Sport

Bevezetés

Európában a sport gyakran határokon átnyúló tevékenység, gyakran több országot is érint a sportolók átigazolása, a versenyek szervezése és a sportközvetítések. A Bíróság több alkalommal is tisztázta, hogy az uniós jog hogyan alkalmazandó a sport különböző vonatkozásaira. A legfontosabb kérdések közé többek között a következők tartoznak:

• Milyen jogok illetik meg a sportolókat munkavállalóként a szabad mozgás tekintetében?
• A sportági szövetségek hatásköre – különösen az összes nemzetközi verseny megrendezésének jóváhagyására vonatkozó hatáskörük – ellentétes‑e az uniós versenyjoggal?
• Lehet‑e korlátozni a kizárólagos közvetítési jogokat annak biztosítása érdekében, hogy a nagy sporteseményeket a nagyközönség az ingyenesen elérhető televíziócsatornákon láthassa?

A sportolók szabad mozgása

Minden idők talán egyik leghíresebb bírósági ügye a Bosman‑ügy. A „Bosman” elnevezés bekerült az általános sportszókincsbe, és a futballklubok közötti átigazolások egy teljesen új kategóriáját hozta létre. Az ügy és az általa lefektetett elvek mögött egy valódi emberi történet állt.

Jean‑Marc Bosman a belga RFC Liège klub labdarúgója volt. Amikor 1990‑ben lejárt a szerződése, csapatot akart váltani, a francia Dunkerque klubhoz akart átigazolni. Az átigazolást azonban megakadályozták, mivel a Dunkerque nem akarta kifizetni a Liège által kért díjat. A Liège felfüggesztette J‑M. Bosmant, és az összes olyan európai klub, amely esetleg szerződtette volna, feketelistára tette, így nemcsak munkanélkülivé vált, de nem is alkalmazhatták.

Egy belga bíróság ezt az ügyet a Bíróság elé terjesztette, amely úgy ítélte meg, hogy az átigazolási díjakra vonatkozó szabályok korlátozzák a más tagállamban játszani kívánó játékosok szabad mozgását, mivel megakadályozzák vagy elrettentik őket attól, hogy korábbi klubjukat akár a szerződésük lejárta után is elhagyják. A Bíróság azt is kimondta, hogy a labdarúgóligák nem korlátozhatják az egyes klubok által a mérkőzéseken szereplő, EU‑ból származó külföldi játékosok számát. A Bosman ítélet bevezette a szabad átigazolások korszakát, lehetővé téve a játékosok nagyobb mértékű áramlását az EU‑ban (C‑415/93 Bosman).

A Bosman ítélet hatása túlmutatott a labdarúgáson, és más sportágakra, például a kosárlabdára, a kézilabdára és a krikettre is hatással volt. Későbbi ügyekben a Bíróság továbbfejlesztette ezt az elvet, és megállapította, hogy az az egyes, nem az EU‑ból származó sportolókra is vonatkozik. Ha a sportoló olyan országból származott, amely a személyek szabad mozgására vonatkozó szabályokat tartalmazó megállapodást kötött az EU‑val, akkor ugyanezek az elvek vonatkoztak rá. Ezen ügyek közé tartozott a Kolpak ügy (C‑438/00 Deutscher Handballbund), amely egy szlovák kézilabdázót érintett, mielőtt Szlovákia tagállam lett volna, valamint a Simutenkov ügy is, amely egy Spanyolországban játszó orosz labdarúgóra vonatkozott (C-265/03 Simutenkov)

2008‑ban egy francia bíróság az utánpótlás játékosi szerződéssel kapcsolatban kért iránymutatást a Bíróságtól. Olivier Bernard ilyen szerződést kötött az Olympique Lyonnais labdarúgóklubbal. A szerződésben kötelezettséget vállalt arra, hogy a klubnál edz, és ha a klub felajánlja, aláírja első profi szerződését. O. Bernard azonban a felkészülési időszak után a Newcastle Unitedhez szerződött, és az Olympique Lyonnais kártérítést kért. A Bíróság egyetértett azzal, hogy ezek a szerződések korlátozták a játékosok szabad mozgását. A labdarúgóklubok azonban jogszerűen követelhettek a nevelés tényleges költségeire vonatkozó kártérítést olyan fiatal játékosok neveléséért, akik ezt követően első profi szerződésüket egy másik tagállam klubjával kötötték meg (C‑325/08 Olympique Lyonnais).

