A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (első tanács)
2020. március 26.(*)
„A dokumentumokhoz való hozzáférés – 1049/2001/EK rendelet – Az EACEA humánerőforrására vonatkozó ellenőrzési jelentés – A hozzáférés megtagadása – Az ellenőrzések, vizsgálatok és könyvvizsgálatok céljának védelmével kapcsolatos kivétel”
A T‑646/18. sz. ügyben,
Laurence Bonnafous (lakóhelye: Brüsszel [Belgium], képviselik: A. Blot és S. Rodrigues ügyvédek)
felperesnek
az Európai Bizottság (képviselik: C. Ehrbar és K. Herrmann, meghatalmazotti minőségben)
alperes ellen
az Oktatási, Audiovizuális és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) humán erőforrására vonatkozó, 2018. évi, 2018. január 21‑i végleges ellenőrzési jelentéshez való hozzáférés iránt a felperes által benyújtott kérelmet elutasító, 2018. október 9‑i C(2018) 6753 final bizottsági határozat megsemmisítése iránt, az EUMSZ 263. cikk alapján benyújtott kérelme tárgyában,
A TÖRVÉNYSZÉK (első tanács),
tagjai: H. Kanninen elnök, N. Półtorak (előadó) és M. Stancu bírák,
hivatalvezető: E. Coulon,
meghozta a következő
Ítéletet
A jogvita előzményei
1 A felperes, Laurence Bonnafous szerződéses alkalmazottként dolgozott az Oktatási, Audiovizuális és Kulturális Végrehajtó Ügynökségnél (EACEA).
2 2018. július 30‑án a felperes elektronikus levelet küldött az Európai Bizottság Belső Ellenőrzési Szolgálatának azzal a céllal, hogy az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság dokumentumaihoz való nyilvános hozzáférésről szóló, 2001. május 30‑i 1049/2001/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2001. L 145., 43. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 3. kötet, 331. o.) alapján kérje az említett Szolgálat által a következőként meghatározott dokumentumhoz való hozzáférést: „Final audit report – IAS Audit on HR Management in the Education, Audiovisual and Cultural Executive Agency [Ares(2018) 361356]” (Végleges ellenőrzési jelentés – A Bizottság Belső Ellenőrzési Szolgálatának az EACEA humánerőforrás‑gazdálkodására vonatkozó ellenőrzése; a továbbiakban: a kért dokumentum).
3 2018. augusztus 9‑i levelében a Bizottság Belső Ellenőrzési Szolgálata megtagadta a felperestől a kért dokumentumhoz való hozzáférést. A hozzáférés megtagadása lényegében az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének harmadik francia bekezdésében előírt kivételen alapult, amely bekezdés akként rendelkezik, hogy az uniós intézmények megtagadhatják a dokumentumokhoz való hozzáférést, ha annak hozzáférhetővé tétele hátrányosan befolyásolná az ellenőrzések, vizsgálatok és könyvvizsgálatok céljának védelmét, kivéve, ha a hozzáférhetővé tételhez nyomós közérdek fűződik. A Szolgálat ugyanis úgy vélte, hogy kért dokumentum ebben a szakaszban való hozzáférhetővé tétele hátrányosan befolyásolná az e dokumentum tárgyát képező ellenőrzések, vizsgálatok és könyvvizsgálatok céljának védelmét, mivel a hozzáférhetővé tétel megakadályozná a dokumentumban szereplő ajánlások tényleges végrehajtását, továbbá mivel az azokkal kapcsolatos nyomon követési intézkedések még nem zárultak le teljes mértékben.
4 2018. augusztus 29‑i levelében a felperes a kért dokumentumhoz való hozzáférés iránti megerősítő kérelmet nyújtott be.
5 2018. szeptember 19‑i elektronikus levelében a Bizottság tájékoztatta a felperest, hogy a hozzáférés iránt általa benyújtott megerősítő kérelemre való válaszadás eredeti határidejét 15 munkanappal meg kell hosszabbítani, valamint hogy ily módon e tekintetben új határidőt kell meghatározni, amely 2018. október 10‑én jár le.
6 2018. október 9‑én a Bizottság elfogadta a C(2018) 6753 final határozatot (a továbbiakban: megtámadott határozat), amelyben elutasította a felperesnek a dokumentumhoz való hozzáférés iránti megerősítő kérelmét. A Bizottság lényegében úgy vélte, hogy egyrészről az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének harmadik francia bekezdésében előírt, az Unió általános költségvetésére alkalmazandó pénzügyi szabályokról és az 1605/2002/EK, Euratom tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2012. október 25‑i 966/2012/EU, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2012. L 298., 1. o.; a továbbiakban: pénzügyi rendelet) 99. cikkének (6) bekezdése tükrében értelmezett kivétellel ellentétes egy ellenőrzési jelentés idő előtti hozzáférhetővé tétele, amivel fennáll a kockázata annak, hogy sérül az ellenőrzés zavartalansága és függetlensége, másrészről pedig, hogy egyetlen nyomós közérdek sem igazolja e kivétel alkalmazásának mellőzését.
Az eljárás és a felek kérelmei
7 A Törvényszék Hivatalához 2018. október 26‑án benyújtott keresetlevelével a felperes megindította a jelen keresetet.
8 A Törvényszék Hivatalához ugyanazon a napon benyújtott levelében a felperes kérte a T‑614/17. sz. Bonnafous kontra EACEA ügynek a jelen üggyel való egyesítését. 2018. december 5‑én a Bizottság kifogásolta a két ügy egyesítését.
9 2018. december 21‑én a felperes új bizonyítási indítványt terjesztett elő a Törvényszék Hivatalánál.
10 2019. január 7‑i határozatában a Törvényszék harmadik tanácsának elnöke úgy határozott, hogy nem egyesíti a jelen ügyet a T‑614/17. sz. üggyel.
11 A Bizottság 2019. január 31‑én nyújtotta be ellenkérelmét a Törvényszék Hivatalához.
12 A felperes 2019. március 7‑én nyújtotta be a választ a Törvényszék Hivatalához.
13 A Bizottság 2019. április 17‑én nyújtotta be a viszonválaszt a Törvényszék Hivatalához.
14 Mivel a Törvényszék tanácsainak összetétele módosult, a Törvényszék eljárási szabályzata 27. cikkének (5) bekezdése alapján az előadó bírót az első tanácsba osztották be, a jelen ügyet következésképpen e tanács elé utalták.
15 Mivel a felek az előírt határidőn belül nem nyújtottak be a tárgyalás megtartására irányuló kérelmet, a Törvényszék – miután úgy ítélte meg, hogy az ügy körülményei kellően fel vannak tárva – úgy határozott, hogy az eljárási szabályozat 106. cikke (3) bekezdésének megfelelően a keresetről az eljárás szóbeli szakaszának mellőzésével határoz.
16 A felperes azt kéri, hogy Törvényszék:
– semmisítse meg a megtámadott határozatot;
– az alperest kötelezze az összes költség viselésére.
17 A Bizottság azt kéri, hogy Törvényszék:
– mint megalapozatlant utasítsa el a keresetet;
– a felperest kötelezze a költségek viselésére.
