A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (negyedik tanács)
2014. június 18.(*)
„Halászat – A halászati erőforrások védelme – A 2010‑re a VIIIc, IX és X övezet, valamint a CECAF 34.1.1 terület uniós vizei tekintetében kapott makrélahalászati kvóták Spanyolország általi túllépése – A 2011 és 2015 közötti évekre kiosztott halászati kvótákba beszámított levonások – Védelemhez való jog – Jogbiztonság – Jogos bizalom – Egyenlő bánásmód”
A T‑260/11. sz. ügyben,
a Spanyol Királyság (képviselik kezdetben: N. Díaz Abad és L. Banciella Rodríguez‑Miñón, később: M. Sampoll Pucurull és Banciella Rodríguez‑Miñón abogados del Estado)
felperesnek
az Európai Bizottság (képviselik: A. Bouquet, F. Jimeno Fernández és D. Nardi, meghatalmazotti minőségben)
alperes ellen,
a Spanyolországnak 2011‑re és a későbbi évekre odaítélt egyes makrélakvótáknak a 2010. évi túlhalászás miatti csökkentéséről szóló, 2011. február 22‑i 165/2011/EU bizottsági rendelet (HL L 48., 11. o.) megsemmisítése iránt benyújtott kérelme tárgyában,
A TÖRVÉNYSZÉK (negyedik tanács),
tagjai: M. Prek elnök, I. Labucka és V. Kreuschitz (előadó) bírák,
hivatalvezető: K. Andová tanácsos,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2013. december 11‑i tárgyalásra,
meghozta a következő
Ítéletet
A jogvita előzményei
1 Az Európai Bizottság szervezeti egységei 2010‑ben a spanyol hatóságok által igazgatott halfogási és ellenőrzési rendszerre vonatkozóan több helyszíni vizsgálatot is lefolytattak, így például 2010. március 15. és 19. között Kantábriában és Baszkföldön (Spanyolország).
2 A szóban forgó helyszíni vizsgálat alapján és a spanyol hatóságok által a 2010‑es makrélahalászati idényre vonatkozóan szolgáltatott adatokra tekintettel a Bizottság azt állapította meg, hogy a Spanyol Királyság a 2010‑es évre számára engedélyezett makrélahalászati kvótát 19 621 tonnával túllépte. A vizsgálati jelentés 3.8. pontja szerint már 2010 márciusától kezdve, amikorra is 39 693 tonna fogást ért el, 61%‑kal túllépte a makrélára vonatkozó 24 604 tonnás éves kvótát.
3 A Bizottság 2010. július 12‑i levelében megküldte a vizsgálati jelentést a spanyol hatóságoknak, és felhívta őket észrevételeik megtételére.
4 A spanyol hatóságok 2010. július 20‑i levelükben eleget tettek ennek a felhívásnak. Észrevételeikben nem vitatták a Bizottság által hivatkozott számadatokat.
5 A spanyol mezőgazdasági, halászati és élelmezésügyi minisztériumnak címzett, 2010. július 20‑i levelében D., a halászati és tengerügyi bizottság tagja egyrészt hangsúlyozta, hogy a makrélahalászat nemcsak a Spanyol Királyság, hanem az Európai Unió egésze számára is jelentőséggel bír, és a Bizottság számára prioritást jelent annak nyomon követése és ellenőrzése. Másrészt rámutatott a makrélahalászatot folytató spanyol hajóflottán végrehajtott ellenőrzések elégtelenségére, valamint arra, hogy milyen nehéz volt beszerezni a helyzet értékeléséhez szükséges információkat az együttműködésre nem hajlandó illetékes spanyol hatóságoktól.
6 A spanyol mezőgazdasági, halászati és élelmezésügyi minisztériumnak címzett 2010. szeptember 30‑i levelében D. lényegében megismételte a makréla‑túlhalászattal kapcsolatban kialakult aggályát, és jelezte a Bizottságnak, hogy fenntartja a jogot arra, hogy éljen az uniós jog szigorú betartatása érdekében rendelkezésére álló jogi eszközökkel.
7 A D. és a spanyol környezetvédelmi, vidékfejlesztési és tengerészeti miniszter, A. között 2010. november 28‑án létrejött találkozón felvetődött a makréla‑túlhalászat kérdése is. Ezen a találkozón A. elismerte azt az alapelvet, amely szerint a túlhalászással érintett makrélamennyiséget vissza kell téríteni, ám kifejezte azon óhaját is, hogy tárgyalni kíván a visszatérítés feltételeiről.
8 A 2010. november 30‑án a Bizottság szervezeti egységei és a spanyol hatóságok képviselői között létrejött találkozó napirendjének 4. pontja a következőket tartalmazta:
„Makréla‑ és tőkehalhalászat – a 2009‑től folytatott túlhalászat becsült mennyiségének visszatérítése
Ezzel a témával kapcsolatban a MARE C vezetése ismertetni fogja a 2009 óta folytatott spanyol makréla‑ és tőkehal‑túlhalászatra vonatkozó becsléseit, és foglalkozni fog a halászati erőkifejtés kérdésével is. A túlhalászat mindkét halfaj tekintetében jelentős. E körülmények között a Bizottság szervezeti egységeinek nincsen más választásuk, mint hogy az [1224/2009/EK] rendelet kvótalevonásra vonatkozó rendelkezéseit, nevezetesen a rendelet 105. cikkét alkalmazzák […]. Szervezeti egységeink készek arra, hogy a spanyol hatóságokkal e rendelkezések alapján megvitassák a visszatérítés feltételeit.”
9 A találkozóról készült és a spanyol hatóságoknak megküldött jegyzőkönyvben különösen a következők szerepelnek:
„A Bizottság szerint alaptalanok azok a viták, amelyekben a [Spanyol Királyság] úgy véli, hogy a 2010‑es évet megelőző túlhalászat visszatérítésének nincsen jogi alapja. A Bizottság hangsúlyozza, hogy az alkalmazandó rendeletek felhatalmazzák arra, hogy 2011‑ben levonja a 2010‑ben túlhalászott mennyiséget, amely körülbelül 19 000 [tonnának] felel meg; [az 1224/2009 rendelet] 105. cikk[é]ben meghatározott szorzótényezőt kell alkalmazni. A [Spanyol Királyság] közli, hogy elfogadja a túlhalászatra vonatkozóan a Bizottság által használt számadatokat. A Bizottság ezenkívül azt is előadja, hogy nem köteles kikérni a [Spanyol Királyság] véleményét a túlhalászás miatt eszközölt levonások módjáról (hacsak nem kíván a makrélán kívüli más fajok halászatából levonni). Az ellenőrzésről szóló rendeletben foglalt konzultációs eljárást azonban az egy évnél régebbi túlhalászat miatt kért visszatérítésre minden esetben alkalmazni kell. A Bizottság szerint az ellenőrzésről szóló új rendeletet kell alkalmazni, mivel a visszatérítési eljárás kiindulópontját az képezi, hogy a Bizottság hiteles adatok alapján olyan, egy évnél régebbi túlhalászatot állapított meg, amely 2010‑ben történt.”
10 D. az A.‑nak címzett 2010. december 14‑i levelében lényegében arra szólította fel a spanyol hatóságokat, hogy sürgősen intézkedjenek a túlhalászat problémáját illetően. Ismertette azt is, hogy a Bizottság szervezeti egységei és a spanyol hatóságok együttműködnek a túlhalászat tényleges mértékének megállapítása, a visszatérítés módjának utólagos kialakítása, valamint a spanyol ellenőrzési rendszer megerősítésére irányuló cselekvési terv meghatározása érdekében. D. e tekintetben nyomatékosan azt az álláspontot képviselte, hogy a 2011. évi makrélahalászati idényben ne lehessen túllépni a Spanyol Királyságnak kiosztott kvóták 50%‑át.
11 2010. december 21‑én aSpanyol Királyság elfogadta a makrélahalászati kvóta kiosztására és kezelésére vonatkozó feltételekről, valamint a makréla halászatáról és kifogásáról szóló, 2010. február 10‑i ARM 271/2010 rendelet módosításáról szóló, ARM 3315/2010 rendeletet (Orden ARM/3315/2010, de 21 de diciembre, por la que se modifica la Orden ARM/271/2010, de 10 de febrero, por la que se establecen los criterios para el reparto y la gestión de la cuota de caballa, y se regula su captura y desembarque) (BOE 310. sz., 2010. február 13., 105 675. o.; a továbbiakban: ARM 3315/2010 rendelet). Az ARM 3315/2010 rendelet 2. cikkének (2) bekezdése alapján a makrélahalászati idény 2011. február 15‑én kezdődik.
12 2011. január 11‑én találkozóra került sor a Bizottság szervezeti egységei és a spanyol hatóságok között. A találkozó napirendje szerint a találkozó célja a spanyol hajóflotta által az Atlanti‑óceán északkeleti részén 2002 és 2010 között folytatott – feltehetően túlhalászattal érintett – makrélahalászatra vonatkozó adatok elemzése volt. E napirend 1. pontja szerint:
„Makréla‑ és tőkehalhalászat – a 2009‑től folytatott túlhalászat becsült mennyiségének visszatérítése
Ezzel a témával kapcsolatban a MARE C vezetése ismertetni fogja a 2009 óta folytatott spanyol makréla‑ és tőkehal‑túlhalászatra vonatkozó becsléseit, és foglalkozni fog a halászati erőkifejtés kérdésével is. A túlhalászat mindkét halfaj tekintetében jelentős. E körülmények között a Bizottság szervezeti egységeinek nincsen más választásuk, mint hogy az ellenőrzésről szóló rendelet kvótalevonásra vonatkozó rendelkezéseit, nevezetesen [az említett] rendelet 105. cikkét alkalmazzák. Szervezeti egységeink készek arra, hogy a spanyol hatóságokkal e rendelkezések alapján megvitassák a visszatérítés feltételeit.”
