A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (hatodik tanács)
2021. szeptember 2.(*)
„Előzetes döntéshozatal – Fogyasztóvédelem – Tisztességtelen kikötések – 93/13/EGK irányelv – Az 1. cikk (2) bekezdése – A 6. cikk (1) bekezdése – Devizában nyilvántartott kölcsön – A kölcsönösszeg folyósításakor és törlesztésekor alkalmazandó árfolyam közötti különbség – A tisztességtelen kikötésnek a nemzeti jog valamely rendelkezésével való felváltását előíró tagállami szabályozás – A nemzeti bíróság azon lehetősége, hogy a tisztességtelen kikötést tartalmazó szerződés egészének érvénytelenségét megállapítsa – Az e szabályozás által nyújtott védelemnek és a fogyasztó e szabályozás alkalmazásával kapcsolatos szándékának esetleges figyelembevétele”
A C‑932/19. sz. ügyben,
az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Győri Ítélőtábla a Bírósághoz 2019. december 20‑án érkezett, 2019. december 10‑i határozatával terjesztett elő a
JZ
és
az OTP Jelzálogbank Zrt.,
az OTP Bank Nyrt.,
az OTP Faktoring Követeléskezelő Zrt.
között folyamatban lévő eljárásban,
A BÍRÓSÁG (hatodik tanács),
tagjai: L. Bay Larsen tanácselnök, C. Toader és N. Jääskinen (előadó) bírák,
főtanácsnok: J. Kokott,
hivatalvezető: A. Calot Escobar,
tekintettel az írásbeli szakaszra,
figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:
– JZ képviseletében Marczingós L. ügyvéd,
– az OTP Jelzálogbank Zrt., az OTP Bank Nyrt. és az OTP Faktoring Követeléskezelő Zrt. képviseletében Lendvai A. ügyvéd,
– a magyar kormány képviseletében Fehér M. Z. és Szíjjártó K., meghatalmazotti minőségben,
– az Európai Bizottság képviseletében Havas L. és N. Ruiz García, meghatalmazotti minőségben,
tekintettel a főtanácsnok meghallgatását követően hozott határozatra, miszerint az ügy elbírálására a főtanácsnok indítványa nélkül kerül sor,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5‑i 93/13/EGK tanácsi irányelv (HL 1993. L 95., 29. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 2. kötet, 288. o.) 6. cikke (1) bekezdésének az értelmezésére vonatkozik.
2 E kérelmet az egyfelől JZ, másfelől pedig az OTP Jelzálogbank Zrt., az OTP Bank Nyrt. és az OTP Faktoring Követeléskezelő Zrt. (a továbbiakban együttesen: OTP Jelzálogbank és társai) között folyamatban lévő azon jogvita keretében terjesztették elő, amelynek az képezi a tárgyát, hogy állapítsák meg egyes kölcsönszerződéseknek az azokban szereplő egyes kikötések tisztességtelen jellegére alapított érvénytelenségét.
Jogi háttér
Az uniós jog
3 A 93/13 irányelv tizenharmadik preambulumbekezdése értelmében:
„mivel a tagállamoknak azok a törvényi vagy rendeleti rendelkezései, amelyek közvetve vagy közvetlenül meghatározzák a fogyasztói szerződések feltételeit, vélhetően nem tartalmaznak tisztességtelen feltételeket; mivel ezért nem tűnik szükségesnek, hogy alárendeljék ennek az irányelvnek azokat a feltételeket, amelyek kötelező érvényű törvényi vagy rendeleti rendelkezéseket, valamint olyan nemzetközi egyezmények alapelveit vagy rendelkezéseit tükrözik, amely egyezményeknek a tagállamok vagy a Közösség aláíró felei; mivel ebben a vonatkozásban az 1. cikk (2) bekezdésében szereplő »kötelező törvényi vagy rendeleti rendelkezések« kifejezés azokat a szabályokat is lefedi, amelyeket a jogszabály szerint akkor kell alkalmazni a szerződő felek között, ha ők másban nem állapodtak meg.”
4 Ezen irányelv 1. cikkének (2) bekezdése a következőket írja elő:
„Azok a feltételek, amelyek kötelező érvényű törvényi vagy rendeleti rendelkezéseket, valamint olyan nemzetközi egyezmények alapelveit vagy rendelkezéseit tükrözik, amely egyezményeknek a tagállamok vagy a Közösség aláíró, különösen a fuvarozás területén, nem tartoznak az ebben az irányelvben előírt rendelkezések hatálya alá.”
5 Az említett irányelv 3. cikkének szövege a következő:
„(1) Egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel abban az esetben tekintendő tisztességtelen feltételnek, ha a jóhiszeműség követelményével ellentétben a felek szerződésből eredő jogaiban és kötelezettségeiben jelentős egyenlőtlenséget idéz elő a fogyasztó kárára.
(2) Egy szerződési feltétel minden olyan esetben egyedileg meg nem tárgyalt feltételnek tekintendő, ha azt már előzetesen megfogalmazták, és ezért a fogyasztó nem tudta annak tartalmát befolyásolni, különösen az előzetesen kidolgozott szabványszerződések esetében.
[…]”
6 Ugyanezen irányelv 4. cikkének (2) bekezdése az alábbiakat mondja ki:
„A feltételek tisztességtelen jellegének megítélése nem vonatkozik sem a szerződés elsődleges tárgyának a meghatározására, sem pedig az ár vagy díjazás megfelelésére az ellenértékként szállított áruval vagy nyújtott szolgáltatással, amennyiben ezek a feltételek világosak és érthetőek.”
