A KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE

(második tanács)

2010. október 14.

F‑86/09. sz. ügy

W

kontra

Európai Bizottság

„Közszolgálat – Szerződéses alkalmazottak – Díjazás – Családi támogatások – Azonos nemű személyek által alkotott pár – Háztartási támogatás – A biztosítás feltétele – Törvényes házasságkötés lehetősége – Fogalom – A személyzeti szabályzat VII. melléklete 1. cikke (2) bekezdése c) pontjának iv. alpontja”

Tárgy: Az EK 236. cikk és az EA 152. cikk alapján benyújtott kereset, amelyben W a Bizottság 2009. március 5‑i és 2009. július 17‑i azon határozatainak megsemmisítését kéri, amelyekben megtagadta tőle az Európai Unió tisztviselői személyzeti szabályzata VII. mellékletének 1. cikkében előírt háztartási támogatás folyósítását.

.Határozat: A Közszolgálati Törvényszék megsemmisíti a Bizottság 2009. március 5‑i és 2009. július 17‑i határozatait, amelyekben megtagadta W‑től az Európai Unió tisztviselői személyzeti szabályzata VII. mellékletének 1. cikkében szereplő háztartási támogatást. A Bizottság viseli az összes költséget.

Összefoglaló

1.      Tisztviselők – Kereset – Sérelmet okozó aktus – Panaszt elutasító határozat – Világos és egyértelmű elutasítás – Megerősítő aktus – Elfogadhatatlanság – Kivétel

(Személyzeti szabályzat, 90. és 91. cikk)

2.      Tisztviselők – Díjazás – Családi támogatások – Háztartási támogatás – A biztosítás feltételei – Nem házassági, tartós társkapcsolatban élőként nyilvántartott tisztviselő

(EUMSZ 19. cikk, (1) bekezdés; az Európai Unió Alapjogi Chartája, 7. cikk és 21. cikk. (1) bekezdés; személyzeti szabályzat, VII. melléklet, 1. cikk, (2) bekezdés, c) pont, iv. alpont; 723/2004 tanácsi rendelet)

1.      A valamely panaszt kifejezetten vagy hallgatólagosan elutasító határozat megsemmisítése iránti kérelemnek nincs önálló tartalma, hanem valójában azon sérelmet okozó aktus megsemmisítése iránti kérelemnek kell tekinteni, amellyel szemben a panaszt benyújtották. Az elutasító határozat ugyanis, ha – akár hallgatólagosan, akár kifejezetten – pusztán megerősíti a panaszos által kifogásolt aktust vagy mulasztást, önmagában véve nem minősül megtámadható aktusnak.

Nem lehet sérelmet okozó aktusnak minősíteni a pusztán megerősítő aktust, mint amilyen az az aktus, amely a korábbi sérelmet okozó aktushoz képest semmilyen új elemet nem tartalmaz, és amely így nem lépett annak helyébe. Mindazonáltal előfordulhat, hogy a panaszt kifejezetten elutasító határozat a tartalma alapján nem minősül a felperes által vitatott aktust megerősítő jellegűnek. Ez a helyzet, amikor a panaszt elutasító határozat új jogi vagy ténybeli elemek alapján újraértékeli a felperes helyzetét, illetve amikor módosítja vagy kiegészíti az eredeti határozatot. Ezekben az esetekben a panasz elutasítása a bírósági felülvizsgálat tárgyát képező aktus, amelyet a bíróság figyelembe vesz a vitatott határozat jogszerűségének megítélésekor.

(lásd a 26–29. pontot)

Hivatkozás:

a Bíróság 33/79. és 75/79. sz., Kuhner kontra Bizottság egyesített ügyekben 1980. május 28‑án hozott ítéletének (EBHT 1980., 1677. o.) 9. pontja; 23/80. sz., Grasselli kontra Bizottság ügyben 1980. december 10‑én hozott ítéletének (EBHT 1980., 3709. o.) 18. pontja; 371/87. sz., Progoulis kontra Bizottság ügyben 1988. június 16‑án hozott végzésének (EBHT 1988., 3081. o.) 17. pontja;

az Elsőfokú Bíróság T‑608/97. sz., Plug kontra Bizottság ügyben 2000. június 27‑én hozott végzésének (EBHT‑KSZ 2000., I‑A‑125. o. és II‑569. o.) 23. pontja; T‑338/00. és T‑376/00. sz., Morello kontra Bizottság egyesített ügyekben 2002. december 12‑én hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2002., I‑A‑301. o. és II‑1457. o.) 34. pontja; T‑14/03. sz., Di Marzio kontra Bizottság ügyben 2004. március 2‑án hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2004., I‑A‑43. o. és II‑167. o.) 54. pontja; T‑258/01. sz., Eveillard kontra Bizottság ügyben 2004. június 10‑én hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2004., I‑A‑167. o. és II‑747. o.) 31. pontja; T‑375/02. sz., Cavallaro kontra Bizottság ügyben 2005. június 7‑én hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2005., I‑A‑151. o. és II‑673. o.) 63–66. pontja;

