A KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE
(harmadik tanács)
2007. május 2.
F‑23/05. sz. ügy
Jean‑Louis Giraudy
kontra
az Európai Közösségek Bizottsága
„Tisztviselők – Kereset – Kártérítési kereset – Az Európai Csaláselleni Hivatal (OLAF) vizsgálata – Újrabeosztás – 1073/1999/EK rendelet – 1999/396/EK, ESZAK, Euratom határozat – Kötelességszegés – Kár – Foglalkozási megbetegedés – A személyzeti szabályzat 73. cikkében foglalt juttatások figyelembevétele”
Tárgy: Az EK 236. cikk és az EA 152. cikk alapján benyújtott kereset, amelyben J.–L. Giraudy a 2004. szeptember 22‑i panaszát elutasító 2005. február 21‑i bizottsági határozat megsemmisítését kéri, valamint a Bizottság arra való kötelezését, hogy térítse meg az őt állítólagosan ért, 264 000 euróra becsült vagyoni és 500 000 euróra becsült nem vagyoni kárt.
Határozat: Az Európai Közösségek Bizottsága köteles a J.‑L. Giraudyt a jó hírnevén és a becsületén esett sérelem folytán ért nem vagyoni kárért 15 000 euró kártérítésnek a felperes részére történő megfizetésére. A Közszolgálati Törvényszék a keresetet ezt meghaladó részében elutasítja. A Bizottság köteles saját költségeinek és J.‑L. Giraudy költségei kétharmadának viselésére. J.‑L. Giraudy viseli saját költségeinek egyharmadát.
Összefoglaló
1. Európai Csaláselleni Hivatal (OLAF) – Az OLAF által lefolytatott vizsgálatokról szóló 1073/1999 rendelet – A belső vizsgálatok közösségi intézmények által elfogadott részletszabályai
(1073/1999 európai parlamenti és tanácsi rendelet, 5. cikk, második bekezdés; 1999/396 bizottsági határozat, (2) cikk, első és második bekezdés)
2. Tisztviselők – Az intézmények szerződésen kívüli felelőssége – Feltételek
3. Tisztviselők – A szervezeti egységek szervezése – A személyi állomány beosztása
(Személyzeti szabályzat, 7. cikk, (1) bekezdés)
4. Tisztviselők – Az adminisztráció gondoskodási kötelezettsége
(Személyzeti szabályzat, 7. cikk, (1) bekezdés, első albekezdés, valamint 25. cikk, második bekezdés)
5. Tisztviselők – Az adminisztráció gondoskodási kötelezettsége – A gondos ügyintézés elve
(Személyzeti szabályzat, 73. cikk; 1073/1999 európai parlamenti és tanácsi rendelet, 10. preambulumbekezdés, valamint 8. cikk, (2) bekezdés)
6. Tisztviselők – Az adminisztráció gondoskodási kötelezettsége
(1073/1999 európai parlamenti és tanácsi rendelet, 8. cikk, (2) bekezdés)
7. Tisztviselők – Kártérítési kereset – A felperes betegségéből és az adminisztráció kötelességszegése következtében történt rokkantsági nyugdíjba helyezéséből eredő károk megtérítése iránti kérelem
(Személyzeti szabályzat, 73. cikk; a baleset és foglalkozási megbetegedés elleni biztosításra vonatkozó szabályozás, 19. és 23. cikk)
1. A csalás, a korrupció és a Közösségek érdekeit sértő jogellenes tevékenységek elleni küzdelemmel kapcsolatos belső vizsgálatok feltételeiről és módjairól szóló 1999/396 határozat 2. cikkének második bekezdése – amely e tevékenységek vonatkozásában ugyanezen cikk első bekezdésére utal vissza – kötelező jelleggel előírja, hogy a Bizottság főtitkára, főigazgatói és szervezeti egységeinek vezetői haladéktalanul közölnek az Európai Csaláselleni Hivatallal (OLAF) minden, a tudomásukra jutott, „csalás, vesztegetés vagy a Közösségek érdekeit sértő bármely más jogellenes cselekmény elkövetésére következtetni engedő tényt, vagy a Közösségek tisztviselőit és alkalmazottait terhelő kötelezettségek fegyelmi vagy büntetőeljárás megindítására esetlegesen okot adó megszegésének minősülő, az érintett szakmai tevékenységének gyakorlásával kapcsolatos jelentős tényt”. A „következtetni enged” kifejezés jogalkotó általi használata mindazonáltal magában foglalja, hogy a rendelkezésben szereplő hatóságok az esetleges szabálytalanságok tekintetében minimális mértékben értékeljék a tudomásukra jutott tények relevanciáját, tehát a rendelkezés biztosít számukra bizonyos mérlegelési jogkört.