7 A 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése szerint:
„A tagállamok előírják, hogy fogyasztókkal kötött szerződésekben az eladó vagy szolgáltató által alkalmazott tisztességtelen feltételek a saját nemzeti jogszabályok rendelkezései szerint nem jelentenek kötelezettséget a fogyasztóra nézve, és ha a szerződés a tisztességtelen feltételek kihagyásával is teljesíthető, a szerződés változatlan feltételekkel továbbra is köti a feleket.”
A magyar jog
8 A Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: DH 1 törvény) 1. §‑ának (1) bekezdése szerint:
„E törvény hatálya a 2004. május 1. napja és az e törvény hatálybalépésének napja között kötött fogyasztói kölcsönszerződésre terjed ki. E törvény alkalmazásában fogyasztói kölcsönszerződésnek minősül a pénzügyi intézmény és a fogyasztó között létrejött deviza alapú (devizában nyilvántartott vagy devizában nyújtott és forintban törlesztett) vagy forint alapú hitel‑ vagy kölcsönszerződés, pénzügyi lízingszerződés, ha annak részévé a 3. § (1) bekezdése vagy a 4. § (1) bekezdése szerinti kikötést is tartalmazó általános szerződési feltétel vagy egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel vált.”
9 E törvény 3. §‑ának (1) és (2) bekezdése szerint:
„(1) A fogyasztói kölcsönszerződésben – az egyedileg megtárgyalt szerződési feltétel kivételével – semmis az a kikötés, amely szerint a pénzügyi intézmény a kölcsön‑, illetve a lízingtárgy megvásárlásához nyújtott finanszírozási összeg folyósítására a vételi, a tartozás törlesztésére pedig az eladási vagy egyébként a folyósításkor meghatározott árfolyamtól eltérő típusú árfolyam alkalmazását rendeli.
(2) Az (1) bekezdés szerinti semmis kikötés helyébe – a (3) bekezdésben meghatározott kivétellel – mind a folyósítás, mind pedig a törlesztés (ide értve a törlesztőrészlet és a devizában megállapított bármilyen költség, díj vagy jutalék fizetését) tekintetében a Magyar Nemzeti Bank hivatalos deviza árfolyamának alkalmazására irányuló rendelkezés lép.”
Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés
10 Az alapeljárás felperese Magyarországon lakóhellyel rendelkező fogyasztó. Az alapeljárás alperesei három olyan pénzügyi intézmény, amelynek székhelye szintén Magyarország területén található.
11 Az alapeljárás felperese 2007. május 16‑án személyi kölcsönszerződést kötött az OTP Bankkal. 2007. június 4‑én az alapeljárás felperese, valamint az OTP Jelzálogbank és az OTP Bank között jelzálogjoggal biztosított lakáshitel kölcsönszerződés jött létre. 2008. szeptember 4‑én az alapeljárás felperese tartozásrendező kölcsönszerződést kötött az OTP Bankkal. Az e három szerződés alapján nyújtott valamennyi kölcsönt devizában tartották nyilván.
12 Ezt követően az első két szerződést az OTP Bank és az OTP Jelzálogbank felmondta, és követelését az OTP Faktoring Követeléskezelőre engedményezte. Ezzel szemben a harmadik szerződés az alapeljárás felperese általi teljesítés folytán szűnt meg.
13 Az alapeljárás felperese az első fokon eljáró Veszprémi Törvényszék előtt benyújtott keresetében a fent hivatkozott három kölcsönszerződés érvénytelenségét állította, különösen az e szerződésekben foglalt azon kikötések tisztességtelen jellegére hivatkozva, amelyek szerint a kölcsönösszeg folyósításakor alkalmazandó árfolyam eltér a törlesztéskor alkalmazandó árfolyamtól. Az elsőfokú bíróság 2019. július 3‑i ítéletével a keresetet mint megalapozatlant elutasította.
14 Az alapeljárás felperese ezen ítélet ellen a kérdést előterjesztő bírósághoz, a Győri Ítélőtáblához fordult, többek között egyrészt azzal érvelve, hogy az árfolyamrésre vonatkozó ilyen kikötések tisztességtelenségének következményeit a 2019. október 3‑i Dziubak ítélet (C‑260/18, EU:C:2019:819) alapján kell megállapítani, másrészt pedig, hogy a hitelezők által az árfolyamkockázatról nyújtott tájékoztatás nem volt megfelelő.
15 Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy 2014 során a magyar jogalkotó különböző rendelkezéseket fogadott el a fogyasztókkal kötött, devizában nyilvántartott kölcsönszerződésben az átváltási árfolyamot tisztességtelenül meghatározó kikötések orvoslása érdekében. Így a DH 1 törvény 3. §‑ának (1) bekezdése értelmében az ilyen szerződésben – az egyedileg megtárgyalt szerződési feltétel kivételével – semmis az a kikötés, amely előírja, hogy a folyósítás tekintetében az érintett deviza vételi árfolyama alkalmazandó, míg a törlesztés tekintetében e deviza eladási árfolyama vagy bármely más, a folyósításkor alkalmazott árfolyamtól eltérő típusú árfolyam alkalmazását rendeli. Ezenkívül ugyanezen § (2) bekezdése kimondja, hogy a fentiek szerint semmis, árfolyamrésre vonatkozó kikötés helyébe e törvény értelmében az érintett deviza tekintetében a Magyar Nemzeti Bank által meghatározott devizaárfolyam alkalmazására irányuló rendelkezés lép.
