását foglalja magában.

Továbbá az adóalanyt terhelő azon kötelezettség kapcsán, hogy az általa beszerzett, illetve igénybe vett valamennyi termékre és szolgáltatásra az említett árbevételen alapuló levonási hányadot alkalmazza, a hatodik irányelv 17. cikke (5) bekezdésének első albekezdése, amelyet ezen irányelv 17. cikke (5) bekezdése harmadik albekezdésének d) pontja kifejezetten említ, mind az adólevonásra jogosító ügyletekre, mind pedig az adólevonásra nem jogosító ügyletekre hivatkozik. Így az említett 17. cikk (5) bekezdése harmadik albekezdésének d) pontjában szereplő – „az ott megnevezett ügylet céljaira” – kifejezést úgy kell értelmezni, mint amely az említett irányelv 17. cikke (5) bekezdésének első albekezdésében említett két ügylettípusra vonatkozik. Márpedig a hatodik irányelv 17. cikke (5) bekezdésének első albekezdésével ellentétben ugyanezen 17. cikk (5) bekezdése harmadik albekezdésének d) pontja nem alkalmazza az „egyidejűleg” kifejezést e két ügylettípus említése végett. Ilyen pontosítás hiányában a hatodik irányelv 17. cikke (5) bekezdése harmadik albekezdésének d) pontját úgy kell értelmezni, mint amely az érintett adóalany által mind az adólevonásra jogosító, mind az adólevonásra nem jogosító ügyletek megvalósítása céljából használt, illetve igénybe vett valamennyi termékre és szolgáltatásra hivatkozik, anélkül hogy e termékek és szolgáltatások e két ügylettípus egyidejű teljesítését szolgálnák. Végeredményben a hatodik irányelv 17. cikke (5) bekezdése harmadik albekezdése d) pontjának akként való értelmezése, hogy az csak az adólevonásra jogosító és az adólevonásra nem jogosító ügyletek „egyidejű” megvalósítására használt, illetve igénybe vett termékekre vagy szolgáltatásokra alkalmazandó, ahhoz vezetne, hogy e rendelkezésnek ugyanolyan hatályt biztosítanának, mint amellyel ezen irányelv 17. cikke (5) bekezdésének első albekezdése bír, amelytől azonban e rendelkezésnek el kellene térnie. E megállapításokat továbbá megerősíti a hatodik irányelv által követett célkitűzések egyike, amely – amint ezen irányelv tizenhetedik preambulumbekezdéséből kitűnik – a viszonylag egyszerű alkalmazási szabályok előírhatóságára irányul. Ugyanis a hatodik irányelv 17. cikke (5) bekezdésének harmadik albekezdésének d) pontjában előírt számítási szabály alkalmazásával az adóalany nem köteles az általa megvásárolt termékeket és szolgáltatásokat vagy az adólevonásra jogosító ügyletekhez, vagy az ilyenre nem jogosító ügyletekhez, illetve e két ügylettípushoz hozzárendelni, és ennélfogva a nemzeti adóhatóságoknak nem feladata annak ellenőrzése, hogy ezt a hozzárendelést megfelelően hajtották‑e végre.

Továbbá a hatodik irányelv 17. cikke (5) bekezdése harmadik albekezdésének d) pontjával és 19. cikkével egyáltalán nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás és gyakorlat, amely az adóalanyt arra kötelezi, hogy az árbevételének összetételét vegye alapul a „kiegészítő jellegűnek” minősíthető ügyletek meghatározása érdekében, feltéve hogy az e célból folytatott értékelés figyelembe veszi az ezen ügyletek és az adóalany adóköteles tevékenységei közötti kapcsolatot is, és adott esetben azt, hogy ezen ügyletek mennyiben igénylik héaköteles termékek és szolgáltatások felhasználását.

E tekintetben, még ha az adóalany árbevételének összetétele releváns tényezőnek minősül annak meghatározása szempontjából, hogy egyes ügyleteket a hatodik irányelv 19. cikke (2) bekezdésének második mondata értelmében „kiegészítő jellegűnek” kell‑e tekinteni, az a tény, hogy ezen ügyletekből nagyobb bevétel származik, mint az érintett vállalkozás bejelentett főtevékenységéből, önmagában nem zárhatja ki, hogy ezek e rendelkezés értelmében „kiegészítő jellegű” ügyleteknek minősüljenek.

(vö. 32., 36–38., 40., 43., 44., 47., 49., 50. pont és a rendelkező rész)