Language of document : ECLI:EU:C:2017:690

Ideiglenes változat

NILS WAHL

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2017. szeptember 14.(1)

C627/15. sz. ügy

Dumitru Gavrilescu

Liana Gavrilescu

kontra

SC Banca Transilvania SA, korábban SC Volksbank România SA

SC Volksbank România SA – sucursala Câmpulung

(a Judecătoria Câmpulung [câmpulungi elsőfokú bíróság, Románia] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„A Bíróság hatásköre – A kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő jogvita megléte – Nemzeti rendelkezések, amelyek lehetővé teszik a keresettől való elállást azt követően, hogy előzetes döntéshozatali kérelmet terjesztettek a Bíróság elé – Nemzeti rendelkezések, amelyek lehetővé teszik a fellebbviteli bíróság számára, hogy felülvizsgálja az elsőfokú eljárást a Bíróság előzetes döntéshozatali eljárásban meghozott határozatáig felfüggesztő végzést – A fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételek – A 93/13/EGK irányelv 4. cikkének (2) bekezdése – Külföldi pénznemben meghatározott kölcsönszerződések – A tisztességes jelleg értékelése alól mentesülő feltételek”






1.        Dumitru és Liana Gavrilescu (a továbbiakban: D. és L. Gavrilescu) Romániában az SC Volksbank România SA‑val (a továbbiakban: Volksbank vagy bank) svájci frank alapú kölcsönszerződést kötöttek, amely szerint a kölcsönt ugyanebben a pénznemben kellett visszafizetni. Azonban a kölcsön futamideje alatt a helyi pénznem (román lej) jelentősen leértékelődött a svájci frankhoz képest. Ez hátrányosan befolyásolta a D. és L. Gavrilescu által a banknak fizetendő havi törlesztőrészletek összegét, mivel fizetésüket román lejben kapták.

2.        D. és L. Gavrilescu eljárást indított a Volksbank ellen a Judecătoria Câmpulung (câmpulungi elsőfokú bíróság, Románia) előtt, egyebek mellett a kölcsön külföldi pénznemben való törlesztésére vonatkozó feltétel állítólagosan tisztességtelen jellegére hivatkozva. Véleményük szerint e feltételek miatt nekik kellett viselniük a devizaárfolyam esetleges fluktuációjából eredő kockázatokat.

3.        Ezen eljárással összefüggésben a Judecătoria Câmpulung (câmpulungi elsőfokú bíróság) úgy határozott, hogy a 93/13/EGK irányelv(2) értelmezésére vonatkozóan bizonyos kérdéseket a Bíróság elé terjeszt. Ezt követően azonban D. és L. Gavrilescu peren kívül megegyezett a Volksbankkal, és az alkalmazandó nemzeti szabályoknak megfelelően a kérdést előterjesztő bíróság előtti keresetüket visszavonták.

4.        A kérdést előterjesztő bíróság a kereset visszavonása ellenére tájékoztatta a Bíróságot arról, hogy egyrészt a kérdéseit fenn kívánja tartani, és másrészt a Bíróság EUMSZ 267. cikk szerinti hatáskörét illetően további két kérdést szeretne a Bíróság elé terjeszteni.

5.        A jelen ügy így alkalmat ad a Bíróságnak, hogy pontosítsa az EUMSZ 267. cikk szerinti azon követelménnyel kapcsolatos ítélkezési gyakorlatát, amely szerint az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések megválaszolása szükséges kell, hogy legyen ahhoz, hogy a kérdést előterjesztő bíróság az alapeljárásban határozhasson.

I.      Jogi keret

A.      Az uniós jog

6.        A 93/13 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése szerint:

„Egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel abban az esetben tekintendő tisztességtelen feltételnek, ha a jóhiszeműség követelményével ellentétben a felek szerződésből eredő jogaiban és kötelezettségeiben jelentős egyenlőtlenséget idéz elő a fogyasztó kárára.”

7.        A 93/13 irányelv 4. cikke értelmében:

„(1) A 7. cikk sérelme nélkül, egy szerződési feltétel tisztességtelen jellegét azon áruk vagy szolgáltatások természetének a figyelembevételével kell megítélni, amelyekre vonatkozóan a szerződést kötötték, és hivatkozással a szerződés megkötésének időpontjában az akkor fennálló összes körülményre, amely a szerződés megkötését kísérte, valamint a szerződés minden egyéb feltételére, vagy egy olyan másik szerződés feltételeire, amelytől e szerződés függ [helyesen: Valamely szerződési feltétel tisztességtelen voltát – a 7. cikk sérelme nélkül – a szerződéskötés időpontjában, a szerződés tárgyát képező áru vagy szolgáltatás természetének, a szerződéskötés valamennyi körülményének, továbbá e szerződés vagy más olyan szerződés összes többi feltételének figyelembevételével kell megítélni, amelytől e szerződés függ.].

A feltételek tisztességtelen jellegének megítélése nem vonatkozik sem a szerződés elsődleges tárgyának a meghatározására, sem pedig az ár vagy díjazás megfelelésére az ellenértékként szállított áruval vagy nyújtott szolgáltatással, amennyiben ezek a feltételek világosak és érthetőek. [helyesen: A feltételek tisztességtelen jellegének megítélése nem vonatkozik sem a szerződés elsődleges tárgyának a meghatározására, sem pedig az árnak vagy díjazásnak az ellenértékként szállított árunak vagy nyújtott szolgáltatásnak való megfelelésére, amennyiben ezek a feltételek világosak és érthetőek].”

B.      A román jog

1.      A 193/2000. sz. törvény

8.        A 2000. november 10‑i Legea nr. 193/2000 privind clauzele abuzive din contractele încheiate între comercianţi şi consumatori (a kereskedők fogyasztókkal kötött szerződéseiben szereplő tisztességtelen feltételekről szóló 193/2000. sz. törvény; a továbbiakban: 193/2000. sz. törvény) újból kihirdetett változata(3) a 93/13 irányelv átültetését szolgálja.

2.      A polgári perrendtartás

9.        A Codul de procedură civilă (román polgári perrendtartás) 406. cikke a következőt írja elő:

„(1)      A felperes keresetétől egészében vagy részben bármikor elállhat, akár a tárgyaláson szóban, akár írásbeli kérelem révén.

(2)      E kérelmet személyesen vagy erre külön meghatalmazott képviselő útján lehet előterjeszteni.

(3)      Amennyiben az elállásra a keresetlevél kézbesítését követően került sor, a bíróság az alperes kérésére kötelezi a felperest az alperes költségeinek megtérítésére.

(4)      Amennyiben a felperes keresetétől az első olyan tárgyaláson, amelyre a feleket megfelelően megidézték, vagy pedig egy ennél későbbi időpontban áll el, az elállásra csak a másik fél kifejezett vagy hallgatólagos beleegyezésével kerülhet sor. Amennyiben az alperes nincs jelen azon a tárgyaláson, amelyen a felperes a keresettől való elállását bejelenti, a bíróság határidőt állapít meg az alperes számára, hogy az elállásra vonatkozó kérelemmel kapcsolatban állást foglaljon. Amennyiben az alperes a kitűzött határidőn belül nem válaszol, ez az elálláshoz való hallgatólagos beleegyezésnek tekintendő. […]”

10.      A polgári perrendtartás 414. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1) Az eljárás felfüggesztéséről végzésben kell határozni, amellyel szemben magasabb fokú bíróság előtt külön jogorvoslattal lehet élni. […]

(2) Az eljárás felfüggesztésének időtartama alatt mind az eljárás felfüggesztéséről szóló végzés, mind pedig az eljárás folytatására vonatkozó kérelem elutasításáról szóló végzés ellen jogorvoslattal lehet élni.”

