A Gyűrű
A Főépület körüli Gyűrű képezi a Bíróság központját. Ebben az épületben kaptak helyet a bírák és a főtanácsnokok kabinetjei, valamint a tanácstermek.
A Gyűrű – franciául „Anneau” – a Főépületet körbevevő épület. Itt kaptak helyet a bírák és a főtanácsnokok kabinetjei, valamint a tanácstermek. Ez az épület képezi tehát a Bíróság központját.
A Gyűrű egy 10 méter magas, 116 oszlopból álló oszlopsoron nyugszik, és egyértelműen elkülöníti a nyilvánosságtól elzárt tereket – ahol a bírák és a főtanácsnokok munkájukra összpontosíthatnak – az igazságszolgáltatási tevékenység nyilvános részének szentelt nyitott terektől.
A Gyűrű épületében folyik a Bíróságra ruházott feladatok ellátásával kapcsolatos munka lényegi része.
- A kabinetekben szövegezik meg az előadó bírák az ítélettervezeteket, a főtanácsnokok pedig az indítványokat.
- Az adott ügyben eljáró bírák a tanácstermek valamelyikében üléseznek, tolmácsok és más munkatársak nélkül, hogy megvitassák az ítélettervezeteket és elfogadják a végleges szöveget.