(lásd a 98. pontot)
2. Valamely intézmény belső kommunikációs rendszerének rendellenességei, melyek hozzájárulhattak az Európai Csaláselleni Hivatal felperessel szembeni gyanújának alaptalan súlyosabbá válásához, amelyek azonban nem voltak meghatározó hatású okozati összefüggésben a vele szemben indított vizsgálat megkezdésével, mivel létezett a terhelő és egy irányba mutató bizonyítékoknak egy olyan csoportja, mely önmagában elegendő volt a vizsgálat megindításához, nem alkalmasak ezen intézmény közszolgálati kötelességszegés miatti, szerződésen kívüli felelősségének megalapozására.
(lásd a 109. és 111. pontot)
3. A szolgálati érdekkel összhangban áll az Európai Csaláselleni Hivatal főigazgatójának ajánlására hozott azon határozat, amellyel valamely szervezeti egységért felelős tisztviselő biztosítási célú, az ezen egységnél történt esetleges szabálytalanságok feltárására irányuló belső vizsgálat időtartamára történő áthelyezéséről döntöttek annak érdekében, hogy a vizsgálat megfelelő lefolytatása céljából az említett időtartamra e tisztviselő számára lehetetlenné tegyék az ezen egység helyiségeibe való belépést. Figyelembe véve az adminisztrációnak a szolgálati érdek megítélésével kapcsolatos széles körű mérlegelési jogkörét, meg kell állapítani, hogy az ilyen intézkedés nem nyilvánvalóan aránytalan az intézkedés által elérni kívánt célra, vagyis a mindenfajta érdek‑összeütközés elkerülésére és a vizsgálat megfelelő lefolytatásának biztosítására tekintettel. Az a tény, hogy más lehetőségek, mint például a felperes szabadságolása vagy kiküldetésre küldése, ugyancsak összhangban állhatnak a szolgálati érdekkel, miközben a felperes érdekeinek jobban megfelelnek, önmagában nem teszi az áthelyezést aránytalan intézkedéssé. E határozat nem sérti az ártatlanság vélelmét sem, mivel egyrészt az nem az áthelyezett tisztviselő megbüntetésére irányul, hanem a vizsgálat időtartamára korlátozott tartamú biztosítási intézkedésnek minősül, másrészt a szolgálati érdek igazolja a vizsgálat zavartalan lefolytatásának biztosítására hivatott intézkedés meghozatalát, az áthelyezett tisztviselő vizsgálat tárgyával kapcsolatos felelősségének megállapítása nélkül.
Végül, mivel valamely egyedi aktus jogszerűségét a meghozatalának időpontjában fennálló ténybeli és jogi helyzet alapján kell megítélni, a vizsgálat során később feltárt tények, melyek tisztázták a felperest, nem befolyásolják az áthelyezésről szóló határozat jogszerűségét.
(lásd a 139–146. pontot)
Hivatkozás:
az Elsőfokú Bíróság T‑51/01. sz., Fronia kontra Bizottság ügyben 2002. április 16‑án hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2002., I‑A‑43. o. és II‑187. o.) 55. pontja; T‑124/01. és T‑320/01. sz., Del Vaglio kontra Bizottság egyesített ügyekben 2003. június 4‑én hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2003., I‑A‑157. o. és II‑767. o.) 77. pontja; T‑339/03. sz., Clotuche kontra Bizottság ügyben 2007. február 7‑én hozott ítéletének (az EBHT‑ban még nem tették közzé) 69., 71. és 76. pontja, valamint T‑118/04. és T‑134/04. sz., Caló kontra Bizottság egyesített ügyekben 2007. február 7‑én hozott ítéletének (az EBHT‑ban még nem tették közzé) 109., 113. és 114. pontja.