16 Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat azt is megállapítja, hogy a 2019. március 14‑i Dunai ítéletet (C‑118/17, EU:C:2019:207) és a 2019. október 3‑i Dziubak ítéletet (C‑260/18, EU:C:2019:819) követően egyre több fogyasztó kéri a magyar bíróságoktól a tisztességtelen kikötés felváltása és a kölcsönszerződés fennmaradó részének fenntartása helyett a szerződés teljes érvénytelenségének megállapítását, mivel úgy vélik, hogy a nemzeti jog vonatkozó rendelkezéseinek alkalmazása nem nyújtana számukra megfelelő védelmet. Ugyanakkor az eljáró bíróságok többsége úgy véli, hogy – amennyiben az árfolyamkockázatra vonatkozó kikötések tisztességtelen jellege nem állapítható meg – nem érvényteleníthetik a kölcsönszerződést pusztán azzal az indokkal, hogy az árfolyamrésre vonatkozó kikötések semmisek, és ily módon nem alkalmazhatják ez utóbbi kikötések semmisségének jogkövetkezményeit a szerződés egészére, ezáltal figyelmen kívül hagyva a DH 1 törvény 3. cikke (1) és (2) bekezdésének rendelkezéseit.
17 Továbbá a Kúria a 2019. október 11‑i sajtóközleményében a kérdést előterjesztő bíróság szerint kijelentette, hogy a 2019. október 3‑i Dziubak ítélet (C‑260/18, EU:C:2019: 819) nem nyitott új jogorvoslati lehetőséget a magyar fogyasztók számára, mivel az árfolyamrésre és árfolyamkockázatra vonatkozó kikötések tisztességtelen jellegéhez igazodó jogorvoslati lehetőséget illetően ezen ítéletben kifejtett megfontolások ahhoz kapcsolódtak, hogy a lengyel jog – amelyet az említett ítélet alapjául szolgáló ügyben vizsgáltak – nem tartalmaz olyan diszpozitív jellegű szabályokat, mint amelyeket a magyar jogalkotó bevezetett, és amelyeket a 2014. április 30‑i Kásler és Káslerné Rábai ítéletben (C‑26/13, EU:C:2014:282) figyelembe vettek.
18 Ennélfogva a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy a DH 1 törvény 3. cikke (1) és (2) bekezdésének rendelkezései összeegyeztethetetlenek‑e a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdésével, amennyiben a nemzeti jog e rendelkezéseit akkor is alkalmazni kell, ha a sérelmet szenvedett fogyasztó ezzel ellentétes szándékát fejezte ki, igenlő válasz esetén pedig az eljáró bíróságnak mellőznie kell‑e az említett rendelkezések alkalmazását.
19 E körülmények között a Győri Ítélőtábla felfüggesztette a per tárgyalását, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjesztette a Bíróság elé:
„Ellentétes‑e [93/13] irányelv 6. cikk[ének] (1) bekezdésével a nemzeti jognak az a szabálya, [a]mely a fogyasztói kölcsönszerződésben – az egyedileg megtárgyalt szerződési feltétel kivételével – semmisnek nyilvánítja azt a kikötést, amely szerint a pénzügyi intézmény a kölcsön‑, illetve a lízingtárgy megvásárlásához nyújtott finanszírozási összeg folyósítására a vételi, a tartozás törlesztésére pedig az eladási vagy egyébként a folyósításkor meghatározott árfolyamtól eltérő típusú árfolyam alkalmazását rendeli, és e semmis kikötés helyébe a folyósítás és a törlesztés tekintetében egyaránt a [Magyar] Nemzeti Bank [által rögzített] hivatalos deviza árfolyamának alkalmazására irányuló rendelkezést lépteti, anélkül hogy számításba venné, hogy a fogyasztót e rendelkezés – a szerződés összes kikötésére figyelemmel – valóban különösen káros következményektől óvja‑e meg, illetve nem teszi a fogyasztó számára lehetővé arra vonatkozó szándéka kinyilvánítását sem, hogy igényt tart‑e az e jogszabály szerinti védelemre?”
A Bíróság előtti eljárás
20 A kérdést előterjesztő bíróság azt kérte, hogy a Bíróság a jelen ügyben az eljárási szabályzata 105. cikkének (1) bekezdése szerinti gyorsított eljárást alkalmazza. Kérelmének alátámasztására a bíróság azzal érvelt, hogy Magyarországon jelenleg több ezer hasonló ügy van folyamatban, és a Bíróság elé terjesztett kérdésre adott mielőbbi válasz nagyban hozzájárulna a jogbiztonsághoz és a hatékony jogalkalmazáshoz.
21 Az eljárási szabályzat 105. cikkének (1) bekezdéséből kitűnik, hogy a kérdést előterjesztő bíróság kérelmére vagy kivételesen hivatalból a Bíróság elnöke az előadó bíró és a főtanácsnok meghallgatását követően dönthet úgy, hogy az előzetes döntéshozatal tekintetében az említett eljárási szabályzat rendelkezéseitől eltérve gyorsított eljárást alkalmaz, ha az ügy jellege megköveteli, hogy elbírálására a lehető legrövidebb időn belül kerüljön sor.
22 2020. február 6‑án a Bíróság elnöke az előadó bíró és a főtanácsnok meghallgatását követően úgy határozott, hogy elutasítja a gyorsított eljárás iránti kérelmet.