2022‑ben egy belga bíróság a Bíróság elé utalt egy ügyet, amely egy Franciaországban élő korábbi profi labdarúgót érintett, aki megtámadta a FIFA egyes, a játékosok átigazolására vonatkozó szabályait. Azt állította, hogy ezek megakadályozták őt abban, hogy egy belga futballklub foglalkoztassa. A szabályok szerint, ha egy játékos idő előtt és „méltányos ok” nélkül szüntette meg a szerződését, akkor mind a játékosnak, mind az új klubjának kártérítést kellett fizetnie a korábbi klub részére. Az új klub szankciókkal és más hátrányos következményekkel is szembesülhetett, például ideiglenes átigazolási tilalommal és az átigazolásáról szóló nemzetközi tanúsítványok késedelmes kiállításával. A Bíróság úgy határozott, hogy a FIFA szabályai ellentétesek az uniós joggal, mivel megakadályozzák a hivatásos labdarúgók szabad mozgását, akik egy új klubnál való munkavállalás révén szeretnének fejlődni (C‑650/22 FIFA).

Sportági szövetségek és a versenyjog

Két, 2023 végén elbírált ügyben a Bíróság a versenyjog és a sport szabályozása közötti kölcsönhatást vizsgálta. A versenyjog tiltja a piaci erőfölénnyel való visszaélést. Az adott sportágat azonban gyakran egyetlen szervezet irányítja, amely meghatározza a szabályokat és megszervezi a sporttevékenységet.

Az első ügy a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetséget (ISU) érintette, amely minden nemzetközi korcsolyaversenyt engedélyez. Az ISU‑nak jogában áll teljesen eltiltani a sportolókat a versenyzéstől, ha azok nem engedélyezett eseményeken vesznek részt (C‑124/21 P Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség kontra Bizottság).

A második ügy a FIFA és az UEFA európai szuperligára adott reakciója miatt alakult ki, mivel a FIFA és az UEFA azzal fenyegetőzött, hogy szankciókkal sújtja az abban részt vevő klubokat és játékosokat (C‑333/21 European Superleague Company).

A Bíróság mindkét esetben megállapította, hogy az ilyen jellegű szabályok jogellenesek. A FIFA, az UEFA és az ISU hatásköreire nem vonatkozik semmiféle olyan keretrendszer, amely biztosítaná, hogy azok átláthatóak, objektívek, megkülönböztetésmentesek és arányosak legyenek. Ennek eredményeképpen akadályozták a szabad versenyt az EU piacán. A Bíróság azt is megállapította, hogy e szabályok károsak a játékosokra és a sportolókra nézve, mivel megakadályozzák őket abban, hogy új és innovatív versenyeken vegyenek részt. A médiát és a nézőket is károsították, megfosztva őket attól a lehetőségtől, hogy megnézzék ezeket a versenyeket.

Szintén 2021‑ben egy belga bíróság felkérte a Bíróságot, hogy egy olyan ügyet értékeljen, amelyben egy labdarúgó és egy belga futballklub a „saját nevelésű játékosokra” vonatkozó szabályokat támadta meg. Ez a szabály a helyi tehetségek fejlődését kívánja ösztönözni. A Bíróság megállapította, hogy ezek a szabályok az uniós versenyjog alapján jogellenesek lehetnek, mivel korlátozzák a klubok azon lehetőségét, hogy tehetséges játékosok szerződtetésével versenyezzenek egymással, függetlenül attól, hogy azok hol „nevelkedtek”. A Bíróság azt is megállapította, hogy a szabályok közvetve hátrányos megkülönböztetést jelenthetnek a más tagállamokból érkező játékosokkal szemben. A Bíróság azonban a belga bíróságra bízta annak megállapítását, hogy e szabályokat igazolja‑e az a cél, hogy helyi szinten ösztönözzék a fiatal hivatásos labdarúgók szerződtetését és nevelését (C‑680/21 Royal Antwerp Football Club).

