A fogyasztók jogai

Fogyasztóvédelem

Az uniós jogban a fogyasztóvédelem számos területre kiterjed, és célja, hogy biztosítsa ezeken a területeken a vállalkozások és a fogyasztók közötti tisztességes, átlátható és biztonságos ügyleteket. A Bíróság ítélkezési gyakorlatából egyértelműen megállapítható, hogy hogyan kell az uniós fogyasztóvédelmi jogot valamennyi tagállamban egységesen értelmezni, végrehajtani és alkalmazni. A legfontosabb kérdések közül az alábbiakat lehet említeni:

• Hogyan biztosítja az EU, hogy a termékek címkézése pontos, illetve nem megtévesztő tájékoztatást nyújtson a fogyasztóknak?
• Milyen típusú kereskedelmi gyakorlatokat tilt az uniós jog, hogy megvédje a fogyasztókat a megtévesztő vagy agresszív magatartásokkal szemben?
• Hogyan védi az uniós jog a fogyasztókat abban az esetben, ha a termék hibás vagy „nem felel meg” az adásvételi szerződésben foglaltaknak?
• Milyen védelmet nyújt az uniós jog a fogyasztóknak a tisztességtelen szerződési feltételekkel szemben, különösen a devizahitelekkel és az árfolyamkockázattal kapcsolatos ügyekben?

A címkézéssel kapcsolatos követelmények

Az egyértelmű és pontos termékcímkézés az uniós fogyasztóvédelem egyik sarokköve. A fogyasztókat megfelelően tájékoztatni kell az általuk megvásárolt ételek és italok összetevőiről, hogy így tájékozott döntéseket hozhassanak az étrendjükkel kapcsolatban.

2014‑ben egy német bíróság azt kérdezte a Bíróságtól, hogy lehet‑e az élelmiszerek címkézése megtévesztő, ha az, bár az összetevők felsorolása pontos, mégis téves benyomást kelt. A Teekanne olyan gyümölcsteát hozott forgalomba, amelynek csomagolásán málnát és vaníliavirágokat ábrázoló képek voltak, emellett olyan feliratok szerepeltek rajta, mint például „természetes aromák” és „málna‑vanília ízesítés”. Valójában a tea nem tartalmazott olyan összetevőket, amelyek ténylegesen málnából vagy vaníliából származtak volna. A Bíróság megállapította, hogy előfordulhat, hogy egy termék címkézése megtévesztő, ha az olyan összetevők jelenlétét sugallja, amelyek valójában nincsenek a termékben, még ha az összetevők listája pontos és teljes is. A fogyasztókat helyes, semleges és objektív információkkal kell ellátni, amely nem félrevezető (C‑195/14, Teekanne).

Ugyanebben az évben egy francia bíróság a palackozott ásványvíz nátriumtartalmával kapcsolatos ügyben kért iránymutatást a Bíróságtól. 2009‑ben a francia hatóságok kötelezték a Saint‑Yorre és a Vichy Célestins szénsavas ásványvizeket forgalmazó Neptune Distributiont, hogy távolítsa el a vizek alacsony só‑ vagy nátriumtartalmára vonatkozó állításokat, például hogy a termék „kevesebb sót tartalmaz, mint egy liter tej”. A francia bíróság azt kérdezte a Bíróságtól, hogy a nátriumtartalmat kizárólag az asztali só (nátrium‑klorid) alapján kell‑e kiszámítani, vagy az a nátrium minden formáját, például a nátrium‑bikarbonátot is magában foglalja. A Bíróság kimondta, hogy a palackozott víz csomagolásán a nátrium minden formáját, így a konyhasót és nátrium‑bikarbonátot is fel kell tüntetni. A fogyasztó számára megtévesztő lehet a sószegénységre vonatkozó állítás alkalmazása egy olyan ásványvíz esetén, amelynek valójában magas a nátrium‑bikarbonát‑tartalma (C‑157/14, Neptune Distribution).