23 Ugyanis a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy önmagában az a tény, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló bíróságnak a Bírósághoz fordulást követően meghozni szükséges határozata esetlegesen sok személyt vagy számos jogviszonyt érint, nem minősülhet a gyorsított eljárás alkalmazásának indokolására alkalmas rendkívüli körülménynek. Ugyanez igaz az előzetes döntéshozatal iránti kérelem alapján a Bíróság által meghozandó ítéletre várva esetlegesen felfüggeszthető ügyek jelentős számára (lásd ebben az értelemben: 2020. december 8‑i Staatsanwaltschaft Wien [Hamisított átutalási végzések] ítélet, C‑584/19, EU:C:2020:1002, 36. pont; 2021. február 25‑i Gmina Wrocław [Haszonélvezeti jog átalakítása] ítélet, C‑604/19, EU:C:2021:132, 47. pont).
24 Ezenkívül a kérdést előterjesztő bíróság által ezzel kapcsolatban adott tájékoztatásra tekintettel pontosítani kell, hogy az uniós jog valamely rendelkezésének a nemzeti bíróságokon belüli értelmezését érintő eltérés önmagában nem elegendő annak igazolásához, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet gyorsított eljárásban bírálják el. Az uniós jogrend részét képező valamennyi rendelkezés Európai Unióban való egységes alkalmazása biztosításának fontossága ugyanis az EUMSZ 267. cikk értelmében benyújtott valamennyi kérelem szerves részét képezi (lásd ebben az értelemben: 2021. január 14‑i The International Protection Appeals Tribunal és társai ítélet, C‑322/19 és C‑385/19, EU:C:2021:11, 49. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésről
Az elfogadhatóságról
25 Az OTP Jelzálogbank és társai írásbeli észrevételeikben lényegében azt állítják, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés elfogadhatatlan, mivel nincs összefüggésben az alapeljárással, továbbá hipotetikus jellegű, egyrészt azért, mert az alapeljárás tárgyát képező, árfolyamrésre vonatkozó kikötések a 93/13 irányelv 1. cikkének (2) bekezdése értelmében nem tartoznak az irányelv hatálya alá, másrészt pedig e kikötések nem léteznek, mivel a DH 1. törvény 3. §‑ának (1) bekezdése alapján érvénytelenségük visszamenőleges hatályú, anélkül hogy az érintett fogyasztó akarata e tekintetben bármilyen hatást gyakorolhatna.
26 Ezenfelül emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint kizárólag az ügyben eljáró és a meghozandó döntésért felelős nemzeti bíróság feladata annak értékelése, hogy az ügy sajátos jellemzőit tekintve az ítélet meghozatalához szükség van‑e az előzetes döntéshozatalra, és hogy a Bíróság elé terjesztett kérdések relevánsak‑e, és azok relevanciáját vélelmezni kell. Ennélfogva, amikor az előterjesztett kérdés az uniós jog valamely szabályának értelmezésére vagy érvényességére vonatkozik, a Bíróság főszabály szerint köteles a kérelmet elbírálni, kivéve, ha a kért értelmezés nyilvánvalóan semmilyen összefüggésben nincs az alapeljárás tényállásával vagy tárgyával, ha a probléma hipotetikus jellegű, vagy ha nem állnak a Bíróság rendelkezésére azok a ténybeli és jogi elemek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az említett kérdésre hasznos választ adhasson (lásd ebben az értelemben: 2020. június 4‑i Kancelaria Medius ítélet, C‑495/19, EU:C:2020:431, 21. és 22. pont; 2021. április 22‑i Profi Credit Slovakia ítélet, C‑485/19, EU:C:2021:313, 38. pont).
27 Ami az alapeljárást illeti, a Bíróság rendelkezésére álló iratokból kitűnik, hogy az alapügyben szóban forgó valamennyi kölcsönszerződést külföldi devizában tartották nyilván, és többek között olyan kikötést tartalmaztak, amelynek értelmében az érintett fogyasztónak folyósított kölcsönt a hitelező pénzintézet által alkalmazott vételi árfolyam alapján forintra kellett átszámítani, míg a kölcsön törlesztőrészleteinek kiszámítását az említett hitelintézet által alkalmazott eladási árfolyam alapján kellett elvégezni. Egyébiránt az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy a DH 1 törvény 3. §‑a előírja, hogy az árfolyamrésre vonatkozó ilyen kikötéseket – az egyedileg megtárgyalt szerződési feltétel kivételével – semmisnek kell nyilvánítani, és azok helyébe olyan rendelkezés lép, amely a Magyar Nemzeti Bank által meghatározott egységes hivatalos átváltási árfolyam alkalmazását írja elő.
28 A 93/13 irányelv 1. cikkének (2) bekezdése kétségkívül kizárja az irányelv hatálya alól azokat a szerződési feltételeket, amelyek „kötelező érvényű törvényi vagy rendeleti rendelkezéseket” tükröznek, amely fordulat az említett irányelv tizenharmadik preambulumbekezdése fényében egyaránt magában foglalja azokat a nemzeti jogszabályi rendelkezéseket, amelyek a szerződő felek között azok választásától függetlenül alkalmazandók, valamint azokat, amelyek diszpozitív jellegűek, vagyis amelyek alapértelmezés szerint, a felek közötti eltérő megállapodás hiányában alkalmazandók (lásd ebben az értelemben: 2020. március 3‑i Gómez del Moral Guasch ítélet, C‑125/18, EU:C:2020:138, 29–32. pont; 2021. április 14‑i Credit Europe Ipotecar IFN és Credit Europe Bank végzés, C‑364/19, EU:C:2021:306, 27. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
29 A Bíróság továbbá már kimondta, hogy az 1. cikk (2) bekezdését akként kell értelmezni, hogy a 93/13 irányelv hatálya nem terjed ki a kötelező érvényű nemzeti jogszabályi rendelkezéseket tükröző azon kikötésekre, amelyek a kölcsönszerződés fogyasztóval történő megkötését követően váltak a szerződés részévé, és amelyek arra irányulnak, hogy a szerződés valamely semmis kikötése helyébe az érintett tagállam nemzeti bankja által meghatározott árfolyamot léptessenek, amint azt a magyar jogszabályok, különösen pedig a DH 1. törvény 3. §‑ának (1) és (2) bekezdésében foglalt rendelkezések előírják (lásd ebben az értelemben: 2018. szeptember 20‑i OTP Bank és OTP Faktoring ítélet, C‑51/17, EU:C:2018:750, 62–64. és 70. pont; 2019. március 14‑i Dunai ítélet, C‑118/17, EU:C:2019:207, 37. pont).