II.    A tényállás, az eljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

11.      Az alapeljárásnak a kérdést előterjesztő bíróság által közölt tényállásából kiderül, hogy 2008. szeptember 5‑én D. és L. Gavrilescu 45 000 svájci frank (CHF) értékű kölcsönszerződést kötött a Volksbankkal. A kölcsön futamideje 276 hónap volt, 3,99% éves kamatláb mellett. A szerződést ezt követően a 2010. augusztus 20‑i 1. sz. és a 2013. június 25‑i 2. sz. függelék révén módosították.

12.      A kölcsönszerződés értelmében főszabály szerint valamennyi kifizetést a kölcsön pénznemében kellett teljesíteni. A kérdést előterjesztő bíróság szerint a kölcsönszerződés értelmében az árfolyam‑különbözet teljes egészében az adóst terhelte.

13.      Az általános feltételek 4.2. pontja értelmében az adós elfogadta, hogy abban az esetben, ha a kölcsön futamideje alatt a kölcsön pénznemének árfolyama 10%‑ot meghaladó mértékben emelkedik a szerződés aláírásának napján irányadó árfolyamhoz képest, a devizakockázatnak való kitettség további növekedésének elkerülése érdekében, a bank jogosult, ugyanakkor nem köteles a szerződés alapján az adósnak nyújtott kölcsönt – egyoldalúan – román lejre átváltani, és e célból az átváltás napján a bank által alkalmazott svájci frank/román lej árfolyamot alkalmazni. Következésképpen ezt követően a kölcsön összegét annak az átváltás elvégzését követően lejben kifejezett értéke képezi. Ezzel összefüggésben az adós vállalja azt is, hogy viseli az átváltásból eredő összes esetleges költséget.

14.      Az általános feltételek 4.3. pontjával összhangban a kölcsön futamideje alatt az adós kérhette a banktól a román lejre történő ilyen átváltást, a bank azonban nem volt köteles eleget tenni ennek a kérésnek.

15.      D. és L. Gavrilescu, mivel úgy vélték, hogy a kölcsön svájci frankban történő visszafizetésére vonatkozó kötelezettség, valamint az, hogy a külföldi pénznem árfolyamkockázatát az adósnak kellett viselnie, tisztességtelen feltételek voltak, keresetet indítottak a Volksbankkal szemben a Judecătoria Câmpulung (câmpulungi elsőfokú bíróság) előtt. Az említett bíróság, mivel kétségei támadtak a 93/13 irányelv rendelkezéseinek értelmezését illetően, 2015. október 22‑i végzésével úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

„1)      A [93/13 irányelv] 4. cikkének (2) bekezdését akként kell‑e értelmezni, hogy a »szerződés elsődleges tárgya« és »az ár[nak] vagy díjazás[nak] […] az ellenértékként szállított áruval vagy nyújtott szolgáltatással [való megfelelése]« fogalma kiterjed az eladó vagy szolgáltató és a fogyasztó között létrejött, külföldi pénznemben meghatározott kölcsönszerződésben foglalt olyan egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltételre, amelynek értelmében a havi törlesztőrészletek megfizetése tekintetében az adós köteles kizárólagosan viselni az »árfolyamkockázatot«, azaz az árfolyam‑ingadozásoknak a havi törlesztési kötelezettség növekedéséből álló esetleges, kedvezőtlen hatást, amelyet a kölcsönszerződés megkötését és a kölcsönszerződésen alapuló összegek megfizetését követően a román nemzeti pénznemtől eltérő valutában kell megfizetnie?

2)      A [93/13 irányelv] 4. cikke (2) bekezdésének megfelelően úgy kell‑e érteni, hogy a kölcsön visszafizetésekor a fogyasztó azon kötelezettsége, hogy viselnie kell az azon valuta átváltási árfolyamának növekedéséből eredő különbözetet, amelyben a kölcsönt nyújtották [svájci frank], olyan díjazásnak minősül, amelynek a nyújtott szolgáltatásnak való megfelelősége nem vizsgálható a tisztességtelen jelleg értékelése szempontjából?

3)      Amennyiben az előző kérdésre adandó válasz értelmében az ilyen szerződési feltétel nem mentesül a tisztességtelen jelleg értékelése alól, úgy lehet‑e tekinteni, hogy az említett feltétel megfelel a jóhiszeműség, az egyensúlynak és az átláthatóságnak [a 93/13 irányelvben] előírt követelményének, és ezáltal lehetővé teszi a fogyasztó számára, hogy – egyértelmű és érthető kritériumok alapján – előre lássa az ilyen feltételből eredő, rá vonatkozó következményeket?

4)      A 93/13 irányelv védelmének hatálya alá tartozik vagy mentesül‑e a tisztességtelen jelleg értékelése alól az általános szerződési feltételek 4.2. pontjában szereplőhöz hasonló azon szerződési feltétel, amely szerint annak elkerülése céljából, hogy a bank az árfolyamkockázatnak való kitettségét tovább növelje, a [svájci frankban] nyújtott kölcsön nemzeti valutára való átváltásának joga megilleti a bankot, ha az árfolyam‑ingadozásból eredő növekedés meghaladja a szerződés aláírásának időpontjában fennálló értékének 10%‑át, ehhez hasonló jog azonban nem illeti meg a fogyasztót?”

16.      2016. március 18‑i levelével a kérdést előterjesztő bíróság tájékoztatta a Bíróságot, hogy az alapeljárás felperese elállásra vonatkozó kérelmet terjesztett elő. Ezen esemény folytán a kérdést előterjesztő bíróság kifejezte kétségeit arra vonatkozóan, hogy egy olyan nemzeti rendelkezés, mint a román polgári perrendtartás 406. cikke, megfelel‑e az EUMSZ 267. cikknek. Mindezek alapján a kérdést előterjesztő bíróság úgy döntött, hogy még egy további ötödik kérdést is a Bíróság elé terjeszt előzetes döntéshozatalra:

„Ellentétes‑e az [EUMSZ] 267. cikkel, amelynél fogva a nemzeti bíróságok kérdéseket terjeszthetnek a [Bíróság] elé, az olyan nemzeti rendelkezés, mint amely a polgári perrendtartás 406. cikkben szerepel, amely nem tiltja meg kifejezetten, hogy a keresettől elálljanak azt követően, hogy a [Bíróság] elé előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjesztettek, amely elállás megfosztja a nemzeti bíróságot annak a lehetőségétől, hogy a szerződési feltételek állítólagos tisztességtelen jellegéről határozzon[?]”

17.      Ezt követően a kérdést előterjesztő bíróság 2016. június 2‑i végzésével értesítette a Bíróságot, hogy – a bank által a kérdést előterjesztő bíróság 2015. október 22‑i végzésével szemben benyújtott fellebbezést elbírálva – a Tribunalul Argeş (argeşi megyei törvényszék, Románia) 2016. március 17‑i határozatával az említett végzést hatályon kívül helyezte, és visszautalta az ügyet a kérdést előterjesztő bírósághoz az eljárás folytatása céljából.