Agresszív és megtévesztő kereskedelmi gyakorlatok

Az uniós jog tiltja az olyan tisztességtelen, megtévesztő és agresszív kereskedelmi gyakorlatokat, amelyek torzíthatják a fogyasztók gazdasági magatartását. Ilyen gyakorlat lehet a megtévesztő reklám, a rejtett költségek és a félrevezető értékesítési taktikák, amelyek a fogyasztókat olyan döntések meghozatalára késztethetik, amelyeket egyébként nem hoztak volna meg.

2011‑ben egy brit bíróság azt kérdezte a Bíróságtól, hogy az uniós jog alapján a vállalkozások kötelezhetik‑e bármilyen – akár csekély összegű – költség viselésére a fogyasztót annak érdekében, hogy átvehesse azt a nyereményt, amelynek a megnyeréséről értesítették. Öt brit vállalkozás olyan reklámanyagok kiküldésével foglalkozott, amelyekben a címzetteket arról tájékoztatták, hogy nyereményt nyertek, a nyeremény átvételéhez azonban emelt díjas telefonszámot kellett hívni vagy SMS‑üzeneteket kellett küldeni. A vállalkozások emellett a nyeremény érvényesítése kapcsán további költségek megfizetését is megkövetelték a címzettől: egyes reklámok például földközi‑tengeri körutazást kínáltak, de a nyerteseknek kellett fizetnie a biztosítást, a kabin típusához kapcsolódó pótdíjat, az étel‑ és italfogyasztást, valamint a kikötői illetékeket. A Bíróság kimondta, hogy az uniós jog tiltja a kereskedők által alkalmazott azon agresszív gyakorlatokat, amelyek megtévesztően azt a benyomást keltik a fogyasztókban, hogy már megnyertek egy nyereményt, miközben a nyeremény átvétele érdekében valamilyen költséget kell viselniük. Ez akkor is így van, ha a díj a nyeremény értékéhez képest elhanyagolható, vagy ha az a kereskedő részére nem jár közvetlen előnnyel (C‑428/11, Purely Creative).

2015‑ben egy német bíróság egy olyan ügyet terjesztett a Bíróság elé, amelyben az alapügy érintettje, a Comtech társaság egy speciális 0180‑as telefonszámon működtette vevőszolgálatát. A 0180 előhívószámot általában a nemzeti díjszabás alá tartozó vevőszolgálatok esetében használják, ugyanakkor e telefonszám hívásának költsége nagyobb, mint egy vezetékes számra vagy mobilszámra kezdeményezett standard hívás költsége. Egy német fogyasztóvédelmi csoport ezt mint tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot a bíróság előtt megtámadta. A Bíróság megállapította, hogy a vevőszolgálati telefonvonalra irányuló hívás költsége nem haladhatja meg a standard hívás költségét. A magasabb díjak visszatarthatják a fogyasztót attól, hogy igénybe vegye a telefonos vevőszolgálatot a célból, hogy információt kérjen, illetve fogyasztói jogait gyakorolja, ami tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak minősül (C‑568/15, Zentrale zur Bekämpfung unlauteren Wettbewerbs Frankfurt am Main).

Két évvel később egy olasz bíróság egy olyan ügyet terjesztett a Bíróság elé, amelynek tárgya „nem kért értékesítés” volt, aminek a lényege, hogy a fogyasztónak értékesített, de általa valójában nem kért áru vagy szolgáltatás ellenértékének megfizetését követelik. Az ügyben érintett vállalkozások, a Wind Tre és a Vodafone Italia SIM‑kártyákat forgalmazott, amelyeken előre telepítették és aktiválták az internetes és üzenetrögzítő szolgáltatásokat, amelyek költségei a felhasználót terhelték, hacsak utóbbi kifejezett kérelmére e szolgáltatásokat nem kapcsolták ki. A fogyasztókat ezekről a költségekről nem tájékoztatták megfelelően, és az internetszolgáltatás az „always on” (mindig bekapcsolt) alkalmazások miatt akár a felhasználó tudta nélkül is eredményezhetett internetes csatlakozást. A Bíróság megállapította, hogy ez a gyakorlat „nem kért értékesítésnek”, valamint tisztességtelen és agresszív kereskedelmi gyakorlatnak minősül. Nem lehet úgy tekinteni, hogy a fogyasztók e szolgáltatások „elfogadásáról szabadon döntöttek”, ha nem tájékoztatták őket a szolgáltatások költségeiről, illetve azok előzetes telepítéséről és aktiválásáról (C‑54/17, C‑55/17, Wind Tre).