A jogkérdésről
18 Keresetének alátámasztása céljából a felperes három jogalapot hoz fel. Az első jogalap az EUMSZ 15. cikk (3) bekezdésének, az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 42. cikkének és az 1049/2001 rendeletnek az együttes megsértésén alapul. A második jogalap az EUMSZ 296. cikkből és a Charta 41. cikkéből eredő indokolási kötelezettség megsértésén alapul. Végezetül a harmadik jogalap az arányosság elvének a megsértésén alapul.
19 A Törvényszék célszerűnek tartja a második jogalap vizsgálatával kezdeni a kereset vizsgálatát.
A második, az EUMSZ 296. cikknek és a Charta 41. cikkének a megsértésére alapított jogalapról
20 A felperes előadja, hogy a megtámadott határozat nem tartalmaz megfelelő indokolást. Konkrétan azzal érvel, hogy a Bizottság a kockázatokat feltételes módban határozza meg, és egyáltalán nem hivatkozik azokra a konkrét okokra, amelyek alapján meg lehetne határozni, vagy akár körvonalazni lehetne a kockázatokat. Ily módon azt kifogásolja, hogy ez az elvont indokolás igen homályos megfontolásokon alapul. Emellett előadja, hogy ellentmondások vannak az említett határozat indokolása és az általa benyújtott megerősítő kérelemre adandó válasz elhalasztásának igazolása céljából a Bizottság főtitkára által a felperesnek küldött 2018. szeptember 19‑i elektronikus levél tartalma között. Állítása szerint az ezzel kapcsolatos késedelemre az volt ugyanis a magyarázat, hogy össze kellett gyűjteni az általa benyújtott dokumentumhoz való hozzáférés iránti kérelem megválaszolásához szükséges valamennyi információt. Márpedig ezen információknak nyoma sincs ebben a határozatban. A válasz szakaszában – és továbbra is a második jogalappal összefüggésben – a felperes arra is hivatkozik, hogy a Bizottság mindenesetre megsértette a nyilvánosságnak nyújtandó segítségre és tájékoztatásra irányuló, az 1049/2001 rendelet 6. cikkének (4) bekezdéséből eredő kötelezettségét.
21 A Bizottság vitatja ezt az érvelést.
22 Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében az EUMSZ 296. cikkben és a Charta 41. cikke (2) bekezdésének c) pontjában megkövetelt indokolásnak igazodnia kell a szóban forgó jogi aktus természetéhez, továbbá abból világosan és egyértelműen ki kell tűnnie a jogi aktust kibocsátó intézmény érvelésének úgy, hogy az érdekeltek megismerhessék a meghozott intézkedés indokait, a hatáskörrel rendelkező bíróság pedig gyakorolhassa felülvizsgálati jogkörét (lásd: 2011. szeptember 29‑i Elf Aquitaine kontra Bizottság ítélet, C‑521/09 P, EU:C:2011:620, 147. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
23 Az indokolás követelményét az adott ügy körülményei alapján kell értékelni. Nem szükséges, hogy az indokolás valamennyi jelentőséggel bíró tény‑ és jogkérdésre külön kitérjen, amennyiben azt, hogy valamely aktus indokolása megfelel‑e az EUMSZ 296. cikkben meghatározott követelményeknek, nem pusztán ezen aktus szövegére figyelemmel kell megítélni, hanem az összefüggéseire, valamint az érintett tárgyra vonatkozó jogszabályok összességére való tekintettel is (lásd: 2011. szeptember 29‑i Elf Aquitaine kontra Bizottság ítélet, C‑521/09 P, EU:C:2011:620, 150. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). A dokumentumokhoz való hozzáférés iránti kérelmek esetében, ha az adott intézmény e hozzáférést megtagadja, minden egyes esetben a rendelkezésére álló adatok alapján bizonyítania kell, hogy a dokumentumok, amelyekhez a hozzáférést kérték, ténylegesen az 1049/2001 rendeletben felsorolt kivételek hatálya alá tartoznak (2008. szeptember 10‑i Williams kontra Bizottság ítélet, T‑42/05, EU:T:2008:325, 95. pont; 2011. július 7‑i Valero Jordana kontra Bizottság ítélet, T‑161/04, nem tették közzé, EU:T:2011:337, 49. pont).
24 A dokumentumhoz való hozzáférést megtagadó intézmény tehát – az ítélkezési gyakorlat értelmében – olyan indokolást köteles adni, amelyből megérthető és ellenőrizhető egyfelől, hogy a kért dokumentum ténylegesen kapcsolódik‑e a hivatkozott kivétellel érintett területhez, másfelől hogy az e kivétellel kapcsolatos védelmi szükséglet valós‑e (lásd: 2012. május 4‑i In ‘t Veld kontra Tanács ítélet, T‑529/09, EU:T:2012:215, 118. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
25 Egyebekben a Bizottság – jóllehet köteles kifejteni azokat az okokat, amelyek igazolják a hozzáféréshez való jog alóli, az 1049/2001 rendeletben előírt valamely kivétel adott ügyre történő alkalmazását – nem köteles olyan információkat nyújtani, amelyek túlmennek az ahhoz szükséges mértéken, hogy a hozzáférést kérő megértse a Bizottság határozatának alapjául szolgáló indokokat, a Törvényszék pedig felülvizsgálja e határozat jogszerűségét (lásd ebben az értelemben: 2008. január 30‑i Terezakis kontra Bizottság ítélet, T‑380/04, nem tették közzé, EU:T:2008:19, 119. pont).
26 E tényezőkre figyelemmel kell meghatározni, hogy a jelen ügyben a Bizottság eleget tett‑e az EUMSZ 296. cikkből és a Charta 41. cikkéből eredő követelményeknek.
27 A felperes elsősorban azzal érvel, hogy a kért dokumentum hozzáférhetővé tétele megtagadásának igazolása céljából a Bizottság által hivatkozott kockázatokat a megtámadott határozat tisztán hipotetikusan határozza meg, és egyáltalán nem hivatkozik azokra a konkrét okokra, amelyek alapján meg lehetne határozni ezeket a kockázatokat.
28 E tekintetben meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozatot alátámasztó indokolást a határozat világosan kifejti.
29 A megtámadott határozatban ugyanis a Bizottság – lényegében és a bizalmasság általános vélelmére figyelemmel – úgy vélte, hogy a kért dokumentum esetleges hozzáférhetővé tétele sértheti a szóban forgó ellenőrzés célját. Ily módon úgy vélte, hogy e dokumentum hozzáférhetővé tételével fennáll a kockázata annak, hogy – különösen az azzal kapcsolatban lefolytatandó nyomon követés, valamint a Belső Ellenőrzési Szolgálata általi jóváhagyás tekintetében – sérül az ellenőrzés zavartalansága és függetlensége. Úgy vélte tehát, hogy előreláthatóan fennáll annak a kockázata, hogy a kért dokumentum közlése révén sérül a kölcsönös bizalom légköre az EACEA és az említett Szolgálat között, ami kedvezőtlenül érinthette volna a releváns ajánlások végrehajtását.
