|
A sajtóközlemények célja a nagyközönség és az újságírók érthető stílusban történő tájékoztatása a sajtóérdeklődésre számot tartó vagy az állampolgárok életére hatást gyakorló ügyekről. A sajtóközlemények ezenkívül bemutatják az intézmény életének jelentős eseményeit.
A Bíróság a legjelentősebb határozatokról
összefoglalásokat
is készít. Az összefoglalások mindenekelőtt a szakértő közönségnek, többek között jogászoknak szólnak, akik részletesebb betekintést kívánnak nyerni az Európai Bíróság és a Törvényszék által hozott határozatokba.
sz. 206/2024
: 2024. december 19.
Személyek szabad mozgása
Munkaidő-szervezés: a háztartási alkalmazottak munkáltatóinak létre kell hozniuk egy olyan rendszert, amely lehetővé teszi az egyes háztartási alkalmazottak napi munkaidejének mérését
sz. 205/2024
: 2024. december 19.
A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség
A tagállamok nem zárhatják ki a családi támogatásra való jogosultságból azt a külföldi munkavállalót, aki nem igazolja, hogy a harmadik országban született gyermekei jogszerűen utaztak be e tagállam területére
sz. 204/2024
: 2024. december 19.
Környezet és fogyasztók
Hibás termékekért való felelősség: a szállító gyártónak tekinthető, ha a neve megegyezik a gyártó által a terméken elhelyezett védjeggyel
sz. 203/2024
: 2024. december 19.
A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség
Az ukrajnai lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek számára biztosított átmeneti védelem: az a tagállam, amely az uniós jog által előírtakon túl e védelmet kiterjesztette személyek bizonyos kategóriáira, visszavonhatja tőlük az említett védelmet anélkül, hogy megvárná az uniós jog alapján biztosított átmeneti védelem megszűnését
sz. 202/2024
: 2024. december 19.
Tõke szabad mozgása
A tisztán pénzügyi befektetők ügyvédi társulásban való részvétele megtiltható sz. 201/2024
: 2024. december 19.
A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség
Menekültpolitika: A menedékkérők átadására irányuló intézkedéseknek a felelős tagállam általi egyoldalú felfüggesztése önmagában nem indokolja a rendszerszintű hiányosságok megállapítását
sz. 200/2024
: 2024. december 18.
Külkapcsolatok
Destabilisation of Moldova: the General Court upholds the restrictive measures taken against Mr Shor and Ms Tauber in respect of their role in organising violent demonstrations
sz. 199/2024
: 2024. december 18.
Közbeszerzés
Ahhoz, hogy egy társaságot kizárjanak az uniós közbeszerzési és támogatási eljárásokból, az engedélyezésre jogosult tisztviselőnek konkrétan és egyedileg kell értékelnie az eljárás alá vont gazdasági szereplő magatartását
sz. 198/2024
: 2024. december 12.
Tõke szabad mozgása
Magyarországi mezőgazdasági földterületeken létesített haszonélvezeti jogok: az uniós joggal nem ellentétes az ilyen jogoknak a Bíróság ítélete alapján történő visszajegyzése, még akkor sem, ha azok eredeti bejegyzése jogellenes volt
sz. 197/2024
: 2024. december 12.
Letelepedés szabadsága
A Bíróság pontosítja a nemzeti szanálási hatóság függetlenségére és a csődhelyzetben lévő pénzügyi intézmények tekintetében hozott határozataival szemben benyújtott jogorvoslatokra vonatkozó szabályokat
sz. 196/2024
: 2024. november 27.
Verseny
Competition in the field of Euro Interest Rate Derivatives: the General Court confirms the Commission’s amended decision against HSBC
sz. 195/2024
: 2024. november 27.
Energia
Nord Stream 2 gas pipeline: the General Court dismisses the action by Nord Stream 2 contesting the directive extending the internal market rules on natural gas to cover gas pipelines from third countries
sz. 194/2024
: 2024. november 19.
Uniós polgárság
Uniós polgárság: sérti az uniós jogot, ha megtagadják a politikai pártba való belépéshez való jogot azoktól az uniós polgároktól, akik olyan tagállamban rendelkeznek lakóhellyel, amelynek nem állampolgárai
sz. 193/2024
: 2024. november 13.
Verseny
Összefonódások ellenőrzése: a Törvényszék helybenhagyja a Bizottság azt engedélyező határozatát, hogy a Vodafone megszerezze a Liberty Global távközlési tevékenységeit Németországban, a Cseh Köztársaságban, Magyarországon és Romániában
sz. 192/2024
: 2024. november 13.
Szellemi és ipari tulajdon
Szellemi tulajdon: a "RUSSIAN WARSHIP, GO F**K yourself" mondatból álló, orosz és angol nyelvű ábrás megjelölés nem lajstromozható európai uniós védjegyként
sz. 191/2024
: 2024. november 13.
Szellemi és ipari tulajdon
A Törvényszék megerősíti, hogy a Chiquita Brands kék és sárga színű ovális formája nem részesülhet európai uniós védjegyoltalomban a friss gyümölcsök tekintetében
sz. 190/2024
: 2024. november 7.
sz. 189/2024
: 2024. november 7.
Jogellenes beutazáshoz való, humanitárius célú segítségnyújtás: Richard de la Tour főtanácsnok úgy véli, hogy érvényes a 2002/90 irányelv és pontosítja a bűncselekménnyé minősítés uniós jogi és nemzeti jogi feltételeit
Facilitation of unauthorised entry carried out for a humanitarian purpose: Advocate General Richard de la Tour finds Directive 2002/90 valid and clarifies the conditions for the criminalisation of that offence in EU law and national law sz. 188/2024
: 2024. november 7.
