A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (második tanács)
2019. június 12.(*)
„Közszolgálat – Tisztviselők – A személyzeti szabályzat 42c. cikke – A szolgálat érdekében történő szabadságra küldés – Hivatalból történő nyugdíjazás – Keresettel meg nem támadható aktus – Részleges elfogadhatatlanság – A jogszabály hatálya – Hivatalból történő figyelembevétel – Szöveg szerinti, rendszertani és teleologikus értelmezés”
A T‑167/17. sz. ügyben,
RV, az Európai Bizottság korábbi tisztviselője (képviselik kezdetben: J.‑N. Louis és N. de Montigny, később: J.‑N. Louis ügyvédek)
felperesnek
az Európai Bizottság (képviselik: G. Berscheid és D. Martin, meghatalmazotti minőségben)
alperes ellen,
támogatják:
az Európai Parlament (képviselik kezdetben: J. Steele és D. Nessaf, később: Steele és M. Rantala, végül: J. Steele és C. González Argüelles, meghatalmazotti minőségben)
és
az Európai Unió Tanácsa (képviselik: M. Bauer és R. Meyer, meghatalmazotti minőségben)
beavatkozó felek,
egyrészt a felperesnek az Európai Unió tisztviselői személyzeti szabályzatának 42c. cikke alapján a szolgálat érdekében történő szabadságra küldéséről, egyúttal ugyanezen rendelkezés ötödik albekezdése szerinti hivatalból történő nyugdíjazásáról szóló 2016. december 21‑i bizottsági határozat megsemmisítése iránt az EUMSZ 270. cikk alapján benyújtott kérelme tárgyában,
A TÖRVÉNYSZÉK (második tanács),
tagjai: M. Prek elnök, E. Buttigieg (előadó) és Berke B. bírák,
hivatalvezető: M. Marescaux tanácsos,
tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára és a 2019. január 18‑i tárgyalásra,
meghozta a következő
Ítéletet
Jogi háttér
1 Az Európai Unió tisztviselőinek személyzeti szabályzatát (a továbbiakban: személyzeti szabályzat) a többek között a 2013. október 22‑i 1023/2013/EU, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendelettel (HL 2013. L 287., 15. o.) módosított, az Európai Közösségek tisztviselőinek személyzeti szabályzatáról, egyéb alkalmazottainak alkalmazási feltételeiről, valamint a Bizottság tisztviselőire ideiglenesen alkalmazandó különleges intézkedések bevezetéséről szóló, 1968. február 29‑i 259/68/EGK, Euratom, ESZAK tanácsi rendelet (HL 1968. L. 56., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 2. kötet, 5. o.; helyesbítések: HL 2007. L 248., 26. o.; HL 2016. L 289., 21. o.) állapítja meg.
2 A személyzeti szabályzat III. címének „Hivatali státusz” című 2. fejezete 35. cikke előírja, hogy a tisztviselőket az alábbi hivatali státuszok egyikébe kell kinevezni: aktív foglalkoztatás; kirendelés; személyes okokkal indokolt szabadság; nem aktív státusz; szabadság katonai szolgálat miatt, szülői szabadság vagy családi okokkal indokolt szabadság, illetve a szolgálat érdekében történő szabadságra küldés.
3 A személyzeti szabályzat ugyanezen fejezetének 42c. cikke a következőképpen rendelkezik:
„Legkorábban öt évvel azelőtt, hogy a tisztviselő eléri a nyugdíjkorhatárt, a legalább tíz év szolgálati időt letöltött tisztviselőt a kinevezésre jogosult hatóság határozata alapján a szolgálat érdekében szabadságra lehet küldeni az intézményeken belül új kompetenciák megszerzéséhez kapcsolódó szervezeti okokból.
A szolgálat érdekében szabadságra küldött tisztviselők teljes száma az adott évben nem haladhatja meg az előző évben az összes intézményből nyugdíjba vonuló tisztviselők számának 5%‑át. Az így kiszámított teljes számot az egyes intézmények között kell felosztani az előző év december 31‑én általuk foglalkoztatott tisztviselők száma alapján. A felosztás eredményét minden intézménynél a legközelebbi egész számra kell felkerekíteni.
Az ilyen szabadságra küldés nem lehet fegyelmi intézkedés.
A szabadság időtartama elvileg megfelel annak az időtartamnak, amely még hátravan addig az időpontig, amikor a tisztviselő eléri a nyugdíjkorhatárt. Kivételes esetekben azonban a kinevezésre jogosult hatóság úgy határozhat, hogy megszünteti a szabadságot, és újra szolgálatba helyezi a tisztviselőt.
Amikor a szolgálat érdekében szabadságra küldött tisztviselő eléri a nyugdíjkorhatárt, automatikusan nyugdíjazni kell.
A szolgálat érdekében történő szabadságra küldésre az alábbi szabályok vonatkoznak:
a) a tisztviselő által betöltött álláshelyre más tisztviselő nevezhető ki;
b) a szolgálat érdekében szabadságra küldött tisztviselő nem jogosult a besorolási fokozatán belüli magasabb fizetési fokozatba lépésre vagy előléptetésre.
Az így szabadságra küldött tisztviselő a IV. mellékletnek megfelelően kiszámított juttatásban részesül.
A tisztviselő kérésére a juttatás után járulékot kell fizetni a nyugdíjrendszerbe, amelyet a juttatás alapján kell kiszámítani. Ebben az esetben a szolgálat érdekében szabadságra küldött tisztviselő szolgálati idejét figyelembe kell venni a nyugdíjszerző szolgálati éveknek a VIII. melléklet 2. cikke szerinti kiszámítása során.
A juttatásra korrekciós együttható nem alkalmazható.”
4 A személyzeti szabályzat 47. cikke a III. címnek „A szolgálati jogviszony megszűnése” című 4. fejezetében található. E cikk azt írja elő, hogy a szolgálati jogviszony lemondás, kötelező lemondás, a szolgálat érdekében történő nyugdíjazás, alkalmatlanság miatti elbocsátás, a beosztásból való eltávolítás, nyugdíjazás vagy halál következtében szűnhet meg.
5 A személyzeti szabályzat ugyanezen 4. fejezetében található 52. cikke első bekezdésének a) és b) pontja többek között előírja, hogy a személyzeti szabályzat 50. cikke (amely a beosztást betöltő tisztviselők szolgálat érdekében történő nyugdíjazásáról szól) rendelkezéseinek sérelme nélkül a tisztviselőt nyugdíjazni kell vagy automatikusan, azon hónap utolsó napján, amelyben 66. életévét betölti, vagy saját kérésére azon hónap utolsó napján, amelyre vonatkozóan a kérelmet benyújtotta, ha elérte a nyugdíjkorhatárt.
6 A személyzeti szabályzat XIII. melléklete a tisztviselőkre alkalmazandó átmeneti intézkedéseket tartalmaz.
7 A személyzeti szabályzat XIII. melléklete 22. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik.
„(1) Azok a tisztviselők, aki 2004. május 1‑jén legalább 20 év szolgálati idővel rendelkeztek, a 60. életévük betöltésekor öregségi nyugdíjra jogosultak.
Azok a tisztviselők, akik 2014. május 1‑jén 35 évesek vagy idősebbek, és akik 2014. január 1. előtt léptek szolgálatba, a következő táblázatban feltüntetett életkorban jogosultak öregségi nyugdíjra:
Betöltött életév 2014. május 1‑jén | Nyugdíjkorhatár |
60 év és afelett | 60 év |
59 év | 60 év 2 hónap |
58 év | 60 év 4 hónap |
[…] | […] |
35 év | 64 év 8 hónap |
Az a tisztviselő, aki 2014. május 1‑jén még nem töltötte be 35. életévét, 65 éves korában jogosult öregségi nyugdíjra.
Azok a tisztviselők azonban, akik 2014. május 1‑jén 45 évesek vagy idősebbek és 2004. május 1‑je és 2013. december 3‑e között léptek szolgálatba, továbbra is 63 éves korukban jogosultak öregségi nyugdíjra.