18.      Értelmezésem szerint a Tribunalul Argeş (argeşi megyei törvényszék) azt kifogásolta, hogy a kérdést előterjesztő bíróság a nemzeti jog alapján nem vonta le a D. és L. Gavrilescu által az ügytől való elállásra vonatkozóan benyújtott kérelemből a megfelelő következtetéseket. A nemzeti jogi rendelkezések értelmében a kérdést előterjesztő bíróságnak meg kellett volna szüntetnie az eljárást és ennek következtében a Bíróság elé terjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelem okafogyottá vált volna. Mindezek alapján a kérdést előterjesztő bíróság úgy döntött, hogy egy új, hatodik kérdést is a Bíróság elé terjeszt előzetes döntéshozatalra:

„Ellentétes‑e az [EUMSZ] 267. cikkel az olyan nemzeti jogi rendelkezés, mint a román polgári perrendtartás 414. cikke, amely lehetővé teszi, hogy valamely fellebbviteli bíróság jogorvoslati eljárás keretében felülvizsgáljon egy olyan ügy felfüggesztéséről szóló végzést, amelynek keretében az alacsonyabb fokú bíróság e végzésben úgy határozott, hogy előzetes döntéshozatalra kérdéseket terjeszt az Európai Bíróság elé?”

19.      A Volksbank, a lengyel és a román kormány, valamint a Bizottság nyújtott be írásbeli észrevételeket. A Volksbank, a román kormány, valamint a Bizottság a 2017. június 8‑án megtartott tárgyaláson szóbeli észrevételeket is tett.

III. Elemzés

20.      Már az elején ki kell jelentenem, hogy egyetértek a Volksbankkal, a román kormánnyal és a Bizottsággal abban, hogy ez az ügy nagyrészt a Bíróság EUMSZ 267. cikk szerinti hatáskörén kívül esik.

21.      Mivel azonban az előzetes döntéshozatalra előterjesztett – a Judecătoria Câmpulung (câmpulungi elsőfokú bíróság) által az eredeti négy kérdéshez utólag hozzátett – ötödik és hatodik kérdés pontosan a Bíróságnak az EUMSZ 267. cikk szerinti hatáskörének hatályáról szól, ezeket a kérdéseket haladéktalanul megvizsgálom. Az e kérdésekre adott válaszok alapján nyilvánvalóvá válik, hogy olyan körülmények között, mint amelyek az alapeljárásban szerepelnek, a Bíróságnak nincs – vagy már nincs – hatásköre az első négy kérdés megválaszolására.

A.      Az ötödik és hatodik kérdésről

22.      Ötödik és hatodik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság azt kérdezi a Bíróságtól, hogy az EUMSZ 267. cikkel ellentétesek‑e i. azok a nemzeti eljárási szabályok, amelyek lehetővé teszik a keresettől való elállást, miután a Bíróság elé előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjesztettek, és így a nemzeti bíróság nem hozhat döntést a szerződési feltételek állítólagos tisztességtelen voltáról; és ii. azok a nemzeti eljárási szabályok, amelyek lehetővé teszik, hogy valamely fellebbviteli bíróság jogorvoslati eljárás keretében felülvizsgáljon egy olyan ügy felfüggesztéséről szóló végzést, amelyben az alacsonyabb fokú bíróság úgy határozott, hogy előzetes döntéshozatalra kérdéseket terjeszt a Bíróság elé.

23.      Ezek a kérdések lényegében annak eldöntésére irányulnak, hogy összeegyeztethetőek‑e az uniós joggal azok a nemzeti rendelkezések, amelyek alapján a kérdést előterjesztő bíróság köteles az alapeljárást megszüntetni, miután a felperesek a keresettől elálltak. Más szempontból nézve az említett kérdések felvetik azt a kérdést, hogy az alapeljárásban szereplő jogvita az EUMSZ 267. cikk szempontjából továbbra is folyamatban levőnek minősül‑e.

1.      A Bíróságnak az EUMSZ 267. cikk szerinti hatásköre

24.      Amint azt a Gullotta ügyben(4) alkalmam volt hangsúlyozni, a Bíróság szerepét és feladatait, az Európai Unió többi intézményéhez hasonlóan, a hatáskör‑átruházás elve szabályozza. E tekintetben az EUSZ 13. cikk (2) bekezdése a következőket írja elő: „[a]z egyes intézmények a Szerződésekben rájuk ruházott hatáskörök határain belül, az ott meghatározott eljárások, feltételek és célok szerint járnak el.” Ennek megfelelően a Bíróság hatáskörének keretét a Szerződések által létrehozott bírósági jogorvoslati rendszer adja, amely csak a releváns rendelkezésekben meghatározott feltételek teljesülése esetén áll rendelkezésre.

25.      Az előzetes döntéshozatali eljárás vonatkozásában az EUMSZ 267. cikk a Bíróság hatáskörét kifejezetten számos feltételhez köti. Konkrétabban, a fenti rendelkezés első bekezdése értelmében az előterjesztett kérdéseknek az uniós jog azon rendelkezéseire kell vonatkoznia, amelyek értelmezését vagy érvényességét illetően az alapeljárásban kétségek merülnek fel. Ezenfelül a fenti rendelkezés második bekezdése értelmében a kérdést előterjesztő szervnek tagállami bíróságnak kell lennie, és az előterjesztett kérdésre vonatkozó döntésnek szükségesnek kell lennie az alapügyben való határozathozatalhoz.

26.      Ezeknek a feltételeknek nem csak akkor kell teljesülniük, amikor a nemzeti bíróság a Bíróságot megkeresi, hanem az eljárás folyamán végig. Amennyiben a fenti feltételek nem teljesülnek, vagy már nem teljesülnek, a Bíróságnak meg kell állapítania hatáskörének hiányát, és ezt az eljárás bármely szakában megteheti.(5)

27.      A jelen eljárás szempontjából az a feltétel a legfontosabb, miszerint az előterjesztett kérdéseknek a Bíróság részéről történő eldöntése szükséges kell, hogy legyen ahhoz, hogy a kérdést előterjesztő bíróság az alapeljárásban ítéletet tudjon hozni. Ez a feltétel azt jelenti, hogy a kérdést előterjesztő bíróság előtt kell, hogy legyen egy folyamatban lévő valódi jogvita, és hogy a Bíróság által adott válasznak relevánsnak kell lennie e jogvita eldöntéséhez. A Bíróság ugyanis következetesen azon az állásponton volt, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EUMSZ 267. cikk szövegéből is, és rendszeréből is kitűnik, hogy az előzetes döntéshozatali eljárás előfeltétele a nemzeti bíróság előtt ténylegesen folyamatban lévő jogvita, amelynek keretében a nemzeti bíróságnak az előzetes döntést tekintetbe vevő határozatot kell hoznia.(6)

28.      Ennek oka maga az a feladat, amellyel az EUMSZ 267. cikk a Bíróságot felruházta, vagyis, hogy a tagállamok igazságszolgáltatását segítse,(7) valamely uniós jogot érintő jogvita tényleges megoldásához hozzájárulva, nem pedig tanácsadói vélemények megfogalmazása általános vagy hipotetikus kérdésekről.(8)

29.      Ezek alapján fogom részletesebben megvizsgálni a Judecătoria Câmpulung (câmpulungi elsőfokú bíróság) által előterjesztett ötödik és hatodik kérdést.

2.      Nemzeti rendelkezések, amelyek lehetővé teszik a keresettől való elállást azt követően, hogy előzetes döntéshozatali kérelmet terjesztettek a Bíróság elé

30.      A kérdést előterjesztő bíróság kételyeit fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy olyan körülmények között, mint amilyenekről az alapeljárásban szó van, megfelelnek‑e az uniós jognak azok a nemzeti szabályok – mint a román polgári perrendtartás 406. cikke –, amelyek lehetővé teszik a keresettől való elállást azt követően, hogy előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjesztettek a Bíróság elé. A kétely oka, hogy a keresettől való elállás révén a nemzeti bíróságnak már nem lenne hatásköre arra, hogy a fogyasztói szerződések tisztességtelen feltételein alapuló követelések ügyében döntsön.