A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség
Compensation to victims of violent intentional crime: the automatic exclusion of certain family members of the victim of homicide does not guarantee ‘fair and appropriate’ compensation
sz. 187/2024
: 2024. november 6.
Állami támogatás
Állami támogatás: a Törvényszék elutasítja a Wizz Airnek a Románia által a TAROM nemzeti légitársaság részére a Covid19világjárvány miatt elszenvedett károk helyreállítására nyújtott támogatás tárgyában benyújtott keresetét
sz. 186/2024
: 2024. november 6.
Verseny
The banks Crédit agricole and Credit Suisse participated in a cartel in the sector for suprasovereign bonds, sovereign bonds and public agency bonds denominated in US dollars (‘SSA Bonds’)
sz. 185/2024
: 2024. október 24.
Verseny
A Bíróság helybenhagyja, hogy a Törvényszék megsemmisítette az Intel erőfölénnyel való visszaélését megállapító, és az Intelre 1,06 milliárd euró bírságot kiszabó bizottsági határozatot
sz. 184/2024
: 2024. október 24.
Közösségi jogi elvek
Intellectual property: Member States are required to protect works of art in the European Union, irrespective of the country of origin of those works or the nationality of their author
sz. 183/2024
: 2024. október 22.
Letelepedés szabadsága
Az olyan harmadik ország gazdasági szereplői, amely nem kötött nemzetközi közbeszerzésről szóló megállapodást az Unióval, e területen nem hivatkozhatnak az egyenlő bánásmódra
sz. 182/2024
: 2024. október 17.
Jogszabályok közelítése
Ingatlanhitel előtörlesztése: a fogyasztó visszakaphatja a hitelnyújtási jutalék egy részét, ha nem tájékoztatták arról, hogy e jutalék nem függ a szerződés időtartamától sz. 181/2024
: 2024. október 17.
Szellemi és ipari tulajdon
The Directive on the legal protection of computer programs does not allow the holder of that protection to prohibit the marketing by a third party of software which merely changes variables transferred temporarily to a game console’s RAM
sz. 180/2024
: 2024. október 10.
sz. 179/2024
: 2024. október 10.
A Bíróság hatáskörének részleges átruházása a Törvényszékre: a Törvényszéken belül előzetes döntéshozatali ügyekre szakosodott tanácsot hoznak létre, valamint főtanácsnokokat választanak
sz. 178/2024
: 2024. október 8.
sz. 177/2024
: 2024. október 8.
sz. 176/2024
: 2024. október 8.
sz. 175/2024
: 2024. október 8.
sz. 174/2024
: 2024. október 7.
sz. 173/2024
: 2024. október 4.
Szállítás
A Bíróság nagymértékben megerősíti a mobilitási csomag érvényességét sz. 172/2024
: 2024. október 4.
Személyek szabad mozgása
Labdarúgás: a FIFA hivatásos labdarúgók nemzetközi átigazolására vonatkozó egyes szabályai ellentétesek az uniós joggal sz. 171/2024
: 2024. október 4.
Access by the police to data contained in a mobile telephone is not necessarily limited to the fight against serious crime
sz. 170/2024
: 2024. október 4.
Külkapcsolatok
Western Sahara: the 2019 EU-Morocco trade agreements regarding fisheries and agricultural products, to which the people of Western Sahara did not consent, were concluded in breach of the principles of self-determination and the relative effect of treaties
sz. 169/2024
: 2024. október 4.
Jogszabályok közelítése
Consumer information: the labelling of melons and tomatoes harvested in Western Sahara must refer to that territory, and not Morocco, as the country of origin
sz. 168/2024
: 2024. október 4.
Közösségi jogi elvek
Food labelling: where no legal name has been adopted, a Member State may not prohibit the use of terms traditionally associated with products of animal origin to designate a product containing vegetable proteins sz. 167/2024
: 2024. október 4.
A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség
A tálib rezsim által a nőkkel szemben elfogadott hátrányosan megkülönböztető intézkedések üldöztetésnek minősülnek
sz. 166/2024
: 2024. október 4.
Közösségi jogi elvek
Az online közösségi hálózatok, mint például a Facebook, nem használhatják fel az összes megszerzett személyes adatot időbeli és az adatok jellege szerinti korlátozás nélkül, célzott hirdetések céljából
sz. 165/2024
: 2024. október 4.
Uniós polgárság
AG COLLINS: The Commission has failed to prove that EU rules on citizenship (Article 20 TFEU) require that a ‘genuine link’ or ‘prior genuine link’ between a Member State and an individual must exist in order for it to grant citizenship
sz. 164/2024
: 2024. október 4.
a Bíróság C-633/22. sz. ügyben hozott ítélete
Real Madrid Club de Fútbol
A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség
sz. 163/2024
: 2024. október 4.
Környezet és fogyasztók
According to Advocate General Rantos, a contractual term requiring a young sportsman to transfer part of his income if he becomes a professional athlete may potentially be unfair, provided that it is shown that that term creates a significant imbalance in the rights and obligations arising under the contract
sz. 162/2024
: 2024. október 4.
A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség
Menekültpolitika: egy harmadik ország biztonságos származási országgá nyilvánításának az ország egész területére ki kell terjednie
sz. 161/2024
: 2024. október 4.
Letelepedés szabadsága
Combatting tax fraud: national legislation which limits the deduction of interest paid in respect of an intra-group loan is compatible with EU law
sz. 160/2024
: 2024. október 4.
Mezőgazdaság
Az ökológiai termékek jelölése: harmadik országból importált élelmiszeren csak akkor tüntethető fel az Unió ökológiai termelés jelölésére szolgáló logója, ha ezen élelmiszer megfelel az uniós jog valamennyi követelményének sz. 159/2024
: 2024. október 4.