13 A 2011. január 11‑i találkozóról készült és a spanyol hatóságoknak megküldött jegyzőkönyvben különösen a következők szerepelnek:
„A Bizottság szerint alaptalanok azok a viták, amelyekben a [Spanyol Királyság] úgy véli, hogy a 2010‑es évet megelőző túlhalászat visszatérítésének nincsen jogi alapja. A Bizottság hangsúlyozza, hogy az alkalmazandó rendeletek felhatalmazzák arra, hogy 2011‑ben levonja a 2010‑ben túlhalászott mennyiséget, amely körülbelül 19 000 [tonnának] felel meg; [az ellenőrzésről szóló rendelet] 105. cikk[é]ben meghatározott szorzótényezőt kell alkalmazni. A [Spanyol Királyság] közli, hogy elfogadja a túlhalászatra vonatkozóan a Bizottság által használt számadatokat. A Bizottság ezenkívül azt is előadja, hogy nem köteles kikérni a [Spanyol Királyság] véleményét a túlhalászás miatt eszközölt levonások módjáról (hacsak nem kíván a makrélán kívüli más fajok halászatából levonni). Az ellenőrzésről szóló rendeletben foglalt konzultációs eljárást azonban az egy évnél régebbi túlhalászat miatt kért visszatérítésre minden esetben alkalmazni kell. A Bizottság szerint az ellenőrzésről szóló új rendeletet kell alkalmazni, mivel a visszatérítési eljárás kiindulópontját az képezi, hogy a Bizottság hiteles adatok alapján olyan, egy évnél régebbi túlhalászatot állapított meg, amely 2010‑ben történt.”
14 2011. január 24‑én a Bizottság Tengerügyi és Halászati Főigazgatóságának főigazgatója, E., és a spanyol környezetvédelmi, vidékfejlesztési és tengerészeti minisztérium tengerügyi államtitkára, V. I. között – ez utóbbi kérésére – a makréla‑túlhalászat helyzetéről tartott találkozóra került sor. Ezt a találkozót követően V. I. 2011. február 8‑i levelében először is azt javasolta E.‑nek, hogy határozzák meg a levonás összmennyiségét, másodszor hogy a „brit példához” hasonlóan 0,7‑es levonási együtthatót állapítsanak meg, harmadszor hogy tizenöt éves időszakot irányozzanak elő, negyedszer hogy társadalmi és gazdasági okok miatt ne lépjék túl a 15–18% közötti csökkentés mértékét, ötödször hogy írjanak elő felülvizsgálati záradékot, amely alapján az időszak felének elteltét követően, azaz a hetedik vagy a nyolcadik év után megvizsgálhatják a helyzetet, és hatodszor hogy tegyék meg a szükséges kiigazításokat az összmennyiség betartásának biztosítása érdekében.
15 2011. február 4‑én D. és A. között kétoldalú találkozóra került sor, amelynek során A.‑t tájékoztatták a Bizottság arra irányuló szándékáról, hogy kétéves időszakra vetítve eszközölné a levonásokat. A. azonban bizonyos gazdasági körülményekre és a spanyol halászflotta érdekeire tekintettel ennél hosszabb időszakot kért, a flottának ugyanis némi időre volt szerinte szüksége ahhoz, hogy a túlhalászat esetleges következményeihez és az azt követő levonáshoz alkalmazkodjon.
16 Ezt követően a Bizottság hatáskörrel rendelkező szervezeti egységei megindították a megtámadott rendelet tervezetére vonatkozó, szervezeti egységek közötti konzultációs eljárást, amelyben a levonások négy évre történő elosztását és a levonások összegének fokozatos emelését javasolták.
17 2011. február 17‑én vagy 18‑án K. (D. miniszteri kabinetjének egyik tagja) és A. telefonos beszélgetést folytatott egymással, amelynek során A. azt kérte, hogy a tervezett levonásokat öt‑ vagy hatéves időszakra osszák el. Miután D. egyetértett a levonások öt évre történő elosztására irányuló kéréssel, a fenti 16. pontban említett, szervezeti egységek közötti konzultációs eljárást a megtámadott rendelet tervezetének mellékletéhez szükséges módosítás érdekében 2011. február 18‑án felfüggesztették, majd 2011. február 22‑én újból megindították.
18 2011. február 22‑én a Bizottság a közös halászati politika szabályainak betartását biztosító közösségi ellenőrző rendszer létrehozásáról, a 847/96/EK, a 2371/2002/EK, a 811/2004/EK, a 768/2005/EK, a 2115/2005/EK, a 2166/2005/EK, a 388/2006/EK, az 509/2007/EK, a 676/2007/EK, az 1098/2007/EK, az 1300/2008/EK és az 1342/2008/EK rendelet módosításáról, valamint a 2847/93/EGK, az 1627/94/EK és az 1966/2006/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2009. november 20‑i 1224/2009/EK tanácsi rendelet (HL L 343., 1. o.; a továbbiakban: ellenőrzésről szóló rendelet) 105. cikkének (1) és (2) bekezdése alapján elfogadta a Spanyolországnak 2011‑re és a későbbi évekre odaítélt egyes makrélakvótáknak a 2010. évi túlhalászás miatti csökkentéséről szóló, 2011. február 22‑i 165/2011/EU bizottsági rendeletet (HL L 48., 11. o.; a továbbiakban: megtámadott rendelet).
19 A megtámadott rendelet (1) preambulumbekezdése szerint „Spanyolország az 53/2010/EU tanácsi rendelet [HL 2010. L 21., 1. o.] alapján 2010‑re, az 57/2011/EU tanácsi rendelet [HL 2011. L 24., 1. o.] alapján pedig 2011‑re makrélahalászati kvótát kapott a VIIIc, IX és X övezet, valamint a CECAF 34.1.1 terület uniós vizei tekintetében”.
20 A megtámadott rendelet (3) preambulumbekezdésében kifejti, hogy „[a Spanyol Királyság által közölt,] [a]z értéklánc különböző szakaszaiban – a fogás és az első értékesítés között – feljegyzett és rögzített adatok összevetése révén a Bizottság következetlenségeket tárt fel a 2010. évi spanyol makrélahalászati adatokban”, és hogy „[e]zeket a következetlenségeket az [ellenőrzésről szóló] rendelettel összhangban elvégzett több spanyolországi audit, ellenőrző látogatás és vizsgálat is megerősítette”, valamint hogy „[a] vizsgálat során gyűjtött bizonyítékok alapján a Bizottság megállapíthatja, hogy a szóban forgó tagállam 19 621 tonnával túllépte a 2010. évi makrélakvótáját”.
21 A megtámadott rendelet (4) és (5) preambulumbekezdése szerint egyrészt „[az ellenőrzésről szóló] rendelet 105. cikkének (1) bekezdése értelmében amennyiben a Bizottság megállapítja, hogy valamely tagállam túllépte a számára kiosztott halászati kvótákat, a Bizottság csökkenti az adott tagállam jövőbeli halászati kvótáit”, másrészt pedig „[az említett] rendelet 105. cikkének (2) bekezdése előírja, hogy a halászati kvótának a következő évre vagy évekre vonatkozó csökkentéseit az ugyanabban a bekezdésben szereplő valamelyik szorzótényező alkalmazásával kell végrehajtani”.
22 A megtámadott rendelet (6) preambulumbekezdése értelmében „[a] 2010. évi túlhalászás miatti csökkentés értéke nagyobb, mint az említett állomány tekintetében Spanyolország számára 2011‑re megítélt kvóta”.
23 Végül a megtámadott rendelet (7) preambulumbekezdése a következőket mondja ki:
„A szóban forgó makrélaállomány jelenleg a biztonságos biológiai határértékek között van, és a tudományos szakvélemények szerint ez a helyzet várhatóan nem is változik a közeljövőben. A 2011‑[re a Spanyol Királyságnak odaítélt] makrélakvóta azonnali és teljes mértékű csökkentése a 2011‑ben folytatott makrélahalászat teljes tilalmát eredményezné. Tekintettel az ügy sajátos körülményeire, félő, hogy a teljes körű halászati tilalom bevezetése aránytalan társadalmi‑gazdasági következményekkel járna mind az érintett halászati ágazat, mind a hozzá kapcsolódó feldolgozóipar számára. Mindent összevetve, valamint figyelembe véve a közös halászati politika célkitűzéseit, ebben a konkrét esetben a túlhalászás miatti kvótacsökkentést helyénvaló egy 5 éves időszak során, azaz 2011 és 2015 között végrehajtani, és – amennyiben további csökkentés volna szükséges – az említett időszakot követő évekre kiosztandó kvótát is csökkenteni lehet.”
24 A megtámadott rendelet 1. cikke úgy rendelkezik, hogy „[a] Spanyolországnak az 57/2011/EU rendelettel a VIIIc, IX és X övezet, valamint a CECAF 34.1.1 terület uniós vizei tekintetében 2011‑re kiosztott makrélahalászati (Scomber scombrus) kvótát a mellékletben foglaltaknak megfelelően csökkenteni kell”. Az említett rendelet 2. cikke pedig úgy rendelkezik, hogy „[a] Spanyolország számára a VIIIc, IX és X övezet, valamint a CECAF 34.1.1 terület uniós vizei tekintetében a 2012 és 2015 között odaítélhető makrélahalászati (Scomber scombrus) kvótát, valamint adott esetben az ugyanerre az állományra a későbbi években kiosztható kvótát a mellékletben foglaltaknak megfelelően csökkenteni kell”.
25 A megtámadott rendelet melléklete egy táblázatot tartalmaz, amelyben az „A kvóta és a fogások különbözete (túlhalászás)” című oszlopban „‑19 621 [tonna]| (a 2010‑es kvóta 79,7%‑a)” szerepel, majd az „[Az ellenőrzésről szóló] rendelet 105. cikke (2) bekezdése szerinti szorzótényező (túlhalászás *2)” oszlopban „–39 242 [tonna]”, végül a 2011–2015 közötti évekre előirányzott csökkentéseket tartalmazó oszlopokban 2011‑re 4500 tonna, 2012‑re 5500 tonna, 2013‑ra 9748 tonna, 2014‑re 9747 tonna, a 2015‑re „és adott esetben a későbbi évekre” pedig 9747 tonna csökkentés van feltüntetve.