A sportközvetítések megtekintése

A sportesemények jogtulajdonosai elvileg szabadon eladhatják a közvetítési jogaikat bárkinek, akinek akarják. Az uniós jog értelmében azonban a tagállamok ragaszkodhatnak ahhoz, hogy bizonyos „társadalmi szempontból kiemelkedő jelentőségű” eseményeket szabadon fogható csatornákon közvetítsenek. Ez korlátozza azt az összeget, amelyben a jogtulajdonosok részesülhetnek a közvetítési jogokért cserébe. Az Egyesült Királyság és Belgium az összes labdarúgó‑világbajnoki mérkőzést, az Egyesült Királyság pedig a labdarúgó‑Európa‑bajnokság összes mérkőzését is „kiemelten jelentős” eseményként sorolta fel. A FIFA és az UEFA azzal érvelt, hogy számos mérkőzés nem volt kiemelten jelentős az említett országok számára. Például a csoportmérkőzések, amelyeken nem vesznek részt brit vagy belga csapatok, nem tekinthetők jelentősnek. A Törvényszék az Egyesült Királyságnak és Belgiumnak adott igazat. Elismerte, hogy a tagállamok e tornák valamennyi mérkőzését társadalmi szempontból kiemelten jelentős eseménynek minősíthetik. A Törvényszék megjegyezte, hogy még a „nem kiemelt” mérkőzések is befolyásolhatják a nemzeti csapatok továbbjutását és a verseny egészét. Bár e mérkőzések ingyenes televíziós közvetítése korlátozza a FIFA és az UEFA kizárólagos közvetítési jogát, a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy e korlátozásokat a nyilvánosság tájékoztatáshoz való joga védelmének és a társadalmi jelentőségű eseményekhez való szabad hozzáférés biztosításának szükségessége igazolhatja (T‑385/07, T‑55/08, T‑68/08, FIFA és UEFA kontra Bizottság).

2008‑ban egy brit bíróság az angol Premier League közvetítési jogai értékesítésének módjával kapcsolatos kérdést tett fel a Bíróságnak. Minden műsorszolgáltató csak egy meghatározott területen közvetíthetett mérkőzéseket. Ez azt jelentette, hogy a televíziónézők csak a lakóhelyük szerinti tagállam műsorszolgáltatói által közvetített Premier League mérkőzéseket nézhették meg. Az egyesült királyságbeli pubok dekódoló kártyákat vásároltak Görögországból, amelyek lehetővé tették számukra a Premier League mérkőzéseihez való hozzáférést és azok vetítését. A Bíróság kimondta, hogy az uniós joggal ellentétes minden olyan engedélyezési rendszer, amely a műsorszolgáltatóknak kizárólagos jogokat biztosít egy tagállamon belül, és megtiltja a nézőknek, hogy más tagállamokban dekódoló kártyával nézzék az adásokat. A Bíróság azonban úgy ítélte meg, hogy a mérkőzések nyilvános helyeken, például pubokban történő vetítése engedélyköteles, ha a közvetítés olyan szerzői jogvédelem alatt álló elemeket tartalmaz, mint például a nyitó képsor vagy a zene (C‑403/08 és C‑429/08 Football Association Premier League és társai, Murphy).

Egy másik ügyben a Bíróság a sporteseményekről készült rövid videoklipek hírműsorokban való felhasználásáról határozott. Az uniós szabályok értelmében a műsorszolgáltatók számára lehetővé kell tenni, hogy a közérdeklődésre számot tartó eseményekről szóló rövid híradásokban klipeket használhassanak, még akkor is, ha az eseményekre kizárólagos műsorszolgáltatási jogok vonatkoznak. Bár a hírszolgáltató szervezetektől lehet díjfizetést kérni, ennek a jelhez való hozzáférés technikai költségeire kell korlátozódnia. A Sky Österreich, amely egyes sporteseményekre vonatkozó kizárólagos joggal rendelkezett, azzal érvelt, hogy ez figyelmen kívül hagyta az engedélyezés és a gyártás átfogóbb költségeit. A Bíróság azonban megerősítette, hogy a közvetítésekhez való hozzáférés biztosításáért járó ellentételezés a jelszolgáltatáshoz közvetlenül kapcsolódó technikai költségekre korlátozódhat. Ez a korlátozás védi a polgárok tájékoztatáshoz való alapvető jogát, és – a kizárólagossági megállapodások ellenére – biztosítja a nyilvánosság hozzáférését a fontos eseményekkel, például a labdarúgó‑mérkőzésekkel kapcsolatos legfontosabb információkhoz (C‑283/11 Sky Österreich).

Összegzés

Ezekkel az ítéletekkel a Bíróság és a Törvényszék biztosította, hogy mindenki élvezhesse a szabad mozgáshoz való jogát és az uniós versenyszabályok által biztosított védelmet, miközben elismerte, hogy a sport a társadalmunkban különleges helyet tölt be.