Jan Passer
a tizedik tanács elnöke
Életrajz és pályafutás
Az 1974-ben Prágában (Csehszlovákia) született Jan Passer az Universita Karlován (Károly Egyetem, Cseh Köztársaság) folytatja tanulmányait és szerez jogi diplomáját, amelyet 2000-ben jogi mesterdiplomával egészít ki a Stockholms universiteten (Stockholmi Egyetem, Svédország). 2007-ben az Universita Karlován védi meg jogi doktori értekezését.
1997-től az igazságszolgáltatás területén vállal feladatokat a származási országában, először a Městský soud v Praze (prágai városi bíróság, Cseh Köztársaság) fogalmazójaként, amely tisztséget 2001-ig tölti be, majd 2001 és 2005 között az Obvodní soud pro Prahu 2 (prágai 2. sz. kerületi bíróság, Cseh Köztársaság) bírájaként. 2005 és 2016 között a Nejvyšší správní soud (legfelsőbb közigazgatási bíróság, Cseh Köztársaság) bírája.
A szakmai pályafutása során kiforrott szaktudásának köszönhetően Jan Passer többek között uniós jogot oktat 2001-től 2003-ig az Universita Karlován, 2006-tól 2016-ig a Masarykova univerzitán (Masaryk Egyetem, Cseh Köztársaság), 2014 és 2016 között pedig az Univerzita Palackého v Olomoucin (Palacký Egyetem, Olomouc, Cseh Köztársaság). Szintén e szaktudásának köszönhetően 2001 és 2016 között jogot oktat a Cseh Köztársaság igazságügyi akadémiáján.
Jan Passert 2016. szeptember 19-én nevezik ki az Európai Unió Törvényszékének bírájává. A Törvényszéken töltött négy évet követően 2020. október 6-án nevezik ki a Bíróság bírájává, amely tisztséget jelenleg is betölti.
Tagságok jogi, kulturális, művészeti, társadalmi, sport- vagy karitatív alapítványokban, szervezetekben vagy intézményekben
A Česká společnost pro evropské a srovnávací právo alapító tagja
