Diákjogok

A diákok jogai

Ahogy egyre több diák vesz részt a határokon átnyúló oktatási programokban, mint amilyen az Erasmus+, a Bíróság számos, a diákok jogait érintő jogvitával szembesül. A legfontosabb kérdések közé tartoznak az alábbiak:

• Hátrányosan megkülönböztető‑e, ha korlátozzák a hallgatók más tagállamok egyetemeire való bejutását?
• Megtagadhatja‑e egy tagállam a pénzügyi támogatást más tagállamokból származó diákoktól?
• A határ menti ingázó munkavállalók gyermekeit megilletik‑e jogok abban a tagállamban, ahol szüleik dolgoznak?
• A nemzetközi hallgatók számára előírhatók‑e további követelmények, amikor tanulmányok céljából valamely tagállamba érkeznek?

A felsőoktatáshoz való hozzáférés

A 2000‑es évek elején a Bizottság keresetet indított Belgium és Ausztria ellen, mivel azok megnehezítették a más uniós országokból érkező hallgatók számára az egyetemekre való bejutást. Ezek az országok azzal szembesültek, hogy megnövekedett a más uniós országokból érkező hallgatók száma, különösen azoké, akik ugyanazt a nyelvet beszélték. A külföldi hallgatók számára előírták annak igazolását, hogy teljesítik nemcsak a belgiumi vagy az ausztriai egyetemre való felvétel kritériumait, hanem a saját országukban ugyanarra a képzésre való felvétel kritériumait is. A Bíróság 2004‑ben (C‑65/03, Bizottság kontra Belgium) és 2005‑ben (C‑147/03, Bizottság kontra Ausztria) hozott ítéletében mindkét országot elmarasztalta. A Bíróság szerint ez a hátrányos megkülönböztetés csak akkor igazolható, ha arányos, és nem más uniós országok állampolgárai ellen irányul.

Ilyen jellegű igazolásra volt később példa az, amikor egy belga bíróság a Bíróságtól kért iránymutatást egy, a Belga Francia Közösség által hozott szabályról. Ez a szabály korlátozta azon más tagállamokból érkező hallgatók számát, akik beiratkozhattak bizonyos egyetemi orvosi képzésekre. A Bíróság úgy ítélte meg, hogy bár ez a fajta korlátozás a hallgatókkal szemben közvetetten az állampolgárságon alapuló eltérő bánásmódot valósít meg, igazolható a közegészség védelmére irányuló tagállami céllal. A Bíróság utasította a belga bíróságot annak vizsgálatára, hogy a korlátozás ténylegesen emelheti‑e azon diplomások számát, akik idővel készek lesznek arra, hogy biztosítsák a Francia Közösségben az egészségügyi ellátást, vagy hogy ugyanazt a célt kevésbé korlátozó intézkedésekkel is el lehet‑e érni (C‑73/08, Bressol és társai).

A tanulmányok finanszírozása és hallgatói ösztöndíjak

Dany Bidar francia diák volt, aki három évig az Egyesült Királyságban élt, és ott is járt iskolába. Ezt követően a University College Londonban kezdte meg tanulmányait. Diákhitel iránti kérelmét elutasították, mivel nem minősült az Egyesült Királyságban „letelepedettnek”. 2005‑ben a Bíróság kimondta, hogy valamely tagállam nem tagadhatja meg hitel vagy ösztöndíj olyan hallgatóknak való nyújtását, akik a tagállamban élnek, és teljesítik a további ottmaradáshoz szükséges feltételeket. Azonban annak elkerülése érdekében, hogy a külföldi diákok indokolatlan terhet jelentsenek egy ország számára, feltételeket lehet szabni. Ilyen feltétel lehet, hogy a hallgató a tanulmányait megelőzően bizonyos ideig az adott országban éljen. Ez a tagállam társadalmába való beilleszkedés szintjét mutatná. Mivel azonban akkoriban egy külföldi diák számára lehetetlen volt a „letelepedett” jogállás megszerzése, amíg diákként tartózkodott a tagállamban, ez a szabály nem volt összeegyeztethető az uniós joggal (C‑209/03, Bidar).

Egy 2008‑as ítéletben, amely egy Hollandiában tanuló német hallgatót érintett, akinek a megélhetési költségek fedezésére szolgáló ösztöndíját visszavonták, a Bíróság megerősítette, hogy helyénvaló annak előírása, hogy a hallgatóknak tanulmányaik megkezdése előtt öt évig az adott országban kell tartózkodniuk (C‑158/07, Förster).