Azon tisztviselők esetében, akik 2014. január 1‑je előtt léptek szolgálatba, a nyugdíjkorhatárt – amelyet a személyzeti szabályzatnak a nyugdíjkorhatárra vonatkozó valamennyi hivatkozása szempontjából kell figyelembe venni – a fenti rendelkezésekkel összhangban kell megállapítani, kivéve, ha a személyzeti szabályzat ettől eltérően rendelkezik.”
8 A személyzeti szabályzat XIII. melléklete 23. cikkének (1) bekezdése többek között azt írja elő, hogy a 2014. január 1‑je előtt szolgálatba lépett tisztviselőt automatikusan nyugdíjazni kell annak a hónapnak az utolsó napján, amelyben betölti a 65. életévét.
A jogvita előzményei
9 A felperes, RV, az Európai Bizottság volt tisztviselője. 1956. január 10‑én született, és 1992. szeptember 1‑jén lépett szolgálatba ezen intézménynél. 2009. február 1‑je óta a „Regionális és Várospolitikai Főigazgatóságon” dolgozott. 2013. január 1‑jén léptették elő az AST 9 besorolási fokozatba.
10 2016. november 30‑i levelével a Humánerőforrásügyi és Biztonsági Főigazgatóság arról tájékoztatta a felperest, hogy a kinevezésre jogosult hatóság őt a személyzeti szabályzat 42c. cikke alapján 2017. április 1‑jétől kezdődően a szolgálat érdekében szabadságra kívánja küldeni.
11 A felperes 2016. december 6‑i elektronikus levelében elismerte a 2016. november 30‑i levél kézhezvételét, és pontosítást kért a nyugdíjjogosultságát, valamint a személyzeti szabályzat 42c. cikke alapján a szolgálat érdekében történő szabadságra küldésével kapcsolatos különböző gyakorlati kérdéseket illetően.
12 2016. december 8‑i elektronikus levelében a Bizottság Személyi Juttatásokat Kezelő és Kifizető Hivatala (PMO) megküldte a felperes részére a személyzeti szabályzat 42c. cikke alapján fizetendő juttatásra vonatkozó előzetes számítást, azzal a pontosítással, hogy ezt az elektronikus levelet tájékoztatóul küldte, és nem minősül a kinevezésre jogosult hatóság panasszal megtámadható határozatának.
13 A Humánerőforrásügyi és Biztonsági Főigazgatóság Életpálya menedzsment és mobilitás egységének vezetőjével 2016. december 15‑én folytatott megbeszélésen e vezető többek között arról tájékoztatta a felperest, hogy amennyiben elérte a személyzeti szabályzat XIII. melléklete 22. cikkének (1) bekezdése szerinti „nyugdíjkorhatárt”, és a kinevezésre jogosult hatóság határozatot hoz a szolgálat érdekében történő szabadságra küldéséről, 2017. április 1‑jén közvetlenül nyugdíjba vonulhat. Ezen a napon a PMO által végzett számításoknak megfelelően a felperes a nyugdíja értékének 54,9%‑át kapja meg, és nyugdíja összege 4040,99 euró lesz. A felperes jelezte, hogy nem kapott pontos információt a személyét illető szolgálat érdekében történő szabadságra küldés következményeiről, és még abban az esetben sem járulna hozzá a szolgálat érdekében történő szabadságra küldéshez, ha rendelkezne ilyen információkkal. A felperes azt is elmondta, hogy nem kívánja elfogadni 2017. április 1‑jei hatállyal a hivatalból történő nyugdíjazását, tovább kíván dolgozni, annak érdekében, hogy további nyugdíjjogosultságokat szerezzen. A felperes jelezte, hogy abban az esetben, ha a kinevezésre jogosult hatóság úgy határoz, hogy a szolgálat érdekében szabadságra küldi, a 2017. április 1‑jei időpont túl korai, és két–három további hónapra van szüksége ahhoz, hogy felkészüljön a nyugdíjra.
14 E megbeszélés eredményeként a Humánerőforrásügyi és Biztonsági Főigazgatóság Életpálya menedzsment és mobilitás egysége 2016. december 20‑án a személyzeti szabályzat 42c. cikke felperessel szemben történő alkalmazását illetően kedvező véleményt küldött a kinevezésre jogosult hatóság felé.
15 2016. december 21‑i határozatával (a továbbiakban: megtámadott határozat) a kinevezésre jogosult hatóság úgy döntött, hogy egyrészt a felperest a személyzeti szabályzat 42c. cikke alapján 2017. április 1‑jei hatállyal a szolgálat érdekében szabadságra küldi, másrészt pedig, figyelemmel arra, hogy a személyzeti szabályzat XIII. melléklete 22. cikke (1) bekezdésének megfelelően már betöltötte a „nyugdíjkorhatárt”, a személyzeti szabályzat 42c. cikkének ötödik bekezdése alapján ugyanezen időponttól hivatalból nyugdíjazza.
16 2017. március 13‑án a felperes panaszt nyújtott be megtámadott határozattal szemben a személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdése alapján.
17 2017. március 16‑án a PMO Nyugdíjak egysége megküldte a felperesnek a személyzeti szabályzat 42c. cikkében előírt juttatás számításáról szóló véleményét. E vélemény szerint a felperes 2017. április 1‑je és 2017. április 30‑a között a fent említett juttatás teljes összegét kapja meg, amely az alapilletmény 100%‑ának felel meg, és öregségi nyugdíja 2017. május 1‑jén nyílik meg.
18 A felperes képviselője elektronikus levelet küldött a Bizottságnak 2017. március 31‑én, amelyben arra hivatkozott, hogy a PMO 2017. március 16‑i „határozata” a megtámadott határozat helyébe lépett, amennyiben megváltoztatta a felperes hivatali státuszát, és azt állította, hogy e határozatot nem közölték vele, megsértve ezáltal a személyzeti szabályzat 25. cikkét és az Európai Unió Alapjogi Chartájának 41. cikkéből eredő hatékony igazgatás és a gondos ügyintézés elvét. Ezért a felperes képviselője azt a pontosítást tette, hogy a panasz egyben a Bizottság 2017. március 16‑i „új határozata” ellen is irányul.
19 A felperes panaszát a kinevezésre jogosult hatóság 2017. július 27‑i kifejezett határozatával elutasította.
Az eljárás és a felek kérelmei
20 A Törvényszék Hivatalához 2017. március 16‑án benyújtott keresetlevelével a felperes előterjesztette a jelen keresetet.
21 A Törvényszék Hivatalához ugyanezen a napon benyújtott külön beadványában a felperes kérte, hogy a Törvényszék eljárási szabályzatának 66. cikke alapján biztosítsák számára a névtelenséget. A Törvényszék a 2017. május 19‑i határozatában e kérelemnek helyt adott.
22 A felperes a Törvényszék Hivatalához 2017. március 16‑án benyújtott külön beadványában kérelmezte, hogy a Törvényszék a jelen keresetről az eljárási szabályzat 152. cikke alapján gyorsított eljárásban határozzon.
23 A Bíróság Hivatalához ugyanezen a napon benyújtott külön beadványával a felperes az EUMSZ 278. cikk és az EUMSZ 279. cikk alapján ideiglenes intézkedés iránti kérelmet nyújtott be, amellyel a megtámadott határozat végrehajtásának felfüggesztését kérte. A személyzeti szabályzat 91. cikke (4) bekezdésének megfelelően a Törvényszék felfüggesztette az alapeljárást.
24 A 2017. március 24‑i RV kontra Bizottság végzésben (T‑167/17 R, nem tették közzé, EU:T:2017:218) a Törvényszék elnöke a sürgősség hiánya miatt elutasította a felperes ideiglenes intézkedés iránti kérelmét.
25 A Törvényszék Hivatalához 2017. május 8‑án, illetve 12‑én benyújtott beadványaiban az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa azt kérte, hogy a Bizottság kérelmeinek támogatása végett az eljárásba beavatkozhasson.