Az eljárás és a felek kérelmei
26 A Törvényszék Hivatalához 2011. május 19‑én benyújtott keresetlevelével a Spanyol Királyság előterjesztette a jelen keresetet.
27 A Spanyol Királyság azt kéri, hogy a Törvényszék:
– semmisítse meg a megtámadott rendeletet;
– a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.
28 A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:
– utasítsa el a keresetet mint megalapozatlant;
– a Spanyol Királyságot kötelezze a költségek viselésére.
29 Mivel módosult a Törvényszék tanácsainak összetétele, az előadó bírót a negyedik tanácsba osztották be, következésképpen a jelen ügyet e tanács elé utalták.
30 Az előadó bíró jelentése alapján a Törvényszék (negyedik tanács) a szóbeli szakasz megnyitásáról határozott.
31 A Törvényszék a 2013. december 11‑i tárgyaláson meghallgatta a felek szóbeli előterjesztéseit és a Törvényszék szóbeli kérdéseire adott válaszait. A tárgyaláson a Törvényszék úgy határozott, hogy nem zárja le a szóbeli szakaszt, hogy a Bizottság minden olyan releváns információt elő tudjon adni, amellyel bizonyítható, hogy a megtámadott rendelet elfogadása előtt meghallgatták a spanyol hatóságokat arról, hogy az említett rendelet milyen módon irányozza elő a makrélahalászati kvóták csökkentését, és ezt rögzítették a tárgyalásról készült jegyzőkönyvben.
32 2014. január 9‑i levelében a Bizottság erre vonatkozóan észrevételeket és további információkat terjesztett elő.
33 2014. január 28‑i levelében a Spanyol Királyság előterjesztette a Bizottság említett levelére vonatkozóan tett észrevételeit.
34 2014. február 4‑én a Törvényszék elrendelte a szóbeli szakasz lezárását.
A jogkérdésről
A megsemmisítési jogalapok összefoglalása
35 Keresete alátámasztásául a Spanyol Királyság hat jogalapra hivatkozik: elsőként az ellenőrzésről szóló rendelet 105. cikke (6) bekezdésének megsértésére, másodikként a lényeges eljárási szabályok megsértésére, mivel nem kértek előzetesen e rendelet 119. cikke értelmében indokolással ellátott véleményt az irányítóbizottságtól, harmadikként a védelemhez való jogainak megsértésére, negyedikként a jogbiztonság elvének megsértésére, ötödikként a bizalomvédelem elvének megsértésére és hatodikként az egyenlő bánásmód elvének megsértésére.
Az ellenőrzésről szóló rendelet 105. cikke (6) bekezdésének megsértésére alapított első jogalapról
36 A Spanyol Királyság azt állítja, hogy a megtámadott rendelet jogellenes, mivel azt megelőzően fogadták el, hogy a Bizottság elfogadta volna az ellenőrzésről szóló rendelet 105. cikkének (6) bekezdésében említett részletes szabályokat, amelyek az érintett mennyiségek meghatározására vonatkoznak. Ezenkívül azt is vitatja, hogy az említett rendelet 105. cikkének (1) bekezdésében foglalt rendelkezések kellően világosak és pontosak lennének, és ne igényelnének végrehajtási intézkedést. Az a körülmény, hogy e rendelet 105. cikkének (6) bekezdése úgy rendelkezik, hogy részletes szabályokat „lehet” elfogadni, nem jelenti azt, hogy a Bizottság mérlegelési jogkörrel rendelkezne arra vonatkozóan, hogy elfogad‑e ilyen szabályokat, illetve hogy e célból választ a rendelet 119. cikke szerinti eljárás és egy másik eljárás között.
37 A Bizottság nem fogadja el a Spanyol Királyság érvelését, és a jelen jogalap elutasítását kéri.
38 Emlékeztetni kell arra, hogy az ellenőrzésről szóló rendelet 105. cikkének (6) bekezdése úgy rendelkezik, hogy „[a]z e cikk alkalmazására, különösen pedig az érintett mennyiségek meghatározására vonatkozó részletes szabályokat a 119. cikkben említett eljárással összhangban lehet elfogadni”, azaz az ugyanezen rendelet 119. cikkének a 2006. július 17‑i 2006/512/EK tanácsi határozattal módosított, a Bizottságra ruházott végrehajtási hatáskörök gyakorlására vonatkozó eljárások megállapításáról szóló, 1999. június 28‑i 1999/468/EK tanácsi határozat (HL L 200., 11. o.) 4–7. cikkével együttesen értelmezett (2) bekezdése szerinti eljárással összhangban.
39 Ezenkívül az ellenőrzésről szóló rendelet „Bizottsági eljárás” című 119. cikke többek között a következőképpen rendelkezik:
„(1) A Bizottságot a 2371/2002/EK rendelet 30. cikke alapján létrehozott bizottság segíti.
(2) Az e cikkre történő hivatkozáskor az 1999/468/EK határozat 4. és 7. cikkét kell alkalmazni.
[...]”
40 Közelebbről, az ellenőrzésről szóló rendelet 105. cikkének (6) bekezdésében használt „lehet” szó egyrészt azt jelenti, hogy a Bizottság mérlegelési jogkörrel rendelkezik azon elvi kérdést illetően, hogy a hatáskörrel rendelkező bizottság elé kell‑e terjesztenie a részletes szabályok meghozatalára vonatkozó javaslatát (lásd különösen az 1999/468 határozat 4. cikke (2) bekezdésének első mondatát), másrészt pedig, hogy ez a mérlegelési jogkör a Bizottság arra irányuló lehetőségét is magában foglalja, hogy e célból válasszon az említett rendelet hatálya alá tartozó egyes tárgyak és jogi eszközök között. Csak ez az értelmezés egyeztethető ugyanis össze azzal, hogy a 105. cikk (6) bekezdése példálózó jelleggel („különösen”) említi azt a lehetőséget – nem pedig kötelezettséget –, hogy „az érintett mennyiségek meghatározására vonatkozó” részletes szabályokat fogadjanak el.
41 A Spanyol Királyság ezért téves előfeltevésből indul ki, amikor azt állítja, hogy a Bizottság köteles lett volna részletes szabályokat elfogadni ahhoz, hogy végrehajthassa az ellenőrzésről szóló rendelet 105. cikkének (1) és (2) bekezdése alapján rendelkezésére álló jogi eszközöket, mivel a Bizottság jogkörének tartalma és az ezen jogi eszközök végrehajtására vonatkozó feltételek inkább az említett rendelkezések szövegétől függenek.
42 Azt kell tehát megvizsgálni, hogy ezek a rendelkezések kellően világosak, pontosak és feltétel nélküliek‑e ahhoz, hogy a Bizottság az érintett tagállamokkal szemben közvetlenül végrehajthassa azokat.
43 Az ellenőrzésről szóló rendelet 105. cikkének (1) és (2) bekezdésében foglalt rendelkezések értelmében:
„(1) Ha a Bizottság megállapítja, hogy egy tagállam túllépte a számára kiosztott kvótákat, a Bizottság csökkenti a tagállam jövőbeli kvótáit.
(2) Amennyiben valamely tagállam túlhalászással kimerítette az állományra vagy állománycsoportra egy adott évben vonatkozó kvótáját, halászati lehetőségeit vagy fogásrészét, a Bizottság a túlhalászó tagállam következő évre vagy évekre vonatkozó éves kvótáját, halászati lehetőségeit vagy fogásrészét a következő táblázat szerinti szorzótényezők alkalmazásával csökkenti:
A túlhalászás mértéke az engedélyezett kirakodásokhoz képest | A túlhalászás mértéke az engedélyezett kirakodásokhoz képest | Szorzótényező | Szorzótényező |
Legfeljebb 5% | Legfeljebb 5% | Túlhalászás × 1,0 | Túlhalászás × 1,0 |
5%‑nál nagyobb, de legfeljebb 10% | 5%‑nál nagyobb, de legfeljebb 10% | Túlhalászás × 1,1 | Túlhalászás × 1,1 |
10%‑nál nagyobb, de legfeljebb 20% | 10%‑nál nagyobb, de legfeljebb 20% | Túlhalászás × 1,2 | Túlhalászás × 1,2 |
20%‑nál nagyobb, de legfeljebb 40% | 20%‑nál nagyobb, de legfeljebb 40% | Túlhalászás × 1,4 | Túlhalászás × 1,4 |
40%‑nál nagyobb, de legfeljebb 50% | 40%‑nál nagyobb, de legfeljebb 50% | Túlhalászás × 1,8 | Túlhalászás × 1,8 |
50% feletti túlhalászás | 50% feletti túlhalászás | Túlhalászás × 2,0 | Túlhalászás × 2,0 |
A túlhalászás × 1,00 mértékű levonás vonatkozik azonban minden olyan esetre, amikor a túlhalászás az engedélyezett kirakodáshoz képest legfeljebb 100 [t].”
44 E tekintetben meg kell állapítani, hogy a Spanyol Királyság által előadottakkal ellentétben az ellenőrzésről szóló rendelet 105. cikke (1) bekezdésének szövege mérlegelést nem engedő hatáskört fogalmaz meg a Bizottság számára, amelynek értelmében, ha a Bizottság megállapítja, hogy egy tagállam túllépte a halászati kvótát, akkor köteles csökkenteni az adott tagállam jövőbeli kvótáit („csökkenti”). Ugyanígy e rendelet 105. cikkének (2) bekezdése sem ad mérlegelési jogkört a Bizottságnak arra vonatkozóan, hogy milyen következményeket kell kilátásba helyeznie „az adott évben” megvalósított túllépéshez, hanem arra kötelezi a Bizottságot, hogy „a túlhalászó tagállam következő évre vagy évekre vonatkozó éves kvótáját […] csökkent[se]”, a megállapított túllépéssel arányban előre meghatározott szorzótényezőket alkalmazva („alkalmazásával”). Ebből egyébként – ahogyan erre a Bizottság is hivatkozik – az következik, hogy a végrehajtandó csökkentés összmennyisége pontos számítási művelet eredménye, amelynek a paramétereit – a túlhalászás mértékét és a szorzótényezőt – konkrétan maga a rendelkezés határozza meg, és így a Bizottság a maximális mennyiség megállapítására vonatkozóan nem rendelkezik mérlegelési mozgástérrel. Ebben az összefüggésben a Bizottság csak arra vonatkozóan rendelkezik mérlegelési jogkörrel, hogy hogyan ossza el ezeket a levonásokat „a túlhalászó tagállam következő évre vagy évekre vonatkozó éves kvótájá[ra], halászati lehetőségei[re] vagy fogásrészé[re]”, vagyis a levonások időbeli elosztására, valamint azoknak az időszakoknak a meghatározására vonatkozóan, amelyek alatt a csökkentést az előírt maximális mennyiség eléréséhez végre kell hajtani.