4. Az a tény, hogy az adminisztráció azelőtt jelenti be nyilvánosan, sajtótájékoztató során, hogy semmi akadálya a tisztviselővel szemben hozott azon biztosítási intézkedés megszüntetésének, amellyel őt az Európai Csaláselleni Hivatal által folytatott, az egységénél történt esetleges szabálytalanságok feltárására irányuló belső vizsgálat időtartamára áthelyezték, mielőtt azt vele, aki korábban szervezeti egység vezetője volt, közölnék, sérti a tisztviselő ahhoz fűződő jogos érdekét, hogy szakmai helyzetének döntő megváltozásáról közvetlenül a kinevezésre jogosult hatóságtól értesüljön, ne pedig a sajtóból. Az ilyen magatartás nem tartja tiszteletben a személyzeti szabályzat által a hatóság és annak alkalmazottai között létrehozott kölcsönös jogok és kötelezettségek egyensúlyát, ezáltal az adminisztrációnak a tisztviselővel szemben fennálló gondoskodási kötelezettsége megsértésének és az adminisztráció felelősségét megalapozó közszolgálati kötelességszegésnek minősül.
(lásd a 148., 149. és 183. pontot)
5. Az 1073/1999 rendelet 8. cikkének (2) bekezdését – amely szélesen határozza meg az Európai Csaláselleni Hivatal vizsgálatainak bizalmas jellegét – a szövegkörnyezetében, közelebbről e rendelet tizedik preambulumbekezdésének fényében kell értelmezni, amely kimondja, hogy e vizsgálatok során teljes mértékben tiszteletben kell tartani az alapvető szabadságjogokat. Ennélfogva e szabály nem értelmezhető úgy, mint amely kizárólag az információk bizalmas jellegének megőrzését írja elő az igazság kiderítése érdekében, hanem úgy kell tekinteni, mint amelynek ugyanúgy célja az ártatlanság vélelmének, valamint a vizsgálattal érintett tisztviselők vagy alkalmazottak jó hírnevének megóvása. Az e rendelkezésben biztosított speciális védelmen kívül mind a gondos ügyintézés elve és a gondoskodási kötelezettség, mind a valamely független szerv – amilyen az OLAF – számára a vizsgálatai lefolytatásához biztosított kiváltságok tiszteletben tartása megköveteli, hogy azon intézmény, melynek az érintett tisztviselő a tagja, a legnagyobb gondossággal járjon el, és visszafogottan nyilatkozzon a csalásra vonatkozó állításokkal vagy gyanúsításokkal kapcsolatban. E megfontolások különösen érvényesek bármely személynek az ártatlanság vélelméhez fűződő jogával kapcsolatban, amikor az OLAF vizsgálatából még semmilyen következtetést nem vontak le.
A tisztviselő tisztességét megkérdőjelező súlyos vádak esetén az adminisztráció köteles elkerülni azon vádak nyilvánosságra hozatalát, melyek esetében ez nem elengedhetetlen, és megakadályozni, hogy a tisztviselő a becsülete csorbítására alkalmas nyilatkozatoknak legyen kitéve. Ebből az következik, hogy főszabály szerint az adminisztráció köteles egyrészt tartózkodni olyan információknak a sajtó számára való továbbításától, melyek a tisztviselőre nézve károsak lehetnek, másrészt köteles az intézményen belül megtenni a szükséges intézkedéseket annak megelőzése érdekében, hogy a tisztviselővel kapcsolatban olyan információk kerüljenek nyilvánosságra, melyek rágalmazó jellegűek lehetnek. Meg kell állapítani, hogy a közösségi intézményeken belül kialakult a felelősségvállalás bizonyos kultúrája, válaszul többek között a nyilvánosság azon igényére, hogy tájékoztassák, valamint biztosítsák afelől, hogy a rendellenességeket és csalásokat feltárják, adott esetben azokat megszüntessék, és a felelősöket példásan megbüntessék. Ezen igény következménye, hogy a közösségi intézményeknél a felelősségteljes feladatot ellátó tisztviselőknek és alkalmazottaknak számolniuk kell bizonyos információknak a nyilvánosság számára történő továbbítására vonatkozó megalapozott igény létezésével.