26 A személyzeti szabályzat 91. cikke (4) bekezdésének megfelelően a felperes panaszát kifejezetten elutasító határozat 2017. július 27‑i meghozatalát követően az alapeljárást folytatták.
27 A Törvényszék második tanácsának elnöke 2017. augusztus 16‑i és augusztus 11‑i végzésével megengedte a Parlament és a Tanács számára, hogy a Bizottság támogatása végett beavatkozzon.
28 A Törvényszék (második tanács) 2017. augusztus 18‑i határozatával elutasította a felperes gyorsított eljárás iránti kérelmét.
29 A Parlament 2017. november 29‑én, a Tanács pedig 2017. november 30‑án benyújtotta beavatkozási beadványát.
30 2018. február 22‑én a Törvényszék Hivatala tájékoztatta a feleket az eljárás írásbeli szakaszának lezárásáról.
31 A Törvényszék Hivatalához 2018. március 7‑én benyújtott beadványában a felperes az eljárási szabályzat 106. cikke alapján indokolással ellátott kérelmet nyújtott be az eljárás szóbeli szakasza keretében történő meghallgatása iránt.
32 Az előadó bíró javaslata alapján a Törvényszék (második tanács) a szóbeli szakasz megnyitásáról határozott, és az eljárási szabályzata 89. cikkében előírt pervezető intézkedések keretében felszólította a Bizottságot egy bizonyos dokumentum benyújtására, és valamennyi felet felhívta egy kérdés írásbeli megválaszolására A felek – a felperes kivételével, aki késve nyújtotta be írásbeli válaszát – az előírt határidőn belül eleget tettek e felhívásoknak. A Törvényszék második tanácsának elnöke 2019. január 15‑i határozatával a felperes írásbeli válaszát és annak késedelmes benyújtását igazoló levelét csatolta az ügyirathoz.
33 A Törvényszék a 2019. január 18‑i tárgyaláson meghallgatta a felek szóbeli előadásait és a Törvényszék által feltett kérdésekre adott válaszait.
34 A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:
– semmisítse meg a megtámadott határozatot;
– a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.
35 A felperes válaszában kéri, hogy a Törvényszék, „amennyiben szükséges, semmisítse meg a Bizottságnak a [felperes] hivatalból történő nyugdíjazásának időpontjaként 2017. május 1‑jét megállapító 2017. március 16‑i határozatát”.
36 A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:
– utasítsa el a keresetet;
– a felperest kötelezze a költségek viselésére.
37 A Parlament azt kéri, hogy a Törvényszék utasítsa el a keresetet.
38 A Tanács azt kéri, hogy a Törvényszék:
– utasítsa el a keresetet;
– a felperest kötelezze a költségek viselésére.
A jogkérdésről
A Bizottság 2017. március 16‑i „határozatának” megsemmisítése iránti kérelem elfogadhatóságáról
39 A Bizottság azt állítja, hogy a vagyoni jogosultságokat meghatározó 2017. március 16‑i „határozatának” megsemmisítése iránti kérelem elfogadhatatlan. Egyfelől előadja, hogy a felperes nem szabályosan fordult a Törvényszékhez ezzel a kérdéssel, mivel a fenti kérelem nem szerepel a keresetlevélben, és a felperes kiegészítő keresetlevelet sem nyújtott be e tárgyban. A Bizottság ezért úgy véli, hogy a felperes nem terjesztheti ki a keresetét a fent említett 2017. március 16‑i „határozatra”. Másfelől a Bizottság arra hivatkozik, hogy ezt a „határozatot” a megtámadott határozat folytatásaként fogadták el, és a felperes vagyoni jogosultságainak a személyzeti szabályzat VIII. mellékletének 10. cikke alapján történő meghatározására korlátozódott. Ennélfogva e „határozat” nem változtatja meg a felperes jogi helyzetét.
40 A felperes azt válaszolja, hogy mivel csak az után szerzett tudomást a panaszára adott válaszról, hogy a Törvényszékhez fordult, jogosult volt a kereseti kérelmei módosítására és azoknak a 2017. március 16‑i „határozatra” történő kiterjesztésére.
41 Emlékeztetni kell arra, hogy a személyzeti szabályzat 91. cikke (1) bekezdésének megfelelően kizárólag a felperesnek sérelmet okozó aktussal szemben benyújtott kereset elfogadható.
42 Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében csak azok a kötelező joghatásokat kiváltó intézkedések minősülnek megsemmisítés iránti keresettel megtámadható jogi aktusoknak és határozatoknak, amelyek a felperes jogi helyzetének jelentős módosításával a felperes érdekeit közvetlenül és azonnal érintik (lásd: 2016. november 23‑i Alsteens kontra Bizottság ítélet, T‑328/15 P, nem tették közzé, EU:T:2016:671, 113. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
43 A jelen ügyben emlékeztetni kell arra, hogy egyrészt a megtámadott határozattal a felperest a szolgálat érdekében szabadságra küldték, és ezzel egyidejűleg a személyzeti szabályzat 42c. cikke alapján 2017. április 1‑jei hatállyal hivatalból nyugdíjazták, másrészt a PMO 2017. március 16‑i, a felperes által „határozatnak” minősített véleménye (lásd a fenti 17. pontot) pontosítja, hogy 2017 áprilisában a felperes a személyzeti szabályzat 42c. cikkének hetedik bekezdésében meghatározott juttatást kapja, amely az alapilletmény 100%‑ának felel meg, az öregségi nyugdíjjogosultsága pedig 2017. május 1‑jén nyílik meg.
44 Ezzel összefüggésben emlékeztetni kell arra, hogy a személyzeti szabályzat VIII. mellékletének 10. cikke értelmében:
„Az öregségi nyugdíj folyósítása iránti jog azon hónapot követő naptári hónap első napján nyílik meg, amelyben a tisztviselő, automatikusan vagy saját kérésére, nyugdíjra jogosulttá válik; a tisztviselőt díjazása mindaddig megilleti, amíg nyugdíjának folyósítását meg nem kezdik.”
45 Amint azt a Bizottság pontosította, anélkül hogy a felperes vitatta volna, a PMO 2017. március 16‑i véleménye a személyzeti szabályzat VIII. mellékletének 10. cikkét alkalmazta. E rendelkezésnek megfelelően ugyanis a felperes részére 2017 májusától, vagyis azon hónapot (2017. április) követő naptári hónaptól, amelyben nyugdíjra jogosulttá vált, az öregségi nyugdíjat kellett volna folyósítani. Időközben, azaz 2017 áprilisában a felperesnek a fent említett rendelkezés alapján meg kellett volna kapnia az „illetményét”, amelyet a Bizottság állítása szerint az ő esetében úgy kell értelmezni, hogy az a személyzeti szabályzat 42c. cikkének hetedik bekezdésében előírt díjazásnak felel meg, tekintettel arra, hogy a megtámadott határozattal a felperest 2017. április 1‑jétől kezdődően a szolgálat érdekében szabadságra küldték.
46 Megállapítható tehát, hogy hogy a PMO 2017. március 16‑i véleménye a felperesnek a megtámadott határozatból eredő vagyoni jogosultságai meghatározására, és a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 10. cikkének alkalmazására korlátozódik, és ezáltal a megtámadott határozat folytatása. Ilyen körülmények között, tekintettel a fenti 42. pontban idézett ítélkezési gyakorlatra, meg kell állapítani, hogy az említett vélemény nem vált ki olyan kötelező joghatásokat, amelyek a felperes jogi helyzetének jelentős módosításával a felperes érdekeit közvetlenül és azonnal érintik, mivel ezt a helyzetet kizárólag a megtámadott határozat határozza meg, amely ebben az esetben az egyetlen hátrányos intézkedés.
47 Ennek következtében a PMO 2017. március 16‑i véleménye nem minősül megtámadható jogi aktusnak és a megsemmisítése iránti kérelmet mint elfogadhatatlant el kell utasítani.
