Könyvtári Igazgatóság

A Bíróság könyvtára az uniós jogra szakosodott, és az e tárggyal kapcsolatos kiadványok gazdag gyűjteményével rendelkezik. Ezenkívül jelentős gyűjteménye van a nemzetközi jogról, valamint az Európai Unió tagállamai és egyes harmadik országok jogáról szóló kiadványokból is. A Könyvtári Igazgatóságot két egység alkotja, amelyek feladata az állomány hasznosítása és a felhasználók rendelkezésére bocsátása.

A könyvtár katalógusa elérhető az interneten. Kérjük a felhasználókat, tanulmányozzák a külső honlap saját szabályait és feltételeit az ilyen, a katalógusban szereplő honlapokra utaló linkeken keresztül elérhető tartalmak letöltéséhez, többszörözéséhez, illetve általában véve bármilyen felhasználásához. A Bíróság a tartalmaknak a felhasználók általi visszaélésszerű használatából eredő minden felelősséget kizár.

A könyvtár a Bíróság igazságszolgáltatási tevékenységének támogatásában is szerepet játszik. A Bíróság tagjainak és személyzetének jogi munkáját segítve a tudományos folyóiratokban megjelent publikációk igény szerinti kutatását biztosítja. Emellett figyelemmel kíséri a tudományos folyóiratokban megjelenő publikációkat, hogy a felhasználókat folyamatosan tájékoztassa a Bíróság tevékenységei szempontjából releváns legújabb jogi tudományos fejleményekről.

A Könyvtár biztosítja továbbá a Bíróság és a Törvényszék ítélkezési gyakorlatának különösen az e honlapon található esetjogi adatbázisban és az EUR-Lexen, a teljes uniós jogot lefedő intézményközi adatbázisban való közzétételét is.

A könyvtár elsősorban a Bíróság és a Törvényszék tagjainak és munkatársainak áll rendelkezésére. Ugyanakkor előzetes engedély alapján külső látogatók számára is hozzáférhető a gyűjtemény. A könyvtár belépési politikájáról bővebb információt a könyvtárlátogatásról szóló oldalunkon talál.

A modern jogi könyvtárak előtt álló kihívásokról a Könyvtári Igazgatóság e témában megjelent kiadványában olvashat. E kiadvány francia nyelven érhető el.

A Könyvtári Igazgatóság felel továbbá a Bíróság történeti irattáráért és az igazgatási jellegű dokumentumokhoz való hozzáférés iránti kérelmek feldolgozásáért.