Kommunikációs Igazgatóság
A Bíróság Kommunikációs Igazgatósága felel az Európai Unió Bíróságának valamennyi belső és külső kommunikációjáért. E minőségében a Bíróság átláthatóság iránti elkötelezettségének aktív szereplője.
Tájékoztatást ad az újságírók és a nyilvánosság számára a Bíróság munkájáról. Ezt egyrészt tömegkommunikációs eszközökön keresztül, elsősorban a Bíróság honlapján és közösségimédia‑eszközein keresztül, másrészt a Bírósághoz beérkező e‑mailek megválaszolásával és telefonhívások fogadásával, személyre szabottan valósítja meg.
Az igazgatóság két egységből áll: a Sajtó‑ és Tájékoztatási Egységből, valamint a Kiadványok és Elektronikus Média Egységből, amelyek mindegyike saját tevékenységi területekkel rendelkezik.
Ezenfelül az igazgatóságon belül több egység munkatársaiból létrehozott csapatok együttműködnek a Bíróság közösségimédia‑csatornáinak kezelése, a Bíróság CuriaWebTV néven ismert audiovizuális tartalmának létrehozatala és terjesztése, és olyan események szervezése során, mint például a Bíróság nyílt napja.
Sajtó‑ és Tájékoztatási Egység
A Sajtó‑ és Tájékoztatási Egység foglalkozik a Bíróság igazságszolgáltatási tevékenységével kapcsolatos kommunikációval, és kezeli a Bíróság médiakapcsolatait.
Feladata továbbá a nyilvánosságtól érkező kérdések megválaszolása.
Sajtóközleményeket készít és terjeszt a fontos, különösen a polgárok érdeklődésére számot tartó és/vagy jelentős társadalmi vagy gazdasági hatással járó határozatokról és indítványokról.
A Bíróság és a sajtó közötti kapcsolattartás módjáról bővebb információt a sajtószolgálatról szóló oldalunkon talál.
Kiadványok és Elektronikus Média Egység
A Kiadványok és Elektronikus Média Egység felügyeli a Bíróság közzétételi politikáját. Más szervezeti egységekkel együttműködve kezeli a belső kommunikációt és a Bíróság belső honlapját is.
Ezen egység felelős a Bíróság valamennyi külső tájékoztató anyagáért, ideértve ezt a honlapot és az éves jelentést is. Az éves jelentés nyomtatott változatai és a Bíróság egyéb kiadványai a készlet erejéig a kapcsolatfelvételi űrlapon kérhetők.
