A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (nyolcadik tanács)
2023. május 17.(*)
„Előzetes döntéshozatal – Fogyasztóvédelem – 2011/83/EU irányelv – A 14. cikk (4) bekezdése a) pontjának i. alpontja és (5) bekezdése – Elállási jog az üzlethelyiségen kívül kötött szerződések esetén – Az érintett kereskedő (eladó vagy szolgáltató) tájékoztatási kötelezettségei – A fogyasztó tájékoztatásának e kereskedő (eladó vagy szolgáltató) általi elmulasztása – A fogyasztó kötelezettségei elállás esetén – A szerződés teljesítését követő elállás – Következmények”
A C‑97/22. sz. ügyben,
az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Landgericht Essen (esseni regionális bíróság, Németország) a Bírósághoz 2022. február 10‑én érkezett, 2021. december 27‑i határozatával terjesztett elő a
DC
és
HJ
között folyamatban lévő eljárásban,
A BÍRÓSÁG (nyolcadik tanács),
tagjai: M. Safjan tanácselnök, N. Piçarra (előadó) és N. Jääskinen bírák,
főtanácsnok: G. Pitruzzella,
hivatalvezető: A. Calot Escobar,
tekintettel az írásbeli szakaszra,
figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:
– DC képviseletében M. Höffken Rechtsanwalt,
– az Európai Bizottság képviseletében B.‑R. Killmann és I. Rubene, meghatalmazotti minőségben,
tekintettel a főtanácsnok meghallgatását követően hozott határozatra, miszerint az ügy elbírálására a főtanácsnok indítványa nélkül kerül sor,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a fogyasztók jogairól, a 93/13/EGK tanácsi irányelv és az 1999/44/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról, valamint a 85/577/EGK tanácsi irányelv és a 97/7/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2011. október 25‑i 2011/83/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2011. L 304., 64. o.) 14. cikke (5) bekezdésének értelmezésére irányul.
2 E kérelmet a DC és HJ között folyamatban lévő azon jogvita keretében terjesztették elő, amelynek tárgya az utóbbi részére egy olyan vállalkozás által, üzlethelyiségen kívül kötött szerződés teljesítéseként nyújtott szolgáltatás ellenértéknek megfizetése volt, amely az e szerződésből eredő jogainak egészét a DC‑re engedményezte.
Jogi háttér
Az uniós jog
3 A 2011/83 irányelv (4), (5), (7), (21) és (57) preambulumbekezdése szerint:
„(4) […] A távollevők között és az üzlethelyiségen kívül kötött fogyasztói szerződések egyes vonatkozásainak harmonizációja szükséges az olyan valódi fogyasztói belső piac előmozdításához, amely megfelelő egyensúlyt teremt a fogyasztóvédelem magas szintje és a vállalkozások versenyképessége között […]
(5) […] [a] fogyasztók tájékoztatására és az elállási jogra vonatkozó egyes rendelkezéseknek a távollevők között és az üzlethelyiségen kívül kötött szerződések esetében való teljes harmonizációja hozzájárul a magas szintű fogyasztóvédelemhez és a fogyasztói piac jobb működéséhez.
[…]
(7) Néhány alapvető szabályozási elem teljes harmonizációjának jelentősen növelnie kell a fogyasztók és a kereskedők [helyesen: eladók vagy szolgáltatók] jogbiztonságát. […]
[…]
(21) Az üzlethelyiségen kívül kötött szerződést olyan szerződésként kell meghatározni, amelyet a kereskedő [helyesen: eladó vagy szolgáltató] és a fogyasztó egyidejű fizikai jelenlétében, a kereskedő [helyesen: eladó vagy szolgáltató] üzlethelyiségétől eltérő helyen, például a fogyasztó otthonában vagy munkahelyén kötnek meg. Az üzlethelyiségen kívüli helyzetben a fogyasztó potenciális pszichológiai nyomásnak lehet kitéve, vagy meglepetés érheti őt, függetlenül attól, hogy a fogyasztó kérte‑e a kereskedő [helyesen: eladó vagy szolgáltató] látogatását, vagy sem. […]
[…]
(57) Szükséges, hogy a tagállamok meghatározzák az ezen irányelv megsértése esetén alkalmazandó szankciókat, és biztosítsák azok végrehajtását. A szankcióknak hatékonynak, arányosnak és visszatartó erejűnek kell lenniük.”