Hibás termékek

Az uniós jog értelmében minden terméknek meg kell felelnie az adásvételi szerződésben meghatározott követelményeknek. Ez azt jelenti, hogy a termékeknek meg kell felelniük az előírt ismertetésnek, minőségnek, funkcionalitásnak és rendeltetésnek. Ezenkívül alkalmasnak kell lenniük a rendeltetésszerű használatra, meg kell felelniük a bemutatott mintának vagy modellnek, tartalmazniuk kell az összes szükséges tartozékot, és eleget kell tenniük a fogyasztók észszerű elvárásainak.

2013‑ban egy holland bíróság kérdést intézett a Bírósághoz egy F. Faber által kezdeményezett ügyben. 2008 szeptemberében F. Faber használt autója négy hónappal a vásárlást követően kigyulladt és teljesen kiégett. F. Faber azt a műhelyt tartotta felelősnek, ahol az autót vásárolta. A műhely azonban vitatta a felelősségét, és mivel az autót már szétbontották, nem lehetett vizsgálatot lefolytatni. A Bíróság kimondta, hogy a termék minden olyan hibája esetén, amely az átadástól számított hat hónapon belül megnyilvánul, vélelmezni kell, hogy az a termék átadásának időpontjában már létezett. Bár a fogyasztónak kell bizonyítania, hogy a hiba fennállt, és az hat hónapon belül megnyilvánult, a hiba okát vagy forrását nem kell bizonyítania (C‑497/13, Froukje Faber).

Néhány évvel korábban egy német bíróság azt kérdezte a Bíróságtól, hogy lehetséges‑e az uniós jog alapján, hogy az eladók a hibás termékek kicserélés előtti használatáért ellenértéket kérjenek a fogyasztótól. Ebben az ügyben arról volt szó, hogy egy német fogyasztó visszaküldött egy hibás tűzhelyet a Quellének – egy háztartási cikkeket forgalmazó boltnak –, amely azt új készülékre cserélte, de a fogyasztótól az eredeti készülék használatáért 69,97 eurót követelt. A Bíróság megállapította, hogy a fogyasztók nem kötelesek a hibás termék kicserélés előtti használatáért ellenértéket fizetni az eladóknak. Az eladók felelősek a termék hibáiért, így helyt kell állniuk ennek következményeiért (C‑404/06, Quelle).

Három évvel később két német bíróság azzal a kérdéssel fordult a Bírósághoz, hogy az uniós jog kötelezi‑e az eladókat a hibás termékek eltávolításával és a csere beszerelésével kapcsolatos költségek fedezésére. Az első ügyben J. Wittmer csiszolt járólapot vásárolt, de a beépítést követően olyan hibákat fedezett fel, amelyek folytán a járólap teljes kicserélése vált szükségessé, amely az eredeti ár több mint négyszeresébe került. A második ügyben I. Putz egy mosogatógépet vett, amelyről kiderült, hogy hibás. Megállapodott az eladóval a mosogatógép kicserélésében, azonban azt is követelte, hogy az eladó távolítsa el a hibás gépet és szerelje be a cserekészüléket, vagy viselje az eltávolítással és az újabb beszereléssel járó költségeket. A Bíróság igazat adott I. Putznak. Megjegyezte azonban, hogy az eltávolítással és az újabb beépítéssel járó költségek megtérítése a termék hibátlan állapotbani értéke és a hiba jelentősége alapján korlátozható (C‑65/09 és C‑87/09, Gebr. Weber és Putz).