Az ügy érdeméről
A Törvényszék azon lehetőségéről, hogy a jelen ügyben megvizsgálja a jogszabály hatályának megsértésére alapított jogalapot
48 Keresete alátámasztására a felperes négy jogalapra hivatkozott, amelyek közül az első a lényeges eljárási szabályok megsértésén és a kinevezésre jogosult hatóságnak a személyzeti szabályzat 42c. cikke alkalmazásával kapcsolatos hatásköre nem körülhatárolt jogellenes átruházásán, a második az egyenlő bánásmód elve és a hátrányos megkülönböztetés tilalmának megsértésén, a harmadik a személyzeti szabályzat 42c. cikkének jogellenességén alapul, mivel az ellentétes az 1023/2013 rendelet (2), (14) és (29) preambulumbekezdésével, és nem tartalmaz a fokozatos végrehajtását lehetővé tévő átmeneti intézkedéseket, a negyedik jogalap pedig az arányosság és a jogos bizalom elvének megsértésén, valamint a gondoskodási kötelezettség megsértésén, és nyilvánvaló értékelési hibán alapul. A tárgyaláson a felperes jelezte, hogy eláll a fent említett második jogalaptól.
49 Egyebekben a felperes a Parlament és a Tanács beavatkozási beadványára vonatkozó észrevételeiben a 2017. május 18‑i RW kontra Bizottság végzés (T‑170/17 R, nem tették közzé, EU:T:2017:351) egyes szakaszait idézte anélkül, hogy azokból kifejezett következtetéseket vont volna le.
50 A 2017. május 18‑i RW kontra Bizottság végzésben (T‑170/17 R, nem tették közzé, EU:T:2017:351) ugyanis a Törvényszék elnöke ideiglenes intézkedésről határozó bíróként elrendelte a Bizottság azon határozata végrehajtásának felfüggesztését, amelyben az ezen ügy felperesét a szolgálat érdekében szabadságra küldte, és ezzel egyidejűleg, tekintettel arra, hogy ez utóbbi a személyzeti szabályzat XIII. melléklete 22. cikke (1) bekezdése értelmében elérte a „nyugdíjkorhatárt”, a személyzeti szabályzat 42c. cikke ötödik bekezdésének megfelelően hivatalból nyugdíjazta (2017. május 18‑i RW kontra Bizottság végzés, T‑170/17 R, nem tették közzé, EU:T:2017:351, 16. pont). Az ideiglenes intézkedésről határozó bíró a fumus boni juris vizsgálata keretében, és a személyzeti szabályzat 47. és 52. cikkének, valamint a személyzeti szabályzat 42. cikke hatályának megsértésén alapuló első két jogalapra adott válaszul az alábbi megállapításokat tette.
51 Az ideiglenes intézkedésről határozó bíró először is prima facie megállapította, hogy a személyzeti szabályzat XIII. mellékletének 22. és 23. cikke, éppúgy, mint a személyzeti szabályzat 52. cikke, világos különbséget tesz a törvényes nyugdíjkorhatár – amelynek elérésekor a tisztviselőt hivatalból nyugdíjazzák – és a minimum nyugdíjkorhatár között – amely kifejezés alatt azt az életkort értik, amelynek elérését követően a tisztviselő kérheti a nyugdíjazását – között (2017. május 18‑i RW kontra Bizottság végzés, T‑170/17 R, nem tették közzé, EU:T:2017:351, 50. pont).
52 Másodszor, az ideiglenes intézkedésről határozó bíró megállapította, hogy még ha első látásra nehézségek merülhetnének is fel egyfelől a személyzeti szabályzat nyugdíjazásra és a szolgálati jogviszony megszűnésére vonatkozó általános rendelkezései, másfelől a személyzeti szabályzat 42c. cikke rendelkezései rendszerének összehangolásával kapcsolatban, ez utóbbi cikk ötödik bekezdése akkor is egyértelműen előírja, hogy „[a]mikor a szolgálat érdekében szabadságra küldött tisztviselő eléri a nyugdíjkorhatárt, automatikusan nyugdíjazni kell”. Így, az ideiglenes intézkedésről határozó bíró szerint, noha a személyzeti szabályzat 42c. cikkét lex specialisnak kell tekinteni, mégis meg kell állapítani a hatályát (2017. május 18‑i RW kontra Bizottság végzés, T‑170/17 R, nem tették közzé, EU:T:2017:351, 52. és 54. pont).
53 Ezért harmadszor, az ideiglenes intézkedésről határozó bíró úgy vélte, hogy azt kell megállapítani, hogy első látásra a személyzeti szabályzat 42c. cikke lehetővé teszi‑e, hogy egy olyan tisztviselőt, aki elérte a minimum nyugdíjkorhatárt, a szolgálat érdekében, akarata ellenére küldjenek szabadságra, és ezzel egyidejűleg hivatalból nyugdíjazzák (2017. május 18‑i RW kontra Bizottság végzés, T‑170/17 R, nem tették közzé, EU:T:2017:351, 55. pont). E bíró arra a következtetésre jutott, hogy az említett rendelkezés első látásra, többek között szöveg szerinti értelmezése alapján ezt nem teszi lehetővé (2017. május 18‑i RW kontra Bizottság végzés, T‑170/17 R, nem tették közzé, EU:T:2017:351, 56–63. pont).
54 Az ideiglenes intézkedésről határozó bíró által a 2017. május 18‑i RW kontra Bizottság végzésben (T‑170/17 R, nem tették közzé, EU:T:2017:351) tett fent említett megfontolások a személyzeti szabályzat 42c. cikkének olyan esettel kapcsolatos hatályára vonatkoznak, amikor a szolgálat érdekében történő szabadságra küldés és ezzel egyidejűleg a hivatalból történő nyugdíjazás annak következménye, hogy e rendelkezést olyan tisztviselőre alkalmazták, aki 2014. január 1‑je előtt lépett szolgálatba, és aki a Bizottság értelmezése szerint betöltötte a személyzeti szabályzat XIII. melléklete 22. cikke (1) bekezdésének ötödik albekezdése értelmében vett „nyugdíjkorhatárt”. A személyzeti szabályzat 42. cikke ötödik bekezdésének a XIII. melléklet 22. cikke (1) bekezdése ötödik albekezdésével való együtthatása a Bizottság elemzése szerint ebben az ügyben a szóban forgó tisztviselőnek a szolgálat érdekében történő szabadságra küldését és ezzel egyidejűleg a hivatalból történő nyugdíjazását eredményezte (2017. május 18‑i RW kontra Bizottság végzés, T‑170/17 R, nem tették közzé, EU:T:2017:351, 16. pont).
55 Így az ideiglenes intézkedésről határozó bíró fenti megfontolásaiból kitűnik, hogy a személyzeti szabályzat 42c. cikkének hatályát illetően e bíró első látásra úgy ítélte meg, hogy e rendelkezés nem alkalmazható az olyan tisztségviselő esetén, aki elérte a „nyugdíjkorhatárt”, amennyiben ez a szolgálat érdekében történő szabadságra küldését és egyidejűleg a nyugdíjazását eredményezi.
56 A jelen ügyben nem vitatott, hogy 2017. április 1‑jén a személyzeti szabályzat 42c. cikkét alkalmazták a felperesre, holott 61 éves volt, és ezáltal már betöltötte a „nyugdíjkorhatárt”, amely az ő esetében a személyzeti szabályzat XIII. melléklete 22. cikke (1) bekezdésének második albekezdésében található táblázat értelmében 60 év 4 hónap volt. Így a felperest a megtámadott határozattal a szolgálat érdekében szabadságra küldték, és ezzel egyidejűleg nyugdíjazták. Ennélfogva a felperes által hivatkozott jogalapok vizsgálata előtt a személyzeti szabályzat 42c. cikkének a hatályát kell megvizsgálni, másként fogalmazva azt, hogy e rendelkezés alkalmazható‑e olyan tisztviselő esetén, aki, a felpereshez hasonlóan már betöltötte a „nyugdíjkorhatárt”.