Közösségi jogi elvek
GDPR: A tagállamok rendelkezhetnek a személyes adatok védelmét állítólagosan megsértő személy versenytársainak azon lehetőségéről, hogy e jogsértéssel mint tiltott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlattal szemben peres úton fellépjenek sz. 158/2024
: 2024. október 4.
Uniós polgárság
Ellentétes az uniós polgárok jogaival az, ha valamely tagállam megtagadja a valamely más tagállamban jogszerűen megváltoztatott utónév és nemi identitás elismerését
sz. 157/2024
: 2024. október 4.
Verseny
Competition: the Court of Justice rules on the cartel on the Italian market for concrete reinforcing bars
sz. 156/2024
: 2024. október 4.
Verseny
Competition: the Court upholds the decision of the European Commission prohibiting the proposed merger between thyssenkrupp and Tata Steel
sz. 155/2024
: 2024. október 2.
Külkapcsolatok
Az ukrajnai háborúra válaszul elfogadott korlátozó intézkedések: érvényes a jogi tanácsadási szolgáltatások Oroszország kormányának és az oroszországi székhelyű szervezeteknek történő nyújtására vonatkozó tilalom
sz. 154/2024
: 2024. október 1.
Megkezdődik az előzetes döntéshozatali hatáskörnek a Bíróságról a Törvényszékre történő részleges átruházására vonatkozó szabályok alkalmazása
sz. 153/2024
: 2024. szeptember 26.
Visit to the Court of Justice of the European Union by a delegation from the Supreme Court of the United States of America as part of the ‘Luxembourg Forum’.
sz. 152/2024
: 2024. szeptember 26.
Környezet és fogyasztók
A reklámban meghirdetett árcsökkentést a megelőző 30 napon belül alkalmazott legalacsonyabb ár alapján kell kiszámítani
sz. 151/2024
: 2024. szeptember 26.
Intézményi jog
The Court of Justice definitively dismisses the action brought by Mr Puigdemont and Mr Comín against the refusal of the President of the European Parliament to recognise their status as Members of the European Parliament in June 2019
sz. 150/2024
: 2024. szeptember 26.
Hatékony jogorvoslathoz való jog: a nemzeti bíró nem köteles alkalmazni az Alkotmánybíróság uniós jogot sértő határozatát
sz. 149/2024
: 2024. szeptember 26.
Közösségi jogi elvek
Personal data protection: the supervisory authority is not obliged to exercise a corrective power in all cases of breach and, in particular, to impose a fine
sz. 148/2024
: 2024. szeptember 25.
Energia
Electricity transmission: the General Court clarifies the scope of compulsory regional coordination with regard to the operational security of electricity transmission systems
sz. 147/2024
: 2024. szeptember 25.
Energia
Electricity transmission: the General Court annuls the decision of the Board of Appeal of ACER in so far as ACER could not derogate from the applicable legal framework when adopting the methodology for cost sharing of redispatching and countertrading for the Core region
sz. 146/2024
: 2024. szeptember 19.
Gazdaságpolitika
Prudential supervision of credit institutions: the Court annuls the 2016 ECB decision refusing the acquisition of a qualifying holding in Banca Mediolanum by Silvio Berlusconi
sz. 145/2024
: 2024. szeptember 19.
Verseny
Online accommodation reservation platforms: price parity clauses cannot, in principle, be classified as ‘ancillary restraints’ for the purposes of EU competition law
sz. 144/2024
: 2024. szeptember 19.
Állami támogatás
The Court annuls the Commission decision finding certain United Kingdom rules on the taxation of controlled foreign companies (CFCs) to be State Aid incompatible with the internal market and sets aside the judgment of the General Court confirming that decision
sz. 143/2024
: 2024. szeptember 18.
Verseny
Google AdSense: The General Court annuls the Commission’s decision sz. 142/2024
: 2024. szeptember 18.
Verseny
Abuse of a dominant position: the General Court largely upholds the fine imposed on Qualcomm
sz. 141/2024
: 2024. szeptember 12.
Mezőgazdaság
Mezőgazdasági termékpiacok: ellentétes az uniós joggal azon magyar szabályozás, amely arra kötelezi a kereskedőt, hogy bizonyos mezőgazdasági termékeket meghatározott áron és előre meghatározott mennyiségben árusítson sz. 140/2024
: 2024. szeptember 11.
Külkapcsolatok
Oroszországgal szembeni gazdasági szankciók: a Tanács hatáskörrel rendelkezik a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó intézkedések hatékonyságának biztosítását lehetővé tévő jelentéstételi és együttműködési kötelezettségek előírására
sz. 139/2024
: 2024. szeptember 11.
Tisztviselõk személyzeti szabályzata
sz. 138/2024
: 2024. szeptember 11.
Intézményi jog
The General Court of the European Union rules for the first time on the financial consequences of alleged irregularities with regard to a former Member of the European Court of Auditors sz. 137/2024
: 2024. szeptember 11.
Külkapcsolatok
Ukrajnai háború: a Törvényszék megerősíti az NSD orosz pénzügyi vállalkozással szemben elfogadott korlátozó intézkedéseket
sz. 136/2024
: 2024. szeptember 10.
Külkapcsolatok
Korlátozó intézkedések Oroszországgal szemben: a katonai felszerelésekkel kapcsolatos brókertevékenység folytatására vonatkozó tilalom alá tartozó ügyletből eredő teljes bevétel elkobzása megengedett sz. 135/2024
: 2024. szeptember 10.
