Függetlenség, pártatlanság és az összeférhetetlenség megelőzése

A bírák függetlensége és pártatlansága a jogállamiság és a tisztességes eljáráshoz való jog alapvető garanciái. Az Európai Unió igazságszolgáltatási intézményeként az Európai Unió Bírósága (EUB) olyan átfogó keretrendszer hatálya alá tartozik, amelynek célja ezen elvek védelme és az olyan helyzetek megelőzése, amelyek összeférhetetlenséget okozhatnak.

E keretrendszer a Szerződéseken, az Európai Unió Bíróságának alapokmányán, a Bíróság és a Törvényszék eljárási szabályzatain, valamint az Európai Unió Bírósága tagjainak és korábbi tagjainak etikai kódexén alapul.

A kialakított biztosítékok a tagok szakmai pályafutásának minden szakaszában érvényesülnek: a kinevezés előtt, a bírói feladatok ellátása során, valamint a megbízatás megszűnését követően is.

Olyan rendszer, amely már a kinevezést megelőzően kezdetét veszi

Az első biztosítékok már azt megelőzően érvényesülnek, hogy valamely személyt bíróvá vagy főtanácsnokká neveznének ki.

A Szerződések értelmében a jelölteket olyan személyek közül kell kiválasztani, akiknek függetlenségéhez nem férhet kétség, és akik megfelelnek az országukban a legfelsőbb bírói tisztségekbe történő kinevezéshez szükséges feltételeknek, vagy akik Znalec práva.

A kinevezés előtt a jelölteket az EUMSZ 255. cikk alapján létrehozott bizottság értékeli. A függetlenség minden biztosítékával rendelkező, kimagasló szakértőkből álló bizottság több kritérium – így többek között a függetlenség, a pártatlanság, a feddhetetlenség és a szakmai magatartás – alapján vizsgálja a jelöltek alkalmasságát.

Kinevezésüket követően a tagok a Bíróság nyilvános ülésén esküt tesznek arra, hogy feladataikat pártatlanul és lelkiismeretesen látják el, továbbá tiszteletben tartják a megbízatásukból eredő kötelezettségeiket.

Biztosítékok a hivatali idő alatt

Az összeférhetetlenség megelőzésére szolgáló rendszer a tagok hivatali ideje alatt is mindvégig megerősítésre kerül. E rendszer általános megelőző intézkedéseket, az ügyek kiosztásához kapcsolódó biztosítékokat, valamint olyan mechanizmusokat ötvöz, amelyek minden esetben alkalmazandók, valahányszor egy konkrét helyzet további vizsgálatot igényel.

Általános megelőző mechanizmusok

A Bíróság és a Törvényszék tagjaira függetlenségük biztosítása érdekében szigorú szabályok vonatkoznak.

Nem tölthetnek be politikai vagy közigazgatási tisztséget, az igazságszolgáltatási feladataik ellátásából eredő tevékenységeken kívül pedig nem folytathatnak más szakmai tevékenységet.

Ezenkívül a tagok előzetes engedélyhez kötve végezhetnek olyan külső tevékenységeket, amelyek szorosan kapcsolódnak feladataik ellátásához. E külső tevékenységek magukban foglalják az intézmény képviseletét protokolláris és hivatalos eseményeken, valamint európai érdekű tevékenységekben való részvételt, például az uniós jog terjesztését vagy a nemzeti és nemzetközi igazságszolgáltatási fórumokkal folytatott párbeszédet. Az ilyen engedélyt csak akkor lehet megadni, ha a tevékenység összeegyeztethető a tag azon kötelezettségével, hogy teljes mértékben az Európai Unió Bíróságán végzett munkájának szentelje magát, valamint a függetlenségre, a feddhetetlenségre és a pártatlanságra vonatkozó kötelezettségeivel. E tevékenységek összeegyeztethetőségét az érintett igazságszolgáltatási fórum legfőbb döntéshozó testülete értékeli, amelyben az adott igazságszolgáltatási fórum valamennyi tagja részt vesz.

Az átláthatóság érdekében a tagok által végzett valamennyi külső tevékenység részleteit minden évben közzéteszik a Curia honlapon.

Állampolgárság

A Bíróság és a Törvényszék összetételének és működésének alapvető jellemzője, hogy a bírák és a főtanácsnokok nem a tagállamaikat képviselik. Ahogyan azt esküjükben ünnepélyesen kinyilvánítják, feladataikat függetlenül és pártatlanul látják el, és az Unió általános érdekében járnak el.

Ez az alapja az alapokmány 18. cikkében foglalt azon szabálynak, amely szerint a fél nem kérelmezheti a Bíróság összetételének megváltoztatását sem valamely bíró állampolgársága alapján, sem arra való hivatkozással, hogy a Bíróságban nincs a fél állampolgárságának megfelelő bíró.

Érdekeltségekkel kapcsolatos nyilatkozatok

Amikor a tagok hivatalba lépnek, kötelesek érdekeltségekkel kapcsolatos nyilatkozatot benyújtani az elnöknek. A tagok kötelesek e nyilatkozatot minden olyan alkalommal, amikor a helyzetükben változás következik be, valamint a Bíróság, illetve a Törvényszék bírói karának háromévenkénti megújításakor újra benyújtani.

