Ideiglenes változat
TAMARA ĆAPETA
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2024. március 14.(1)
C‑535/22. P. sz. ügy
Aeris Invest Sàrl
kontra
Európai Bizottság,
Egységes Szanálási Testület (ESZT)
„Fellebbezés – Gazdaság‑ és monetáris politika – Bankunió – Egységes Szanálási Mechanizmus – 806/2014/EU rendelet – 18. cikk – Szanálási feltételek – 15. cikk – Szanálási célok – 22. cikk – A szanálási eszközökre vonatkozó általános elvek – EUMSZ 296. cikk – Indokolási kötelezettség – Az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. cikke – Megsemmisítés iránti kereset és kártérítési kereset – A Banco Popular szanálása”
I. Bevezetés
1. Az Egységes Szanálási Mechanizmust (a továbbiakban: ESZM) 2014‑ben hozták létre.(2) 2017. június 6‑án alkalmazták először a Banco Popular Español, SA (a továbbiakban: Banco Popular) tekintetében.
2. A fellebbező, az Aeris Invest Sàrl (a továbbiakban: Aeris Invest) a luxemburgi jog hatálya alá tartozó jogi személy, és a Banco Popular részvényese volt azt megelőzően, hogy ez utóbbi tekintetében szanálási programot(3) fogadtak el. A Banco Popularban a 2017. június 7‑i szanálása előtt tőkével rendelkező természetes és jogi személyek több mint 100 közvetlen keresetet nyújtottak be a Törvényszékhez.
3. A Törvényszékhez benyújtott keresetével az Aeris Invest vitatta a szanálási programot és annak az Európai Bizottság általi jóváhagyását, számos állítólagos hiba miatt, továbbá az ESZM‑rendelet egyes rendelkezéseinek érvényességét. E keresetet érdemben elutasították a 2022. június 1‑jei Aeris Invest kontra Bizottság és ESZT ítéletben (T‑628/17, EU:T:2022:315, a továbbiakban: megtámadott ítélet).
4. Ezzel párhuzamosan a C‑541/22. P. sz., García Fernández és társai kontra Bizottság és ESZT ügyben(4) folyamatban van egy másik fellebbezés elbírálása is, amely a Törvényszék ugyanezen szanálási programra vonatkozó párhuzamos ítéletét vitatja (a továbbiakban: párhuzamos fellebbezés). A felhozott érvek között jelentős átfedés van. Az említett fellebbezéshez kapcsolódó indítványom (a továbbiakban: párhuzamos indítvány) ugyanazon a napon kerül ismertetésre, és e két párhuzamos indítványt együtt kell értelmezni.
5. Figyelembe véve a párhuzamos indítvány 5–7. pontjában bemutatott vizsgálati mércét, azt javaslom a Bíróságnak, hogy hagyja helyben a két megtámadott ítéletet.
II. A Törvényszék előtti eljáráshoz vezető események
6. A jelen fellebbezés szempontjából releváns tények, amelyeket a megtámadott ítélet 25–83. pontja részletesebben kifejtett, megegyezik a párhuzamos indítványban szereplőkkel. Ezért azon indítvány 9–24. pontjára utalok.
III. A Törvényszék előtti eljárás és a megtámadott ítélet
7. A Törvényszékhez 2017. szeptember 18‑án benyújtott keresetében az Aeris Invest a szanálási program és a bizottsági jóváhagyás megsemmisítését kérte.
8. 2018. augusztus 6‑án a Spanyol Királyság, az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa, 2019. április 12‑én pedig a Banco Santander is engedélyt kapott a beavatkozásra. Mindannyian a Bizottság és az Egységes Szanálási Testület (ESZT) támogatása érdekében avatkoztak be.
9. A Törvényszék 2021. május 12‑i végzésével elrendelte, hogy az ESZT nyújtsa be a szanálási programnak, a 2. értékelésnek, az Európai Központi Banknak (EKB) a fizetésképtelenségre vagy valószínű fizetésképtelenné válásra vonatkozó 2017. június 6‑i értékelésének, valamint a Banco Popular által az EKB‑hoz intézett 2017. június 6‑i levélnek (annak mellékletét is beleértve), továbbá az EKB által a Banco Popularhoz intézett 2017. május 18‑i levélnek a teljes változatát.
10. 2021. június 9‑i végzésével a Törvényszék, miután megvizsgálta ezeket a dokumentumokat, úgy határozott, hogy azok nem szükségesek az ügy megoldásához, és eltávolította az iratanyagból a dokumentumok bizalmas változatait, és melléklete nélkül megküldte a fellebbező (az elsőfokú eljárás felperese), valamint a Spanyol Királyság, a Parlament, a Tanács és a Banco Santander részére a Banco Popular által az EKB‑hoz intézett 2017. június 6‑i levelet.
11. A Törvényszék a keresetet mint megalapozatlant teljes egészében elutasította.
IV. A Bíróság előtti eljárás
12. A 2022. augusztus 9‑én benyújtott fellebbezésében az Aeris Invest azt kéri, hogy a Bíróság:
– helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet, és a felperes által a Törvényszék előtt első fokon előadott kérelmeknek megfelelően:
– semmisítse meg az ESZT szanálási programját,
– semmisítse meg a szanálási programra vonatkozó bizottsági jóváhagyást, és
– állapítsa meg, hogy az ESZM‑rendelet 15. és 22. cikke az EUMSZ 277. cikk alapján nem alkalmazható;
– az Európai Bizottságot és az ESZT‑t kötelezze az elsőfokú eljárás és a fellebbezési eljárás költségeinek viselésére;
– másodlagos utalja vissza az ügyet a Törvényszék elé, és a költségekről jelenleg ne határozzon.
13. A Bizottság, az ESZT, a Tanács, a Spanyol Királyság és a Banco Santander azt kérik, hogy a Bíróság:
– teljes egészében utasítsa el a fellebbezést;
– a fellebbezőt kötelezze a költségek viselésére.
14. A Tanács emellett azt kéri, hogy a Bíróság:
– abban az esetben, ha a Bíróság hatályon kívül helyezi a megtámadott ítéletet, és az Európai Unió Bírósága alapokmányának 61. cikke alapján határoz a keresetről, utasítsa el az ESZM‑rendelet 15., 18., 20., 21., 22. és 24. cikkére vonatkozó jogellenességi kifogást.
15. A Banco Santander továbbá azt állítja, hogy amennyiben a Bíróság helyt ad a fellebbezésnek, és az Európai Unió Bírósága alapokmányának 61. cikkével összhangban úgy határoz, hogy maga hoz határozatot a megsemmisítés iránti keresetről, akkor:
– az EUMSZ 264. cikk második bekezdésével összhangban korlátozza ítéletének hatályát a Banco Popularnak a Banco Santander részére történő eladása joghatásainak fenntartásával.