45 Ebből következően az ellenőrzésről szóló rendelet 105. cikkének (1) és (2) bekezdésében foglalt rendelkezések – különösen a végrehajtandó csökkentés összmennyiségének kiszámítására vonatkozó rendelkezések – kellően világosak, pontosak és feltétel nélküliek, és ezért alkalmasak a Bizottság általi közvetlen alkalmazásra.
46 A Spanyol Királyság ezért tévesen hivatkozik arra, hogy a Bizottság megsértette a részletes szabályok – ideértve az érintett mennyiségek meghatározására vonatkozó részletes szabályokat is – elfogadására irányuló, feltétel nélküli állítólagos kötelezettségét, amely az ellenőrzésről szóló rendelet 105. cikkének (1) és (2) bekezdése szerinti csökkentésre irányuló intézkedések elfogadása előzetes jogszerűségi feltételének minősül.
47 Következésképpen az első jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani, anélkül hogy határozni kellene a felek által ebben az összefüggésben hivatkozott többi érvről.
A lényeges eljárási szabályok megsértésére alapított második jogalapról
48 A jelen jogalappal a Spanyol Királyság lényegében arra hivatkozik, hogy a megtámadott határozat eljárásjogi szempontból jogellenes, mivel a Bizottság a megtámadott rendelet elfogadása előtt nem kért az ellenőrzésről szóló rendelet 119. cikkében foglaltaknak megfelelően indokolással ellátott véleményt az irányítóbizottságtól.
49 A Spanyol Királyság lényegében azt kifogásolja, hogy a Bizottság eltért attól az eljárástól, amelyet a tagállamok ellen túlhalászás miatt alkalmazott szankciók esetében követni szokott. E gyakorlattal ellentétben úgy fogadta el a megtámadott rendeletet, hogy nem kért előzetesen indokolással ellátott véleményt az irányítóbizottságtól, amely szerven belül az érintett tagállamok előadhatják észrevételeiket és megvédhetik az érdekeiket, és ez a lényeges eljárási szabályok megsértésének minősül. A Spanyol Királyság ezenkívül vitatja, hogy releváns lenne az, ahogyan a Bizottság különbséget tesz az ellenőrzésről szóló rendelet 105. cikke szerinti kétfajta csökkentési mód között, vagyis egyfelől a „rendes” eljárás (a 105. cikk (2), (3) és (5) bekezdése), másfelől az „egy évnél régebbi túlhalászatra vonatkozó” eljárás (a 105. cikk (4) bekezdése) között, amely csupán a bizottság eljárása alá tartozik, és az érintett tagállammal történő konzultációt igényel. Az az álláspont is téves, hogy az ellenőrzésről szóló rendelet 105. cikkének (6) bekezdése csak a 105. cikk (4) bekezdésére vonatkozik. Az, hogy „különösen […] mennyiségek meghatározására vonatkozó” részletes szabályokat lehet elfogadni, azt bizonyítja, hogy a (6) bekezdés a 105. cikk valamennyi bekezdése alapján történő mennyiségmeghatározásra vonatkozik.
50 A Bizottság vitatja a Spanyol Királyság érveit, és a jelen jogalap elutasítását kéri.
51 E tekintetben elegendő rámutatni arra, hogy az ellenőrzésről szóló rendelet 105. cikkének (1) és (2) bekezdésében foglalt rendelkezések, amelyek a megtámadott rendelet kizárólagos alapjául szolgálnak, nem irányoznak elő az ugyenezen rendelet 119. cikkével összefüggésben értelmezett 105. cikkének (6) bekezdése szerinti irányítóbizottsági konzultációs eljárást. Ahogyan erre a Bizottság helyesen emlékeztet, csak a 105. cikk (4) bekezdése ír elő ilyen eljárást, valamint az érintett tagállammal folytatott előzetes konzultációt „a túlhalászó tagállam jövőbeli kvótái[nak csökkentésével]” kapcsolatban, ha az adott tagállam „kimerítette a […] korábbi évek[re] vonatkozó kvótáját”, amit a Bizottság több évre kiterjedő, „egy évnél régebbi túlhalászatra vonatkozó” csökkentésnek nevez. Az ellenőrzésről szóló rendelet 105. cikkének (2) bekezdése alapján történő csökkentés azonban csak „egy adott év[re] vonatkozó” kvóta kimerítésére vonatkozik, és ezért nem minősíthető ebben az értelemben „egy évnél régebbi túlhalászatra vonatkozónak”.
52 Végezetül a jelen ügyben nem alkalmazott, az ellenőrzésről szóló rendelet 105. cikkének (5) bekezdése szerinti különös eljárás, amely rendelkezés arra hatalmazza fel a Bizottságot, hogy „a következő évben vagy években a kvótacsökkentést alkalmaz[za] az adott tagállam számára ugyanazon földrajzi területen rendelkezésre álló, vagy ugyanolyan kereskedelmi értékkel bíró egyéb állományokra vagy állománycsoportokra”, ha a túlhalászott halfajtát illetően „kvóta […] egyáltalán nem vagy nem elegendő mértékben áll” az említett tagállam rendelkezésére, szintén nem írja elő az említett rendelet 119. cikkében foglalt eljárás alkalmazását, és így az irányítóbizottsággal folytatott konzultációs eljárást sem, hanem csupán az érintett tagállammal folytatott konzultációt.
53 Ezzel összefüggésben pontosítani kell, hogy a közös halászati politika szabályainak betartását biztosító közösségi ellenőrző rendszer létrehozásáról szóló 1224/2009/EK tanácsi rendelet végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2011. április 8‑i 404/2011/EU bizottsági rendelet (HL L 112., 1. o.), amely csak a megtámadott rendelet elfogadása után lépett hatályba, és ezért a jelen ügyben nem alkalmazandó, 140. cikkében is csupán azt a kötelezettséget írja elő a Bizottság számára, hogy konzultáljon az érintett tagállammal, ha az ellenőrzési rendelet 105. cikkének (4) és (5) bekezdése alapján történő csökkentést helyez kilátásba, és nem említi a 119. cikk szerinti bizottsági eljárást.
54 Következésképpen a Spanyol Királyság arra vonatkozó érve, hogy az ellenőrzésről szóló rendelet 119. cikke szerinti konzultációs eljárást valamennyi olyan eljárással összefüggésben alkalmazni kell, amely az említett rendelet 105. cikke szerinti csökkentésre irányuló intézkedések elfogadását eredményezi, sem az említett cikk szövegével, sem pedig annak szabályozási hátterével nem támasztható alá. A Spanyol Királyság azzal sem érvelhet eredményesen, hogy a 105. cikk (6) bekezdése „az érintett mennyiségeknek” a 105. cikk valamennyi bekezdése alapján történő „meghatározására” vonatkozik, és ezért a Bizottságnak az azokban szereplő valamennyi esetre részletes szabályokat kellett volna elfogadnia. Ahogyan a fenti 38–47. pontban már kifejtésre került, egyrészt a rendelet 105. cikkének (6) bekezdése mérlegelési jogkört biztosít a Bizottságnak az ilyen részletes szabályok elfogadására, másrészt a rendelet 105. cikkének (1) és (2) bekezdésében foglalt rendelkezések és különösen a végrehajtandó csökkentés összmennyiségének kiszámítására vonatkozó rendelkezések kellően világosak, pontosak és feltétel nélküliek, és ezért közvetlenül alkalmazhatók.
55 Végül a Spanyol Királyság arra irányuló érvét, miszerint a Bizottság eltért a szokásos eljárástól, különösen az egyes 2010. évi halászati kvótáknak az előző évben történt túlhalászás miatti csökkentéséről szóló, 2010. november 8‑i 1004/2010/EU rendelet (HL L 291., 31. o.) elfogadása előtt alkalmazott eljárástól, el kell utasítani, mivel ebben az összefüggésben hatástalan, és legfeljebb a jogbiztonság, a bizalomvédelem és az egyenlő bánásmód elvének megsértésére alapított negyedik, ötödik és hatodik jogalappal összefüggésben lehet releváns. Végeredményben – ahogyan erre a Bizottság is rámutat – az említett rendeletnek sem a rendelkező részéből, sem az indokolásából nem derül ki, hogy a rendelet elfogadását megelőzően lefolytatták az irányítóbizottsági konzultációt.
56 Ebből következik, hogy a második jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.
A védelemhez való jog megsértésére alapított harmadik jogalapról
57 A Spanyol Királyság szerint a csökkentésre irányuló intézkedések elfogadásakor minden olyan eljárásjogi garanciát be kell tartani, amely lehetővé teszi az adott tagállam számára, hogy védekezzen, így a meghallgatáshoz való jogot is, amelynek gyakorlására rendszerint az irányítóbizottságon keresztül kerül sor. A Spanyol Királyság e tekintetben a Törvényszék a T‑76/11. sz., Spanyolország kontra Bizottság ügyben 2012. november 21‑én hozott ítéletére hivatkozva a tárgyaláson kifejtette, hogy már nem tartja fenn a csökkentésre irányuló intézkedések „szankciójellegére” alapított érvelését. A spanyol hatóságok mindazonáltal nem folytattak konzultációt a csökkentés végrehajtásának feltételeiről, így például a csökkentés maximális éves mértékéről, a visszatérítési időszakról és azokról a fennálló társadalmi‑gazdasági körülményekről, amelyek alapján meg lehet ítélni, hogy fokozatos vagy folyamatos csökkentés lenne‑e célszerűbb. Önmagában az a körülmény ugyanis, hogy a Spanyol Királyság nem vitatja a 2010. évi makréla‑túlhalászást bizonyító számadatokat, még nem jelenti azt, hogy bármilyen feltételek mellett elfogadja a visszatérítést.