4 Ezen irányelvnek „Az irányelv tárgya” című 1. cikke a következőképpen rendelkezik:
„Ennek az irányelvnek az a célja, hogy a fogyasztóvédelem magas szintjének elérése révén hozzájáruljon a belső piac megfelelő működéséhez azáltal, hogy közelíti a fogyasztók és kereskedők [helyesen: eladók vagy szolgáltatók] között kötött szerződésekre vonatkozó tagállami törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések bizonyos vonatkozásait.”
5 Az említett irányelv 2. cikke, az 1., 2., 6. és 8. pontjában a következő fogalommeghatározásokat tartalmazza:
„1. »fogyasztó«: bármely természetes személy, aki az ezen irányelv hatálya alá tartozó szerződések keretében olyan célból jár el, amely kívül esik kereskedelmi, ipari, kézműipari vagy szakmai tevékenysége körén;
2. »kereskedő [helyesen: eladó vagy szolgáltató]«: bármely természetes vagy – akár magán‑, akár köztulajdonban álló – jogi személy, aki vagy amely az ezen irányelv hatálya alá tartozó szerződések vonatkozásában kereskedelmi, ipari, kézműipari vagy szakmai tevékenységével összefüggő célok érdekében jár el, ideértve bármely olyan személyt, aki vagy amely a kereskedő [helyesen: eladó vagy szolgáltató] nevében vagy javára jár el;
[…]
6. »szolgáltatási szerződés«: az adásvételi szerződéstől eltérő bármely olyan szerződés, amelynek alapján a kereskedő [helyesen: eladó vagy szolgáltató] a fogyasztó részére szolgáltatást nyújt vagy szolgáltatás nyújtását vállalja, a fogyasztó pedig megfizeti vagy vállalja, hogy megfizeti a szolgáltatás árát;
[…]
8. »üzlethelyiségen kívül kötött szerződés«: a kereskedő [helyesen: eladó vagy szolgáltató] és a fogyasztó között kötött bármely olyan szerződés,
a) amelyet a kereskedő [helyesen: eladó vagy szolgáltató] és fogyasztó egyidejű fizikai jelenléte mellett, a kereskedő [helyesen: eladó vagy szolgáltató] üzlethelyiségétől eltérő helyen kötöttek meg; […]
[…]”
6 Ugyanezen irányelvnek „A harmonizáció szintje” című 4. cikke értelmében:
„Ha ez az irányelv másként nem rendelkezik, a tagállamok nem tarthatnak fenn és nem vezethetnek be nemzeti jogukba az ebben az irányelvben megállapított rendelkezésektől eltérő – ideértve az eltérő szintű fogyasztóvédelmet biztosító szigorúbb vagy kevésbé szigorú – rendelkezéseket.”
7 A 2011/83 irányelvnek a „Tájékoztatási követelmények a távollevők között és az üzlethelyiségen kívül kötött szerződések esetében” című 6. cikke az (1) bekezdésében a következőképpen rendelkezik:
„A fogyasztót a távollevők között vagy az üzlethelyiségen kívül kötött szerződés, illetve annak megfelelő ajánlat mindaddig nem köti, amíg a kereskedő [helyesen: eladó vagy szolgáltató] egyértelműen és érthető módon tájékoztatást nem nyújt a fogyasztónak a következőkről:
[…]
h) elállási jog fennállása esetén az említett jog gyakorlásának a 11. cikk (1) bekezdése szerinti feltételei, határideje és a vonatkozó eljárások, valamint az I. melléklet B. részében meghatározott elállásinyilatkozat‑minta;
[…]
j) arról, hogy a fogyasztó a 14. cikk (3) bekezdésének megfelelően köteles megtéríteni a kereskedő [helyesen: eladó vagy szolgáltató] ésszerű költségeit, ha [az arra irányuló] kérelem benyújtását követően gyakorolja elállási jogát, [hogy a szolgáltatás teljesítése az elállási határidő vége előtt kezdődjön meg];
[…]”
8 Ezen irányelv „Elállási jog” című 9. cikke az (1) bekezdésében a következőket írja elő:
„Azon esetet kivéve, amikor a 16. cikkben említett kivételek alkalmazandók, a fogyasztó 14 napon belül indoklás nélkül elállhat a távollevők között vagy az üzlethelyiségen kívül kötött szerződéstől, anélkül hogy a 13. cikk (2) bekezdésében és a 14. cikkben előírtakon kívül más költség terhelné.”