V. Elemzés
16. A fellebbező nyolc jogalapot hoz fel fellebbezésének alátámasztására. Az első fellebbezési jogalap azon alapul, hogy a Törvényszék megsértette az ESZM‑rendelet 18. cikkét, valamint a gondossági és indokolási kötelezettséget. A második fellebbezési jogalappal a fellebbező azt állítja, hogy a Törvényszék megsértette az ESZM‑rendelet 14. és 20. cikkét, a gondossági kötelezettséget és az EUMSZ 296. cikket. A harmadik fellebbezési jogalap azon alapul, hogy a Törvényszék megsértette a gondossági kötelezettségét, az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Charta) 17. és 47. cikkét, valamint az ESZM‑rendelet 14. cikkét. A negyedik fellebbezési jogalap azon alapul, hogy a Törvényszék megsértette a Charta 47. cikkében foglalt védelemhez való jogot és az EUMSZ 296. cikket. Az ötödik fellebbezési jogalap azon alapul, hogy a Törvényszék megsértette az EUMSZ 296. cikket, valamint a Charta 47. cikkében foglalt védelemhez való jogot a szanálási program és a 2. értékelés bizalmas jellege tekintetében. A hatodik fellebbezési jogalap azon alapul, hogy a Törvényszék megsértette a Charta 47. cikkét és az Emberi Jogok Európai Egyezményének (EJEE) 6. cikkét, amikor elutasította a fellebbező dokumentumbekérését. A hetedik fellebbezési jogalap azon alapul, hogy a Törvényszék megsértette a Charta 17. és 52. cikkét, mivel elutasította az ESZM‑rendelet 15. és 22. cikkére vonatkozó jogellenességi kifogást, mivel azok aránytalanul sértik a tulajdonhoz való jogot. A nyolcadik fellebbezési jogalap azon alapul, hogy a Törvényszék megsértette a Charta 17. és 52. cikkét, valamint az EUSZ 5. cikk (4) bekezdését.
17. A jelen fellebbezésben szereplő számos jogalap megegyezik a párhuzamos fellebbezésben foglaltakkal. A kettő közötti összefüggések miatt a jelen indítványt két részre bontom: az A. részben a mindkét fellebbezésben közös, a B. részben pedig a jelen fellebbezéshez kapcsolódó jogalapokkal foglalkozom.
A. A C‑535/22. P. sz. ügyben és a C‑541/22. P. sz. ügyben közös fellebbezési jogalapok
18. Két téma közös mindkét fellebbezésben. Az első az ESZM‑rendelet 18. cikkére vonatkozik,(5) amellyel az 1. szakaszban foglalkozom.
19. A második, mindkét fellebbezésben közös téma az indokolási kötelezettségnek és a Charta 47. cikkének a Törvényszék által történő állítólagos megsértésére vonatkozik.(6) Ezekkel a kérdésekkel a 2. szakaszban fogok foglalkozni.
1. Az ESZM‑rendelet 18. cikke
a) Az ESZM‑rendelet 18. cikke (1) bekezdésének a) pontja
20. A fellebbező az első fellebbezési jogalapban azzal érvel, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot,(7) amikor úgy ítélte meg, hogy a likviditási problémák előidézhetik azt, hogy a bankot fizetésképtelennek vagy olyannak tekintsék, amely valószínűleg azzá válik, mivel a bank, bár likviditási problémákkal küzdött, fizetőképes volt. A párhuzamos fellebbezésben a fellebbezők is azzal érvelnek az első fellebbezési jogalap első részében, hogy a Törvényszék helytelenül vélte úgy, hogy a fizetésképtelenség nem feltétele annak, hogy megállapítsák, hogy a bank fizetésképtelen vagy valószínűleg azzá válik.
21. Másodszor, a párhuzamos fellebbezésben a fellebbezők azzal is érvelnek, hogy a Törvényszék tévesen fogadta el az ESZT passzivitását azzal kapcsolatban, hogy a Banco Popular sürgősségi likviditási támogatásra szorul, mivel az ESZT‑nek gondossági kötelezettsége van, többek között az, hogy azt megelőzően biztosítsa a sürgősségi likviditási támogatást, hogy a bank fizetésképtelen, vagy valószínűleg fizetésképtelenné válik.(8)
22. Az első állítás tekintetében mindkét megtámadott ítélet szerint a fizetésképtelenség vagy a valószínű fizetésképtelenné válás megállapításának feltételeit részletesebben az ESZM‑rendelet 18. cikkének (4) bekezdése(9) szabályozza, és azok nem követelik meg, hogy a bank fizetésképtelen legyen, és nem zárják ki annak megállapítását sem, hogy a bank fizetésképtelen vagy valószínűleg fizetésképtelenné válik, ha a bank nem átmeneti likviditási problémákkal küzd.
23. A Törvényszék ezt követően értékelte azokat a különböző forrásokat és magyarázatokat, amelyek alapján az EKB (a fizetésképtelenségre vagy a valószínű fizetésképtelenné válásra vonatkozó értékelésében) és az ESZT (a szanálási programban) eleget tett az ESZM‑rendelet 18. cikke (1) bekezdése a) pontjának, amit meg is tettek a Banco Popular akut likviditási problémáinak fényében.
24. Ez magában foglalta a Banco Popular 2016. évi jelentését, a Banco Popular különböző hitelminősítő ügynökségek által történő leminősítését, a negatív médiafigyelmet, a bank likviditásfedezetét (amely a 80%‑os minimális küszöb alá került), valamint az EBH‑iránymutatásokat,(10) amelyek meghatározták a fizetésképtelenségre vagy a valószínű fizetésképtelenné válására vonatkozó értékelés feltételeit, valamint a Banco Popular igazgatótanácsának levelét.(11)
25. A Törvényszék az ESZM‑rendelet (57) preambulumbekezdésére utalt, amely szerint a szanálás alá vételről szóló határozatot azelőtt kell meghozni, mielőtt a szervezet fizetőképtelenné válna és tőkéjét teljes mértékben elvesztené. Ennélfogva helyesen került megállapításra, hogy ez nem az egyetlen olyan eset, amelyben a szanálás alá vételről szóló határozat meghozható.(12)
26. Az ESZM‑rendelet vagy az EBH‑iránymutatások szövegében semmi sem utal arra, hogy a nem átmeneti likviditási problémák ne vezethetnének a fizetésképtelenség vagy a valószínű fizetésképtelenné válás megállapításához. A Törvényszék tehát helyesen értelmezte az ESZM‑rendelet 18. cikkének (1) és (4) bekezdését, és jutott arra a következtetésre, hogy az a megállapítás, hogy a Banco Popular fizetésképtelen vagy valószínűleg fizetésképtelenné válik, megfelel az ESZM‑rendelet 18. cikke (4) bekezdésének c) pontjában foglalt feltételnek, amely szerint „a szervezet képtelen megfizetni az esedékessé váló tartozásait vagy egyéb kötelezettségeit, vagy objektív tényezők alapján megállapítható, hogy a közeljövőben valószínűsíthetően képtelen lesz erre”.
27. A második állítás tekintetében a párhuzamos fellebbezésben a fellebbezők azt állítják, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította, hogy az ESZT nem járult hozzá a Banco Popular fizetésképtelenségéhez. Azzal érvelnek, hogy a Törvényszék tévesen állapította meg, hogy a bank fizetésképtelenségének vagy valószínű fizetésképtelenné válásának okai eltérnek annak megállapításától, hogy a szanálás megfelel‑e az ESZM‑rendelet 18. cikke (1) bekezdésének a) pontjában foglalt követelményeknek.(13)
28. A párhuzamos fellebbezésben a fellebbezők azzal érvelnek, hogy az ESZM‑rendelet (52) preambulumbekezdése(14) annak biztosítására kötelezi az ESZT‑t, hogy a bank megkapja a sürgősségi likviditási támogatást, mielőtt döntést hozna a szanálásról. Válaszul a Törvényszék – véleményem szerint – helyesen utasította el ezt az érvet, amikor kijelentette, hogy a sürgősségi likviditási támogatás a nemzeti központi bankok hatáskörébe tartozik.(15) Márpedig, amint arra a Bizottság és az ESZT írásos beadványaiban helyesen rámutatott, az ESZM‑rendelet (52) preambulumbekezdése nem értelmezhető jogalapként a „bank megmentésére” vonatkozó kötelezettség megállapítására a szanálási határozat meghozatala előtt.