A fogyasztói szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételek

Az uniós jog alapján a fogyasztókat nem kötik az eladókkal vagy szolgáltatókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételek. Ezt az elvet a szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló irányelv rögzíti, és célja, hogy a fogyasztónak védelmet nyújtson azokkal a jogokban és kötelezettségekben előidézett egyenlőtlenségekkel szemben, amelyek az egyedileg meg nem tárgyalt általános szerződési feltételekből eredhetnek. A Bíróság számos ítéletet hozott ezzel kapcsolatban.

Több ügyben is arra kérték a Bíróságot, hogy fejtse ki, hogy a nemzeti bíróságoknak hivatalból kell‑e vizsgálniuk a szerződési feltétel esetleges tisztességtelenségét.

Az egyik ügyben egy magyar fogyasztó, Sustikné Győrfi E. mobiltelefon‑szerződésében szerepelt egy olyan, rá nézve kötelező kikötés, amely a szerződéssel összefüggő minden jogvitára egy meghatározott magyar bíróság illetékességét kötötte ki. Ez a bíróság 275 km‑re volt a lakóhelyétől, és a két helység közötti közlekedési lehetőségek nagyon korlátozottak voltak. Az e szerződésből eredő ügyben az eljáró bíróságban felmerült, hogy a szerződési feltétel tisztességtelen. A Bíróság kimondta, hogy a nemzeti bíróságoknak hivatalból kell vizsgálniuk a szerződési feltételek tisztességtelen jellegét, még akkor is, ha a fogyasztó erre nem hivatkozik (C‑243/08, Pannon GSM).

Egy későbbi ügyben a Bíróság egyértelművé tette, hogy ez a kötelezettség a fizetésképtelenségi eljárásokra is vonatkozik. Ez az ügy azzal indult, hogy egy cseh házaspárt felszólították egy fogyasztói hitelből eredő tartozás – súlyos szankciókkal növelt – teljes összegének visszafizetésére, azért, mert elhallgatták, hogy ingatlanjukat végrehajtás alá vonták. A Bíróság azt is kimondta, hogy a nemzeti bíróságoknak biztosítaniuk kell, hogy a fogyasztói hitelmegállapodások az azokban szereplő információkat világos és egyértelmű módon tartalmazzák (C‑377/14, Radlinger és Radlingerová).

Egy harmadik ügyben a Bíróság tovább pontosította azt a kötelezettséget, hogy a szerződés valamennyi feltételét vizsgálni kell akkor is, ha azokat a fogyasztó nem vitatja. A kérdés egy magyar ügy kapcsán merült fel, amelyben egy fogyasztó, Lintner Gy. egy kölcsönszerződésben szereplő feltételt vitatott, amely lehetővé tette a bank számára a szerződés egyoldalú módosítását, keresete azonban nem terjedt ki más, szintén tisztességtelennek tekinthető szempontokra (C‑511/17, Lintner kontra UniCredit Bank Hungary).

A Bíróság ugyanakkor kifejtette azt is, hogy mik a nemzeti bíróságok szerepének a korlátai. Egy spanyol bíróság a késedelmi kamat mértékét 29%‑ról 19%‑ra mérsékelte egy autóvásárlási céllal kötött kölcsönszerződésben. A fellebbezés tárgyában eljáró felsőbb szintű bíróság által feltett kérdésre válaszolva a Bíróság megállapította, hogy a nemzeti bíróságok nem módosíthatják a szerződésben foglalt tisztességtelen feltétel tartalmát – ehelyett kötelesek arra szorítkozni, hogy a feltétel alkalmazásától eltekintsenek (C‑618/10, Banco Español de Crédito).