30 A fenti tényezőkre figyelemmel meg kell állapítani, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban világosan kifejtette azokat a kockázatokat, amelyekre tekintettel úgy vélte, hogy a szóban forgó ellenőrzés célját veszélyeztethetné a kért dokumentum hozzáférhetővé tétele.
31 E tekintetben pontosítani kell, hogy ebben a szakaszban nem kell határozatot hozni a megtámadott határozat indokolásának megalapozottságáról. A Bizottság valamely határozata indokolásának és az indokolás terjedelmének a vizsgálata ugyanis a lényeges alakiságoknak, és így a határozat alaki jogszerűségének felülvizsgálata körébe tartozik. Ezt meg kell különböztetni az e határozat indokolása megalapozottságának felülvizsgálatától, amely – a maga részéről – az érdemi jogszerűség felülvizsgálatába tartozik (lásd: 1998. április 2‑i Bizottság kontra Sytraval és Brink’s France ítélet, C‑367/95 P, EU:C:1998:154, 67. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), és amelyet a jelen ügyben a felperes által felhozott első jogalap elemzésével összefüggésben fejt ki a Törvényszék.
32 A felperes másodsorban azzal érvel, hogy a megtámadott határozat indokolása túlságosan elvont, mivel igen homályos megfontolásokon alapul.
33 E tekintetben – és amint az a fenti 29. pontban szereplő összefoglalásból kitűnik – meg kell állapítani, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban többek között úgy vélte, hogy azon kockázatokon túlmenően, amelyeknek a kért dokumentum hozzáférhetővé tétele esetén a szóban forgó ellenőrzés célja ki lenne téve, e dokumentum hozzáférhetővé tételét az is megakadályozta, hogy az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének harmadik francia bekezdésében előírt kivételt a pénzügyi rendelet 99. cikkének (6) bekezdése tükrében kell értelmezni. A Bizottság emellett felidézte, hogy különbséget kell tenni az igazgatási tevékenységek és a jogalkotási eljárások között, és hogy az átláthatóság követelménye hangsúlyosabb ezen utóbbiak esetében, amit a felperes nem vitat.
34 Márpedig megjegyzendő, hogy a fenti 33. pontban kifejtett indokolás megfelelő jelzéssel szolgált a felperes számára ahhoz, hogy megértse, a megtámadott határozat megalapozott‑e, vagy olyan hibát tartalmaz, amely lehetővé teszi érvényességének vitatását. Ezen indokolás alapján a felperes azokat a konkrét okokat is megérthette, amelyek miatt a Bizottság a jelen ügyben úgy vélte, hogy a kért dokumentum az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének harmadik francia bekezdésében előírt kivétel hatálya alá tartozik. E tekintetben egyebekben meg kell állapítani, hogy a felperes által felhozott első jogalap keretében kifejtett érvelés középpontjában az áll, hogy a felperes szerint lehetetlen volt úgy vélni, hogy az említett kivételt ekként kell értelmezni. Ezen túlmenően azt is meg kell állapítani, hogy az említett indokolás elegendő ahhoz, hogy a Törvényszék gyakorolhassa a bírósági felülvizsgálatát a megtámadott határozat jogszerűségével kapcsolatban.
35 Ennélfogva nem vitatható, hogy a megtámadott határozat esetében teljesülnek az ítélkezési gyakorlatban kimondott, a fenti 22–25. pontban felidézett feltételek. Ezért el kell utasítani a felperes azon érvét is, amely szerint a megtámadott határozat indokolása túlságosan elvont.
36 A felperes harmadsorban azzal érvel, hogy a megtámadott határozat indokolása nem felel meg a részére 2018. szeptember 19‑én megküldött elektronikus levélben kifejtett indokolásnak.
37 Megjegyzendő azonban, hogy a szóban forgó elektronikus levél célja mindössze annyi volt, hogy jelezze a felperes számára, hogy a Bizottság nem tud az eredetileg kitűzött határidőn belül válaszolni a kért dokumentumhoz való hozzáférés iránti megerősítő kérelmére. Ez az elektronikus levél tehát egyáltalán nem arra irányult, hogy kifejtse azokat az okokat, amelyek miatt adott esetben el kell utasítani az említett kérelmet.
38 Ebből kitűnik, hogy a felperesnek ez az érve nem kérdőjelezheti meg a megtámadott határozat indokolása elégséges voltát, és ezt emiatt el kell utasítani.
39 A felperes negyedsorban – a válasz szakaszában – azzal érvel, hogy a Bizottság megsértette a nyilvánosságnak nyújtandó segítségre és tájékoztatásra irányuló, az 1049/2001 rendelet 6. cikkének (4) bekezdéséből eredő kötelezettségét.
40 Emlékeztetni kell arra, hogy az 1049/2001 rendelet 6. cikkének (4) bekezdése akként rendelkezik, hogy „[a]z intézmények a polgároknak tájékoztatást és segítséget nyújtanak azzal kapcsolatosan, hogy a dokumentumokhoz való hozzáférés iránti kérelmeket hogyan és hol lehet benyújtani”.
41 E tekintetben meg kell állapítani, hogy felperes nem terjeszt elő egyetlen olyan bizonyítékot sem, amely alapján meg lehetne állapítani, hogy a Bizottság a jelen ügyben megsértette az 1049/2001 rendelet 6. cikkének (4) bekezdésében előírt kötelezettségeket, sem pedig azt, hogy a megtámadott határozat indokolásának a felperes által hivatkozott állítólagos hiánya az e rendelkezésben előírt segítségnyújtási és tájékoztatási kötelezettség megsértését eredményezte.
42 Ezzel kapcsolatban – a fenti 2–6. pontban már felidézetteknek megfelelően – meg kell állapítani, hogy a felperes először oly módon kért hozzáférést a kért dokumentumhoz, hogy 2018. július 30‑án elektronikus levelet küldött a Bizottság Belső Ellenőrzési Szolgálatának. Ezen utóbbi erre az elektronikus levélre 2018. augusztus 9‑i levelében megfelelően válaszolt. A felperes ezután egy hozzáférés iránti megerősítő kérelem 2018. augusztus 29‑én történt benyújtásával vitatta az említett Szolgálat által közölt értékelést. A Bizottság erre a hozzáférés iránti megerősítő kérelemre megfelelően reagált a megtámadott határozat 2018. október 9‑én, azt követően történt elfogadásával, hogy gondoskodott arról, hogy a felperest 2018. szeptember 19‑én tájékoztassák arról, hogy az említett kérelemre adandó válasz határidejét tizenöt nappal meg kell hosszabbítani.
43 Azt is pontosítani kell, hogy a felperes nem vitatja azon eljárás szabályszerűségét, amely végén a megtámadott határozatot elfogadták. A fenti megfontolásokból egyébként kitűnik, hogy a felperes kellő mértékben tisztában volt a dokumentumokhoz való hozzáférés iránti kérelmek benyújtásának részletes szabályaival ahhoz, hogy benyújthassa a vitatott hozzáférés iránti kérelmet. Egyebekben nem vitatott, hogy a Bizottság erre körültekintően válaszolt.