Tekintettel arra, hogy létezhet ilyen igény, az adminisztrációra a tisztviselőivel szemben háruló gondoskodási kötelezettség mértékének is növekednie kell. A gondoskodási kötelezettségnek az egyedi vizsgálat keretében való fokozott volta azért is szükséges, mert a sajtó hajlamos nyilvánosan megkérdőjelezni az egyének becsületét vagy szakmai hírnevét, tovább súlyosítva az egyéneket ért addigi károkat, melyek akár jóvátehetetlenné is válhatnak.
A csalás gyanújával indult vizsgálat ugyanis esetleg a jó hírnév sérelmével járhat, különösen, ha e vizsgálat az intézményen kívül nyilvánosságot kap. Ebben az esetben a vizsgálat során az érintett tisztázása ritkán elegendő az érintett jó hírnevét ért sérelem teljes megszüntetéséhez. A Közösség szerződésen kívüli felelőssége körében a vizsgálat megindításával és lefolytatásával okozott kár csak akkor téríthető meg, ha a szóban forgó intézmény olyan kötelességszegést követett el, mely megalapozza az intézmény felelősségét, bármilyen sajnálatos legyen is ez a vizsgálat lezárásakor esetlegesen tisztázott egyén számára. Másfelől, ha e nem vagyoni káron kívül a vizsgálat a személyzeti szabályzat 73. cikke értelmében vett foglalkozási megbetegedéshez is vezet, ez utóbbi rendelkezés alapján a tisztviselő átalányösszeg formájában kártérítésben részesülhet, anélkül hogy ehhez bárminemű kötelességszegésnek az intézmény részéről történt elkövetését bizonyítania kellene.
(lásd a 161–167. pontot)
Hivatkozás:
a Bíróság 53/72. sz., Guillot kontra Bizottság ügyben 1974. július 11‑én hozott ítéletének (EBHT 1974., 791. o.) 3–5. pontja;
az Elsőfokú Bíróság T‑203/95. R. sz., Connolly kontra Bizottság ügyben 1995. december 12‑én hozott végzésének (EBHT 1995., II‑2919. o.) 35. pontja; T‑133/02. sz., Chawdhry kontra Bizottság ügyben 2003. december 17‑én hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2003., I‑A‑329. o. és II‑1617. o.) 107. pontja, valamint T‑48/01. sz., Vainker kontra Parlament ügyben 2004. március 3‑án hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2004., I‑A‑51. o. és II‑197. o.) 125. pontja.
6. A nyilvánosság azon intézkedésről való tájékoztatása, amellyel valamely egységért felelős tisztviselőt az Európai Csaláselleni Hivatal által végzett, az egységénél történt esetleges szabálytalanságok feltárására irányuló belső vizsgálat megfelelő lefolytatása érdekében áthelyeztek, nem sérti a bizalmas kezelésnek az OLAF vizsgálataira nézve előírt követelményét, és szolgálati érdek igazolja, ha az eset sajátos körülményei alapján a bizalmas jelleg félretételét – nemcsak az áthelyezési intézkedésre, hanem az áthelyezett tisztviselő személyazonosságára vonatkozóan is – nem az intézmény határozza el, hanem az elkerülhetetlen, arra való tekintettel, hogy egyrészt a tisztviselő az általa betöltött állás természetéből adódóan feladatainak ellátása során rendszeres kapcsolatban áll a sajtóval, másrészt a szabálytalanságok gyanúja miatt az újságírók azonnal érdeklődést tanúsítottak az ügy iránt, így a tájékoztatás hiánya a sajtó különböző találgatásainak lett volna táptalaja, amely egyaránt árthatott volna a tisztviselő és az intézmény érdekének.
Mindazonáltal az intézmény megsérti az alkalmazottaival szemben fennálló gondoskodási kötelezettséget, amikor szokatlan módon az OLAF közleménye mellett saját sajtóközleményt ad ki, amelyben bejelenti a vizsgálat megindítását, és amelynek tartalma arra enged következtetni, hogy az áthelyezett tisztviselő személyesen érintett az esetleges szabálytalanságokban, illetve amikor a tisztviselő tisztázását követően elmulasztja olyan kiigazító intézkedés meghozatalát, amely ellensúlyozná az e sajtóközlemény kiadásával történt rendellenes hátrányos hírkeltés hatását, és így nem kellően veszi figyelembe a tisztviselő érdekeit a saját érdekeihez képest, továbbá nem csökkenti a lehető legkisebb mértékűre a tisztviselőnek a vizsgálat megindulása által okozott kárt.