58 Végül a Spanyol Királyság lemondott arról a kifogásáról, amelyet első ízben a válaszban adott elő, és amely szerint a Bizottság megsértette a védelemhez való jogait azáltal, hogy elmulasztotta javasolni neki, hogy az ellenőrzésről szóló rendelet 105. cikkének (5) bekezdése alapján a kvótacsökkentést egyéb állományokra vagy állománycsoportokra alkalmazza, és ezt rögzítették a tárgyalási jegyzőkönyvben.
59 A Bizottság nem fogadja el a Spanyol Királyság érvelését, és a jelen jogalap elutasítását kéri.
60 A jelen jogalappal a Spanyol Királyság a védelemhez való jogainak amiatt történt megsértésére hivatkozik, hogy a spanyol hatóságokat a megtámadott rendelet elfogadása előtt nem hallgatták meg megfelelően a csökkentés végrehajtásának módjáról, azaz az ellenőrzésről szóló rendelet 105. cikkének (2) bekezdése értelmében vett, „a következő évre vagy évekre vonatkozó éves kvót[a]” kritériumának alkalmazásáról. A Spanyol Királyság azt azonban nem vitatja, hogy az ugyanezen rendelet 105. cikkének (1) és (2) bekezdésében foglalt többi feltétel alkalmazásával kapcsolatban szabályosan tájékoztatták és meghallgatták.
61 Ahogyan a fenti 44. pontban is szerepel, a Bizottság mérlegelési jogkörrel rendelkezik arra vonatkozóan, hogy elossza‑e, illetve hogyan ossza el ezeket a levonásokat a „következő évre vagy évekre vonatkozó éves kvótá[ra]” az ellenőrzésről szóló rendelet 105. cikkének (2) bekezdése értelmében, azaz a levonások időbeli elosztására, valamint azoknak az időszakoknak a meghatározására vonatkozóan, amelyek alatt a csökkentést az előírt maximális mennyiség eléréséhez végre kell hajtani. A megtámadott határozat (7) preambulumbekezdéséből következően a jelen ügyben a Bizottság több kritériumot figyelembe véve gyakorolta ezt a mérlegelési jogkört, így például figyelemmel arra, hogy az érintett makrélaállomány „jelenleg a biztonságos biológiai határértékek között van”, és a tudományos szakvélemények szerint „ez a helyzet várhatóan nem is változik a közeljövőben”, valamint hogy nem ajánlatos a „2011‑[re a Spanyol Királyságnak odaítélt] makrélakvóta azonnali és teljes mértékű csökkentése”, mivel ez „a 2011‑ben folytatott makrélahalászat teljes tilalmát eredményezné”, és ezért igen valószínű, hogy „aránytalan társadalmi‑gazdasági következményekkel járna mind az érintett halászati ágazat, mind a hozzá kapcsolódó feldolgozóipar számára”.
62 Emlékeztetni kell arra az állandó ítélkezési gyakorlatra, amely szerint – ahogyan ezt az Európai Unió Alapjogi Chartájának 41., 47. és 48. cikke is megerősíti – a védelemhez való jog, amely a meghallgatáshoz való jogot is magában foglalja, az uniós jogrenden belül igen széles alkalmazási körrel bír, mivel minden olyan eljárásra alkalmazandó, amely sérelmet okozó jogi aktus elfogadásához vezethet. Ezenkívül e jog tiszteletben tartása akkor is kötelező, ha az alkalmazandó szabályozás nem ír elő kifejezetten ilyen alakszerűséget. A meghallgatáshoz való jog mindenki számára biztosítja azt a lehetőséget, hogy hasznos és hatékony módon ismertethesse az álláspontját minden közigazgatási eljárásban és minden olyan határozat elfogadása előtt, amely az érdekeit hátrányosan érintheti (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑277/11. sz. M. M. ügyben 2012. november 22‑én hozott ítéletének 81–87. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot; lásd még a Bíróság C‑135/92. sz., Fiskano kontra Bizottság ügyben 1994. június 29‑én hozott ítéletének [EBHT 1994., I‑2885. o.] 39. és 40. pontját; a C‑32/95. P. sz., Bizottság kontra Lisrestal és társai ügyben 1996. október 24‑én hozott ítéletének [EBHT 1996., I‑5373. o.] 21. pontját, és C‑287/02. sz., Spanyolország kontra Bizottság ügyben 2005. június 9‑én hozott ítéletének [EBHT 2005., I‑5093. o.] 37. pontját is). Következésképpen, tekintettel arra, hogy a védelemhez való jog alapvető és általános uniós jogi elvnek minősül, rendelkezéssel nem zárható ki és nem korlátozható az alkalmazása, a tiszteletben tartását pedig akkor is biztosítani kell, ha egyáltalán nincsen erre vonatkozó külön szabályozás, illetve ha van ugyan szabályozás, de nem veszi figyelembe ezt az alapelvet (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑260/94. sz., Air Inter kontra Bizottság ügyben 1997. június 19‑én hozott ítéletének [EBHT 1997., II‑997. o.] 60. pontját).
63 Egyébiránt azokban az esetekben, amikor az Unió intézményei mérlegelési jogkörrel rendelkeznek – ahogyan a Bizottság az ellenőrzésről szóló rendelet 105. cikkének (2) bekezdése alapján (lásd a fenti 61. pontot) –, az uniós jogrend által a közigazgatási eljárás vonatkozásában előírt biztosítékok tiszteletben tartásának még nagyobb jelentősége van. E garanciák között szerepel különösen a hatáskörrel rendelkező intézmény azon kötelezettsége, hogy alaposan és pártatlanul megvizsgálja az adott ügy valamennyi releváns elemét, továbbá az érdekelt azon joga, hogy e határozat meghozatala előtt kifejthesse az álláspontját, valamint hogy megfelelően megindokolják a vele szemben meghozott határozatot. Az uniós bíróság csak így tudja vizsgálni a mérlegelési jogkör gyakorlásának alapjául szolgáló ténybeli és jogi elemek együttes fennállását (lásd a Bíróság C‑269/90. sz. Technische Universität München ügyben 1991. november 21‑én hozott ítéletének [EBHT 1991., I‑5469. o.] 14. pontját, C‑525/04. sz., Spanyolország kontra Lenzing ügyben 2007. november 22‑én hozott ítéletének [EBHT 2007., I‑9947. o.] 58. pontját és C‑405/07. P. sz., Hollandia kontra Bizottság ügyben 2008. november 6‑án hozott ítéletének [EBHT 2008., I‑8301. o.] 56. pontját).
64 Következésképpen a meghallgatáshoz való jognak, az uniós jogrend ezen alapelvének és alapvető jogának az alkalmazására akkor kerül sor, amikor a hatóság sérelmet okozó – vagyis az érintett magánszemély vagy tagállam érdekeit esetlegesen kedvezőtlenül érintő – aktus elfogadását helyezi kilátásba, és a meghallgatáshoz való jog alkalmazása nem függ attól, hogy a másodlagos jog tartalmaz‑e kifejezett szabályt erre vonatkozóan. Rá kell mutatni arra, hogy a megtámadott rendelet által előírt levonások ilyen, a Spanyol Királyság számára sérelmet okozó aktusoknak minősülnek, mivel legalábbis a 2011 és 2015 közötti időszakra odaítélt éves halászati kvótáinak jelentős csökkentését eredményezik. Ezenkívül a Bizottság a jelen ügyben az ellenőrzésről szóló rendelet 105. cikkének (2) bekezdése alapján fennálló mérlegelési jogkörét gyakorolva meghatározta az említett levonások vonatkozó mennyiségeit, valamint azt az időszakot is, amely alatt a csökkentésre sort kell keríteni.
65 Ezen ítélkezési gyakorlatra tekintettel kell megítélni, hogy a jelen ügyben a Bizottság tiszteletben tartotta‑e a spanyol hatóságok meghallgatáshoz való jogát arra vonatkozóan, hogy hogyan tervezik végrehajtani a levonásokat, és hogy ezen belül hogyan határozzák meg a levonások összegét és időbeli elosztását.
66 Először is nem vitatott, hogy a 2010‑es makrélahalászati idényre vonatkozó, spanyolországi helyszíni vizsgálatot követően a Bizottság egyrészt szabályosan tájékoztatta a spanyol hatóságokat azon megállapításairól, hogy a Spanyol Királyság a 2010‑es évre számára engedélyezett makrélahalászati kvótát 19 621 tonnával túllépte, és hogy már 2010 márciusától kezdve, amikorra is 39 693 tonna fogást ért el, 61%‑kal túllépte a 24 604 tonna éves makrélahalászati kvótát, másrészt felhívta a spanyol hatóságokat észrevételeik megtételére, amelyekben azok nem vitatták a Bizottság által megállapított számadatokat (lásd a fenti 2. és 3. pontot). Továbbá erre a helyzetre tekintettel a Bizottság legkésőbb már 2010 júliusában panaszolta, hogy a spanyol hatóságok e tekintetben nem tanúsítanak együttműködést, és a helyzet értékeléséhez szükséges információk közlését kérte (lásd a fenti 5. pontot).
67 Másodszor, a 2010. november 30‑i találkozó napirendjének 4. pontjából és a 2011. január 11‑i találkozó napirendjének 1. pontjából is kitűnik, hogy a Bizottság szervezeti egységei „készek [voltak] arra, hogy a spanyol hatóságokkal [az ellenőrzésről szóló rendelet 105. cikkében foglalt] rendelkezések alapján megvitassák a visszatérítés feltételeit” (lásd a fenti 8. és 12. pontot).