30 Mindazonáltal, amint az az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, a feltett kérdés nem magukra a magyar jogszabályok által utólagosan a kölcsönszerződésekbe illesztett szerződési feltételekre vonatkozik, hanem arra irányul, hogy e jogszabályok milyen hatást fejtenek ki azon védelemmel kapcsolatban, amelyet az eredetileg az érintett kölcsönszerződésekben szereplő árfolyamra vonatkozó szerződési feltételt illetően a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése biztosít. Márpedig a 2019. március 14‑i Dunai ítélet (C‑118/17, EU:C:2019:207) alapjául szolgáló ügyben a Bíróság hasonló ténybeli és szabályozási összefüggésben lefolytatta e cikk értelmezését. Következésképpen nem tűnik úgy, hogy az alapeljárás tárgya kívül esik ezen irányelv hatályán, ahogyan azt az irányelv 1. cikkének (2) bekezdése meghatározza.
31 Konkrétabban, az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés lényegében annak meghatározására irányul, hogy a jelen ítélet 16. pontjában említett magyar ítélkezési gyakorlat, amely szerint a szerződéses jogviszony egésze nem szüntethető meg kizárólag az árfolyamrésre vonatkozó kikötések semmisségére hivatkozva, összeegyeztethető‑e a 93/13 irányelv által létrehozott fogyasztóvédelmi rendszerrel, amennyiben az ilyen kikötések jogszabályi rendelkezéssel történő felváltása objektív és automatikus, anélkül hogy a nemzeti bíróságok figyelembe vehetnék a szóban forgó ügy körülményeinek összességét, különösen a fogyasztó ezzel ellentétes szándékát.
32 Mivel az említett kérdésre adandó válasz hasznos a kérdést előterjesztő bíróság számára az előtte folyamatban lévő jogvita eldöntéséhez, a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadható.
Az ügy érdeméről
33 Kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely a fogyasztóval kötött kölcsönszerződéseket illetően semmisnek nyilvánítja az árfolyamrésre vonatkozó, tisztességtelennek tekintett kikötést, és arra kötelezi a hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróságot, hogy e kikötést a nemzeti jog hivatalos árfolyam alkalmazását előíró rendelkezésével váltsa fel, anélkül hogy e bíróság számára lehetőséget biztosítana arra, hogy helyt adjon az érintett fogyasztó azon kérelmének, amely a kölcsönszerződés teljes érvénytelenségének megállapítására irányul, még akkor is, ha az említett bíróság úgy ítéli meg, hogy a szerződés fenntartása ellentétes lenne a fogyasztó érdekeivel, különös tekintettel az árfolyamkockázatra, amely a fogyasztót az említett szerződés egy másik kikötése értelmében továbbra is terheli.
34 Ami azt az összefüggést illeti, amelybe e kérdés illeszkedik, a Bíróság rendelkezésére álló iratokból és a vonatkozó magyar szabályozással kapcsolatos ítéleteiből (lásd ebben az értelemben: 2015. december 3‑i Banif Plus Bank ítélet, C‑312/14, EU:C:2015:794, 43. és 44. pont; 2018. szeptember 20‑i OTP Bank és OTP Faktoring ítélet, C‑51/17, EU:C:2018:750, 26. és 27. pont) kitűnik, hogy a 2014. április 30‑i Kásler és Káslerné Rábai ítélet (C‑26/13, EU:C:2014:282) nyomán a Kúria a polgári jog egységessége érdekében meghozta a 2/2014. sz. polgári jogegységi határozatát (a Magyar Közlöny 2014. évi 91. száma, 10975. o.), amely a kereskedők és a fogyasztók közötti kölcsönszerződésekkel foglalkozik. E határozat szerint a devizában nyilvántartott kölcsönszerződésekben szereplő, árfolyamrésre vonatkozó kikötéseket, amennyiben az e deviza folyósításakor alkalmazott vételi árfolyam és a törlesztőrészletek kiszámítására alkalmazott eladási árfolyam közötti aszimmetriáról rendelkeznek, tisztességtelennek kell tekinteni többek között azért, mert a bank a fogyasztótól az említett árfolyamok különbözetének megfelelő díjazást kap, anélkül hogy ennek fejében ellenszolgáltatást nyújtana számára. Ezzel szemben az árfolyamkockázatra vonatkozó azon kikötéseket illetően, amelyek azzal a hatással járnak, hogy az említett deviza értéke növekedésének kockázata kizárólag a fogyasztót terheli a nemzeti pénznemben meghatározott hitel esetében ajánlottnál kedvezőbb kamatmérték ellenében, az említett határozat rámutat, hogy e kikötések a tisztességtelen jellegük tekintetében nem vizsgálhatók felül, mivel azok főszabály szerint a szerződés – a 93/13 irányelv 4. cikke (2) bekezdésének átültetésére irányuló nemzeti jogszabályok értelmében vett – elsődleges tárgyára vonatkoznak.