31.      Én nem osztom e kétséget. Az alább kifejtett indokok miatt nem látom indokoltnak annak a megállapítását, hogy valamely nemzeti eljárási szabály, amely lehetővé teszi a keresettől való elállást azt követően, hogy előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjesztettek a Bíróság elé, ily módon az előzetes döntéshozatali eljárás okafogyottá válását eredményezve, összeegyeztethetetlen lenne az EUMSZ 267. cikkel. Éppen ellenkezőleg, az ilyen nemzeti szabály nagyon is összhangban van az EUMSZ 267. cikk szellemével.

a)      Az egyéni autonómia és a megfelelő igazságszolgáltatás elve

32.      Kiindulásképpen szem előtt kell tartani, hogy azok a szabályok, amelyek lehetővé teszik, hogy a felperes a keresetétől – különösen a polgári és kereskedelmi ügyekben – részben vagy egészében elálljon, döntő fontosságú a megfelelő igazságszolgáltatás szempontjából. Ezekben a szabályokban az egyéni autonómia elve (egyes jogrendszerekben más néven rendelkezési elv) jelenik meg: az, hogy egy jogalany hivatkozik‑e, és milyen mértékben, a jogaira a bíróság előtt, végső soron saját szándékától függ.(9)

33.      Valójában számos jogrendszerben – az Európai Unió Bírósága előtti eljárásokban is(10) – a keresettől való elállás jogát az alperes egyoldalúan gyakorolhatja, és azt az alperes nem ellenezheti. Ha a bíróság számára kötelező (vagy pusztán lehetséges) lenne, hogy az eljárást folytassa, amikor már nincs előtte folyamatban lévő vita, az nem szolgálna hasznos célt: nincs olyan igény, amelyről a bíráknak dönteniük kellene. Ez valójában csupán növelné a bírósági ügyhátralékot (amely számos jogrendszerre jellemző probléma) és a közkiadásokat.

34.      Az eljárás „erőltetett” folytatása ezen kívül visszatartaná a feleket attól, hogy akár a tárgyalóteremben, akár azon kívül békés úton rendezzék az ügyet, ami egy olyan cél, amely elérésére számos jogrendszer törekszik.(11) Erre vonatkozóan hangsúlyoznám, hogy a Bíróság eljárási szabályzata 147. cikkének (1) bekezdése értelmében, „ha a felek a Bíróság határozatának meghozatala előtt egyezségre jutnak a jogvita megoldását illetően, és értesítik a Bíróságot, hogy igényeik érvényesítéséről lemondanak, az elnök elrendeli, hogy az ügyet töröljék a nyilvántartásból, és a 141. cikk rendelkezéseinek megfelelően – adott esetben a felek erre vonatkozó javaslatainak figyelembevételével – határoz a költségekről”.

35.      Az EUMSZ 267. cikknek a kérdést előterjesztő bíróság által javasolt értelmezése összeegyeztethetetlen a fenti elvekkel.

b)      A hipotetikus kérdések megválaszolása szükségességének hiánya

36.      Ami még fontosabb, a Bíróság következetesen kimondta, hogy nem adhat választ az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre, ha a kérdést előterjesztő bíróság előtti eljárás már megszűnt.(12) Ugyanez az elv alkalmazandó abban az esetben, ha a nemzeti szintű eljárás hivatalosan ugyan nem is zárult le, az uniós jognak a Bíróság általi értelmezése már nem szolgálna értelmes célt, mivel az alapeljárás de facto okafogyottá vált.(13)

37.      Például a Bíróság megállapította, hogy nem szükséges bizonyos előterjesztett kérdéseket megválaszolni, ha a kérdést előterjesztő bíróság ugyan nem vonta vissza az EUMSZ 267. cikk szerinti kérelmét, az alapeljárás felperesének igényei hiánytalanul teljesültek.(14) A Bíróság azt is elismerte, hogy főszabály szerint az alapeljárás felperese abban a helyzetben van, hogy egy előzetes döntéshozatal iránti kérelmet okafogyottá tehet egyszerűen azzal, hogy a kérdést előterjesztő bíróság előtti keresetétől eláll.(15)

38.      Az előterjesztett kérdések a fenti esetek mindegyikében hipotetikussá váltak, mivel azok az uniós szabályok, amelyek értelmezését a nemzeti bíróság kérte, az alapeljárásban ezt követően már nem voltak alkalmazhatók. Ezt nem befolyásolhatja pusztán az, hogy a kérdést előterjesztő bíróság a kérdések egyikét vagy mindegyikét fenn kívánja tartani, annak ellenére, hogy az alapeljárás okafogyottá vált.(16) Aligha kell hangsúlyozni, hogy a nemzeti bíróságnak az előzetes döntéshozatal iránti kérelmének fenntartására irányuló óhaja nem járhat azzal a hatással, hogy a Bíróság joghatóságát kiterjessze az EUMSZ 267. cikkben meghatározott kereteken túlra. Annak sincs jelentősége, hogy a Bíróság válasza a kérdést előterjesztő bíróság (vagy más nemzeti bíróságok) számára más, hasonló kérdéseket felvető folyamatban lévő ügyekben,(17) vagy az alapeljárással kapcsolatos jövőbeli ügyekben(18) hasznos lehet.

39.      A Bíróság válaszának ugyanis abban a konkrét eljárásban kell kétségtelen kötelező erővel(19) alkalmazandónak lennie, amelyben a kérdések felmerültek.(20) A Bíróság válasza az EUMSZ 267. cikk alapján előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelemre, még ha elvont formában került is megfogalmazásra, mindig a kérdést előterjesztő bíróság előtti konkrét ügy ténybeli és jogi hátterébe ágyazódik bele. A különböző ügyek a hasonlóságaik ellenére hordozhatnak olyan különbségeket, amelyek a Bíróság által adandó válasz szempontjából relevánsak lehetnek.

40.      A Bíróság az „Ajánlások a nemzeti bíróságok figyelmébe az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek előterjesztésére vonatkozóan” című dokumentumában ezért jelentette ki, hogy „ha [a kérdést előterjesztő] bíróság előtti több ügy kimenetele is attól a választól függ, amelyet a Bíróság a kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdésekre fog adni, célszerűnek bizonyulhat, hogy a kérdést előterjesztő bíróság ezeket az ügyeket az előzetes döntéshozatal iránti kérelemben egyesítse annak érdekében, hogy a Bíróság a feltett kérdéseket annak ellenére megválaszolhassa, hogy ezen ügyek közül adott esetben egyet vagy többet visszavonnak”(21).

c)      A Bíróság előtti eljárásra vonatkozó következmények

41.      Az EUMSZ 267. cikknek a kérdést előterjesztő bíróság által javasolt értelmezése a Bíróság előtti eljárásra is fontos következményekkel járna.

42.      Először is, az alapeljárás felei sok esetben várhatóan nem terjesztenének észrevételeket a Bíróság elé (mert nem állna érdekükben), vagy csak annyiban, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy az alapeljárás okafogyottá vált. Ezt a helyzetet illusztrálja a jelen eljárás: az alapeljárás felperesei (D. és L. Gavrilescu) se írásbeli észrevételt nem terjesztettek elő, sem a tárgyaláson nem jelentek meg, az alapeljárás alperese pedig (Volksbank Románia) olyan írásbeli és szóbeli észrevételeket terjesztett elő, amelyek nagyrészt a Bíróság hatáskörére vonatkoznak. Ilyen esetben a Bíróság úgy dönt a kérdést előterjesztő bíróság által feltett érdemi kérdésekben, hogy nem, vagy csak korlátozottan értesült az alapeljárás feleinek ezekre a kérdésekre vonatkozó érveiről. Nem mondhatni, hogy ez egy ideális eljárás lenne.

