Language of document :

2014. március 13-án benyújtott kereset – Søndagsavisen A/S kontra Európai Bizottság

(T-167/14. sz. ügy)

Az eljárás nyelve: dán

Felek

Felperes: Søndagsavisen A/S (Søborg, Dánia) (képviselők: M. Honoré és C. Fornø)

Alperes: az Európai Bizottság

Kérelmek

A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

semmisítse meg a Bizottság 2013. november 20-i határozatát, mely nem emelt kifogást a Dánia által az írott sajtó területén történő gyártás és innováció javára nyújtott támogatás ellen (SA.36366);

kötelezze a Bizottságot a költségek viselésére.

Jogalapok és fontosabb érvek

A felperes, a támogatás kedvezményezettjeinek versenytársa, úgy érvel, hogy a Bizottságnak meg kellett volna állapítania, hogy kétségek merültek fel a kifogásolt intézkedés belső piaccal való összeegyeztethetőségét illetően, és a Bizottságnak a hivatalos vizsgálati eljárás megindításáról kellett volna határozatot hoznia: lásd az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdését és az eljárási rendelet1 4. cikkének (4) bekezdését. A Bizottság azzal, hogy ezt elmulasztotta, megsértette a felperes EUMSZ 108. cikk (2) bekezdése szerinti eljárási jogait.Azon érve alátámasztása érdekében, miszerint ésszerű kétség merült fel a támogatási program közös piaccal való összeegyeztethetőségét illetően, a felperes három jogalapra hivatkozik:a Bizottság egyáltalán nem vizsgálta meg, hogy a támogatás alkalmas-e a dánok számára nyújtott hírtartalom bővítésének biztosítására, és ekképpen a demokratikus folyamatok támogatására;a vitatott határozat mindenesetre nem tartalmaz elegendő indokolást az alkalmasságot illetően, ésa Bizottság nem vizsgálta meg a támogatás ver

senytorzító hatásait az ingyenes újságok és a pénzért árusított újságok közötti kapcsolat tekintetében.

____________

____________

1     Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 108. cikkének alkalmazására von

atkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 1999. március 22-i 659/1999/EK tanácsi rendelet (HL L 83., 1999.3.27., 1. o., magyar nyelvű különkiadás, 8. fejezet, 1. kötet, 339. o.)