44 Ezzel összefüggésben meg kell állapítani, hogy érvelésében a felperes semmiféle olyan bizonyítékot nem terjeszt elő, amely alapján meg lehetne állapítani, hogy a Bizottság megsértette az 1049/2001 rendelet 6. cikkének (4) bekezdésében előírt segítségnyújtási kötelezettségét, illetve hogy ez a kötelezettségszegés érintheti a megtámadott határozat jogszerűségét. A felperes ezenfelül semmiféle olyan bizonyítékot sem terjeszt elő, amely magyarázatként szolgálhatna arra a kapcsolatra, amely a felperes álláspontja szerint ezen állítólagos kötelezettségszegés és e határozat indokolása között fennáll, amely indokolás ugyanakkor e jogalap tárgyát képezi.
45 Ennélfogva nem megalapozott a felperes azon érve, amelyben arra hivatkozik, hogy a Bizottság megsértette a nyilvánosságnak nyújtandó segítségre és tájékoztatásra irányuló, az 1049/2001 rendelet 6. cikkének (4) bekezdéséből eredő kötelezettséget. Ezt az érvet tehát el kell utasítani.
46 Ennélfogva a második jogalapot teljes egészében el kell utasítani.
Az első, az EUMSZ 15. cikk (3) bekezdésének, a Charta 42. cikkének és az 1049/2001 rendeletnek a megsértésére alapított jogalapról
47 A felperes lényegében azzal érvel, hogy a megtámadott határozatban a Bizottság tévesen tagadta meg a kért dokumentum hozzáférhetővé tételét az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének harmadik francia bekezdésében előírt kivételre hivatkozva. Az említett jogalap négy részre osztható.
48 Az első részben a felperes előadja, hogy az az ellenőrzés, amelynek keretében a kért dokumentum készült, már lezárult akkor, amikor ahhoz hozzáférést kért. E tekintetben bizonyítja a szóban forgó ellenőrzés befejeződését maga a dokumentum címe, azaz „Final audit report – IAS Audit on HR Management in the Education, Audiovisual and Cultural Executive Agency (Ares(2018)361356)”, valamint a megtámadott határozatban kifejtett azon megfontolások, amelyek szerint „[a] végleges ellenőrzési jelentés alapján, [az EACEA] beleegyezett a javasolt ajánlások végrehajtásába”. Egyebekben a „HR Annual Plan” (a humánerőforrásra vonatkozó éves terv) címet viselő, a maga az EACEA által kidolgozott dokumentum alátámasztja ezeket az állításokat, amennyiben olyan korrekciós intézkedéseket ír elő, amelyek bizonyítják, hogy az ellenőrzési folyamat a végső szakaszba jutott. Emellett ezen utóbbi dokumentumból kitűnik, hogy a kért dokumentumban javasolt intézkedések közül hét maradéktalanul megvalósult, eközben észszerű feltételezni, hogy a kért dokumentumban javasolt utolsó két intézkedés is teljes mértékben meg fog valósulni, mivel azok a „HR Annual Plan” című dokumentum kidolgozása során 70%‑ban, illetve 80%‑ban már megvalósultak. A felperes – a válasz szakaszában – előadja, hogy az ellenőrzési jelentés ajánlásai alapján tíz nagyobb intézkedést már teljes mértékben végrehajtottak. Ezen érvelésének alátámasztására a végrehajtási intézkedések EACEA általi megvalósításának arányával kapcsolatos elemzést tartalmazó összefoglalót készített. E tekintetben ugyanakkor előadja, hogy mivel az 1049/2001 rendelet 4. cikkének (2) bekezdésében előírt kivételre csak abban az esetben lehet hivatkozni a valamely dokumentumhoz való hozzáférés megtagadása céljából, ha annak hozzáférhetővé tétele veszélyeztetheti az ellenőrzés célját, ez a kivétel a jelen ügyben nem alkalmazható, tekintettel arra, hogy a szóban forgó ellenőrzés lezárult. Mindenesetre elfogadhatatlan a kért dokumentumhoz való hozzáférést egy véletlenszerű, jövőbeli és távoli eseménytől függővé tenni.
49 A második részben a felperes előadja, hogy ellentétes mind az 1049/2001 rendelettel elérni kívánt célkitűzéssel, mind pedig az átláthatósághoz való, az EUMSZ 15. cikkben és a Charta 42. cikkében elismert joggal a Bizottság azon érve, amely szerint meg kell várni, hogy a kért dokumentumban megfogalmazott ajánlásokat az EACEA általi végrehajtásukat követően besorolja, az előtt, hogy engedélyezné azoknak a nyilvánossággal való közlését. Ezt egyébként a Törvényszék a 2010. június 9‑i Éditions Jacob kontra Bizottság ítéletében (T‑237/05, EU:T:2010:224) már megállapította. A felperes mindenesetre azzal érvel, hogy a Bizottság által lefolytatott vizsgálatok célja fogalmának tulajdonított általános hatály az átláthatósághoz való jog Bizottság általi semlegesítő értelmezésből ered, amely nem elfogadható. Ezen túlmenően bizonyos általános vélelmek felhívhatóságát – a felperes álláspontja szerint – nem lehet szisztematikusan, bármely ellenőrzési vagy vizsgálati eljárással kapcsolatban levezetni, mivel az átláthatóság elve alóli kivételeket megszorítóan és a szóban forgó eljárás sajátos jellegére korlátozva kell értelmezni, amint azt a 2010. június 9‑i Éditions Jacob kontra Bizottság ítélet (T‑237/05, EU:T:2010:224) 123. pontja bizonyítja.
50 A harmadik részben a felperes azzal érvel, hogy egy, a másodlagos jogból eredő rendelkezés – igazolás hiányában – nem korlátozhat egy olyan alapvető jogot, amelynek jogi értéke megegyezik az elsődleges jogéval. Ennélfogva el kell utasítani a Bizottság azon érvét, amely szerint az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének harmadik francia bekezdésében előírt kivételt a pénzügyi rendelet 99. cikkének (6) bekezdése tükrében kell értelmezni, amely akként rendelkezik, hogy „[a] belső ellenőr jelentései és megállapításai […] csak azt követően tehetők nyilvánosan hozzáférhetővé, hogy a belső ellenőr jóváhagyta a végrehajtásukra tett intézkedést”. A felperes – a válasz szakaszában – azt állítja, hogy tudomásul veszi, hogy az említett kivételt a pénzügyi rendelet 99. cikkének (6) bekezdésével konzisztens módon kell tudni értelmezni. Úgy véli ugyanakkor, hogy a bizalmassági kötelezettség felhívhatósága a jelen ügyben nem mentesíthette a Bizottságot a kért dokumentum konkrét és egyedi vizsgálatának elvégzése alól, mivel – figyelemmel arra, hogy az említett dokumentum már kész volt – a Bizottság nem megalapozottan alkalmazta az ezen előbbi rendelkezésen alapuló kivételt, sem az ellenőrzés védelmének általános vélelmét.