29. A párhuzamos fellebbezésben a fellebbezők azt állítják, hogy a Törvényszék megsértette a nemo auditur propriam turpitudinem allegans elvét, amely szerint senki sem hivatkozhat saját felróható magatartására előny megszerzése érdekében.(16) Ebben az összefüggésben a párhuzamos fellebbezésben a fellebbezők azzal érvelnek, hogy a Törvényszék tévesen választotta el a gondos ügyintézés elvét a szanálási program jogszerűségétől.(17)
30. Véleményem szerint a Törvényszék helyesen helyezte a hangsúlyt az ESZT‑nek az ESZM‑rendelet szerinti feladataira és az említett rendelet által annak érdekében előírt feltételekre, hogy a 18. cikkének (1) bekezdése szerint a szanálásról döntsön. A Törvényszék akkor sem követett el hibát, amikor úgy határozott, hogy az ESZT állítólagos felróható magatartását a párhuzamos fellebbezést benyújtó fellebbezők kártérítési követelésének keretében kezeli, nem pedig a szanálási program jogszerűségével összefüggésben.(18)
31. Összefoglalva úgy vélem, hogy a Bíróságnak el kell utasítania az ESZM‑rendelet 18. cikke (1) bekezdésének a) pontjával kapcsolatos valamennyi fellebbezési jogalapot.
b) Az ESZM‑rendelet 18. cikke (1) bekezdésének b) pontja
32. Az Aeris Invest először is azzal érvel, hogy léteztek alternatív intézkedések a szanálással szemben, és hogy ezért a Törvényszék tévesen értelmezte az ESZM‑rendelet 18. cikke (1) bekezdésének b) pontját.(19) Pontosabban azt rója fel a Törvényszéknek, hogy nem követelte meg az ESZT‑től, hogy részletesen és pártatlanul vizsgálja meg, miért nem nyújtottak további sürgősségi likviditási támogatást a Banco Popular részére. Hasonlóképpen a párhuzamos fellebbezésben a fellebbezők azzal érvelnek, hogy a Törvényszék megsértette indokolási kötelezettségét, tévesen értékelte a bizonyítékokat, és tévesen értelmezte az ESZM‑rendelet 18. cikke (1) bekezdésének b) pontját.(20)
33. A Törvényszék megvizsgálta i. azt a tényt, hogy az ESZT figyelembe vette a Banco Popular részére nyújtott sürgősségi likviditási támogatást, ii. annak az EKB általi jóváhagyását, valamint iii. azt, hogy az ilyen támogatás nem gyakorolt hatást „a Banco Popular cash‑flow helyzetének a kimerülésére”.(21) Megvizsgálta továbbá az EKB és a Banco de España (spanyol nemzeti bank) között a sürgősségi likviditási támogatás kapcsán váltott leveleket, amelyek a Törvényszék álláspontja szerint a Banco Popular helyzete romlásának gyorsaságát mutatják.(22) A Törvényszék hivatkozott az EKB azon megállapítására is, amely szerint a Banco Popular a sürgősségi likviditási támogatás 2017. június 5‑i jóváhagyása esetén sem tudta volna legkésőbb 2017. június 7‑ig teljesíteni kötelezettségeit.(23) Végül a Törvényszék arra a következtetésre jutott, hogy a sürgősségi likviditási támogatás biztosítása nem az ESZT‑re háruló feladat az ESZM‑rendelet értelmében.(24)
34. Figyelembe véve a fentieket, úgy vélem, hogy a Törvényszék helyesen vizsgálta felül az ESZT‑re az ESZM‑rendelet 18. cikke (1) bekezdésének b) pontja alapján háruló kötelezettségeket.
35. Másodszor a fellebbező azokat az összegeket vitatja, amelyekről úgy vélik, hogy sürgősségi likviditási támogatásként ténylegesen rendelkezésre álltak, anélkül azonban, hogy azt állítaná, hogy a Törvényszék elferdítette a tényeket. A párhuzamos fellebbezésben a fellebbezők is vitatják a biztosítható sürgősségi likviditási támogatás összegére, a tőkeemelésre, az eszközök elkülönítésére, a harmadik személy részére történő magánértékesítésre, valamint az esetleges állami támogatásra és az Egységes Szanálási Alap (ESZA) felhasználására vonatkozó bizonyítékoknak a Törvényszék által történő értékelését.
36. Elfogadhatatlannak tartom ezeket az érveket, tekintettel arra, hogy a Bíróság nem rendelkezik hatáskörrel a tényállás megállapítására vagy a bizonyítékok vizsgálatára, kivéve, ha a fellebbezők azzal érvelnek, hogy a Törvényszék elferdítette a tényeket, és az elferdítésnek nyilvánvalóan ki kell tűnnie az ügy irataiból.(25)
37. Emellett az elferdítésre hivatkozó félnek pontosan meg kell jelölnie azokat a bizonyítékokat, amelyeket a Törvényszék elferdített, és bizonyítania kell azon vizsgálat során elkövetett hibákat, amelyek a Törvényszéket álláspontja szerint erre vezették.(26)
38. A fellebbezők mindkét fellebbezésben a Törvényszék előtt ismertetett tények megismétlésére szorítkoznak anélkül, hogy bizonyítanák, hogy e bíróság elferdítette a bizonyítékokat.
39. A fenti megfontolások fényében, és amennyiben azok elfogadhatók, a fellebbezőknek az ESZM‑rendelet 18. cikke (1) bekezdésének b) pontjával kapcsolatos érveit el kell utasítani.
c) Az ESZM‑rendelet 18. cikke (1) bekezdésének c) pontja
40. A párhuzamos fellebbezést benyújtó fellebbezők első jogalapjuk harmadik részében először is arra hivatkoznak, hogy a Törvényszék tévesen értelmezte, hogy az ESZM‑rendelet 18. cikke (1) bekezdésének c) pontja és 14. cikke (2) bekezdése alapján miként kell az érdekek mérlegelését elvégezni.
41. Másodszor azzal érvelnek, hogy a Törvényszék tévedett, amikor megállapította, hogy a fizetésképtelen vagy valószínűleg fizetésképtelenné váló, de szanálásra nem kerülő olasz bankokkal szembeni bánásmód nem volt hátrányosan megkülönböztető.(27)
42. Harmadszor vitatják a Törvényszék azon határozatát, amely elfogadhatatlannak nyilvánította az új érveket, mivel azokat túl későn hozták fel az elsőfokú eljárás során.(28)
43. Az első érvet illetően a párhuzamos fellebbezésben a fellebbezők azzal érvelnek, hogy az ESZT‑nek és a Bizottságnak a közérdeket a részvényesek érdekével szemben kellett volna mérlegelnie.