43.      Másodszor ráadásul azon eljárás felei, amelyre a Bíróság ítéletét (a kérdést előterjesztő bíróság vagy más bíróságok) alkalmaznák, lényegében meg lennének fosztva attól a lehetőségtől, hogy a Bíróság előtti eljárásban részt vegyenek. Ez számomra az EUMSZ 267. cikkben előírt eljárással való visszaélésnek vagy legalábbis nagyon szokatlan alkalmazásának tűnik. Amíg ilyen hasonló vagy jövőbeli ügyeket nem terjesztenek a Bíróság elé, az ilyen ügyek – a Bíróság szempontjából – nem „értek meg” a bírói döntéshozatalra.(22)

d)      Az eljárási autonómia elve

44.      Az EUMSZ 267. cikk itt javasolt értelmezése az eljárási autonómiát is jobban tiszteletben tartja. Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében az adott területre vonatkozó uniós szabályozás hiányában a magánszemélyek jogai védelmére irányuló eljárási szabályok meghozatala az egyes tagállamok belső jogrendjébe tartozik, azzal a feltétellel azonban, hogy e szabályok nem lehetnek kedvezőtlenebbek a hasonló jellegű belső jogi helyzetekre vonatkozókhoz képest (az egyenértékűség elve), és nem tehetik gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé az uniós jog által biztosított jogok gyakorlását (a tényleges érvényesülés elve).(23)

45.      A jelen ügyben meglátásom szerint mindkét elv teljesül. Értelmezésem szerint a román polgári perrendtartás 406. cikke megkülönböztetés nélkül alkalmazandó az uniós jog állítólagos megsértésére vonatkozó keresetekre és a nemzeti jog állítólagos megsértésére vonatkozó hasonló keresetekre.(24) Ezenfelül az említett rendelkezés aligha tekinthető úgy, mint amely az uniós jog szerinti jogok gyakorlását gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé tenné: a 93/13 irányelv megsértésére hivatkozó személyeknek csupán folytatniuk kell a már megindított eljárást ahhoz, hogy az illetékes nemzeti bíróságok elbírálják kérelmüket.

46.      Igaz, hogy a fogyasztóvédelem terén az eljárási autonómia elvére vonatkozóan a Bíróság számos korlátozást vezetett be a fogyasztói jogok megfelelő védelme érdekében, mivel a fogyasztók általában gyengébb helyzetben vannak az eladókkal vagy szállítókkal szemben.(25) Ugyanakkor ezek a kivételek olyan ügyekre vonatkoztak, amelyekben a nemzeti eljárási szabályok a meglévő bírósági eljárásokkal összefüggésben nehézzé vagy lehetetlenné tették a fogyasztói jogok védelmét. Ez különösen azért volt így, mert a fogyasztó nem volt tisztában a jogaival vagy nehézségekbe ütközhetett az említett jogai érvényesítése során(26) (például nem hallgatták meg vagy nem hivatkozhatott a 93/13 irányelv rendelkezéseire, vagy a bíró nem vethetett fel hivatalból kérdéseket az irányelv alapján).(27) Így a nemzeti bíróság pozitív intézkedése „kompenzálta”, hogy a fogyasztó nem tudta megfelelően védeni a jogait a bírósági eljárások során.

47.      Ezzel szemben a jelen ügyben D. és L. Gavrilescu jól ismerte a 93/13 irányelv által a fogyasztóknak biztosított jogokat, mivel az említett irányelv alapján őket állítólag megillető jogok érvényesítése érdekében indítottak eljárást. Ezt követően azonban tudatosan úgy döntöttek, hogy elállnak a keresettől, mivel – vélhetően – a bank peren kívüli megegyezésre vonatkozó ajánlatát kielégítőnek találták. Így tehát ebben az ügyben nem áll fenn a fogyasztó részéről az ismeretek hiánya vagy a jogérvényesítés nehézsége, amelyet a nemzeti bíróság pozitív intézkedésének „kompenzálnia” kellene.

48.      Ezenfelül a nemzeti bíróság aktív beavatkozása az alapeljárásban azt jelentené, hogy a fogyasztó egyértelmű szándékát figyelmen kívül hagyják és az ellenkezőjére fordítják. A Bíróság azonban következetesen azon az állásponton volt, hogy a nemzeti bíróság intézkedése ezzel összefüggésben nem lehet ellentétes az érintett fogyasztó egyértelmű szándékával.(28)

49.      Ezzel összefüggésben hangsúlyoznom kell, hogy ami az alapeljárásban történt, az semmiképpen nem szokatlan vagy „abnormális”: a felperesek gyakran azzal a határozott szándékkal indítanak keresetet, hogy az alperesek teljesítsék igényeiket, vagy legalábbis hogy arra ösztönözzék őket, hogy egy esetleges peren kívüli megegyezésről tárgyalásba bocsátkozzanak velük. A keresettől való elállás ennek megfelelően gyakran arra vezethető vissza, hogy a felperes kérelme teljesen vagy kellőképpen teljesült egy peren kívüli egyezség során. Az elállás lehet annak is a következménye, hogy a felperes mérlegelte a pereskedés költségét a potenciális előnyökkel szemben, a per megnyerésének esélye alapján.

50.      Nyilvánvaló, hogy egyes esetekben a fogyasztó az eljárás során esetleg rájön, hogy valószínűleg egészben vagy részben elveszíti a pert. Ilyen körülmények között az eljárás „erőltetett” folytatása – amely abból ered, hogy a nemzeti bíróság nem hajlandó figyelembe venni a felek szándékát – azzal a veszéllyel járna, hogy „fordított” hatása lesz: amennyiben a fogyasztó végül elveszíti a pert, a banknak jogában áll, hogy eredeti ajánlatát visszavonja, és esetleg megfizettesse perköltségeit a fogyasztóval (ideértve az eljárás „erőltetett” folytatása miatt felmerült extra költségeket is).

51.      Tulajdonképpen jelen ügyben könnyen lehet, hogy éppen ez a helyzet. Valójában az ügyiratban szereplő bizonyítékok alapján semmiképpen nem egyértelmű, hogy a felperesek szerint tisztességtelen két különböző szerződési feltétel valóban sérti a 93/13 irányelv rendelkezéseit. Ami azokat a feltételeket illeti, amelyek szerint a kölcsönt ugyanabban a pénznemben kell visszafizetni, mint amelyben felvették, és amely miatt így a fogyasztóknak kell viselniük a „külföldi pénznem árfolyamkockázatát”, számos bizonyíték arra utal, hogy e feltételek esetleg mentesülhetnének a tisztességtelen jelleg értékelése alól, mivel a 93/13 irányelv 4. cikkének (2) bekezdése értelmében „a szerződés elsődleges tárgyára” vonatkoznak.(29) Emellett azon kikötést illetően, miszerint a bank bizonyos feltételek mellett jogosult átváltani a kölcsönt a helyi pénznembe, e feltétel potenciálisan tisztességtelen jellege – annak ellenére, hogy nagy valószínűséggel nem tartozik a 93/13 irányelv 4. cikkének (2) bekezdésének hatálya alá(30) – korántsem nyilvánvaló.(31)

52.      Mivel a kérdést előterjesztő bíróság által nyújtott információ alapján D. és L. Gavrilescu követeléseit tárgyalásos megegyezés útján a bank többnyire elfogadta, csak találgatni tudunk, hogy az ő szempontjukból bölcs dolog lett volna‑e folytatni a bírósági eljárást. Habár a jelen Bíróságnak nem feladata állást foglalni ebben a kérdésben, tagadhatatlan, hogy sok esetben a nemzeti bíróság hivatalból történő beavatkozása ellentétes a felek szándékával, és végső soron azzal a veszéllyel jár, hogy nem megvalósítja, hanem inkább veszélyezteti a gyengébb fél védelmére irányuló célt.