9 Az említett irányelv „Az elállási jogra vonatkozó tájékoztatás elmulasztása” című 10. cikke az (1) bekezdésében kimondja:
„Ha a kereskedő [helyesen: eladó vagy szolgáltató] a 6. cikk (1) bekezdésének h) pontjában előírt, a fogyasztó részére az elállási jogáról nyújtandó tájékoztatást elmulasztotta, a 9. cikk (2) bekezdésében foglaltak értelmében az elállási időszak az eredeti elállási időszak lejárta után 12 hónappal jár le.”
10 Ugyanezen irányelvnek „A fogyasztó kötelezettségei elállás esetén” című 14. cikke a (3)–(5) bekezdésében a következőképpen rendelkezik:
„(3) Ha a fogyasztó a 7. cikk (3) bekezdése […] szerinti kérelmet követően gyakorolta elállási jogát, köteles a szerződésben meghatározott szolgáltatások összességéhez arányosan viszonyuló, az elállási joga gyakorlásának a kereskedővel [helyesen: az eladóval vagy szolgáltatóval] való közlése időpontjáig arányosan teljesített szolgáltatásért járó összeget megfizetni. […]
(4) A fogyasztó nem viseli az alábbiak költségeit:
a) a szolgáltatások teljesítése […] teljes vagy részleges költségei, amennyiben:
i. a kereskedő [helyesen: az eladó vagy szolgáltató] elmulasztotta közölni a 6. cikk (1) bekezdésének h) vagy j) pontjában előírt információkat; vagy
[…]
(5) A 13. cikk (2) bekezdésében és az e cikkben meghatározott esetek kivételével a fogyasztót az elállási jog gyakorlásának következményeként semmilyen felelősség nem terheli.”
A német jog
11 A Bürgerliches Gesetzbuch (polgári törvénykönyv) „Az üzlethelyiségen kívül kötött és távollevők között kötött szerződésektől való elállás jogkövetkezményei a pénzügyi szolgáltatásokra vonatkozó szerződések kivételével” című 357. §‑a, a (8) bekezdésében a következőket írja elő:
„Amennyiben a fogyasztó a szolgáltatásnyújtásra […] vonatkozó szerződéstől eláll, köteles megtéríteni a szolgáltató részére az elállás időpontjáig nyújtott szolgáltatás ellenértékét, ha a fogyasztó kifejezetten kérte a szolgáltatótól, hogy a szolgáltatás nyújtását az elállásra nyitva álló időszak lejárta előtt kezdje meg. Az első mondat szerinti jog csak akkor áll fenn, ha a szolgáltató [az 1994. szeptember 21‑i Einführungsgesetz zum Bürgerlichen Gesetzbuch (polgári törvénykönyv bevezetéséről szóló törvény; BGBl. 1994 I, 2494. o.; helyesbítés: BGBl. 1997 I, 1061. o.)] alapügyre alkalmazandó változatának (a továbbiakban: EGBGB) 246a. §‑a […] szerint megfelelő tájékoztatást nyújtott a fogyasztó részére. […]”
12 Az EGBGB-nek a „Tájékoztatási kötelezettségek üzlethelyiségen kívül és távollevők között kötött szerződések esetében, kivéve a pénzügyi szolgáltatási szerződéseket” című 246a. §‑ának „Tájékoztatási kötelezettségek” című 1. §-a a (2) bekezdése első mondatának 1. és 3. pontjában a következőképpen rendelkezik:
„Amennyiben a fogyasztót […] elállási jog illeti meg, az eladó vagy szolgáltató köteles tájékoztatni a fogyasztót a következőkről:
1. a polgári törvénykönyv 355. §‑ának (1) bekezdése szerinti elállási jog gyakorlásának feltételeiről, határidejéről és a vonatkozó eljárásokról, valamint a 2. mellékletben meghatározott elállásinyilatkozat‑mintáról,
[…]
3. arról, hogy szolgáltatásnyújtásra […] vonatkozó szerződés esetében a fogyasztónak a polgári törvénykönyv 357. §‑ának (8) bekezdése alapján az észszerű költségeket meg kell fizetnie a szolgáltató által nyújtott szolgáltatásért, ha a fogyasztó az elállási jogát azt követően gyakorolja, hogy a szolgáltató felhívására kifejezetten kérte a szolgáltatótól a szolgáltatásnak az elállásra nyitva álló időszak lejárta előtti megkezdését.”
Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés
13 2020. október 6‑án HJ szóbeli szerződést kötött egy vállalkozással a lakóháza elektromos rendszerének felújítására, anélkül hogy e vállalkozás a polgári törvénykönyv bevezetéséről szóló törvény alapeljárásra alkalmazandó változata 246a. §‑ának megfelelően tájékoztatta volna őt az elállási jogáról.
14 E szerződés teljesítését követően az említett vállalkozás 2020. december 21‑én kiállította a vonatkozó számlát HJ részére, amelyet ez utóbbi nem rendezett.
15 2021. március 15‑én ugyanezen vállalkozás az említett szerződésből eredő jogainak egészét a DC‑re engedményezte.
16 Az ugyanezen szerződéstől való elállásra vonatkozó, HJ általi 2021. március 17‑i értesítést követően DC a kérdést előterjesztő Landgericht Essenhez (esseni regionális bíróság, Németország) fordult a HJ részére nyújtott szolgáltatás ellenértékének megfizetésére való kötelezés iránti keresettel. DC előadja, hogy az engedményező vállalkozásnak HJ elállása ellenére joga van e fizetés követeléséhez, akkor is, ha az e célból a polgári törvénykönyv 357. §‑ának (8) bekezdésében előírt feltételek nem teljesültek. Szerinte e jog megtagadása amiatt, hogy az érintett kereskedő (eladó vagy szolgáltató) elmulasztotta teljesíteni a tájékoztatási kötelezettséget, „aránytalan szankciót” képezne, amely figyelmen kívül hagyná a 2011/83 irányelv (57) preambulumbekezdését.
17 HJ ezzel szemben úgy érvel, hogy mivel az engedményező vállalkozás elmulasztotta értesíteni őt az elállási jogáról, DC nem rendelkezik semmiféle joggal azon szolgáltatás ellenértéke megfizetésének követelésére vonatkozóan, amelyet az alapügy tárgyát képező szerződés teljesítéseként nyújtottak.
18 A kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy az alapeljárásbeli jogvita elbírálása a 2011/83 irányelv 14. cikke (5) bekezdésének értelmezésétől függ. Elismeri, hogy a polgári törvénykönyvnek az ezen irányelv átültetéseként elfogadott rendelkezései értelmében a fogyasztó az elállási időszak vége előtt teljesített szolgáltatásokra vonatkozóan nem kötelezhető semmiféle költség megfizetésére, ha az érintett szolgáltató elmulasztotta őt tájékoztatni az elállási jogáról.
19 Mindazonáltal, a kérdést előterjesztő bíróság szeretne választ kapni arra, hogy e 14. cikk (5) bekezdése kizár‑e minden, e szolgáltatót megillető ellenértékhez való jogot, ideértve azt az esetet is, amikor az említett fogyasztó az elállási jogát csak az üzlethelyiségen kívül kötött szerződés teljesítését követően gyakorolta, és így – a Bíróság által az uniós jog általános elveként elismert, jogalap nélküli gazdagodás tilalma elvének megsértésével – vagyongyarapodást ért el.