51 A negyedik részben a felperes előadja, hogy a megtámadott határozat nem teljesíti az észszerűen előre látható kockázat tesztjét. Az érintett vizsgálat zavartalanságának és függetlenségének megsértésével kapcsolatos kockázat ugyanis pusztán hipotetikusan szerepel a megtámadott határozatban. Ezzel szemben a megtámadott határozat nem bizonyítja sem azt, hogy alkalmazni kell az érintett kivételt, sem azt, hogy a kért dokumentum egészére alkalmazni kell az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének harmadik francia bekezdésében előírt kivételt. Ennélfogva az említett határozat igazolásaként nem lehet hivatkozni a hozzáférhetővé tétel megtagadásának általános vélelmére. E megfontolásokra figyelemmel a felperes úgy véli, hogy a jelen ügyben az említett dokumentum hozzáférhetővé tételének igazolása céljából nem volt indokolt nyomós közérdek fennállására hivatkozni. Mindenesetre és másodlagosan azonban rámutat egy, az említett határozatot érintő nyilvánvaló értékelési hibára. Úgy véli ugyanis, hogy abban tévesen állapítják meg, hogy az e dokumentumhoz való hozzáféréssel kapcsolatos érvei „igencsak magánjellegűek”. A Bizottságnak meg kellett volna határoznia, hogy melyek ezek a magánjellegű megfontolások, és meg kellett volna vizsgálnia, hogy az általános átláthatósági elvekre való hivatkozás elegendő‑e az e dokumentum védelme szükségességének kizáráshoz.
52 A Bizottság vitatja ezt az érvelést.
53 A Törvényszék célszerűnek tartja előbb az első, a második és a harmadik rész együttes vizsgálatának, majd pedig a negyedik rész vizsgálatának elvégzését.
Az első, a második és a harmadik részről
54 Elöljáróban a nyilvánosságnak az Unió intézményei dokumentumaihoz való hozzáférésre vonatkozó jogát illetően emlékeztetni kell arra, hogy a Charta 42. cikke értelmében „[b]ármely uniós polgár, valamint valamely tagállamban lakóhellyel, illetve létesítő okirat szerinti székhellyel rendelkező természetes vagy jogi személy jogosult hozzáférni az Unió intézményeinek, szerveinek és hivatalainak dokumentumaihoz, függetlenül azok megjelenési formájától”. Az EUMSZ 15. cikk (3) bekezdésének első fordulatából is kitűnik, hogy „[b]ármely uniós polgár, valamint valamely tagállamban lakóhellyel, illetve létesítő okirat szerinti székhellyel rendelkező természetes vagy jogi személy jogosult az Unió intézményeinek, szerveinek és hivatalainak dokumentumaihoz hozzáférni” függetlenül azok megjelenési formájától.
55 Ezzel párhuzamosan, az EK 255. cikk (2) bekezdése alapján elfogadott 1049/2001 rendelet célja – amint az a rendelet (4) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett 1. cikkéből kitűnik –, hogy a lehető legteljesebb körű hozzáférési jogot biztosítsa a nyilvánosság számára az intézmények dokumentumaihoz (2013. november 14‑i LPN és Finnország kontra Bizottság ítélet, C‑514/11 P és C‑605/11 P, EU:C:2013:738, 40. pont).
56 Emlékeztetni kell ugyanakkor arra, hogy különleges körülmények között ez a hozzáférési jog korlátozható. Amint azt többek között az EUMSZ 15. cikk (3) bekezdése előírja, „[a]z e dokumentumokhoz való hozzáférési jog általános elveit és köz‑ vagy magánérdeken alapuló korlátozásait rendes jogalkotási eljárás keretében elfogadott rendeletekben az Európai Parlament és a Tanács határozza meg”. E rendelkezés szövegéből tehát egyértelműen kitűnik, hogy az említett korlátokat rendeletekben lehet meghatározni.
57 Az 1049/2001 rendelet 4. cikke olyan kivételrendszert határoz meg, amely feljogosítja az intézményeket, hogy megtagadják a dokumentumokhoz való hozzáférést, ha az sértené az e cikkel védett valamely érdeket (lásd: 2018. március 22‑i De Capitani kontra Parlament ítélet, T‑540/15, EU:T:2018:167, 59. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
58 E tekintetben az ítélkezési gyakorlat egyébként emlékeztetett arra, hogy a dokumentumokhoz való hozzáférési jogra a köz‑ vagy magánérdekkel kapcsolatos okokon alapuló bizonyos korlátozások vonatkoznak, és pontosította, hogy mivel ezek a kivételek eltérnek a dokumentumokhoz való, lehető legteljesebb körű nyilvános hozzáférés elvétől, azokat megszorítóan kell értelmezni és alkalmazni (2007. február 1‑jei Sison kontra Tanács ítélet, C‑266/05 P, EU:C:2007:75, 62. és 63. pont).
59 A dokumentumokhoz való hozzáférési jog alóli kivételek között szerepel az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének harmadik francia bekezdésében előírt kivétel, amelynek értelmében az intézmények megtagadják a dokumentumhoz való hozzáférést, ha annak hozzáférhetővé tétele hátrányosan befolyásolná az ellenőrzések, vizsgálatok és könyvvizsgálatok céljának védelmét, kivéve, ha az érintett dokumentum hozzáférhetővé tételéhez nyomós közérdek fűződik.
60 Az 1049/2001 rendelet 4. cikkében, és különösen annak (2) bekezdésében előírt kivételrendszer az adott helyzetben egymással szemben álló érdekek – azaz egyrészről azon érdekek, amelyeknek kedvezne az érintett dokumentumok hozzáférhetővé tétele, másrészről pedig az e hozzáférhetővé tétellel esetlegesen fenyegetett érdekek – összevetésén alapul. A dokumentumokhoz való hozzáférés iránti valamely kérelemre vonatkozóan hozott határozat attól a kérdéstől függ, hogy az adott ügyben mely érdeknek kell elsőbbséget élveznie (2013. november 14‑i LPN és Finnország kontra Bizottság ítélet, C‑514/11 P és C‑605/11 P, EU:C:2013:738, 42. pont).
61 Egyebekben amennyiben egy dokumentum hozzáférhetővé tételét valamely intézménytől kérik, ez az intézmény minden egyes esetben köteles megvizsgálni, hogy e dokumentum az 1049/2001 rendelet 4. cikkében felsorolt, a nyilvánosságnak az intézmények dokumentumaihoz való hozzáférési joga alóli kivételek alá tartozik‑e (lásd ebben az értelemben: 2008. július 1‑jei Svédország és Turco kontra Tanács ítélet, C‑39/05 P és C‑52/05 P, EU:C:2008:374, 35. pont).
62 A fenti megfontolásokra figyelemmel kell a jelen ügyben határozatot hozni arról a kérdésről, hogy indokolt volt‑e – amint azt a Bizottság állítja – az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének a pénzügyi rendelet 99. cikkének (6) bekezdése tükrében értelmezett harmadik francia bekezdésében előírt kivétel alapján megtagadni a felperestől a kért dokumentumhoz való hozzáférést, lényegében azon az alapon, hogy előreláthatóan fennáll annak a kockázata, hogy a dokumentum hozzáférhetővé tétele sérti a szóban forgó ellenőrzés célját, mivel aláássa a dokumentumban szereplő ajánlások EACEA általi végrehajtását.