53.      Az EUMSZ 267. cikknek a kérdést előterjesztő bíróság szerint javasolt értelmezése nem csak összeegyeztethetetlen az említett rendelkezés megfogalmazásával és céljával, hanem egyes uniós jogi általános elvekkel is ellentétesnek tűnik. Ezenfelül a nemzeti bíró pozitív fellépése nemhogy kiigazítaná a fogyasztó és az eladó vagy a szállító közötti egyenlőtlenséget, hanem legalábbis néhány esetben a fogyasztó számára nemkívánatos.

e)      A jelen ügyet el kell különíteni a Matei ügytől

54.      Végezetül egyszerűen rámutatnék arra, hogy a jelen ügyet meg kell különböztetni a Matei ügytől,(32) amelyet az előzetes döntéshozatal iránti kérelemben többször is említettek. Az említett ügyben a kérdést előterjesztő bíróság arról tájékoztatta a Bíróságot, hogy annak ellenére, hogy a felek peren kívül megegyeztek, a bíróság nem tudta az egyezséget megerősíteni, mivel az nem volt összhangban a nemzeti joggal. Következésképpen az ügyet úgy tekintették, hogy még mindig folyamatban van a kérdést előterjesztő bíróság előtt. Ezzel szemben a jelen ügyben, amint azt a kérdést előterjesztő bíróság a Bírósághoz intézett leveleiben elismerte, a felperes a nemzeti jognak megfelelően állt el a keresettől.

55.      Ezenkívül, míg a Matei ügyben a felek közötti egyezség a nemzeti bíróság döntésében kikristályosodott volna (és ezzel potenciálisan res iudicatává vált volna), a jelen ügyben D. és L. Gavrilescu továbbra is új eljárást indíthatnak, amennyiben úgy ítélik meg, hogy a Volksbankkal kötött egyezség szerinti szerződési feltételek ellentétesek a 93/13 irányelvvel.

f)      Közbenső következtetés

56.      Mindezek alapján a Bíróság előtti információk közül semmi nem vonja kétségbe, hogy az uniós joggal ellentétes lenne a szóban forgóhoz hasonló nemzeti eljárási szabály. A fentiek alapján úgy vélem, hogy az EUMSZ 267. cikkel nem ellentétes az olyan nemzeti eljárási szabály, amely lehetővé teszi a keresettől való elállást, miután a Bíróság elé előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjesztettek, még akkor sem, ha ez megfosztja a nemzeti bíróságot annak a lehetőségétől, hogy a szerződési feltételek állítólagos tisztességtelen jellegéről határozzon.

57.      A jelen ügy elbírálásához az ötödik kérdésre javasolt válasz elégségesnek tűnik: mivel a Judecătoria Câmpulung (câmpulungi elsőfokú bíróság) előtt már nincsen folyamatban jogvita, az említett bíróság által feltett többi kérdést nem szükséges megválaszolni. Mivel azonban a hatodik kérdés szorosan összefügg az ötödik kérdéssel, most a teljesség kedvéért rátérek a hatodik kérdésben felvetett problémára.

3.      A felfüggesztéstő végzésnek a fellebbviteli bíróság általi felülvizsgálatát lehetővé tevő nemzeti rendelkezések

58.      Az állandó ítélkezési gyakorlat alapján az EUMSZ 267. cikkel nem ellentétes az, hogy a nemzeti jogban előírt olyan rendes jogorvoslattal lehessen élni azon bíróság határozataival szemben, amelynek határozatai ellen a nemzeti jog értelmében jogorvoslatra van lehetőség, és amely előzetes döntéshozatal céljából a Bírósághoz fordult, amely rendes jogorvoslat lehetővé teszi a magasabb szintű bíróság számára, hogy maga határozzon az előzetes döntéshozatalra utalás tárgyát képező jogvitában, és ily módon vállalja a felelősséget az uniós jog tiszteletben tartásának biztosítására.(33)

59.      Ezen elvnek megfelelően a Bíróság már korábban – például a Pohotovost(34) és a BNP Paribas Personal Finance és Facet(35) ítéletben – megállapította, hogy valamely ügyet csak akkor lehet okafogyottnak nyilvánítani, ha a fellebbviteli bíróság az alkalmazandó nemzeti eljárási szabályok szerint hatályon kívül helyezi a kérdést előterjesztő bíróságnak az alapeljárás felperese elállásának tudomásul vételét megtagadó határozatát, valamint elrendeli a kérdést előterjesztő bíróság által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem visszavonását.

60.      Habár első ránézésre úgy tűnhet, hogy a Pohotovost’ ítélet(36) megfogalmazása hagy némi mozgásteret a Bíróságnak arra vonatkozóan, hogy ilyen helyzetben az eljárás folytatása mellett dönthessen, ez nyilvánvalóan az ítélet téves értelmezése lenne.

61.      A Bíróságot ebben az összefüggésben megillető mozgástér – amelyre a Pohotovost’ ítélet utal – kizárólag a felektől és a kérdést előterjesztő bíróságtól eltérő bíróságoktól az alapeljárás megszüntetésére vagy okafogyottá válására vonatkozóan hozzá beérkezett információ jelentőségének, súlyának és hitelességének értékelésére vonatkozhat.

62.      A Bíróságnak az EUMSZ 267. cikk szerinti hatáskörét illetően ugyanis fekete–fehér helyzettel állunk szemben: a Szerződés vagy felhatalmazza (és kötelezi) a Bíróságot az ügy megtárgyalására, vagy nem. Egyfelől, ha rendelkezik hatáskörrel és a kérelem elfogadható, a Bíróság köteles foglalkozni minden olyan üggyel, amelyet az EUMSZ 267. cikk alapján elé terjesztettek.(37) Másfelől a Bíróság nem dönthet úgy, hogy akkor is eljár egy ügyben, ha az nem tartozik a hatáskörébe.

63.      Így ha a Bírósághoz beérkezett információ egyértelműen arra utal, hogy az alapeljárás okafogyottá vált, a Bíróság köteles megállapítani hatáskörének hiányát. A jelen ügyben pontosan ez a helyzet, mivel maga a kérdést előterjesztő bíróság tájékoztatta a Bíróságot arról, hogy a felperesek a keresettől – jogszerűen, a nemzeti jognak megfelelően – elálltak.

64.      Fontos, hogy a fellebbviteli bíróság azért vizsgálta felül a kérdést előterjesztő bíróságnak az ügy felfüggesztésére vonatkozó végzését, mert ez utóbbi nem vonta le a következtetéseket abból, hogy a felperesek elálltak a keresettől. Amint arra a román kormány rámutatott, a fellebbviteli bíróság döntése nem foglalkozik a szóban forgó végzés azon vonatkozásaival, amelyek az EUMSZ 267. cikk szerinti előzetes döntéshozatal iránti kérelemre vonatkoztak.

65.      Az alapeljárásbeli helyzet így hasonló ahhoz, amelyet a Bíróság például a Nationale Loterij ítéletben(38) és a Cloet és Cloet ítéletben(39) vizsgált: a fellebbviteli bíróság a szóban forgó nemzeti rendelkezést csupán magának a jogvitának az eldöntése érdekében értelmezte és alkalmazta, olyan szabályok alapján, amelyekhez nem volt szükség az uniós rendelkezések értelmezésére. A Cartesio ítéletben(40) tárgyalt helyzettől eltérően, az alapeljárás tárgyát képező nemzeti eljárási szabályt nem úgy értelmezték vagy alkalmazták, hogy a kérdést előterjesztő bíróságot megfossza attól a lehetőségétől, hogy előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjesszen elő.