Verseny
A Bíróság helybenhagyja a Googlelal szemben amiatt kiszabott 2,4 milliárd eurós bírságot, hogy visszaélt erőfölényével azáltal, hogy saját termékösszehasonlítási szolgáltatását részesítette előnyben
sz. 134/2024
: 2024. szeptember 10.
Külkapcsolatok
Közös kül- és biztonságpolitika (KKBP): a Bíróság pontosítja az uniós bíróságok hatáskörének terjedelmét
sz. 133/2024
: 2024. szeptember 10.
Állami támogatás
Tax rulings: a Bíróság hatályon kívül helyezi a Törvényszék azon ítéletét, amely az Írország által az Apple javára hozott adóügyi határozatokkal kapcsolatos
sz. 132/2024
: 2024. szeptember 5.
Verseny
AG Medina: Google’s refusal to provide third-party access to Android Auto platform may be in breach of competition rules
sz. 131/2024
: 2024. szeptember 5.
A failure to publish reorganisation measures in respect of a credit institution does not lead to those measures being invalid or their effects being unenforceable in another Member State
sz. 130/2024
: 2024. szeptember 5.
A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség
Tisztességes eljárás: a büntetőeljárás alá vont kiskorúaknak konkrét és hatékony lehetőséget kell biztosítani arra, hogy ügyvédi segítséget vehessenek igénybe
sz. 129/2024
: 2024. szeptember 5.
Külkapcsolatok
A közjegyző nem sérti meg az Oroszországgal szembeni szankciókat, ha egy jegyzékbe nem vett orosz társaság tulajdonában lévő ingatlan adásvételét közjegyzői okiratba foglalja
sz. 128/2024
: 2024. szeptember 4.
Indirect management of the EU budget: according to the General Court, the Commission’s decision refusing to recognise IMG as having status as an international organisation is lawful
sz. 127/2024
: 2024. szeptember 3.
Verseny
Illumina-Grail merger: the Court of Justice sets aside the judgment of the General Court and annuls the decisions by which the Commission accepted requests from national competition authorities seeking the examination of the proposed concentration
sz. 126/2024
: 2024. augusztus 30.
Szeptember 1-jén jelentős módosítások lépnek hatályba a Bíróság és a Törvényszék eljárási szabályai vonatkozásában
sz. 125/2024
: 2024. augusztus 12.
Az Európai Unió Törvényszéke hat konkrét tárgykörben hatáskört kap előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések elbírálására
sz. 124/2024
: 2024. július 29.
A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség
Authorisation to reside on the territory of a Member State for the purposes of studies: a Member State may reject an abusive application for authorisation, even if it has not correctly transposed the directive that provides for that option
sz. 123/2024
: 2024. július 29.
Verseny
A 14 portugál hitelintézet között több mint tíz éve fennálló információcsere cél általi versenykorlátozásnak minősülhet
sz. 122/2024
: 2024. július 29.
Állami támogatás
COVID-19: the Court of Justice confirms the lawfulness of the subordinated loan of €150 million granted by Austria to Austrian Airlines in the summer of 2020
sz. 121/2024
: 2024. július 29.
A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség
A consumer having booked a trip abroad may sue the organiser before the court of the place of his or her domicile
sz. 120/2024
: 2024. július 29.
Jogszabályok közelítése
Covid19: az utazásszervező fizetésképtelenségével szembeni biztosíték arra az esetre is vonatkozik, amikor az utazó elháríthatatlan és rendkívüli körülmények miatt eláll az utazástól
sz. 119/2024
: 2024. július 29.
Adózás
Combating aggressive tax planning: the Court upholds the validity of various provisions of the EU directive
sz. 118/2024
: 2024. július 29.
Környezet és fogyasztók
A farkas nem nyilvánítható regionális szinten vadászható fajnak, ha védettségi állapota országos szinten kedvezőtlen
sz. 117/2024
: 2024. július 29.
Arrest warrants issued by the United Kingdom: the Court clarifies the conditions under which they may be executed in the European Union
sz. 116/2024
: 2024. július 29.
Intézményi jog
Az uniós bírák kinevezése: valamely tagállam a független szakértők nemzeti csoportja által összeállított listán szereplő pályázók közül jelölhet az e listán a legjobbként rangsorolttól különböző pályázót, feltéve, hogy a jelölt pályázó megfelel a Szerződésekben előírt követelményeknek
sz. 115/2024
: 2024. július 29.
A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség
Szociális ellátás: a harmadik országok huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező állampolgárainak valamely szociális biztonsági, szociális ellátási vagy szociális védelmi intézkedéshez való hozzáférését nem lehet attól a feltételtől függővé tenni, hogy legalább tíz évig valamely tagállamban tartózkodjanak
sz. 114/2024
: 2024. július 17.
Jogszabályok közelítése
A digitális piacokról szóló jogszabály: a Törvényszék elutasítja a Bytedancenek (TikTok) az őt kapuőrnek minősítő bizottsági határozat elleni keresetét
sz. 113/2024
: 2024. július 17.
Intézményi jog
The Commission did not give the public sufficiently wide access to the purchase agreements for Covid-19 vaccines sz. 112/2024
: 2024. július 11.
Jogszabályok közelítése
A csoportos létszámcsökkentésre vonatkozó irányelv a munkáltató nyugdíjba vonulása esetén is alkalmazandó
sz. 111/2024
: 2024. július 11.
Környezet és fogyasztók
A farkasvadászat ausztriai tilalma érvényes
sz. 110/2024
: 2024. július 11.
Intézményi jog
Jogállamiság: az ügyben eljáró ítélkező testületnek egyedül kell döntenie annak kimeneteléről
sz. 109/2024
: 2024. július 4.