63 A felperes érveléséből lényegében kitűnik, hogy a felperes azon az alapon vitatja a kért dokumentumot illetően az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének harmadik francia bekezdésében előírt kivétel alkalmazását, valamint annak a pénzügyi rendelet 99. cikkének (6) bekezdése tükrében történő értelmezését, hogy az említett dokumentumhoz való hozzáférés iránti kérelmének benyújtásakor már lezárult az az ellenőrzés, amelynek keretében ez a dokumentum készült. A felperes szerint ugyanis ellentétes az 1049/2001 rendelet által elérni kívánt célkitűzéssel, valamint az átláthatóság elvével megvárni azt, hogy a végleges ellenőrzési jelentésben megfogalmazott ajánlásokat az előtt végrehajtsák, hogy az ellenőrzéssel kapcsolatos dokumentumokat anélkül lehet hozzáférhetővé tenni, hogy tartani kellene az ezen ellenőrzéssel elérni kívánt célkitűzések aláásásától.
64 Először is, azt a szakaszt illetően, amelyben az ellenőrzés a megtámadott határozat elfogadásakor volt, emlékeztetni kell arra, hogy a kért dokumentum a Bizottság Belső Ellenőrzési Szolgálatának olyan végleges jelentése, amely az EACEA humánerőforrás‑gazdálkodásának ellenőrzésével kapcsolatos igazgatási ügyirat részét képezi.
65 E tekintetben elöljáróban meg kell állapítani, hogy a jelen ügy eltér a 2015. május 12‑i Technion és Technion Research & Development Foundation kontra Bizottság ítélet (T‑480/11, EU:T:2015:272) alapjául szolgáló ügytől, amely ítéletre a Bizottság a megtámadott határozatban példálózó jelleggel hivatkozik. A Törvényszék ugyanis ezen ítélet 66. pontjában a következőket állapította meg: „a [szóban forgó] határozat elfogadásának időpontjában még nem fogadták el a könyvvizsgálati eljárást lezáró végleges jelentést, és […] továbbra is lehetséges és elképzelhető volt, hogy sor fog kerülni az e könyvvizsgálattal kapcsolatos további vizsgálati tevékenységekre”. Márpedig nem vitatott, hogy a jelen ügyben a végleges jelentést a megtámadott határozat elfogadásának időpontjában már elfogadták.
66 Amint az azonban az iratokból – és különösen a maga a felperes által elkészített összefoglalóból – kitűnik, a kért dokumentumban megfogalmazott ajánlások közül csak bizonyos ajánlásokat alkalmaztak 2018. október 24‑én, ami azt jelenti, hogy a megtámadott határozat elfogadásakor még nem alkalmazták az e dokumentumban megfogalmazott valamennyi ajánlást.
67 Ennélfogva a fenti megfontolásokból kitűnik, hogy noha az ellenőrzési eljárást lezáró végleges jelentést valóban már elfogadták a dokumentumokhoz való hozzáférés iránti vitatott kérelem benyújtásakor, az említett ellenőrzési eljárással kapcsolatos végrehajtási intézkedések még folyamatban voltak a megtámadott határozat elfogadásakor.
68 Másodszor, amennyiben a felperes azzal érvel, hogy ellentétes az 1049/2001 rendelettel elérni kívánt célkitűzéssel és az EUMSZ 15. cikkben és a Charta 42. cikkében elismert átláthatósághoz való joggal egyaránt megvárni azt, hogy a kért dokumentumban megfogalmazott ajánlásokat a Bizottság a dokumentum nyilvános közlésének engedélyezése előtt besorolja, a következőket kell megállapítani.
69 A megtámadott határozatban a Bizottság többek között úgy vélte, hogy a dokumentumokhoz való hozzáférési jog alóli, az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének harmadik francia bekezdésére alapított kivételt a pénzügyi rendelet 99. cikkének (6) bekezdése tükrében kell értelmezni. Mindenesetre meg kell állapítani, hogy az Unió általános költségvetésére alkalmazandó pénzügyi szabályokról, az 1296/2013/EU, az 1301/2013/EU, az 1303/2013/EU, az 1304/2013/EU, az 1309/2013/EU, az 1316/2013/EU, a 223/2014/EU és a 283/2014/EU rendelet és az 541/2014/EU határozat módosításáról, valamint a 966/2012/EU, Euratom rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2018. július 18‑i (EU, Euratom) 2018/1046 európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2018. L 193., 1. o.; helyesbítés: HL 2019. L 60., 36. o.) – amely 281. cikkének (1) bekezdése értelmében 2018. augusztus 2‑i hatállyal hatályon kívül helyezte a pénzügyi rendeletet –118. cikkének (9) bekezdése egy, a pénzügyi rendelet 99. cikkének (6) bekezdését lényegében átvevő rendelkezést tartalmaz.
70 E tekintetben pontosítani kell, hogy a pénzügyi rendelet 99. cikkének (6) bekezdése előírja, hogy „[a] belső ellenőr jelentései és megállapításai, valamint az intézmény jelentése csak azt követően tehetők nyilvánosan hozzáférhetővé, hogy a belső ellenőr jóváhagyta a végrehajtásukra tett intézkedést”.
71 Azt is meg kell állapítani, hogy az 1049/2001 rendelet és a pénzügyi rendelet eltérő célkitűzésekkel rendelkezik. Az 1049/2001 rendelet célja a dokumentumokhoz való hozzáférési jognak a lehető legnagyobb mértékben történő megkönnyítése, valamint a dokumentumokhoz való hozzáféréssel kapcsolatos helyes igazgatási gyakorlat elősegítése (2012. június 28‑i Bizottság kontra Éditions Odile Jacob ítélet, C‑404/10 P, EU:C:2012:393, 109. pont). A pénzügyi rendelet a maga részéről az Unió általános költségvetésére alkalmazandó pénzügyi szabályok meghatározására irányul. Konkrétabban: annak 9. fejezete meghatározza arra a belső ellenőrre vonatkozó feladatokat és konkrét működési szabályokat, akivel minden uniós intézménynek rendelkeznie kell.
72 Ezzel párhuzamosan megjegyzendő, hogy az 1049/2001 rendelet és a pénzügyi rendelet nem tartalmaz olyan rendelkezést, amely kifejezetten előírná az egyik rendeletnek a másikkal szembeni elsőbbségét. Márpedig az állandó ítélkezési gyakorlatból következik, hogy nem lehet eleve kizárni az 1049/2001 rendelet 4. cikkének (2) bekezdésében előírt kivételeknek bizonyos konkrét uniós jogi szabályozások tükrében történő értelmezését. Ily módon egy ilyen helyzetben e két rendeletet a másikkal összeegyeztethető módon kell alkalmazni, ami ennélfogva biztosítja a koherens alkalmazást (lásd ebben az értelemben: 2012. június 28‑i Bizottság kontra Éditions Odile Jacob ítélet, C‑404/10 P, EU:C:2012:393, 123. pont; 2013. január 29‑i Cosepuri kontra EFSA ítélet, T‑339/10 és T‑532/10, EU:T:2013:38, 85. pont; 2016. szeptember 21‑i Secolux kontra Bizottság ítélet, T‑363/14, EU:T:2016:521, 43. pont).