35 Ennek keretében fogadták el a DH 1 törvényt (lásd ebben az értelemben: 2019. március 14‑i Dunai ítélet, C‑118/17, EU:C:2019:207, 36. pont), amelynek joghatásait az alapeljárás felperese vitatja. Konkrétabban az alapeljárás felperese azt kéri a kérdést előterjesztő bíróságtól, hogy a jelen ügyben mellőzze e törvény 3. cikke (1) és (2) bekezdésének alkalmazását, mivel saját érdekeivel jobban összhangban állónak tartja, hogy az alapügyben szóban forgó valamennyi szerződést ne csupán módosítsák, hanem azok teljes érvénytelenségét állapítsák meg azon az alapon, hogy az árfolyamrésre vonatkozó, tisztességtelennek tekintett és semmisnek nyilvánított kikötés mindegyikben szerepel.
36 A kérdést előterjesztő bíróságnak kétségei vannak afelől, hogy helyt adhat‑e ennek a kérelemnek, figyelembe véve a Magyarországon uralkodó ítélkezési gyakorlatot, amely szigorúan alkalmazza a DH 1 törvényt, és ahelyett, hogy az érintett szerződés egészének érvénytelenségét állapítaná meg, arra szorítkozik, hogy az árfolyamrésre vonatkozó, az e törvény 3. §‑ának (1) bekezdése értelmében semmisnek nyilvánított valamennyi kikötést visszaható hatállyal egy nemzeti jogszabályi rendelkezéssel, vagyis az említett törvény 3. §‑ának (2) bekezdésében szereplő azon rendelkezéssel váltja fel, amely a Magyar Nemzeti Bank által megállapított hivatalos árfolyam alkalmazását írja elő.
37 E bíróság először is azt kívánja megtudni, hogy a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdésével ellentétes‑e az olyan nemzeti jogi rendelkezés, mint amely a DH 1 törvény 3. §‑ában szerepel, és amely megakadályozza, hogy az eljáró bíróság helyt adjon a fogyasztónak az árfolyamrésre vonatkozó kikötés tisztességtelen jellegére alapított, a kölcsönszerződés érvénytelenségének megállapítására irányuló kérelmének, még akkor is, ha e bíróság úgy ítéli meg, hogy a szerződés fenntartása ellentétes lenne a fogyasztó érdekeivel, különös tekintettel az árfolyamkockázatra, amely a fogyasztót az említett szerződés egy másik kikötése értelmében továbbra is terheli.
38 Márpedig a 2019. március 14‑i Dunai ítélet (C‑118/17, EU:C:2019:207) alapjául szolgáló ügyben, amely a jelen ügyhöz hasonló jogi és ténybeli háttérbe illeszkedik, a Bíróságnak már válaszolnia kellett egy hasonló kérdésre.
39 Először is, ezen ítélet 36. és 37. pontjában a Bíróság megállapította az árfolyamrésre vonatkozó tisztességtelen kikötés helyébe lépő, és az említett ügyben az érintett magyar jogszabályok, különösen a DH 1 törvény 3. §‑a értelmében visszamenőleges hatállyal a kölcsönszerződés szerves részévé váló kikötéseket illetően, hogy a kötelező érvényű nemzeti jogszabályi rendelkezéseket tükröző ilyen kikötések nem tartoznak a 93/13 irányelv hatálya alá, mivel az az 1. cikkének (2) bekezdése értelmében nem alkalmazandó a kereskedő és a fogyasztó közötti szerződésben szereplő, a nemzeti szabályok által meghatározott feltételekre.
40 Továbbá, ami az árfolyamrésre vonatkozó, a kölcsönszerződésekben eredetileg szereplő kikötést, valamint azokat a hatásokat illeti, amelyeket az említett szabályozás a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdéséből eredő, e kikötéssel kapcsolatos védelmi biztosítékokra gyakorol, a Bíróság az említett ítélet 38. és 40. pontjában lényegében úgy ítélte meg, hogy amennyiben a magyar jogalkotó orvosolta az árfolyamrésre vonatkozó kikötést tartalmazó szerződésekhez kapcsolódó gyakorlati problémákat azáltal, hogy előírta e kikötés felváltását, és így biztosította az érintett szerződések érvényességét, az ilyen megközelítés megfelel az uniós jogalkotó által az említett irányelv, azon belül is különösen a 6. cikk (1) bekezdése keretében követett célkitűzésnek, amely a felek közötti egyensúly helyreállítása, főszabály szerint a szerződés egésze érvényességének fenntartásával, nem pedig a tisztességtelen feltételeket tartalmazó valamennyi szerződés érvénytelenségének megállapításával.
41 A Bíróság pontosította, hogy a nemzeti jogalkotónak továbbra is tiszteletben kell tartania a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdéséből eredő követelményeket, és hogy az a tény, hogy valamely szerződési kikötést jogszabály útján tisztességtelennek nyilvánítottak és megállapították a semmisségét, majd az érintett szerződés fennmaradása érdekében felváltották, nem járhat azzal a hatással, hogy gyengíti az ezen irányelv által a fogyasztóknak biztosított, a jelen ítélet 39. pontjában hivatkozott védelmet (lásd ebben az értelemben: 2019. március 14‑i Dunai ítélet, C‑118/17, EU:C:2019:207, 41–43. pont; 2021. április 29‑i Bank BPH ítélet, C‑19/20, EU:C:2021:341, 77–79. pont).