Jogszabályok közelítése
Jelzáloghitelek: a "küszöbkikötések" átláthatósága vizsgálható az ország teljes bankrendszerét érintő közérdekű kereset keretében
sz. 108/2024
: 2024. június 27.
A pregnant worker must be afforded a reasonable time limit in order to be able to bring an action against her dismissal
sz. 107/2024
: 2024. június 27.
Verseny
The Court of Justice rules on the existence of agreements, decisions and concerted practices and of abuse of a dominant position on the perindopril market
sz. 106/2024
: 2024. június 25.
Környezet és fogyasztók
Az Ilva acélgyár üzemeltetését fel kell függeszteni, ha súlyos és jelentős veszélyt jelent a környezetre és az emberi egészségre sz. 105/2024
: 2024. június 21.
sz. 104/2024
: 2024. június 20.
Kiküldött ukrán munkavállalók: a munkavégzés helye szerinti tagállam előírhat a tartózkodási engedély beszerzésére vonatkozó kötelezettséget
sz. 103/2024
: 2024. június 20.
Jogszabályok közelítése
Biocid termékek reklámozása: az uniós jog tiltja a "bőrbarát" fordulat használatát
sz. 102/2024
: 2024. június 18.
A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség
Menekült jogállás: a tagállam nem köteles automatikusan elismerni a más tagállamban biztosított menekült jogállást
sz. 101/2024
: 2024. június 18.
A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség
A menekült jogállás valamely tagállamban történő elismerésével ellentétes az érintett személy származási országának történő kiadatása
sz. 100/2024
: 2024. június 13.
A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség
Az UNRWA-nál regisztrált hontalan palesztin személyek menekült jogállását főszabály szerint el kell ismerni, ha az UNRWA által nyújtott támogatást vagy védelmet megszűntnek kell tekinteni
sz. 99/2024
: 2024. június 13.
Intézményi jog
Menekültpolitika: a Bíróság arra kötelezi Magyarországot, hogy fizessen 200 millió euró átalányösszeget, és a késedelem minden egyes napjára 1 millió euró összegű kényszerítő bírságot amiatt, hogy nem teljesítette a Bíróság egyik ítéletét sz. 98/2024
: 2024. június 12.
Szellemi és ipari tulajdon
Trade mark law: the action brought by Société du Tour de France against registration of the trade mark Tour de X is dismissed
sz. 97/2024
: 2024. június 11.
A Bizottságnak kamatot kell fizetnie azon bírságok után, amelyeket a versenyjog területén jogosulatlanul szabott ki, és amelyek összegét ideiglenesen beszedte
sz. 96/2024
: 2024. június 11.
A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség
Nemzetközi védelem: a menekült jogállás megadható a nők és férfiak közötti egyenlőség értékével azonosuló nőknek sz. 95/2024
: 2024. június 6.
Jogszabályok közelítése
Közbeszerzés: a közbeszerzési eljárásból jogellenesen kizárt ajánlattevő kártérítést követelhet az esély elvesztése miatt
sz. 94/2024
: 2024. június 6.
Állami támogatás
COVID-19: the Court upholds the Commission’s decision authorising the solvency support fund for strategic Spanish undertakings
sz. 93/2024
: 2024. június 5.
Intézményi jog
Non-contractual liability on the part of the European Union: the General Court of the European Union dismisses the action for damages brought by Malacalza Investimenti and Mr Vittorio Malacalza against the ECB
sz. 92/2024
: 2024. június 5.
Szellemi és ipari tulajdon
McDonald’s loses the EU trade mark Big Mac in respect of poultry products
sz. 91/2024
: 2024. június 4.
Gazdasági és társadalmi kohézió
Rule of law: the actions brought by organisations of European judges against the Council decision approving the recovery and resilience plan for Poland are dismissed as inadmissible
sz. 90/2024
: 2024. május 30.
Jogszabályok közelítése
Online rendelés: a megrendelés gombnak vagy hasonló funkciónak egyértelműen jeleznie kell, hogy az arra történő kattintással a fogyasztó fizetés teljesítésére vállal kötelezettséget
sz. 89/2024
: 2024. május 30.
E-commerce: a Member State may not impose additional obligations on an online service provider established in another Member State
sz. 88/2024
: 2024. május 29.
Gazdaságpolitika
The General Court of the European Union finds that the calculation of the 2022 ex-ante contributions to the Single Resolution Fund (SRF) is unlawful
sz. 87/2024
: 2024. május 29.
Intézményi jog
The General Court maintains Poland's obligation to pay the daily penalty imposed in the case concerning the Turów mine
sz. 86/2024
: 2024. május 16.
Szállítás
A légi utasok jogai: a poggyászberakodásért felelős reptéri személyzetnek a légi járat jelentős késését okozó létszámhiánya "rendkívüli körülménynek" minősülhet
sz. 85/2024
: 2024. május 16.
Személyek szabad mozgása
Equal treatment: frontier workers must enjoy the same social advantages as resident workers
sz. 84/2024
: 2024. május 8.
Közösségi jogi elvek
Jogállamiság: az uniós jog nem írja elő, hogy a bírák és ügyészek szakmai egyesületei számára jogot kell biztosítani az ügyészek kinevezésével kapcsolatos határozatok vitatására
sz. 83/2024
: 2024. május 8.
Állami támogatás
The General Court of the European Union annuls the decision of the Commission to approve restructuring aid for charter airline Condor
sz. 82/2024
: 2024. május 8.
Intézményi jog
Transparency: the European Parliament must give access, in the interests of public scrutiny, to information relating to a Member of the European Parliament who has been convicted in a court of law
sz. 81/2024
: 2024. május 7.
Uniós polgárság
Richard de la Tour főtanácsnok szerint az uniós polgárok jogaival ellentétes az, hogy egy tagállam megtagadja a keresztnév és a nem valamely más tagállamban történt megváltoztatásának elismerését
sz. 80/2024
: 2024. május 7.