57 Kétségtelenül meg kell állapítani, hogy a felperes nem hozott fel olyan, a jogszabály hatályának megsértésére vonatkozó jogalapot, amely a fenti 56. pontban bemutatott kérdéseket tartalmazta volna.
58 Mindemellett meg kell említeni, hogy a felperes a harmadik és negyedik jogalap keretében olyan kifogásokra hivatkozott, amelyek vizsgálatának előfeltétele a személyzeti szabályzat 42c. cikke értelmezésének és hatálya megállapításának. Közelebbről, a harmadik jogalap keretében a felperes azt állította, hogy a személyzeti szabályzat 42c. cikkének és a XIII. melléklet 22. cikkének együttes alkalmazása lehetővé tették a igazgatás számára, hogy „hirtelen és jelentősen csökkentse a tisztviselők tevékenységének automatikus megszűnéséhez szükséges életkort anélkül, hogy átmeneti intézkedéseket írna elő, amelyek alkalmasak lennének azon reménye fenntartására, hogy a személyzeti szabályzat 52. cikke és a XIII. melléklet szerinti hivatalból történő nyugdíjazásáig hivatalában maradhat (lásd a keresetlevél 109. pontját). A negyedik jogalap keretében a felperes arra hivatkozott, hogy a megtámadott határozat jogellenesen megfosztotta őt a személyzeti szabályzat IV. melléklete alapján kiszámított juttatástól, és megsértette a XIII. melléklet 22. cikke (2) bekezdésének első albekezdését, mivel megfosztotta őt attól a jogától, hogy ez utóbbi rendelkezés alapján további nyugdíjjogosultságokat szerezzen (a keresetlevél 125–127. pontja). E kifogások tehát a személyzeti szabályzatnak a 42c. cikke, valamint egyéb rendelkezései között fennálló kapcsolatra vonatkoznak, így e kifogások vizsgálata e rendelkezés értelmezését és hatályának meghatározását foglalja magában.
59 Ezzel összefüggésben az állandó ítélkezési gyakorlatból következik, hogy a bíróság, amelynek csak a felek kérelmeiről kell döntenie – akiknek a feladata a jogvita kereteinek a meghatározása – nem kötheti magát kizárólag a felek által az állításaik alátámasztására felhozott érvekhez, mivel adott esetben arra kényszerülne, hogy határozatát téves jogi megállapításokra alapítsa (lásd: 2010. július 8‑i Bizottság kontra Putterie‑De‑Beukelaer ítélet, T‑160/08 P, EU:T:2010:294, 65. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Ebből következően a Törvényszéknek a jelen ügyben azt kell megvizsgálnia, hogy a személyzeti szabályzat 42c. cikke alkalmazható‑e olyan tisztviselőre, aki a felpereshez hasonlóan már betöltötte a személyzeti szabályzat XIII. melléklete 22. cikke (1) bekezdésének ötödik albekezdése szerinti „nyugdíjkorhatárt”, és ebben az értelemben vizsgálnia kell e rendelkezés hatályát is, mivel e vizsgálat szükséges a felperes által előadott egyes kifogások vizsgálatához (lásd ebben az értelemben: 2010. július 8‑i Bizottság kontra Putterie‑De‑Beukelaer ítélet, T‑160/08 P, EU:T:2010:294, 66. pont).
60 Mindenesetre, még ha feltételezzük is, hogy a személyzeti szabályzat 42c. cikkének hatályával kapcsolatos, a felek által meghatározott fent említett kérdések nem tartoznak a jelen ügy keretébe, már megállapítást nyert, hogy a jogszabály hatályának megsértésén alapuló jogalap egy imperatív jogalap, amelyet az uniós bíróság hivatalból köteles vizsgálni (1994. július 15‑i Browet és társai kontra Bizottság ítélet, T‑576/93–T‑582/93, EU:T:1994:93, 35. pont).
61 A jelen ügyben ugyanis a Törvényszék megszegné a törvényesség megállapítására vonatkozó kötelezettségét, ha nem állapítaná meg hivatalból, hogy a megtámadott határozat olyan jogi normán, nevezetesen a személyzeti szabályzat 42c. cikkén alapul, amely az adott esetre nem alkalmazható, és ebből következően az előtte folyamatban lévő jogvitát maga is ilyen jogi norma alapján döntené el (lásd ebben az értelemben: 2008. február 21‑i Putterie‑De‑Beukelaer kontra Bizottság ítélet, F‑31/07, EU:F:2008:23, 51. pont, amelyet e tekintetben nem helyezett hatályon kívül a 2010. július 8‑i Bizottság kontra Putterie‑De‑Beukelaer ítélet [T‑160/08 P, EU:T:2010:294]).
62 A feleknek a Törvényszék által az eljárási szabályzat 89. cikke alapján feltett kérdésre adott írásbeli válaszuk keretében (lásd a fenti 32. pontot) lehetőségük volt arra, hogy állást foglaljanak mind a Törvényszék azon lehetőségére vonatkozóan, hogy hivatalból figyelembe vegye a jogszabály hatályának a fenti 56. pontban foglalt megsértésére alapított jogalapot, mind e jogalap megalapozottságával kapcsolatban.
63 Az elfogadhatóság kérdését illetően a Bizottság elismerte, hogy a jogszabály hatályának megsértésére alapított jogalap olyan imperatív jogalapot jelent, amelyet a Törvényszék hivatalból figyelembe vehet. A Bizottság szerint akkor valósul meg a jogszabály hatályának megsértése, amikor a vitatott határozat olyan jogi normán alapul, amely a vonatkozó ítélkezési gyakorlat értelmében „az adott esetre nem alkalmazható”. Ilyenek többek között a hatályon kívül helyezett, és ezáltal az időbeli hatály miatt nem alkalmazható rendeletek vagy általános végrehajtási rendelkezések. Márpedig a Bizottság szerint, mivel a személyzeti szabályzat 42c. cikke a jelen ügyben hatályos és alkalmazandó normát képez, a Törvényszék által feltett kérdés nem a jogszabály hatályára, hanem e rendelkezés értelmezésére, a jelen esetben arra a kérdésre vonatkozik, hogy ez a rendelkezés alkalmazható‑e az érintett tisztviselőre, amikor a szolgálat érdekében történő szabadságra küldése következtében az érdekeltet egyben hivatalból nyugdíjazzák is. A Bizottság egyébként arra hivatkozik, hogy a jogszabály hatályának esetleges megsértésére alapított jogalap egyáltalán nem szerepel a panaszban, és az összhang elvének megsértése miatt elfogadhatatlan.
64 A Tanács arra hivatkozott, hogy a jogszabály hatályának a megsértésére alapított, a fenti 56. pontban pontosított jogalap a megtámadott határozat érdemi jogszerűségére vonatkozó jogalapnak minősül, és ezért az uniós bíróság hivatalból nem vizsgálhatja.
65 A Tanács e kifogásával kapcsolatban meg kell említeni, hogy már megállapítást nyert, hogy az uniós bíróságnak lehetősége van, adott esetben pedig kötelessége hivatalból figyelembe venni bizonyos belső jogszerűségre vonatkozó jogalapokat. Ez a helyzet a jogszabály hatályának be nem tartása esetén is (lásd a fenti 60. pontot). Ugyanígy az abszolút anyagi jogerő kérdése is a belső jogszerűségre vonatkozó imperatív jogalap, amelyet a bíróság hivatalból köteles vizsgálni (2006. június 1‑jei P & O European Ferries [Vizcaya] és Diputación Foral de Vizcaya kontra Bizottság ítélet, C‑442/03 P és C‑471/03 P, EU:C:2006:356, 45. pont).