42 Végül, ami az eljáró bíróság – a tisztességtelen kikötés fennállása miatt a szerződés egésze érvénytelenségének megállapítására vonatkozó – hatáskörét illetően a tagállamok által támasztott korlátokat illeti, a Bíróság megállapította, hogy a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdésével nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely megakadályozza, hogy az eljáró bíróság – azon az alapon, hogy az árfolyamrésre vonatkozó kikötés tisztességtelen – helyt adjon a kölcsönszerződés érvénytelenségének megállapításra irányuló kérelemnek, feltéve, hogy az ilyen kikötés tisztességtelen jellegének megállapítása lehetővé teszi azon jogi és ténybeli állapot helyreállítását, amelyben a fogyasztó az említett kikötés hiányában lenne, többek között azzal, hogy a fogyasztó számára biztosítja az eladó vagy szolgáltató jogalap nélküli – a fogyasztó kárára az említett tisztességtelen feltétel alapján való – gazdagodásának visszatérítéséhez való jogot, aminek vizsgálata az eljáró bíróság feladata (lásd ebben az értelemben: 2016. december 21‑i Gutiérrez Naranjo és társai ítélet, C‑154/15, C‑307/15 és C‑308/15, EU:C:2016:980, 61–66. pont; 2019. március 14‑i Dunai ítélet, C‑118/17, EU:C:2019:207, 44., 45. és 56. pont; 2021. április 29‑i Bank BPH ítélet, C‑19/20, EU:C:2021:341, 51. és 52. pont).
43 Mindezek a megfontolások teljes mértékben átültethetők az olyan jogvitára, mint amely az alapeljárásban szerepel, és relevánsak a jelen ügyben előterjesztett kérdés megválaszolása szempontjából.
44 Így a Bíróság – a jelen ítélet 41. és 42. pontjában hivatkozott – ítélkezési gyakorlatának megfelelően, amennyiben a benyújtott kereset az árfolyamrésre vonatkozó, az OTP Jelzálogbankkal és társaival kötött kölcsönszerződésekben eredetileg szereplő kikötésen alapul, a kérdést előterjesztő bíróság feladata annak vizsgálata, hogy az alkalmazandó nemzeti szabályozás, amelynek értelmében az ilyen jellegű kikötések semmisek és amelyek helyébe másik kikötés lép, lehetővé teszi‑e azon jogi és ténybeli állapot helyreállítását, amelyben az alapeljárás felperese az ilyen tisztességtelen kikötés hiányában lenne, különösen azáltal, hogy a fogyasztónak jogot biztosítanak az érintett eladó vagy szolgáltató által jogalap nélkül beszedett összegek visszatéríttetésére (lásd analógia útján: 2019. március 14‑i Dunai ítélet, C‑118/17, EU:C:2019:207, 44. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2021. április 29‑i Bank BPH ítélet, C‑19/20, EU:C:2021:341, 51. és 52. pont).
45 Hozzá kell tenni, hogy az árfolyamrésre vonatkozó kikötéssel kapcsolatos bírósági felülvizsgálat nem érinti azt a felülvizsgálatot, amely a 93/13 irányelv alapján az alapügyben szóban forgó szerződések egyéb olyan kikötései tekintetében végezhető, mint amelyek az árfolyamkockázatra vonatkoznak, figyelembe véve azonban a szerződési feltételek tisztességtelen jellegének értékelését kizáró, az ezen irányelv 4. cikkének (2) bekezdésében előírt tényezőket.
46 Másodszor, a kérdést előterjesztő bíróság azt kérdezi a Bíróságtól, hogy minden eljáró bíróság helyt adhat‑e, sőt köteles‑e helyt adni az érintett fogyasztó azon kérelmének, amely a szóban forgó kölcsönszerződés teljes érvénytelenségének megállapítására irányul, ahelyett hogy kizárólag az árfolyamrésre vonatkozó kikötést nyilvánítja semmisnek, és azt felváltja valamely nemzeti rendelkezéssel, amint azt az alapeljárásban alkalmazandó nemzeti jogszabály előírja.
47 E tekintetben a Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy a fogyasztó hatékony védelemhez való joga magában foglalja azt a jogosultságát is, hogy lemondjon azon jogok érvényesítéséről, amelyek a 93/13 irányelv által – a tisztességtelen kikötések eladók vagy szolgáltatók általi használatával szemben – a fogyasztók javára bevezetett védelmi rendszerből erednek. Ily módon a nemzeti bíróság feladata tehát, hogy adott esetben figyelembe vegye a fogyasztó által kifejezett szándékot, amikor a tisztességtelen kikötés kötelező ereje hiányának tudatában ez utóbbi mégis kijelenti, hogy tiltakozik ennek mellőzése ellen, ezáltal szabad és tájékozott hozzájárulását adja a kérdéses kikötéshez (lásd ebben az értelemben: 2019. október 3‑i Dziubak ítélet, C‑260/18, EU:C:2019:819, 53. és 54. pont; 2021. április 29‑i Bank BPH ítélet, C‑19/20, EU:C:2021:341, 46. és 47. pont; 2021. június 1‑jei Banco Santander végzés, C‑268/19, nem tették közzé, EU:C:2021:423, 30. és 31. pont).
