AZ EURÓPAI UNIÓ KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉKÉNEK ÍTÉLETE

(első tanács)

2015. június 18.

F‑27/13. sz. ügy

CX

kontra

Európai Bizottság

„Közszolgálat – Fegyelmi eljárás – A fegyelmi tanács és a kinevezésre jogosult hatóság szerepe és hatásköre – Fegyelmi szankció – Visszaminősítést követő előléptető határozat – A szankciók arányossága”

Tárgy:      Az EAK‑Szerződésre annak 106a. cikke alapján alkalmazandó EUMSZ 270. cikk alapján benyújtott kereset, amellyel CX érdemben azt kéri, hogy a Közszolgálati Törvényszék semmisítse meg azt a 2012. június 5‑i határozatot, amellyel az Európai Bizottság AD 9‑es besorolási fokozatból AD 8‑as besorolási fokozatba helyezés szankcióját szabta ki vele szemben, másrészt kötelezze a Bizottságot a szerinte a részéről felmerült károk megtérítésére.

Határozat:      A Közszolgálati Törvényszék a keresetet elutasítja. CX maga viseli saját költségeit és köteles viselni az Európai Bizottság részéről felmerült költségeket.

Összefoglaló

1.      Tisztviselők – Fegyelmi felelősségi rendszer – A fegyelmi tanács előtti eljárás – A személyzeti szabályzat IX. mellékletében megállapított határidők – Nem jogvesztő határidők – A megfelelő ügyintézés szabálya

(Személyzeti szabályzat, IX. melléklet, 22. cikk, (1) bekezdés)

2.      Tisztviselők – Fegyelmi felelősségi rendszer – A fegyelmi tanács és a kinevezésre jogosult hatóság feladatai és jogkörei – A sérelmezett tények megtörténtének vizsgálata

(Személyzeti szabályzat, IX. melléklet, 18. és 25. cikk)

3.      Tisztviselők – Fegyelmi felelősségi rendszer – Fegyelmi eljárás – Határidők – Az adminisztráció ésszerű határidőn belül való eljárásának kötelezettsége – Értékelés

(Személyzeti szabályzat, IX. melléklet)

4.      Tisztviselők – Fegyelmi felelősségi rendszer – Szankció – Visszaminősítés – A későbbiekben ugyanazon tisztviselővel szemben hozott előléptetési határozattal való kapcsolat

(Személyzeti szabályzat, 45. és 86. cikk)

5.      Tisztviselők – Fegyelmi felelősségi rendszer – Szankció – Visszaminősítés – A kinevezésre jogosult hatóság mérlegelési jogköre – Terjedelem

(Személyzeti szabályzat, IX. melléklet, 9. cikk)

1.      A személyzeti szabályzat IX. melléklete 22. cikkének (1) bekezdésében előírt határidő nem jogvesztő jellegű. E rendelkezés a megfelelő ügyintézés olyan szabályát tartalmazza, amely célja – mind az adminisztráció, mind a tisztviselők érdekében – az indokolatlan késedelem elkerülése a fegyelmi eljárást befejező határozat elfogadásakor. Ebből következik, hogy a fegyelmi hatóságoknak a fegyelmi eljárást gondosan kell lefolytatniuk, és úgy kell eljárniuk, hogy minden további jogi aktus az előzőhöz képest ésszerű határidőn belül megszülessen. Ezen határidő figyelmen kívül hagyása – amely kizárólag az ügy sajátos körülményeinek figyelembevételével ítélhető meg – a határidőn túl elfogadott aktus megsemmisítését vonhatja maga után, különösen a védelemhez való jog megsértése esetén.

(lásd a 38. pontot)

Hivatkozás:

Elsőfokú Bíróság: N kontra Bizottság ítélet, T‑198/02, EU:T:2004:101, 125. pont; François kontra Bizottság ítélet, T‑307/01, EU:T:2004:180, 47. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.

2.      A kinevezésre jogosult hatóság a fegyelmi tanács véleményétől eltérően vizsgálhatja és értékelheti a fegyelmi eljárás tárgyát képező tényeket, feltéve hogy határozatát e tekintetben részletesen megindokolja.

A személyzeti szabályzat egyetlen rendelkezése sem írja elő ugyanis azt, hogy a fegyelmi tanács véleménye a sérelmezett tények megtörténtét illetően kötelező lenne a kinevezésre jogosult hatóság számára. Éppen ellenkezőleg, a személyzeti szabályzat IX. mellékletének 18. és 25. cikkének együttes értelmezéséből az következik, hogy a konzultatív szervnek minősülő fegyelmi tanács véleménye e tekintetben nem kötelező az említett hatóság számára.