66 A Bizottság kifogásával (lásd a fenti 63. pontot) kapcsolatban elegendő annyit megjegyezni, hogy az ítélkezési gyakorlatból nem következik, hogy a jogszabály hatályának megsértésére alapított jogalap kizárólag a szóban forgó norma időbeli hatály miatti alkalmazhatatlanságának esetére vonatkozik, hanem az említett jogalap minden olyan esetre kiterjed, amelyben a vitatott jogi aktus alapjául szolgáló jogi norma az adott esetre nem alkalmazható (lásd ebben az értelemben: 2008. február 21‑i Putterie‑De‑Beukelaer kontra Bizottság ítélet, F‑31/07, EU:F:2008:23, 51. pontja, amelyet e tekintetben nem helyezett hatályon kívül a 2010. július 8‑i Bizottság kontra Putterie‑De‑Beukelaer ítélet [T‑160/08 P, EU:T:2010:294]). Egyébként az a körülmény, hogy a személyzeti szabályzat 42c. cikke hatályának meghatározása érdekében a Törvényszéknek értelmeznie kell e cikket, nem jelenti azt, hogy a fenti 56. pontban bemutatott kérdések nem érintik a személyzeti szabályzat 42c. cikkének hatályát. Végül meg kell jegyezni, hogy a közigazgatási panasz és a kereset közötti összhang elve nem zárja ki, hogy az uniós bíróság egy imperatív jogalapot hivatalból figyelembe vegyen (lásd ebben az értelemben: 2017. február 14‑i Kerstens kontra Bizottság ítélet, T‑270/16 P, nem tették közzé, EU:T:2017:74, 66–70. pont).
67 A fenti 50–66. pontban foglalt megfontolásokra tekintettel a jelen ügyben meg kell vizsgálni a személyzeti szabályzat 42c. cikke hatályának megsértésére alapított jogalapot, amely arra a kérdésre irányul, hogy alkalmazható‑e ez a rendelkezés olyan tisztviselőre, aki a felpereshez hasonlóan már betöltötte a „nyugdíjkorhatárt”.
A jogszabály hatályának megsértésére alapított jogalap megalapozottságáról
68 Amint az már megjegyzésre került (lásd a fenti 62. pontot), a feleknek lehetőségük volt arra, hogy írásban állást foglaljanak a jogszabály hatályának megsértésére alapított jogalap megalapozottságára vonatkozóan.
69 Közelebbről, a Bizottság többek között a személyzeti szabályzat 42c. cikkének szövegére és céljára alapított érvek révén vitatja azt az állítást, mely szerint e rendelkezés nem alkalmazható a „nyugdíjkorhatárt” elért tisztviselőre.
70 A Parlament azon állításra szorítkozott, hogy nem tűnik úgy, hogy az uniós jogalkotó ilyen korlátozást kívánt volna alkalmazni, és pontosította, hogy ebben az időben nem alkalmazta a személyzeti szabályzat 42c. cikkét olyan tisztviselőkre, akik elérték vagy túllépték a személyzeti szabályzat XIII. mellékletének 22. cikke szerinti „nyugdíjkorhatárt”.
71 A Tanács nem foglalt állást a fent említett jogalap megalapozottságára vonatkozóan, és jelezte, hogy nem alkalmazza a személyzeti szabályzat 42c. cikkét olyan tisztviselőkre, akik túllépték a „nyugdíjkorhatárt”.
72 Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy a felperest a szolgálat érdekében szabadságra küldték, és ezzel egyidejűleg a személyzeti szabályzat 42c. cikke ötödik bekezdésének és a XIII. melléklet 22. cikke (1) bekezdésének együttes alkalmazása alapján hivatalból nyugdíjazták (lásd a fenti 15. pontot).
73 A személyzeti szabályzat 42c. cikkének ötödik bekezdéséből ugyanis egyértelműen kitűnik, hogy az érintett tisztviselők szolgálat érdekében történő szabadságra küldése nem terjeszkedhet túl a „nyugdíjkorhatáron”, e korhatárt pedig a 2014. január 1‑je előtt szolgálatba lépett tisztviselők esetében a személyzeti szabályzat XIII. melléklete 22. cikke (1) bekezdésének ötödik albekezdése oly módon határozza meg, hogy ha a szolgálat érdekében történő szabadságra küldés egy, a fent hivatkozott „nyugdíjkorhatárt” már betöltött tisztviselőt érint, e tisztviselőt ezzel egyidejűleg hivatalból nyugdíjazni kell. Ezt az elemzést alkalmazták a megtámadott határozatban, tekintettel arra, hogy felperes a megtámadott határozat hatálybalépésének időpontjában már elérte a „nyugdíjkorhatárt” (lásd a fenti 56. pontot).
74 Ebből következően az uniós bíróságnak azon kérdés vizsgálatának keretében, hogy a személyzeti szabályzat 42c. cikke alkalmazható‑e olyan tisztviselőre, aki elérte a „nyugdíjkorhatárt”, figyelembe kell vennie azt a körülményt, hogy ez az alkalmazás az említett tisztviselő szabadságra küldését és ezzel egyidejűleg a hivatalból történő nyugdíjazását eredményezi.
75 A fent említett kérdés vizsgálatához a személyzeti szabályzat 42c. pontjának értelmezésére van szükség.
– A szöveg szerinti értelmezésről
76 A személyzeti szabályzat 42c. cikkének első bekezdése azt írja elő, hogy az érintett tisztviselő szolgálat érdekében történő szabadságra küldésére „[l]egkorábban öt évvel azelőtt [kerülhet sor], hogy a tisztviselő eléri a nyugdíjkorhatárt”. Amint azt a Bizottság lényegében kifejtette, a személyzeti szabályzat 42c. cikkének első bekezdésében szereplő „nyugdíjkorhatárát” kifejezés az e rendelkezés negyedik és ötödik bekezdésében szereplő „nyugdíjkorhatár” kifejezésnek felel meg. Következésképpen a 2014. január 1‑je előtt szolgálatba lépett tisztviselők „nyugdíjkorhatárának” a személyzeti szabályzat 42c. cikkének (1) bekezdése alapján történő meghatározása céljából a „nyugdíjkorhatárnak” a 42. cikk negyedik és ötödik bekezdése szerinti meghatározásához hasonlóan a személyzeti szabályzat XIII. melléklete 22. cikke (1) bekezdésének ötödik albekezdésére kell támaszkodni, amely a következőket mondja ki:
„Azon tisztviselők esetében, akik 2014. január 1‑je előtt léptek szolgálatba, a nyugdíjkorhatárt – amelyet a személyzeti szabályzatnak a nyugdíjkorhatárra vonatkozó valamennyi hivatkozása szempontjából kell figyelembe kell venni – a fenti rendelkezésekkel összhangban kell megállapítani, kivéve, ha a személyzeti szabályzat ettől eltérően rendelkezik.”
77 A személyzeti szabályzat XIII. melléklete 22. cikke (1) bekezdésének ötödik albekezdésében szereplő, „a fenti rendelkezések” kifejezés e rendelkezés első négy albekezdésére utal, amelyek azt az életkort határozzák meg, amelytől kezdve a 2014. január 1‑je előtt szolgálatba lépett tisztviselők kérhetik öregségi nyugdíj mellett nyugdíjazásukat.
78 Ami a 2014. január 1‑je után szolgálatba lépett tisztviselőket illeti, a személyzeti szabályzat 42c. cikkének első bekezdésében szereplő „nyugdíjkorhatárát” kifejezés – amint azt a felek megerősítették a tárgyalás során – a személyzeti szabályzat 52. cikke első bekezdésének a) pontjában szereplő automatikus nyugdíjazási korhatárra utal, amely 66 év.
79 Ennélfogva a személyzeti szabályzat 42c. cikke első bekezdésének szövegéből kitűnik, hogy e rendelkezés azon időpontot illetően tartalmaz információkat, amelytől kezdve e rendelkezés alkalmazható a tisztviselőre, ami „[l]egkorábban öt évvel azelőtt [lehetséges], hogy a tisztviselő eléri a nyugdíjkorhatárt”. Egyebekben, amint azt a Bizottság megalapozottan állította, a 2014. január 1‑je előtt szolgálatba lépett tisztviselőket illetően e rendelkezés szövege nem zárja ki, hogy azt alkalmazni lehessen az olyan tisztviselőre, aki elérte vagy akár túl is lépte a „nyugdíjkorhatárt”.