Közösségi jogi elvek
A dopping elleni küzdelemért felelős osztrák döntőbizottság nem jogosult kérdéseket terjeszteni a Bíróság elé
sz. 79/2024
: 2024. április 30.
sz. 78/2024
: 2024. április 30.
A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség
Szpunar főtanácsnok: a játékosok átigazolására vonatkozó FIFA-szabályok némelyike ellentétesnek bizonyulhat az uniós joggal
sz. 77/2024
: 2024. április 30.
A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség
EncroChat: a Bíróság a határokon átnyúló vonatkozású büntetőügyek tekintetében pontosítja a bizonyítékok átadásának és felhasználásának feltételeit sz. 76/2024
: 2024. április 30.
Jogszabályok közelítése
A magánélet és a súlyos bűncselekmények üldözése: azon bíróságnak, amelyet a telefonhasználati adatokhoz való hozzáférésnek az olyan bűncselekmények elkövetőinek azonosítása céljából való engedélyezésével bíztak meg, amelyeknek üldözéséhez a nemzeti törvény ilyen hozzáférést ír elő, jogosultnak kell lennie arra, hogy megtagadja vagy korlátozza e hozzáférést
sz. 75/2024
: 2024. április 30.
Jogszabályok közelítése
A bűncselekmények elleni küzdelem és az alapvető jogokba való beavatkozás: az online elkövetett hamisítások elleni küzdelemért felelős nemzeti hatóság hozzáférhet az IPcímhez rendelt azonosító adatokhoz
sz. 74/2024
: 2024. április 25.
Közösségi jogi elvek
AG Rantos: Privacy: a public statement by the user of a social network about his or her sexual orientation renders those data ‘manifestly public’, without, however, permitting their processing for the purposes of personalised advertising
sz. 73/2024
: 2024. április 25.
Uniós polgárság
EU law does not, in principle, preclude the automatic loss of German nationality in the event of recovery of Turkish nationality
sz. 72/2024
: 2024. április 25.
A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség
Uniós polgárság: az uniós polgár gyermeket nevelő harmadik országbeli állampolgár tartózkodási engedélyének minősített adatok alapján történő visszavonásával szemben hatékony jogorvoslatnak kell rendelkezésre állnia
sz. 71/2024
: 2024. április 24.
Szellemi és ipari tulajdon
EU trade marks: the General Court confirms that the reputation of a trade mark is acquired and, in general, lost progressively
sz. 70/2024
: 2024. április 24.
Intézményi jog
The General Court partially annuls the Frontex decision refusing a request by Sea-Watch for access to documents
sz. 69/2024
: 2024. április 18.
Verseny
Uniós versenyjogi jogsértések: a korábbi cseh elévülési rendszer összeegyeztethetetlen az uniós joggal
sz. 68/2024
: 2024. április 17.
A John L. Murrayről, Philippe Légerről és Waltraud Hakenbergről megemlékező ünnepélyes ülés
sz. 67/2024
: 2024. április 17.
Szellemi és ipari tulajdon
The name Pablo Escobar may not be registered as an EU trade mark
sz. 66/2024
: 2024. április 11.
The final of the "European Law Moot Court" competition will take place tomorrow at the Court of Justice of the European Union in Luxembourg
sz. 65/2024
: 2024. április 11.
Intézményi jog
Advocate General Szpunar: the refusal by the former President of the European Parliament to recognise the status of Carles Puigdemont and Antoni Comín as Members of the European Parliament in June 2019 must be annulled
sz. 64/2024
: 2024. április 11.
Állami támogatás
Advocate General Medina: The Court of Justice should annul the Commission decision finding that the United Kingdom granted illegal tax rulings (tax advantages to certain multinational groups) between 2013 and 2018
sz. 63/2024
: 2024. április 11.
Közösségi jogi elvek
Protection of personal data: according to Advocate General Pikamäe, the supervisory authority has an obligation to act when it finds a breach in the course of investigating a complaint
sz. 62/2024
: 2024. április 10.
Gazdaságpolitika
The calculation of the 2022 ex ante contributions to the Single Resolution Fund (SRF) is unlawful
sz. 61/2024
: 2024. április 10.
Külkapcsolatok
War in Ukraine: the General Court annuls the inclusion of Petr Aven and Mikhail Fridman on the lists of persons subject to restrictive measures between February 2022 and March 2023
sz. 60/2024
: 2024. március 27.
Jogszabályok közelítése
Online advertising: Amazon’s request to suspend its obligation to make an advertisement repository publicly available is rejected
sz. 59/2024
: 2024. március 22.
A 2023. év igazságügyi statisztikái: erősödik a Bíróság előtti peres ügyek számának strukturális növekedése
sz. 58/2024
: 2024. március 21.
sz. 57/2024
: 2024. március 21.
sz. 56/2024
: 2024. március 21.
Verseny
Illumina-Grail Merger: AG Emiliou proposes to set aside the General Court judgment and annul Commission decisions on referral request
sz. 55/2024
: 2024. március 21.
Jogszabályok közelítése
Advocate General Ćapeta: melons and tomatoes from the territory of Western Sahara must bear a ‘country of origin’ label reflecting their origin in that territory
sz. 54/2024
: 2024. március 21.
Külkapcsolatok
Advocate General Ćapeta: the General Court erred in annulling the decision approving, on behalf of the European Union, a preferential tariff agreement with the Kingdom of Morocco relating to the territory of Western Sahara
sz. 53/2024
: 2024. március 21.