44. Ezen érvelés – véleményem szerint helyes – elutasításával a Törvényszék a megtámadott párhuzamos ítélet 246. pontjában megállapította, hogy a szanáláshoz fűződő közérdekről való döntés során nemcsak a részvényesek érdekei játszanak szerepet, hanem a betétesei, alkalmazottai és egyéb hitelezői érdekei is az ESZM‑rendelet 14. cikkének (2) bekezdésével összhangban. Emellett a Törvényszék elemezte azokat az előnyöket,(29) amelyek ellensúlyozzák a Banco Popular részvényesei által elszenvedett veszteségeket, összehasonlítva azzal a helyzettel, amikor a bankot rendes fizetésképtelenségi eljárás keretében felszámolták volna.
45. Ami a második pontot illeti, úgy vélem, hogy a Törvényszék nem követett el hibát, amikor megállapította, hogy az olasz bankok szanálásának hiánya nem jelent olyan összehasonlítható helyzetet, amely hátrányos megkülönböztetést eredményezne. A Törvényszék helyesen hivatkozott arra a tényre, hogy ezek a bankok az ESZT szerint nem látnak el kritikus funkciókat és felszámolásuk (a szanálással szemben) nem gyakorolna jelentős hátrányos hatásokat a pénzügyi stabilitásra. A Törvényszék helyesen állapította meg azt is, hogy ebben a helyzetben az lenne a megfelelő összehasonlítható bank, amely szintén szanálási eljáráson ment keresztül.
46. Végül úgy vélem, hogy a Törvényszék helyesen utasította el a fellebbezőknek a párhuzamos fellebbezésben előterjesztett új érvét annak késedelme miatt. A megtámadott párhuzamos ítélet 261. pontjában a Törvényszék kifejtette, hogy az elsőfokú eljárás felperesei késve terjesztették elő az ESZM‑rendelet 24. cikkével kapcsolatos érvet, azzal indokolva ezen érv késedelmét, hogy a dokumentumok nem álltak rendelkezésre a kereset benyújtásakor.
47. Mindazonáltal, amint arra a Törvényszék rámutatott, a dokumentumok olyan tényekre hivatkoznak, amelyeket a felperesek első fokon ismertek, és hogy az új érv késedelmes benyújtása így nem olyan jogi vagy ténybeli elemeken alapult, amelyekről az elsőfokú eljárás felpereseinek nem volt tudomása.
48. Ezért azt javaslom, hogy a Bíróság mint megalapozatlant utasítsa el a párhuzamos fellebbezést benyújtó fellebbezőknek az ESZM‑rendelet 18. cikke (1) bekezdésének c) pontjára vonatkozó érveit.
2. Az indokolási kötelezettség és a Charta 47. cikke
49. A jelen eljárásban a negyedik, ötödik és hatodik jogalapban, valamint a párhuzamos fellebbezés második jogalapjának ötödik és hatodik részében a fellebbezők azzal érvelnek, hogy a Törvényszék megsértette indokolási kötelezettségét és a Charta 47. cikkét, egyrészt a szanálási programra és a 2. értékelésre, másrészt a szanálási eljárás egyes dokumentumainak bizalmas jellegére, valamint a Törvényszék azon döntésére vonatkozóan, hogy első fokon nem rendel el bizonyításfelvételt.
50. Ami a Törvényszék indokolási kötelezettségét illeti, milyen kötelezettségeket kell felülvizsgálnia a Bíróságnak?
51. A Bíróság kimondta, hogy „az ítélet indokolásából világosan és egyértelműen ki kell tűnnie a Törvényszék érvelésének oly módon, hogy lehetővé tegye az érdekeltek számára, hogy megismerjék a hozott határozat indokolását, és a Bíróságnak, hogy a felülvizsgálatot gyakorolja”.(30) Ez azonban nem jelenti azt, hogy a Törvényszéknek kimerítő jelleggel, egyenként kell bemutatnia a jogvitában részt vevő felek által megfogalmazott összes érvet, és ezen indokolás ezért implicit jellegű is lehet, amennyiben „lehetővé teszi az érintettek számára, hogy megismerjék azokat az indokokat, amelyek miatt a Törvényszék nem adott helyt az érveiknek, illetve a Bíróság számára azt, hogy rendelkezésére álljanak az ahhoz szükséges elemek, hogy felülvizsgálati jogkörét gyakorolni tudja”.(31)
52. A Bíróság megállapította, hogy „az ilyen határozat indokolása pontossága mértékének arányosnak kell lennie a tényleges lehetőségekkel, és azon technikai feltételekkel vagy határidővel, amelyek között, illetve amelyen belül azt meg kell hozni”.(32)
53. A jelen fellebbezés szempontjából tehát a Bíróság feladata annak megvizsgálása, hogy a Törvényszék kellően megindokolta‑e határozatát az elsőfokú eljárásban felhozott jogalapokat illetően.
a) Értékelések és a szanálási program
54. A fellebbező negyedik fellebbezési jogalapjával azt állítja, hogy a Törvényszék a szanálási program felülvizsgálata során elégtelen és ellentmondásos indokolást adott, különösen a szanálási program 2. értékelését,(33) valamint a szanálási program (23), (24) és (26) preambulumbekezdését illetően a Banco Popular likviditási problémáinak súlyossága tekintetében. A párhuzamos fellebbezést benyújtó fellebbezők második jogalapjuk hatodik részében azzal érvelnek, hogy a Törvényszék átvette az ESZT indokolási kötelezettségét.
55. Hozzá kell tenni, hogy a jelen fellebbezést benyújtó fellebbező megkérdőjelezi a Törvényszék által bizonyítottnak elismert tényeket(34) anélkül, hogy azt állítaná, hogy a Törvényszék elferdítette a tényeket.(35) Emellett a jogalap elfogadhatatlan, ha „a fellebbezés […] pusztán megismétli vagy szó szerint újra előadja a Törvényszék elé terjesztett jogalapokat és érveket, köztük azokat, amelyek a Törvényszék által kifejezetten elvetett tényeken alapulnak. Az ilyen fellebbezés ugyanis valójában egyszerűen a Törvényszékhez benyújtott keresetlevél újbóli megvizsgálására irányul, ami nem tartozik a Bíróság hatáskörébe.”(36)
56. Úgy vélem, hogy a negyedik fellebbezési jogalap az első fokon felhozott érvek megismétlésére szorítkozik anélkül, hogy foglalkozna a Törvényszék érvelésével. Ennélfogva a Bíróságnak ezeket a ténybeli állításokat elfogadhatatlannak kell nyilvánítania.
57. Amennyiben a Bíróság nem ért egyet ezzel, úgy vélem, hogy ezt a fellebbezési jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani. A Törvényszék a megtámadott ítéletben megállapította, hogy nincs ellentmondás a 2. értékelés megállapításai között, mivel ezek a megállapítások különböző célokat szolgáltak: az ESZT azon megállapítása, amely szerint a Banco Popular fizetőképes, a bank könyv szerinti értékének kifejezése volt, míg a bank értékének különböző becslései(37) a bank piaci értékét fejezték ki.
58. A könyv szerinti érték legegyszerűbben a vállalkozás mérleg szerinti értékeként írható le. A piaci érték az az ár, amelyet a bank a piacon elérne.(38) E magyarázat fényében úgy vélem, hogy a Törvényszék helyesen állapította meg, hogy nem volt ellentmondás a 2. értékelésben, amikor a Banco Popular társaságot fizetőképesnek ítélték, míg piaci értékét a legkedvezőtlenebb esetre mínusz 8,2 milliárd eurónak becsülték.