68 Harmadszor, jóllehet a Bizottság a fent említett találkozókról készült jegyzőkönyvek tanúsága szerint úgy vélte, hogy nem köteles kikérni a spanyol hatóságok véleményét „a túlhalászás miatt eszközölt levonások módjáról” (lásd a fenti 9. és 13. pontot), a Bizottság által a tárgyalást követően szolgáltatott információkból és dokumentumokból – amelyek tartalmát a Spanyol Királyság sem vitatja – többek között az derül ki, hogy 2010. november végétől 2011. február közepéig, vagyis a megtámadott rendelet elfogadása előtt a Bizottság szervezeti egységei és a spanyol hatóságok a Bizottság által meghatározott és a Spanyol Királyság által elfogadott összlevonás konkrét végrehajtását illetően folyamatos kapcsolatban álltak egymással (lásd a fenti 7–17. pont). Konkrétan a 2011. január 24‑én E. és V. I. között létrejött találkozót követően V. I. több javaslatot is tett, így például a levonási együttható megállapítására, a csökkentés eloszlásának megfelelő időtartamára és az alkalmazandó levonási mértékre vonatkozóan (lásd a fenti 14. pontot). Ezenkívül, miután A.‑t a 2011. február 4‑én D.‑vel folytatott kétoldalú találkozó során tájékoztatták a Bizottság arra irányuló szándékáról, hogy kétéves időszakra vetítve eszközölné a levonásokat, A. bizonyos gazdasági körülményekre és a spanyol halászflotta érdekeire tekintettel ennél hosszabb időszakot kért, a flottának ugyanis némi időre volt szerinte szüksége ahhoz, hogy a túlhalászat esetleges következményeihez és az azt követő levonáshoz alkalmazkodjon (lásd a fenti 15. pontot). Másfelől, miután a Bizottság hatáskörrel rendelkező szervezeti egységei a megtámadott rendelet tervezetének mellékletére vonatkozó határozatban a levonások négy évre történő elosztását és a levonások összegének fokozatos emelését javasolták, A. azt kérte, hogy a tervezett levonásokat öt‑ vagy hatéves időszakra osszák el. A kérelem alapján 2011. február 18. és 22. között felfüggesztették a Bizottság szervezeti egységei közötti konzultációs eljárást, majd az említett időszakot öt évre terjesztették ki, ahogyan ez a megtámadott határozat mellékletében is szerepel (lásd a fenti 16. és 17. pontot).
69 Így a fentebb ismertetett tényekből az állapítható meg, hogy a spanyol hatóságoknak többször is alkalmuk nyílott arra, hogy hatékonyan ismertessék álláspontjukat, éltek is ezzel a lehetőséggel, és a 2010 januárja és 2011 februárja közötti időszakban ténylegesen módjuk volt arra, hogy minden olyan – különösen a spanyol halászati ágazat társadalmi‑gazdasági helyzetével kapcsolatos – releváns információt közöljenek, amely alapján a Bizottság gyakorolni tudja az ellenőrzésről szóló rendelet 105. cikkének (2) bekezdése alapján fennálló mérlegelési jogkörét, sőt még befolyással is bírtak az eredményre.
70 Ebből következően a jelen ügyben tiszteletben tartották a Spanyol Királyság meghallgatáshoz való jogát.
71 E tekintetben nem fogadható el a Spanyol Királyság arra vonatkozó érve, hogy a Bizottságnak formális meghallgatást kellett volna tartania a spanyol hatóságokkal a megtámadott rendeletben szereplő csökkentési intézkedések tárgyában.
72 Először is rá kell mutatni arra, hogy – ahogyan a Bizottság is állítja – ellentétben azzal, ami a 404/2011 végrehajtási rendelet 140. cikkével összefüggésben értelmezve az ellenőrzésről szóló rendelet 105. cikkének (4) és (5) bekezdésében áll (lásd a fenti 53. pontot), az ellenőrzésről szóló rendelet 105. cikkének (1) és (2) bekezdése nem ír elő kifejezetten arra vonatkozó kötelezettséget a Bizottság számára, hogy az érintett tagállammal formális meghallgatás útján folytasson konzultációt a tervezett intézkedésekről, mielőtt elfogadná azokat, sem pedig olyan kötelezettséget, hogy az érintett tagállammal formális meghallgatás útján folytasson konzultációt az intézkedések végrehajtásának módjáról.
73 Továbbá a fenti 66–69. pontban ismertetett körülményekre tekintettel a Spanyol Királyság nem hivatkozhat eredményesen arra, hogy azért, mert a Bizottság nem tartott formális meghallgatást, nem volt lehetősége – adott esetben a halászati ágazattal folytatott konzultációt követően – arra, hogy megfelelő javaslatokat tegyen, amelyek befolyásolhatták volna a megtámadott rendelet tartalmát. Egyrészt ugyanis olyan esetben, mint amilyen a jelen ügyben fennáll, amikor az érintett tagállam nem vitatja a végrehajtandó levonások összmennyiségét, a meghallgatáshoz való jog nem követeli meg azt, hogy a Bizottság lehetőséget adjon az érintett tagállamnak arra, hogy állást foglaljon azokról a csökkentésre vonatkozó számadatokról, amelyeket a Bizottság a megtámadott jogi aktusban szerepeltetni kíván és az előírt maximális mennyiség elérése érdekében több évre el akar osztani. Másrészt a jelen ügyben a Spanyol Királyság – miután elfogadta arra vonatkozó kötelezettségét, hogy az említett teljes kvótamennyiséget visszatérítse, valamint az EUSZ 4. cikk (3) bekezdése alapján fennálló jóhiszemű együttműködésre irányuló kötelezettsége alapján – köteles lett volna saját kezdeményezésére és megfelelő időben közölni minden olyan releváns információt, amely alapján a Bizottság megfelelően és az ügy teljes ismeretében gyakorolni tudta volna az ellenőrzésről szóló rendelet 105. cikkének (2) bekezdése alapján fennálló mérlegelési jogkörét. A spanyol hatóságok azonban nem ragadták meg a közigazgatási eljárásban több ízben is adódó alkalmat arra, hogy eleget tegyenek a jóhiszemű együttműködésre vonatkozó kötelezettségüknek, és közöljék ezeket a releváns információkat, jóllehet tisztában voltak azzal, hogy mennyire fontos ez a halászati ágazat számára, és hogy a Bizottság eredetileg öt évnél jóval rövidebb időszakra tervezte elosztani a levonások szükséges mértékét. Végül a Spanyol Királyság később sem magyarázta meg, hogy folytatott‑e, illetve milyen mértékben folytatott konzultációt a spanyol halászati ágazattal arról, hogy hogyan kellene időben elosztani az előírt levonások összmennyiségét, holott erről már 2010 júliusában tudomása volt (lásd a fenti 3. pontot).
74 Ilyen körülmények között a Spanyol Királyság nem róhatja fel a Bizottságnak azt, hogy megsértette a védelemhez való jogát amiatt, hogy nem tartott formális meghallgatást a spanyol hatóságokkal azokról a levonásokról, amelyek végül a megtámadott rendeletben szerepeltek.
75 Következésképpen a jelen jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.
A jogbiztonság elvének megsértésére alapított negyedik jogalapról
76 A Spanyol Királyság lényegében azt állítja, hogy a számára a megtámadott rendeletben, és különösen annak 2. cikkében előírt kvótacsökkentési intézkedések nem felelnek meg a világosságra, a pontosságra és a bizonyosságra vonatkozó követelményeknek. A Bizottság ugyanis azáltal, hogy igen széles mérlegelési jogkört követelt magának, és az „adott esetben” kifejezést használta, fenntartotta magának azt a lehetőséget, hogy a levonásokat a későbbiekben önkényesen növelje és határozatlan időre kiterjessze ahelyett, hogy például olyan előre látható kritériumokat állapított volna meg, amelyek biztosítják, hogy a rendelkezésre álló kvótákból történő levonás egyik évben se lépjen túl egy meghatározott maximumot. A Spanyol Királyság e tekintetben emlékeztet arra, hogy az ilyen jogkörnek nincsen jogi alapja, és a Bizottság azt oly módon gyakorolta, hogy az alkalmazás módját a bizottsági eljárás keretében nem hagyták jóvá, tehát az összes tagállam részvétele nélkül gyakorolta. Márpedig az ilyen helyzet ellentétes a jogbiztonság elvével.
77 A Bizottság nem fogadja el a Spanyol Királyság érvelését, és a jelen jogalap elutasítását kéri.
78 A Bizottság által előadottakkal egyezően elegendő azt megállapítani, hogy az ellenőrzésről szóló rendelet 105. cikkének (1) és (2) bekezdésében foglalt előírásoknak megfelelően a megtámadott rendelet melléklete a spanyol hatóságok által nem vitatott adatok alapján és az adott szorzótényező alkalmazásával pontos számítást tartalmaz az alkalmazandó levonásokra vonatkozóan, amelyek maximális mennyiségét – 39 242 tonna – a táblázat hatodik oszlopa egyértelműen megadja. Ezenkívül – ahogyan ez az említett táblázat hetedik, nyolcadik, kilencedik, tizedik és tizenegyedik oszlopában kifejezetten szerepel – a levonások összmennyisége öt külön tételből adódik össze (4500 + 5500 + 9748 + 9747 + 9747 = 39 242), amely a 2011 és 2015 közötti évekre oszlik el. Végül, ahogyan a megtámadott rendelet (7) preambulumbekezdése és beadványaiban a Bizottság is kifejti, a 2015. évre vonatkozó oszlopban szereplő „adott esetben” kifejezésből nem következhet, hogy a megtámadott rendeletben előírt levonások összmennyisége nőni fog, hanem csupán arra szolgál, hogy biztosítsa a Bizottság számára annak lehetőségét, hogy az így megállapított levonásokat a későbbi években kiegészítse abban az esetben, ha a Spanyol Királyság számára kiosztandó (még nem ismert mértékű) kvóták az előírt levonáshoz nem lennének elegendők. Másképpen fogalmazva a Bizottság csak abban az esetben kívánja a 2015. évre előirányzott 9747 t levonását „a későbbi évekre” beszámítani, ha ez a csökkentés legalábbis részben szükségesnek bizonyul a levonások 39 242 t mértékű maximumának eléréséhez.
