Vittorio Di Bucci
hivatalvezető
Életrajz és pályafutás
Az 1963-ban Asti ban (Olaszország) született Vittorio Di Bucci az Università degli Studi di Torinón (Torinói Egyetem, Olaszország) folytat jogi tanulmányokat, ahol 1986-ban szerez jogi diplomát. Ezt követően az Université Nancy II-n (Nancy-i II. sz. Egyetem, Franciaország) folytatja tanulmányait, ahol 1988-ban szerez közösségi jogi DEA-t (mesterfokozat).
1987-ben a Bíróság szolgálatába lép jogász-nyelvészként az olasz nyelvi egységnél. 1988-ban G. Federico Mancini bíró alkalmazza a kabinetjében jogi referensként, amely állást 1991-ig tölti be. 1994-től 2000-ig ismét F. Mancini bíró mellett jogi referens.
1991 és 1994 között az Európai Bizottság Jogi Szolgálata „Közlekedés, környezetvédelem, fogyasztók” csoportjának tagja, amely intézményhez 2000-ben tér vissza, a Jogi Szolgálat „Állami támogatások és antidömping” csoportjának munkatársaként. 2007 és 2010 között a „Versenypolitika” csoport tagja majd jogtanácsosa. 2010-ben az „Állami támogatások és antidömping” csoport vezető jogtanácsosává nevezik ki, majd 2014-től 2023-ig a „Gazdasági jog” csoportnál tölti be ugyanezen tisztséget.
2023. június 5-én választják meg a Törvényszék hivatalvezetőjének, amely tisztséget 2026. október 7-ig tölti be. 2026. október 8-án választják meg a Bíróság hivatalvezetőjének.
Az uniós jog, különösen az uniós igazságszolgáltatási fórumok előtti eljárások, az állami támogatások és a bankunió joga tárgykörében született publikációk szerzője.