Néhány évvel később a Bizottság keresetet indított Ausztria ellen olyan szabályok tárgyában, amelyek alapján az osztrák diákok kevesebbet fizettek a tömegközlekedésért. Ausztria kedvezményes viteldíjakat biztosított azoknak a gyermekeknek, akiknek szülei Ausztriában részesültek családi támogatásban, amely követelményt az osztrákok sokkal könnyebben teljesítették. A Bíróság ezt hátrányosan megkülönböztetőnek találta (C‑75/11 Bizottság kontra Ausztria).

2011‑ben két német bíróság két olyan német hallgató ügyében fordult a Bírósághoz, akiktől megtagadták a finanszírozást a külföldön folytatott tanulmányok teljes egésze vonatkozásában, mivel nem tudták igazolni, hogy ezt megelőzőleg három évig Németországban éltek. Mindkét hallgató Németországban született, szüleikkel több évig külföldön laktak, majd néhány évvel tanulmányaik megkezdése előtt visszaköltöztek Németországba. Az egyikük azonban csak 2 évvel és 8 hónappal korábban tért vissza Németországba, a másikuk pedig nem tudta bizonyítani, hogy korábban három évig Németországban tartózkodott. A Bíróság úgy ítélte meg, hogy a hallgatói finanszírozás ilyen, kizárólagos feltételhez kötése ellentétes az uniós polgárok szabad mozgásával. Ez a feltétel méltánytalanul kizárhat az érintett támogatásból olyan diákokat, akiknek, jóllehet nem teljesítik ezt a feltételt, erős szociális vagy gazdasági kötelékük van a német társadalommal (C‑523/11, Prinz).

A határ menti ingázó munkavállalók gyermekei

Miközben a hallgatói finanszírozásra való jogosultság meghatározásához alkalmazhatók lakóhelyre vonatkozó követelmények, ezek hátrányosan érinthetik a határ menti ingázó munkavállalók gyermekeit. Ezek a gyermekek az egyik országban élnek, de szüleik átlépik annak határát, hogy egy másik országban dolgozzanak, és itt fizetnek társadalombiztosítási járulékot.

2009‑ben a Bizottság keresetet indított Hollandiával szemben amiatt, hogy a külföldi tanulmányok finanszírozására csak azok a diákok jogosultak, akik az előző hat évben legalább három évig Hollandiában éltek. A Bíróság szerint ez a helyben lakásra vonatkozó követelmény túlságosan kizáró jellegű, és közvetett hátrányos megkülönböztetésnek minősül (C‑542/09, Bizottság kontra Hollandia).

Néhány évvel később egy luxemburgi bíróság arra vonatkozóan terjesztett kérdést a Bíróság elé, hogy egy tagállam megtagadhatja‑e tanulmányi ösztöndíj nyújtását a határ menti ingázó munkavállalók gyermekeitől. A Bíróság megerősítette, hogy ez a fajta feltétel közvetett hátrányos megkülönböztetésnek minősül. A Bíróság kimondta ugyanakkor, hogy a „tanulmányiösztöndíj‑turizmus” elkerülése érdekében az ösztöndíj köthető ahhoz a feltételhez, hogy a szülő bizonyos minimális ideig a tagállamban dolgozzon (C‑20/12, Giersch és társai).

Nemzetközi hallgatók

2013‑ban egy német bíróság iránymutatást kért egy tunéziai állampolgár ügyében, akinek német tanulmányi célú vízum iránti kérelmét többször is elutasították annak ellenére, hogy a beutazás valamennyi feltételének megfelelt, és nem jelentett veszélyt a közrendre, a biztonságra vagy az egészségre. A Bíróság kimondta, hogy a tagállamok kötelesek a területükre való beutazást engedélyezni a harmadik ország állampolgárságával rendelkező, és a területén tanulmányok folytatása céljából három hónapot meghaladó időtartamon át tartózkodni kívánó személynek abban az esetben, ha e személy megfelel az uniós jogban meghatározott beutazási feltételeknek. A további követelmények előírása aláásná az Unió arra irányuló erőfeszítéseit, hogy elősegítse a nemzetközi diákok mobilitását, és hogy az EU a tanulmányok és a szakképzés legkiemelkedőbb központjává váljon a világon (C‑491/13, Mohamed Ali Ben Alaya kontra Németország).

Összegzés

Ezek az ítéletek együttesen jól mutatják a Bíróságnak a fiatalok jogainak védelme és az Unión belüli hallgatói mobilitás előmozdítása iránti elkötelezettségét.