20 E körülmények között a Landgericht Essen (esseni regionális bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:
„Úgy kell‑e értelmezni a [2011/83 irányelv] 14. cikkének (5) bekezdését, hogy amennyiben a megrendelő az üzlethelyiségen kívül kötött építési szerződés megkötésére irányuló akaratnyilatkozatától csak azt követően áll el, hogy az eladó vagy szolgáltató már (teljes mértékben) teljesítette a szolgáltatását, e rendelkezés akkor is kizárja az eladó vagy szolgáltató [ellenértékhez] vagy kártalanításhoz való jogát, ha az [ellenértékhez] való jog feltételei az elállás jogkövetkezményeire vonatkozó rendelkezések szerint nem állnak fenn, a megrendelő azonban az eladó vagy szolgáltató építési szolgáltatásainak eredményeként vagyongyarapodást ért el, azaz gazdagodott?”
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésről
21 Kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra szeretne választ kapni, hogy a 2011/83 irányelv 14. cikkének (5) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy az mentesíti a fogyasztót minden olyan kötelezettsége alól, hogy megfizesse az üzlethelyiségen kívül kötött szerződés teljesítéseként nyújtott szolgáltatás ellenértékét, ha az érintett szolgáltató nem közölte vele az ezen irányelv 14. cikke (4) bekezdése a) pontja i. alpontjában említett információkat, és e fogyasztó az elállási jogát e szerződés teljesítését követően gyakorolta.
22 Elöljáróban fontos megjegyezni, hogy a Bírósághoz 2022. október 13‑án érkezett, 2022. szeptember 29‑i levelében a kérdést előterjesztő bíróság – miután tudomást szerzett az Európai Bizottság által benyújtott írásbeli észrevételekben felvetett kétségekről az alapügy tárgyát képező szerződés üzlethelyiségen kívül kötött jellegét illetően – pontosította, hogy e szerződést a 2011/83 irányelv 2. cikkének 6. pontja értelmében vett „szolgáltatási szerződésnek” kellett minősíteni.
23 E pontosítást követően emlékeztetni kell arra, hogy a 2011/83 irányelv 14. cikkének (5) bekezdés szerint az a fogyasztó, aki az ezen 2. cikknek az e cikk 1. és 2. pontjával együttesen értelmezett 8. pontja értelmében vett „üzlethelyiségen kívül kötött szerződéstől” való elállási jogát gyakorolja, hacsak az említett irányelv 13. cikkének (2) bekezdése és 14. cikke másként nem rendelkezik, semmiféle felelősséggel nem tartozik e tény miatt.
24 Ez utóbbi rendelkezések között szerepel a 2011/83 irányelv 14. cikkének (3) bekezdése, amelynek értelmében az a fogyasztó, aki az elállási jogát azt követően gyakorolja, hogy az érintett szolgáltatótól kifejezetten kérte az üzlethelyiségen kívül kötött szerződésnek az ezen irányelv 9. cikkében írt 14 napos elállási időszak alatt való teljesítését, köteles e szolgáltatónak megfizetni az e szerződésben kikötött teljes ár alapján kiszámított azon összeget, amely – az említett szerződésben meghatározott szolgáltatások egészéhez viszonyítva – arányban áll azzal a szolgáltatással, amelyet az említett szolgáltató addig az időpontig teljesített, amikor őt az elállási jog gyakorlásáról tájékoztatták.