Külkapcsolatok
Advocate General Ćapeta: the Court of Justice should annul the Council decision concluding the Sustainable Fisheries Partnership Agreement with the Kingdom of Morocco
sz. 52/2024
: 2024. március 21.
Kultúra
Italian legislation under which independent companies established in another Member State are excluded from copyright management is incompatible with EU law
sz. 51/2024
: 2024. március 21.
Szállítás
Rights of airline passengers: the passenger is deemed to have accepted reimbursement of the cost of the ticket by travel voucher where, while filling in a form on the website of the air carrier, he or she has waived reimbursement of the cost of the ticket by a sum of money
sz. 50/2024
: 2024. március 21.
A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség
A két ujjnyomatnak a személyazonosító igazolványokba való kötelező beillesztése összeegyeztethető a magánélet tiszteletben tartásához, illetve a személyes adatok védelméhez fűződő alapvető joggal
sz. 49/2024
: 2024. március 20.
Külkapcsolatok
War in Ukraine: the General Court annuls the acts maintaining Mr Nikita Mazepin on the lists of persons subject to restrictive measures
sz. 48/2024
: 2024. március 14.
Közösségi jogi elvek
A személyes adatok védelme: a tagállami felügyeleti hatóság elrendelheti a jogellenesen kezelt adatok törlését, még az érintett előzetes kérelme hiányában is
sz. 47/2024
: 2024. március 14.
The United Kingdom has infringed EU law as a result of a judgment of its Supreme Court
sz. 46/2024
: 2024. március 14.
Gyógyszerek forgalomba hozatalának engedélyezése: az Európai Gyógyszerügynökségnek (EMA) biztosítania kell, hogy azok a szakértők, akikkel konzultál, ne legyenek összeférhetetlenségi helyzetben
sz. 45/2024
: 2024. március 7.
Letelepedés szabadsága
AG Collins: only economic operators established in countries party to international agreements on public contracts that bind the EU may rely on provisions of the Public Procurement Directives
sz. 44/2024
: 2024. március 7.
Auctioning of personal data for advertising purposes: the Court of Justice clarifies the rules under the GDPR
sz. 43/2024
: 2024. március 6.
Szellemi és ipari tulajdon
The prior disclosure of a Puma shoe model by the artist Rihanna results in the invalidity of a registered Community design
sz. 42/2024
: 2024. március 5.
Közösségi jogi elvek
Adatkezelés: egyetemlegesen felel a kárért az Europol és az a tagállam, amelyben a köztük lévő együttműködés keretében történt jogszerűtlen adatkezelésből eredő kár bekövetkezett
sz. 41/2024
: 2024. március 5.
Intézményi jog
A játékok biztonságára vonatkozó harmonizált európai műszaki szabványoknak hozzáférhetőknek kell lenniük az uniós polgárok számára
sz. 40/2024
: 2024. március 5.
Jogszabályok közelítése
A félautomata tűzfegyverek tilalma: azok a tagállamok, amelyek fenn kívánják tartani az e fegyverekre vonatkozó korábbi engedélyeket, ezt a vaktöltények kilövésére alkalmas fegyverekké átalakított félautomata tűzfegyverek esetében is előírhatják
sz. 39/2024
: 2024. március 1.
sz. 38/2024
: 2024. február 29.
A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség
An asylum application based on a religious conversion taking place subsequently to the departure from a person’s country of origin may not be rejected automatically as abuse
sz. 37/2024
: 2024. február 29.
Mezőgazdaság
Vény nélkül kapható gyógyszerek távértékesítése: a Bíróság pontosítja azokat a feltételeket, amelyek mellett valamely tagállam megtilthatja a gyógyszerészeket és az ügyfeleket a gyógyszerek online értékesítése céljából összekapcsoló szolgáltatást
sz. 36/2024
: 2024. február 28.
Állami támogatás
State aid: the General Court dismisses the actions regarding the financing of the Fehmarn Belt fixed link project between Denmark and Germany
sz. 35/2024
: 2024. február 22.
Közösségi jogi elvek
According to Advocate General Priit Pikamäe, a database containing personal data may, under certain conditions, be sold in enforcement proceedings, even if the data subjects have not consented to the sale
sz. 34/2024
: 2024. február 22.
Intézményi jog
A Bíróság Románia fellebbezésének elutasítását követően megerősíti a "Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért" elnevezésű európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslat részleges nyilvántartásba vételére vonatkozó határozatot
sz. 33/2024
: 2024. február 22.
Személyek szabad mozgása
Taking into account of child-raising periods completed in another Member State when calculating a pension for total incapacity for work
sz. 32/2024
: 2024. február 22.
Uniós polgárság
Uniós polgárság: ellentétes az uniós joggal, ha a tagállam valamely állampolgárától kizárólag azzal az indokkal tagadja meg - az útlevélen felül - az úti okmánynak minősülő személyazonosító igazolvány kiállítását, hogy az érintett személy egy másik tagállamban rendelkezik lakóhellyel
sz. 31/2024
: 2024. február 21.
Mezőgazdaság
The General Court dismisses an action brought against registration of the name ‘Halloumi’ as a protected designation of origin
sz. 30/2024
: 2024. február 21.
Mezőgazdaság
Plant protection products: the identification of certain risks associated with the use of insecticides does not preclude the renewal of the approval of an active substance
sz. 29/2024
: 2024. február 20.
A határozott időre alkalmazott munkavállalót tájékoztatni kell a munkaszerződése rendes felmondással történő megszüntetésének indokairól, ha ezekről az indokokról a határozatlan időre alkalmazott munkavállalót is kötelező tájékoztatni sz. 28/2024
: 2024. február 9.
Digital Markets Act: the application by Bytedance (TikTok) seeking suspension of the Commission decision designating it as a gatekeeper is dismissed
sz. 27/2024
: 2024. február 8.