59. A negyedik jogalap második részében a fellebbező azt állítja, hogy a Törvényszék megsértette indokolási kötelezettségét, amikor elfogadta, hogy a szanálási program (23), (24) és (26) preambulumbekezdése elegendő a Banco Popular romló helyzetének és a szanálás szükségességének megértéséhez. Azzal érvelnek, hogy az információ általános, és bármely likviditási válságra alkalmazható.
60. A Bíróságnak el kell utasítania ezeket az érveket. Amint arra az ESZT válaszában helyesen rámutatott, a fellebbező nem mutatja be, hogy a Banco Popular helyzetének romlására vonatkozó információk miért általánosak, és nem pontosítja, hogy mi hiányzik a likviditási válságának és a szanálás szükségességének megfelelő megértéséhez.
61. A fellebbezők által a párhuzamos fellebbezésben előterjesztett második jogalap hatodik részében számos érvet(39) elfogadhatatlannak kell nyilvánítani. Jóllehet a fellebbezők a megtámadott párhuzamos ítélet vonatkozó pontját jelölik meg, a párhuzamos fellebbezést benyújtó fellebbezők csak az indokolás általános hiányára hivatkoznak, nem részletezik a Törvényszék által állítólagosan elkövetett hibát.(40) Emellett a fellebbezési szakaszban új érveket is felhoznak a 2. értékelés nem bizalmas változatával kapcsolatban, amelyek elfogadhatatlanok.(41)
62. Ami az érvelés érdemi részét illeti, még két érvvel kell foglalkozni. Először is a párhuzamos fellebbezésben a fellebbezők azzal érvelnek, hogy a Törvényszék tévesen állapította meg, hogy a Bizottság a szanálási program jóváhagyása során eleget tett indokolási kötelezettségének.(42) Másodszor azzal érvelnek, hogy a Törvényszék tévesen állapította meg, hogy késedelmesen nyújtották be azon érvelésüket, amellyel a Meroni‑doktrína megsértésére hivatkoztak azzal kapcsolatban, hogy a Bizottság milyen mértékben vesz részt a szanálási eljárásban.(43)
63. Az első érv tekintetében a Törvényszék megállapította, hogy a bizottsági jóváhagyás eleget tesz az indokolási kötelezettségnek, és kifejtette a szanálási programra történő hivatkozásokat. A Törvényszék az ESZM‑rendelet 18. cikkének (7) bekezdésére támaszkodott, amely szerint a Bizottság vagy támogatja a szanálási programot, vagy kifogást emel ellene a szanálási program diszkrecionális szempontjaira vonatkozóan. Ez a Törvényszék szerint azt jelenti, hogy a Bizottságnak nem kell megismételnie az ESZT‑nek a szanálási program mögött álló érvelését, hanem csupán támogatnia kell azt.
64. El kell mondani, hogy a Törvényszék az egyik irányadó ügyben, az Algebris ügyben(44) már foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy a bizottsági jóváhagyás elegendő‑e, vagy az pusztán az ESZT határozatának automatikus elfogadása, amely ügyben nem nyújtottak be fellebbezést a Bírósághoz. A Törvényszék megállapította, hogy a Bizottságnak a szanálási programra történő hivatkozása és az abban kifejtett indokok megfelelő mértékben eleget tettek az indokolási kötelezettségnek. Úgy ítélte meg, hogy „a szanálási program és annak indokolása azon összefüggés részét képezi”,(45) amelyben a Bizottság jóváhagyása született.
65. Egyetértek ezzel a megállapítással.(46) Mindaddig, amíg maga a szanálási program kellően indokolt, a Bizottság azt is támogatja, hogy az ESZT eleget tett indokolási kötelezettségének. Más szóval, ha a Bizottság úgy ítéli meg, hogy a szanálási program nem teljesíti ezt a kötelezettséget, kifogásolnia kell azt, és meg kell követelnie az ESZT‑től a szanálási program módosítását.
66. Ennélfogva nem találok hibát a Törvényszéknek a bizottsági jóváhagyással kapcsolatos érvelésében.
67. Végül a Törvényszék megállapította, hogy a párhuzamos fellebbezést benyújtó fellebbezők először a válaszukban vezettek be Meroni ítéleten alapuló érvet,(47) és így azt elfogadhatatlannak ítélte.
68. A Törvényszék kifejtette, hogy az első fokon benyújtott keresetükben a felperesek azt állították, hogy a Bizottság megsértette indokolási kötelezettségét, holott ez a Meroni‑doktrína szerinti kötelezettsége. Az elsőfokú eljárás során válaszukban továbbá azt állították, hogy a Bizottságnak a szanálási eljárásban betöltött szerepe általánosabban sérti az EUMSZ 291. cikk szerinti átruházás elvét és a Meroni‑doktrínát.
69. Valójában két különböző érvről van szó, amelyek közül az utóbbi implicit módon az ESZM‑rendelet 18. cikkével kapcsolatos jogellenességi kifogásként értelmezhető, amely tisztázza a Bizottság szerepét a szanálási intézkedések meghozatalakor.
70. Következésképpen úgy vélem, hogy a Törvényszék nem követett el hibát, amikor megállapította, hogy ezt az érvet késedelmesen terjesztették elő, és így az elfogadhatatlan.
b) A szanálási program és más dokumentumok bizalmas jellege
71. Az ötödik jogalapban a fellebbező azt állítja, hogy a Törvényszék tévesen(48) állapította meg, hogy a fellebbező nem jogosult a szanálási program teljes (bizalmas) változatának kézhezvételére. Ezenkívül azt is állítják, hogy a Törvényszék tévedett, amikor megállapította, hogy a szanálási program nem bizalmas változata nem sérti az ESZM‑rendelet 88. cikkének (1) bekezdését.
72. A fellebbező továbbá azzal érvel, hogy a Törvényszék tévesen állapította meg, hogy közvetlen keresetet indíthatott a szanálási program ellen, és hogy észrevételt tehettek egy kevésbé bizalmas változat későbbi közzétételével kapcsolatban, amelyre az elsőfokú eljárás során került sor válaszuk benyújtása előtt. Végül a fellebbező azt rója fel a Törvényszéknek, hogy a szanálási program teljes (bizalmas információkat tartalmazó) változata, az 1. és 2. értékelés, valamint a szanálással kapcsolatos egyéb dokumentumok nem voltak relevánsak a jogvita megoldása szempontjából.(49)
73. A párhuzamos fellebbezést benyújtó fellebbezők második fellebbezési jogalapjuk ötödik részében azt állítják, hogy a Törvényszék a megtámadott párhuzamos ítélet 503. és 504. pontjában tévedett, amikor megállapította, hogy a védelemhez való jogukat nem sértették meg azzal, hogy nem férnek hozzá az összes dokumentumhoz a szanálási eljárás során.
74. Lényegében a Törvényszék mindkét megtámadott ítéletben helyesen vizsgálta meg az elsőfokú eljárás felpereseinek a szanálási program és a kapcsolódó dokumentumok bizalmas változataihoz való hozzáférésének szükségességét? Úgy gondolom, hogy így tett.