25 A 14. cikk e (3) bekezdését viszont a 2011/83 irányelv 14. cikke (4) bekezdése a) pontjának i. alpontjával együttesen kell értelmezni. Ebből következik, hogy ha az érintett szolgáltató az üzlethelyiségen kívül kötött szerződés megkötése előtt elmulasztotta a fogyasztót tájékoztatni az ezen irányelv 6. cikke (1) bekezdésének h), illetve j) pontjában szereplő információkról, amelyek egyrészt az elállási jog gyakorlásának feltételeire, határidejére és részletes szabályaira, másrészt az említett 14. cikk (3) bekezdésében említett összeg megfizetésének kötelezettségére vonatkoznak, e fogyasztó nem kötelezhető semmiféle költség megfizetésére azon szolgáltatások után, amelyeket a részére az elállási időszak során – akár teljes egészében, akár részben – nyújtottak. Egyébiránt, az ezen 6. cikk (1) bekezdés h) pontjában említett információk szolgáltatására vonatkozó kötelezettség elmulasztása az említett irányelv 10. cikkének (1) bekezdése alapján az eredeti elállási időszak tizenkét hónappal való meghosszabbodását vonja maga után, annak lejártától számítva.
26 A 2011/83 irányelv 14. cikkének (5) bekezdésében említett elállási jog célja a fogyasztó védelme az üzlethelyiségen kívül kötött szerződések sajátos összefüggéseire tekintettel, amely esetben, amint arra ezen irányelv (21) preambulumbekezdése emlékeztet, e fogyasztó pszichológiai nyomásgyakorlásnak lehet kitéve, vagy esetleg valamilyen meglepetéselemmel szembesülhet, függetlenül attól, hogy ő kérte‑e az érintett kereskedő (eladó vagy szolgáltató) látogatását vagy sem. Ennélfogva, az ezen elállási jogról való, szerződéskötést megelőző tájékoztatás az említett fogyasztó számára alapvető fontossággal bír, és lehetővé teszi számára – felvilágosítást követően – annak eldöntését, hogy megkösse‑e a szerződést, vagy sem (lásd analógia útján: 2019. január 23‑i Walbusch Walter Busch ítélet, C‑430/17, EU:C:2019:47, 45. és 46. pont).
27 Ebből következik, hogy abban az esetben, ha a 2011/83 irányelv 2. cikkének 8. pontja értelmében vett, üzlethelyiségen kívül kötött szerződés megkötése előtt az érintett kereskedő (eladó vagy szolgáltató) elmulasztja a fogyasztót tájékoztatni az ezen irányelv 6. cikke (1) bekezdése h) vagy j) pontjában említett információkról, és e fogyasztó él az elállási jogával, az említett irányelv 14. cikke (4) bekezdésének a) pontja i. alpontjának és (5) bekezdésének együttesen értelmezett rendelkezései mentesítik az említett fogyasztót minden arra vonatkozó kötelezettség alól, hogy e kereskedő (eladó vagy szolgáltató) részére megfizesse az elállási időszak során nyújtott szolgáltatás ellenértékét.
28 A kérdést előterjesztő bíróság ugyanakkor szeretne választ kapni arra, hogy az e fogyasztó által elért vagyongyarapodás nem sérti‑e a jogalap nélküli gazdagodás tilalmának elvét.
29 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a 2011/83 irányelv célja, annak 1. cikke szerint, a magas szintű fogyasztóvédelem biztosítása, ahogyan azt az EUMSZ 169. cikk, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartájának 38. cikke is rögzíti (lásd ebben az értelemben: 2019. július 10‑i Amazon EU ítélet, C‑649/17, EU:C:2019:576, 39. pont).
30 E cél elérése érdekében ezen irányelv – amint az a (4), (5) és (7) preambulumbekezdésből kitűnik – a fogyasztók és a kereskedők (eladók és szolgáltatók) között kötött szerződések néhány alapvető eleme tekintetében teljes harmonizációt hoz létre (2018. szeptember 13‑i Starman ítélet, C‑332/17, EU:C:2018:721, 27. pont). Ebben az összefüggésben az említett irányelv 4. cikke azt a kötelezettséget rója a tagállamokra, hogy tartózkodjanak az olyan rendelkezések nemzeti jogaikban való fenntartásától vagy oda való bevezetésétől, amelyek nagyon eltérnek a fogyasztóvédelemnek az ugyanezen irányelv által meghatározott szintjétől, kivéve ha az másként rendelkezik.