A tagoknak széles körben kell érdekeltségeiket és tevékenységeiket bejelenteniük, ideértve a releváns pénzügyi és ingatlanokkal kapcsolatos érdekeltségeket, házastársaik vagy élettársaik szakmai tevékenységeit, továbbá meghatározott olyan feladatokat, amelyeket díjazás nélkül látnak el, valamint tiszteletbeli feladatokat vagy kitüntetéseket. „Releváns pénzügyi érdekeltségek” alatt bármilyen pénzügyi részesedést érteni kell, így a részvényeket, a társasági részesedéseket, a kötvényeket vagy a befektetési jegyeket, amelyek tulajdonosként vagy haszonélvezet jogcímén illetik meg a jogosultat, kivéve azokat a részesedéseket, amelyeket valamely harmadik személy diszkrecionális alapon kezel. Az érdekeltségekkel kapcsolatos nyilatkozatok a bíráknak nem csupán a saját pénzügyi érdekeltségeit, hanem házastársaik vagy élettársaik, valamint eltartott kiskorú gyermekeik érdekeltségeit is magukban foglalják.

Az érdekeltségekkel kapcsolatos nyilatkozatok az EUB megelőző jellegű keretrendszerének fontos elemeit képezik. Céljuk, hogy segítsenek felismerni és megelőzni minden olyan helyzetet, amely valamely ügy elbírálása során összeférhetetlenséghez vezethet, vagy objektíven ekként fogható fel. Ekképpen e nyilatkozatok mind az átláthatóságot, mind pedig a megelőzést szolgáló mechanizmusként működnek.

Az ügyek kiosztása és az ügyből való kizárás

A bírói függetlenség elsődleges biztosítékaként az ügyek kiosztásakor az érintett igazságszolgáltatási fórum elnöke kellőképpen figyelembe veszi az érdekeltségekkel kapcsolatos nyilatkozatokban szereplő információkat annak érdekében, hogy elkerülhető legyen bármiféle összeférhetetlenség.

Ezt az értékelést az elnök az egyes ügyek konkrét összefüggéseiben végzi el, összevetve a jogvitában felmerülő érdekeket a tagok által bejelentett érdekekkel. A művelet az elnök által végzett elemzés tágabb kereteibe illeszkedik, nem csupán annak érdekében, hogy biztosítva legyen az igazságszolgáltatás minősége és pártatlansága, hanem annak érdekében is, hogy megvalósítható legyen a munkatehernek a tagok közötti optimális elosztása. E sokrétű elemzés velejárója, hogy előzetesen át kell tekinteni a jogvitát az eljárási iratok alapján (amelyek bizalmasak), továbbá alaposan ismerni kell az egyes tagok nyilatkozatainak tartalmát, valamint rálátással kell rendelkezni a Bíróság ügyállományára. Természeténél fogva tehát ez az elemzés inkább a Bíróság, illetve a Törvényszék igazságszolgáltatási tevékenységéhez kapcsolódik szorosan, semmint annak adminisztratív működéséhez.

Jóllehet az ügyek kiosztása fontos lépést jelent az EUB összeférhetetlenséggel szembeni biztosítékainak gyakorlati alkalmazásában, valamely összeférhetetlen helyzetbe kerülő tag kizárása az eljárás bármely szakaszában megtörténhet az elnök, maga a tag vagy az ügyben részt vevő valamelyik fél kezdeményezésére is.

A tagoknak ugyanis kötelességük bejelenteni az elnöknek, ha úgy vélik, hogy egy adott körülmény akadályozhatja őket abban, hogy részt vegyenek valamely ügy elbírálásában. Hasonlóképpen, amennyiben az elnök úgy ítéli meg, hogy valamely tagnak egy konkrét okból nem kellene részt vennie valamely ügyben, erről értesíti az érintett tagot. Ezek a mechanizmusok biztosítják, hogy a potenciális problémákat az eljárás bármely szakaszában kezelni lehessen.

A fenti helyzetekben az érintett tag nem vesz részt az ügy elbírálásában.

A megbízatás megszűnését követően fennálló kötelezettségek

A függetlenséget és a pártatlanságot védő biztosítékok a tag megbízatásának megszűnését követően is érvényesülnek.

A volt tagokra továbbra is irányadóak a bírói megbízatásukból fakadó kötelezettségek, ideértve a feddhetetlenségre és a titoktartásra vonatkozó kötelezettségeket is.

Az etikai kódex emellett konkrét korlátozásokat is előír, amelyek célja a korábbi igazságszolgáltatási feladatok és a későbbi szakmai tevékenységek közötti átfedések megelőzése. A volt tagok a megbízatásuk megszűnését követő három éven keresztül nem járhatnak el képviselőként az EUB előtt. További korlátozások vonatkoznak azokra az ügyekre, amelyek a tagok hivatali ideje alatt folyamatban voltak, vagy amelyek közvetlenül kapcsolódnak olyan ügyekhez, amelyekben a tagok bíróként vagy főtanácsnokként részt vettek.

E rendelkezések hozzájárulnak a Bíróság, illetve a Törvényszék függetlenségébe és az igazságszolgáltatási folyamat integritásába vetett bizalom fenntartásához.

A biztosítékok átfogó rendszere

Az átláthatósággal és a közbizalommal kapcsolatos változó elvárások fényében maga az EUB is rendszeresen felülvizsgálja belső szabályait és gyakorlatát.

Az Európai Unió Bíróságán az összeférhetetlenség megelőzése nem egyetlen mechanizmuson alapul. Ezt olyan átfogó keretrendszer biztosítja, amely ötvözi a kinevezési követelményeket, az etikai kötelezettségeket, a külső tevékenységekre vonatkozó korlátozásokat, az érdekeltségekkel kapcsolatos nyilatkozatokat, az ügyek kiosztására vonatkozó biztosítékokat, szükség esetén az ügyből való kizárással kapcsolatos kötelezettségeket, valamint a megbízatás megszűnését követő korlátozásokat.

E biztosítékok együttesen hivatottak arra, hogy védjék a Bíróság, illetve a Törvényszék tagjainak függetlenségét és pártatlanságát, valamint fenntartsák az Európai Unión belüli igazságszolgáltatásba vetett közbizalmat.

Lásd még