Language of document :

A HL-ben megjelent közlemények

 

Raffaele Dalmasso által az Európai Közösségek Bizottsága ellen 2005. július 8-án benyújtott kereset

(T-269/05. sz. ügy)

(Az eljárás nyelve: francia)

Raffaele Dalmasso (lakóhely: Schaerbeek [Belgium], képviseli: Lucas Vogel ügyvéd) 2005. július 8-án keresetet nyújtott be az Európai Közösségek Elsőfokú Bíróságához az Európai Közösségek Bizottsága ellen.

A felperes keresetében azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:

semmisítse meg a munkaszerződések megkötésére felhatalmazott hatóság 2005. március 21-én elfogadott határozatát, amelyben elutasította a felperes 2004. december 7-én benyújtott, panasszá átminősített kérelmét, amely a felperest szerződéses alkalmazottként a 2004. szeptember 16-án hatályba lépett szerződés szerint megillető besorolásáról és díjazásáról szóló határozat ellen irányult,;

amennyiben szükséges, semmisítse meg azt az eredeti határozatot is, amelyben megállapították a felperesnek, mint szerződéses alkalmazottnak a besorolását és a díjazását, a 2004. szeptember 16-án hatályba lépett megállapodás szerint;

kötelezze az alperest 25 000 euró kártérítés megfizetésére, ezen összeg növelésének, csökkentésének vagy későbbi pontosabb meghatározásának kifejezett fenntartásával;

kötelezze az alperest az eljárás költségeinek viselésére.

Jogalapok és fontosabb érvek:

A jogalapok és fontosabb érvek megegyeznek a T-253/05. sz., Fernandez Tunon kontra Bizottság ügyben felhívottakkal.

____________