75. A Törvényszék először a Charta 47. cikkével kapcsolatban állapította meg a vizsgálati mércét, különös tekintettel az ESZM‑rendelet összefüggésére, amely 88. cikkének (5) bekezdésében rögzíti az ESZT azon kötelezettségét, hogy bármely nyilvánosságra hozatal esetén köteles biztosítani, hogy az nem tartalmaz bizalmas információkat,(50) és amely rendelet 88. cikkének (1) bekezdése szerint „a szakmai titoktartás követelményeinek hatálya alá tartozó információk nem hozhatók más köz‑ vagy magánszervezet tudomására, kivéve, ha azok közlése bírósági eljárás keretében válik szükségessé”.
76. A Törvényszék elutasította a fellebbező azon érveit is, amelyek szerint a szanálási program teljes változatát és más dokumentumokat közölni kellett volna vele, amelyek alátámasztására a korlátozó intézkedésekre vonatkozó ítélkezési gyakorlatra hivatkoztak. E bíróság megállapította, hogy a szanálási program nem a bank részvényesei ellen hozott egyedi intézkedés, ellentétben az egyéni pénzeszközöket befagyasztó korlátozó intézkedéssel.(51)
77. Ugyanez a logika vezette a Törvényszéket arra is, hogy elutasítsa az elsőfokú eljárás felpereseinek a párhuzamos ítéletben foglalt azon érvelését, amely szerint az ESZM‑rendelet 90. cikkének (4) bekezdése értelmében hozzá kellett volna férniük a dokumentumokhoz. A Törvényszék szerint az ilyen hozzáférést kizárólag a szanálási program hatálya alá tartozó szervezetnek, azaz a Banco Popularnak kell biztosítani, nem pedig az utóbbi részvényesei vagy hitelezői részére.(52)
78. A Törvényszék továbbá megkülönböztette az ESZT‑re az ESZM‑rendelet alapján háruló titoktartási kötelezettséget a felperesek által hivatkozott, az 1049/2001 rendelet(53) szerinti, a dokumentumokhoz való hozzáférésre vonatkozó jogtól. A Törvényszék elutasította ezt az összehasonlítást, mivel az ESZM‑rendelet megállapította az ESZT birtokában lévő bizalmas információk hozzáférhetővé tételének tilalmára vonatkozó általános elvet.(54)
79. Ehelyett a Törvényszék a 2004/39 irányelvvel(55) analógiát felállítva, amely irányelv 54. cikkének (1) bekezdése egyenértékű az ESZM‑rendelet 88. cikkének (1) bekezdésével, álláspontom szerint helyesen állapította meg, hogy e két rendelkezés nem arra irányul, hogy biztosítsa a nyilvánosság számára a dokumentumokhoz való hozzáférést.
80. A Törvényszék ezt követően nagyon részletesen elemezte a szanálási programra, a 2. értékelésre, valamint azokra a dokumentumokra vonatkozó titoktartási kötelezettséget, amelyekre az ESZT határozata meghozatalakor támaszkodott. Leírta azokat a különféle káros következményeket, amelyeket a teljes körű nyilvánosságra hozatal okozhatott volna.(56)
81. E bíróság azt is kifejtette, hogy az ESZM‑rendelet 88. cikkének (1) bekezdése arra a lehetőségre vonatkozik, hogy a bíróság elrendelheti a nyilvánosságra hozatalt, ha ez bírósági eljárás céljából szükséges, ahelyett, hogy – amint azt az elsőfokú eljárás felperese állította – a közzététel kötelezővé válna a határozattal szembeni valamennyi bírósági eljárás megindításakor.(57)
82. Azzal az érvvel kapcsolatban, amely szerint az ESZT indokolatlanul korlátozta a szanálási programhoz való hozzáférést, mivel a szanálási program kevésbé szerkesztett, nem bizalmas változatait, valamint az 1. és 2. értékelést tette közzé, a Törvényszék megállapította, hogy az idő múlása (a jelen esetben nyolc hónap) olyan körülménynek minősül, amely befolyásolja, hogy a bizalmas jellegre vonatkozó feltételek egy adott időpontban teljesülnek‑e.(58) Álláspontom szerint kellő részletességgel kifejtette, hogy a további információk utólagos közzététele nem befolyásolta az elsőfokú eljárás felperesének azon jogát, hogy közvetlen keresetet nyújtson be, és válaszában a kiegészítő információkra válaszoljon.
83. Hatodik fellebbezési jogalapjában a fellebbező azt állítja, hogy a Törvényszék tévedett, amikor a megtámadott ítélet 721–728. pontjában elutasította a bizonyításfelvétel iránti kérelmüket, ideértve a különböző dokumentumok benyújtásának és írásbeli kérdéseknek a Spanyol Köztársaság részére történő feltevésének elrendelését.
84. A Törvényszék, miután arra kötelezte az ESZT‑t, hogy nyújtsa be a szanálási program és számos egyéb dokumentum bizalmas változatát,(59) úgy döntött, hogy ezek nem relevánsak a jogvita megoldása szempontjából.(60) A fellebbező azt állítja, hogy ez megsértette a védelemhez való jogát, mivel a dokumentumok bizalmas változatait nemcsak az ESZT és a Bizottság, hanem a Törvényszék is látta. Ezzel szemben a fellebbező azt állítja, hogy az ezen információkhoz való hozzáférés nélkül nem tudott új érveket megfogalmazni, vagy a meglévő érvekkel kapcsolatos álláspontját megváltoztatni.
85. Véleményem szerint a Törvényszék helyesen támaszkodott a Bíróság ítélkezési gyakorlatára, amely szerint kizárólag a Törvényszék ítélheti meg, hogy esetlegesen szükséges‑e kiegészíteni azokat az információkat, amelyekkel az előtte folyamatban lévő ügyben rendelkezik. Ily módon lehetséges, hogy a felek kérelmei alapján döntsön.(61)
86. A Bíróságnak ezért mint megalapozatlant el kell utasítania a párhuzamos fellebbezésben szereplő ötödik és hatodik jogalapot, valamint a második jogalap ötödik és hatodik részét.
B. Az 535/22. P. sz. üggyel kapcsolatos fellebbezési jogalapok
87. A jelen ügy fellebbezője a Törvényszéknek a Banco Popular értékesítési eljárása során történő állítólagos szabálytalanságokkal (1. szakasz), valamint az ESZM‑rendelet egyes rendelkezései (2. szakasz) és a szanálási program (3. szakasz) vonatkozásában a tulajdonhoz való jog megsértésével kapcsolatos megállapításait vitatja.
1. A Banco Popular értékesítési eljárása
88. A fellebbező azt állítja,(62) hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta az ESZM‑rendelet 14. cikkét(63) az eladási ár maximalizálása tekintetében. Azzal érvel, hogy ez az ESZM‑rendelet 14. cikke szerinti szanálási célok egyike, amely rendelkezést a 2014/59 irányelv 39. cikkével összefüggésben kell értelmezni. Végül a fellebbező azzal érvel, hogy a Törvényszék tévedett, amikor úgy ítélte meg, hogy az ESZT‑nek nem kellett megkísérelnie alternatív intézkedéseket a szanálást megelőzően.(64)
89. A harmadik fellebbezési jogalap második és harmadik részében a fellebbező azt kifogásolja, hogy a Törvényszék: i. megsértette gondossági kötelezettségét, amikor elfogadhatatlanként elutasította a 2016. évi szanálási terv állítólagos hibáira vonatkozó érveit, és ii. megsértette a védelemhez való jogát.