48 Ezenkívül a Bíróság analóg módon úgy ítélte meg, hogy amennyiben a tisztességtelen kikötésekkel szembeni védelem említett rendszere nem alkalmazható olyan esetben, ha a fogyasztó tiltakozik ellene, a fogyasztónak ahhoz még inkább joga van, hogy tiltakozzon az ugyanezen rendszer alapján a szerződés egészének érvénytelenné nyilvánítása által okozott káros következményekkel szembeni védelem ellen, amennyiben e védelemre nem kíván hivatkozni a 2014. április 30‑i Kásler és Káslerné Rábai ítéletben (C‑26/13, EU:C:2014:282) említett körülmények között, mégpedig abban az esetben, ha a tisztességtelen kikötés elhagyása a bíróságot arra kötelezné, hogy e szerződést egészében érvénytelenítse, ezzel pedig a fogyasztót különösen hátrányos következményeknek tenné ki, és ily módon a fogyasztót büntetné (lásd ebben az értelemben: 2019. október 3‑i Dziubak ítélet, C‑260/18, EU:C:2019:819, 46–48., 55. és 56. pont).
49 Ugyanakkor, ami azon szempontokat illeti, amelyek lehetővé teszik annak értékelését, hogy valamely szerződés teljesíthető‑e a tisztességtelen kikötések nélkül, továbbá az uniós jog által kijelölt azon korlátokat illetően, amelyeket a tagállamok e tekintetben kötelesek tiszteletben tartani, a Bíróság pontosította, hogy a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése nem értelmezhető úgy, hogy az említett értékelés során az eljáró bíróság kizárólag arra támaszkodhat, hogy a szóban forgó szerződés teljes érvénytelenségének megállapítása a fogyasztó számára esetleg kedvező. Egy konkrét helyzetben főszabály szerint a nemzeti jog által előírt szempontokra tekintettel kell megvizsgálni azon szerződés fennmaradásának lehetőségét, amelynek egyes kikötéseit semmisnek nyilvánították, és a Bíróság által alkalmazott objektív megközelítésnek megfelelően nem megengedhető, hogy a szerződő felek valamelyikének helyzetét a nemzeti jogban a szerződés jövője szabályozásában meghatározó szempontnak tekintsék (lásd ebben az értelemben: 2012. március 15‑i Pereničová és Perenič ítélet, C‑453/10, EU:C:2012:144, 32. és 33. pont; 2019. október 3‑i Dziubak ítélet, C‑260/18, EU:C:2019:819, 40. és 41. pont; 2021. április 29‑i Bank BPH ítélet, C‑19/20, EU:C:2021:341, 56., 83. és 90. pont).
50 Így az érintett fogyasztó által kifejezett szándék nem élvezhet elsőbbséget az eljáró bíróság önálló jogkörébe tartozó azon kérdés megítélésénél, hogy a releváns nemzeti jogszabályban előírt intézkedések megtétele lehetővé teszi‑e azon jogi és ténybeli állapot helyreállítását, amelyben a fogyasztó e tisztességtelen kikötés hiányában lett volna.
51 A fenti megfontolások összességére tekintettel az előterjesztett kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely a fogyasztóval kötött kölcsönszerződéseket illetően semmisnek nyilvánítja az árfolyamrésre vonatkozó, tisztességtelennek tekintett kikötést, és arra kötelezi a hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróságot, hogy e kikötést a nemzeti jog hivatalos árfolyam alkalmazását előíró rendelkezésével váltsa fel, anélkül hogy e bíróságnak lehetősége lenne az érintett fogyasztó azon kérelmének helyt adni, amely a kölcsönszerződés teljes érvénytelenségének megállapítására irányul, még akkor is, ha az említett bíróság is úgy ítéli meg, hogy e szerződés fenntartása ellentétes lenne a fogyasztó érdekeivel, különös tekintettel az árfolyamkockázatra, amely a fogyasztót az említett szerződés egy másik kikötése értelmében továbbra is terheli, feltéve, hogy ugyanez a bíróság az önálló mérlegelési jogkörének gyakorlása keretében és anélkül hogy az e fogyasztó által kifejezett szándék elsőbbséget élvezhetne e mérlegelési jogkörhöz képest, meg tudja állapítani, hogy az e nemzeti jogszabályban így előírt intézkedések megtétele valóban lehetővé teszi azon jogi és ténybeli állapot helyreállítását, amelyben az említett fogyasztó e tisztességtelen kikötés hiányában lett volna.
A költségekről
52 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.
A fenti indokok alapján a Bíróság (hatodik tanács) a következőképpen határozott:
A fogyasztókkal kötött szerződések tisztességtelen feltételeiről szóló, 1993. április 5‑i 93/13/EGK tanácsi irányelv 6. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely a fogyasztóval kötött kölcsönszerződéseket illetően semmisnek nyilvánítja az árfolyamrésre vonatkozó, tisztességtelennek tekintett kikötést, és arra kötelezi a hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróságot, hogy e kikötést a nemzeti jog olyan rendelkezésével váltsa fel, amely hivatalos árfolyam alkalmazását írja elő, anélkül hogy ennek a bíróságnak lehetősége lenne helyt adni az érintett fogyasztó azon kérelmének, amely a kölcsönszerződés teljes érvénytelenségének megállapítására irányul, még akkor is, ha az említett bíróság úgy ítéli meg, hogy a szerződés fenntartása ellentétes lenne a fogyasztó érdekeivel, különös tekintettel az árfolyamkockázatra, amely a fogyasztót az említett szerződés egy másik kikötése értelmében továbbra is terheli, feltéve, hogy ugyanez a bíróság az önálló mérlegelési jogkörének gyakorlása keretében és anélkül hogy az e fogyasztó által kifejezett szándék elsőbbséget élvezhetne e mérlegelési jogkörhöz képest, meg tudja állapítani, hogy az e nemzeti jogszabályban így előírt intézkedések megtétele valóban lehetővé teszi azon jogi és ténybeli állapot helyreállítását, amelyben az említett fogyasztó e tisztességtelen kikötés hiányában lett volna.
Aláírások