Az ilyen magatartás az intézmény felelősségét megalapozó közszolgálati kötelességszegésnek minősül. E tekintetben közvetlen és biztos okozati összefüggés áll fenn e kötelességszegés, valamint a felperes jó hírnevén és becsületén esett kár között, amely meghaladja azon kár mértékét, amely az OLAF vizsgálatával érintett tisztviselőt elkerülhetetlenül éri.
(lásd a 169., 170., 173., 180., 183. és 206. pontot)
7. El kell utasítani a felperesnek a betegségével és az emiatt – valamint az adminisztráció közszolgálati kötelességszegése miatt – történő rokkantsági nyugdíjba helyezésével kapcsolatban állítólag őt ért vagyoni és nem vagyoni kár megtérítésére vonatkozó kérelmet, és különösen azon nem vagyoni kár megtérítése iránti kérelmet, amely szerint a gondoskodási kötelezettség megsértése aggodalmat és szorongást váltott ki az érdekeltből, ezáltal előidézve vagy súlyosítva a betegségével összefüggő kárt. A közösségi bíróságnak ugyanis nincs hatásköre arra, hogy a tisztviselő foglalkoztatási feltételei és a tisztviselő által felhozott betegség közötti okozati összefüggés fennállására vonatkozóan nyilatkozzon, ugyanis az Európai Közösségek tisztviselői foglalkozási megbetegedési és baleseti kockázatának fedezésére vonatkozó szabályozás 19. cikke kimondja, hogy a betegség foglalkozási eredetének megállapításáról a kinevezésre jogosult hatóság dönt, az intézmény által kijelölt orvos szakértő(k) jelentése alapján, és ha a felperes ezt kéri, a szabályozás 23. cikke szerinti orvosi bizottsággal történt konzultációt követően. A személyzeti szabályzat 73. cikkének végrehajtására létrehozott rendszer a vagyoni és nem vagyoni károkat fedező átalányösszeg folyósítását írja elő baleset vagy foglalkozási megbetegedés esetére, anélkül hogy ehhez az érintettnek az intézmény részéről bárminemű kötelességszegés elkövetését kellene bizonyítania, és a tisztviselő csak abban az esetben kérhet kiegészítő kártérítést, ha a személyzeti szabályzat rendszere nem teszi lehetővé az őt ért kár megfelelő megtérítését.
E következtetésen az sem változtat, hogy abban az esetben, ha a felperes elállt a betegség foglalkozási eredetének megállapítására irányuló, a személyzeti szabályzat 73. cikke alapján indult eljárástól, az ilyen elállás nincs befolyással azon jogszabály alkalmazására, mely szerint a betegség foglalkozási eredetének elismerése a kinevezésre jogosult hatóság hatáskörébe tartozik.
Ezzel szemben a felperest ért nem vagyoni kár megtérítése iránti kérelem azon vonatkozását, amely a felperes hírnevének és becsületének megsértéséhez kapcsolódik, a bíróságnak meg kell vizsgálnia, mivel az ilyen kár nincs összefüggésben az érdekelt betegségével, ennélfogva e kár megtérítésére nem kerülhet sor a személyzeti szabályzat 73. cikke szerinti eljárás keretében átalányösszeg kifizetésével.
(lásd a 193–196. és 198–201. pontot)
Hivatkozás:
a Bíróság 169/83. és 136/84. sz., Leussink és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1986. október 8‑án hozott ítéletének (EBHT 1986., 2801. o.) 13. pontja, valamint C‑257/98. P. sz., Lucaccioni kontra Bizottság ügyben 1999. szeptember 9‑én hozott ítéletének (EBHT 1999., I‑5251. o.) 22. pontja;
az Elsőfokú Bíróság T‑165/95. sz., Lucaccioni kontra Bizottság ügyben 1998. május 14‑én hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 1998., I‑A‑203. o. és II‑627. o.) 74. pontja, valamint T‑300/97. sz., Latino kontra Bizottság ügyben 1999. december 15‑én hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 1999., I‑A‑259. o. és II‑1263. o.) 95. pontja.