Példák a tisztességtelen feltételekre

2022‑ben egy lengyel bíróság azt kérdezte a Bíróságtól, hogy tisztességtelennek minősülnek‑e az olyan kamatokon kívüli hitelköltségek, amelyek a nyújtott szolgáltatáshoz viszonyítva túlzott mértékűek. Három lengyel fogyasztó olyan hitelszerződéseket kötött, amelyek jelentős további költségeket és jutalékokat tartalmaztak, és amelyek közül némelyik azt is előírta, hogy a fizetést készpénzben, a fogyasztó lakóhelyén kell teljesíteni. A Bíróság megállapította, hogy egy szerződési feltétel abban az esetben tekintendő tisztességtelennek, ha a szerződő felek jogaiban jelentős egyensúlyhiányt idéz elő a fogyasztó kárára, például ha a kamatokon kívüli költségek nyilvánvalóan aránytalanok a kölcsönadott összeghez vagy a nyújtott szolgáltatáshoz képest (C‑321/22, Provident Polska).

Egy évvel később egy lett bíróság kérte a Bíróság iránymutatását egy olyan ügyben, amelynek tárgya egy fiatal kosárlabda‑játékos és egy karrierfejlesztési szolgáltatásokat nyújtó vállalkozás közötti, 15 éves időtartamra megkötött szerződés volt. A szerződés különböző szolgáltatásokat, köztük edzéssel, orvosi támogatással és marketinggel kapcsolatos szolgáltatásokat foglalt magában, ellenszolgáltatásként pedig a hivatásos játékosnak az e tevékenységéből származó nettó bevételének 10%‑át kellett fizetnie. Mivel a játékos sikeressé vált, keresete meghaladta a 16 millió eurót, aminek folytán több mint 1,6 millió euró összegű fizetési kötelezettség keletkezett a vállalkozás javára. Felmerült a kérdés, hogy az uniós jog alapján tisztességes‑e egy ilyen hosszú távú és potenciálisan megterhelő kötelezettségvállalás. A Bíróság megállapította, hogy az ilyen feltételek tisztességtelennek minősülhetnek. A nemzeti bíróságnak kell értékelnie a tisztességes jelleget, figyelembe véve, hogy a feltételek világosak és érthetőek‑e. A feltételeknek emellett átláthatónak kell lenniük: a fogyasztót tájékoztatni kell az ahhoz szükséges információról, amely lehetővé teszi számára kötelezettségvállalása gazdasági következményeinek értékelését (C‑365/23, Arce).

Külföldi pénznemben meghatározott hitelszerződések

A Bíróság több, külföldi pénznemben felvett hitellel kapcsolatos ügyben is döntött, amelyekben azt vizsgálta, hogy e hitelszerződések feltételei – különösen az árfolyamkockázatok tekintetében – tisztességesek és egyértelműek‑e a fogyasztók számára. A Bíróság számos olyan ügyet tárgyalt, amelyben a fogyasztók devizahitelt vettek fel, és az árfolyamváltozás következtében a fogyasztónak sokkal magasabb törlesztőrészletekkel kellett szembenéznie.

A Bíróság megállapította, hogy a külföldi pénznemben meghatározott hitelszerződések esetén a bankoknak elegendő tájékoztatást kell nyújtaniuk ahhoz, hogy a fogyasztó tájékozott és megalapozott döntést hozhasson. A fogyasztóknak képesnek kell lenniük arra, hogy teljes mértékben megértsék és felmérjék az ilyen szerződési feltételek pénzügyi következményeit (C‑186/16, Andriciuc és társai). A Bíróság ezt a döntését egy másik ügyben tovább részletezte, megállapítva, hogy az árfolyamkockázattal kapcsolatos feltételnek nemcsak megfogalmazását tekintve, hanem a konkrét tartalom vonatkozásában is egyértelműnek kell lennie a fogyasztó számára (C‑51/17, OTP Bank és OTP Faktoring).