79 Következésképpen nem adható hely a Spanyol Királyság azon érvének, miszerint a Bizottság fenntartotta magának azt a lehetőséget, hogy az előírt levonások maximális mértékét önkényesen növelje.
80 Ezért, tekintettel arra, hogy a fenti 78. pontban ismertetett szabályozási módszer kellően egyértelmű, pontos és hatásait illetően előrelátható (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑17/03. sz., VEMW és társai ügyben 2005. június 7‑én hozott ítéletének [EBHT 2005., I‑4983. o.] 80. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot), valamint kellő tájékoztatást ad a spanyol hatóságoknak a rájuk kirótt, kvótacsökkentés formájában megjelenő kötelezettségek mértékét illetően (lásd ebben az értelemben és analógia útján a Bíróság C‑17/01. sz. Sudholz‑ügyben 2004. április 29‑én hozott ítéletének [EBHT 2004., I‑4243. o.] 34. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot), a jogbiztonság elvének megsértésére alapított jogalap nem fogadható el.
81 Következésképpen a jelen jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.
A bizalomvédelem elvének megsértésére alapított ötödik jogalapról
82 A Spanyol Királyság szerint a megtámadott rendelet, amelyet 2013. február 22‑én fogadtak el, és amely 2013. február 23‑án lépett hatályba, jelentősen megzavarta az ARM 271/2010 rendeletben foglalt rendelkezések végrehajtását, amelyek alapján a makrélahalászati idény már 2011. február 15‑én megkezdődött (lásd a fenti 11. pontot). Pedig ennek a belső szabályozásnak a kidolgozása az érintett ágazattal hosszú konzultációs folyamatot igényelt, és a tervezetét végül a halászati erőforrásoknak a fiatal tengeri élőlények védelmét biztosító technikai intézkedések révén történő megóvásáról szóló, 1998. március 30‑i 850/98/EK rendelet (HL L 125., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 4. fejezet, 3. kötet, 217. o.) 46. cikkének megfelelően közölték a Bizottsággal. Ez az eljárás azonban ellentétes a bizalomvédelem elvével. A Spanyol Királyság e tekintetben lényegében azt állítja, hogy bár a halászati kvóták, illetve halászati lehetőségek nem minősülnek megváltoztathatatlan alanyi jognak, a halászati kvóták már a halászati tevékenységek meghatározott időpontban történő gyakorlására adott sajátos engedélynek tekinthetők, a halászati lehetőségek pedig egy konkrét időszakot tekintve ténylegesek, azonosíthatók és számszerűsíthetők, és így „meghatározott időtartamra odaítélt, konkrét jogokká válnak”. A megtámadott rendelet azonban ezeket a halászati jogokat, illetve lehetőségeket utólag módosította, és ez többek között azt eredményezte, hogy megsértették a halászati jogok, illetve lehetőségek jogosultjaiban táplált jogos bizalom védelmére vonatkozó elvet.
83 A Bizottság nem fogadja el a Spanyol Királyság érvelését, és a jelen jogalap elutasítását kéri.
84 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a bizalomvédelem elvére minden olyan személy hivatkozhat, akivel szemben az Unió valamely intézménye megalapozott elvárásokat keltett. A jogos bizalomra való hivatkozás jogának fennállásához azonban három feltétel egyidejű teljesülése szükséges. Először az uniós adminisztrációnak feljogosított és megbízható forrásból származó, pontos, feltétlen és egybehangzó ígéreteket kell adnia az érdekelt számára. Másodszor ezen ígéreteknek jogos várakozást kell kelteniük abban a személyben, akinek azokat adják. Harmadszor az adott ígéreteknek összhangban kell állniuk az alkalmazandó szabályokkal (lásd a Törvényszék T‑549/08. sz., Luxembourg kontra Bizottság ügyben 2010. június 18‑án hozott ítéletének [EBHT 2010., II‑2477. o.] 71. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot, valamint T‑387/09. sz., Applied Microengineering kontra Bizottság ügyben 2012. szeptember 27‑én hozott ítéletének 57. és 58. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot; lásd még ebben az értelemben a Bíróság C‑221/09. sz. AJD Tuna ügyben 2011. március 17‑én hozott ítéletének [EBHT 2011., I‑1655. o.] 71. és 72. pontját).
85 A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy a Spanyol Királyság nem hivatkozott olyan, a fenti ítélkezési gyakorlat értelmében vett pontos, feltétlen és egybehangzó ígéretre, amely alátámaszthatná azt az állítást, hogy e tekintetben megsértették a bizalomvédelem elvét. Éppen ellenkezőleg, nem vitatott, hogy a spanyol hatóságokat a közigazgatási eljárás igen korai szakaszában tájékoztatták arról, hogy a Bizottság a 2010. évi halászatikvóta‑túllépés miatt az ellenőrzésről szóló rendelet 105. cikke alapján csökkenteni akarja a kvótákat (lásd a fenti 6–9. pontot), és hogy a Bizottság szervezeti egységei a 2010. december 14‑i levéllel, vagyis az ARM 271/2010 rendelet elfogadása előtt még figyelmeztették is a spanyol hatóságokat arról, hogy nemsokára kvótacsökkentési intézkedések elfogadására kerül sor, és azt javasolták, hogy a 2011. évi halászati idényt csak az odaítélt kvóta legfeljebb 50%‑áig engedélyezzék (lásd a fenti 10. és 11. pontot). A Spanyol Királyság ilyen körülmények között tehát nem róhatja fel a Bizottságnak, hogy megalapozott elvárásokat keltett benne azzal kapcsolatban, hogy a 2011‑es évtől is megmarad a makrélahalászati kvóta, és nem szükséges abban a kérdésben állást foglalni, hogy ezek a kvóták a halászati ágazat érintett szereplői számára „szerzett jognak” minősülnek‑e.
86 Ezenkívül, még ha feltételezzük is, hogy a Spanyol Királyság a jelen ügyben a halászati ágazat gazdasági szereplőiben táplált jogos bizalom megsértésére kíván hivatkozni, és ez a jogalap elfogadható, akkor sem lehet rá sikerrel hivatkozni.
87 E tekintetben ugyanis emlékeztetni kell arra, hogy bár a bizalomvédelemre mint uniós jogi alapelvre minden olyan gazdasági szereplő hivatkozhat, akivel szemben valamely intézmény megalapozott elvárásokat keltett, ha azonban a gondos és körültekintő gazdasági szereplő képes előre látni az olyan uniós intézkedés elfogadását, amely az érdekeit sértheti, akkor az intézkedés meghozatalát követően nem hivatkozhat ezen elvre. Ezenfelül a gazdasági szereplők nem táplálhatnak jogos bizalmat olyan helyzet fennmaradása iránt, amelyet az uniós intézmények mérlegelési jogkörük keretein belül módosíthatnak, különösen olyan területen, mint amilyen a közös halászati politika, amelynek célja a gazdasági helyzet változásaihoz való állandó alkalmazkodás (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑201/08. sz. Plantanol‑ügyben 2009. szeptember 10‑én hozott ítéletének [EBHT 2009., I‑8343. o.] 53. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot, valamint a fenti 84. pontban hivatkozott AJD Tuna ügyben hozott ítélet 73. pontját; a Törvényszék T‑415/03. sz., Cofradía de pescadores „San Pedro de Bermeo” és társai kontra Tanács ügyben 2005. október 19‑én hozott ítéletének [EBHT 2005., II‑4355. o.] 78. pontját).
88 Végül szintén az állandó ítélkezési gyakorlatból következik, hogy a bizalomvédelem elvének megsértésére nem hivatkozhat olyan személy, aki a hatályos rendelkezéseket nyilvánvalóan megsértette (lásd ebben az értelemben a Bíróság 67/84. sz., Sideradria kontra Bizottság ügyben 1985. december 12‑én hozott ítéletének [EBHT 1985., 3983. o.] 21. pontját, és a Bíróság C‑18/03. P. sz., Vela és Tecnagrind kontra Bizottság ügyben 2004. november 25‑én hozott végzésének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 117–119. pontját; a Törvényszék T‑217/01. sz., Forum des migrants kontra Bizottság ügyben 2003. április 9‑én hozott ítéletének [EBHT 2003., II‑1563. o.] 76. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). Márpedig meg kell állapítani, hogy a jelen ügyben az, hogy a spanyol halászati ágazat gazdasági szereplői – a spanyol hatóságok által sem vitatottan – túllépték a fogási korlátozások hatálya alá tartozó vizeken tartózkodó uniós hajókra és az uniós vizekre bizonyos halállományok és halállománycsoportok tekintetében alkalmazandó halászati lehetőségeknek a 2010. évre történő meghatározásáról, és az 1359/2008/EK rendelet, a 754/2009/EK rendelet, az 1226/2009/EK rendelet és az 1287/2009/EK rendelet módosításáról szóló, 2010. január 14‑i 23/2010/EU tanácsi rendelet alapján a Spanyol Királyság számára a 2010‑es évre odaítélt makrélahalászati kvótákat, ilyen nyilvánvaló jogsértésnek minősül.