73 Márpedig maga a pénzügyi rendelet 99. cikke (6) bekezdésének célja a belső ellenőr jelentéseihez és megállapításaihoz való hozzáférés oly módon történő korlátozása, hogy a végrehajtási intézkedések belső ellenőr általi jóváhagyásáig megóvja az említett dokumentumokat a nyilvános hozzáférhetővé tételtől. E körülmények között a belső ellenőr azon jelentéseihez való, az 1049/2001 rendeleten alapuló általános hozzáférés lehetővé tétele, amely jelentések végrehajtási intézkedéseit a belső ellenőr még nem hagyta jóvá, veszélybe sodorhatná az uniós jogalkotó által a pénzügyi rendeletben a következők között biztosítani kívánt egyensúlyt: az intézmények dokumentumaihoz való, lehető legteljesebb körű nyilvános hozzáférés joga, és a belső ellenőr számára azon lehetőség biztosítása, hogy elvégezze az általa lefolytatandó ellenőrzéseket.
74 Ennélfogva az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének harmadik francia bekezdésében előírt kivétel értelmezése céljából azt az általános vélelmet kell alkalmazni, amely szerint a belső ellenőr megállapításainak és jelentéseinek az azokban szereplő végrehajtási intézkedések belső ellenőr általi jóváhagyása előtti hozzáférhetővé tétele alááshatja az általa lefolytatott ellenőrzések célját (lásd ebben az értelemben: 2012. június 28‑i Bizottság kontra Éditions Odile Jacob ítélet, C‑404/10 P, EU:C:2012:393, 123. pont; 2013. január 29‑i Cosepuri kontra EFSA ítélet, T‑339/10 és T‑532/10, EU:T:2013:38, 85. pont; 2016. szeptember 21‑i Secolux kontra Bizottság ítélet, T‑363/14, EU:T:2016:521, 43. pont), amellett, hogy ez a vélelmezett sérelem semmilyen esetben sem zárja ki, hogy az érintettek bizonyíthassák többek között azt, hogy az említett vélelem nem vonatkozik arra az adott dokumentumra, amelynek hozzáférhetővé tételét kérik (lásd ebben az értelemben: 2014. február 27‑i Bizottság kontra EnBW ítélet, C‑365/12 P, EU:C:2014:112, 100. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
75 Mindenesetre pontosítani kell, hogy csak két korlát mellett eredményezi a nyilvánosság dokumentumokhoz való alapvető hozzáférési jogának korlátozását az, hogy egy belső ellenőrzéssel kapcsolatos dokumentumok a 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének harmadik francia bekezdésében előírt kivétel hatálya alá tartoznak, amennyiben a belső ellenőr még nem hagyta jóvá a szóban forgó ellenőrzés végrehajtási intézkedéseit.
76 Egyrészről ugyanis ez az értelmezés az ellenőrzések, vizsgálatok és könyvvizsgálatok körében kizárólag a belső ellenőr által lefolytatott ellenőrzések konkrét kategóriájára vonatkozik. Másrészről időben korlátozott, mivel csak addig engedi meg az uniós intézményeknek az ilyen belső ellenőrzésekkel kapcsolatos jelentésekhez és megállapításokhoz való hozzáférés megtagadását, amíg a belső ellenőr jóvá nem hagyja a végrehajtásuk céljából hozott intézkedéseket. Másként fogalmazva: az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének harmadik francia bekezdésében előírt, a pénzügyi rendelet 99. cikkének (6) bekezdése tükrében értelmezett kivétel azon eljárás időtartamára korlátozódik, amelynek végén a belső ellenőr jóváhagyja e jelentések nyomon követési intézkedéseit.
77 A fentiek összességére tekintettel, figyelemmel továbbá arra, hogy biztosítani kell az 1049/2001 rendelet és a pénzügyi rendelet koherens alkalmazását, a felperes tévesen állítja, hogy a Bizottság semlegesítő módon értelmezte az átláthatósághoz való jog akkor, amikor azon az alapon tagadta meg a kért dokumentumhoz való hozzáférést, hogy a belső ellenőr még nem hagyta jóvá az ellenőrzést követő lépéseket.
78 Harmadszor, amennyiben a felperes azzal érvel, hogy az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének harmadik francia bekezdésében előírt kivételt a jelen ügyben nem kellett alkalmazni, mivel a kért dokumentum hozzáférhetővé tétele nem veszélyeztethette a szóban forgó ellenőrzés célját, hiszen az ellenőrzés már lezárult, emlékeztetni kell arra, hogy – a fenti 66. pontban megállapítottaknak megfelelően – a megtámadott határozat elfogadásakor még nem alkalmazták az e dokumentumban megfogalmazott valamennyi ajánlást.
79 E tekintetben pontosítani kell, hogy a felperes által a beadványaiban hivatkozott 2006. július 6‑i Franchet és Byk kontra Bizottság ítélet (T‑391/03 és T‑70/04, EU:T:2006:190) meghozatalakor a pénzügyi rendeletnek a belső ellenőrzési eljárás során a dokumentumokhoz való hozzáférésre vonatkozó releváns rendelkezései még nem voltak hatályban az említett ítélet alapjául szolgáló ügy tényállásának idején, valamint hogy a pénzügyi rendelet akkoriban hatályos változata nem írt elő az ellenőrzési jelentésekhez való nyilvános hozzáférést korlátozó szabályokat. Márpedig ezeket a rendelkezéseket – a 68–77. pontban szereplő okok miatt – a megtámadott határozat jogszerűségének értékelése céljából szükségszerűen figyelembe kell venni a pénzügyi rendelet 2012‑es változata 99. cikkének (6) bekezdésének hatálybalépése óta. Ennélfogva a jelen ügyben szóban forgó végrehajtási intézkedések nem minősülhetnek olyan véletlenszerű, jövőbeli és távoli eseménynek, amelytől – a felperes által hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében – a kért dokumentumhoz való hozzáférés függ.
80 A fentiekre tekintettel az első jogalap első, második és harmadik részét el kell tehát utasítani.
A negyedik részről
81 A felperes először is azzal érvel, hogy a megtámadott határozatból nem tűnik ki, hogy a Bizottság elvégezte a kért dokumentum konkrét vizsgálatát az előtt, hogy megállapította annak „bizalmasságát”. A felperes másodszor azzal érvel, hogy a Bizottság nyilvánvaló értékelési hibát követett el annak megállapításakor, hogy a kért dokumentum hozzáférhetővé tételéhez fűződő érdeke igencsak magánjellegű.
82 E tekintetben emlékeztetni kell arra először is, hogy amennyiben egy intézmény egy, az 1049/2001 rendeleten alapuló kérelmet kap, főszabály szerint köteles elvégezni a kérelemmel érintett dokumentumok tartalmának konkrét és egyedi vizsgálatát (2005. április 13‑i Verein für Konsumenteninformation kontra Bizottság ítélet, T‑2/03, EU:T:2005:125, 74. pont).