A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség
First Advocate General Szpunar: manifest breach of freedom of expression may constitute a ground for refusal of enforcement
sz. 26/2024
: 2024. február 8.
A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség
A Bíróság valamely ítélete a menedékjog iránti kérelem újbóli érdemi vizsgálatát igazoló új körülménynek minősülhet
sz. 25/2024
: 2024. február 7.
Állami támogatás
State aid in the context of the COVID-19 pandemic: the General Court annuls the approval of State aid from the Netherlands amounting to €3.4 billion in favour of KLM
sz. 24/2024
: 2024. február 1.
Verseny
Cartel on the truck market: the Court dismisses Scania’s appeal
sz. 23/2024
: 2024. január 31.
Intézményi jog
Products made from oxo-degradable plastic: the General Court endorses the prohibition on the placing on the market
sz. 22/2024
: 2024. január 30.
Adózás
VAT fraud: Employee using her employer’s details to issue fake invoices is liable for the amount of the taxes entered on them
sz. 21/2024
: 2024. január 30.
Letelepedés szabadsága
Hourly limit for television publicity spots: promotional announcements for radio programmes broadcast on television channels belonging to the same corporate group are not, in principle, announcements about those television channels’ own programmes
sz. 20/2024
: 2024. január 30.
A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség
A törléshez való jog: az elítélt személyek biometrikus és genetikai adatainak a halálukig történő általános és különbségtétel nélküli tárolása ellentétes az uniós joggal
sz. 19/2024
: 2024. január 30.
A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség
A kísérő nélküli kiskorú menekültnek akkor is joga van a szüleivel való családegyesítésre, ha nagykorúvá vált a családegyesítési eljárás során
sz. 18/2024
: 2024. január 25.
A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség
Advocate General Medina: Member States are not bound to recognise refugee status granted in another Member State
sz. 17/2024
: 2024. január 25.
Szellemi és ipari tulajdon
European Union trade mark: a car manufacturer can prohibit the use of a sign identical or similar to the trade mark it owns for spare parts
sz. 16/2024
: 2024. január 25.
Szállítás
Passengers who did not present themselves for boarding for a flight which arrived with a long delay or who purchased a ticket for an alternative flight and arrived at the destination with a delay of less than three hours are not entitled to fixed compensation
sz. 15/2024
: 2024. január 24.
Szellemi és ipari tulajdon
Intellectual property: the General Court of the European Union upholds the validity of the protection of the Lego toy brick
sz. 14/2024
: 2024. január 24.
Szellemi és ipari tulajdon
The General Court confirms that the figurative sign NOAH may remain registered as an EU trade mark for ‘polo shirts’ and ‘sweaters’
sz. 13/2024
: 2024. január 18.
Verseny
Advocate General Medina: the Court should confirm that the Commission erred in applying the AEC test with respect to HP and Lenovo
sz. 12/2024
: 2024. január 18.
Jogszabályok közelítése
Advocate General Medina: the transparency of ‘floor clauses’ in mortgage loan contracts can be reviewed in the context of a collective action
sz. 11/2024
: 2024. január 18.
Az MH17 légi járat katasztrófája: a légi közlekedés biztonságára vonatkozó egyes információk bizalmas kezelése indokolt és arányos
sz. 10/2024
: 2024. január 18.
Személyek szabad mozgása
A worker who was not able to take all of his or her days of paid annual leave before resigning is entitled to an allowance in lieu of that leave
sz. 9/2024
: 2024. január 16.
Intézményi jog
Lifting of parliamentary immunity: Eva Kaili’s action against the request of the European Chief Prosecutor and the decision of the President of the European Parliament is dismissed
sz. 8/2024
: 2024. január 16.
Közösségi jogi elvek
Egy parlamenti vizsgálóbizottságnak főszabály szerint tiszteletben kell tartania az általános adatvédelmi rendeletet
sz. 7/2024
: 2024. január 16.
A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség
Nők elleni erőszak: a Bíróság pontosítja a nemzetközi védelemben részesüléshez szükséges feltételeket
sz. 6/2024
: 2024. január 11.
A Főtanácsnoknak a C-563/22 ügyben előterjesztett indítványa
Zamestnik-predsedatel na Darzhavna agentsia za bezhantsite
A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség
sz. 5/2024
: 2024. január 11.
Advocate General Szpunar: a Member State cannot impose general and abstract obligations on an online service provider operating on its territory but established in another Member State
sz. 4/2024
: 2024. január 11.
Verseny
Kokott főtanácsnok azt javasolja, hogy a Bíróság hagyja helyben a Googlelal szemben a saját ár-összehasonlító szolgáltatásának előnyben részesítése miatt kiszabott 2,4 milliárd eurós bírságot
sz. 3/2024
: 2024. január 11.
Uniós polgárság
Richard de la Tour főtanácsnok: Lengyelország és a Cseh Köztársaság megsértette a választásokra vonatkozó uniós jogot azáltal, hogy az olyan uniós polgároktól, akik nem az állampolgáraik, de ott rendelkeznek lakóhellyel, megtagadja azt a jogot, hogy politikai párt tagjai legyenek
sz. 2/2024
: 2024. január 11.
Állami támogatás
A Bíróság elutasítja a Románia által a TAROM-nak nyújtott megmentési támogatás tárgyában a Wizz Air által benyújtott fellebbezést
sz. 1/2024
: 2024. január 11.
Intézményi jog
Energy labelling of vacuum cleaners: the Court of Justice definitively dismisses the action for compensation brought by Dyson
A közlemények a sajtó részére készített nem hivatalos kiadványok, amelyek nem kötik a Bíróságot.
|