89 A fenti megfontolásokra tekintettel a jelen jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.
Az egyenlő bánásmód elvének megsértésére alapított hatodik jogalapról
90 A Spanyol Királyság azt rója fel a Bizottságnak, hogy nem egyenlő módon kezelte őt Írországhoz és Nagy Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királyságához képest, holott hasonló helyzetekről volt szó. E tekintetben felidézi, hogy a megtámadott rendelet (7) preambulumbekezdésében egyrészt az szerepel, hogy mind az érintett halászati ágazat, mind a hozzá kapcsolódó feldolgozóipar szempontjából aránytalan társadalmi‑gazdasági következmények fenyegetnek, másrészt hogy ebből következően a kvótacsökkentést helyénvaló a 2011 és 2015 közötti ötéves időszakban végrehajtani, valamint hogy – amennyiben szükséges – az említett időszakot követő évekre újabb csökkentést lehet foganatosítani. A társadalmi‑gazdasági következmények kockázatára vonatkozó kritériumot korábban, az egyes halállományok esetében a 2007 és 2012 közötti időszakra vonatkozóan megállapított kvótáknak a halászati erőforrások közös halászati politika alapján történő védelméről és fenntartható kiaknázásáról szóló 2371/2002/EK tanácsi rendelet 23. cikkének (4) bekezdése alapján történő kiigazításáról szóló, 2007. február 15‑i 147/2007/EK bizottsági rendelet (HL L 43., 10. o.) elfogadásakor is figyelembe vették, az Írországnak és az Egyesült Királyságnak odaítélt makrélahalászati kvótákba beszámított levonásokkal kapcsolatban, amelyek mértékét az éves kvóta 15%‑ában maximálták. A megtámadott rendeletben viszont a hasonló indokolás és a hasonló helyzet ellenére a Bizottság nem ezt a maximumot alkalmazta, hanem 15%–nál nagyobb arányban határozta meg az éves levonás mértékét, ami indokolatlan hátrányos megkülönböztetésnek tekinthető. A Spanyol Királyság hozzáteszi, hogy a megtámadott rendelettel ellentétben a 147/2007 rendeletet bizottsági eljárás keretében fogadták el, és bár az említett bizottság nem adott határidőn belül véleményt, az érintett tagállamoknak – ahogyan ezt a rendelet (13) preambulumbekezdése is megerősíti – lehetőségük volt a levonás feltételeire vonatkozó álláspontjukat kifejteni. Mivel a Bizottság nem hallgatta meg a spanyol hatóságokat, így nem vette figyelembe a spanyol halászatra vonatkozó sajátos feltételeket, aminek köszönhetően meg lehetett volna határozni az egyenlő bánásmód elvének helyes alkalmazása szempontjából releváns helyzeteket. Mindenesetre a társadalmi‑gazdasági következmények kockázatára vonatkozó kritériumot ugyanúgy kellett volna alkalmazni Írország és az Egyesült Királyság, illetve a Spanyol Királyság helyzetére. A Bizottságnak a megtámadott rendeletben tehát konkrétan ugyanezt a 15%‑os éves csökkentési maximumot kellett volna alkalmaznia.
91 A Bizottság nem ért egyet azzal, hogy a Spanyol Királyság tekintetében megsértette volna az egyenlő bánásmód elvét, mivel az általa hivatkozott helyzetek ténybeli és jogi szempontból is nyilvánvalóan eltérőek.
92 Elöljáróban rá kell mutatni arra, hogy a lényeges eljárási szabályok megsértésére alapított első, második és harmadik jogalap – mint megalapozatlan – elutasításra került, és ezért a Spanyol Királyság ugyanerre vonatkozó, az első jogalap alátámasztására már előadott érveit szintén el kell utasítani.
93 Közelebbről, az egyenlő bánásmód elvének állítólagos megsértésével kapcsolatban emlékeztetni kell arra, hogy ez az uniós jogi alapelv megköveteli, hogy hasonló helyzeteket ne kezeljenek eltérő módon, és hogy az eltérő helyzeteket ne kezeljék egyenlő módon, kivéve ha az ilyen bánásmód objektíven igazolható. Ezenkívül az egyenlő bánásmód elvének az eltérő kezelés általi megsértése azt feltételezi, hogy a hivatkozott helyzetek többé‑kevésbé hasonlók valamennyi, az ezeket jellemző tényező fényében. Az eltérő helyzeteket jellemző tényezőket, és így e helyzetek hasonló jellegét főként a szóban forgó különbségtételt létrehozó uniós aktus tárgyának és céljának fényében kell meghatározni és értékelni. Ezen túlmenően tekintetbe kell venni azon szabályozási terület elveit és céljait, amely alá a szóban forgó aktus tartozik (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑127/07. sz., Arcelor Atlantique et Lorraine és társai ügyben 2008. december 16‑án hozott ítéletének [EBHT 2008., I‑9895. o.] 23., 25. és 26. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot, valamint C‑176/09. sz., Luxemburg kontra Parlament és Tanács ügyben 2011. május 12‑én hozott ítéletének [EBHT 2011., I‑3727. o.] 31. és 32. pontját).
94 A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy megtámadott rendelet és a 147/2007 rendelet elfogadásának alapjául szolgáló helyzetek sem jogi, sem ténybeli szempontból nem azonosak és nem hasonlók, így nem indokolják azt, hogy a Bizottság egyenlő módon kezelje őket.
95 A 147/2007 rendelet jogi szempontból ugyanis a halászati erőforrások közös halászati politika alapján történő védelméről és fenntartható kiaknázásáról szóló, 2002. december 20‑i 2371/2002/EK rendelet (HL L 358., 59. o.; magyar nyelvű különkiadás 4. fejezet, 5. kötet, 460. o.) 23. cikkének (4) bekezdésének alapult, amelynek a helyébe az ellenőrzésről szóló rendelet 105. cikke lépett (lásd a 121. cikke (2) bekezdésének b) pontját), és amely a makrélahalászati kvótáknak az Egyesült Királyság által 2001 és 2005 között megvalósított túllépése miatti, „egy évnél régebbi” kvótalevonásokra irányult, amelyre jelenleg ugyanezen rendelet 105. cikkének (4) bekezdése vonatkozik, ez pedig a jelen ügyben nem alkalmazható. A jelen ügyben viszont a Bizottság nem is volt jogosult ezt a rendelkezést alkalmazni, mivel a megállapított túlhalászat az említett rendelet 105. cikke (2) bekezdésének hatálya alá tartozik, amely csak „az adott évben” megvalósított kvótatúllépésre vonatkozik.
96 Másfelől hangsúlyozni kell, hogy az ellenőrzésről szóló rendelet 105. cikkének (2) bekezdésében pontosan meghatározott kritériumokkal ellentétben, amelyek a végrehajtandó kvótacsökkentések pontos összegének kiszámítására vonatkozóan mérlegelést nem engedő hatáskört fogalmaznak meg a Bizottság számára (lásd a fenti 44. pontot), a 2371/2002 rendelet 23. cikke (4) bekezdésének első albekezdése, amelynek szövege lényegében megegyezik az ellenőrzésről szóló rendelet 105. cikke (1) bekezdésének szövegével, azáltal, hogy általánosan fogalmaz, és mivel a 2371/2002 rendelet más rendelkezései sem tartalmaznak további pontosítást, az említett összeg meghatározását és kiszámítási módját illetően széles mérlegelési jogkört ruház a Bizottságra. Ezenkívül a Bizottság éppen e mérlegelési jogkört gyakorolva tartotta célszerűnek megváltoztatni az alkalmazandó korrekciós együtthatót, és az érintett tagállamnak odaítélt éves halászati kvóta 15%‑ára korlátozni a 2007 és 2012 közötti időszakra kilátásba helyezett levonások összegét (lásd a 147/2007 rendelet (7) és (11) preambulumbekezdését). Az ellenőrzésről szóló rendelet 105. cikkének (2) bekezdése alapján azonban, amelyet a Bizottság a jelen ügyben alkalmazott, ez az eljárás jogilag nem lett volna lehetséges.
97 Következésképpen a Spanyol Királyság – még ha csupán jogi indokokból is – tévesen állítja azt, hogy a megtámadott rendelet és a 147/2007 rendelet által szabályozott helyzetek legalábbis hasonlók egymáshoz, és hogy a Bizottságnak az egyenlő bánásmód elve alapján a jelen ügyben is a 15%‑os csökkentési arányt kellett volna alkalmaznia.
98 Ilyen körülmények között még ha – a Spanyol Királysághoz hasonlóan – abból is indulunk ki, hogy az adott tagállamok halászati ágazatának társadalmi‑gazdasági helyzete legalábbis hasonló volt, amely érvre a Spanyol Királyság egyébként nem terjesztett elő bizonyítékot, az ellenőrzésről szóló rendelet 105. cikkének (2) bekezdésében foglalt kötelező kritériumokra tekintettel a Bizottság akkor sem lett volna jogosult arra, hogy ugyanazt a kvótalevonási kiszámítási módszert alkalmazza, amely a 2371/2002 rendelet 23. cikke (4) bekezdésének első albekezdésén alapuló 147/2007 rendelettel összefüggésben létezik.
99 Következésképpen, mivel a szóban forgó helyzetek nem hasonlóak, és azokat eltérően kezelték, az egyenlő bánásmód elvének megsértésére alapított jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani, anélkül hogy a felek által ezzel összefüggésben hivatkozott többi érvről állást kellene foglalni.
100 A fenti megfontolások összességére tekintettel a keresetet teljes egészében el kell utasítani.
A költségekről
101 Az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. §‑a alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.
102 Mivel a Spanyol Királyság a teljes kérelme tekintetében pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell őt saját költségei, valamint a Bizottság részéről felmerült költségek viselésére.
A fenti indokok alapján
A TÖRVÉNYSZÉK (negyedik tanács)
a következőképpen határozott:
1) A Törvényszék a keresetet elutasítja.
2) A Spanyol Királyság viseli saját költségeit, valamint az Európai Bizottság részéről felmerült költségeket.
Kihirdetve Luxembourgban, a 2014. június 18‑i nyilvános ülésen.
Aláírások
Tartalomjegyzék
A jogvita előzményei
Az eljárás és a felek kérelmei
A jogkérdésről
A megsemmisítési jogalapok összefoglalása
Az ellenőrzésről szóló rendelet 105. cikke (6) bekezdésének megsértésére alapított első jogalapról
A lényeges eljárási szabályok megsértésére alapított második jogalapról
A védelemhez való jog megsértésére alapított harmadik jogalapról
A jogbiztonság elvének megsértésére alapított negyedik jogalapról
A bizalomvédelem elvének megsértésére alapított ötödik jogalapról
Az egyenlő bánásmód elvének megsértésére alapított hatodik jogalapról
A költségekről