Iko Nõmm
bíró
Életrajz és pályafutás
Az 1977-ben Tallinnban (Észtország) született Iko Nõmm a Tartu Ülikoolon (Tartui Egyetem, Észtország) szerez 2001-ben jogi diplomát, 2007-ben pedig jogi mesterdiplomát. Szintén a Tartu Ülikoolon folytatja jogi doktori tanulmányait, amelyek lezárásaként 2013-ban védi meg jogi doktori értekezését.
2001 és 2002 között a Tallinna Ringkonnakohus (tallinni fellebbviteli bíróság, Észtország) tanácsadójaként kezdi szakmai pályafutását, majd bírósági fogalmazóként a Harju Maakohtu (harjui körzeti bíróság, Észtország) szolgálatába lép. Iko Nõmm 2002-től 2007-ig ugyanezen a bíróságon tölt be bírói tisztséget, majd 2007-től 2019-ig a Tallinna Ringkonnakohus bírája lesz. 2015-től 2016-ig a Riigikohus (legfelsőbb bíróság, Észtország) bírósági fogalmazójává nevezik ki, 2017 és 2018 között pedig az Európai Unió Bíróságához kirendelt nemzeti bíró.
Iko Nõmm emellett oktatói tevékenységet is folytat 2014-től 2019-ig a Tartu Ülikool óraadójaként, 2015-től 2019-ig pedig a Riigikohus képzési részlegének oktatójaként. 2015 és 2019 között ezenfelül szerepet vállal az észt ügyvédi kamarák szövetsége által szervezett képzésekben, továbbá 2018 és 2019 között az észt bírák vizsgabizottságának tagja. 2015 és 2019 között az észt ügyvédi kamara szakmai alkalmasságot vizsgáló bizottságának tagja.
Iko Nõmmot 2019. szeptember 26-án nevezik ki a Törvényszék bírájává.
Tagságok jogi, kulturális, művészeti, társadalmi, sport- vagy karitatív alapítványokban, szervezetekben vagy intézményekben
Az Eesti Kohtunike Ühing tagja