A Bíróság azt is tisztázta, hogy ha egy fogyasztó külföldi pénznemben vett fel kölcsönt, és nincs tudatában a szerződésben alkalmazott valamely feltétel tisztességtelen jellegének, akkor vele szemben az e szerződési feltétel alapján megfizetett összegek visszatérítése vonatkozásában semmilyen elévülési idő nem írható elő. Kimondta azt is, hogy a hitelező által az árfolyamkockázat fennállásával kapcsolatban nyújtott tájékoztatás nem átlátható, ha azon a feltételezésen alapul, hogy az árfolyam a szerződés teljes időtartama alatt stabil marad (C‑609/19, C‑776/19, C‑782/19, BNP Paribas Personal Finance).

Online fogyasztóvédelem

A digitális korban az online vásárlás a mindennapi élet szerves részévé vált, átalakítva a fogyasztói szokásokat az áru‑ és szolgáltatásvásárlás terén. Ugyanakkor amellett, hogy a digitális korban az online vásárlás térhódítása forradalmasította a kiskereskedelmet, egyúttal egyedi kihívásokat és kockázatokat is hozott a fogyasztók számára. A Bíróság számos olyan jogvitával találkozott, amelyek tárgya a fogyasztókat az online vásárlások során megillető jogokkal volt kapcsolatos. A következő fontos kérdések merültek fel:

• Milyen kivételei vannak a fogyasztók „elállási jogának” online vásárlás esetén?
• Miként kell jelezni a megrendelésre szolgáló gombon a fogyasztó számára, hogy „fizetési kötelezettségük” keletkezik?

Elállási jog

Az „elállási jog” a fogyasztókat megillető azon jog, amely alapján meggondolhatjuk magunkat, ha „távollevők között” vásároltunk valamit. Eredeti célja szerint a katalógusból, illetve postai megrendelés útján történő vásárlásokhoz kapcsolódott, de ma már az online vásárlásra is alkalmazandó, és annak egyik alapvető elemét képezi. Az uniós jog alapján a fogyasztóknak a vásárlásuk időpontjától számítva legalább 14 napjuk van arra, hogy elállási jogukat gyakorolják. A megvásárolt árut a vételár teljes visszatérítése mellett bármifajta indokolás nélkül vissza lehet küldeni.

A kiszállítás költségeinek visszatérítése

2008‑ban felmerült az a kérdés, hogy a vevő a termék árának visszatérítése mellett jogosult‑e arra is, hogy az áru megküldésének költségeit visszatérítsék a számára. Az ügyet egy német fogyasztóvédelmi egyesület indította a Heinrich Heine csomagküldő társaság ellen. A Heine 4,95 euró átalánydíjért szállította ki a rendeléseket. Az áru visszaküldése esetén ezt az összeget nem térítették vissza. A Bíróság megállapította, hogy ez visszatartja a fogyasztókat elállási joguk gyakorlásától. Ezért a kiszállítás költségeit vissza kell téríteni. A Bíróság azonban kimondta, hogy az áru visszaküldésének költségeit a fogyasztóra lehet hárítani. Ez lehetővé teszi a költségek fogyasztó és eladó közötti kiegyensúlyozott megoszlását (C‑511/08 Heinrich Heine).

Az áru hosszabb idő elteltével történő visszaküldése

2007‑ben egy német bíróság azzal a kérdéssel fordult a Bírósághoz, hogy kell‑e a fogyasztónak ellenértéket fizetnie az eladó részére az árucikkek visszaküldés előtti használatáért. P. Messner az interneten vásárolt egy használt laptopot, de nyolc hónap után úgy döntött, hogy visszaküldi azt. Az elállásra nyitva álló rendes határidő ugyan eddigre lejárt, de P. Messner nem kapott megfelelő tájékoztatást az elállási idő kezdő időpontjára vonatkozóan, ami a német jog alapján kötelező lett volna. Az eladó arra hivatkozott, hogy P. Messnernek mindenképpen meg kell fizetnie a laptop nyolc hónapig tartó használatának ellenértékét, és hangsúlyozta, hogy egy hasonló számítógép 8 hónapos időszakra történő bérlése esetén meghatározott összegű bérleti díjat kellett volna fizetni. A Bíróság megállapította, hogy az elállási jogukat gyakorló fogyasztók nem kötelesek a fogyasztási cikkek használatáért ellenértéket fizetni, kivéve, ha azokat észszerűtlen módon, például a jóhiszeműség elvével ellentétesen használták. Ez a jog lehetővé teszi a fogyasztók számára, hogy megvizsgálják és kipróbálják a termékeket anélkül, hogy pénzügyi szankciótól kellene tartaniuk (C‑489/07, Pia Messner).

