Marc Jaeger

bíró

Életrajz és pályafutás

Az 1954-ben Luxembourgban (Luxemburgi Nagyhercegség) született Marc Jaeger a strasbourgi Université Robert Schumanon (Robert Schuman Egyetem, Franciaország) szerez jogi diplomát 1979-ben, majd tanulmányait a brugge-i (Belgium) Collège d’Europe-ban (Európa Tanulmányok Szakkollégiuma) folytatja, ahol 1980-ban európai tanulmányok posztgraduális diplomát szerez.

Marc Jaeger 1981-ben nyer felvételt a luxembourgi ügyvédi kamarába, 1983-ig ügyvédi szakmai tevékenységet folytat. Ezt követően egy éven át igazságügyi attasé a luxembourgi legfőbb ügyész mellett, majd 1984-től 1986-ig a luxembourgi kerületi bíróság bírájává nevezik ki.

1986 és 1988 között jogi referensként lép a Bíróság szolgálatába, ahol Jean Mischo főtanácsnokkal dolgozik együtt, majd 1988 és 1996 között G. Federico Mancini bíró kabinetjéhez csatlakozik.

Bírói feladatainak ellátása mellett Marc Jaeger oktatói tevékenységet is folytat: 2003 óta óraadó az Université du Luxembourgon (Luxembourgi Egyetem), 2015 óta pedig a Libera Università Internazionale degli Studi Sociali Guido Carli (Guido Carli Nemzetközi Társadalomtudományi Szabadegyetem, Olaszország) oktatója. 2001-től 2018-ig az Institut universitaire international Luxembourg (Luxembourgi Nemzetközi Egyetemi Intézet, IUIL, Luxemburg) elnöke, 2011-től 2016-ig a Luxembourgi Egyetem szenátusának elnöke.

Marc Jaeger 1996. július 11-én kap bírói kinevezést a Törvényszéken, ahol 2004. szeptember 10-től 2007. augusztus 31-ig egyben tanácselnöki feladatokat is ellát. A bírák a Törvényszék elnökévé választják, amely tisztséget 2007. szeptember 17-től 2019. szeptember 26-ig négy egymást követő hivatali időszakon keresztül tölti be.

Tagságok jogi, kulturális, művészeti, társadalmi, sport- vagy karitatív alapítványokban, szervezetekben vagy intézményekben

Az Observatoire luxembourgeois de droit européen (OLDE) alapító tagja és elnöke

A Societas Iuris Publici Europaei e.V. (SIPE) tagja

A Revue européenne de droit de la consommation (REDC) szerkesztőbizottságának tagja

A Diritto e Politiche dell’Unione Europea (DPUE) igazgatótanácsának tagja

A Studi sull’Integrazione Europea (SIE) tudományos bizottságának tagja

A Revue critique trimestrielle de jurisprudence et de législation (KritV - CritQ - RCrit) szerkesztőbizottságának tagja

A Revista Română de drept European (RRDE) tudományos tanácsának tagja

A Fondation Kräizbierg (Luxemburg) igazgatótanácsának tagja

A Fondation ADIPH (Luxemburg) elnöke

A Luxembourg School of Religion & Society-n (LSRS) belüli Conseil des Sages tagja                                                    

Tiszteletbeli címek és kitüntetések

A Tölgykoszorú Nagyhercegi Rend lovagja (1999)

A Luxemburgi Nagyhercegség Érdemrendjének tisztje (2004)

Cavaliere di Gran Croce ordine al Merito della Repubblica italiana (2009)

A Becsületrend (Franciaország) lovagja (2010)

Dottore in Giurisprudenza Honoris Causa, Università degli Studi del Sannio (Benevento, Olaszország) (2013)

Honorary Bencher, Middle Temple (London, Egyesült Királyság) (2016)