A személyzeti szabályzat IX. mellékletének 18. cikke ugyanis nem írja elő azt, hogy a fegyelmi tanács véleményének egyezőnek kell lennie.

A személyzeti szabályzat IX. mellékletének 25. cikke szerint a kinevezésre jogosult hatóság akkor is támaszkodhat a jogerőre emelkedett büntetőjogi határozatban szereplő ténybeli megállapításokra, ha a szóban forgó tisztviselő a fegyelmi eljárás során vitatja ezt a tényállást. Másképpen szólva a jogalkotó a kinevezésre jogosult hatóságnak a fegyelmi eljárás tárgyát képező tények megtörténtét értékelésére irányuló jogkörét korlátozni kívánta abban a konkrét esetben, amikor ugyanazon cselekmények miatt párhuzamosan büntetőeljárás is indult. Azt azonban nem írta elő, hogy a kinevezésre jogosult hatóság nem térhet el részben vagy egészben a fegyelmi tanács véleményétől.

A fegyelmi tanács ettől még megőrzi konzultatív szervként betöltött alapvető feladatát, az érintett tisztviselő pedig lényeges garanciát kap, mivel a kinevezésre jogosult hatóság köteles a fegyelmi tanács véleményétől való bármely – akár a tények értékelésével kapcsolatos – eltérést megindokolni.

(lásd az 54–58. pontot)

Hivatkozás:

Bíróság: F. kontra Bizottság ítélet, 228/83, EU:C:1985:28, 16. pont.

Elsőfokú Bíróság: Stevens kontra Bizottság, T‑277/01, EU:T:2002:302, 76. pont; Di Rocco kontra EGSZB, T‑8/92, EU:T:1992:122, 28. pont.

Közszolgálati Törvényszék: Bedin kontra Bizottság ítélet, F‑128/14, EU:F:2015:51, 30. pont.

3.      A megfelelő ügyintézés elvéből következik, hogy a fegyelmi hatóságoknak a fegyelmi eljárást gondosan kell lefolytatniuk, és úgy kell eljárniuk, hogy minden további jogi aktus az előzőhöz képest ésszerű határidőn belül megszülessen. A fegyelmi eljárás ésszerű időtartama következhet mind az előzetes igazgatási vizsgálat alakulásából, mind magából a fegyelmi eljárásból. Az eljárás időtartamának ésszerűségét az egyes ügyek sajátos körülményeinek figyelembevételével kell értékelni, különös tekintettel a jogvitának az érintett szempontjából felmerülő tétjére, az ügy bonyolultságára, valamint a felperes és a hatáskörrel rendelkező hatóságok magatartására.

(lásd a 77. pontot)

Hivatkozás:

Közszolgálati Törvényszék: A és G kontra Bizottság ítélet, F‑124/05 és F‑96/06, EU:F:2010:2, 390–393. pont.

4.      Egy olyan tisztviselő esetében, akivel szemben fegyelmi szankcióként visszaminősítést szabtak ki, majd akit ezt követően visszaható hatállyal előléptettek, e határozatok két külön és önálló közigazgatási jogi aktusnak minősülnek, amelyek különböző jogi alapon nyugszanak: az egyik a személyzeti szabályzat 86. cikkén, a másik a 45. cikkén. Ez a két határozat továbbá két különböző és ellentétes célra irányul. E tekintetben a személyzeti szabályzatban sehol nem szerepel az, hogy a visszaminősítésről szóló fegyelmi határozat hivatalból elsőbbséget élvez a később hozott előléptető határozattal szemben abban az esetben, amikor a két határozat címzettje ugyanaz a tisztviselő vagy alkalmazott.

Egyébiránt az előléptetés jellegénél fogva olyan jogi aktus, amely nem tesz lehetővé felfüggesztő vagy hatálytalanító feltételt, illetve időbeli korlátozást. Különösen a személyzeti szabályzat 4. és 6. cikkére tekintettel ugyanis meg kell állapítani, hogy a személyzeti szabályzat nem teszi lehetővé a tisztviselők, illetve alkalmazottak pro tempore – például egy adott év január 1‑jétől a következő év július 1‑jéig történő – előléptetését.

(lásd a 95., 99. és 100. pontot)

5.      A kinevezésre jogosult hatóság a személyzeti szabályzat IX. mellékletének 9. cikke szerinti fegyelmi szankciók közül történő választást illetően nem jogosult arra, hogy a tisztviselőt oly módon szankcionálja, hogy közvetlenül egy meghatározott fokozatba való „besorolást” határozzon meg, hanem csak arra jogosult, hogy abból a besorolási fokozatból kiindulva, amelyben a tisztviselő az említett szankció alkalmazásakor ténylegesen volt, akár ideiglenesen, akár véglegesen visszaminősítse őt.

(lásd a 101. pontot)