a Közszolgálati Törvényszék F‑18/08. sz., Ritto kontra Bizottság ügyben 2008. szeptember 9‑én hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2008., I‑A‑1‑281. o. és II‑A‑1‑1495. o.) 17. pontja; F‑7/09. sz., Faria kontra OHIM ügyben 2010. február 23‑án hozott ítéletének 30. pontja, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.

2.      A háztartási támogatáshoz való jognak a nem házassági, bejegyzett tartós társkapcsolatban élő – akár azonos nemű – tisztviselőkre való kiterjesztése az Európai Közösségek tisztviselőinek személyzeti szabályzatának, valamint az Európai Közösségek egyéb alkalmazottainak alkalmazási feltételeinek módosításáról szóló 723/2004 rendelet (7) preambulumbekezdése szerint a jogalkotó azon törekvését tükrözi, hogy gondoskodjon a hátrányos megkülönböztetés tilalmára vonatkozóan az EUMSZ 19. cikk (1) bekezdésében kimondott elv alkalmazásáról, és így az esélyegyenlőségnek az érintett szexuális irányultságára vagy családi állapotára tekintet nélkül, mindenki számára történő biztosításával továbbfejlessze a személyzeti politikát, ami összhangban van az Alapjogi Charta 21. cikkének (1) bekezdésében szereplő, a szexuális irányultságon alapuló bármiféle hátrányos megkülönböztetés tilalmával is. Ezenfelül a háztartási támogatáshoz való jognak a nem házassági, bejegyzett tartós társkapcsolatban élő – akár azonos nemű – tisztviselőkre való kiterjesztése azt a követelményt is tükrözi, hogy a tisztviselőket megvédjék attól, hogy az adminisztráció beavatkozzon az Alapjogi Charta 7. cikkében és az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény (EJEE) 8. cikkében elismert, a magán‑ és a családi élet tiszteletben tartásához való joguk gyakorlásába.

Az EJEE‑ben garantált jogok védelméhez hasonlóan a személyzeti szabályzatnak a háztartási támogatáshoz való jognak a nem házassági, bejegyzett tartós társkapcsolatban élő – akár azonos nemű – tisztviselőkre való kiterjesztésére vonatkozó szabályait úgy kell értelmezni, hogy az biztosítsa e szabályok jobb érvényesülését oly módon, hogy a kérdéses jog nem marad elméleti vagy illuzórikus, hanem konkréttá és ténylegessé válik.

Márpedig fennáll annak a veszélye, hogy a nem házassági, bejegyzett tartós társkapcsolatban élő – akár azonos nemű – tisztviselők számára az első vitatott rendelkezésben szereplő háztartási támogatáshoz való jog elméletinek és illuzórikusnak bizonyul, ha a „valamely tagállamban való törvényes házasságkötés lehetőségének” fogalmát – amely házasságkötés hiánya az egyik feltétele annak, hogy az ilyen tisztviselő háztartási támogatásban részesüljön – kizárólag formális szempontok szerint értelmezik, és az első vitatott rendelkezés alkalmazását attól a kérdéstől teszik függővé, hogy a pár megfelel‑e a hatályos nemzeti jogban meghatározott jogszabályi feltételeknek, anélkül hogy ellenőriznék a házasságkötés lehetőségének az Emberi Jogok Európai Bírósága fent hivatkozott ítélkezési gyakorlata értelmében vett konkrét és tényleges jellegét.

Következésképpen az adminisztráció, annak vizsgálatakor, hogy az azonos nemű személyekből álló párnak van‑e lehetősége törvényes házasságot kötni valamely tagállam jogának megfelelően, nem vonatkoztathat el azon más állam törvényi rendelkezéseitől, amelyhez a kérdéses helyzet az érintettek állampolgársága miatt szorosan kötődik, ha e törvény, bár nem alkalmazandó a házasság létesítésével kapcsolatos kérdésekre, azzal a veszéllyel jár, hogy elméletivé és illuzórikussá teszi a házasságkötés lehetőségét, és így a háztartási támogatáshoz való jogot. Ez a helyzet különösen azon nemzeti törvény esetében, amely büntetendővé nyilvánítja a homoszexuálisok közötti cselekményeket, ráadásul anélkül, hogy különbséget tenne az adott homoszexuális cselekmény helyszíne szerint.

(lásd a 42–45. pontot)