80 Mindamellett emlékeztetni kell arra, hogy a személyzeti szabályzat 42c. cikkének negyedik bekezdése azt írja elő, hogy a szolgálat érdekében történő szabadságra küldés időtartama „elvileg” megfelel annak az időtartamnak, amely még hátravan addig az időpontig, amikor a tisztviselő eléri a „nyugdíjkorhatárt”, „kivételes esetekben” azonban a kinevezésre jogosult hatóság úgy határozhat, hogy megszünteti ezt a szabadságot, és újra szolgálatba helyezi a tisztviselőt.
81 A személyzeti szabályzat 42c. cikkének negyedik bekezdésének első mondatában szereplő „szabadság időtartama” és az „annak az időtartamnak, amely még hátravan addig az időpontig, amikor a tisztviselő eléri a nyugdíjkorhatárt” kifejezések alátámasztják az ideiglenes intézkedésről határozó bíró által a 2017. május 18‑i RW kontra Bizottság végzésben (T‑170/17 R, nem tették közzé, EU:T:2017:351, 59. pont) levont azon következtetést, amely szerint a szolgálat érdekében történő szabadságra küldésnek határozott ideig kell fennállnia. A Bizottság által előadottakkal ellentétben az e mondatban szereplő „elvileg” kifejezés nem kérdőjelezi meg a fent hivatkozott következtetést. E kifejezést ugyanis a személyzeti szabályzat 42c. cikke negyedik bekezdése második mondatának fényében kell értelmezni, amely szerint:
„Kivételes esetekben azonban a kinevezésre jogosult hatóság úgy határozhat, hogy megszünteti a szabadságot, és újra szolgálatba helyezi a tisztviselőt.”
82 Ily módon bebizonyosodott, hogy az „elvileg” kifejezés nem bizonyítja az azon elvtől való lehetséges eltérés fennállását, amely szerint a szolgálat érdekében történő szabadságra küldésnek meghatározott időtartamig kell tartania, hanem az azon elvtől való eltérés lehetőségét bizonyítja, amely szerint a szolgálat érdekében történő szabadságra küldés akkor ér véget, amikor az érintett tisztviselő eléri a „nyugdíjkorhatárt”, mivel e lehetséges eltérés ahhoz a körülményhez kapcsolódik, hogy a kinevezésre jogosult hatóság „kivételes esetekben” úgy dönthet, hogy újra szolgálatba helyezi az említett tisztviselőt, ezáltal megszüntetve a szolgálat érdekében történő szabadságra küldést.
83 Azon állítást, amely szerint a szolgálat érdekében történő szabadságra küldésnek határozott ideig kell fennállnia, alátámasztja a személyzeti szabályzat 42c. cikke ötödik bekezdésének szövege, amely szerint „[a]mikor a szolgálat érdekében szabadságra küldött tisztviselő eléri a nyugdíjkorhatárt, automatikusan nyugdíjazni kell”. E szövegezésből, és közelebbről az „eléri” ige használatából az következik, hogy a hivatalból történő nyugdíjazás előfeltétele, hogy az érintett tisztviselő a szolgálat érdekében történő szabadságra küldés státuszában legyen a „nyugdíjkorhatár” elérésekor, valamint hogy e szabadságnak határozott ideig kell fennállnia.
84 Figyelemmel a fenti megfontolásokra, meg kell állapítani, hogy a személyzeti szabályzat 42c. cikkének szövege alátámasztja azt az állítást, amely szerint a szolgálat érdekében történő szabadságra küldésnek meghatározott ideig kell tartania, ami kizárja, hogy e szabadságra küldésre a hivatalból történő nyugdíjazással egyidejűleg kerüljön sor. Azon lehetőség kizárása, hogy a szolgálat érdekében történő szabadságra küldésre az érintett tisztviselő hivatalból történő nyugdíjazásával egyidejűleg kerüljön sor, a fenti 73. és 74. pontban található megfontolásokra figyelemmel azt jelenti, hogy a fent hivatkozott rendelkezést nem lehet alkalmazni azon tisztviselőkre, akik a felpereshez hasonlóan elérték a „nyugdíjkorhatárt”.
85 Meg kell vizsgálni, hogy e megállapítást nem cáfolja e meg a személyzeti szabályzat rendszertani és teleologikus értelmezése.
– A rendszertani értelmezésről
86 Emlékeztetni kell arra, hogy a személyzeti szabályzat 42c. cikke a személyzeti szabályzat III. címének „Hivatali státusz” című 2. fejezetében található. A személyzeti szabályzat ugyanezen fejezetében található 35. cikke szerint a tisztviselőket az alábbi hivatali státuszok egyikébe lehet kinevezni: aktív foglalkoztatás, kirendelés, személyes okokkal indokolt szabadság, nem aktív státusz, szabadság katonai szolgálat miatt, szülői szabadság vagy családi okokkal indokolt szabadság, illetve a szolgálat érdekében történő szabadságra küldés.
87 Ezzel szemben a „szolgálati jogviszony megszűnését” a személyzeti szabályzat III. címének 4. fejezete szabályozza. A személyzeti szabályzat e fejezetben található 47. cikke szerint a szolgálati jogviszony megszűnésének esetei a következők: a lemondás, a kötelező lemondás, a szolgálat érdekében történő nyugdíjazás, az alkalmatlanság miatti elbocsátás, a beosztásból való eltávolítás, a nyugdíjazás vagy a halál.
88 Ily módon tehát bebizonyosodott, hogy míg a szolgálat érdekében történő szabadságra küldést az uniós jogalkotó úgy alakította ki, hogy az egy olyan „státusz”, amelybe a tisztviselőt az uniós intézményeknél töltött életpályája során helyezni lehet, addig a Bizottságnak a személyzeti szabályzat 42c. cikke „nyugdíjkorhatárt” elérő tisztviselőre történő alkalmazásának lehetőségére, és így a hivatalból történő nyugdíjazásával egyidejűleg a szolgálat érdekében történő szabadságra küldésének lehetőségére vonatkozó álláspontja a szóban forgó intézkedést egy „szolgálati jogviszony megszűnése” esetén használt adminisztratív „státusszá” alakítja át. Amint ugyanis arra az ideiglenes intézkedésről határozó bíró a 2017. május 18‑i RW kontra Bizottság végzésben (T‑170/17 R, nem tették közzé, EU:T:2017:351, 61. pont) rámutatott, az, hogy a Bizottság a személyzeti szabályzat 42c. cikkét alkalmazta, az érintett akarata ellenére eszközölt „hivatalból történő nyugdíjazásnak” tekintendő.
89 A fenti megfontolásokból kitűnik, hogy az, hogy a személyzeti szabályzat 42c. cikke a személyzeti szabályzat III. címének 2. fejezetében helyezkedik el, nehezen egyeztethető össze a Bizottság fent hivatkozott álláspontjával, és semmiféleképpen sem cáfolja a fenti 84. pontban ismertetett megállapítást.