66.      A fentiek fényében úgy vélem, hogy az EUMSZ 267. cikkel nem ellentétes az olyan nemzeti eljárásjogi rendelkezés, amely lehetővé teszi, hogy valamely fellebbviteli bíróság jogorvoslati eljárás keretében felülvizsgáljon egy ügy felfüggesztéséről szóló végzést, akkor sem, ha az alacsonyabb fokú bíróság úgy határozott, hogy előzetes döntéshozatalra kérdéseket terjeszt a Bíróság elé.

4.      Záró megjegyzések

67.      Összefoglalva azt javasolom, hogy a Bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett ötödik és hatodik kérdésre azt a választ adja, hogy az EUMSZ 267. cikkel nem ellentétes az olyan nemzeti eljárási szabály, amely lehetővé teszi a keresettől való elállást, miután a Bíróság elé előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjesztettek, akkor sem, ha ez megfosztja a nemzeti bíróságot annak a lehetőségétől, hogy a szerződési feltételek állítólagos tisztességtelen jellegéről határozzon. Az említett rendelkezéssel továbbá nem ellentétes az olyan nemzeti eljárásjogi rendelkezés, amely lehetővé teszi, hogy valamely fellebbviteli bíróság jogorvoslati eljárás keretében felülvizsgáljon egy ügy felfüggesztéséről szóló végzést, akkor sem, ha az alacsonyabb fokú bíróság úgy határozott, hogy előzetes döntéshozatalra kérdéseket terjeszt a Bíróság elé.

68.      Ebből következően a Bíróságnak már nincs hatásköre az előzetes döntéshozatalra előterjesztette első négy kérdés megválaszolására. Mivel a keresettől való elállást lehetővé tevő nemzeti szabályok nem összeegyeztethetetlenek az uniós joggal, az EUMSZ 267. cikk szempontjából a kérdést előterjesztő bíróság előtt már nincs folyamatban jogvita. Következésképpen a szóban forgó kérdések hipotetikussá váltak. Ennek megfelelően azt javasolom, hogy az eljárási szabályzat 100. cikke (2) bekezdésének megfelelően a Bíróság állapítsa meg, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első, második, harmadik és negyedik kérdés megválaszolására nincsen szükség.

IV.    Végkövetkeztetések

69.      Következésképpen azt javaslom, hogy a Bíróság a Judecătoria Câmpulung (câmpulungi elsőfokú bíróság, Románia) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre a következő válaszokat adja:

–        Az EUMSZ 267. cikkel nem ellentétes az olyan nemzeti eljárási szabály, amely lehetővé teszi a keresettől való elállást, miután a Bíróság elé előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjesztettek, akkor sem, ha ez megfosztja a nemzeti bíróságot annak a lehetőségétől, hogy a szerződési feltételek állítólagos tisztességtelen jellegéről határozzon;

–        az EUMSZ 267. cikkel nem ellentétes az olyan nemzeti eljárásjogi rendelkezés, amely lehetővé teszi, hogy valamely fellebbviteli bíróság jogorvoslati eljárás keretében felülvizsgáljon egy ügy felfüggesztéséről szóló végzést, akkor sem, ha az alacsonyabb fokú bíróság úgy határozott, hogy előzetes döntéshozatalra kérdéseket terjeszt a Bíróság elé.


1      Eredeti nyelv: angol.


2      A fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5‑i tanácsi irányelv (HL 1993. L 95., 29. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 2. kötet, 288. o.).


3      Legutóbb újból közzétéve: Monitorul Oficial al României, I. rész, 2008. április 18‑i 305. sz.


4      Gullotta és Farmacia di Gullotta Davide & C. ügyre vonatkozó indítványom, C‑497/12, EU:C:2015:168, 16–19. pont, valamint további hivatkozások.


5      Lásd a Bíróság eljárási szabályzata 100. cikkének (2) bekezdését.


6      Lásd többek között: 2014. június 5‑i Antonio Gramsci Shipping és társai végzés, C‑350/13, EU:C:2014:1516, 10. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.


7      Számos más ítélet mellett lásd: 2011. szeptember 15‑i Unió de Pagesos de Catalunya ítélet, C‑197/10, EU:C:2011:590, 18. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.


8      Lásd többek között: 2014. február 27‑i Pohotovosť ítélet, C‑470/12, EU:C:2014:101, 29. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.


9      Vö. a közelmúltban: Mengozzi főtanácsnok British Airways kontra Bizottság ügyre vonatkozó indítványa, C‑122/16 P, EU:C:2017:406, 84. és 85. pont, valamint további hivatkozások. Az említett elv fontosságáról általában lásd még: Kokott főtanácsnok Belov ügyre vonatkozó indítványa, C‑394/11, EU:C:2012:585, 45. pont, 39. lábjegyzet: „A rendelkezési elv, amely szerint az eljárás megindítása, befejezése és alakítása a felek kezében van, számos tagállam (polgári) perrendtartásában érvényesül, és lehetővé teszi például a felek számára azt, hogy egy jogvitát az ítéletről lemondva, egyezség útján fejezzenek be.”


10      Egyebek mellett lásd a Bíróság eljárási szabályzatának 148. cikkét. Alkalmazását lásd: a Bíróság elnökének 1996. március 19‑i Bizottság kontra Görögország ítélet, C‑120/94, EU:C:1996:116, 5–13. pont.


11      Hogy csak egy példát említsünk, a Kereskedelmi Világszervezet (a továbbiakban: WTO) szabályzata a következőket mondja ki: „Egyértelműen a vitában részt vevő felek számára kölcsönösen elfogadható és [a WTO] egyezményekkel összhangban álló megoldásokat kell előnyben részesíteni [a vitarendezési eljárás szerinti eljárás megindításához képest] (kiemelés tőlem) (lásd a vitarendezés szabályairól és eljárásairól szóló egyetértés 3.7. cikkét).


12      Lásd különösen: 1988. április 21‑i Pradini ítélet, 338/85, EU:C:1988:194, 10. és 11. pont; 1992. július 16‑i Lourenço Dias ítélet, C‑343/90, EU:C:1992:327, 18. pont.


13      E tekintetben lásd: 1995. június 15‑i Zabala Erasun és társai ítélet, C‑422/93–C‑422/93, EU:C:1995:183, 30. pont.


14      Lásd: 1998. március 12‑i Djabali ítélet, C‑314/96, EU:C:1998:104, 15–23. pont; 2005. január 20‑i García Blanco ítélet, C‑225/02, EU:C:2005:34, 29–32. pont.


15      E tekintetben lásd: 2001. május 17‑i TNT Traco ítélet, C‑340/99, EU:C:201:281, 34. pont.


16      E tekintetben lásd: 2011. június 10‑i Mohammad Imran ítélet, C‑155/11 PPU, EU:C:2011:387, 16–22. pont; 2012. október 22‑i Šujetová ítélet, C 252/11, nem tették közzé, EU:C:2012:653, 10. pont, valamint az azt követő pontok.


17      Lásd: 2005. január 20‑i García Blanco ítélet, C‑225/02, EU:C:2005:34, 22–24. és 30–32. pont. Lásd még: Kokott főtanácsnok ugyanazon ügyre vonatkozó indítványa, EU:C:2004:669, 34. pont.


18      Egyebek mellett lásd: 2011. június 10‑i Mohammad Imran ítélet, C‑155/11 PPU, EU:C:2011:387, 19. és 20. pont.


19      E tekintetben lásd: 2015. június 16‑i Gauweiler és társai ítélet, C‑62/14, EU:C:2015:000, 12. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.