90. A fenti 88. pontban ismertetett állítások tekintetében a Törvényszék megállapította, hogy az eladási ár maximalizálása nem tartozik az ESZM‑rendelet 14. cikke (2) bekezdésének második albekezdésében foglalt szanálási célok közé. Ezenkívül megállapította, hogy a 2014/59 irányelv 39. cikke (2) bekezdésének f) pontja releváns a Banco Popular értékesítése szempontjából. Ez a cikk meghatározza a vagyonértékesítésre vonatkozó eljárási követelményeket, és kimondja, hogy az értékesítésnek „a lehetséges mértékig az érintett részvények vagy tulajdonviszonyt megtestesítő egyéb instrumentumok, eszközök, jogok vagy kötelezettségek értékesítési árának maximalizálására kell törekednie”.
91. A Törvényszék részletesen megvizsgálta a Banco Popular értékesítési eljárásának minden lépését, figyelembe véve az ESZT szanálási projektben megfogalmazott magyarázatait és értékesítési döntését. A Törvényszék által figyelembe vett fontos tényező az volt, hogy az értékesítési eljárásnak a lehető legtitkosabbnak kell maradnia annak érdekében, hogy megakadályozzák az olyan kiszivárgásokat, amelyek további bizonytalanságot és a piaci bizalom elvesztését eredményezhetik, ezáltal veszélyeztetve a pénzügyi stabilitást.(65)
92. Ugyanígy a Törvényszék az ESZM‑rendelet 14. cikke (2) bekezdésének értelmezésével elemezte az ESZT azon állítólagos kötelezettségét, hogy a szanálást megelőzően alternatív intézkedéseket alkalmazzon. A Törvényszék megállapította, hogy a fellebbező tévesen értelmezte ezt a rendelkezést, amely kimondja, hogy a szanálásban részt vevő szereplőnek „törekednie kell arra, hogy minimálisra csökkentse a szanálás költségeit, és kerülje az értékek megsemmisítését, kivéve, ha az a szanálási célok eléréséhez szükséges”.(66) A Törvényszék azt is megállapította, hogy az érdekek egyensúlyát és a szanálás arányosságát nem lehet pusztán a részvényesek tulajdonhoz való jogába való beavatkozásra tekintettel értékelni.(67)
93. A Törvényszék ezt követően felülvizsgálta a szanálási programban foglalt indokolást arra vonatkozóan, hogy más szanálási eszközök miért nem érik el a szanálási célokat, miért tért el az ESZT a 2016. évi szanálási tervétől, és miért nem volt lehetőség az ESZA igénybevételére.(68)
94. Úgy vélem, hogy a Törvényszék helyesen értelmezte az ESZM‑rendelet 14. cikkének (2) bekezdését, amikor a szanálási intézkedések által szükségszerűen érintett különböző érdekek egyensúlyáról van szó. Alaposan áttekintette a szanálási programban foglalt azon indokolást is, amely az egyéb, nem alkalmazott alternatívákra vonatkozott.
95. Ami a harmadik fellebbezési jogalapnak a 89. pontban ismertetett második és harmadik részét illeti, úgy gondolom, hogy azok elfogadhatatlanok. Először is a Törvényszék megállapította, hogy a 2016. évi szanálási terv ellen irányuló érveket,(69) amelyeket a Banco Popular végleges szanálási programja nem vett át, csak a válaszban hozták fel, és ezért azok elfogadhatatlanok. A Törvényszék hozzátette, hogy ezek mindenesetre nem relevánsak a végül elfogadott szanálási program érvényességének meghatározása szempontjából.(70)
96. Egyetértek ezzel. Egyrészt úgy tűnik, hogy első fokon a fellebbező válaszában azt állította, hogy a 2016. évi szanálási tervet nem készítették elő megfelelően,(71) de az érvelést azóta úgy módosították, hogy a 2016. évi szanálási tervet frissíteni kellett volna. Mivel ez egy új érv a fellebbezésben, az elfogadhatatlan.(72)
97. Még ha a Bíróság nem is ért egyet, és elfogadhatónak nyilvánítaná ezeket az érveket, megalapozatlannak ítélem azokat. Az ESZM‑rendelet 23. cikkének harmadik bekezdése kimondja: „A szanálási program elfogadása során a Testületnek, a Tanácsnak és a Bizottságnak a 8. cikkben említett szanálási tervet kell figyelembe vennie és követnie, kivéve, ha az adott eset körülményeit figyelembe véve a Testület úgy értékeli, hogy a szanálási célok a szanálási tervben nem szereplő intézkedések meghozatalával hatékonyabban megvalósíthatók.”
98. A Törvényszék kifejtette, hogy a 2016. évi szanálási terv nem tudta volna figyelembe venni azt a likviditási válságot, amellyel a Banco Popular 2017 áprilisa óta szembesült.(73) Emellett a Törvényszék hivatkozott a szanálási program (44)–(46) preambulumbekezdésére, amelyben az ESZT kifejtette, hogy „a 2016. évi szanálási tervben előirányzott szanálási eszköz milyen okokból nem felel meg a szanálás időpontjában fennálló körülményeknek”.(74) Ennek következtében az ESZT módosította a Banco Popular vonatkozásában végrehajtandó szanálási eszközt a hitelezői feltőkésítési eszközről a vagyonértékesítési eszközre.(75)
99. A Törvényszék tehát mint irrelevánst helyesen utasította el ezt a kérelmet.
100. A harmadik fellebbezési jogalap harmadik részében a fellebbező azzal érvel, hogy a Törvényszék megsértette a védelemhez való jogát, mivel úgy ítélte meg, hogy a fellebbező észrevételei és az általa benyújtott szakértői jelentés nem bizonyítja, hogy más alternatívák hogyan valósítanák meg a szanálási célokat.
101. Azt javaslom, hogy a Bíróság nyilvánítsa ezeket a kérelmeket nyilvánvalóan elfogadhatatlannak, mivel a Bíróság eljárási szabályzata 169. cikkének (2) bekezdésével(76) ellentétben nem határozzák meg a megtámadott ítélet azon részeit, amelyeket vitatni kívánnak.
102. Végezetül, amennyiben azok elfogadhatók, azt javaslom, hogy a Bíróság utasítsa el a második és a harmadik fellebbezési jogalapot.
2. Az ESZM‑rendelet 15. és 22. cikkének jogellenességére vonatkozó kifogás
103. A fellebbező hetedik fellebbezési jogalapjában továbbá vitatta a Törvényszéknek az ESZM‑rendelet 15. és 22. cikkének érvényességére vonatkozó értékelését.
104. Először is arra hivatkozik, hogy a Törvényszék(77) tévesen alkalmazta a Bíróságnak a fizetésképtelen bankokra vonatkozó ítélkezési gyakorlatát; másodszor, az ESZM‑rendelet 15. és 22. cikke sérti a szükségesség követelményét, mivel azokat túlságosan tágan fogalmazták meg, és így lehetővé teszik az önkényes fellépést; harmadszor, hogy ugyanezek a rendelkezések ellentétesek az EUSZ 5. cikk (4) bekezdésével, mivel nem írnak elő eltérő megoldásokat egyrészt a likviditási problémákkal, másrészt a fizetésképtelenséggel küzdő bankok számára; negyedszer, ugyanezek a rendelkezések ellentétesek a Charta 52. cikkével és az EUSZ 5. cikk (4) bekezdésével, mivel nem biztosítanak lehetőséget a részvények leírásának korrekciójára az ESZM‑rendelet 20. cikke szerinti végső értékelést követően; és végül a fellebbező azzal érvel, hogy az ESZM‑rendelet 15. és 22. cikke aránytalan, mivel nem ír elő megfelelő kártérítést, és a különböző szanálási eszközök közötti választás hátrányos megkülönböztetést eredményez a likviditási problémákkal küzdő és a fizetésképtelen bankok között.