– A teleologikus értelmezésről
90 A Bizottság arra hivatkozik, hogy a személyzeti szabályzat 42c. cikkének célja az intézmények humánerőforrás kezelésének optimalizálása. E rendelkezés bizonyos fokú rugalmasságot tesz lehetővé a nyugdíj közeli vagy közvetlenül a nyugdíjba vonulás előtt álló személyi állomány kezelésében, észszerű kompenzációt nyújtva az érintett személyek számára. A Bizottság szerint az uniós jogalkotó nem kívánta azon tisztviselőkre korlátozni a jogszabály hatályát, akik nem állnak közvetlenül nyugdíjba vonulás előtt. Az elérni kívánt optimalizáció a lehető legnagyobb fokú mérlegelést feltételezi, annál is inkább, mivel arra egyrészt az érintett tisztviselő érdekeinek tiszteletben tartása mellett kerül sor, másrészt pedig az intézkedés elsősorban a nyugdíj közeli tisztviselőket érinti. Paradox lenne, ha az intézkedést nem lehetne alkalmazni azokra a tisztviselőkre, akik már elérték a nyugdíjkorhatárukat. A Bizottság ily módon előadja, hogy a személyzeti szabályzat 42c. cikke hatályának ilyen korlátozása részben megfosztja a személyzeti szabályzat 42c. cikkében előírt intézkedést az érvényesülésétől és indokától.
91 Vitathatatlan, amint azt a Bizottság 1023/2013 rendelet (7) preambulumbekezdésére hivatkozva helyesen kifejti, hogy a személyzeti szabályzat 42c. cikkének célja végeredményben az intézmények humánerőforrás kezelésének optimalizálása (lásd ebben az értelemben: 2018. december 14‑i FV kontra Tanács ítélet, T‑750/16, fellebbezés alatt, EU:T:2018:972, 106., 118., 121. és 123. pont).. Ugyanakkor, amint arra egyébként a Bizottság maga is rámutat, az uniós jogalkotó ügyelt arra, hogy a szolgálat érdekében történő szabadságra küldésre az érintett tisztviselők érdekeinek tiszteletben tartásával kerüljön sor.
92 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a személyzeti szabályzat 42c. cikkének hetedik bekezdése azt írja elő, hogy a szolgálat érdekében szabadságra küldött tisztviselő a személyzeti szabályzat IV. mellékletének megfelelően kiszámított juttatásban részesül. E melléklet egyetlen cikkének a személyzeti szabályzat 42c. cikkének fényében értelmezett első bekezdéséből kitűnik, hogy ez a havi juttatás az intézkedés alkalmazásának első három hónapjában megegyezik az érintett tisztviselő alapilletményével. A negyediktől a hatodik hónapig a juttatás az alapilletmény 85%‑a, ezt követően pedig a hivatalból történő nyugdíjazásig az alapilletmény 70%‑a.
93 Olyan, az uniós jogalkotó által előírt rendelkezésként, amely enyhíti a szolgálat érdekében szabadságra küldött tisztviselőket érintő hátrányokat, hivatkozni kell a személyzeti szabályzat 42c. cikkének nyolcadik bekezdésére is, amely lényegében lehetővé teszi az érintett tisztviselő számára, hogy járulékot fizessen a nyugdíjrendszerbe a szolgálat érdekében történő szabadságra küldésének időtartama alatt, annak érdekében, hogy növeljék a nyugdíja összegét.
94 Meg kell állapítani, hogy ha megengedett lenne a személyzeti szabályzat 42c. cikkének a „nyugdíjkorhatárt” elért tisztviselőkre való alkalmazása, és ebből következően lehetséges lenne azoknak – a szolgálat érdekében történő szabadságra küldésükkel egyidejűleg – a hivatalból történő nyugdíjazása, az említett tisztviselők számára semmilyen előnyt nem jelentenének a személyzeti szabályzat 42c. cikkének hetedik és nyolcadik bekezdésében szereplő rendelkezések, mivel a szolgálat érdekében történő szabadságra küldés időtartama nulla lenne. E körülmények között az uniós jogalkotó által a személyzeti szabályzat 42c. cikkének elfogadásával összefüggésben az intézmények humánerőforrás kezelésének optimalizálása és az érintett tisztviselők érdekeinek kellő védelmével kapcsolatos megfontolások között elérni kívánt egyensúlyt megzavarnák az utóbbi megfontolások kárára.
95 Egyebekben azt is meg kell állapítani, hogy a szolgálat érdekében történő szabadságra küldéssel egyidejű hivatalból történő nyugdíjazás esetén a kinevezésre jogosult hatóság nem rendelkezne a személyzeti szabályzat 42c. cikkének negyedik bekezdésében előírt azon lehetőséggel, hogy még ha csak „kivételes esetekben” is, de megszüntetheti a szolgálat érdekében történő szabadságot, és újra szolgálatba helyezi a tisztviselőt. Ebből következik, hogy a fent hivatkozott eset nehezen egyeztethető össze e rendelkezéssel, mivel egyrészt az azt eredményezi, hogy automatikusan megfosztják az intézményeket, elvonva mindennemű mérlegelési jogkörüket, a személyzet kezelésének az érintett tisztviselő újra szolgálatba helyezésének lehetősége által jelentett eszközétől, másrészt pedig az megfosztja az említett tisztviselőt az ilyen újra szolgálatba helyezés lehetőségétől.
96 A fenti megfontolásokra figyelemmel meg kell állapítani, hogy a személyzeti szabályzat 42c. cikkének teleologikus értelmezése nem támasztja alá a Bizottság álláspontját, ezzel szemben megerősíti a fenti 84. pontban ismertetett megállapítást. Ezt a megállapítást egyáltalán nem vonja kétségbe az intézmények által a tárgyaláson hivatkozott 2018. december 14‑i FV kontra Tanács ítélet (T‑750/16, fellebbezés alatt, EU:T:2018:972). Ebben az ítéletben a Törvényszék, a személyzeti szabályzat 42c. cikkének egy, a nyugdíjkorhatárt még be nem töltött tisztviselőre történő alkalmazásáról szóló határozat jogszerűségének elbírálása során kétségkívül megállapította, hogy az uniós jogalkotó által e rendelkezés elfogadásakor követett cél a tisztviselők szakmai képzésével kapcsolatos beruházások költséghatékonyság szempontjából történő optimalizálása, és végeredményben további személyzeti igazgatási eszközként az intézmények rendelkezésére bocsátása (2018. december 14‑i FV kontra Tanács ítélet, T‑750/16, fellebbezés alatt, EU:T:2018:972, 106., 118., 121. és 123. pont). Márpedig a Törvényszék ezen megfontolásai nem mondanak ellent a fenti 90. és 94. pontokban bemutatott, az uniós jogalkotó által a személyzeti szabályzat 42c. cikkének elfogadása során megteremteni kívánt egyensúlyra vonatkozó megfontolásoknak.
97 Ebből következően a személyzeti szabályzat 42c. cikkének értelmezése alapján meg kell állapítani, hogy e rendelkezés nem alkalmazható azokkal a tisztviselőkkel szemben, akik – mint a felperes – elérték az e rendelkezés értelmében vett „nyugdíjkorhatárt”. Ebből következik, hogy a Bizottság, amikor e rendelkezés alapján meghozta a megtámadott határozatot, megsértette az említett rendelkezés hatályát, és ebből következően a megtámadott határozatot meg kell semmisíteni, anélkül, hogy meg kellene vizsgálni a fenti 48. pontban ismertetett jogalapokat.
A költségekről
98 Az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.
99 Mivel a Bizottság lényegében pervesztes lett, a felperes kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére, ideértve az ideiglenes intézkedés iránti eljárás költségeit is.
100 Az eljárási szabályzat 138. cikkének (1) bekezdésével összhangban a Parlament és a Tanács maga viseli saját költségeit.
A fenti indokok alapján
A TÖRVÉNYSZÉK (második tanács)
a következőképpen határozott:
1) A Törvényszék megsemmisíti az Európai Bizottság 2016. december 21‑i határozatát, amellyel RV‑t a szolgálat érdekében szabadságra küldte és ezzel egyidejűleg hivatalból nyugdíjazta.
2) A Törvényszék a keresetet az ezt meghaladó részében elutasítja.
3) A Törvényszék a Bizottságot kötelezi saját költségei, valamint az RV részéről felmerült költségek viselésére, ideértve az ideiglenes intézkedés iránti eljárás költségeit is.
4) Az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa maga viseli saját költségeit.
Kihirdetve Luxembourgban, a 2019. június 12‑i nyilvános ülésen.
Aláírások