20      E tekintetben lásd: 2014. július 3‑i Da Silva ítélet, C‑189/13, nem tették közzé, EU:C:2014:2043, 34. pont.


21      25. pont (kiemelés tőlem) (HL 2016. C 439., 1. o.).


22      Itt az Egyesült Államok jogában gyakran használt kifejezést veszek kölcsön. Amint az a Court of Appeal for the Second Circuit (Egyesült Államok) egyik ítéletében szerepel, „az alkotmányos szempontból vett érettség egy olyan doktrína, amely […] a bíróság hatáskörét korlátozza. Megakadályozza, hogy a bíróságok a jogot légüres térben értelmezzék és általános jogi szabályokat fogalmazzanak meg, ha egy konkrét jogvita nem követeli meg. […] A prudenciális érettség így tehát egy olyan eszköz, amelyet a bíróságok arra alkalmazhatnak, hogy pontosabb döntéseket hozzanak és megakadályozza, hogy a bíróságok olyan döntéseket hozzanak, amelyekről később kiderül, hogy szükségtelenek voltak, vagy különösen alkotmányos kérdéseket idő előtt bírálnának el, amelyek eldöntése idővel könnyebb vagy kevésbé ellentmondásos lenne (lásd Simmonds kontra Immigration and Naturalization Service, 326 F.3d 351, 357 (2d Cir. 2003). Ezek a megfontolások számomra megfelelően alkalmazandóak a jelen összefüggésben.


23      Lásd többek között: 2016. március 17‑i Bensada Benallal ítélet, C‑161/15, EU:C:2016:175, 24. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.


24      Hasonlóképpen lásd: 2016. október 20‑i Danqua ítélet, C‑429/15, EU:C:2016:789, 30. pont.


25      E tekintetben lásd: 2016. december 21‑i Gutiérrez Naranjo és társai ítélet, C‑154/15, C‑307/15 és C‑308/15, EU:C:2016:980, 56. pont.


26      Lásd: 2006. október 26‑i Mostaza Claro ítélet, C‑168/05, EU:C:2006:675, 28. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.


27      Lásd például: 2013. március 14‑i Aziz ítélet, C‑415/11, EU:C:2013:164; 2012. június 14‑i Banco Español de Crédito ítélet, C‑618/10, EU:C:2012:349; 2010. november 9‑i VB Pénzügyi Lízing ítélet, C‑137/08, EU:C:2010:659.


28      Lásd például: 2009. június 4‑i Pannon GSM ítélet, C‑243/08, EU:C:2008:350, 33. pont, valamint a rendelkező rész; 2013. február 21‑i Banif Plus Bank ítélet, C‑472/11, EU:C:2013:88, 35. pont. Lásd még: Kokott főtanácsnok Duarte Hueros ügyre vonatkozó indítványa, C‑32/12, EU:C:2013:128, 53. pont; Szpunar főtanácsnok Sales Sinués és Drame Ba egyesített ügyekre vonatkozó indítványa, C‑381/14 és C‑385/14, EU:C:2016:15, 69. és 70. pont.


29      E kérdéssel kapcsolatban lásd az Andriciuc és társai ügyre vonatkozó indítványom, C‑186/16, EU:C:2017:313, 34–59. pont.


30      Először is úgy tűnik, hogy a szóban forgóhoz hasonló kikötés nem a bank és a fogyasztó közötti szerződéses jogviszony lényegéhez, hanem inkább a jogviszony másodlagos jelentőségének vonatkozásához kapcsolódik. Ez a kikötés tulajdonképpen kiegészítő jellegű a szerződés általános rendszerében: csupán feljogosítja a hitelezőt, hogy a kölcsönadott pénzösszeget egyik pénznemből a másikba átváltsa. A kikötés emellett a szerződés többi részétől elválaszthatónak tűnik: amennyiben ez a kikötés nem szerepelt volna benne, a kölcsönszerződés lényegi elemei változatlanok lettek volna. Másodszor, a szóban forgó kikötés nem vonatkozik az árnak vagy díjazásnak az ellenértékként szállított áruval vagy nyújtott szolgáltatással való megfelelésére. A szóban forgó kikötés nem írja elő, hogy a bank a fogyasztók által viselt kötelezettség fejében bármiféle szolgáltatást nyújtson. A banknak biztosított jogkör – amelyet a bank saját mérlegelése alapján, egyoldalúan gyakorolhat, és amelynek a fogyasztók oldalán nincs hasonló megfelelője – ezért nem minősülhet olyan „díjazásnak”, amely megfelelő voltát a hitelező által nyújtott szolgáltatás ellenértékeként értékelni lehetne. E kérdéseket illetően általánosságban lásd: 2014. április 30‑i Kásler és Káslerné Rábai ítélet, C‑26/13, EU:C:2014:282, 36–59; 2015. április 23‑i Van Hove ítélet, C‑96/14, EU:C:2015:262, 33–39. pont.


31      E tekintetben a nemzeti bíróságnak igazolnia kellene egyebek mellett azt, hogy az említett kikötés által a felek között létrehozott egyenlőtlenséget a 93/13 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése szerint „a fogyasztó kárára” idézte elő. Ez nem nyilvánvaló: a jelen ügy tárgyát képező kölcsönszerződés általános feltételei 4.2. pontjának kifejezett célja „a devizakockázatnak való kitettség további növekedésének elkerülése” volt. Ennek megfelelően az említett kikötés hatása – legalábbis közvetetten – a fogyasztók védelmét is magában foglalja. Kétségtelenül a banknak is érdekében áll, hogy a fogyasztó ne essen késedelembe a helyi pénznemnek azon pénznemmel szembeni jelentős leértékelődése esetén, amelyben a kölcsönt felvették.


32      2015. február 26‑i Matei ítélet, C‑143/13, EU:C:2015:127, 37–42. pont.


33      Lásd: 2015. szeptember 9‑i X és van Dijk ítélet, C‑72/14 és C‑197/14, EU:C:2015:564, 62. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.


34      Lásd többek között: 2014. február 27‑i Pohotovosť ítélet, C‑470/12, EU:C:2014:101, 33. pont.


35      A Bíróság elnökének a BNP Paribas Personal Finance és Facet ügyben 2013. szeptember 25‑én hozott végzése, C‑564/12, EU:C:2013:642.


36      Az ítélet 33. pontja a következőképpen szól: „A Bíróság – miután beérkeztek hozzá adott esetben a kérdést előterjesztő bíróság e tekintetben tett észrevételei – csak akkor vonhat le következtetéseket a fellebbviteli bíróság határozatából úgy, hogy esetlegesen törli az ügyet, ha a fellebbviteli bíróság az alkalmazandó nemzeti eljárási szabályok szerint hatályon kívül helyezi a kérdést előterjesztő bíróságnak az alapeljárás felperese elállásának tudomásul vételét megtagadó határozatát, valamint elrendeli a kérdést előterjesztő bíróság által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem visszavonását” (kiemelés tőlem).


37      Lásd: 1968. december 19‑i De Cicco ítélet, 19/68, EU:C:1968:56, 478. o.; 2017. január 26‑i Banco Primus ítélet, C‑421/14, EU:C:2017:60, 29. pont.


38      2016. december 15‑i Nationale Loterij ítélet, C‑667/15, EU:C:2016:958.


39      2009. június 4‑i Cloet és Cloet végzés, C‑129/08, EU:C:2009:347.


40      2008. december 16‑i Cartesio ítélet, C‑210/06, EU:C:2008:723.