A visszaküldött áruk állapota

Kérdések merültek fel azzal kapcsolatban is, hogy a termékeknek milyen állapotban kell lenniük a visszaküldéskor, különösen ami a higiéniát illeti.

2017‑ben egy német bíróság egy olyan ügyben kért iránymutatást a Bíróságtól, amelynek tárgya egy matrac visszaküldése volt, amelyről a fogyasztó a visszaküldés előtt eltávolította a védőfóliát. A Bíróság megállapította, hogy a védőfólia eltávolítása nem lehet akadálya annak, hogy a fogyasztó az online vásárlástól való elálláshoz való jogát gyakorolja. Megjegyezte, hogy a matracot ki lehet tisztítani vagy fertőtleníteni lehet, hasonlóan ahhoz, ahogyan a ruhakereskedők kezelik a visszaküldött árut, hogy azt újra értékesíteni lehessen (C‑681/17, slewo).

Rendezvényekre szóló jegyek

Az elállási jognak ugyanakkor vannak korlátai. Az uniós jog kifejezetten úgy rendelkezik, hogy a fogyasztót nem illeti meg az elállási jog a meghatározott időponthoz kötődő szabadidős tevékenységekre történő jegyvásárlás esetén. Ennek célja az esemény szervezőinek védelme az utolsó pillanatban történő lemondásokkal szemben, aminek folytán a jegyek újbóli értékesítése megnehezülne. A Bíróság egy 2022‑es határozatában kimondta, hogy ez a korlátozás a közvetítők, például a jegyirodák által eladott jegyekre is vonatkozik (C‑96/21, CTS Eventim).

A megrendelésre szolgáló gombok

Az uniós jog alapján a vevőnek online vásárláskor kifejezetten tudomásul kell vennie, hogy a megrendelés leadása „fizetési kötelezettséggel” jár. Ez történhet például azáltal, hogy egy honlapon a „megrendelés” gombra kattintunk.

2021‑ben egy német bíróság egy olyan ügyben fordult a Bírósághoz, amelyben a fogyasztó egy szállásfoglaló honlapon a „foglalás véglegesítése” feliratot feltüntető gombra kattintott. A Bíróság kimondta, hogy az eladónak vagy szolgáltatónak a megrendelés előtt tájékoztatnia kell a fogyasztót a fizetési kötelezettségről. Bár nem kell pontosan ezeket a szavakat használni, de a megrendelésre szolgáló gomb feliratának egyértelműnek kell lennie, és fel kell tüntetni, hogy a fogyasztó fizetési kötelezettséget vállal, ha a gombra kattint (C‑249/21, Fuhrmann‑2).

Összegzés

Ezek az ítéletek együttesen arról tanúskodnak, hogy a Bíróság elkötelezett a fogyasztói jogok védelme mellett, mind a hagyományos piacokon, mind az e‑kereskedelem gyorsan változó világában. A Bíróság a termékek címkézésétől és a tisztességtelen szerződési feltételektől az elállási jogig és az online megrendelőgombok szabályozásáig terjedő kérdések kapcsán folyamatosan alakította ki belső ellentmondásoktól mentes ítélkezési gyakorlatát, hogy biztosítsa, hogy a fogyasztóvédelem szilárd és releváns maradjon.