83 E főszabály azonban nem jelenti azt, hogy minden körülmények között ilyen vizsgálat lefolytatása kötelező. Mivel ugyanis az 1049/2001 rendelet alapján megfogalmazott hozzáférés iránti kérelemre válaszul az intézmény által főszabály szerint elvégzendő konkrét és egyedi vizsgálat célja a kérdéses intézmény számára egyrészt annak mérlegelésének lehetővé tétele, hogy mennyiben alkalmazható a hozzáférési jog alóli valamely kivétel, másrészt a részleges hozzáférés lehetőségének mérlegelése, e vizsgálat szükségtelen lehet, ha az adott ügy egyedi körülményei alapján nyilvánvaló, hogy a hozzáférést meg kell tagadni vagy éppen ellenkezőleg, meg kell adni. Ez lehet a helyzet többek között akkor, ha egyes dokumentumok vagy nyilvánvalóan teljes egészükben a hozzáférési jog alóli kivétel hatálya alá tartoznak, vagy éppen ellenkezőleg, nyilvánvalóan teljes egészükben hozzáférhetőek, vagy a Bizottság azokat ugyanilyen körülmények között már konkrétan és egyenként értékelte (2005. április 13‑i Verein für Konsumenteninformation kontra Bizottság ítélet, T‑2/03, EU:T:2005:125, 75. pont).
84 Márpedig a jelen ügyben nem vitatott, hogy a megtámadott határozatban – és a fenti 29. pontban szereplő okok miatt – a Bizottság úgy vélte, hogy a szóban forgó ellenőrzés célját fenyegethetné a kért dokumentum hozzáférhetővé tétele. Az említett dokumentum egyébként világosan tartalmazza ezeket a megfontolásokat.
85 Ily módon meg kell állapítani, hogy a jelen ügyben igencsak nyilvánvaló volt, hogy nem szükséges a kérelemben említett dokumentum tartalmának konkrét és egyedi értékelése, mivel arra vonatkozott az az általános vélelem, amely szerint a belső ellenőr által kidolgozott megállapításoknak és jelentéseknek a végrehajtási intézkedéseik belső ellenőr általi jóváhagyása előtti hozzáférhetővé tétele alááshatja az ezekkel kapcsolatos ellenőrzések célját.
86 Ennélfogva el kell utasítani a felperes azon érvét, hogy amely szerint a megtámadott határozatból nem tűnik ki, hogy a Bizottság elvégezte a kért dokumentum konkrét vizsgálatát.
87 Másodszor, amennyiben a felperes azt rója fel a Bizottsággal szemben, hogy nyilvánvaló hibát követett el annak megállapításakor, hogy a felperes által benyújtott, a kért dokumentumhoz való hozzáférés iránti kérelmet alátámasztó érdekek igencsak magánjellegűek, meg kell állapítani, hogy a Bizottság helytállóan hangsúlyozza, hogy a felperes – amikor a jelen ügynek a 2019. június 6‑i Bonnafous kontra EACEA ítélet (T‑614/17, nem tették közzé, EU:T:2019:381) alapjául szolgáló üggyel való egyesítését kérte – kifejezetten előadott ilyen magánjellegű okokat a kért dokumentumhoz való hozzáféréshez fűződő érdekének igazolása céljából.
88 Ily módon, a szóban forgó egyesítés iránti kérelmében a felperes többek között arra hivatkozott, hogy „[a kért dokumentum] ismeretében [lehetővé válna számára] a T‑614/17. sz. ügyben általa felhozott több kifogás alátámasztása és/vagy dokumentálása”.
89 Márpedig a dokumentumokhoz való hozzáférést kérelmezőnek az őt személyesen érintő dokumentumhoz való hozzáférés iránti különleges érdeke nem vehető figyelembe az 1049/2001 rendelet 4. cikkének (2) bekezdésében foglalt rendelkezések értelmében vett nyomós közérdekként. Ebből következik, hogy a felperes érdekeinek a keresetindítás céljából való védelme nem képez a fent említett rendelkezés értelmében vett nyomós közérdeket (lásd ebben az értelemben: 2011. május 24‑i NLG kontra Bizottság ítélet, T‑109/05 és T‑444/05, EU:T:2011:235, 148. pont).
90 Egyebekben ismételten emlékeztetni kell arra, hogy ideiglenes jellegű a hozzáférhetővé tétel felperessel szembeni megtagadása, valamint az e megtagadás alapjául szolgáló azon általános vélelem, amely szerint a kért dokumentum hozzáférhetővé tétele alááshatja a szóban forgó ellenőrzés célját. Magából az említett vélelem jellegéből következik ugyanis, hogy azt csak addig lehet érvényesíteni, amíg a Bizottság Belső Ellenőrzési Szolgálata jóvá nem hagyta a kért dokumentumban szereplő végrehajtási intézkedéseket. Ennélfogva a jelen ügyben nem releváns a 2000. október 12‑i JT’s Corporation kontra Bizottság ítéletre (T‑123/99, EU:T:2000:230, 50. pont) és a 2006. július 6‑i Franchet és Byk kontra Bizottság ítéletre (T‑391/03 és T‑70/04, EU:T:2006:190, 112. pont) való, a válaszban azon érv alátámasztására előadott hivatkozás, amely szerint a megtámadott határozat megfosztja a polgárokat attól a lehetőségtől, hogy ellenőrizzék a közhatalom gyakorlásának jogszerűségét.
91 Ily módon – a fentiekre tekintettel – úgy kell tekinteni, hogy a felperes egyetlen olyan érvet sem terjesztett elő, amely alapján meg lehetne állapítani, hogy a jelen ügyben nyomós közérdek igazolhatja a kért dokumentum hozzáférhetővé tételét.
92 Ennélfogva a negyedik részt, ezzel együtt pedig a teljes első jogalapot el kell utasítani.
A harmadik, az arányosság elvének megsértésére alapított jogalapról
93 A felperes azzal érvel, hogy nem igazolt a kért dokumentum hozzáférhetővé tétele megtagadásának – a megtámadott határozat alapjául szolgáló – általános vélelme. Úgy véli, hogy e dokumentum akárcsak részleges közlésének megtagadását a dokumentum konkrét és egyedi vizsgálatának megtagadásaként kell értelmezni, ami az arányosság elvének nyilvánvaló megsértését képezi.
94 A Bizottság vitatja ezt az érvelést.
95 E tekintetben elegendő megállapítani, hogy a fenti 82–85. pontban szereplőkkel azonos okok miatt a Bizottság a jelen ügyben nem volt köteles elvégezni a kért dokumentum konkrét és egyedi vizsgálatát.
96 Ennélfogva a harmadik jogalapot, következésképpen pedig a keresetet teljes egészében el kell utasítani.
A költségekről
97 Az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A felperest, mivel pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.
A fenti indokok alapján
A TÖRVÉNYSZÉK (első tanács)
a következőképpen határozott:
1) A Törvényszék a keresetet elutasítja.
2) A Törvényszék Laurence Bonnafous‑t kötelezi a költségek viselésére.
Kihirdetve Luxembourgban, a 2020. március 26‑i nyilvános ülésen.
Aláírások