31 Márpedig a 2011/83 irányelv által meghatározott célkitűzés kerülne veszélybe, ha ezen irányelv 14. cikkének (5) bekezdését úgy kellene értelmezni, hogy az megengedi az említett irányelv 9. cikke (1) bekezdése és 14. cikke (4) bekezdése a) pontja i. alpontja egyértelmű rendelkezéseinek alkalmazásától való eltérést, és emiatt a fogyasztónak, az üzlethelyiségen kívül kötött szerződéstől való elállást követően, olyan költségekkel kellene számolnia, amelyeket ezen irányelv nem ír elő kifejezetten.
32 E megoldás konzekvensnek tűnik a 2011/83 irányelv által az elállási jogot illetően a szerződéskötést megelőző tájékoztatásnak szentelt alapvető fontosságra tekintettel, amelyre a jelen ítélet 26. pontjában emlékeztettünk. Így tehát, amikor az érintett kereskedő (eladó vagy szolgáltató) elmulasztja tájékoztatni a fogyasztót erről az információról, e kereskedőnek (eladónak vagy szolgáltatónak) viselnie kell azokat a költségeket, amelyek az üzlethelyiségen kívül kötött szolgáltatási szerződésnek az e fogyasztó számára ezen irányelv 9. cikkének (1) bekezdése alapján rendelkezésre álló elállási időszak során való teljesítése miatt merültek fel nála. Ilyen körülmények mellett DC nem hivatkozhat sikerrel az említett irányelv (57) preambulumbekezdésében kimondott, a szankciók arányosságára vonatkozó elvre az e költségek megfizetésére vonatkozó kötelezettség alóli mentesülés érdekében.
33 Végül, e megfontolások nem érintik azt a lehetőséget, amelyről esetleg a nemzeti jog rendelkezik, hogy DC, amennyiben nem állapítható meg felelőssége a HJ részére az üzlethelyiségen kívül kötött szerződéstől való elállási jogra vonatkozóan adott tájékoztatás elmulasztását illetően, keresetet indíthat azon kereskedővel (eladóval vagy szolgáltatóval) szemben, aki/amely ilyen körülmények mellett engedményezte rá az e szerződésből eredő jogainak egészét (lásd analógia útján: 2019. október 17‑i Comida paralela 12 ítélet, C‑579/18, EU:C:2019:875, 44. pont).
34 A fent kifejtett indokokra tekintettel, az előterjesztett kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2011/83 irányelv 14. cikke (4) bekezdése a) pontjának i. alpontját és (5) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az mentesíti a fogyasztót minden olyan kötelezettsége alól, hogy megfizesse az üzlethelyiségen kívül kötött szerződés teljesítéseként nyújtott szolgáltatás ellenértékét, ha az érintett kereskedő (eladó vagy szolgáltató) nem közölte vele az ezen 14. cikk (4) bekezdése a) pontjának i. alpontjában szereplő információkat, és e fogyasztó az elállási jogát e szerződés teljesítését követően gyakorolta.
A költségekről
35 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.
A fenti indokok alapján a Bíróság (nyolcadik tanács) a következőképpen határozott:
A fogyasztók jogairól, a 93/13/EGK tanácsi irányelv és az 1999/44/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról, valamint a 85/577/EGK tanácsi irányelv és a 97/7/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2011. október 25‑i 2011/83/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 14. cikke (4) bekezdése a) pontjának i. alpontját és (5) bekezdését
a következőképpen kell értelmezni:
az mentesíti a fogyasztót minden olyan kötelezettsége alól, hogy megfizesse az üzlethelyiségen kívül kötött szerződés teljesítéseként nyújtott szolgáltatás ellenértékét, ha az érintett kereskedő (eladó vagy szolgáltató) nem közölte vele az ezen 14. cikk (4) bekezdése a) pontjának i. alpontjában szereplő információkat, és e fogyasztó az elállási jogát e szerződés teljesítését követően gyakorolta.
Aláírások