105. Először is meg kell állapítani, hogy e fellebbezési jogalap negyedik része elfogadhatatlan, mivel nem utal a megtámadott ítélet azon részeire, amelyeket vitat.(78) Ezen túlmenően, amennyiben a szanálási eszköz megválasztásából eredő hátrányos megkülönböztetésre vonatkozik, e jogalap ötödik része elfogadhatatlan, mivel a fellebbezés keretében felhozott új érvről van szó.(79)
106. Az érdemi részre áttérve a Törvényszék a jogellenességi kifogásra válaszolva megtette a szükséges lépéseket annak eldöntéséhez, hogy a Charta 17. cikke által védett tulajdonhoz való jog korlátozása igazolható‑e a Charta 52. cikke alapján.(80)
107. Az általános érdekből kiindulva, amelynek következtében a tulajdonhoz való jogot korlátozták, a Törvényszék átvizsgálta a Bíróság kiterjedt ítélkezési gyakorlatát a pénzügyi válsággal összefüggésben, kifejtve azokat a kockázatokat, amelyeket a bank fizetésképtelensége jelent az euróövezet pénzügyi stabilitására és bankrendszerének stabilitására, valamint a betétesek által elszenvedett veszteségek kockázatát.(81)
108. Az ESZM‑rendelet 15. és 22. cikkében meghozott döntések, amint azt a Törvényszék részletesen kifejtette, a 2008. évi pénzügyi válságot követően levont tanulságokból erednek, és azon az elven alapulnak, hogy a részvényesek viselik elsősorban a fizetésképtelen bank veszteségeit. A Törvényszék kifejezetten a Bíróságnak a Kotnik ítéletben tett megállapításai alapján arra a következtetésre jutott, hogy a részvényeseknek teljes mértékben viselniük kell befektetéseik kockázatát, ideértve a bank fizetésképtelenségének gazdasági következményeit is, ami ennélfogva nem tekinthető a tulajdonhoz való joguk megsértésének.(82)
109. Véleményem szerint nem fogadható el a fellebbező azon érve, amely szerint a Törvényszék tévesen alkalmazta a fizetésképtelen bankokra vonatkozó ítélkezési gyakorlatot a jelen helyzetre. A Kotnik ítélet és a Bíróság többi, a pénzügyi stabilitáshoz fűződő közérdekre vonatkozó ítélete annak bemutatására szolgált, hogy a részvényeseknek kell viselniük befektetésük kockázatát, ha a bank fizetésképtelenné válik. A Törvényszék ugyanakkor azt is bemutatta, hogy az ESZM‑rendelet 15. és 22. cikke feltételeket ír elő az ESZT és a Bizottság részére annak eldöntésekor, hogy tegyenek‑e szanálási intézkedéseket, és ha igen, hogyan. Az ESZM‑rendelet 18. cikke (1) bekezdésének b) pontjára hivatkozva a Törvényszék kijelentette, hogy a szanálási eljárásra csak akkor kerül sor, ha más intézkedések, például rendes fizetésképtelenség, állami támogatás vagy kölcsönök nem állnak rendelkezésre egy adott esetben.(83)
110. Második érvével a fellebbező azt állítja, hogy a Törvényszék megállapította, hogy a tulajdonhoz való jog korlátozása indokolt, ha a szanálási feltételek teljesülnek.(84) A Törvényszék azonban később kifejtette az ESZM‑rendelet 18. és 21. cikkében meghatározott további feltételeket, amelyek korlátozzák az ESZT és a Bizottság szabadságát egy adott szanálási intézkedés jellemzőinek meghatározásában.(85)
111. A fellebbező harmadik és ötödik érve azt rója fel a Törvényszéknek, hogy tévedett, amikor az ESZM‑rendelet 15. és 22. cikkét arányosnak ítélte, jóllehet ezek a rendelkezések nem tesznek különbséget a likviditási problémákkal küzdő és a fizetésképtelen bankok között az alkalmazott szanálási eszközt, valamint a részvényesekkel és a hitelezőkkel szembeni bánásmódot illetően.
112. Figyelembe véve az ESZM‑rendelet 18. cikkének (1) bekezdésében foglalt szanálási feltételekre vonatkozó elemzést, semmi sem indokolja, hogy az ESZM‑rendeletnek eltérő szanálási szabályokat kellett volna előírnia a fizetésképtelen és a likviditási problémákkal küzdő bankok számára.
113. Végezetül azt javaslom, hogy a Bíróság utasítsa el a hetedik jogalapot.
3. A tulajdonhoz való jog és az arányosság elve a Banco Popular szanálási programjában
114. Nyolcadik fellebbezési jogalapjában a fellebbező először is arra hivatkozik, hogy a Törvényszék tévesen állapította meg, hogy az ESZM‑rendelet a fizetésképtelenséget vélelmezi, és így a rendes fizetésképtelenségi eljárás az egyetlen alternatíva a szanálással szemben; másodszor, tévesen állapította meg, hogy a szanálási programhoz vezető eljárás nem volt önkényes a 2. értékelésre támaszkodva; harmadszor pedig tévesen állapította meg, hogy az igazságos kártérítés hiánya arányos.
115. Az első érv részben elfogadhatatlan, mivel a Bíróság eljárási szabályzata 169. cikkének (2) bekezdésével ellentétben nem határozza meg a megtámadott ítélet azon részét, amelyben a Törvényszék megállapította, hogy az ESZM‑rendelet a fizetésképtelenség vélelmén alapul.
116. A fellebbező továbbá azzal érvel, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a Bíróság fizetésképtelen bankokra vonatkozó ítélkezési gyakorlatát a Banco Popular helyzetére.(86) Ennélfogva a hetedik jogalap kapcsán korábban kifejtett okok miatt(87) ezt az érvet el kell utasítani.
117. A második és harmadik érv, amelyek szerint a Törvényszék tévedett, amennyiben nem állapította meg, hogy a szanálási program önkényes volt, mert a 2. értékelésre támaszkodott, és aránytalan volt, mivel hiányzott az igazságos kártérítés, elfogadhatatlan, mivel azokat először a fellebbezés keretében hozták fel.(88) Konkrétan a megtámadott ítélet azon pontjai,(89) amelyekre a fellebbező hivatkozik, nem foglalkoznak a 2. értékeléssel vagy az igazságos kártérítéssel. Valójában a Törvényszék első fokon nem foglalkozott ezekkel az érvekkel.
118. Végezetül azt javaslom, hogy amennyiben az elfogadható, a Bíróság utasítsa el a nyolcadik jogalapot.
VI. Végkövetkeztetés
119. A fentiek alapján azt javaslom, hogy a Bíróság:
– utasítsa el a fellebbezést;
– a fellebbezőt kötelezze a költségek viselésére.